Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-23 / 45. szám

a. FdfyorőTasztás em mindegy, hogyan csörög a vekker Hajnali öt, csörög a vek­ker. Csörög? Kerepel, visít, kiabál. Az embernek kedve lenne földhöz vágni. De nem teszi. Kikászálódik a meleg ágyból, megmosakszik és im- mel-ámmal öltözködni kezd. Hat órakor kezdődik a mű­szak. E leírt jelenet nem mon­dom. hogy túlontúl általános, de azt sem. hogy egészen szűk körű. Bizony — sokféle oknál fogva — akadnak, akik éjszaka megállítanák az órát, hogy ne kelljen felkelni és el­indulni a kenyérkereset után. Vannak, akik számára nyűg a munka. S ha utána tudako­lunk. miért, rendszerint, ar­ra a válaszra jutunk: az ille­tő egykoron elhamarkodottan, rosszul választott szakmát, foglalkozást magának. Hiány­zik a munka öröme, s évek múltán a teremtés, a tett kí­nos, keserű szükségszerűséggé változott: ha élni kell, dol­gozni kell! Hogyan választ szakmát, élethivatást napjaink gyerme­ke? Bálint Zoltán, a balassa­gyarmati II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola — mely egyébként idén ünnepli ala­pításának 150. évfordulóját — igazgatóhelyettese tíz esz­tendeje pályaválasztási fele­lős. Dicséretes, egyben ritka, hogy egy-egy személy ilyen hosszú ideig betölti ezt a posztot — anyagi ellenszol­gáltatás tudtommal nem jár érte. legföljebb erkölcsi elis­merés. és adható jutalom. — Alapállásunk, hogy a pályaválasztás folyamatos munka, szerves részét képe­zi a napközis tevékenységnek. Már az alsó osztályokban el keli kezdeni a gyerekek ké- pesséfíeinek, érdeklődésének a kipuhatolását, orientálását. Nem szabad csak a nyolca­dikosokra „tüzelve” dolgozni. Érnek megfelelően az osz­tályfőnökök számára a pálya- választás segítése kiemelt feladat. De más szervezeti ke­reteket is a szolgálatába ál­lítanak, például a szülői mun­kaközösséget, a művelődési házi, üzemi kapcsolatokat. Néhány helyen pályaválasz­tási összekötő működik. — Van olyan vállalat. a gabonaíorgalmit említhetem, amelyik fílmvetítéses szakis­mertetőket tart. A sütőipari vállalat finomáruüzemébe évenként ellátogatnak a gye­rekeink, és maguk próbálják elkészíteni a rájuk bízott nyersanyagot, Nagyon sokat segít a tömegtájékoztatás, az újság — köztük a NOGRAD —. d tévé. a rádió propagan­dája. hirdetése. A választási rendszer egyik fontos láncszemét alkotja a salgótarjáni székhelyű Nógrád megyei Nevelési-Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet. Szoros kapcsolatot tartanak az isko­lai megbízottakkal, a területi munkaközösségek vezetőinek — a pedagógus továbbképzé­si kabinettel közösen — rend­szeresen továbbképzéséket szerveznek, egyúttal konkrét propagandatevékenységet fejtenek ki. elvégzik a gye­rekek egyéni pszichológiai vizsgálatát. Szeptember óta csaknem kétezren éltek a ta­nácsadó nyújtotta lehetősé­gekkel, és megszámlálhatat­lan telefonbeszélgetést foly­tattak. Az Intézetben évente két­szer adódik úgynevezett csúcs, amikor a szülők és a gyere­kek gyors egymásutánban adják át a kilincset: ősszel és májusban. Az első csúcs még a jelentkezési lapok le­adása előtt, a második utá­na van, azoknak, akiknek nem sikerült a két megjelölt hely egyikére sem bejutni. — Iskolánkból kilenc év óta minden gyerek jelentke­zik továbbtanulásra —mond­ja Bálint Zoltán. — Persze előfordul, hogy nem az erede­tileg elképzelt pályán tanul tovább, de előbb-utóbb min­denkinek elrendeződik a sor­sa. — Az eredeti elképzelések nem teljesülése súlyos kudarc a gyerek számára? — Nem, mert zömében ro­konszakmát tudunk ajánlani — feleli Erdős Istvánná, a ta­nácsadó intézet pszicho-pe- dagógusa. Nanájok, csukcsok, mansik... Uj irodalom született Habarovszkban költői an­tológiát adtak ki, amelyben a Távol-Kelet kis népeihez tar­tozó alkotók műveit olvashat­juk. — A szerzők — mondja Igor Puzakov, a habarovszki könyvkiadó főszerkesztője — nem professzionisták, hanem orvos, újságíró, tanító és így tovább. A nanáj és az ulcs kis számú néphez tartozik.. Stílusuk, anyagkezelésük egyé­ni, de a különbözőségek el­lenére mégis van valami, ami figyelemre méltó dolog mind­nyájuknál. Az Amúr-ikömyék kis népeinek ezek az alkotói olyan foglalkozást választot­tak maguknak, amelyre a Nagy Október előtt népüknek még saját szava sem volt. An. na Hodzser például múzeum- őr, Maria' Decsuli orvos, Pro- kopij Lonki egy klub alkal­mazottja, Konsztantyin Beldi újságíró, Vlagyimir Zakszor pedagógus... Döntés született arról is, hogy tíz kötetben kiadják az Észak irodalma című soroza­tot. A táj íróinak legjobb al­kotásait fogja közölni, hu­szonhat kis nép irodalmából. Ezek közül a kis népek kö­zül soknak azelőtt nem volt saját írásbelisége. A csukcs Jurij Ritheu, a nyenyec Nyi- kolaj Bilko. a mansi Jovan Sesztalov neve ma már is­merősen cseng a Szovjetunió több tucatnyi népének nyel­vén és külföldön is. — Ezt a fiúk esetében in­kább elhiszem, a vasipari szakmákra gondolva. A lá­nyoknál azonban... — A lányoknak valóban sokkal nehezebb a helyze­tük. Körülbelül ötven szak­mát ajánlunk, de csak tizen­hatba jelentkezhetnek, noha a végzőknek körülbelül a fe­le lány. Az enyhít ezen. hogy közülük sokan tanulnak to­vább gimnáziumban, szakkö­zépiskolában. — Sokaktól hallani, hogy nálunk túlságosan korán kí­vánjuk meg a választást. In­doklásul hozzák a gyerekek éretlenségét, kialakulatlansá­gát. Tényleg: ki választ? A 13—14 éves gyerek, vagy a szülő? — Egyértelmű választ ne­héz erre adni — vélekedik Bálint Zoltán. — Azt hiszem, a gyerek és a szülő kölcsö­nösen befolyásolják egymást. Nyilván van, amikor a szülő szava a döntőbb. De mi azért dolgozunk, hogy a gyerekek tájékozottak legyenek — saját képességeikről. a lehetősé­gekről, a társadalmi igény­ről —, és az ő szavuk legyen,az erősebb. — Tapasztalataink szerint a szülő hatása nagyobb az iskoláénál, a miénknél — mondja Erdős Istvánná. — A szülőket nehezebb is meg­győznünk a helyes választás­ról. Még akkor is ragaszkod­nak kialakított elképzeléseik­hez, amikor egészségügyi aka­dályok tornyosulnak a válasz­tás elé. Ha a szülő mégis ki­erőszakolja gyerekének a szakmát, azzal egész életére szerencsétlenné teheti. Az általuk tanácsolt szakmában viszont gyermeke jól érvé­nyesülne, mert egészségileg alkalmas rá, nem szenved semmiféle hátrányt mások­kal szemben. A II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskolában 67-en adják be jelentkezési lapjukat va­lamelyik oktatási intézmény­be. A katonai és művészeti középiskolákat nem számítva, március 20-a a határidő. Van még idő meghányni- vetni a dolgot: ki mire képes, alkalmas, érez hajlandóságot — mi a népgazdaság — fő­ként megyei — igénye? Szán­dék és valóság — ennek egveztetése a legnehezebb. A valóság objektiv, a szándék hozzáigazítható: anélkül, hogy a kcnyes egyensúly megbom­lana. Megyénkben 3100 gyerek | végzi e! idén az általános is­kolát. közülük várhatóan há­romezer — megyében vagy mesvén kívül — továbbtanul. Nem közömbös, milyen kedv­vel. eredménnyel. Hiszen ettől boldogulása, közvetve a mi jövendőnk is függ. Hajnali öt, csörög a vek- j kér. Az ember tudja kői éles­ségét. Felkel, megmosakszik, í felöltözik. Fülyöiészve indul i a munkahelyére. Érzi. jól vá- j iasztott kamaszkorában. I Olyan munkát végez, ami­lyent elképzelt újraszületése- kor is választana. Sulyok László Ötvenhétezer kötetes állományból válogathatnak az olvasók a bálonytcrenyel nagyközségi könyvtárban. Az intézmény a kölcsönzésen túl különböző irodalmi foglalkozásokat is szervez, ezzel népszerűsítve az olvasást, a klasszikus és új kiadványokat. Képünkön: Kecskés Andrásné igazgató és munkatársai a könyveket rendezik. Jövőre lesz húszéves Bányász kultúránk fellegvára Az elmúlt esztendőben több mint 30 600 látogató kereste fel Salgótarján egyik látvá­nyosságát, a föld alatti bánya­múzeumot, amely jövőre ün­nepli megnyitásának huszadik évfordulóját. A méltó megem­lékezés jegyében máris meg­kezdődtek az előkészületek. A Nógrádi Szénbányák illetékes szakemberei lépéseket tettek a bányamúzeum melletti /olt kolóniaépület állagmegóvá­sára. amelyben bemutatóter­meket rendeznek be. Az idén elvégzik az épület külső tata­rozását, belső átalakítását és szigetelését valamint az ud­var tereprendezését. Azzal a gondolattal is kacérkodnak, hogy a leendő szabadtéri skan­zen udvarán bányai vágány­hálózatot alakítanak ki. Közben zajlik a múlt emlé­keinek — kevésbé látványos — gyűjtése és leltározása, összeállítják a nógrádi szén­medence minden bányakoló­niájának történetét. Aknaka­taszter készül a szénmedence összes egykori bányájáról. Folytatják a bányaszemlék- tárgyak restaurálását és kon­zerválasát. Rendszerezik az igen értékesnek tekinthető, ötezer darabból álló fénykép- és negatívanyagot. A múlt­feltáró munka még eredménye­sebbé tétele érdekében az idén Is szoros munkakapcso­latot tartanak a soproni Köz­ponti Bányászati Múzeummal és sok segítséget kapnak a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumtól. Tapasztalatcserét terveznek a kelet-szlovákia! rozsnyói bányászati múzeum szakembereivel. A nem titkolt cél: jubileum alkalmából a nógrádi szénbányászat múlt­jának, jelenének, lövőjének érzékletes bemutatása, a oá- nyász hősies küzdelmének ..agyközönség elé tárása me­lyet a fekete gyémánt napvi­lágra hozásért több mint °gy évszázada nap mint nap foly­tat Nógrádban. A Országos himzőpályázat A magyar népi hímzések hagyományainak ébrentartá­sára a Népi Iparművészeti Tanács meghirdette a XVI. országos Kis Jankó Bori hím- zéspályázatot. Ennek célja el­sősorban a népművészet ko­rábbi időszakainak és a ke­vésbé ismert tájegységek n.o- tívumkincseinek és öltéstech- nikájának ' felkutatása, fel­dolgozása és továbbfejleszté­se, s ezek felhasználásával olyan népi iparművészeti hím­zések készítése, amelyek mind művészi, mind használati szempontból megfelelnek a mai kor igényeinek. A pályázat nyilvános, szö­vetkezeti dolgozók, népi ipar­ra.: vészek. szakkörök és kedv­telésből hímzők egyaránt részt vehetnek rajta. Pályázni csak olyan kész alkotásokkal le­het, amelyek országos pályá­zaton, kiállításon a Népi Ipar. művészeti Tanács bíráló bi­zottsága előtt nem szerepel­tek, és még nem kerültek kereskedelmi forgalomba. A pályázat jeligés. Kérik azt is feltüntetni a jelige mellett, hogy mely tájegység, illetve helység motívumait dolgoz­ta fel a pályázó. A bekülden­dő munkákhoz zárt boríték­ban mellékelni kell a kivite­lező nevét, címét — a pálya- díj kétharmada a tervezőt, egyharmada a kivitelezőt il­leti —, valamint a pályamun­kára vonatkozó árajánlatot. Egy alkotó legfeljebb öt mun­kával pályázhat, a garnitúra egy alkotásnak számit. A hímzéseket június 30-lg kell eljuttatni a mezőkövesdi művelődési központba, az eredményhirdetés augusztus 3-án lesz. A munkáikat au­gusztus 3-a és szeptember 23-a között kiállításon tárják a nyilvánosság elé a mezőkö­vesdi művelődési központban. Az öltözködés kategóriában a különböző tájegységek vi­seleti hagyományainak, hím- zésstílusának felhasználásá­val készült munkák, a lakbe­rendezés kategóriában pedig a népi hímzés hagyományos elemeit feldolgozó lakástex­tíliák vesznek részt. A leg­jobb pályamunkák alkotói közt három Kis Jankó Bori­díjat, illetve kategóriánként egy első, két második és há­rom harmadik dijat oszt ki a zsűri, nyolc-, hat-, négy-, il­letve háromezer forint érték­ben. A pályadíjakban nem szerepel a hímzések vételára. műsor KOSSUTH RADIO: *.27: Szerelmi bájttal ».10: Fúvószene a szovjet hadsereg napja alkalmából ».44; Nefelejcs 10.05: A Diákkönyvtár hangszala­gon melléklete 14.39: Nótacsokor 11.21; Iskolaüdülők — üdülő is­kolások 11.41: Egy eltűnt miniatűr, avagy egy érzőlelkű hentesmester kalandjai 12.45: Ahol a vendéget árulják 13.00: sigiswald Kuijken hegedül 13.38: Most jelent meg 14.08: Évszázadok mesterművei­ből 15.05: VasziliJ Tyorkin 16.13: Balogh Márton népdalokat énekel 16.29: Oláh János: Az őrült 16.39: Holnap közvetítjük 17.05; Családtervezési modell, n. 17.30: Délutáni Rádiószínház 18.05: Vujicsics Tihamér: Alföldi képek 19.15: operettkedvelőknek 20.10; ismeretlen Ismerősök 21.10: Régi híres énekesek műsorából 21,30: Választóvonal 22.20; Tíz perc külpolitika 22.30: Rádiószínház 23.11; A ventoi szólisták játsza­nak 0.10; Pálóczi-dalok PETŐFI RADIO: 8.05: Halász Judit énekel 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Csak fiataloknak! 12.35: Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót 13.30: Éneklő Ifjúság 13.35; Rókatánc 14.00: Lelátó 15.10: Az éh rádióm 16.00; Látogatóban 1G.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó 18.35: Hét végi panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: Szociológiai figyelő 21.05; Józsi hói volt?... Józsi hol nem volt? 21.45: Népdalkörök pódiuma 22.10: Magnósok, figyelem! 22.50: Toronyzene 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. 17.05: A Tiszától a Du­náig. Észak-magyarorszagi képes­lap. (A tartalomból: Környezet- védelemről — A restaurátor mű­helyében — 25 éves a gyöngyösi zeneiskola — Miért szeretem Sal­gótarjánt?) Szerkesztő: Ponsrácz. Judit. 18.00: Eszak-magyarorszá«i krónika. 18.25—18 30: Lap- és mű­sorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) 8-05; iskolatévé: Oroszul beszélünk. Kezdőknek 8.2ui Fizikai kísérletek. 3. 8*30s Osztályfőnöki óra. Alt isk. 3—4. oszt. 8.45: Angol nyelv kezdőknek 9*00: Történelem. Ált. isk. 8. oszt. 9*3ű: Technika Alt, isk. 1. oszt. 9.55; Szívügyek. Francia tévéfilm. (Ism.) 11.20: Képújság 14.55: Iskolatévé: Pszichológiai csapdák, 2. 15.20: A római birodalom, 2. Az 5. osztályos történelem­tantárgyhoz. 15.45: sír-nevet. l. rész. 16.30: Hírek 16.40: Dmitrij Mengyelejev. Szovjet dokumentumfilm. 17.05, Képúlsáe 17.10: 55 éves lenne Vujicsics Tihamér 17.25, Pedagógusok fóruma 18.00: Cselekvő értelmiség 18.55: Reklám 19.10; idősebbek is elkezdhetik Tévétorna 19.15» Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Ballada a katonáról. Szovjet film 21.25: panoráma 22.30: a hét műtárgya. El Greco: Krisztust megfosztják rúnájától 22.35» Tv-híradó. 3 2. MÜSORi 17.20; Képújság 17.25» Telesport: Tungsram— Zolu Vicenza. Női kosár­labda BEK-elődöntő 19.05: Moritzburgi lovasparádé NDK rővidfilm 19*20: Múltba nyíló ablakok 19.50: Ecranul nostru. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 20.10; szemle. Tudományos figyelő. 21.00» Tv-híradó, 2. 21.20: Tévébörze 21.30; Egy komp elmegy. Angol tévéfilm 16 éven felülieknek I 22*20: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 19.30; Tv-híradó 20.00. Tévéjáték 21.20: Gazdasági magazin 22.00» Világhíradó 22*15; Találkozás szovjet művészekkel 2. MŰSOR: 19.30» Tv-níradó 20.00: Kubai kulturális napok. Hangverseny 21.05: Pedagógusok magazinja 21-30» Híradó 22.00: Irodalmi összeállítás MOZIMŰSOR; Salgótarjáni November 7.: Te rongyos élet,..! (14), Színes ma­gyar film. FILMKLUB; Szeretők. Magyar film. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6 és 8 órától: A tű a sz.énakazalban (16). Színes szinkronizált angol ka­landfilm. — Pásztói Mátra: öld meg a sogunt (16). Színes szink­ronizált 1anán történelmi kaland­film. — Széosényj Rákóczi: Menv- nyei seregek Színes magvar film. — Kistoronyéi Petőfi; ‘ \ francia hadnagy szeretőié irtó». Színes szinkronizált angol film. — Npgylóo: Kóma (16). Sz'-^s szinkronizált amerikai bűo<'-*M Win* - Jobbágyi- D. B. Cooner üldözése (14). színes szinkronizált USA kalandfilm. 4 NÓGRÁD — 1984. február 23., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom