Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
Talán megvet érte a tisztelt olvasó, hogy tájékozódunk arról,, mi hír a faluban,/először a helyi presszóba nyitottunk be. De van abban némi kis igazság, hogy az emberek napi bajaikat, problémáikat őszintébben teregetik ki a fe- héraszlal mellett, egy-egy pohárka szíverősítő társaságában. Szóval kortyolgattuk a forró kávét s közben füleltünk, miről is folyik a beszéd? Észre sem vettük s máris a társalgás kellős közepében találtuk magunkat. Bezárták a sarki kocsmát, azt a rossz, régit. Éppen ideje volt, kikezdte már az idő. — Aztán lesz-e helyében valami ? — Tán csak nincs érdekeltségük az új vendéglő ügyében — kérdez vissza a presz- szó vezetője, afféle konkurenciát sejtve az érdeklődésünk mögött. Megtudván, hogy „csupán” tollforgató emberek vagyunk, szívesen informál. — A szécsényi ÁFÉSZ még ebben az évben átalakítja az épületet, modem kisvendéglőt varázsol helyébe. A konyha változatlanul működik, de nincs egy hely, ahol az idegen kulturált körülményék között megebédelhetne. Hát ezen a gondon kívánnak segíteni. Kell is, mert. az Ipoly- parti telkek közelsége miatt nagy az átmenő forgalom a faluban. S az mégsem járja, hogy a kiránduló ne találjon széles e határban egy éttermet. — No, van itt más baj is, nemcsak a kirándulók sora! — veti közbe egy svájcisapkás. — Az ittélőké, az asszonyoké. Képzelje bele magát! Dolgozik mondjuk négyig, fél ötig. Utána szeretne bevásárolni a családnak. Igen ám, de nincs hol. Mert a falu két boltja három órakor bezár. Meghal az élet. Azok még csak-csak szerencsések, akik Tarjánból járnak haza, mert útközben bevásárolhatnak. De mit csináljon a helyben dolgozó? Lógjon el a munkahelyéről ? — Kédezzék csak meg az asszonyokat! — hangzik a tanács, amelyet azonnal megfogadunk. A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat litkei üzemében dolgozó nők örömmel veszik érdeklődésünket. — Na végre, valakinek elmondhatjuk, ami a szívünket nyomja! És Pál Lajosné, Orosz Já- nusné, Oláh Jénosné, meg a többiek, egymás szavába vágva mesélik, hogy baj van az ellátással. Zöldségféle alig kapható. Húsért már hajnal négy órakor sort állnak, elkelne a boltokban a mirelitáru, a csirkeaprólék. Na és a nyitvatartási Az asszonyok — ki-ki, ha ráér — egymásnak veszik meg a kenyeret. Aztán! A boltos nem hajlandó szeletelni a kenyeret, ha valakinek csupán tízóraira lenne szüksége ... — Falugyűlésen, tanácstagi beszámolón nem szóltak még erről? — Dehogynem! Szóltunk mi már mindenhol, ám semmi változás! Tarsolyunkban a hallottakkal, a tanácson kopogtattunk. Ami azonnal feltűnt; a teljes nőuidiom. Kovács Zoltánná tanácselnök, László Lászlóne vb-titkár jól ismerik a litkei asszonyok gondját, hiszen maguk is naponta átérzik az akadozó ellátás hátrányait. Csakhát a tárgyalás, levélváltás önmagában kevés. Javulás csak az áfész konkrét intézkedései nyomán várható. Sok bába közt elvész a gyerek? Ez a .kérdés fogalmazódik meg bennem, miközben hallgatom, hogy Litke közigazgatásilag igencsak hányatott életű volt. Először a szécsényi járáshoz tartozott. 1970-151 a salgótarjáni járáshoz csatolták, s most a köz- igazgatás átszervezése után város környéki községként Salgótarján város Tanácsához sorolták. — Előnyünk volt anyagiakban, segítségnyújtásban, amikor a salgótarjáni járáshoz tartoztunk. A négy év alatt sok mindent megvalósítottunk. Felépült a pedagógus- ikerlakás, Ráróson fejlesztettük a szabadidő-parkot, a társközség, Ipolytarnóc határátkelőhely bevezető szakaszát is ekkor építettük, de jutott a villanyhálózatra, az utak korszerűsítésére is. Gáz- cseretelep működik Litkén, és Tarnócon, megújult a tanácsháza, a tarnóci művelődési otthon — sprolja a végrehajtó bizottság titkára. — Nem panaszkodhatunk az átszervezés után sem. El- s fokú hatásköröket kaptunk az építésben. kereskedelemben. a szabálysértésben, megvalósítottuk a társulásos formát Karaites;*; puitő .központtal. Ennek a lakosság is örül, hiszen nem kell Salgótarjánba utazgatni, helyben Intézhetik az ügyeiket. Vagyis az eddigi gyakorlattal ellentétben, nem az ügyfél, hanem az ügyintéző vándorol — mondja ar elnöksssrony. A IHkeiek súlyos öröksége a fa’uszé’i cisérvtelpn. amelynek felszámolására már esafcnem egy évtizede reng delkezés, intézkedési terv ké-j szült All még néhány vá-* lyogviskó, itt-ott füstölnek! még a rogyadozó házak ké-j ményei a telepen. — Kezdetben a cigányoki megüresedett falusi házakat vásároltak, de egyre inkább rákaptak az ingyentelk.es, kedvezményes házépítési akcióra. Nézzen végig a Borbás Vince utcán. Az ott magasló emeletes házakban mind cigánycsaládok laknak. S az újabb generáció igényei még nagyobbak. Hogy kik maradtak a vályogviskókban? Olyan öregek, akiket elmozdítani onnan már nem leheti A cigánycsaládoknál nem csupán az életkörülmények változtak meg, de lassú fejlődés tapasztalható a szemléletükben Is. Krakóczk' Gyu- láné, a Litkei Általános Iskola igazgatója a gyerekeken méri le. Jól ápoltak, gondozottak, rendszeresen járnak iskolába, és már ol>an is akad közöttük, aki középiskolában folytatja a tanulást.' Szürke délután telepszik a falura. Egymás után érkeznek a buszok. Hozzák a diákokat, az ingázókat A városból a város környéki településre. Ahol sok mindent meg kel! még változtatni ahhoz, hogy lakóit megtarthassa. Kiss Mária Kulcsár József felvételei L I T K E