Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-07 / 31. szám

Demográfiai kilátások a legnépesebb földrészen Nyugati sajtóvisszhang az angol kormányfő budapesti látogatásáról A korábbi előrejelzésekkel ellentétben a harmadik vi­lágban, mindenekelőtt annak legnépesebb — ázsiai — or­szágaiban mostanában mint­ha kevésbé meredeken emel­kedett volna a születési arányszámok görbéje. Ennek ellenére a jövendő kilátásai egyáltalán nem megnyugta­tóak — legalábbis ezt állapí­totta meg 12 ázsiai és néhány nyugat-európai ország, vala­mint nemzetközi szervezet szakemberei a közelmúltban Hongkongban megtartott ta­nácskozásukon. Abszolút szá­mokban mérve ugyanis a fo­lyamat lassulása ellenére is olyan ütemű ezekben az or­szágokban a lakosság növeke­dése, hogy ma már puszta vágyálomnak tűnik az Észak és a Dél között valamiféle egyensúly kialakítása. A népességnövekedés ada­ta nem csak a születések, arányszámából tevődik össze. Ázsia fejlődő országaiban, (amelyekben 2000-ben továb­bi egymilliárddal több, mint­egy 3 és fél milliárd ember fog élni), a hatvanas évek kö­zepétől gyakorlatilag minden­hol következetes egészségvé­delmi programokat valósíta­nak meg, mégis rendkívül nagyok a különbségek a vár­ható élettartam tekintetében A férfiak átlagéletkora Kíná­ban, Hongkongban és Szinga­púrban jelenleg 70 év, míg az ENSZ adatai szerint Bangla- desben, Kambodzsában Indo­néziában, Laoszban, és Nepál­ban még az évszázad végén születők sem számíthatnak 60 évnél hosszabb életre. A szakemberek véleménye szerint az aránytalanságok — eltekintve a rendkívüli kö­rülményektől — a népesedési politika helytelen vagy egy­oldalú alakítására, vagy a nem megfelelő végrehajtásra vezethetőek vissza. Összefüg­gésbe hozható a jelenlegi helyzet azzal is. hogy egyes érintett országokban nincse­nek eléggé tisztában a szapo­rulat mérséklése és a gazda­sági növekedés közötti köl­csönhatással. A szakértők egyetértenek abban, hogy az optimális né­pesedési politika általános modellje márcsak a nagyság- rendi különbségek, az eltérő társadalmi és kulturális fel­tételek miatt sem képzelhető el. Túlhaladottnak tekinthető azonban az az álláspont, hogy a megoldás kizárólag a szüle­tésszabályozástól várható, en­nek radikális alkalmazása ugyanis olyan nemkívánt eredményhez vezet, mint pél­dául a lakosság elöregedése. Az a kínai terv például — s erre Harald Hansluwka, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója hívta fel a figyel­met — hogy a lakosság nö­vekedését 2110-re adminiszt­ratív eszközökkel visszaszorít­sák. súlyos társadalmi és vég­sősoron politikai következmé­nyekkel járhat, amelyek sbk- kal több gondot okozhatnak, mint maga a túlnépesedés. Kí­na esetében persze ez utóbbi is jelentős probléma: a la­kosság száma ma már jócskán túlhaladta az egymilliárdot. A népesedési politika csak akkor lehet eredményes, ha a társadalom és a gazdaság ki­egyensúlyozott korszerűsíté­sének általános koncepciójába Darázsfészek és mocsár Franciaország legsajgóbb külpolitikai „fejfájása” mos­tanában az, miképpen szaba­dulhatna meg a közép-afrikai Csádban attól a helyzettől, amelyet a párizsi lapok csak „darázsfészeknek”, vagy „mo­csárnak” neveznek. Claude Cheysson külügyminiszter a múlt héten azért járt a csádi, iaz etiópiai, majd a líbiai fő­városban, hogy újabb kísérle­tet tegyen valamiféle tárgya­lásos rendezésre, amely — akár rövid iőre is — lélegzet- vételhez juttatná Afrikában a francia diplomáciát. Cheysson mentőakciójának háttere: Franciaország már lassan két évtizede kínlódik azzal a maga által vállalt kö­telezettséggel, hogy volt gyar­mata, Csád zavaros belső ügyeibe állandóan beavatkoz­zék. Párizs számára ugyanis a volt afrikai gyarmataihoz fűződő különleges, szoros kap­csolatok jelentik hosszú