Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-08 / 6. szám

Magyar könyvek Krakkóban PAVU LINGVA HVN/ GaíUcA donatae. AZ ZENTH Pam icucky jiugyar nytlucn. Krakkóban nyomtatott magyar könyvek első magyar nyelven nyomtatott könyv címlapja A közeli napokban zaj­lott le a televízió több milliós nézőközönségének szeme előtt, a népszerű El­mebajnokság című adásso­rozat döntője. A műsor résztvevői heteken keresz­tül adtak sokszor meghök­kentően gyors és alapos vá­laszt az.irodalom, a külön­féle tudományok, a képző­művészet és a zene, meg a természeti világ ismeret­anyagának szinte kifogyha­tatlan témaköréből. Jómagam, aki frissiben érkeztem vissza Krakkóból, a. patinás régi városból, Lengyelország „öreg” fővá­rosából, csupán egyetlen kérdéssel bővítettem volna ki az oly sokszor megfejt- hetetlennek tűnő „elmebaj­nokságot”, nevezetesen ez­zel: — Hol és mikor jelent meg az első magyar nyel­ven kinyomtatott köny? Nem tudom, kapásból há­nyán vágták volna rá az egyetlen helyes választ: — Krakkóban, 1533-ban, Hieronym Vietor könyv­nyomdájában... A könyv Komjáti Benedek fordítása: Pál apostol levelei magyar nyelven. Ugye, jóformán hihetet­lennek tűnik ez a hiteles válasz? Pedig így történt: Magyarországról a mohácsi csatavesztés, 1526. után ki­szorult a magyar szellem és kultúra. A törökök elleni küzdelem olyannyira meg­bénította az ország erejét, hogy a magyar kultúra köz­pontja külföldre, azaz Krak­kóba tevődött át. Az első teljes egészében magyarul közre adott könyvnyomtat­vány is az akkori lengyel fővárosban készült. Mindezt, most. 450 évvel a történelmi események után. rangos magyar könyv­kiállítás adja hírül az ér­deklődőknek Krakkó legen­dás szénségű főterén, a Ry- nek Glówny egyik neveze­tes ódon épületében, ami ma a város* művelődési ház szerepét tölti be. Itt nyitotta meg Zöld Fe­renc, a Magyar Könyvkia­dók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója azt a gazdag kiállítást, amely Magyar könyvek Lengyelországban — len­gyel könyvek Magyarorszá­gon címet kapta. Ott lehettem a megnyi­tón, és személyesen is utá­nanézhettem mindannak, amiről a „néma” könyvek olyan beszédesen szóltak. Nevezetesen: miért éppen Krakkó fogadta be a kora­beli magyar szellemet és kultúrát? Az 1364-ben meg­alapított Jagelló egyetem a mohácsi vészig 2500 magyar diákot fogadott be. Az al­ma mater, a „tápláló anya” a mohácsi vész után továb­bi ezer magyar egyetemis­ta diáknak adott nemcsak egy egész életre szóló tudo­mányt a fejekbe, hanem ol­talmazó otthont is számuk­ra, kenyeret, sót, húst meg ünnepi kalácsot. A magyar diákoknak külön házuk Is volt. a ma is ép ulica Brackán, az ötös szám alatt. Ilyen előzmények után válhatott Krakkó vagy har­minc esztendőn át . a mohá­csi országvesztés után a magyar könyvkiadás köz­pontjává. Harminc különfé­le egyházi meg világi ki­advány tanúsíthatja mind­ezt ezen a kiállításon is. A krakkói magyar könyv- kiállítás felsorakoztatja a régiek mellett a mai ma­gyar könyvkiadás színe-ja- vát: lexikonokat, tudomá­nyos munkákat, képzőmű­vészeti albumokat, s nem utolsósorban a lengyel iro­dalom, tudomány és művé­szet magyar nyelven is hoz­záférhető, hazánkban kia­dott kincseit. A lengyel kiállításláto­gatók szép számmal keres­ték fel a krakkói kultúrpa­lota termeit. Különösen so­kan időztek abban a terem­ben, ahol lengyel nyelvű könyveket, újságokat, kü­lönféle nyomtatványokat le­hetett találni. Ezek a kiad­ványok Magyarországon jelentek meg, 1939. és 1945. között, a hazánkban máso­dik otthonra talált lengyel menekültek számára. — 400 évvel ezelőtt tö­rökök dúlták fel országun­kat, 40 évvel ezelőtt a né­met fasiszták döntötték romba a lengyel hazát — mondotta Zöld Ferenc meg­nyitó beszédében. — Ekkor adtunk egymásnak papírt, nyomdafestéket, vásznat, ám ennél többet is: éltető és bíztató erőt, ami a köny­vekben öltött testet. Tóbiás Áron Micsoda természetesség! „...És most valahogy vala­milyen izgalmat érzek Maga iránt, engedje meg, hogy meg­csókoljam... Mintha az édes­anyja csókolná meg..." És megcsókolja Szili Leontin író­nő a régi ismerős rádióripor­tért. Rapcsányi Lászlót, be­szélgetésük végén. „Nagyon szépen köszönöm” — ’mondja Rapcsányi és nyilván odatart­ja az arcát az idős hölgynfek. miközben eltartja maguktól az élő mikrofont A csók hangját tehát nem hallani. A szeretetnek pedig nincs hang­ja. Tallózó Hogyan szerezzünk protekciót? Csingilingi Kázmér, a te­lefonközpont irigyelt hatalmú csoportvezetője délelőtt tíz órakor jegyet váltott a téli fürdő pénztáránál. Reggel be­jelentette a hivatalában, hogy egy fontos ügy kivizsgálásá­ra kiszáll a helyszínre. Az ügy egyszerű és világos volt, a fiatalasszony csinos és le­dér, így aztán gyorsan meg­egyeztek. Kázmér úgy gon­dolta, visszatérőben útba ejti a fürdőt, hogy kipihenje a ki­szállás fáradalmait. Háromszor átúszta a nagy­medencét. negyed órát lubic­kolt a meleg vízben, aztán a kabinja felé indult. Közben útba ejtette az illemhelyet. Dolga végeztével nyitotta vol­na az ajtót. A zár reccsent egyet, de nem moccant. Lök- döste. taszigálta, hiába. „Te jószágé úristen” — gondolta magában, „egy órakor kezdő­dik az osztályértekezlet, én meg itt ülök bezárva...” Meg­próbált kimászni a fülkéből, de mindig visszaesett. Nem maradt más hátra, kiabálni kellett segítségért. — Kabinos! Kabinos! —or­dította. Józsi, az öreg kabinos kulcs­csomóját lóbálva érkezett. A törzsvendégek már mondták neki, hogy mászkál valaki a rötyi falán, de őnem vesztet­te el hidegvérét. Tudta, hogy páciense nem menekülhet. — Parancsoljon a vendég úri — mondta kulcsait csör­getve. — Parancsoljak, parancsol­jak.,. könnyen beszél maga ott kint. Nyissa ki azonnal az aj­tót! Maga a kabinos? — Én lennék. Hát az úr ki­csoda ? — Nem mindegy az magá­nak? Azonnal eresszen ki! — Ejnye, de haragos az úr. Ha így beszél velem, akár el is mehetek... — Ne hülyéskedjen, kérem! Csingilingi Kázmér vagyok, a telefonközpont csoportvezető­je. — Á, ön az, kedves Csin­gilingi úr? Üdvözlöm a hiva­talomban. Remélem, jól érzi itt masát. Különben mi na­gvon jól ismerjük egymást. Tíz éve járok magához tele­fonügyben. — Ez nem tartozik ide, en­gedjen ki! Hivatalos ügyben keressen fel a fogadónapo­mon a hivatalban! — Ejnye, de rátarti. Csin­gilingi szaki! Nekem csak a kabinokhoz van kulcsom. Rögtön szólok a főnöknek. Ö maid fölveszi a jegyzőkönyvet a rongálásról, átküldi a hiva­talba. meg a rendőrségre, ér­tesíti a szerelőket a város másik végén lévő karbantar­tó műhelyben, akik vagy ma, vagy holnap kiengedik magát. — Mi az. hogy szaki, meg iegyzőköny, mer:... , kikérem magamnak! — Azt lehet Én Is tíz éve kérem a te’efont,. Hogy miért szaki? Azért, mert én itt vá­gom meg a palimadarat egy ló kabinért, masa meg a tisz­telt hivatalában egy vacak telefonért. A szabál meg itt is szabal. Az ajtorongaiasroi jegyzőkönyvet veszünk fel. Értesítjük a garázdaságról a munkahelyét, meg a rendőr­séget, aztán letiltatjuk a kárt a fizetéséből. Tiszta sor, nem? Maga is ezt mondta, amikor legutóbb bent jártam a hiva­talában, és megígértem, hogy, magára borítom az asztalt. — No de kedves Józsi úr,' ne vegye ennyire a szívére a dolgot. Holnap bejön a hiva­talomba, és mindent megbe­szélünk. — Miért holnap? Vagy ta­lán nem ül elég kényelme­sen? Addig innét ki nem jön, míg ki nem utalt nekem egy telefont. Piros készüléket ké­rek. De ha úgy akarja, már­is felvehetjük a jegyzőköny­vet. — Rohadt zsaroló! — díiny- nyögte Csingilingi. — Meg­fagyok ebben a huzatban. — Köszönjük az elismerést,’ uram. Tudja, mi nagy gon­dot fordítunk arra, hogy ne érezzék az ügyek szagát™ Tessék, itt egv pokróc, bur­kolózzon bele. Vigyázzon, do­bom! Küldöm a papírt, meg a tollat is. A hivatalnok megírta a ki-' utalást, és kicsúsztatta az aj­tó alatt. — Megfelel, Józsi úr? De,' most már tényleg csináljon valamit! Kérem... — Köszönöm uram. megfe-' lel. Pontosan így képzeltem.' Tíz méter piros zsinórral: Pisti! Hozd a sperhaknit' T. Ágoston László f Ahol Déryné is fellépett Az első tulajdonos Somogyi Mihály hajdúkapitány volt, aki nyolc, romokban heverő kis házat bontatott ie, hogy újat, rangjának megfelelőt emeltessen magáinak a jóko­ra telken. Ez az otthon — az egykori összeírások szerint 1690-ben már állt. Később kanonokok, városi szenátorok és más tisztségvi­selők váltották egymást, de egyikőjük sem gondolt arra, hogy bővítse, tágasabbá, szeb­bé, mutatósabbá varázsolja. Fordulatot csak a vállaliko- zó kedvű, ötletgazdag, a koc­kázatoktól sem húzódozó Spetz József gyógyszerész fel­lépése jelentett, aki 1802-ben 4500 forintért vásárolta meg ezt az épületet, többek között azért, hogy nagyvonalú, s üzleti szempontból is ígéretes­nek tűnő elképzeléseit való- lóra válthassa. zetbe — micsoda elferdült durva valóság rejtőzik e mö­gött? Nem olvastam Szili-re­gényt, de ahogy a minap dél­időben a Kossuth-adón el­hangzott beszélgetésből kive­hető volt: ez a magyar írónő elsősorban a családregények írásában jeleskedett, ezt a té­makört tartotta mindig is a legfontosabbnak. Miért is? Amiért Németh László és mindazok, akik még hittek a szeretetben-szerelemben, és keresték is a teret-témát az éoitő ereiű „járvány” terjesz­tésére. „Ó, a régi szép ro­mantikusok!" — mondják a mai szerzők és költők, s ki­találják mindennek az ellen­kezőjét. De