Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-11 / 35. szám

ICéf fűz feSzStf Á vonaton nevetve mondo­gatják munka társuknak kol­légái : „Ha továbbra is ilyen jól hajtasz, nemsokára meg­tesznek művezetőnek”. A célpont egyik vidéiki gyár­egységünk kitűnő képzett­ségű, precíz munkájáról hí­res esztergályosa, akit ágy­ból is lehet ugrasztani, túl­órázásra is felkérni, ha ép­pen igazán fontos munká­ról van szó. Kibiekémt fi­gyelem a beszélgetést, s így hallom az érintett fél válaszát is. „Ezer forinttal többért sem vállalkoznék ilyesmire! Hiányozna az nekem, hogy húsz meg har­minc ilyen tökkelütöttért vállaljam a felelősséget, mint amilyenek ti vágy- tik...? Maradok én magam­nak, s azt hiszem, így több hasznot hajtok a cégnek, mintha valamiféle funkciót töltenék be.” * A Ganz-MÁVAG mát- raterenyei gyáregységében csaknem kéttucatnyi mű­vezető tevékenykedik. Szabó László főmérnök mondja: — Jelenlétük nélkül szin­te elképzelhetetlen lenne a napi feladatok végrehajtá­sa. Munkájuk azonban, én is jól tudom, egyáltalán nem hálás. Hiszen két tűz között vannak. Egyfelől a beosz'tottaiktól vannak kö­rülvéve. akik napi teendő­ik s más gondjaik sokasá­gával árasztják el őket, másfelől meg ott a fölöt­tük lévő irányítók „stábja.” Azoké. akiknek a kiadott utasításait, ha tetszik, ha nem. a célok megvalósítása érdekében végre kell haj­tani. Néh.*. magam is lá­tom őrlődnek. Gyakorta idegesek, s vélem, üzemi - r-indiaikat ktaza is viszik. Tudom, anyagilag sincsenek kellőképpen megbecsülve, s néha még a dicsérő szép szót sem kapják meg a hét­köznapok rohanásában. Kár érte, overt kifejezetten hang­súlyozom: nélkülözhetetlen emberek. Sajnos, ilyetén hiba — irárftuk — ben­nünk, vezetőkben is Tan. * A tama#nehét éves Ka~ *rrvczi József 1969. október első papjától művezető a vidéki gyáregység acélszer­kezeti üzemében. Gépipari technikumot végzett Salgó­tarjánban, aztán a bányá­nál volt lakatos, esztergá­lyos. majd amikor meg-1 kezdték a még a mai naoig i.s rossz szájízzel kimondott visszafejlesztést, több tár­sával egyetemben, ő is „át­lépett” az akkor még éppen csak alakuló Ganz-gyáregy­ségbe. Budapesten a törzs­gyárban képezték át őket az új teendőkhöz való ér­tésre, s lett megint lakatos, majd aztán előrajzoló. És rövidesen — művezető. — Megkérdezték, válla- lam-e ezt a feladatot? Ak­kor. szinte percnyi gondol­kodás után igent bólintot­tam. A mai fejemmel nem tettem volna ezt. Mert igaz, ugyan, hogy a szállító se­gédmunkásoknál valamivel többet keresünk, de ' egy ötödik esztendeje itt dolgo­zó, fiatal szakmunkás néha „kenterbe vér.” Nem szé­gyellem bevallani, de tizen­öt évi művezetősködésem után csak tavalytól 5500 fo­rint az alapfizetésem. Ad­dig 4900-at kerestem. Ekko­ra felelősségért, mert ez aztán sok van, mi csak a „futottak még kategóriába” helyezhetjük el magunkat. Az ostorok rajtunk csattan­nak; lentről is. fentről is. * Tóth István harmincöt éves, műszaki főiskolát végzett. A diploma átvétele után nem kellett a Ganz­nak, pedig akkoriban még nem hemzsegtek itt felső­fokú végzettséggel rendel­kező szakemberek. — Több mint fél évig a Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben dolgoztam szer­kesztőként, s csak aztán sikerült itthon, mert mát- ranováki születésű vagyok, elhelyezkednem. 1973-tól dolgoztam normatechnoló­gusként és másfél évvel ezelőtt saját magam kér- 1 em: helyezzenek ki az iro­dából a termelésbe. — Mi késztette erre? — Őszinte vagyok: a ma­gasabb kereseti lehetőség. Most havonta jó ezer fo­rinttal viszek haza többet, mint azelőtt — Csak a pérrze lett több? — Természetesen a gon­dom is. Emberekkel bánni, mindenki megelégedettsé­gére. nagyon nehéz dolog. Velem, olyan sohasem lesz, hogy mindenki szájíze sze­rint, egyformán tetszőén cselekedjünk. Nem hálás beosztás ez, talán érti. mi­re gondolok. Ha „lefelé" engedek lazítani, fentről én kapok, ha meg szigorúan ké’toen tartom a dolgokat,, nemegyszer hajcsárnak ne­veznek. De a termelés ez­zel jár: fegyelemmel, szi­gorúsággal, lazaságot nem elnézéssel. — Fok haragosa van? — Egy s:nes! Az összg- szólalkozások hamar elfe­lejtődnek. mindenkinek számtalan olyan dolea van, amire jobban kell figyelni mint az aprócska össze- zörrenések észben tartásá­ra. — Ha még egyszer kezde­né, lenne-e művezető? — Korai még a kérdés, de talán nem! Inkább a két kezem munkájával, a ter­melésben keresném a ke­nyerem. * — A művezető — mond­ja Szabó László főmérnök — nem lehet csak terme­léscentrikus: embercentri­kusnak is kell lennie. És ez a dolgok nehezebbik oldala. Azt is hangsúlyozom, hogy gond a jelenlegi anyagi és erkölcsi megbecsülésük, s ez a helyzet már sokáig nem tartható. Ám sajnos, a jelenlegi viszonyok kö­zött erre egyhamar nem­igen lesz lehetőség. Ezt ők is tudják. S, hogy mégis kitartanak, ezért becsülöm őket. * Termelés, beosztottak, ve- veiők. család. Emberek, sok tűz között. Néha égnek. De nem égnek ki... Karácsony Györgyi Veres Péter írta annak ide­jén a Pályamunkások című könyvében, hogy az emberi természetben benne van a tisztességes, becsületes mun­ka ösztöne és belső kénysze­re. Még az alig megfizetett, sok megaláztatással terhes, keserves munka, mint a vas­úti krampácsolás és kavics­rakodás közepette is feléb­redt az emberekben a virtus, a versenyszellem. „A munka­vezetők és urak persze csak nevettek minket Milyen jó bolond ez a magyar munkás! Csak. dicsérni vagy macerál- ni kell, és kimenne a világ- bőr — írta egy helyen, de másutt is visszatért erre a gondolatra. Öreg szakik, tisztességben megőszült kisiparosok, egy- egy szakma megszállottjai mutatják a példát napjaink­ban is, de nincs olyan terü­lete az emberi tevékenység­nek, ahol ne villanna fel idő­ről időre valamilyen formá­ban a jól végzett munka örö­me. Még akkor is, ha akad­nak gúnyosan vagy moso­lyogva legyintők, az igyek­vőket kifigurázok, kigú- nyolók. A munka igazi értelmét, megbecsülését hirdető jelsza­vakkal sokszor visszaéllek már az évtizedek során. Nem­csak akkor, amikor az ötve­nes évek elején néhány mes­terségesen megnövelt telje­sítményt elérő emberre ag­Nyugatnémet exportra készülő söröskelyheket mintáz Maróti Bélánc, az ÜM SalgőJ tarjáni Öblösüveggyárának dolgozója. Barna Alfréd felr. gattak ra az országos dicső­ség fényes díszeit, ettől vár­va a húzóerőt, a százalékok növekedését. Mint tudjuk, ezek az erőltetett mozgalmak hamar letűntek, de azért még gyakran kísértett a munka dicsőítésének olyas­féle szelleme, amely elta­karta a valódi értékeket, a hétköznapi cselekedeteket, az egyszerű tetteket. Akadnak persze oiyaaok, akik azt mondják, hogy a legnagyobb megbecsülés ott kezdődik, ha az embereknek egyáltalán van munkája,' gondolva nálunk is a har­mincas évek nagy válságára, s a tőkés világban létező és nem szűnő munkanélküliség­re. Való igaz, felbecsülhetet­len az a biztonság, amelyet szocialista társadalmi rend­szerünk a teljes foglalkozta­tottság elérése és megtartá­sa révén teremtett Ennek az időszaknak hősi krónikájával még ma is adósak vagyunk. S talán ennek a biztonság­nak is köszönhető, hogy a ma embere — érthető ez a tö­rekvés —, nem elégszik meg azzal, hogy dolgozhat vala­hol, hanem mindig jobbat, számára megfelelőbbet keres, feltéve, ha van módja hozzá. Mert az is tény, hogy a ki­sebb településeken, falvak­ban különösen nehéz, s más­hol sem könnyű a hajlamai­hoz, képességeihez illő mun­kát találni mindenkinek. Ez­ért aztán sokan több órás utazgatással küzdik le na­ponta ezeket a hátrányokat, s bizony a munkahellyel kap­csolatos igényeik sem terjed­nek tül az egyszerű kereseti lehetőség fogalmán. Mindemellett azoknak a vezetőknek van Igazuk, akik a dolgozót nem tekintik egy­szerű munkaerőnek, s ön­magukat sem képzelik a ré­gi értelemben vett kenyér­adónak. Annál is inkább, mi­vel — ahol csak teheti — ez a mai „munkaerő” már vá­logat, s nem csak a jobb ke­reseti lehetőség érdekli, de az is. hogy milyen abban az üzemben, műhelyben, gazda­ságban az általános megbe­csülés, túl a borítékban is kifejeződő elismerésen. Más­részt nehéz volna tagadni, hogy a gazdasági körülmé­nyek rosszabbodása, amely az emberek életszínvonalá­nak javulását is fékezi egy idő óta, sokakat arra kész­tet, hogy kiegészítő munkával javítsanak a család helyze­tén, s igényeikhez így sze­rezzenek nagyobb jövedel­met. Mindannyiunk környeze­tében találhatók úgynevezett hajtós emberek, akik szinte látástól vakulásig, önmagu­kat csöppet sem kímélve dol­goznak ezért a többletért, néha csak az elvárható ké­nyelmesebb otth'pnért, csa­ládi házért és egyéb — ma mór luxusnak egyáltalán nem nevezhető — célokért. A munka igazi értelme olykor mintha ezeknek a feladatok­nak a megoldásában nyerne előttük kifejezést, s nem tudni, marad-e elegendő ener­giájuk, ambíciójuk a tényle­ges kenyérkereső foglalko­zásra, s lelik-e örömüket ab­ban. Persze az volna a' jó az egyénnek és a társada­lomnak is, ha ilyen kettősség nem alakulna lei az életben, s mindenki ott tudná kitel- jesíteni önmagát, megvalósí­tani álmait, egyéni és közös­ségi céljait, ahol a hivatásul választott munkáját is élve­zettel, örömmel, áldozatkész­séggel, s mind anyagilag, mind erkölcsileg kellően meg­becsülve végezheti. Lehet, hbgy ezek az elkép­zelések sokak szemében ma irreálisak, pedig mind ott szerepelnek a szocialista tár- sadalorú céljai között s ha együttes megvalósítható­ságukban nem hinnénk, ak­kor nem sok értelme marad­na annak, amiért élünk és dolgozunk. F. Tóth Pál — Édesapám és édesanyám mindenáron azt akarta, hogy továbbtanuljak. Ugyanis ak­koriban Salgóbánya-telepen nem nagyon kérdezték a gye­rekektől, mi akarsz lenni, ha­nem megmondták: dolgozni mész, ez vagy az leszel. Sze­rencsémre, én továbbtanul­hattam. Mint nékoszistákat