Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-02 / 27. szám

kihunyt a tűz a xupolóban Keíejezte munkáját a vcss&nföde & kohászati üzemekben A Salgótarjáni Kohászati üzemekben a napokban be­fejezte munkáját egy régi, nagy hírű üzem, a vasöntöde. Évek óta „napirendi” kérdés­ként tartották számon a vas­öntöde sorsát a megyeszék­hely nagyvállalatánál, azon­ban most már befejezett tény: nem lesz többé csapolás a régi, elavult üzemben. Éppen ez az elavultság, s az ebből származó gazdaság- talanság pecsételte meg a ko­hászati üzemek vasöntödéjé­nek sorsát. S mivel sehol a világon nem lehet tartósítani a gazdaságtalanságot — ez ná­lunk különösen érzékeny mu­tató — a kohászati üzemek­ben is olyan gyártmányokat készítenek a régi üzem he­lyéit ami’r korszerűségüknél fogva versenyképesek lesz­nek mind a belföldi, mind a külföldi piacokon. Az utolsó csapolás — amely­nek hangulata magában fog­lalta a nagy múltú üzem meg­szűnése feletti szomorúságot — a gyár vezető gárdájának nagy érdeklődése mellett zaj­lott le. Mielőtt beütötték vol­na a csapolónyíJást, Ürmössy László vezérigazgató mondott megemlékező szavakat.- Szólt a csaknem százéves öntöde „életútjárói”, a salgó­tarjáni kohászok szép ered­ményeiről. Az itt gyártott öntvényekre szüksége volt a magyar kohászatnak. Az üzem elsősorban az Ózdi Kohászati Üzemek kokillaellátását biz­tosította. A kifogástalan ko- killák nagy szerepet játszot­tak a magyar acélgyártásban. Az egykor 5—6000 tonnásra méretezett öntödében — a csúcstermelés időszakában — 1976—77-ben ennek csaknem a háromszorosát, majdnem 15 ezer tonnát termeltek. A növekvő mennyiségű ter­melés mellett — noha ki­sebb korszerűsítések történtek — jelentős fejlesztés nem tör­tént, sőt a hetvenes évek el­ső felében tulajdonképpen megkezdődött az üzem visz- szafejlesztése. Ebben nemcsak az játszott szerenet, hogy az öntöde nem felelt meg a munkavédelmi követelmé­nyeknek, hanem az is, hogy elapadt a létszám — napja­inkban már alig maradtak szakemberek az üzemben. A gyár gondoskodott azok­ról a dolgozókról, akik az utolsó percig kitartottak az öntödében. Az érdekelt dol­gozók olyan elhelyezést kap­tak, ahol jövedelmük nem csökkent. A kohászati üzemek a megfelelő munkakörülmé­nyek biztosításával is szeret­né kifejezni megbecsülését annak a gárdának, amely sok elismerést szerzett a vállalat­nak. Géczi Rudolf, Kovács Ár­pád, Pál István — akik az utolsó csapolás és öntés mes­terei voltak — a megszokott mozdulatokkal végezték mun­kájukat. Csupán a szívük do­bogott gyorsabban, s az ar­cukon látszott a megillető- döttség. Ezeket a perceket a gyáriak megőrzik az utó­kornak, hiszen filmre, sőt vi­deoszalagra vették az utolsó csapolást. Mindezt megőrzi a gyártörténeti múzeum, em­lékezésül és tanulságul az utánunk jövők számára. — P — Riméci ssámvefés Gorkiji Diesel-ek A legújabb nemzedékhez tartozó autók gyártását kez­di meg a szovjet gépkocsi- gyártásban vezető szerepet betöltő gorkiji GAZ’ üzem. — A Diesel-motorral fel­szerelt gépkocsijaink ez idáig több mint egymillió kilomé­teres próbajáratot teljesítet­tek, teljes sikerrel — mon­dotta Nyikolaj Pugin, a GAZ termelői egyesülés vezérigaz­gatója. — Megbízhatók, és nagy sebességgel haladhatnak a jó minőségű autóutakon, emellett kiválóan beváltak nehéz terepviszonyok mellett is. Ezek a teherautók három irányban billenthető rajztér­rel készültek. Hasonló lehe­tőségekkel rendelkezik a pót­kocsi is. A szerelvény össz- terhelhetősége 8.5 tonna. A teherautó leglényegesebb új­donsága a 8 hengeres, léghű­téses, 125 lóerős Diesel-motor, A GAZ teherautók terve­zői első ízben alkalmaztak Diesel-motort, ezért komoly figyelmet fordítottak a kül­földi — elsősorban csehszlo­vák — autógyártók tapaszta­lataira Sikerült a legkorsze­rűbb követelményeket is ki­elégítő motort kifejleszteni. A.z új teherautók, a próbajá­ratok során, 300 ezer kilomé­tert futottak hiba nélkül. — Milyen volt a 83-as év? — ismételte kérdésemet Ko- bela András, a rimóci tanács elnöke. — Gondok, problé­mák, sikerek, nehézségek vál­togatták egymást, de a’83-as év is formált valamit a köz­ség arculatán. A lakosság legnagyobb örömére elkezdő­dött a négy tantermes iskola építése. A Varsányi út kor­szerűsítésére 420 ezer forin­tot fordítottunk. Aminek örülök, hogy a fiatalok nem kívánkoznak el a faluból. Bizonyíték erre az a több új családi ház, amelybe a múlt évben költöztek be a fiatal házasok. A járdák hossza is növekedett. Elkészült a köz­ség rendezési terve, amely a jövőben meghatározza a köz­ség építési arculatát. A rimóci emberek közül sokan tisztában vannak az­zal, hogy az ország nehezebb gazdasági helyzetben van. Nem elég csak kérni, nekik is többet kell tenni azért a településért, ahová tartoznak, amelyet magukénak vallanak. Rimócon a hívó, kérő szó megértésre talál. Különösen akkor, ha az emberek köz­vetlenül is látják a munka értelmét. így volt ez annak idején az óvoda építésénél, ahol a lakosság 1,3 millió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végzett: de említhetjük a ravatalozót is, amely tár­sadalmi összefogással készült el, s így van ez most is, az új iskola építésénél. Az el­múlt évben 24 kőműves, négy ács és kétszer annyi segéd­munkás dolgozott egy-egy napot az iskola építésénél. Folytatás az idén sem marad el. A falu arculatának for­málásában a rimóci emberek szorgos keze munkája is meg­látszik. — Milyen feladatokat sze­retne az idén a tanácselnök megvalósítani ? — Számunkra a legfonto­sabb az iskola építésének be­fejezése. Igaz, a szerződésben ez áll: átadási határidő 1984. november 30. Mi abban bí­zunk, hogy a kivitelező, a Szécsényi ÉPSZÖV előbb át­adja és szeptemberben a taní­tást már ott tudjuk megkez­deni. A régi öt tantermes is­kolánkat is fel kell újítani. Meg kell oldanunk az új tel­kek kialakítását, több út fel­újításra, korszerűsítésre vár. Egy-egy feladatot megoldunk, máris ott a következő. Hogy melyik a fontosabb: járda, út, víz, lakás, játszótér, sport­pálya, közvilágítás, azt kö­zösen döntjük el. Hogy ab­ból mikor és mennyit tu- tudunk megvalósítani, az rajtunk is múlik. A falu lakosságának támogatásán. Rimóc „messziről indult.” nagy volt a lemaradás. Bő­ven akad tennivaló az elkö­vetkező időre. — Szenográdi A Jé együttműködéssie”: nincs határa Beszélgetés a magyar—szovjet műszaki-gazdasági kapcsolatokról ' Hazánk legnagyobb kereske­delmi partnere a Szovjetunió, de a gazdasági kapcsolatokon túlmenően köztudottan lénye-- ges a műszaki, technikai jel­legű együttműködés is. Ana- toliij Eldszejev nagykövetsé­gi I. titkár, a gazdasági együtt­működési tanácsos helyette­se elsősorban azzal foglalko­zik, hogy a műszaiki-gazdasá- gi kapcsolatok még szorosab­bak, gyümölcsözőbbek legye­nek. Erről beszélgettünk vele Budapesten, a Szovjetunió közgazdasági kapcsolatok ál­lami bizottsága (KKÁB) ki- rendeltségében. Ez a bizottság egyébként —, mint elmondotta — 1957- ben alakult, kilenc külkeres­kedelmi vállalat összefogá­sával. Az így létrejött szerve­zet gazdasági-műszaki együtt­működéssel, szélesebb érte­lemben komplett gyárak, be­rendezések szállításával, szak­emberek kiküldésével, helyi szakemberek képzésével, a berendezések üzemeltetésével foglalkozik. A világ minden részén tevékenykedik, jó mun­káját jelzi, hogy a részt vevő kilenc külkereskedelmi válla­latból hét már megkapta az Arany Merkúr díjat. Ezt azok a vállalatok kapják, melyek sokat tesznek a nemzetközi együttműködésért. A KKÁB feladata, hogy koordinálja ezt a nagyszabású munkáit, köz­vetítsen a megrendelők és a szovjet iparvállalatok között, segítse elő, hogy az együtt­működés a kölcsönös előnyök alapján a lehető leghatéko­nyabb legyen. Éppen ezért külföldön mindenütt a nagy­követségek mellett működnek. — Milyennek látja jelenleg a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokat? — Az első kereskedelmi egyezmény, 1945 augusztusa óta a közös érdekek és a köl­csönös egyetértés alapján ál­landóan fejlődik ez az együtt­működés. Gazdasági-műszaki együttműködési szerződést is kötöttünk egymással. A kér­dés fontosságát jelzi, hogy huszonöt év óta a Szovjetunió Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere, a magyar export egyharmada a Szovjetunióiba irányul, és on­nan érkezik a legfontosabb energiahordozóik és nyers­anyagok nagy része. Nem ke­vésbé fontos a külkereskede­lem. A Szovjetunió külkeres­kedelmi forgalmának 5—7 szá. zalékát teszi ki a magyar, de egyes területéken ez az arány lényegesen nagyobb. Az im­portált gépek és berendezések 10 százaléka, az alma 60 szá­zaléka, a gyógyszerek 30 szá­zaléka és a pamutszövetek 15 Anatolij Eliszejcv nagykövet­ségi titkár százaléka Magyarországról származik. A kapcsolatok nagyságát jól érzékelteti, hogy naponta 22 millió rubeles az áruforgalom a két ország kö­zött. — E széles körű együttmű­ködésben melyek a legfőbb eredmények? — A KKÁB segítségével több mint 100 objektum épült Magyarországon. De túl a közvetlen termelési érdeke­ken nagyon fontosnak tartjuk, hogy a munkák során baráti kapcsolatok szövődtek, ta­pasztalatokat cseréltek a szakemberek, termelési együtt­működések alakultak ki. A bizottság közreműködésével épült a Dunai Vasmű, a Szov­jetunió szállította a magyar­országi meleg- és hideghen­germűveket, konverteres acél­művet építettünk Dunaúj­városban, nagy részt vállal­tunk az aluminium- és , tim­földgyártás fejlesztésében. Nem feledkezhetünk meg a Barátság kőolaj- és a Testvé­riség gázvezeték építéséről sem. A paksi atomerőmű épí­tése a legnagyobb szabású ma. gyarorszéigd munkánk. A fűtő­elemeket 1984-ben behelyezik és a harmadik negyedévben a második blokk is megkezdhe­ti próbaüzeméit. Mind a négy blokk 1986-ban készül el, ak­kor ez az erőmű a magyar energiaszükséglet 30 százalé­kát adja. Régebbi, de nagyon fontos beruházás volt a Du­na menti hőerőmű három, 150 megawattos áramtermelő blokkja, a 750 kilovoltos táv­vezeték. Az energetikai együtt­működés területén még így is messze nem aknáztuk ki á lehetőségeket. — A kohászaton és az ener­getikán kívül a magyar ipar milyen más fontos területének fejlesztésében működött még közre a KKÁB? — Ma már kilenc szovjet házgyár készít évente egymil­lió lakást. Orosházán síküveg­gyár épült, tízmillió négyzet- méteres évi kapacitással. A Barátság vezetéken évente hat és fél millió tonna kőolaj ér­kezik Magyarországra. Ennek feldolgozására Százhalombat­tán váikuumlepár’ó berende­zés, refrakitor, tisztító- és pa- rafinüzem épült. Segítségük­kel nagyon sokféle anyag nyerhető a kőolajból, így ezit az iparágat már inkább vegy­iparnak nevezhetnénk. Szov­jet berendezéseken készül a Magyarországon előállított műtrágya jó része, de részt veszünk a Magyar Gördülő- csapágy Művek rekonstrukció­jában, két, Szeged melletti gázüzem építésében és számos hasonló munkában. Szovjet geolólógusok nagy széntele- peiket fedeztek fel Márkusihe- gyen, Nagyegyházán, Mámyom és Lencsehegyen. E bányák se. gítiségével évente 8,5 millió tonnával növelhető a szénter­melés. — És a jövőben merre tart az együttműködés? — A nemzetközi feszültség fokozódásával, a tőkés pénz­ügyi körök szocialista orszá­gokat sújtó megszorításával együtt, értelemszerűen erősö­dik a szocialista országok ösz- szefogása. Így tovább széle­sednék a szovjet—magyar kapcsolatok is. Jelenleg szá­mos jövőbeni együttműkö­désről tárgyalunk, közülük ta­lán a legfontosabb a paksi atomerőmű további építése. A kereskedelmet illetően a KKÁB nem foglalkozik min­dennapi fogyasztási cikkek ex­portjával és importjával^ a mi profilunk a magas műsza­ki színvonalú technika. Ezen a téren is örvendetes a fejlő­dés. A magyar vállalatok olyan atomtochndkad berendezése­ket, raanipulé borokat, víz-' tisztítókait gyártanak, melye­ket szovjet erőművekben is felhasználnák, sőt közösen jelenünk meg ezekkel harma­dik országokban is. Látható, hogy a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésnek nincs határa és a Szovjetunió közgazdasági kapcsolatok ál­lami bizottsága azért dolgo­zik, hogy ezek az előrevivő terveink, elképzelésein;-, mi­nél hamarabb megvalósulja-' nák. Lónyai László Csak a szó lett kevesebb HAJDANÁN FURA fZZEL ropogtattuk a szót: demok­rácia. -Aztán divatba jött, egyesek szerint túlságosan is. Normálisnál több alkalom­mal történt rá hivatkozás. Most meg mintha az ellenke­zője történne. Vagy nem? Rozgonyi Nándor, az Or­szágos Bányagépgyártó Válla­lat salgótarjáni gyárának fő. mérnöke, megbízott igazgató mondja: — Vélem, lassan a szó el­nyeri igazi tartalmát, a kö­rülötte és róla történt viták zaja csitulófélben van. S ez jelzi, hogy működése fo­lyamatos, és az az irány, amelyet a „sínen” választott, mindinkább jónak bizonyul. A közeli napokban erre a kér­désre nekem is választ kell adnom, hiszen vállalatunk­nál immáron természetes, hogy ilyentájt esztendő elején, a szakszervezet vala. mennyi vezetőt — a brigád­vezetőtől a vezérigazgatóig — beszámoltat: mit tett az il­lető az elmúlt évben az üze­mi demkorácia biztosítása érdekében. — ön milyen válasszal rukkol elő? — Eredményeinket tekint­ve, pozitívval. Nagy általá­nosságban a gépezet zökkenő, mentesen működik. Ám, be­széljenek erről inkább má­sok! Bonivárt Ferenc nemcsak a gyár munka verseny-felelőse, hanem az szb agitációs és propagandafelelőse is. Jártas hát „demokráciaügyben.” — A demokrácia egyik igen fontos mozgatórugója a szó. cialista brigadmozgaiom. Ná­lunk e tekintetben a gyár törzsgárdája szinte teljes egé­szében szervezettnek tekint­hető annak ellenére, hogy vannak még fehér foltok. Ez azonban nem zárja ki an­nak lehetőségét, hogy a „kí­vül maradtak” a különböző fórumokon, vagy azokon ki. vül, ne nyilváníthassanak vé­lemény. A brigádok szavai azonban többet nyomnak a latban, már csak azért is, mert tevőlegesen részt vesz­nek az éves és középtávú tervek kidolgozásában. Igaz, ez egyébként törvényszerű is, hiszen látatlanban, teendőik­ről pontosan nem tudva, csak alibifelajánlásokat tudnának tenni, ami köztudottan értei, metlen, felesleges. — Hogyan tud tervezést be­folyásolni egy kollektíva? — ... Nálunk a példák egyértelműen pozitívak. Min­denki, főként az utóbbi esz­tendőkben, éppen az egyre inkább nehezülő körülmé­nyek között arra törekszik, hogyan lehelne még eredmé­nj'esebben, minőségileg is jobban dolgozni. Tervvétó­ra meg nem von példa, nem amiatt, hogy megmondom az igazat és — betörik a fejem, az ellenkezőjére igen. Hiven illusztrálja ezt az, hogy a bri. gádok zöme már december elején vagy közepén teljesí­tette éves célkitűzéseit, s így önmaga másította meg a több- leteredmény révén, az ere­deti elképzeléseket. Mi kis gyár vagyunk, mindenki is­mer mindenkit, őszintébb a légkör. A jó hangulat jobban működteti a demokráciát, ám nem biztos, hogy ez annak mindig az előnyére válik. Hi. szén biztos, hogy esetenként az egyéni érdek nem egye­zik meg a fő célkitűzésekkel. Példaként, egy jól begyakor­lott, jól fizető munkáról tör­ténő átállás egy új, kevésbé fizető munkadarabra üzemi érdek, ám az addig tervet túlteljesítő dolgozóból eleinte ellenérzéseket vált ki. S mert közvetlen a kapcsolat vezető és beosztottak között, kezdő­dik az ajtónyitogatás, amely a demokráciára nézve, nem biztos, hogy mindig hasznos. — Tehát a demokrácia — lett légyen akárhány fóruma — termeléscentrikus? — Főként, de „működése” az élet vaiemennyi területére kiterjed. Megemlíthetem: ta­valy X munkahelyünk veze. tősége Y-t jelölte Kiváló dol­gozó címre. Nem ő lett, mert a termelési tanácskozáson le­iszavazták... Jávor Gyula lakatos negye­dik éve szakszervezeti főbi­zalmi, tagja a nagyvállalati szakszervezeti bizottságnak is. 1950.tői dolgozik a gyár­ban, s eddigi munkásévei so­rán csupán hónapokkal mér­hető az az idő, amikor a DISZ-ben, a pártban — 1961 óta tagja —, vagy másutt ne lett volna valamiféle megbí­zatása. — Csendesülnek-e a koráb­ban a demokrácia körül fel­vert nagy hullámok? — Mindenképp. Kevesebb lett a fölösleges szó, s kilá­balófélben vagyunk a hul­lámvölgyből. Mert ilyen is volt, tagadhatatlan. Ami sze­rintem abból adódott, hogy a bizalmiak, a szervezetben végbement változások elején, nem voltak eléggé felkészül, ve és — felkészítve a maga­sabb szintű feladatok ellátá­sára. De most már túl va­gyunk ezen, s úgy érzem, valamennyi fórum kielégítően működik. Sokat számít sza­vunk bér-, terv., káder- és egyéb kérdésekben. Most is éppen a bérfejlesztéssel fog­lalkozunk — január elsejéig visszamenőleg három százalék lesz átlagosan — és bizony nagyon odafigyelünk az el­osztására. Kovács Pál lakatos a negy­vennyolc évéből immáron a harmincegyediket tölti az OBV-nál, s ez jelzi: más mun. kahelye még nem volt. — Gondolom nem is igen lesz, mert, főleg az utóbbi években mind jobban tudunk élni azon jogainkkal, melyek a jó munkánk után „járnak”. Hangsúlyozom, a jó munkánk, a kötelességtudásunk után. Így nyugodtan felvethetünk bár­miféle gondot, nem tetsző je­lenséget, az mindig nyitott fülekre talál. S ezekre csak­nem minden esetben kapunk választ még írásban is. Ezt csak akkor nem csinálják, ha mondjuk kedden délben nincs hegesztőhuzal, de másnap reggel már ott van a műhely­ben. Ekkor ev felesleges, sen. kinek eszébe nem jut, hogy megsértették a demokráciát. Persze, vannak elégtelen vá-: laszok is, de ezekről javarészt bebizonyosodik, hogy külső tényezők befolyásolják. — Ez ténylegesen így van — erősíti meg szavait Sán­dor László lakatos. Közvetle­nek vagyunk egymáshoz, és itt még az esetlegesen túl ke­mény és érzékeny felvetések után sem néznek ferde szem­mel az emberre. — Most mi foglalkoztatja a brigád tagjait? — HAT, ELSŐDLEGESEN az év elején volt anyaghiány, ami miatt most rá kell ver­nünk a munkára, aztán meg a mostani ár- és béremelések, az üdülőjegyek elosztása. En­gem főleg ez utóbbi foglal­koztat. mert sohasem tudtam még a családdal egy igazán jó helyet kifogni. Egy hegyi ember mi a fenét élvezzen a Bakony hegyein?! Hévíz kéne nekünk, Hajdúszoboszló, ió meleg víz ízületeinkre. De majd ez a kérdés is megoldó­dik valahogy. — ön szerint is jó. demok­ratikus a bányagépgyári lég. kör? — Ha nem az lenne, nem dolgoznék itt huszonnegyedik éve. Ez önmagáért beszél! Karácsony György NÓGRÁD — 1984. február 2., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom