Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-12 / 36. szám
Históriánk — szobrokban Pusztuló-űjufö EasleTyofc Mi lesz a sorsuk ? A kisterenyei várkastély * Tartalmas kiállítás látható a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész alkotásaiból. A bemutató megnyitásakor megyeszékhelyünkön tartózkodott az alkotó; ekkor válaszolt a kiállított müvekkel kapcsolatos NÓGRÁD-kérdésekre. — örömmel láttam, hogy a magyar történelem régmúltjából is kiszemelt fon- tos személyiségeket, s megformálja alakjukat. Milyen szempontok alapján válogat ilyenkor? — Azokat választom ki, akik a történelemnek valamilyen módon alakítói voltak. Akár személyről, akár lömegmozgalomról van szó, ez a fő szempont. A személyek közül elsősorban azok érdekelnek, akik valahogyan a tömegekhez kapcsolódtak. Dózsa, Rákóczi, negyven- nyolc és így tovább. Á két Bolyai a szellemi életben közelítette Magyarországot a világ élvonalához. A régebbiek közül Könyves Kálmán nemcsak azért érdekel, mert király volt, hanem mert a saját korában Európa talán legfelvilágosultabb uralkodóját testesítette meg. Többek közt a pápával is szembe mert fordulni. .. — A szembefordulás örök történelmi érték? — Nem. Csak akkor, ha a haladás irányába hat. Például Vatát, amiért Istvánnal szembeszállt, nem tartom művészi szempontból érdekesnek. Romantikus alak ugyan, de csak a visz- szamaradásnak lett volna a figurája. Akármilyen kegyetlen uralkodó volt is István, ő teremtette meg a haladás lehetőségét. Ugorva egy nagyol: Széchenyi azért fontos alak számomra, mert lényegében az első igazi közgazdásza volt az országnak; európai szellemet honosított meg itthon. A kiválogatáshoz az alapindokom tehát az: a személyiségek szellemiekben vagy másképp a továbblépést jelentették saját k'orykban. Kiss István a történelemről — Ahogy közeledünk a mi korunkhoz, történelmi alakjai egyre jellegzetesebb hősies tartást vesznek föl. Mi az oka, hogy az emberi esendöséget kevéssé „dolgozza be" müveibe? — Ez így van, ahogy mondja. Én olyanfajta realizmusnak vagyok a híve, amely elsősorban nem tárgyi, hanem inkább eszmei realizmus. Ebben a fizikumon túl egy erőteljesebb tartalom, a szellemi hatás a meghatározó. Ez utóbbinak a fizikai megjelenítése mindig heroikus tartás. Nem szeretem persze a „műhősöket”, a felfújt hősöket; ilyenek gyártása ostobaság. De a tartalmi realitás, amely egy fontos eszményre irányítja a figyelmet, mást jelent. Adyt is sokféleképpen lehet ábrázolni; én a felkiáltást, a „viharmadarat” láttam benne. „őszi ember” ugyan: zsebre dugott kezű, felgyűrt ' gallérú, de mégis egy felkiáltójel. Nem történelmi illusztrációt kívánok készíteni, ezt fölöslegesnek tartanám, hanem a történelmi szerep fő jelentésének kifejezésére törekszem. — A most Salgótarjánban készülő szoboregyüttesével kapcsolatban fölmerült a gondolat: nem lesz könnyű művészi egységgé szervesí- teni Rákóczi kurucait és a Tanácsköztársaság vöröskatonáit. Mi a legfőbb közös tartalom, ami segítette az egység megteremtését? — Látja, ezért kelle.tt az a rafinéria, hogy sziklákat meneteltetek. Mert ha a fő gondolat jelmezekkel konkréttá válna, egyből felborulna az egyensúly. Közös a kettőbe::, hogy ez is tömeg- mozgalom, és az is, még ha eszmei kérdésekben igen nagy volt is a differencia. Ezzel együtt: akik az egység miatt aggályoskodtak, igazuk volt. A feladatban benne rei'ett a buktató. Ügy gondolom, a sziklákkal való megoldás formai ami ünnenélyps. de nem túl feszes, nem didaktikus. Talán nem egy konkrétan megfogalmazható gondolat kifejezése a fontos vele, hanem az érzés, amit kivált. — Nemcsak magyar történelmi alakok láthatók szobrai közt. Mi alapján választ más nemzetbélieket? — Én erősen kötődöm a magyar történelemhez. Máshonnan Leninen kívül, aki egy nagy történelmi korszakváltás jelképe, csak A^znaruh kánt, a bolgár fe- 'jedelemség megalapítóját formáztam me; egy nemzetközi pályázatra. Ügy gondolom, hogy a magyar történelemnek bőven van jelentős alakja. „Sajnos” elég Volt nálünk\ ahhoz a gond, hogy ezek alapján az általános emberit is el lehessen mondani. Kérdések: molnár Fotó: kulcsár Az idősebbek még emlékeznek rá: magas kerítés vette körül, fák takarták el a kíváncsi szemek elől a legtöbb kastéiyt. Éjjel-nappal zárva tartották a kapukat eseményszámba ment, ha a tulajdonos — többnyire gróf, vagy legalább báró — homokfutón vagy lóháton megjelent a kapun kívül, hogy megszemlélje birtokát. A felszabadulás után a volt földbirtokosok — kevés kivétellel —• elmenekültek, a kastélyok gazdátlanul maradtak. Először 1947-ben készült felmérés, a gazdáját vesztett állami tulajdonba került kastélyokról. Az állam használatba adta őket. akik éppen akarták, akiknek akárcsak átmenetileg is szükségük volt rá. Így alakult egy sor mezőgazdasági gépállomás a kastélyokban, másutt állami gazdaságok, tanácsok vagy különböző vállalatok rendezkedtek be a falak között. — S még ez is jobb volt mint a semmi — mondják ma az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársai. — A legrosszabb ugyanis az épületeknek, az. ha üresen állnak. 1982 vérén 8991 műemléket és műemlékjellegű épületet tartottak nyilván — közülük 637 a kastély és a kúria. Ennek mintegy kétszerese a műemlékileg nem védett ilyen épületek szama. S hogy ezekben ménnyi a művészeti, történelmi és építészeti érték, az csak mostanában kezd kiderülni. Mindezek ellenére — a műemléki kastélyok döntő többségének rendezett a helyzete. Nehéz gazdasági viszonyok takarékosság, a közpénzek mind erősebb megfogása ellenére — a többi, a kastélyok mintegy 15 százaléka — helyzetének rendezése nem halasztható tovább, ezek létükben veszélyeztetettek. Mondhatjuk, úgy is: a huszonnegyedik órában vagyunk, amikor még meg lehet menteni a nagyon értékes kastélyokat. Már amelyiket! A kép teljességéhez tartozik az is, hogy másfél évtized alatt — 1966 és 1980 kötött — 28 védett kastély és kúria elveszett mint műemlék, egy részük elpusztult, a többit jóvátehetetlenül átépítették. Üjabb intézménnyel gyarapodott azoknak a száma, melyek az örmény nemzeti nyelv fejlődését hivatottak szolgálni: létrehozták a terminológiai bizottságot. Ebben kiváló nyelvészek, filológusok és más szakterületen működő tudósok tevékenykednek. A bizottság legutóbbi ülésén az Örmény-Szövet Enciklopédia kiadásával kapcsolatos kérdésekét vitatták meg. „Az örmény nép kulturális haladása a szovjethatalom ideje alatt hatással volt nyelve fejlődésére is” — mondotta Asot Szkiaszjan, a jereváni egyetem örmény nyelvi tanszékéA VÁTI felmérte a dunánS túli kastélyokat, s a korábbi jegyzékben szereplő épületele« nél többet javasolt, védelemre. A műemléki felügyelőség a védetté nyilvánításon túl — a helyi, megyei illetékesekkel együtt — funkciót is keresett az egykori urasági lakhelyeknek. Egyes helyeken az eddigi gazdák vállalták a rendbehozatalt, ha — megkapják az ehhez szükséges állami támogatást. Ez történt például a nógrádi Szügy melletti volt Simonyi-kastély esetében: az állami gazdaság rendbe hozza ha. .. Másutt vállalatok, intézmények lennének hajlandók használható állapotba hozni a régi éoületeket. Az Állami Fejlesztési Bank pályázat alapján, indokolt esetben ilyen célokra ad egészben, vagy részben vissza nem térítendő támogatást az éoületek hasznosítására vállalkozóknak. A rendelkezésre álló mintegy 40—50 millió forint egy részét az Országos Műemléki Felügyelőség használja fel állagvédelemre, helyreállítására és új funkció kialakítására saíát. építőipari apparátusával. Üjabb jelenség, hogy kis közösségek és magánszemélyek is érdeklődnek az üresen álló kastélyok iránt. Némelyik kastély üdülőnek is alkalmas volna ..csak” . pénz kellene hozzá. Mégpedig sok pénz. Mindez nem csökkenti a felelősséget a még megmenthető épületekért, hiszen részel — méghozzá értékes részel — a nemzeti vagyonnak nek vezetője. Az örmény nyelv — mondotta a profesz- szor — soha nem volt liven gazdag, művelt és szabad Az örmény egyike a világ 14 ábécéjének. Ézt az ábécét 1600 esztendőver ezelőtt készítette Meszrop Mastoc szerzetes, s azóta nem változott. A régi kéziratok világhírű gyűjteményében, a jereváni Matenadaranban a régi idők nagy gondolkodóinak számtalan művét őrzik, melyeket ma már csak örmény fordításban találhatunk meg. A kéziratok között ógörög. óhéber, és óperzsa szerzők művei is találhatók. V. E. 1 Áz örmény nyelv ápolásáért Szofija Rotary énekesnő A. szépírói felelősség sem csupán feltételezés. Talán nincs távol az igazságtól ez sem — a legtöbb bajt és félreértést eddig az irodalom és a túlontúl csökönyös irodalmi tankönyvek okozták Madách Imre ismeretében, még pontosabban, megismerésében. A kutatás viszonylagos elmaradása hosszú ideig jó táptalaja lehetett az írói-tankönyvirói hányavetiségeknek és fantá- ziálásoknak meg mindenféle babonának, lett légyen szó magáról a költőről, vagy sokat tárgyalt hitveséről, anyjáról és gyerekeiről. Az utóbbi évtizedben azonban hatalmas fejlődés tanúi lehettünk; p Madách-kutatásnak és az életmű-kutatásnak egyaránt újabb korszakos eredményei váltak ismertté. A kutatók egész kis hada tárta fel az eddig ismeretlen dokumentumok alapján az újabb összefüggéseket — ennek egyik legfontosabb eredménye az is. hogy mára, tegnapra sikerüli megfordítani a „visszavonult remetéről” a politikai és közéleti szerepléstől betegsége révén is távolmaradó költő képét, és helyébe, ha nem is ellenkezője, de a jóval árnyaltabb és bizonyítottan aktívabb vonásokat mutató portréja került. De a ködgyertyák — úgy tűnik — tartós életűek és újabbak is gyúlnak, ha már a régiek elfüstöltek. Ilyen rossz ízű és régies emlékeket ébreszt a minap az ÉS hasábjain megjelent Lászlóffy Csaba: Tallózó „Udvarház Udvarház Sztregován című (Megközelítések alcímű) feltehetően novellája is, amelyet bár csak egy viszonylagos szűk réteg olvashatott a lap „rétegjellegének” megfelelően — mégsem hatástalan. Az irodalmi feldolgozásokba becsempészett vélemények és állítólagos tények ugj'anis a legnehezebben változtatható tartományban — a fejekben élnek tovább és hatnak nem kívánt módon, nem is gondolnánk, milyen széles körökben. Irodalmi alkotásról lévén szó — illő lenne kizárólag a novella vagy tárca (vagy ta- nulmányféle) esztétikai értékéit vizsgálni. De hát akkor sem tesz más' az ember, ha egy ismert (úgy látszik még mindig kevéssé ismert!) személyiség irodalmi megközelítésének tárgyi hibáit veszi számba. A feldolgozások alapvető törvényét a feldolgozandó tárgy- és személyismeret jelenti és semmi más. A megközelítés lehet szubjektív íha irodalmi szándékú és indítékú, nem Is lehet más), de amit megközelít, amibe „be- leérez”. azt egészen pontosan szükséges ismerni. Ha ott tények kapnak bizonyos értelemben „dramaturgiai szerepet ” akkor a tények ott és a mű szempontjából rendkívül fontosak. Régi igazság, hogy egyetlen tárgyi tévedés Sztregován" ölvan súlyos következményekkel járhat egy minden szándékában szubjektív feldolgozás elfogadásakor, hogy elveszti hitelét és erejét a leginkább invenciózus-lelemé- nyes jó írás is. Az Udvarház Sztregován (Megközelítések) ilyen. A nagy beteg és már a főművén túllépő Madách egy borzongató napját vagy hajnalát, élethangulatát bemutató írói produktum visszalép; feledi a kutatás eddigi eredményeit, itt-ott pedig tárgyi dolgokban téved. Madách ebben a tárcanovellában oly mértékben van egyedül, amilyen mértékben talán soha sem volt — tekintve, hogy mindig éltek kö- rülötte-vele barátok, hogy életének utolsó szakaszában még a közéletbe is visszalépett, hogy életének éppen a költészet adta meg úgyszólván mindvégig a teljes, átélt intenzitást, hogy bár a belső vívódásokat nem kerülhette el természete szerint — sple- enes. bágyadt, és angolosan „fejfájós” író vagy költő talán mégsem volt soha. Beteg esetenként és időnként nagy beteg — igen. Határtalanul erős vitalitások nélkül képtelenség Is lett volna mindazt megírni, amit életének utolsó szakaszában alkotott. Két és fél hónappal a Tragédia elkészülte után már a Mózest írja és akkor mär tagja a megyei bizottmánynak, sürgeti a 48-as alapra visszatérést és a megalkuvókat hazaáruiónak bélyegzi, levélpapírjain a Szózat kezdő sora... Hát nem gondol irigykedve „lázasan... a nagy harc elszánt hulló csillagaira. .. még öccsére is, kit ugyan betegség vitt el szolgálat közben, de a forradalom örök futára marad”. Itt v&n hát újra a „remete”. Aki rozzant bútoraira támaszkodik (?) de ez is miként eshetett meg, amikor Sztregován az etikettes Majt- hényi Anna volt már régen az úr, akinél az ebédet gongütés jelezte, akihez bejelentés nélkül senki sem mehetett be. . . Visszajár az irodalmi múltból ez a kísértet, ez a máig tömegeket szédítő remetealak. De hogy aztán miként szánta el magát a költő, hogy két kisebbik gyerekével asz- szonyát elűzve (aki természetesen egyoldalúan és mindig könnyelmű a mindenkori feldolgozásokban) remete legyen — azt végképp nem értheti senki. Mert akkor nem a középső gyereket, Jolánt (miként történt), hanem a legidősebbet Aladárt vitte magával Nagyváradra Fráter Erzsi. . De bizony az idő halad. Mi nem változunk. (T. Palaki) Már több mint másfél évtizede változatlan sikerrel énekel Szofija Rotaru szovjet énekesnő. Ennek bizonyítékai az országos és nemzetközi könnyűzenei versenyek dijai, 7 szólólemez, és a rádióhoz valamint a televízióhoz érkező sok kívánság, hogy hallhassák az énekesnőt. Hódolói között vannak a modern ritmusok és a népi dallamok kedvelői is. Szofija 2 film főszerepét is eljátszotta. A Lélek című film a közelmúltban a Moszfilm Stúdió ifjú rendezők fesztiválján aratott szép sikert. I960 nyarán lett népszerű. Bulgáriában a Világifjúsági Találkozó táncdalversenyen lépett fel a Cservona Ru^a ukrán együttes és szólistájuk, a kisinyovi képzőművészeti főiskola végzett hallgatója, Szofija. Képzelhetik, mennyire izgult Mihail Rotaru kolhoz-brigádvezető lánya, aki először vett részt ilyen tekintélyes versenyen. Égy dol.g otthon énekelni nővéreivel (négy nővére van), vagy a diákklub színpadán és egében más egy tekintélyes zsűri előtt olyan teremben. amelv a világ minden tájáról érkezett fiatalokkal van tele De már az első taktusok után Rotaru magára vonta a publikum figyelmét hangerejével, szép hangszínével, egyéni előadásmódjával, amelynek gyökerei az ukrán és moldvai nép énekkultúrájához nyúlnak vissza. Szofija Rotaru a Cservona Ruta együttessel a Szovjetunió számos városában fel'é- pett. Nagy lelkesedéssel fogadták Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, NDK, Finnország, NSZK nézői is.