a gimnázium első két évében ktil önosztályba raktak, mond­ván, ennyi idő elég lesz ah­hoz, hogy az általános mű­veltségükben jelentkező elma­radást pótoljuk. A gimnáziu­mot sikeresen befejeztem. A tanultak által pedig gondol­kodóbbá váltam. * Észrevétlenül és fokozatosan indult el a közéletiség pályá­ján. Első munkahelyén, ahol nyaranként mint diák dolgo­zott, megpróbálkozott az iro­dai munkával: bérelszámoló lett. Sehogy sem tetszett neki ez a beosztás. Végül is módo­sította pályáját: kitanulta az esztergályosszakmát, amit egészen bevonulásáig gyakorolt. * A régmúlttat idézve, emléke­zetében arra keres valamilyen megbízható támpontot, hogy vajon mivel kezdődött el köz­életi munkája. — Akkoriban nem adtak titulust a társadalmi megbíza­tásóknak. Ha jól emlékszem, első komoly tevékenységem egy szakszervezeti bizottsági választás előkészítő bizottsá­gának tevékenységéhez kapcso­lódik. Csodálkoztam, hogy fi­atal létemre rámesett a vá­lasztás. Egyébként a külön­böző megbízatások igen rövi­dek és világosak voltak: ezt szervezzétek meg, új jelsza­vakat írjatok a gyár falára stb. * A katonaságnál majdnem más irányba terelődött eddigi élete. Felfigyeltek nem ismert és eléggé méltányolt előnyös tulajdonságára, ami ismét elő­revetítette az árnyékát az újabb pályamódosításnak. A jóvágású, jól megtermett, szimpatikus fiatalembert, aki a katonaságnál is becsülete­sen teljesítette feladatát, az egység egyik törzsőrmestere elvitte egy énektanárhoz, aki elvállalta a fiatal tagjelölt katona énektanítását. r Nem kért érte egy fillért sem, mondván: majd, ha megállsz a^lábadon, akkor fizetsz... — Sajnos, erre nem került sor az ellenforradalom miatt. Kapcsolatunk megszakadt. Így nem lett belőlem énekes, — mondja némi nosztalgiával, — de amit tanultam, azt itthon, a különböző társadalmi ren­dezvényeken jól hasznosítot­tam. Nem, sohasem gondol­tam arra, hogy visszamenjek Pestre. Annyira kötődöm eh­hez a... Turjánhoz. Akárhol voltam, akármerre jártam, se­hol sem éreztem jól magam. A PÁRTVEZETÖSÉG TITKÁRA ülSsEosHai kéSHzeniéftEaen... Üjabb fordulatot jelentett életében, amikor az ellenfor­radalom után visszatérve Sal­gótarjánba, első munkahelyén, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban kinevezték a kultúrház igazgatójának. Ez a beosztás a korábbinál jóval nagyobb és gyakoribb szerep­léssel járt együtt, ami fokoz­ta magabiztosságát. Tulajdon­képpen erre az időszakra esik propagandista tevékenységé­nek nagyobb arányú kibonta­kozása is. — Az egyik témában előadó, a másikban pedig hallgató voltam. A szeminárium tagjai­nak neveire már nem emlék­szem, hirtelen csak Galló Mi­kié jut az eszembe. A foglal­kozásokat műszak után tar­tottuk. Vita mindig volt. Sok­szor még a bevezetőt sem hagyták elmondani. Vállaltam a közbeszólásokat, mert jónak találtam, ugyanakkor ez a helyzet arra kényszerített, hogy felkészülten járjak a foglalkozásokra. Mint előadó, legszívesebben az általam pat­ronált XII. pártkongresszus nevet viselő aranykoszorús szocialista brigád szemináriu­maira emelékszem a legszíve­sebben. A brigád tagja volt Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nácstól, aki évente rendszere­sen felkeresett bennünket és jóízű beszélgetéseket folytat­tunk. Jelenleg mint a pártve­zetőség titkára tevékenykedem. Nincs önálló szemináriumom. Beugró vagyok. A témák közül azt választom ki, amit úgy látok, hogy nekem kell meg­tartani. De még cselekszem olyankor is, amikor az infor­mációban jelzések hívják fel a figyelmet, mi az, amit nem értenek eléggé, nem elég vilá­gos, mire kell még visszatér­ni. * — Nem Zavar az ellenvéle­mény, sőt, 'ahhoz, hogy igazán vitatkozni tudjak, feltétlenül szükség van rá. Külön öröm számomra, ha ilyenkor bárkit is meg tudok győzni igazam­ról. Hogy jó órában mond­jam, eddig sokkal több volt a sikerélményem, mint a gon­dom és kudarcom, kivéve egy válságokkal terhes négy esz­tendőt. Egy biztos: mint a párt- vezetőség titkára,, állandóan készenlétben kell lennem. Kü­lönösen most, mivel a korábbi­akhoz képest egyre több és szokatlan új dologgal kell szembenézni, megértetnünk, elfogadtatnunk és a nagyobb feladatokra mozgósítanunk. Természetesen a napi munká­ban összekoccanások is előr fordulnak. Ilyenkor esetenként valóban el vagyok keseredve, de ez is csak egy óráig, vagy egy álmatlanul áttöltött éjsza­káig tart. A nagyfokú és ma­kacs értetlenség viszont zavar, különösen akkor, ha ez egyéb­ként becsületes és értelmes embernél nyilvánul meg. Nem tudom elképzelni, elfo­gadni, hogy valaki úgy ösz- szezördüljön munkatársával, hogy lezárja á kibékülés le­hetőségét. Továbbá nem áll­hatom azokat sem, akik ha­ragot tudnak tartani. Mond­ják is nekem; olyan vagy mint egy pap. Ugyanis a konfliktusba kerülőket meg­próbálom úgy összehozni, hogy amikor felkelnek a szék­ről, megbékélve menjenek ki. De előfordul, hogy egyesekkel éreztetni kell, hogy vglami nem stimmel. Ilyenkor elke­rülöm őket, hadd érlelődjön bennük a gondolat, s maguk adják meg a választ a miért­re, az őket, lelkiismeretüket foglalkoztató kérdésekre. * Ajtaja mindig és mindenki előtt nyitva áll. Politikai mun­kájába éppúgy beletartozik a gazdasági irányító, szervező, ellenőrző munka, akárcsak a napi gondokkal, a dolgozók NÓGRÁD - 1984. február 11., szombat / II munka becsülete ügyes-bajos dolgaival való fog­lalkozás. Nem tudja elviselni azt sem, ha valaki félvállról kezeli a dolgozótársak elinté­zésre váró jogos kérését. Mint mondja., a munkások között érzi jól magát, mert azok nyíltak, őszinték, Ahogy felfelé haladunk a szamárlétrán, úgy erősödnek a diplomatikus fogalmazások, amelyek alap­vetően magyarázkodásban, vé­dekezésben, a becsületesen el nem végzett munka ködösíté­sében nyilvánulnak meg. A helyes útra való visszatérést mindig a személyes beszélge­tések hozzák meg. * Amíg idáig jutunk Hviz- dos Károly, a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat pártvezetőségének titkára megjegyzi: — Egy telefont várok, mert ma vizsgázok a marxista—leninista esti egye­tem szakosítóján. Alig telik el néhány perc, máris csörög a .telefon. Felém fordulva csak annyit mond: a vizsga a vizs­gáztató betegsége miatt elma­rad. Hvizdos Károly birtoko­sa a megyei pártbizottság em­léklapjának, a munkásőrség emlékérmének s a Kiváló munkáért miniszteri kitünte­tésnek. Nem sokkal később átadja magát a félbenbagyott napi munka eredményes elvégzésé­nek. — venesz—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom