Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

Százéves a szegedi múzeum gyűjteménye

Kulturális demokrácia — a kultúra demokráciája

«Tarsoly: veres posztón gazdag arany és ezüst fonállal a város czímere kihímezve. Felül három réz karika, szíjak, befűzésére. Hozzá tartozik

egy takaró, veres bőrből. Ily tarsolyai voltak a szegedi

1S44—48. évi polgárőrségi lovas tiszteknek. Adományozó: Nagy Károly kis-zombori plébános ... (a Szegedi Híradó szerkesztősége utján.) Az adományozó kijelentése szerint a tarsoly egykoron Joó József polgárőrségi tiszt tulajdonát képezte.” A szegedi Móra Ferenc Múzeum születési anyakönyvének, A Szeged városi múzeum régiség

es történelmi emléktára naplójának ez az első bejegyzése 1883. augusztus 27-éről. Az írás Reizner János keze nyomát őrzi. De ebbe a naplóba vezette be egészen a 20-as

évek végéig a gyűjtemény anyagát Tömörkény István és Móra Ferenc is.

— A múzeum születéséről kérdezem dr. Trogmayer Ottó régészt, a Móra Ferenc Múzeum és a Csornád megyei múzeumi hálózat igazgatóját.

— A városi múzeum ügyének gondolata már a szabadságharc idején fölvetődött, de a polgári forradalom bukása megakadályozta a nemes kezdeményezés valóra váltását. A Bach-korszak éveiben Csapiár Benedek szorgalmazta a múzeumalapítást, majd Low Lipót és Reizner János tettek lépéseket állandó városi gyűjtemény létrehozására. Adattok bizonyítják, hogy már 1872-ben módszeres gyűjtőmunka, körültekintő leletmentés és tudós feldolgozás folyt. lAz 1879-es nagy árvíz után a katasztrófát követő újjászületés lendületét erősítette, hogy e körtöltés építésekor felszínre került az úgynevezett Sziliért-lelet. melyet Tisza Lajos királyi biztos a városnak ajándékozott. A gazdag rézanyag — különböző eszközök, péidául csákány, kalapács, véső stb. — kultúrtörténeti fordulópontot jelentett a magyar régészet történetében; ez adta a fölismerést, hogy hazánkban önálló rézkorral kell számolnánk. A számtalan telet meöett a magángyűjtemények ajándékozása adta a Végső impulzust as önálló váAz egyik állandó kiállító a

rosi múzeum megalakítására. A közgyűjtemény — mely leltárrendbe foglalta tárgyait, s így alkalmassá tette a tudományos feldolgozásra, mint ahogy azt Reizner János az Archeológiái Értesítőben meg is tette az első leletek bemutatásával — a Dugonics -téri főreáliskolában volt, a köz- művelődési palota megépüléséig. Legrégebbi a numizmatikai gyűjtemény, melyet egyre gazdagodó régészeti, természettudományi és néprajzi anyag követett.

— Mi történt egy évszázad alatt?

— A kezdeti időben a múzeum személyzetét a múzeumőr vagy igazgató, a segédőr, néhány díjtalan gyakornok és a szolga alkotta. Kapuit vasérés ünnepnapokon. valamint piacok alkalmával nyitotta ki a nagyközönség előtt. A nagy elődök közül Móra volt az, aki elsőként az országban didaktikai célzatú kiállitáso- kat rendezett a közönség informálása, nevelése érdekében. Arra nincsenek följegyzések, hogy az intézmény történetének első évtizedeibe* hányán látogatták a múzeumot, de a legutóbbi évtized adatai szinte lenyűgözőek. A Móra Ferenc Múzeum és kiállítóhelyeinek (képtár, vár. Fekete-ház, dorozsmai szélPatikamúzcum

malom. Öpusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark) bemutatóit, az állandó és időszaki tárlatokat évente több mint 350 ezren keresték fel.

A Móra Ferenc Múzeumban ma hatvan főfoglalkozású dolgozó. közöttük tizenkilenc tudományos munkatárs tevékenykedik. Igen népszerű a múzeum fináléjaként működő Öpusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, mely eszenciája a természettudományi, a régészeti, a történeti, a néprajzi, s majdan a képzőművészeti profilnak.

— A múzeumok reneszánszukat élik — tapasztalhatjuk naponta — de vajon a 100 éves intézmény és a megyei múzeumok igazgatója ülhet-e a száz esztendő babérjain?

— Elkezdődött a Somogyi- könyvtár költözködése, s ezzel párhuzamosan születnek a tervek a megüresedő termek birtokbavételére. Statikai vizsgálat dönt majd az átépítések nagyságáról, de elképzelések természetesen máris születtek. A megüresedő egész emelet nem nyílhat meg kiállítások és bemutatók részére, hiszen a múzeum legnagyobb gondját, a raktározást is meg kell oldani. Mindenesetre terveink között szerepel múzeumi klub és előadóterem kialakítása, új bemutatóhelyek létrehozása. Így lehetőség nyílik majd, hogy a múzeumi törzsanyag nagyobb hányadával ismerkedhessenek meg a látogatók, s közönség elé kerülhessen néhány szép hagyaték is. A jövő nyáron minden valószínűség szerint megnyithatja kapuit a Feketeház, mely otthont ad az újkor történeti és munkásmozgalmi osztálynak, amely itt rendezi majd állandó és időszaki bemutatóit Gyarapszik Ópusztaszer, s bizonyára emlékezetes kiállítások színtere lesz ezután is a képtár.

Az első bejegyzett tárgy — a városcímer a tarsolyon — akár jelképe is lehetne az évszázados intézménynek, moly homlokán viseli hivatását és küldetését: „A közművelődésnek’*.

Tandi Lajos

Egy fényes ékszerüzletben a Champs-Élysées-n igy szól a prémjeibe süppedt gömbölyű hölgy az őt kísérő tulajdonoshoz:

— Menjen tússzá, Minot úr, még meg talál hűlni, kitalálok magam is. Köszönöm, köszönöm...

— Ó, szóra sem érdemes — felel a tulaj —, igazán nincs mit! Tudja, nálunk ez üzleti szokás, különösen amióta úgy elszaporodtak a lopások.

*

Egy normandiai faluban Marie-Therése bánatosan feji a tehenet, férje a takarmányt forgatja kicsit odébb.

— Roger, Roger, soha nem szerettél te engem, és most se szeretsz! Esküdni mernék, hogy halálom után négy hóFrancia

adomák

nappal már más feleséged lesz. Esküdni mernék!

— Ne esküdj, kedvesem, úgyis hiszek neked.

*

Anyós: Melyik ruha áll nekem a legjobban, fiacskám?

Vő; Az utazóruhája!

*

Orvos: Monsieur Potte, a maga anyósa túl van az életveszélyen; hamarosan felgyógyul...'

M. Pottey No. hallja, ezt kíméletesebben is közölhette volna velem!

*

— Hallottad, hogy próbálták ki az Eiffel-tornyot?

— Nem. Hogyan?

— Fölküldték rá az összes párizsi anyóst, hadd nyüzsögjenek olt kicsit. És ha kibírja, jó, ha meg összedől, még jobb!

*

Munka'nélküli apa gyereke:

— Apu, adjál tíz frankot!

— Minek az neked?

— Almát akarok venni.

— És ehhez neked pénz kell? Menj ki a piacra, csúfold a kofát, majd dob utánad almát!

— És ha rohadtat dob?

— Vágd a fejéhez, majd dob másikai!

8 NÖGRÁD - .1984. január 14, szombat

K

pvés olyan kérdés van, amely ma jobban izgatná a társadalomtudósokat és a művelődéssel foglalkozó szakembereket, mint a kultúra és a demokrácia összefüggésrendszere. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a társadalom altalános demokratizálásának programját végre kell hajtani a kultúra területen is, lianem lényegi, a dolgok tartalmát érintő kapcsolódásokról. Legalább két egymással összefüggő, de lényegét tekintve, jól elkülöníthető kérdés vetődik fel a probléma vizsgálatakor: megvalósul-e kultúra, az alkotás demokráciája és demokratikus-e a kultúra javainak „elosztása”.

Nem véletlen, hogy minden társadalmi rendszer létrehozza, kialakítja azt a kulturális mechanizmust, amely érdekeinek és céljainak legjobban megfelel. Nem történt ez másként Magyarországon sem a felszabadulást követő időkben. Átalakult, átrendeződött a művelődés intézményrendszere és irányítása. A koalíciós idők egyik legfontosabb harci terepe éppen az iskolák egységes állami kezelésbe vétele volt. De hasonló konfliktusok zajlottak a művelődés egyéb intézményei és irányítása kapcsán is. Ezek a kérdések néhány év alatt eldőltek. Üj demokratikus művelődési, művelődéspolitikai rendszer alakult ki.

A legfontosabb feladattá a kultúra javainak tömeges terjesztése, a néptömegek művelődési lehetőségeinek megteremtése vált. Az általános iskolai oktatás kötelező bevezetése, a munkásfiatalokat a főiskolákra segítő szakérettségi rendszer, a politikai oktatás elterjedése nyomán létrejött az ország, a gazdaság irányítására kész és alkalmas új értelmiség és számottevően javult a műveltség általános színvonala. Ekkor alakult ki egyebek között a művelődési otthoni rendszer is, amelynek a közösségi kulturálódás gondjainak megoldása volt a feladata. Eredményei mellett szólni kell arról is, hogy ez az intézménytípus nem az akkor meglevő, sok' szempontból demokratikus, az öntevékenységre épülő művelődési formák — egyletek, kultúrkörök stb. — mellett alakult, hanem helyettük. Ez tökéletes összhangban volt azzal az elképzeléssel, hogy az állam hivatott polgárainak minden művelődéssel kapcsolatos szükségleteit is kielégíteni.

Napjainkban mind politikai, mind ideológiai szempontból fontos kérdéssé vált a társadalom általános demokratizálása. Ez a folyamat nem lehet eredményes a kultúrától függetlenül. A demokrácia feltételezi, hogy az állampolgárok ismerik és alkalmazni tudják jogaikat. Ennek előfeltétele, hogy az egyén pontosan felmérje helyzetét, tudatosan kezelje érdekeit, képes legyen az érdekkonfliktusok egyeztetésére. Ennek művelődési, műveltségi feltételei is vannak. Minden olyan művelődési forma üdvözlendő, amely tagjainak öntevékenységére épít, mert lehetővé teszi, hogy a társuló állampolgárok mintegy gyakorolják a demokratikus együttműködést. A demokratizmus iskolájának tekinthető minden jól működő amatőr művészeti csoport, szakkör vagy klub. S ez utóbbi területen minőségében is új jelenségek tűntek fel, az elmúlt években például a lakóklubmozgalom. Azokon a területeken, ahol a közművelődés központi intézményrendszere anyagi vagy egyéb okokból nem épült ki, kisebb-nagyobb csoportok maguk kezdtek klubokat, művelődési és sportegyesüléseket alakítani. És mi lehet demokratikusabb annál, minthogy felnőtt emberek saját problémáikat maguk akarják és tudják megoldani, munkát — és ha kell — pénzt fektetve ebbe. Ugyanide sorolhatók a napjainkban mind nagyobb számban alakuló városszépítő, azonos érdeklődési körökre épülő kulturális egyesületek is. Ez a folyamat még nem zökkenőmentes. A kulturális igazgatás nem készült fel arra, hogy partnerként fogadja a maga sorsáról dönteni képes állampolgárt, ezért sok az adminisztratív kötelem. Ezek oldódása, az állami és az öntevékeny szervezetek együttműködése hozhatja létre az igazán demokratikus közművelődési rendszert.

Az oktatásnak és a művelődésnek igen szorosak a kapcsolatai a gazdasági szférával is. Lassan, de terjed az a felismerés is, hogy ez a kapcsolat kölcsönös függőségre épül. Egyelőre él az a mindennapi gyakorlatot meghatározó szemlélet, amely a művelődés ügyét a gazdaság „maradványérdekeltségi” területére utalja. Ez tömören annyit jelent, hogy a költségvetés elosztása a fontosabb, s csak a maradékból jut a kultúrára. Ezt a magatartást azonban csak részben mentik a nehéz gazdasági viszonyok. A kultúra nemcsak „viszi a pénzt”, hozzá is járul előteremtéséhez. Még akkor is így van, ha az eredmények nem egyetlen ötéves terven belül mérhetők. Az általánosan művelt ember könnyebben és alaposabban sajátítja el a szakmai — tehát a termelésben közvetlenül értékesülő — ismereteket

A kultúrára fordított pénz hosszú távon sokszoros nyereségként jelenik meg. Ezért kell a kultúrát egyenrangú, az alaphoz és a felépítményhez egyidőben tartozó alakulatként kezelni. Társadalmi adaptációja lehetővé teszi későbbi gazdasági, társadalmi fejlődésünket.

[ Pali ági Szabó Ferenc ]

ŰJ KÖNYVEK

Babits Mihály születésének századik fordulója jó alkalom volt arra, hogy művészetének, emberségének nagysága tisztábban ragyogjon. Egyik legkiválóbb műfordítónk, esszéírónk, irodalomtörténészünk, s egészen kivételes nagyságú költőnk. Legendás nagy versei (Húsvét előtt, Jónás könyve stb.) a rádió és a tévé jóvoltából széles közönséghez juthattak el. Az évfordulóra számos Babits-könyv jelent meg: válogatott verseinek olcsó kiadása, háborús verseit bibliofil kiadásban adta közre a Helikon Fortissimo címen, a Nagy magyar írók sorozatban is megjelent egy életművét bemutató monográfia, sőt Szeged és Esztergom külön kis kötetet szentelt vidéki éveinek. Babits teljes életművét — az alkotót és az embert egyaránt — egy szép könyv, a Babits Mihály száz esztendeje című kötet mutatja be Pók Lajos szerkesztésében. Babits a pályatársak — Kosztolányi. József Attila, Szerb Antal, Kassák Lajos stb. — leveleinek, kritikáinak, portréinak tükrében jelenik meg. A kötetben az első Kosztolányi levele Babitshoz 1906-ből: „Az első benyomás hatásától most sem tudok szabadulni. Az ön fölfogása, színe, nyelve, valami annyira egyéni, hogy az ember, ha arra kerülne a dolog. önt nem tudná egyetlenegy irodalmi iskolához beosztani. Modern? — Sokkal klasszikusabb: klasszikus?...” A XX. századnak nincs olyan költője, akit ne érintett volna meg Babits szelleme, humanizmusa. Még azok is. akik nem szerették (r>l. Szabó Dezső) is kénytelenek voltak vele foglalkozni. A kötet második részében az emlékezetes Babits-emlélrkönyvből kozol — kissé szűkén mért válogatást — a szerkesztő. A sort a halálától 1983-ig megjelent kritikák, méltatások, esszék, pályaképek zárják, melyekből az önmagához mindig szigorú alkotó, a „magad emésztő drága alak”, az európai magyar alkotó, a filozófus, a tanulmány- és regényíró Babits lép elénk.

Egy másik évforduló a Szárszón rendezett konferencia 40. évfordulója: a magyar haladó értelmiség s kisebb részben munkásság és parasztság találkozója a totális háború torkában akkor, amikor népünk lététtől, fennmaradásáról s az elkövetkezendő esztendőkről volt s kellett, hogy essék szó. A Kossuth Kiadónál megjelent kötet dokumentumok gyűjteménye Kállai Gyula előszavával és Pintér István bevezető tanulmányával. Megismerhetjük a találkozó előzményeit, előkészületeit, a Soli Deo Glória Szövetség, az SZDP Országos Ifjúsági Bizottsága tevékenységét. célkitűzéseit. A kötet a szárszói találkozó jegyzőkönyvét tartalmazza a kimaradt előadásokkal együtt, valamint a konferencia egykorú sajtóvisszhangját, a résztvevők felszabadulás utáni visszaemlékezéseit s egyéb dokumentumokat is; többek között eddig ismeretlen felhívásokat a nemzeti összefogásra a fasizmus ellen.

Egyre több emlékiőet lát

napvilágot, olyanok tollából is,

akik naplójukat, visszaérnie-;

kezesüket nem a nyilvánosságnak szánták — éppen ezért megfogalmazásuk, a szerző politikai állásfoglalása mellőz minden alkalmazkodást. Ilyen típusú Shvoy Kálmán titkoß naplója és emlékirata is, mely a Kossuth Kiadónál jelent meg. Shvoy horthysta altábornagy és politikus 1918- tól 1945-ig vezette naplóját. Shvoy a jelzett időszakban fontos tisztségeket töltött be, közelről és közvelenül ismerte a korszak vezetőit. Fontos kordokumentum az ellenforradalmi Magyarországról és vezetőiről. Érdekesen és találóan jellemzi a korszak veze- zetőit Horthytól Gömbösig, Darányitól Imrédyig. Árnyaltabb képet kapunk erről a korszakról egy kezdetben katonai vezető, később ország- gyűlési képviselő tollából, aki közvetlen részese volt az eseményeknek. ‘ A nyilasok mint „balost” internálták, s így élte át a háború utolsó napjait.

A második világháború alatt nemcsak Magyarországon, Londonban is voltak magyar antifasiszták, akik más eszközökkel és módon igyekeztek megakadályozni a tragédiát. Kellner György vegyes műfajú visszaemlékezésében emlékezik meg arról a csoportról, melyet Londoni Magyar Klubnak hívtak. A Magyar antifasiszták Angliában 1940—1945 című kötet újabb aspektusú megvilágítása a háborús éveknek, olyan momentuma a haladó magyar gondolatnak és tenni akarásnak, melyről ez idáig ah'g tudtunk valamit. Kellner György tanulságos memoárja a Tények és tarul k eorozatban jelent «eg., - -