ideje áz egyik legfőbb eszközt Franciaország világpolitikai súlyának megőrzésére. A múlt hónapban kudarcot vallott az etiópiai fővárosban az a kísérlet, hogy közvetlen tárgyalásokat szervezzenek — az Afrikai Egységszervezet égisze alatt — a csádi ellen­lábasok, Hisszén Habré és Gukuni Veddei között. Ismert, hogy jelenleg Habré az úr a csádi fővárosban, míg az általa megbuktatott volt elnök, Gu­kuni Veddei, az északi szom­széd, Líbia támogatásával, próbálja visszaszerezni a ha­talmat az emigrációba kény- szerített GUNT (Ideiglenes Nemzeti Egységkormány) szá­mára. A francia diplomáciának gondot okoz, hogy volt afri­kai gyarmatai közül sokan — főleg a Líbiát gyűlölő konzer­vatív kormányzatok — Habré még következetesebb támoga­tását követelik. Még zsarolják is Párizst azzal, hogy szoro­sabbra fűzik kapcsolataikat Washingtonnal, ha a Mitter- rand-kormányzat nem bizo­nyítja erejét Csádban. A szo­cialista párti vezetésnek ugyanakkor a hazai közvéle­ményre is tekintettel kell len­nie: a „hátországban”, úgy tűnik, csak addig rokonszen­veznek a francia gloire (di­csőség) csádi megóvásával, amíg ez nem követel vér- és túl sok anyagi áldozatot. S még egy lényeges meg­fontolás Párizs számára: lehe­tőleg nem kiélezni a kapcso­latokat a Habré ellenfelét támogató Líbiával. (Discard d’Estaing elnöksége alatt Pá­rizs fegyverszállítási tilalom­mal sújtotta Líbiát. Az akkori francia kormányzat még hitt abban a washingtoni remény­ben, hogy Líbia — az Egye­sült Államok legfőbb közel- keleti ellensége — diplomá­ciai, gazdasági, sőt katonai eszközökkel térdre kényszerít­hető. A Mitterrand-kormány- zat azonban engedélyezte a fegyverszállítások felújítását, már csak azért is, mert Fran­ciaország, a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre 1982-ben, tíz év óta először — kénytelen volt visszaesést el­könyvelni fegyverkivitelében. Tavaly áprilisban a líbiai kül­ügyminiszter Párizsban már Mirage 2000 és Super Étan- dard típusú harci repülőgéoek vásárlásáról tárgyalt. Emellett Líbia gazdaságában több mint ötven francia cég van je­len és Tripoli hozzávetőleg egymilliárd frankkal adós Pá­rizsnak, amely kereskedelmi hitelekkel halmozta el az észak-afrikai olajtermelő arab államot. Párizsban arra számítanak, hogy Líbia sem akarja ronta­ni a viszonyt Franciaország­gal, hiszen a súlyos ellentétek idején is, elsősorban a „fran­cia kapcsolat” révén enyhít­hette elszigeteltségét a gazda­ság, az olajexport miatt szá­mára fontos nyugattól. ' Cheysson külügyminiszter vasárnap arról tárgyalt Kad­hafi líbiai vezetővel, hogy le­het-e találni olyan csádi ve­zetőt, „harmadik személyt”, aki elfogadható mind Párizs, , mind Tripoli, sőt Habré és i Veddei számára is. Ez egye­lőre reménytelen próbálkozás­nak tűnik, de Párizs mindent megkísérel, hogy Csádban „ne szúrkálják tetőtől talpig a darazsak”, illetve „ne süly- lyedjen el teljesen a mocsár­ban”. Kurucz János 2 NÓGRÁD - 1984. február 7., kedd illeszkedik — vélekednek ma- laysiai szakértők, saját orszá­gukban szerzett tapasztalata­ikból kiindulva. Bebizonyoso­dott, hogy a gazdasági fejlő­dést, nem csak a népesség nö­vekedése, hanem a lakosság területi megoszlása is befo­lyásolja. Indiában és Pakisz­tánban, ahol nem sok sikert könyvelhettek el a születés­szabályozás terén, a szakem­berek belátták, hogy a népes­ségrobbanást legfeljebb akkor lehet megakadályozni, ha a kevesebb gyermek vállalása az érintett család számára a gazdasági és társadalmi fel- emelkedés jobb esélyét is je­lenti. További gond — mindenek­előtt az indiai szubkontinen- sen — hogy a nagyvárosok túlzsúfoltsága egyre egészség­telenebb méreteket ölt. Egy manilai kutatóintézet adatai szerint az ez—'fordulóra a világ 35 leg ob városa közül 18 lesz iában (1975- ben még csak négy volt). Kö­zéjük tartozik majd, Dákká, Szöul., Dzsakarta és Bangkok is. A túlzott népsűrűség kiala­kulásának folyamata nehezen fordítható vissza — ezt pél­dázza Indonézia, ahol az or­szág összterületének alig 7 százalékát kitevő Jáva szige­tén ma a lakosság 60 százalé­ka keres megélhetési lehető­séget, sokan közülük egyre kisebb eséllyel. A kormány nagyszabású áttelepítési akci­ója elkésett intézkedésnek bizonyul, s alig-alig jár si­kerrel. Jobb lenne megelőz­ni az ilyen helyzetek kialaku­lását — ebben valamennyi szakértő egyetért, csak éppen a hogyan kérdése vár még válaszra. A nyugatnémet sajtó hét­fői összegző anyagaiban elé­gedetten vette tudomásul, hogy Budapestre látogatva a brit kormányfő szakított a szocialista országokkal szem­beni merev vonalával, és na­gyobb szerepet kíván játsza­ni a kelet—nyugati feszült­ség csökkentésében. Az NSZK sajtója ezt nevezte a látoga­tás egyik legfontosabb ered­ményének, kiemelve, hogy Bu­dapest igen pozitív szerepet játszott a brit fordulat lehe­tővé tételében. Athéni békeéitekezlet Az európai szárazföld atom­fegyvermentes övezetté való nyilvánításáról kezdődött At­hénban hétfőn nemzetközi értekezlet. A tanácskozást a mozga­lom a nemzeti függetlensé­gért, a nemzetközi békéért és leszerelésért elnevezésű görög szervezet, a KEADEA kezde­ményezésére hívták össze. Több mint hatvan békemoz­galom küldöttsége képviselte­ti magát azokból az országok­ból, amelyek 1975-ben aláír­ták a Helsinkiben tartott eu­rópai biztonsági és együtt­működési konferencia záróok­mányát. A magyar békemoz­galom küldöttségét Péter Já­nos, az országgyűlés alelnöke vezeti. Az értekezletet Andreasz Papandreu görög miniszter- elnök nyitotta meg. A hétfői olasz lapok sike­resnek ítélik Margaret That­cher budapesti útját. Az II Messaggero nyugat-európai szemszögből azt tartja fon­tosnak, hogy Margaret That­cher akkor emelt szót Ma­gyarországon a párbeszéd ér­dekében, amikor Ronald Rea­gan beszédei mindinkább a hidegháborús hangot tükrö­zik. A Vatikán lapja, az Osser- vatore Romano kiemeli, hogy a szívélyes hangulatú Kádár— A káosz Libanon válsága az elmúlt néhány napban valóságos ká­osszá mélyült. A kis közel- keleti ország politikai meg­osztottságából fakadó véres polgárháború ismét teljes erő­vel lángol, a belső erőviszo­nyok kuszává, kiszámíthatat­lanná, a helyzet robbanás- veszélyessé vált. Ebben a fo­lyamatban a bejrúti kormány minapi lemondása inkább a katalizátor szerepét játssza, mintsem az események elin­dítójáét. Safik el-Vazzan 1982 októ­bere óta állt a libanoni kor­mány élén, s ez idő alatt többször is bejelentette távo­zási szándékát. Dzsemajel el­nök ezt mindannyiszor visz- szautasította, ezúttal azonban már nem volt abban a hely­zetben. hogy ne fogadja el. A jelek szerint Amin Dzsemajel rendszere közel került az összeomláshoz. Mindez a leg­nagyobb aggodalommal tölti el azokat az erőket, főleg Iz­Nujoma-nyilatkozat Valósítsák meg a BT határozatát A Namíbia felszabadításáért küzdő szervezet, a SWAPO mindaddig folytatja fegyveres harcát a Dél-Afrika által megszállt Namíbia területén, amíg Pretoria alá nem írja a fegyverszüneti megállapodást és feltétel nélkül meg nem va­lósítja az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának Namíbiára vonatko­zó 435-ös számú határozatát. (A hat évvel ezelőtti BT-ha- tározat a dél-afrikai meg­szállás megszüntetését és sza­bad választások megtartását követelte Namíbiában.) Sam Nujoma vasárnap a Tanjug. jugoszláv hírügynök­ség laundai tudósítójának adott nyilatkozatában meg­erősítette, hogy szervezete kész tárgyalni Pretoriával, de csakis „semleges területen”, közölte továbbá, hogy a Preto­riával esetleg kötendő tűzszü­net csupán bevezetője lehet az ENSZ Namíbiára vonatkozó rendezési terve feltétel nélkü­li végrehajtásának. Nujoma kétségét fejezte ki Pretoriának a közvetlen tár­gyalásokkal kapcsolatos őszin­teségét illetően. Szerinte a dél-afrikai vezetés csupán azért kíván tárgyalóasztalhoz ülni, mert az esős évszak be­köszöntővel a SWAPO újabb nagyarányú offenzívá- jától tart. A könnyűfegyverrel felszerelt SWAPO-harcosok ebben az időszakban általában sikeres akciókat hajtanak vég­re a megszállók ellen. Thatchgf tárgyaláson a nuk­leáris fegyverek korlátozásá­nak lehetőségéről is szó volt. A l’Humanité hétfőn That­cher budapesti sajtóérteke''- Setéről beszámolva idézi a brit kormányfőnek azt a k - jelentését, amely szerint a Szovjetuniónak vissza keller - térnie a tárgyalóasztalhoz. A lap emlékeztet azonban arra is: Thatcher elutasította azt a követelést, hogy a NATO mondjon le a tárgyalásokat lehetetlenné tevő rakétatele­pítésről. napjai raelt és az Egyesült Államo­kat, amelyek Libanonnal kap­csolatos terveiket a falang's- ta kormányzatra, s személy szerint Dzsemajel államfőre építették. Libanon tragédiája több regionális kérdésnél, nemzet­közi jelentőségű válsággóc, a belső események hatása ele­ve túlcsap az ország határain. A mai helyzetet minőségileg megkülönbözteti a korábbitól, veszélyesebbé teszi az a tény, hogy ma már nem csupán az Izraelnek szállított amerikai fegyverek, s az izraeli had­sereg katonái néznek farkas­szemet a libanoniakkal, ha­nem az amerikai csapatok is. Az Egyesült Államok rátért a közvetlen, nyílt beavatko­zás politikájára. Washington stratégiai érdekterületének minősített egy olyan országot, amely geopolitikai helyzeté­nél fogva a Közel-Kelet, a Földközi-tenger térségének, s túlzás nélkül állítható, a két világrendszer érdekütközésé­nek színhelye. Önmagában az a tény, hogy az Egyesült Ál­lamok közel-keleti politiká­jában a hangsúly átkerült a katonai lépésekre, kiélezett formában veti fel Washing­ton felelősségét a közel-kele­ti események kialakulásába”. A libanoni főváros — ki tudja hányadszor az izraeli beavatkozás óta — ismét csa­tatérré vált. A legújabb hí­rek szerint Izraelben . részle­ges mozgósítási gyakorlat kezdődött. Erősödik az össze­hangolt amerikai—izraeli nyomás Szíriára. Vagyis nem újságírói közhely immár az a gyakorta emlegetett meg­állapítás, hogy Libanon a Közel-Kelet, s a világpoliti­ka lőporoshordóia. Győri Sándor Szovjetunió: Az oktatási reform és a gazdaság Alaptétel: az oktatás fel­fogható egy olyan bonyolult munkafolyamatnak, amelynek során a „nyersanyag” — azaz a diák — formálódik, számos ismeret, tudásanyag hordozó­jává válik. A munkafolyamat eredményeként olyan „több­letértékkel rendelkező termé­ket”, vagyis végző diákot kell kibocsátania az iskoláknak, aki megfelel a kor legmaga­sabb színtű követelményeinek, képes a legbonyolultabb mun­kafolyamatok résztvevőjévé válni a gazdasági és társadal­mi életben egyaránt. A fenti alaptételből kiindul­va a Szovjetunió történetének negyedik átfogó iskolareform­ja többféle változtatást javasol a máig érvényes oktatási rendben. A tervek szerint egy évvel korábban, már hatéves kortól megkezdődik az okta­tás, s 11 éven át tart. Az ál­talános iskola ezentúl 4 éves lesz, a nem teljes középiskola a kilencedik osztállyal ér vé­get, míg a következő két év szükséges az úgynevezett tel­jes középiskola elvégzéséhez. Ez utóbbit elsősorban azoknak javasolják, akik már a kilen­cedik osztály végén tudják, hogy felsőfokú tanintézetek­ben kívánnak továbbtanulni. A többiek szakmunkáskép­zőkbe, technikumokba jelent­kezhetnek. A javaslat szerint — és ez talán a legnagyobb minőségi előrelépés — mindegyik isko­latípus a középfokú végzett­ség mellé szakmai képzettsé­get is ad a fiataloknak. Azok tehát, akik a 11 osztály elvég­zése után nem jutottak be az egyetemre, vagy