Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-04 / 29. szám
Bcnyi László: Halászhaj« >4 világ-sorskérdésről Beszélgetés Juhász Ferenccel New York-palota a budapesti Lenin körúton. Földszintjén a Nyugathoz tartozó írók — ma Hungária néven ismert — egykori kávéháza. Legtetején az épületnek — lehet, hogy jelkép e karnyújtásnyi távolság — az Űj írás szerkesztősége. Itt találkozom a főszerkesztővel, Juhász Ferenccel, szobájába invitál. Ali? van köröttem tér a mindössze háromlépésnyi széles szobában. A fotelek mellett csak egy íróasztal, meg egy folyóiratokkal telepakolt könyvesszekrény fér el. Tér és eszköz, annyi, ami a munkához éppen elég. Tekintélyt, rangot itt bútor meg szőnyeg nem kölcsönöz. Nem is kell Juhász Ferencnek van rangja, neve anélkül is. Percnyi hallgatásburokba zárva ülök mellette. A magnóval babrálok, úgy hiszem a csupa-jelzős versek költőjét csak így lehet majd pontosan visszaadni. Kávéval kínál. Cigarettára gyújt, nagyot szív belőle. Fáradtnak tűnik. A mesterekről a régi barátságokról faggatom. Felidézi találkozását a költészettel, a La Fontaine-társa- ságot, az első befogadó közösséget a Central kávéházból, s mondja a nagyokat — Kassákot, Hatványt, Nagy Lajost, másokat — akik öt. az akkor még 18—19 évest magukhoz ölelték. Vállalt mes- !ereit — az irodalomtörténészek nyomán — már én hozom szóba. Arany Jánost, Petőfit, József Attilát, és Ily- lyés Gyulát. Arany nevének hallatán úgy buggyan elő belőle a szó — „mérhetetlenül szeretem, mérhetetlenül, nem kevésbé, mint Petőfit, vagy mást, de mérhetetlenül szeretem" — hogy érzem, ez a rajongás úgy vésődött sejtjeibe, ahogy tízezer évekkel ezelőtt a tengeri kagyló ké- peződött bele a megkövese- dett-megszenesedett múltba. Illyés az más, több volt, mint mester! — A Nagy Lászlót kivéve — mert vele testvéri viszonyom volt, tehát az egészen más dolog volt, hisz együtt nőttünk fel egy lakásban laktunk — ember még úgy nem hiányzott nekem, mint a halála óta Illyés Gyula. Mérhetetlenül hiányzik. Hiányzik az emberi figyelme, emberi eleganciája, a kedvessége a papai — nem tudom másként mondani, igen papai — csipkelődése. meg visszacsipke- lődése. Nagyon hiányzik, mérhetetlenül. Sokszor vagyok úgy. hogy nyúlok a telefon után, hogy felhívjam. — Mit jelent hiánya a magyar költészetben? — Hogy most mi van nélküle? Hát nélküle csak az van. mint ami minden nélkül. Mert mi történt, amikor a Vörösmarty meghalt, vagy amikor az Arany János meghalt? A továbbélöknek kel] fclvtatni a munkát Most is, többek közt annak szellemében is, ahogy az Illyés Gyula csinálta. Költészetének, tartásának lényegét kell megragadni. A modernségét például, azt, hogy ő nem azzal volt modern költő pusztán, hogy a modernizmus különböző vonásai költészetében fellelhetők. Azzal volt modern, hogv Párizsból hazajövet a feudális Magyarországnak azt a legalsó rétegét fedezte fel, amelyik ott élt ennek az akkori országnak az alján. Meglátta a feudális Magyarországot, amelyik már halott volt, és mégis élt még hosszú ideig. Elhatározta, hogy megénekli ezt az országot, és az alján élő népet Ekkor születtek meg remekművei. a Három öreg, a Puszták népe, a Hősökről beszélek. az Ifjúság, és a gyönyörű lírai versek. Az ő modernsége, és az ő lírai forradalma tehát az volt, hogy fölfedezte ezt az országot és ennek az országnak a szíve mellé állt vallomást tenni és kérni, sőt követelni azt, hogy ez változzon meg. Másrészt meg egy olyan kohó volt amelybe mindenféle dolgot beleöntött az ő költő-agya, és ez egy megmásíthatatlan, kizárólagos- illyési érccé forrt össze. Harmadrészt össze tudott egyeztetni dolgokat és ez az ő legszebb hagyatéka. Egyszerre tudott lenni hazafi és internacionalista. A kettőt nem tartotta ellentmondásosnak vagy kizárólagosnak, és ennek a kettőnek az egységében tudott működni és dolgozná, körülbelül úgy, mint a Petőfi Sándor. Ha mi, valamennyien a mai költészetet gyakorlók meg tudjuk azt csinálni, hogy egyszerre figyelünk a világ dolgaira, meg a hazánkéra is, akkor talán nem fogunk haszontalanul élni és dolgozni. — Illyés nagysága, meg európaisága okán kérdem — mert hát keveset tud róla is a világ — nem vagyunk-e kicsik, elszigetelt nép és nyelv, melynek bezáró burkát nehéz áttörni? — De, nagyon. Ez komisz, keserű tapasztalat, tudjuk mindannyian és nagyon. Azt szoktam mondani: a nyelvünk olyan, mint egy gyönyörű börtön, amelybe be vagyunk temetve. Alig lehet belőle kikapaszkodni. Aztán vannak itt rejtélyek is, hogy például egy nyelvben megteremtett szellemi produktum mikor válik a világ számára érdekessé? Talán akkor, ha egy másik nyelvnek az irodalma, vagy akár egy másik ország, ugyanolyan történelmi vagy szellemi szituációba kerül, mint mi. Sajnos tény, hogy borzasztóan kevés a világon a magyarból fordítás. Ha pedig megjelenik valami, általában furcsa csönd veszi körül, amelynek nem a mű minősége az oka. Egy különös csönd-burokban van ez az egész magyar nyelvünk, és a magyar irodalom. Nagyon nehéz elviselni! Ha az ember belegondol, akkor tényleg ebbe a gyémántsírba temetve érzi magát, ha nem is halottnak, de legalább is tetszhalottnak. Ki fogja ezt kibányászni, lehet-e kibányászni valaha? Juhász Ferenc széttárja karjait. Az ajtón át írógép kopogása, telefonok csörgése, a szerkesztőségek megszokott zaja szűrődik be. Készül az Űj Írás egyik következő száma. Magyar sorskérdés — mondom félhangosan, szinte magamnak. — Én azt hiszem, hogy világ-sorskérdés van! Ez most a fönnmaradás vagy nemfönnmaradás sorskérdése. Ezen belül a nemzetnek vannak sorskérdései. Magyarországnak éppen a különös történelme folyamán történetileg adottak, meg történetileg hozottak. Most amit tehet ez ember, író meg nem író, költő meg más, hogy tűnődik ezeknek a sorskérdéseknek a megoldási módján, vagy megoldási lehetőségén. Van itt egy csomó olyan kérdés, amely bele van szőve a világ történetébe. Közép-Európa történetébe, és amelynek én csak valami közös megoldási lehetőségét látom józanul. Hát mik ezek? A II. világháború értelmezése, a koalíció esztendeinek, a Rákosi-korszaknak és a koncepciós pereknek az értelmezése, a határainkon kívül élő nagyon nagy számú magyarság kérdése, 56 értelmezése, aztán, hogy volt-e magyar ellenállás a második világháború alatt vagy sem, reális volt-e a kiugrási kísérlet, hogy volt ez, mint volt ez? Erről rengeteg dolog szól, kimondva, kimondatlanul, filmeken és másutt. Ismétlem, ezeknek nem látom megoldhatóságát egyszemélyi- leg kizárólag a mi részünkről, mert egy szövedéknek a részei vagyunk. Ezért nem hiszem, hogy ha reálisan tudomásul vesszük, hogy ezek a problémák vannak és élnek, akkor kevesebbet teszünk, mint hogy ha csak kiabálunk vagy hangoskodunk. A kiabálástól mi fog változni? Semmi. A baj az, hogy ha a maga sokszor nem is olyan édes realitásaiban veszi, meg értelmezi az ember ezeket a dolgokat, akkor nem azt mondják, hogy józanul jár a feje, hanem azt hiszik, hogy önvédő módon belenyugszik a dolgokba. — Két éve azt nyilatkozta: „József Attilával tartok, a szocializmushoz vagyok hűséges”. Miben gyökerezik ez a költői programban is vállalt hitvallás? — Egyszer azt írtam, hogy hiszek a szocializmusban. Ezt kérdések tömegének föltolulá- sa, és a múltam mondatta velem. Bennem ez eredendő hit amely kora ifjúságomtól, vagy késő gyerekségemtől kezdve alakult ki, épült ki, és amely — bátran merem mondani — éltet a mai napig. Ezt a hitet nem a mai tudati fokon, de tudatosan hozta létre, táplálta bennem származásom, táplálta az, hogy honnan jöttem, táiplalta az, hogy hogyan nevelkedtem, táplálta sok minden, már a gyermekkoromban. Az is táplálta, hogy láttam, felismertem, Magyarország történetében annak a struktúrának, amely struktúrában én még a gyermekkoromat és a kamaszkorom jó részét töltöttem, meg kell változnia,' össze kell törnie, és helyette egy másik szerkezetet kell létrehozni. Ez jelentette a hatalmi viszonyok megváltoztatását, de jelentette például új birtokviszonyok létrehozását is. Hát ezeket nem tudta megváltoztatni az ember szivében semmi, még az semj hogy katasztrófát előidéző politikusok is voltak ennek a 35 évnek a történetében. Ez legfeljebb nagyon keserűvé tette az embernek a gyakorlatig és sokszor a szellemi életét is. En hiszek abban, hogy ennek az új struktúrának a létrejötte szükségszerű volt, történelmileg szükségszerű. Hiszek abban, hogy ezt visszacsinálni nem szabad, nem lehet, még hogyha a létét vagy létjogosultságát különböző okok miatt különböző csoportok itt meg másutt részlegesen vagy törmelékesen kétségbe is vonják, Erra még az sem lehet ok, hogy naponta problémákat hordoz magában, meg újratermeli azokat Legföljebb az embeff fiatal korában vagy kamaszként áhítatosan naiv volt éá azt gondolta, hogy minden olyan rendesen fog történni, minden olyan szépen fog történni, hogy aki többet dolgozik, az többet keres, meg a szabadságnak ilyen és ilyen kategóriáit építette ki a szívében. Hogy ez nem úgy történt az más kérdés, de ea az én életemen, az én felfogásomon semmit nem változtat. A magnót kikapcsolom! Menni készülök. Kezet fogunk. Lenn a Lenin körúton megcsap a felélénkült forgalom zaja. Magyarország mosl indul haza a munkából. Arpási Zoltán 1 NQGRÁD — 1984. február 4„ szombat Cs. Nagy István: 'A város avatásra kerül a termés betakarításra kerül a fürdőruha bemutatásra kerül a termékszerkezet átalakításra kerül a szandál árleszállításra kerül a házasság fölbontásra kerül az alkatrászutánpóilás biztosításra kerül a biztosítás megvalósításra kerül a reform finomításra kerül a levél megírásra kerül a vendég meghívásra kerül a tó lehalászásra kerül a szabadidő eltöltésre kerül a fizetés elköltésre kerül a terület bekerítésre kerül a veszély elkerülésre kerül a munka kerülésre kerül a büntetés letöltésre kerül a gól berúgásra kerül az élet élésre kerül az élés hálásra kerül a holttest hamvasztásra kerül a lélek föltámadásra keriH a kerül használata folytatásra kerül------------------IS------í-----— ! ——----------P ósfai Péter: Emberi léptek vagyok két dallam az ágon szürke madár; sárga levelek surranó kacagás a megszámláltatott csendben az anya jött — egy lehetőség; kezében két kcsár rothadó, sárga körték a körték egyre puhábbak a léptek egyre keményebbek hiába vagyok két dallam az ágon szürke madár; sárga levelek surranó kacagás POLNER ZOLTÁN Kenyérmosdatás Pirulj, kenyér, pirulj poklos kemencében. Három apró pulyám tiszta szót beszéljen. Egyiket itatom kenyérnek héjáról, másikat itatom kenyér pirosáról, harmadikat sűrű, édes illatáról. Pirulj, kenyér, pirulj, hadd mosdassalak meg: Ica, Vera, Jani, forogjon a nyelvedé. KÖVES ISTVÁN El kell dönteni A pisztoly elcsattan Salak spriccel a talpak alól Csak befelé idegesek az edzők A futó az ö fejükkel fut A célegyenesnél a közönség feláll El kell dönteni Az ember idegeskedik Fut Vagy kiabál Akinek igazat adott az idő Képes Géza 75. születésnapjára A Magyar Népköztársaság F/nöki Tanácsa Képes Géza költőnek, műfordítónak művészi. irodalomszervezői munkássága elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Nénköztársaság Zász- Inrendjc kitüntetést adományozta. \ *.-í4 r»r)lr“ést LoKOnr/l Pál, az Elnök! Tanács elnöke szerdán a dia. át. Jelen volt Kö- peczi Béla művelődési miniszter. „Ama költők közé tartozik, akik dacosan, mozdulatlanul várják, hogy egyszer igazat adjanak neki” — írta a fiatal Képes Gézáról 1948-ban Sőtér István. Igaz, Képes Géza akkor harminckilenc éves volt, mái- férfikorát élte, s mégis, még akkor is igazára, vagyis költői elismerésére kellett várnia. Most hetvenöt esztendős. Az ország keleti szegélyéről, Mátészalkáról érkezett Sárospatakon át Budapestre, az egyetemre. Magyar—német »zakót végzett, de számos nyugati, finn-ugor, szláv nyelven megtanult, sőt néhány ázsiai nyelv rejtelmeiben is elmerült. Míves műfordító: legjelentősebbek talán néprokonaink költészetéből való tolmácsolásai, de olasz, görög, perzsa költőket is megismertetett a magyar olvasókkal. Tudós poéta, aki tanulmányokat írt a verstan, a költészet, a műfordítás kérdéseiről. Költészetére a Nyugat hagyományai és a népdal, a népballada egyaránt hatottak. Lírai realizmus és vissza-vissza- térő, ritka szatirikus hang jellemzi. S folytonos megújulás. Verseit, műfordításait szinte hónapról hónapra olvashatjuk. Az idő igazat adott neki, hogy visszatérjünk Sőtér István régi mondatához. A mátészalkai kovácsmester fia költészetünk elismert és megbecsült mestere. Szeretette] köszöntjük 75. születésnapján. Gy. L.
