Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

önkéntes határőrök tanácskozása Tegnap délelőtt Balassa­gyarmaton a BM balassagyar­mati határőrkerületi parancs­nokságán rendezték meg az önkéntes határőr csoportve­zetők és irányításvezetők éves értékelő értekezletét. A ta­nácskozáson részt vett Hor­váth József, a megyei párt- bizottság munkatársa, ott vol­tak a váci városi pártbizott­ság képviselői, a társ fegy­veres testületek küldöttei. Az elmúlt évi munkát és az idei feladatokat Vincze Zoltán határőr ezredes kerü­letparancsnok értékelte, illet­ve határozta meg. A tanácskozáson az elmúlt év munkája alapján több ön­kéntes határőrt, illetve cso­portvezetőt, csoportot elisme­résben, jutalomban részesítet­tek. Egy időben a balassagyar­mati Rózsavölgyi Márk Zene­iskola tanára volt Für Éva. aki március 26-án, hétfőn este a balassagyarmati kamara­együttessel ad közös koncer­tet a balassagyarmati Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pontban. A kitűnő énekes je­lenleg a szombathelyi tanár­képző főiskolán tanít, és sa­ját kutatásának eredményeit is ismerteti azon az előadá­son, melyet kedden délelőtt tart a város Dózsa György Általános Iskolájában a hang­adás élettani alapjairól. Kedvezőtlen tapasztalatok A bátonyterenyei Egyesült Zagyvavölgye Áfésznál a múlt évben az ellenőrök 318 alka­lommal végeztek leltározást. Az eredmény lehangoló volt: 147 esetben mutattak ki hi­ányt, 171 esetben pedig több­letét (!). Az áru- és göngyö­leghiány meghaladta a 703 ezer forintot, a többlet pedig „elérte” a 277 ezret. A követ­keztetések levonása után megállapították, hogy a bolt­vezetők egy része hűtlenül, hanyagul kezeli a rábízott va­gyont. Bizonyítja mindezt, Ijiogy amíg 1982-ben még csak 15, a rá következő évben már 26 volt az ötezer forint felet­ti leltárhiányt „produkálók” száma. Az áfész ebben az év­ben már megkezdte az ellen­őrzések fokozását, az oda nem való vezetők leváltását. NÓGRÁD TTUSZ megyei döntő Szécsényben Társadalomkutatók, termé­szetkutatók, technikusok, orosz nyelvbarátok, szlovák nyelv- barátok és matematikusok. A titulusok ezúttal úttörőkre ér­tendők. pontosabban azokra a pajtásokra, akik a TTUSZ. azaz a tudományos-technikai úttörőszemlén való részvé­telük alapján méltán érde­melték ki. hogy az úttörő jel­zővel együtt így neveztesse­nek. Az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára hagyományosan megrende­zendő országos vetélkedőso­rozat idei fordulóinak megyei döntője szombaton zajlott le Szécsényben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A 122 döntőbe jutott pajtás ve­télkedőjét Kovács Tibor me­gyei úttörőelnök nyitotta meg. A matematikusok — isme- retszintüknek megfelelően — két kategóriában, egyénileg versenyeztek, míg a többi tárgyban három-három fős is­kolai kollektívák mérték ösz- sze tudásukat. A megyei leg­jobbak az országos döntőn méretnek meg legközelebb. Polgári védelmi gyakorlat Ersekvad kerten A balassagyarmati városi polgári védelmi parancsnok­ság szervezésében az Érsek­vadkerti községi Tanács fel­ügyelete alatt szombaton egész napos polgári védelmi gya­korlatot rendeztek Érsek- vadkerten. A gyakorlat célja az volt, hogy egy adott helyzetben a hagyományos csapás által oko­zott károk minél jobb kivé­dése történjen meg úgy a sze­mélyi, mint a technikai és a gazdasági állományban. A gyakorlaton részt vettek a Magyar—Csehszlovák Ba­rátság Mg. Termelőszövetke­zet, Ipolyvidéki Egyesült Áfész, valamint az építőipari szövetkezet polgári védelmi állományának több mint 700 tagja a három gazdasági egy­ség technikai eszközei gyako­rolták a háborút megelőző időszak feladatait is, illetve a háborús időszak alatti teendő­ket. A gyakorlaton az RBV, mű­szaki, tűzvédelmi és az egész­ségügyi alegységek tagjai vet­tek részt. A gyakorlat során Érsek- vadkert lakossága megfelelő állampolgári fegyelmezettség­ről tett tanúbizonyságot. Májusban nyitják Jászárokszálláson épít üdü­lőt a salgótarjáni síküveg­gyár. Az üzem berekfürdői hétvégi telepének felszámo­lása miatt költöztetik új hely­re a kikapcsolódásra alkal­mas létesítményt. A munká­latok e hét végén vették kez­detüket: egy különbusz vitte Jászárokszállásra a társadal­mi munkára vállalkozókat. Az új üdülő a Berekfürdőről át­hordott, illetve megújított fa­házakkal már május végén fogadhat dolgozókat. Egy másik, kikapcsolódást nyújtó létesítmény megépíté­séhez is igénybe veszik a tár­sadalmi munkát a gyárban. Az üzem sporttelepén négy­sávos automata tekepályát ké­szítenek. Az alapozás a jövő héten Veszi kezdetét. Várható­lag még az idén elkészül a te- kéző. Naptár 1984. március 25., vasárnap. Irén, írisz napja. A Nap kel: 5.37, nyugszik: 18.04 órakor- A Hold kel: 2.36, nyugszik: 10.42 óra­kor. 1984. március 26., hétfő Emánuel napja. A Nap kel: 6.35, nyugszik: 19.06 órakor. A Hold kel: 3.23. nyugszik: 11.42 óra­kor. Száztíz évvel ezelőtt, 1874. március 25-én született Zsom­bolyán és 51 éves korában, 1925-ben halt meg Párizsban Ágoston Péter jogtudós, egye­temi tanár, radikális. majd szociáldemokrata politikus. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1859. március 26-án született, és 77 éves korában, 1936- ban hunyt el Alfred Edward Housman angol klasszika-fi­lológus, költő. Meleg idő Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: Az ország nagy részén folytatódik a túl­nyomóan napos, száraz idő. A Dunántúlon már időnként felhő- södés és szórványos eső. zápor valószínű. Többfelé megélénkül, hoinap a Dunántúlon átmenetileg megerősödik a délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. (MTI) — Olasz számítástechnikai szakemberek számolnak be újdonságaikról a március 28- án Budapesten kezdődő há­romnapos rendezvényen, ame­lyet a Magyar Kereskedelmi Kamara olasz tagozata, a Neumann János Számítógép- tudományi Társaság és a Szá­mítástechnikai Alkalmazási Vállalat szervez. Az előadáso­kat a SZÁMALK Szakasits Árpád úti székhazában tart­ják meg. E HETI EMBLÉMA Első fecskék kép: kj. — Tűzkárok a megyében Helyszíni bírsággal sújthatok a tilalomszegak A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium már­cius 17-én rendelt el általános tűzgyújtási tilalmat. E tila­lom ellenére — csak Nógrád megyében — március 23-ig harminckét esetben kellett ki­vonulniuk a tűzoltóknak. Hu­szonnégy esetben az erdő-, avar- vagy egyéb tűz oka: a szabadban való tűzgyújtás volt! Ezek következtében ősz- szesen mintegy 52 ezer forint kár keletkezett. Ne minősítsük most a tűz­gyújtási tilalom megszegőit! Szeretnénk azonban felhívni figyelmüket egy talán kevés­bé köztudott rendeletre, mi­szerint ez évtől a tűzoltók is élhetnek a helyszíni bírságo­lás jogával Az említett idő­szakban megyénkben tíz fői köteleztek ily módon, összesen 1500 forint bírság megfizetésé­re. A helyszíni bírság a „na­gyobb baj” megelőzését szol­gálja, s bár tudjuk, hogy a legritkább esetben akar vala­ki szándékosan „nagyobb tü­zet” előidézni, az utóbbi na­pok megyei tűzesetei szomorú igazolását adják a tűzgyújtá­si tilalom jogosságának. Talán elegendő, ha a leg­utóbbi tűzesetek közül most csak egyet említünk. Péntek délelőtt Salgóbányára vonul­tak a salgótarjáni tűzoltók, ahol mintegy fél hektár töl­gyes aljnövényzetének lángjai közül a tűz előidézőjét. An­gyal Béla nyugdíjas, Somos­kőújfalui lakost is ki kellett menteni, akit a megyeszékhely kórházában jelenleg is har­madfokú égési sérüléssel ápol­nak. Az életre törő lángok keletkezésének oka ezúttal is a szabadban való tűzgyújtás, vagy —, ahogy következmé­nyeinek végiggondolása nél­kül, jelentőségét alábecsülve nevezzük — az avarégetés volt. -1* tér Munkanap-áthelyezések Az idén, a május 1-i, majd a karácsonyi ünnepek idején és szilveszterkor kerül sor munka-, illetve szabadnap­áthelyezésre. Eszerint április 28-án, szombaton hétfői mun­karend szerint kell dolgozni, április 29-e, vasárnap válto­zatlanul pihenőnap, április 30-a, hétfő pedig szabadnap lesz. A december 22-i és 29-i szombati napokon hétfői munkarend szerint kell dol­gozni, a december 24-i és a december 31-i hétfői napok pedig szabadnapok lesznek. Mindez nem vonatkozik a megszakítás nélkül üzemelő, folyamatosan dolgozó válla­latokra, illetve az ilyen mun­kakörben foglalkoztatottakra. A lakossági ellátást és szol­gáltatást végző dolgozók mun­karendjét a zavartalan ellá­tás érdekében az ágazati mi­niszter ettől eltérően határoz­hatja meg. (MTI) Most hullott le a lepel a szememről, hogy a szépség- versenyeken miért indul­nak a nők lenge öltözék­ben. Többnyire fürdőru­hákban. Mindez a csomagolás mi­att van. Rólunk ugyanis köztudott, hogy mi nem tu­dunk csomagolni. A minap olvastam egyik országos napilapunkban, hogy egy amerikai konszern olyan ragasztószalagokat gyárt, amelyek ütődésre elszíne- zödnek, így jelzik, hogy a rakodás, szállitás melyik fázisában keletkezhetett a becsomagolt termékben a sérülés. Erre mi hol tartunk? Ott, hogy a Nógrádi ropo­gós sós pálcikáktól elve­szik a Kiváló Áruk Fóru­ma kitüntető cím viselésé­nek a jogát. Amikor a rádióban hall­gattam, először azt hittem, hogy azért, mert a pálcika nem elég sós. Arra gondol­tam, talán a gyártó áfész- nél is rájöttek, hogy a só tönkreteszi a gépeket, mint a sütőiparban, ahol a sós- kiflik sütését ezért szüntet­ték meg. Mert lehetetlen állapot, hogy napjainkban milliókat érő berendezések menjenek tönkre néhány szem só miatt. De nem er­ről volt szó. Mint megtud­tuk a pálcika ugyanolyan sós, mint korábban volt. Akkor úgy véltem, talán azért került le a KÁF embléma a Nógrádi ropo­gósról, mert nem pálcika alakú, hanem mondjuk nudli formájú volt. De nem. A közismert ropi azonban továbbra is sós is, pálcika alakú is, a minősége is pont olyan, mint kiváló áru ko­rában, korábban, csak ép­pen a csomagolóanyag nem felel meg az igényeknek. Miért? Nem hoznak be többet Olaszországból. Az illetékesek ugyanis kiszámították, hogy a ropik olasz importból származó anyagba történő csomago­lása ennyi meg ennyi dol­lár kiadást jeleni. Ugyan­akkor a KÁF embléma vi­selése egy huncut centet sem hoz a konyhára. Se a népgazdaságéra, se az áfé- széra. Az áfészt különösen saj­nálom most. Eddig ugyan­is abban a hitben éltek, hogy a Kiváló Aruk Fóru­ma kitüntető cím viselése a sós pálcikáknak szólt. Most viszont ráébresztették őket, hogy egy frászt. Az em.bléma az olasz csoma­golóanyagnak dukált, nem a ropinak. Süthetnek, sóz­hatnak, amíg nincs a ko­rábbinak megfelelő minő­ségű csomagolóanyag, nincs em,bléma. Ezt ugyan­is nem a sós pálcikákra nyomják, hanem a csoma­golóanyagra. *gy az is kér­dés, minek tüntessen ki a Fórum olasz műanyag sta- neclikat? Egyébként igaz ts. Én, legalábbis eddig mindig a pálcikákat rág­csáltam, nem a zacskót. A tökésimportból származó csomagolóanyag a szemétbe ment. Ezt solcalhatták meg. Joggal. A csomagolás ésszerüsi- tése ellen semmi kifogá­sunk nem lehet, hacsak nem velünk, a fogyasztók­kal akarnak kibabrálni. Mint legutóbb az ötletdús jászberényiek, akik tejes­zacskóban hozták forga­lomba a zsírt. Próbáltak már ilyenből három evő­kanálnyit kivenni? Nekem sikerült. Eközben elgörbí­tettem három kanalat és a konyha úrv festett a zsír­tól, mint egy bálnavadász­hajó sikeres fogás után. Nem tudom ezzel a cso­magolással mennyi impor­tot takarítanak meg, az vi­szont biztos, hogy minden zacskóba bentmarad a zsír egyötöde. Hacsak nem. sü­töm ki a csomagolóanya­got is. Igaz nincs is. a zacskón KÁF embléma.. . Nahát ezért világosodott meg elmém, hogy miért versenyeznek a szépségki- rálynö-jelSltek alig-alig öl­tözötten. Képzeljék el, ha a zsűri azért választaná meg valamelyiküket a leg­szebbnek, mert rajta egy Chanel-modell. van — tő­késimportból — míg a másikon csak egy OKISZ- Labor által készített ruha feszül, holott egypetéjű ik­rek és annyira hasonlíta­nak egymásra, mint ugyan­annak a tyúknak szomba­ti és vasárnnvi tojása... Zilahy Tamás Természetbarátok találkozója júniusban Tsz-sportvezetük tanácskozása Nógrád megye kapta a ter­melőszövetkezetek I. termé­szetbarát-találkozójának ren­dezési jogát. A hét végén en­nek a háromnapos rendez­vénynek előkészületeiről esett szó a TESZÖV székházában. Itt a termelőszövetkezetek és társulásaik sportvezetőinek tanácskozására került sor, Ötös találat A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatója szerint a 12. Heti játékhét lottónyereménye, a nyereményilleték levonása után a következő: 5 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 2 053 774 Ft. 4 találatos szelvénye 97 fogadónak volt, nyereményük egyenként 84 692 Ft. 3 találata 9740 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 327 Ft, a 2 találatos szelvények száma 255 263 db. ezekre egyen­ként 25 Ft-ot fizetnek. — Utoljára ma, vasárnap tekinthető még meg a salgó­tarjáni József Attila városi­megyei Művelődési Központ klubjában az a termékbemu­tató, mely a korszerű táplál­kozásra hívja fel a figyelmet. A Nógrád megyei KÖJÁL egészségnevelési csoportja ál­tal rendezett kiállításnak ed­dig mintegy ezerötszáz látoga­tója volt. — Múzeumi autóbusz a Nemzetibe. A Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága szom­baton különbuszt indított Bu­dapestre, a Nemzeti Színház Tragédia-előadására A részt­vevő múzeumi dolgozók és múzeumbaráti kör tagok pénz­tárcáját csak a belépőjegyek megfizetése terhelte. amelyen részt vett Felker Ta­más a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának taná­csosa is. A tisztségviselők megvitatták az idei TESZÖV és TÖT Kupák lebonyolítá­sát és tájékoztatót hallgattak meg a megye közös gazdasá­gainak tömegsporttevékeny­ségéről is. — Egymillió gépekre. A Mátraaljai Állami Gazdaság tavaly 1 millió forint érték­ben vásárolt olyan gépeket, amelyek elősegítik az intenzív gabonaprogramban való. elő­nyös részvételüket, ugyanak­kor hozzájárulnak a növény- termesztési főágazat jövedel­mezőségének növeléséhez. — Még e hónapban elkészül Mátraterenye nádújfalui ré­szének vízellátási terve. A fel­adatot — tanácsi megrende­lésre — az e munkában már nagy gyakorlattal rendelkező kollektíva, a Nógrádi Szénbá­nyák tervezőirodája oldotta meg. Mától: nyári időszámítás Hivatalosan ma hajnali két órakor lépett életbe a nyári időszámítás, azaz ekkor kel­lett az órák mutatóit — ennek megfelelően — halvan perc­cel előbbre forgatni. Hétfő es­tig várhatóan már valamennyi közintézményben átállítják a kronométereket. KOGRAD, a Magyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és • Nógrád megye) Tanács lapja, Főszerkesztői uoiv stt UVULA. Szerkes/toseg: Salgótarján Calory tu .cinuo. te-sr,. Főszerkesztő: U-5U4. Sportrorat: 14-S96. Kiadja a Nő g rád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó.- BAIINI T AM AS. a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján, palóc» Imre tér «. Teufen; i3-54». Tele*.- 229109 iránvitósram.- 3101 Terjeszti: a Mafeyat Posta Előfizethető: a belvi postai) ivaiaiokbao ás a kézbesítőknél Előfizetési dl jegy hónapra M forint, oesveőevrr 10Í forint, egy évre _ m (print, fcluaimjai ■ Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalati un Salgótarján, Palóc» Imre tér I. Pt.i 06. Felelős vezetőt KkUWCN GABOB igazgató, indexszám* tinin HU ISSN 0133-15»

Next

/
Oldalképek
Tartalom