főiskolára, egy év alatt szakmunkásvizs­gát tehetnek. Az elképzelés szerint ugyanakkor közeled­ni fog egymáshoz az oktatás színvonala a különböző isko­latípusokban, ami egyenlőbb esélyeket biztosít a későbbi­ekben a felsőfokú képzettség megszerzéséhez. Szovjet szakemberek azt várják, hogy az általános ta­nulmányi idő meghosszabbí­tásával csökken a diákok leter­heltsége, több idő jut az egyes tantárgyak elsajátítására. En­nek érdekében javasolják azt is, hogy vizsgálják felül az oktatott tananyagot, mivel ab­ból sok elavult rész elhagyha­tó. Helyettük be kell vezetni olyan, a jövőben általánosan szükséges ismeretek oktatását, mint például a számítástech­nika. A reform tervezetét összné­pi vitára bocsátották, amely­nek alakulásáról mindenek­előtt a televízióhoz, rádióhoz, és újságokhoz beérkezett ol­vasói levelekből lehet képet alkotni. Ezek egyértelműen bizonyítják: helyes volt a re­form kidolgozóinak elképzelé­se, amikor a „szellem csiszo­lása” mellett a munkára neve­lésre, a manuális képességek kibontakoztatására helyezték a fő hangsúlyt. Mindig is voltak ilyen irá­nyú törekvések, ám ezek in­kább csak „elméleti síkon” mozogtak. A mostani javaslat szerint a tanulóknak már az első iskolai napoktól ismerked­niük kell a fizikai termelő­munka elemeivel, s az évek során egyre bonyolultabb és összetettebb munkafolyamatok elvégzésére kell megtanítani őket. Ez adja majd meg az alapot ahhoz, hogy később szükség esetén mindenki rö­vid idő alatt be tudjon illesz­kedni a termelőmunkába. Az össznépi vitában Atutov akadémikus, a pedagógiai tu­dományok akadémiájának tagja a Trud című lapban el­képzeléseit kifejtve nagyon fontosnak tartja, hogy az is­kolai oktatás kereteibe szerve­sen illeszkedő fizikai munka rendszeres, folyamatos legyen. A 8—11 osztályosok részére legalább heti tizenkét órát kell beiktatni a tanrendbe. Atutov javasolja továbbá, hogy az általános iskolában a tanulók javítsanak, illetve ké­szítsenek játékokat az óvodá­sok részére, a későbbiekben pedig ismerkedjenek meg az egyes szerszámok használatá­val, az otthoni „mindennapos” teendők — például villany- és vízcsapszerelés — alapelemei­vel. Később már külön csopor­tokba szerveződve tanulhat­ják meg az egyes szakmák alapfogásait. A munka örömét akkor fogják érezni a tanulók, ha látják annak eredményét — írja. Ezért — sok levélíró­hoz hasonlóan — ő is támo­gatja azt a javaslatot, hogy az iskolákat pártoló bázisüzemek tanműhelyeiben a termeléshez szükséges feladatok elvégzé­sével bízzák meg a fiatalokat. Ez persze nem lesz mindig egyszerű, de ha megfelelő ösztönzést biztosítanak a vál­lalat részére is, akkor később ez népgazdasági szinten ig-n komoly mértékben fog megö­rülni. Hogy a munkára nevelés mennyire aktuális kérdés, rá­mutatja az a számtalan oh sói levél, amelynek szer felteszik a kérdést: miért vr i az, hogy egyes szülők félt5 ; gyermekeiket a fizikai mun­kától? Hogyan történheted meg, hogy többféle szakim teljesen elvesztette korábbi presztízsét? Egy nemrég vég­zett szociológiai felmérés ér­dekes következtetésre jutott: nem igaz az, hogy a gyerekek nem akarnak üzembe vagy ko'- hozba menni dolgozni. Gyak­ran nekik kell szüleiket győz­ködni, hogy az is van olyan hasznos és megbecsülésre ér­demes foglalkozás, mint a mérnöké. A szellemi és fizikai mun'-a összekapcsolásával az oktatás 11 eve alatt az oktatási reform kidolgozói azt is várják, hóm lehetőséget ad a gyerekek” - saját képességeik, hajlam-”: megismerésére, megkönnyítő ezzel a pályaválasztást. A Pravdában az egyik levél szer­zője röviden az alábbiakban fogalmazta meg a lényeget: „sajnos még mindig csak agi­tálni tudunk egy-egy szakmá­ra, de pályára orientálni nem tudjuk a fiatalokat”. Kovács B. Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom