Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-11 / 35. szám
Kondratyij Petrovics Belov a legidősebb szibériai festő, nyolcvanhárom éves, mondták szülőfalujában tavaly nyáron. Ha Ornszkban járok, föltétlenül látogassam meg, tették hozzá. Az omszki repülőtéren azonban kiderült, alig egy óra áll rendelkezésre, a művész fölkeresésére ez reménytelenül kevés. Amikor újra magasba emelkedett a gép, kicsit szomorú pillantással búcsúztam Omszk házrengetegétől, a sötétzöld fák között hömpölygő Irtistől. Kora délelőtt volt, Belov talán még pihent Fáradhatatlan festő, mondták pár nappal ezelőtt falujában. Gazdag életművet mondhat magáénak, ennek csak töredékét láthattam ott. A természethű ábrázolás jegyében fogalmazott művek árnyalt festőiségről vallanak. A szibériai jellemek, életképek megfestésével nagy népszerűségre tett szert a művész. Bizonyos távlatosság is jellemzi ezeket a műveket, amely talán az ősi szibériai népek, népcsoportok dalainak hangulatát idézik föl. Tisztázott világ ez, amelynek középpontjában a Tóm folyó gyermekkori vidéke sejlik, zegzugos partok, széltördelte erdőszélek, a lapályokban megbúvó házcsoportók, s természetesen a munkálkodó ember, a gyárak, bányák és földek népe. Belov fogékony minden iránt, ami teremtés, ezt mondták ott a faluban számomra a képek. S ami még idetartozik, Pacsa, a szülőfalu büszkén vallja magáénak a művészt, aki harminchárom éves koráig itt élt, és negyven festményét ajándékozta a községnek. Vemyer Mihail Mat- ve je vies, a helyi állami gaz- daság^igazgatója pedig el- mondottas1 hamarosan újépületet húznak tői a központban, amelynek éfső emeletén kap helyet a könyvtár, a másodikon' pedig önálló galériát nyitnak meg, Belov műveit itt állítják ki. Pacsa — bár csak a legrészletesebb helyi térképeken tüntetik föl — különben is hírnévre tett szert. A legrégibb nyugat-szibériai települések közé tartozik. Kemerovo és Tomszk városok között fekszik. tepályoR, erdős vidéken, 1963-ben ünnepelte fönnállásának 333. évfordulóját. Kis múzeumot is berendeztek ebből az alkalomból, amelynek helytörténeti' gyűjteménye napjainkban folyamatosan gazdagodik. Milyen lehetett ez a táj, amikor még semmi sem volt itt, csak a terjengős Tom folyó, s az erdőkben a szarvasok? Erre a kérdésre már csak a képzelet válaszolhat. A múzeum azonban őrzi azokat a hiteles dokumentumokat, amelyek az első telepesekről szólnak. Eszerint 1652- ben egy család, három testvér érkezett ide a tomszki orosz erődítményből. Őket követték később még néhányan, s a falucska hamarosan már öt családból állt. Földet műveltek, járták az erdőséget, a folyót. Festmény őrzi az első •faházat, az első kis templomot, amelyet szintén fából ácsoltak. Ezeknek már természetesen nyomuk sincs. De ma is él az a szibériai fenyőfajta, amelynek minősége talán leginkább a libanoni cédrushoz hasonlít S mondják, amikor Nagy Péter cár annak idején hajóflottájához kereste a fát, ezt a fajtát megfelelőnek találta a hajóépí- téshez. Ez a fenyő termését négyévenként adja. V. M. Matvejevics szerint most éppen jó lesz a toboztermés, amelyből olajat sajtolnak. Ez mostanában igen finom és keresett cikk, drága is. A múzeumban korszakonként tárul föl a falu történelme. Az első korszak 1652- től 1917-ig, a második 1917- től 1941-ig, a harmadik 1941- től 1945-ig, a negyedik 1945- től 1960-ig, az ötödik 1960- tól 1982-ig tart. Különösen megdöbbentőek a honvédő háború helyi dokumentumai. A háború a kis falu lakosságát is megtizedelte, hat- vanhárman haltak meg, volt olyan család, amelyből öten estek el. Számukra — s tanulságként a sorjázó generációk számára — emlékművet emeltek a falu központjában. Azokban gz években itt is jegyrendszer volt. Jegyre adták például a gyufát, a sót, a szappant. A későbbi dokumentumok már az építésről, a gyarapodásról szólnak. Az állami gazdaság igazgatója készséggel sóról ja az adatokat. A gazdaságot, amely első kategóriás, 1960-ban alapították, 27 község tartozott hozzá, most öt központi faluval rendelkezik, ezekben összesen háromezren laknak, Pa- csán ezer ötszázan. Legelők, szántóföldek, erdők tartoznak hözzá, jelentős a tejtermelés, az állattenyésztés és sokat építkeznek. Az átlagfizetés 213 rubel havonta, a szakmunkások átlagban 350, az állattenyésztők 250 rubel fizetést kapnak, ehhez jön még a háztáji gazdaságok jövedelme. Például háztájiban csaknem ezer tehenet tartanak. Évente harminc lakást adnak át. Pacsán kilencszá- zan az állami gazdaságban dolgoznak, közülük huszonnyolc egyetemi végzettségű szakember. A dolgozók negyven százaléka 30 éven aluli, évente ötven esküvőt tartanak, és hetven gyerek születik, egy családban átlagosan három. De talán elég is ennyi a számokból. Még csak annyit, hogy a faluban „magyar utca” is épül. a házakat nógrádi tervezők tervei alapján építik, alkalmazkodva a helyi adottságokhoz. Már áll az új utcasor. A gazdaság a helyi iskolákra. zeneiskolára, kórházra, a művészeti csoportok fönntartására is í sokat áldoz. A falu méreteit meghaladó szellemi pezsgés részben ennek is következménye. Balettkar, két népi zenekar, több más, amatőrcsoport működik. A szép kamarateremben föllépett már a moszkvai Nagy Színház művészcsoportja is. Büszkén mutatják a zeneiskolát. 1978-ban adták át. Akkor a moszkvai televízió híradója, a Vremja ötperces riportban mutatta be a kis nyugat-szibériai falut az egész országnak. A moszkvai televíziósok azóta is jártak itt, például 1983 telén. Milyen lehet itt a tél? Nyáron nehéz ezt elképzelni. Ízelítőt bárki kaphat belőle, hiszen a Szovjetunióban ma már 79 téli útvonal között válogathatnak a turisták Murmanszktől Kamcsatkáig, sőt az Északi-sarkvidékig. Szibériába is több ilyen út vezet. A híres Orosz tél ünnepségsorozat egyik színpompás eseményét 1983 februárjában éppen Pacsa faluból közvetítette a moszkvai televízió. Tizenhárom díszes trojka csilingelt ekkor a behavazott vidéken, keresztül- kasul a házak között, a folyó partján, a fehérlő erdőkben. Ország-világ gyönyörködhetett a táj megejtő varázsában a kénernyők előtt. Magam is láttam már több rénszarvasnyájat a téli Szibéria különböző vidékeiről a televízióban. A faluban most hatalmas park létrehozásán dolgoznak. Már elkészült egy szökőkút, s a park egyik sarkában szembenéz velem egy jávorszarvas. Mintha csak élne. De nem él. Szobor. Helyi népművész alkotása. A gazdaság tanácskozótermébe térünk be egy kis frissítőre Üdítő italok. édességek között egy tálban áfonva is van az asztalon. Kínálják. Veszek belőle Tóth Elemér 100 ÉVE SZUIETETT A névadó Györffy István Györffy István aznap halt meg, amikor összehívta azt a néhány tanítványát és fiatal képviselőt, akiktől remélte, hogy segítségére lesznek a parasztság tehetséges fiai számára létesítendő kollégium, a „kitűnőek iskolája” megszervezésében. Soha nem gondolta, hogy ez a kollégium 194?. február 25-én, az ő nevével megalakul mint az első törvény biztosította önkormányzatra épülő önálló néni kollégium. Györffy István 1884. február 11-én született, most száz esztendeje, s negyvenöt éve halt meg, 1939. október 3-án. Sok olvasónknak talán sem- m't sem mond Györffy István neve. Ortutay Gyula ezelőtt már harminc éve sürgette a sajtóban művei kiadását. Nagykunsági krónikáját most újra közzéteszik. Bizonyára sikere lesz. De sikere volna annak is, amit a kunokról, haidúkról, palócokról, matyókról, moldvai csángókról s a magyar tanyákról írt. De most nem erről van szó, nem az igazságtevő tudományról, hanem arról a Györffy Istvánról, akinek neve alatt fiatalok ezrei vonultak egyetemeinkre, az ellenállásba, a földosztás munkáiéra, aki és akik nélkül elmúlt életünk nem így alakult vőlna. A népben gondolkodni a jelenben — erre Veres Péter tanított meg. A népben gondolkodni a történelemben — erre Györffy István. Első professzora volt a néprajz- tudománynak a budapesti eeyetémen 1934-től, az Akadémia és a finn, észt tudományos társaságok tagja, a néprajzi társaság alelnöke, az Ethnó'graphia. szerkesztője. Ennyi elég viselt tisztségeiről. S ez fontos is, mert nélkülük nem tudta volna kifejteni rendkívül széles nevelő munkáját, ami viszont többet jelent annál, hogy ma valamennyi jelentős néprajz- tudósunk tanítványának vallja magát. Volt egy könyve — A néphagyomány és a nemzeti művelődés —, amelyben összefoglalta szemléletét: nem elveit, mert az elméleteket múlandónak mondta, s csak a tapasztalatokra épülő gyakorlati következtetésekben bízott. Ma már sok mindent másként látunk, amit ő kényszerű kelletlen megfogalmazott. De könyve rendkívüli hatású volt akkor. És épnen gyakorlati felvetéseiben. Nem a saját okoskodására bízta magát, hanem népünk sok száz esztendős tapasztalatára. Nagyon köznapi következte- tétekből kiindulva, vagyis abból, hogy ne tartsunk oktalannak egy néoet, amelyik léfe biztosítására, megmaradására. évezredek alatt a leg- bölcsebb, erkölcsi, kulturális, gazdasági eredményekre jutott. „Ha a népi gazdálkodás hagyományait, rendszerét jól ismertük volna, a lecsapolás és öntözés óriási költségeit nagyrészt megtakaríthattuk volna” — írta. Ez csak egyetlen gondolat. De idézhetnénk azt is, amit a magyar marháról írt: ..A ridegmarha a tuberkolózist nem ismerte... Ha 30—40.évvel ezelőtt tejhozamra tenyésztettük volna ki a magyar marhát, ma nem kellene drága pénzért, betelepíteni az idegen marhát, mely több tejet ad ugyan, mint magyar, viszont hígabb a teje.” A néphagyomány és a nemzeti művelődés Ortutay szavaival „szenvedélyes hitvallás és példamutatás a magyar nép jövője, szabadsága mellett.” Nem volt titka Györffy Istvánnak, csak egyszerűen a népben, a történelemben gondolkodott. Népi kollégiumok? Már Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alapítványt tett negyven szegénysorsú jobbágygyerek kollégiumi ellátására Gyulafehérvárott. A debreceni kollégiumban a környék parasztivadékai nőttek országos hírű tudósokká, tanárokká. Mi a teendőnk? A lentről jöttek támogatása. Tönkrement a mezőgazdaságunk? A parlagi tyúk. a bakonyi és szalontai sertés, a racka juh, a magyar marha, a parlagi lő eltartották. Mj a teendő? Ezeket tovább nevelni, kitenyészteni, nemesíteni, Építkezés? Kós Károly nevét említi, akit ma építészetünk visszhangoz újra. És keressük a racka juh gfapját a csergék- hez. de nincsen. És disszertációt olvasunk a magyar ridegmarha jövőjéről. Olvasmányos, amit Györffy a szilaj násztorokról írt. s vonzó, amit a szűrhímzésről. Mégis gvakorlati útmutatásaiból merítenék. S é^oen most, amikor mezőgazdaságunk megújulása elsőrendű gondunk. A népi kollégiumok is azért írták fel zászlajukra Gvörffv István nevét, mert az ország iövőiét hordozó dolgos nén bölcsességével, tapasztalataival "If. , Koczoch Ákos Kortárs NSZK festészet a Műcsarnokban A bécsi Museum Moderner Kunst anyaga után másodízben jelentkezik olyan kiállítás á Műcsarnokban, amely a mai művészet új irányzatát, az „Űj Vadakat” mutatja be. A bécsi múzeum festményeinek csak egy része képviselte a nyolcvanas évek művészetét, az Essenből érkező kiállítás egésze a fiatal német képzőművészek anyagából áll, akik — olasz társaikkal együtt — elindították az új expressziv fesztészetet. A kiállítás február 26-ig látható. A romániai magyar irodalom a nemzetiségi élet keretei között jött létre, s mint ilyen egyfelől a romániai társadalmi valóságra, másfelől a magyar kultúra egyetemes hagyományaira támaszkodik. Ezen a hagyományon belül különleges szerepet ad az erdélyi tradícióknak. Ezek a tradíciók józan történelmi realizmusa, illetve az együtt élő nemzetek kultúrájának megbecsülésére intenek. Több mint hat évtizedes fejlődése során értékes ó1 ökséget halmozott fel ez az irodalom, olyan költői és írói életműveket — például Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kós Károly, Xuncz Aladár és Gaál Gábor munkásságára gondolok — amelyek máig ható érvényességgel fejezték ki az erdélyi magyar progresszió nemes törekvéseit. A nemzetiségi irodalom újabb — a felszabadulást követő — korszakának is már emberöltőnyi története van. Nemzedékek léptek fel. irodalmi irányzatok fejlődtek ki, kulturális intézmények szerveződtek ez alatt az idő alatt. A romániai magyar irodalom fontos szervező ereje a ^Criterion Kiadó, amely Domokos Géza irányításával sorra jelenteti meg ennek az irodalomnak a klasszikus és modern alkotásait, az erdélyi magyar népköltészet emlékeit, irodalom- és művelődéstörté- n őszek, nyelvészek, társada- 1 omtudósok műveit. Mellette a folyóiratok és lapok vállalnak igen nagy organizációs feladatokat. így az Utunk cíNemzetiségi magyar irodalmak Romániai magyar irodalom mű kolozsvári hetilap, a Korunk című ugyancsak Kolozsvárott megjelenő tudományos és művészeti folyóirat, az Igaz Szó című marosvásárhelyi irodalmi folyóirat. A Hét című bukaresti társadalmi, politikai és művelődési hetilap. A felszabadulás utáni első évtizedekben még a két világháború közötti korszak jeles íróegyéniségeinek volt vezető szerepe: a költészetben Bartalis János, Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Méliusz József, Szabédi László. Kiss Jenő és Horváth István, a prózairodalomban Tabéry Géza, Mól tér Károly, Kacsó Sándor, Kemény János, Bözö- di György, Asztalos István és Nagy Istváp, a műfordításban Franyó Zoltán, az irodalomkritikában Gaál Gábor, Balogh Edgár és Csehi Gyula munkássága hozta létre a legnagyobb értékekét. Hozzájuk csatlakoztak a nemzetiségi irodalom mai „derékhadának” képviselői: a költészetben Kányádi Sándor, Székely János, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Bodor Pál, a prózában Sütő András, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Deák Tamás, Huszár Sándor, az irodalmi szociográfiában Be- ke György. Majd őket követték a hatvanas években a Forrás című könyvsorozatban jelentkező írók: a költészetben Szilágyi Domokos, Lász- lóffy Aladár, Hervay Gizella, Király László, Farkas Árpád, Szőcs Géza, Bállá Zsófia, az elbeszélő irodalomban Bálint Tibor, Szilágyi István, Csíki László, Pusztái János, a drámairodalomban Kocsis István és Lászlóffy Csaba. A romániai magyar költészet a korábbi erdélyi líra történelmi érzékenységét és közösségi hangját folytatta, a népi hagyományokat éltette tovább, ugyanakkor igen nagy szerepet adott a modern, költészet, nemegyszer az avant- garde formartyelvének. Szép példája ennek a szintetikus — az egyetemes magyar líra és a világköltészet különféle irányzataiból táplálkozó — költői modernségnek Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos és Lászlóffy Aladár alkotó munkássága. Kányádi a nemzetiségi és történelmi tapasztalatok költője, Szilágyi a modem ember tragikus felismeréseit szólaltatta meg, Lászlóffy az avantgarde eszközökkel dolgozó intellektuális lírát képviseli. A prózairodalom ugyancsak az erdélyi elbeszélő hagyományok és a modern irodalmi törekvések nyomán tájékozódik. Az idősebb nemzedék írói — Nagy István, Balogh Edgár. Kacsó Sándor — főként emlékirataikkal hívták fel a figyelmet magukra, ezekben a memoárokban a nemzetiségi közélet és irodalom közelmúltjával ismerkedhetünk meg. Nagy szerepet kap a -személyes tapasztalatokra épülő lírai-szociográfiai irodalom, ennek klasszikus képviselője Sütő András beszámolója: az Anyám könnyű álmot igér. Bálint Tibor népszerű regénye: a Zokogó majom ugyancsak személyes élmények' nyomán idézi fel a kolozsvári magyar szegénység egykori életét. Szilágyi' István Kő hull apadó kútba című műve analitikus lélektani és társadalmi regény, Pusztai János A. sereg című regénye pedig egyéni mítosz formájában idézi Jel a kelet-európai történelem tapasztalatait. Jelentős mértékben fejlőd tek az irodalom más ■ területei is. Az erdélyi magyar történelmi dráma — nevezetesen Sülő András- Csillag a máglyán. Székely János Vak Béla király és Kocsis István Árva Bethlen Kata című művei — a magyarországi színpadokon is szép sikert arattak. A nemzetiségi esszéirodalom — például Méliusz József, Balogh Edgár, Gáli Ernő- és Szász János írásai a romániai magyarság fontos tüBténelmi tapasztalatait világítja meg, az irodalomtörténet-írás és az irodalomkritika — Marosi Péter, Gálfalvi Zsolt, Kovács János, Kántor Lajos. Láng Gusztáv, Cs. Gyi- mesi Éva művei — pedig a romániai magyar irodalom önismeretét, és ezzel további fejlődését alapozza meg. Pomogáls Béla ■ Szerváfiusz Tibor » szobra Bartók Áfonya az asztalon