Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-10 / 34. szám
Nem csak tortának Marom éve üzemel a W6g- rád megyei Sütőipari Vállalat műanyag-vákuumformázó berendezése, amelyet termékeik csomagolásában hasznosítanak. S; hogy mit jelent az ízléses, higiénikus csomagolás, azt a Salgó-torta sikere is bizonyítja. Ez a termékük — ízletessége mellett — nem utolsósorban tetszetős csomagolása miatt érdemelte ki a „Kiváló Áruk Fóruma” kitüntető cím viselését. Az örömben azonban némi üröm is vegyült, mert az elmúlt években a drága vákuum- íormázó gép kihasználtsága messze volt a teljestől. Az NSV először megyei partnereket keresett a gép kapacitásának növelése érdekében — talált is — de az igazi megoldásra valószínűleg most leltek rá. A budapesti Pannónia Vendéglátó Vállalat is érdeklődött a vákuumformázott termékek iránt, sőt — rajta keresztül — a MALÉV is. A salgótarjániak legyártották az első minta- példányokat és elküldték a megrendelőknek. Amennyiben az üzlet létrejön, feltehetően hosszú ideig nem lesz gond a vákuumformázó gépek kihasználásával. Több URH-rá diótelefon szocialista exportra Beíratás márciusban — Össze! iskolások lesznek Több mint KJO ezer gyermek kezdi meg szeptemberben általános iskolai tanulmányait: a tankötelesek behatására az egész országban március 1—15. között kerül sor. A beiratkozásról íudrti ketl hogy törvény írja elő: minden gyermeknek iskolába kell járnia a 6. születésnapját követő szeptember hónap első napjától. A szülő, vagy gondviselő kötelessége, hogy beírassa a körzethatár szerinti iskola első osztályába gyermekét, ha az 1983. augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, vagyis 1977. szeptember 1. és 1-978. augusztus 31. között született. Behatáskor a gyermek adatait a szülő a saját személyi igazolványával, a gondviselő a gyermek születési anyakönyvi kivonatával igazolja Az iskolaérettség elismertetéséhez orvosi bizonyítvány szükséges, tehát a szülőnek, a gondviselőnek, ezt az okiratot is be kell szereznie. Az óvodába járóknak van ilyen okmányuk, a nem óvodások számára pedig a körzeti gyermekorvostól kell kérni ezt a dokumentumot. Több mint ötvenmillió forint értékű áruval növeli idei szocialista exportját a BRG salgótarjáni rádiótelefon-gyára. Az 1984-re tervezett ösz- szesen hatszázharmincötmillió forint értékű rubelelszámolású kivitel zömmel a Szovjetunióba irányul, ahová egy kisebb januári tétel után február végén útnak indítanak egy nagy, harmincmillió forint értékű szállítmányt. Az idén nem csak több URH-rádiótelefon kerül a Szovjetunióba és más szocialista országokba, de a termékek minősége is jobb, bővülnek szolgáltatásai. A BRG-ben kifejlesztett URH- rácbó adpvevő új generációja már integrált áramkörökre épül: a berendezést kiegészítették egy automatikusan működő távjelző-távke- zelő berendezéssel. A készülék általában harminc kilométeres hatóköre átjátszó állomások közbeiktatásával akár a tízszeresére is növelhető. A salgótarjáni gyárban ügyelnek a termék előállításának gazdaságosságára i-s. A konstrukciós változások egyik ilyen vonatkozású eredménye, hogy egy-egy készülék szerelési ideje átlag tizenöt órával csökkent. így a korábbi évi nyolcezerrel szemben a nagyüzem ugyanannyi idő alatt tizenegyezer URH adóvevő összeszerelésére képes. A Heppiend Balassagyarmaton A butassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szervezésében tegnap nagy sikerrel mutatkozott be a városban a Heppiend nevű bohóccsoport. Produkcióikat a friss szellemesség, a természetes báj szövi át. A neveltetés kevésbé könnyű, ám rokonszenvesebb útját választották. Nézőikből a jóleső együttérzést is kiváltják, ami e műfaj nélkülözhetetlen varázsa. A csoport 1982 tavaszán sikerrel lépett fel Pá rizsban, ezt követően Bécs- ben szerepelt. Balassagyarmaton két előadást tartottak. Délelőtt a moziban, délután pedig a Szántó Kovács János Szakközépiskola dísztermében mutatták be a „Kalap nem kell” és a „Rongyoszsák' című bohócmesejátékot. WS4. február 10., péntek Elvira napja A Nap kel 6.59 — nyugszik 16.59 órakor. A Hold kel 10.35 — nyugszik 0.42 órakor. Pályaválasztás, utánpótlás Á kftsterenyei Egyesült Zagyvavölgye Áfész évek óta nagy figyelmet fordít a szakmunkás-utánpótlás biztosítására. A helyi Kossuth Lajos Általános Iskolával közösen az idén is számba vették azokat a jelentkezőket, akik az élelmiszer-kereskedelem, a vendéglátás, illetve a szakács- tudományok elsajátítását tervezik. A közelmúlt ban ezekkel a tanulókkal találkoztak a szövetkezet illetékesei. A beszélgetésen megismerkedtek közelebbről mindazokkal a feladatokkal, kötelességekkel, amelyet választott pályájuk jelent, s megtudhatták mindazokat a kedvezményeket, amelyek leendő tanulmányi munkájukat segíthetik. Százőt évvel ezelőtt, 1879. február 10-én halt meq — 71 éves korában — Honoré Daumier, francia festő és grafikusművész. Változékony, szeles idő Előrejelzés az ország területére ma estig: átmenetileg csökken, majd délkelet felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, elsősorban holnap várható sokfelé csapadék — többnyire havazás, délkeleten néhol eső is. Áz északi, északkeleti szél országszerte megerősödik, az északi és nyugati országrészben viharos, időnként orkánerejű lesz, emiatt ott hófúvásokra is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4, plusz 1 fok között* a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig, eleinte túlnyomóan felhős idő, sokfelé havazással. Az erős, időnként viharos szél miatt hófúvásokra lehet számítani. A jövő hét elején a csapadékhajlam csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 5, 6, majd mínusz 10, mínusz 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 1, plusz 4 fok majd mínusz 4, plusz 1 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. — Meliorációra 38 millió. A szécsényi termelőszövetkezetben az elmúlt években 38 millió forintot költöttek a földek vízrendezésére, a talajok termőképességének növelésére. Több mint 800 hektárnyi területet alagcsöveztek, s ez körülbelül kétszer ekkora területen javította a talaj vízháztartását és tette lehetővé nagyobb hozamok elérését. Meneti endváftozós A MÁV vezérigazgatósága közii, hogy február 10-tól, mától a Budapest Nyugati pályaudvarra 17 óra 30-kor érkező nagymarosi személyvonat naponta, a 18 órakor érkező nagymarosi személyvonat pedig csak munkaszüne- tes napokon közlekedik. Hangverseny az iskolában Az élőzenéi a falusi általános iskoláknak mozgalom keretében szerdán és csütörtökön a megye hat általános iskoláját keresték fel a salgótarjáni állami zeneiskola tanárai. Szerdán Endrefalvó, Lu- dányhalászi és Szécsény felső tagozatos iskolásainak, csütörtökön Mátraferenye, Do- rogháza és Mácramindszent diákjainak muzsikáltak a zenetanárok. Rövid előadás után a reneszánsz és barokk zene- művészetből mutattak be részleteket. Rendőrségi felhívás! Jelentkezését kérjük annak a zöld színű ZUK tehergépkocsi vezetőjének, aki 1983. november végén, december elején Pásztón járt. A tepke-pusztai bekötő utón a 21 sz. főútvonal felé haladva a vasúti sorompónál megállni kényszerült, s ennek során a gépkocsi pí ásójáról 1 db 11,5 kg-os propán- bmüíi gázpalackot elloptak. Jelentkezés személyesen, írásban vafc'.v telefonon az alábbi címen: rendőrkapitányság, 3060 Pásztó, Tanácsköztársaság tér 12. Telefon; 48. FlelyreflTep a településfejlesztésről A Statisztikai Kiadó gondozásában megjelent a Területi Statisztikai Évkönyv ismerteti az ország településhálózatának több mint egy évtizedes fejlődését, s a lakosság életkörülményeinek változására utaló legfontosabb adatokat. Az 1971-ben elfogadott országos településfejlesztési koncepció az ország 3100 településéből a városokat — számuk jelenleg 109 — s további 45 kiemelt nagyközséget jelölt ki arra, hogy ezekben biztosítsák a környező lakosság számára a nem mezőgazdasági foglalkozási lehetőségeket, valamint az alapvető szolgáltatásokat Ma ezeken a településeken összességében 20 százalékkal több a munkahely, mint az ott lakó aktív keresők száma. így az ország 1 218 000 ingázó dolgozójának csaknem hetven százaléka ezekbe a városokba, községekbe jár dolgozni. Az ingázók 17 százalékát Budapesten, 10 százalékát az öt megyei városban, további 14 százalékát a többi megyeszékhelyen foglalkoztatják, tehát mintegy 40 százalékuk az ország húsz nagyvárosának külső munkaerő-szükségletét fedezi. A közepes nagyságú városok közül Gyöngyös. Kazincbarcika és Vác munkahelyeire mintegy 10—10 ezren járnak dolgozni, de számottevő, — 6—7 ezer főnyi — munkaerőt vonz Gödöllő, Le- ninváros, Mátészalka, Ózd és Dorog is. — öregek napja Szátokon. Csaknem kilencven idős embert hívott meg a szátoki kul- túrotthonba a helyi vöroske- resztes szervezet. A romhányi termelőszövetkezet vacsorával kedveskedett az öregeknek, az úttörők műsort adtak. A helyi párt-, tanácsi vezetők szintén hozzájárultak az öregek napja sikeres lebonyolításához. — Évzáró taggyűlést rendeztek az Állami Nyomda pásztói gyáregységének KISZ- esei. Az eseményre meghívták a kórház, a tejüzem, a szerszám- és készülékgyár, valamint Mátraszőlős KISZ-es fiataljait is. Az eszmecsere, ahol az eddig végzett munkát értékelték, sikeresnek bizonyult. RÖSZÖISETNTrL VANTl'AS Kösrönetnitket fejezzük ki ] mindazoknak, akik drága halottunk, VE NOEI. L.ASS5LÖ | temetésén megjelentek és rész. ; vételükkel fájdalmunkban osz- í toztak. a gyaszolö es-Ai. v Köszöne-tönket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, Káli f ra. m .W temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOM) CSALÁD Jó munkát végeztek a gépjavítók Utolsó szakaszába érkezett a megyében a téli gépjavítás. Bár még minden mezőgazda- sági nagyüzemben akad tennivaló, a tavaszi munkák kezdéséhez szükséges gépeket csaknem mindenütt előkészítették. Nem volt kis feladat, hiszen Nógrádban több mint ezer traktor, hatszáz tehergépkocsi, 260 kombájn és 170 takarmány be takarító gép van a gazdaságok tujajdonában, nem szólva a többszáz pótkocsiról, talajművelő eszközről és a növényvédelem gépeire!. A munkát évről évre nagyobb gondossággal és szakértelemmel kell végezni, hiszen egy- egy korszerű erőgép értéke meghaladja az egymillió forintot — ilyen több mint 120 van a megyében — és egy- egy komolyabb talajművelő eszköz ma már 3—400 ezer forintot ér. Az eddigi tapasztalatok szerint jó munkái végeztek a gépjavítók Nógrád 36 termelőszövetkezetében és két állami gazdaságában. — Javult a sürgősségi betegellátás a megyében. A mindennapos központi ügyelet nyolc székhelyen 96 körzetet érint, hét körzetben hét végi ügyelet van. A kórházakban betegfelvételi részlegek működnek, amelyek gyorsítják a betegellátást és mentesítik az osztályokat a túlterheléstől. Grenyó Pál ügyében gyorsan döntött a Balassagyarmati városi Bíróság. Január 26-án „felkötött** egy Babét tát, pár napra rá már el is ítélték, mint különös visszaesőt. A dolog úgy történt, hogy Slin- gár János, a fenti napon szokás szerint Babetta kismotorjával érkezett meg a PENOMAH balassagyarmati gyárához, hogy megkezdje az éjszakai műszakot. Motorját a falhoz támasztotta. Igen Sikeres téli vásár Háromszor annyi vevő — Nyugdíjas kisegítők — Fogyó készlet Családi böngészés a Centrum Áruházban. A vásárlók mellett a kereskedőknek is, minden okuk megvan az elégedettségre, ami a téli vásárt illeti. A 30—40 százalékos árengedményen kívül ebbe besegített a téliesre forduló időjárás, amely a szokásosnál nagyobb költekezésre késztette, a lakosságot. Divéki Lászlónak, a ■ Nóg- rád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint 12 millió forint értékű árukészletet kínálnak — átlagosan 35 százalék árengedménnyel 24 salgótarjáni, balassagyarmati, mátraterenyei és bátonyfe- renyei üzletükben. Az első négy nap után mintegy 10—12 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint tavalyi vásáruk alkalmával. A salgótarjáni Pécskő Üzletházban dr. Novák Geraely- né igazgatóhelyettes is elégedett a vásár első négy napjával. Már hétfőn 1 millió 300 ezer forint értékű ára talált gazdára a nyolcmilliós kínálatból. Elsősorban, a csizmák, télikabátok, gyermeksíruhák fogytak. Az első napon mintegy 3500 fizető vásárlót számláltak záráskor, s az ám- ház készlete a vásár első négy napjának elteltével csaknem 3 millió forinttal csökkent. Az üzletházban az első naptól kezdve nyugdíjas kereskedők is dolgoznak, hogy kevesebbet kelljen a vevőknek várakozniuk. A várakozásnak megfelelő eredményről számolt be Nagy István, a salgótarjáni Centrum Áruház igazgatója is. A múlt évinél csaknem 17 százalékkal nagyobb volt a forgalom csütörtök estig. A 4 millió 700 ezer forint értékű — téli vásári akcióba bevont — áruból eddig több mint másfél milliós érték talált vevőre. Itt is elsősorban a női és gyermekcsizmákat. télikabátokat keresték, de sokan vettek kesztyűt, szőrmesapkát. ílanellinget és kelendőek Voltak a méteráruk is. Az áruházba egyébként folyamatosan érkeznek már a tavaszi ruházati cikkek, így bőven akad tennivalójuk a kereskedőknek. A szécsényi Palóc Skála Áruházban az első napon még 2 millió 300 ezer forintos árukészletből válogathattak az idejében érkező vásárlók. Hétfőn estére 400 ezer forinttal csökkent a kínálat, s azóta is naponta 200—250 ezer forint értékű árengedménnyel kínált áru fogy. A legkeresettebbek a műszőrme bundák, a télikabátok, a csizmák voltak, de sokan vásároltak vastagabb szöveteket, flanelTbőL készült termékeket is. A téflü vásár révén eddig mintegy másfél—kétmillió forintot takaríthattak meg a 30—40 százalékos árengedmény révén a megyében a vásárlók. ám, de éjszaka megeredfc a hé. Slingár kiszólt a portásnak, hogy takarja, már be az érzékeny járművet valamivel. A portás szerzett egy darab fóliát, és kiballagott, hogy a kérésnek eleget tegyen. Csakhogy a vágóhíd előtt nem volt semmiféle motor: se Babetta, se más. Nem is lehetett. Akkor már ugyanis Grenyó Pál alatt zümmögött a kis masina. A szolgálatos határőr, aki épp a vágóhíd felé ballagott, még meg is jegyezte magában, de furán imbolyog a motor! Mert imbolygóit, annyi szent. Grenyó Pál ugyanis alaposan fölöntött aznap is a garatra. A húszéves balassagyarmati esztergályos nem veti meg az alkoholt. Ezen a napon is magához vett belőle néhány üi>*sggel. Még reggel nekifogott, aztán este névnap ürügyén folytatta önmaga föltöltését. Olyannyira, hogy éjfél körül az a megmásíthatatlan ötlete támadt: stoppal Vácra megy. így jutott a vágóhíd környékére. Miután autó nemigen közlekedett, a tények előtt meghajolt és hazafelé indult. Akkor látta meg a Ba... ßa.., Babettát. (A motor nevét jó, ha így sikerült kimondania,..) Fölült rá, és elpöfögött. A gyári rendész meg egy társa közben autóba ültek és a határőr útbaigazítása nyomán azon „melegeben*’ a tettes után eredtek. Az EMÄSZ épülete előtt Grenyó épp talajtani vizsgálatokat végzett.. • Fülönesípték, előállították. A Balassagyarmati városi Bíróság gyorsított eljárással Grenyó Pált — aki már korábban volt büntetve —, mint különös visz- szaesőfc nyolchónapi szabadság- vesztésre ítélte ittas járművezetés és jármű önkényes elvétele vétsége miatt két évre a közügyek gva- korlására is méltatlannak találta. Vezetői engedélyét két esztendőre bevonták. — k — 14-598 NOGRAD a Macvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja, főszerkesztő: CNOTM GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Paine? Imrt tér 4. Telefont ÍO-MB. főszerkesztő- 11-504 Sportrovat; 14-59«. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalói igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Telefon - 12-543, Telex- 229 109. Irányitószám.- 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 94 forint, negyedévre 102 forint egy --■ ooo toerot, jjáóáJttja.- a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, KMtt Salgótarján. Palocz Imre tér t. Pí.: K. Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató, lade*szám: 25 0)9 HU ISSN------A tárgyalóteremből Ba Ba Babetta