kitalálható-e a szeretet- és családválságos világ egyáltalán? Nem való­ság-e az, ami újkori könyve­ink lapjain kesze-kusza vi­lágunkról szól? Vajon hol és kivel, mikor kezdődött ez: „ne lelkiz­zünk!” Valamikor fiataloktól hallhatta az ember és legfőbb tartalma feltehetően a „teljes felszabadulás” volt mindenfé­le ósdi kötöttség alól. Min­denféle „divatjamúlt emberi gesztus” látványos elutasítá­saként érzékelhettük a szü­zesség szégyenét, a „na jössz?” szerelmi stílus diadalát és mindazt, amit akkor már csak a legmaradibbak mertek vitatni — mert amúgy meg polgárjogot nyert egy deka­densnek ítélt (elítélt és kiir­tott) polgári erkölcs elleni széles körű és azóta persze felismerten jócskán elhibá­zott és elkapkodott küzde­lemben emez „új stílus...” Szili Leontin, a családregé­nyeket fontosnak tartó írónő ma egyetértve Rapcsányi Lászlóval azt mondja: a sze­retet már a családokból is pelt itt. Bizonyára kellemes élményekkel gazdagodva tá­vozott, különben aligha idéz­né fel eseménydús életének! ezt az epizódját. Az 1827-es tűzvész a kiasz- szicista hamgoltsáigú épületet sem kímélte. Birtokosa nem keseredett el, hanem helyre­hozatta, méghozzá egy eme­lettel bővítve, így mintázva meg végső alakját. A bajok ezután következő tek. Spetzet a csőd réme feJ nyegette, A bekövetkező bu-í kast az sem késleltette, hogy; szállodának teremtett helyet,’ s termeket adott bérbe az 1833-ban alakult egri kaszi­nónak, amely nemcsak a fő­nemességet, a papságot, ha­nem a hivatalnokokat, sőt az ambiciózus, a jó képessé-' gű iparosokat is tömörítetté,’ Az alapító tagok sorában ott volt Joó János, Pyrker ér­sek rajzmestere is. Ez a IeJ-i rés pedagógus 1838-tól a Hé-’ ti Lapokat szerkesztette, s le-' velezett Széchenyivel, szorJ galmazva — többek között —• a különböző mesterségek szerszámainak magyar elne-í vezését. Bútorokat, könyvi szekrényeket tervezett ide. 1848. május 22-én az ein ük-3 ség „fegyverre szólít mindert arra alkalmas embert, hogy lépjenek az önkéntes nemzet­őri seregbe, s tegyék áldoza­tul a haza oltárára vágyó-' nukmaik valamely részét.” A felhívás követőkre talált' ezért nem véletlenül szólt 1849. március 31-én Kossuth! az őt ünmeolő fáklyás menetJ hez: „Egerben nem hirdetnlj hanem csak tanulni lehet ha- zafisáigot.” Jó néhányam eltűnődtek már a homlokzaton' olvasható „Fatd Partos” felíráson. A' latin kifejezés jelentése: a végzet szülötte, s arra utal,’ hogy két ízben égett le (1800- ban és 1827-ben), s azt su­gallja, hogy az emberi aka­rat úrrá lesz az olykor tor-' nyosuió akaidáilyokon. ; A szerencse kegyelhette mégis ezt a házat, mert min­den újjászületéskor szebb és szebb lett. Pécsi István 1 NÓGRÁD — 1984. január 8., vasárnap Fantáziát látott — egyebek között a cukorgyártásban, s meg is próbálkozott vele. Pa­tikájából származó jövedelme kevés a beruházással járó ki­adások fedezésére, ezért a kincstártól kíván kölcsönt fel­venni Nemsokára újabb akcióba kezdett, s megnagyobbította családi fészkét. Ismét a kiak­názható lehetőségekre, a pénzre gondolt, ezért toldot­ta meg a földszintet emelet­tel. Lett kávéház és táncte­rem. Ez a férfiú azonban nemcsak önző érdekeit tartot­ta szem előtt, hiszen a szá­lában a színészek, Thália sorsüldözött magyar papjai és papnői is bemutatkozhat­tak. Olyan fényes tehetségű egyéniségek is színpadra lép­tek, mint Déryné, aki napló­jában mondja el, hogy 1823 decemberében járt és szere­kiveszett, az idegenség ott is terjed, egymás iránt közöm­bösséget érezhet a családtag, pedig az ember ma is hálás lenne egyetlen jó szóért, egyet­len megértő és szeretetet ki­fejező gesztusért. Akinek ré­sze lehet vagy van ebben, nyilván tudja miről szól az írónő. Miféle hála ébred em­berben ember iránt, ha dur­vaság vagy jobb esetben!?) teljes vagy részleges közöm­bösség helyett egy kis szerete­tet kap valahol, valakitől. Hát idekerültünk, emberek? Aztán szó esik a rádiós be­szélgetésben egy kis eozinvá- záról is. amely kényes-fényes és mint az emberi lélek, sze- retetre vágyik (ha egy váza vágyakozhat valami után egyáltalán), de jól tudjuk — ez is csak amolyan „költői kép”. Az eozinvázáról teljes materialitással annyit. hogy valószínűleg olyan fémesen csillogó mázas kis vázáról van szó. melyet ezzel a kü­lönleges anyaggal vontak be, amely talán szebb színekben E o z i n v á z a És mindeközben mindenki áhítozhat is a szeretetve. De ki kezdje? Az E. T. fantasz­tikus film alapmeséje figyel­meztet. hogy itt bizony nagy bajok vannak világszerte: a távoli égitestről ittmaradt kis szörnyet a gyerekek rej­tegetik a felnőttek elől, mert biztosak benned), hogy ha megtalálják, akkor el is pusz­títják. Egy „kedves” szörnyet szeretnek a gyerekek, mert a szeretet ennek a szörnynek az életet jelenti. A mai idő­sebbek gyerekkorában még á „kék madár” szállt és az Óz csodái neveltek a rossz, a gonosz érzelmek ellen az ösz- szefogásra és az egymás irán­ti szeretetre. Ma túlvilági szörnyek veszik át Judy Garland és egykori társainak szerepét. A siker óriási vi­lágszerte. A film erősen rea­lista az alapmondanivalót il­letően. Szili Leontin „nyilvánosan” megcsókolja a riportert. Bevallja szeretetét és eb­ben a meghittségben óriási erejű figyelmeztető kiáltás hangja száll. (T. Pataki) játszik, ha gyakran kézbe fog­ják. simogatják. A ráció kenyerén felnevel­kedett nemzedék úgy véle­kedhet: „a szeretet nem kifi­zetődő, mit szeressek én bár­kin is, amikor ezért semmit sem kapok a piacon”. A sze­retet „egy másik dolog”. Ha szét lehet választani az em­beri életet meghatározó, társ­kapcsolatait gazdagító vagy sekélyesítő dolgokat és lehet ezt hinni, vallani: van az egyik dolog, ami „fontos” és van a másik dolog, ami vagy van vagy nincs... Nem érde­kes. Sikerül felfordítani a valóságot, sikerülhet feje te­tejére állítani a világot. Sike­rül elérni azt, hogy az ember átlépjen a másikon; hogy az ember titkolja az érzelmeit: hogy az ember fukar legyen nem elsősorban az anyagiak­ban — az érzelmekben; hogy az ember a világért se ismer­je ei a másik értékeit, mert már régen elhitte, hogy a má­sik értékeinek, emberi voná­sainak fel- és elismerése öt magat hozza hátrányos hely-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom