Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-21 / 17. szám

Én boldogan hagyom |

ww

meggyőzni mogam

Válaszol: Chrudinák Alajos

~ ^.Csehországban van egy Chrudim nevű váróé. Chrud azt jelenti: rög. Apai ágon valószínűleg ebből a cseh városból kerültek el az elődeim, még az Osztrák—Magyar Monarchiáiban. Nagyapám már Bécsből költözött Budapestre, Angyalföldre. Nekem személyesen semmilyen kötődésem nincs Chrudimhoz” — mondja nevének eredetéről Chrudi- nék Alajos. A nagy tekintélyű külpolitikai tévériporter a közelmúltban Salgótarjánban járt, s a József Attila Művelődési Központ Hírháttér című rendezvényén élménybeszámolót és politikai magyarázatot tartott az érdeklődők népes seregének. Szívesen adott választ a NOGRÁD kérdéseiké is.

— Egy magyar ifjú• ságbeli interjújában kifejtette, hogy ha hatni akarunk, drámává, műalkotássá kell formálni a riportot. Mi az a hatás, amit a drámával, műalkotással el kíván érni?

—: Ezzel azt akartam mondani. hogy a riportnak mint művészi produktumnak nemcsak információt vagy propagandát, hanem esztétikai értéket kell tartalmaznia. Művészileg is állja meg a helyét, így juttassa el a közlendőt azokhoz, akiket befolyásolni akar. A kommentár is más, és más a művészi riport-doku- meniüumfiilm. Ez utóbbi a valóság ellentmondásait közvetlenül mutatja be. Láttatja a küzdelmet az egyes ember es a valóság kapcsolatában. A politika forgatagában élő embert ábrázolja: a politikacsinálót is, és azt is, aki elszenvedi. vergődik. Mivel a film embereket mutat be, nem csak gondolatilag, hanem érzelmileg is hat. A közönségnek valamit érzelmileg is el kell fogadnia, vagy utasítania. így hát nem kom- mentánróJ van szó. Sokszor csak az fogalmazódik meg benne: kegyetlen dolog a háború. Nem az a cél, h ogy a néző minden apró részletet lértsen, minden rejtett összefüggés világos legyen számára. Hanem a hangulat hasson rá, azáltal, hogy a valóságot latba viszont Az objektív, drámai eszközökkel megformált ©lm valósága több a mindennapinál. Nem rendezzük a szituációit, mint egy játékfilmben. Az élet maga adja, hogy a riportban igazi történés legyen. De ehhez a valóságban ott kell lenni.

— Az errüitett interjúban figyelmeztetett, hogy >rAki arra büszke, hogy hajlíthatatlanul áll a világ zűrzavarában, az nem elvhű, hanem oly’ keveset ért mindebből, mint valamiféle őskövület.” Vajon a külpolitikai riportok segítik-e ezeknek az „őskövületeknek” a megmozdítását, fetfris- sítését nálunk?

— Én azt vallom, hogy mivel a külpolitikai riportázsa- imk — én magam 13 éve csinálom őket — egyfajta szellemet sugároznak, a demokratikus vitáké saséget széles körben javítják. Ellentmondások bemutatáséval érzékeltetik, hogy változik körülöttünk a világ, s mi is változunk. Igen is nékem is változnom kell: a napi szintéziseimet,

véleményeimet meg kell újítanom. Nem az elveimet változtatom, hanem a dolgok megítélését igazítom a fejleményekhez. Az ellentmondások bemutatásával, a vitákkal, az ütköztetésekkel, a több oldalú bemutatással friss szemléletet formáltunk. Az Afrika szarván kitört háború Okait kutatva Etiópiáiba, Szomáliába. Eritreiába is ellátogattunk, így karesve-kutat- va a valóságot, s közben a magam kételyeit szembeállítva a hallottakkal. Én boldogan hagyom magam meggyőzni. A külpolitikai szerkesztőség más műsora, például a Nemzetközi stúdió vagy a Fórum is ezt a szellemet sugározza. Ez nem múlik el hatástalanul.

— Egy neves tévészemélyiség pár éve azt mondta, nagyra becsüli Chrudinákot a bátorságáért. de inkább az

szén, ha az interjúalany konf- rontálva érzi magát, arra kényszerül, hogy jobban ösz- szeszedje a gondolatait.

— ön szerint a személyes tekintélye menynyiben járult hozzá ahhoz, hogy a televízió tavalytól kezdve a világnak arról a részéről is „Objektív” fényképekkel tudósít, amelyről korábban kevéssé objektív és kevéssé tényszerű módon számolt be?

— Az Objektív című műsorunkra céloz?... Ez éppen az a téma, amit az előbb fejtegettem, csak nem akart megérteni. Mit gondol, miért a külpolitikai szerkesztőségnek van a legnépszerűbb gazdasági műsora? Vagy miért a külpolitikai szerkesztőség Parabola című műsora foglalkozik humorosan is a belpolitikai élettel? Mert ez a szerkesztőség egy szellemet is kifejez. Változó világunkat híven ábrázoljuk. Az Objektívvei kapcsolatban nem árulok el titkot, hogy a jövőben Benda László helyett Medveczky László veszi át a műsorvezetést. Ezt Benda kérte, mert több időt akar riportútan tölteni. De Medveczky szemlélete igazodik a szerkesztőség szelleméhez. Látásmódja eltér majd attól, amit az írott sajtóban érvényesített.

— Pár éve azt írta a Filmvilág, hogy „Chru- dinák jól tudja magáról, hogy nem ágyban, ■párnák közt fog meghalni.” Így van-e?

— Ez csak egy újságírói

fogós volt. Fene se akarja ezt. Ellenkezőleg'. Sokáig szeretnék még ágyban, párnák közt heveiésani, sokáig szeretnék jó műsorokat csinálni. De valamiféle »kockázatot vállalni kell. Sotoan vállalnak: a bányász munkája szerintem sokkal veszélyesebb a miénknél. Nekem oda kell mennem, ahol történik válásra. A hírlapíró megírja, amit távolabbról látott. Ha én ezt kezdeném mesélni, azonnal kikapcsolnának minden tévét. A mi munkánk olyan, hogy közvetlenül kell a helyszínt bemutatnunk, oda keli mennünk. A külpolitikai újságíró sem keresi szándékosan a veszélyt, de annak bizonyos vállalása nélkül nem tud dolgozni. Közben persze igyekszik védeni magát; óvatosan megfontoltan cselekszik

amennyire lehet.

Molnár Pál

„itthoni arabokkal” vállaljon összetűzést. A kinti vagy az itthoni „arabok" viselték meg jobban?

— Ö mit értett „itthoni arabokon”?

— Nem fejtette ki, mégis mindenki értette. .. Például azokat, akik megbéklyózzák a

kezdeményezéseket, köztük a televíziós újításokat.

— Mert ő sok összetűzést vállal ezekkel, ugye ? ... Én itthon is elértem, amit akartam, meg tudtam valósítani a műsorainkat. Például a nemzetközi stúdiót. Azzal szem ben is elhangzott, hogy „majd itt fórumot fogunk adni az ellenséges nézeteknek, mi”?! De én megmagyaráztam, hogy nem vagyunk olyan gyöngék, nem olyan hiányos az érvrendszerünk, hogy meg kellene ijednünk éltől. Jó, nem fogunk öt—nullra győzni. Csak három—kettőre. De ez is valami, és a néző számára nincs nagyobb élmény, mint érvek vitájában megfürösz- teni, és formálni a saját véleményét. ., Ezenkívül nekem a külpolitika - a szakmám, ezzel foglalkozom. Ezen keresztül mondom el a közölnivalómat. Az a nagy baj. ha egy újságírónak nincs közölnivalója.

— Sok példát láthattunk öntől arra, hogy a szövetségessel szemben vállalta föl az ördög ügyvédje szerepét. Nem értik-e félre ezt a szövetségesek?

— Zaglagyin például nem értette félre. Ök is jól tudják, hegy az újságírónak feladata, hogy a kételyeknek is hangot adjon. Az interjú nem nyilatkozat, Ha semmitmondó kérdést teszek föl, akkor a válaszoló nem mond semmit. Sokszor olyan kérdést is fölteszek, amellyel nem érdek egyet. Hiszen a tévénézők nem egységesek, s netoém azokat is képvisélnem kell, akik mást gondolnak, mint amit én. így válik valóban hatásossá a meggyőzés, Hikülönös színpadon

A mozgás és a Jelelt színháza Moszkvában

Feuchtwanger: Goya című regényéből készült Capriccio egy jelenete a Pantomim színházban.

Jelenet az „Orosz souvenir” előadásából.

A laspvihar rég elült már. Szétszéledtek a nézők, elmentek a színészek, s az üres színpadon egy karosszékben ül egy ember. Kabátban, nyaka köré tekert gyapjúsállal. Ősz és öreg, nincs ereje, hogy elmenjen. Mintha érez- né, hogy nem lesz képes visz- szatérni erre a színpadra, a színházba, melynek odaadta mindenét: a tehetséget, a lelkét, a munkáját, egészségét, magánéletét...

Ezzel a jelenettel kezdődik a moszkvai Pantomim színházban bemutatott „A színész” című előadás. A darab szüzséjéül Eudard Fedotov írónak Alekszandr Osztuzsev, a Szovjetunió népművésze, a kiváló tragikus színész élete szolgált. Azé a színészé, akit pályája csúcsán ért a legnagyobb tragédia: megsüketült.

Gyönyörű alkattal, óriási temperamentummal, és kivételes szépségű orgánummal ajándékozta meg őt a természet. Az orosz színpad megőrizte Osztuzsev legjobb alakításainak emlősét: OtheHót, Rómeót, Quasimodót... Szinte hihetetlen, de ezeket a szerepeket már siketen játszotta.

Ez a nagyszerű színész megtartó it hallható végszavak nélkül játszani. Nem csak a saját szövegét, hanem a partneréért is megtanulta, együtt mondta velük, a szájról oivasva kapta el a végszavakat — és pontosan válaszolt rájuk. Utolsó szerepét 1940- ben, 06 évesen játszotta.

Erről a legendás színészről szól a Pantomim színház előadása. Miközben a tragikus sorsú színészről szól, himnuszt zeng az emberről, aki úrrá tudott lenni a rászakadt Szerencsé tlenségen.

Mmdez nem idegen a színház negyvennégy színészétől, akik — lévén siketek — ugyancsak megvívták á maguk harcát a csönddel.

Alekszandr Osztuzsev szerepét a 38 éves Andrej Ma- lov alakítja, aki kisgyermekként vesztette el a hallását. Speciális iskolában tanult, majd üzemben dolgozott, onnan került a színház stúdiójába, ahol 1970-ben végzett. Tizenhárom év alatt egyebek közt eljátszotta Ferdinándot Schiller Ármány és szerelem- jében, Kocskarevet Gpgol Mennvegzőjében, Goyát a Feuchtwanger regényéből készült Capriccióban.

— Osztuzsev a legérdekesebb és legnehezebb szerepem — mondta Maiov. — Olyan embert szeretnék megformálni, aki fölülemelkedve személyes katasztrófáján hű tudott maradni korábbi élete értelméhez, a művészethez.

„A színész” a 67. darab, melyet a húsz esztendeje alapított moszkvai Pantomim színház színpadán bemutattak. A társulat tagjai a kezdetkor a Sukin színiakad- mia néhány növendékéből verbuválódtak, azután az akadémia még kétszer képzett színészeket e színháznak. Repertoárjukon drámák, musicalek, pantomimdarabok szerepelnek. Majakovszkij és Dumas, Ebbot és Brecht. És még sokan mások. Sok éve sikerre] játszák például Szo- lovjev-Szedoj zenéjével Dumas Három testőrét.

A siket színészek mindent mozdulataikkal, tagiejtésükkel pótolnak: a beszédet, a táncot és az éneket — méghozzá igen hitelesen. A nézőknek olykor hihetetlen, hogy ezek a művészek nerr» hallanak. A testükkel, kezük, arcuk mozgásával, mimikájával fejezik ki a szerep lelkét, drámai katarzisát is. Az új darabban például, amikor a Betegséget alakító Márta Grahova odalép Osztuzsevhez és kezeivel eltakarja a fülét — a néző hátán végigfut a hideg és tudja: ez az a pilla-! nat, amikor a művészre örökös csend borult.

A moszkvai siketek színháza mozgás és a jelek színháza, előadásait nemcsak a Szovjetunióban ismerik, Európa és Ázsia számos országában szerepeltek már nagy sikerrel.

Ilja Gitlic

nmmnwHHmmwiHtmHumwmiHHUHtmimmmmmHHiKniminiTTwwmitntwnninitntnmmim

A lehetőség

A település megváltozott rangjának legnyilvánvalóbb jele, hogy kicserélik a „cégtáblákat”. Ha valakit elkerült volna az információáradat, a változásokról, ügyesbajos dolgai intézése közben akaratlanul is tudomást szerez: a bejáratnál tábla figyelmezteti erre.

A háttérben azonban még ezernyi a változás, jó részükről csak az érintettek szerezhetnek benyomásokat. A volt járási intézmény egyik irodájának asztalán ruhakosárra való postai küldemény hever, útnak indításukkal két hölgy foglalatoskodik.

— Főnök, az egészet át kell ragasztani ?

— Maradéktalanul — így a megmásíthatatlan verdikt.

A hölgyek pedig hozzáfognak. Ragasztószalagból apró csíkokat vágnak, s a cégjelzéses borítékokon rendre eltűnik az intézmény nevéből a „járási”, minősítő szócska.

A főnökön már ott a kabát, éppen indulnánk valahová, amikor megszólal az irodai telefon. A felsőbbség képviselője csönget, az éppen aktuális. további tudnivalókról tájékoztat: mit hogyan, milyen néven kell iktatni — igazodva a változásokhoz.

Ingyenes

NÓGRAD - IS&A. január 2L, szombat

Aprólékos munka vár az alkalmazottakra, mert a közigazgatás változásához nem igazodott a bélyegzőkészítés tempója.

— Tényleg, a bélyegzők — csillan fel a volt járási intézmény vezetőjének a szeme.

— Ha lenne fogalmad arról, hogy mennyi bélyegzőt kell kicserélni ...

Tekintetén látom, hogy különös gondolatok foroghatnak — a bélyegzők kapcsán

— az agyában, sejtésem pedig nem csal.

— Kellett volna valamiféle gazdasági munkaközösséget létrehozni. Bélyegzőkészítésre, mert erre most jókora les? a kereslet. Ha időben jön az ötlet, jó lehetőség nyílik az anyagi gyarapodásra.

Meglehet. Csakhogy ez az ötlet későn született. S az egészet talán a hölgyek sajnálják a legjobban, akik százszámra ragasztják át aprólékos, pepecselő munkával, az idejét múlt cégjelzést.

Állati szorgalom

Nem mindennapi kikapcsolódás a hegyek között, távol a

lakott helyektől. Jó néhány kilométeres gyaloglás után végre elérjük az egykori postaautót, amely hatalmas fák között lapul. A sarokban aprócska kályha, a lakályosan átalakított autó belsejében három heverő, meg egy jókora fotel. Ideális alkalmatosság a téli éjszakázásra, mert az erdőjárók pihenőjéül jobb helyről álmodni sem lehetne.

A kályha melletti hatalmas ládában ott a tűzrevaló, bár ebbe a kályhába hónapokkal ezelőtt nem gyújthattak be. Aprófa után kutatva, a ládában megcsörren valami, s az ember alig hisz a szemének: talán két-három kilónyi morzsolt kukorica aranyiak a hasábok között. Értetlenül lessük a szokatlan kukoricaitáro- lást, amikor valaki odébbhúzza a fotelt, s a kárpit mögül sárga sugárként hull a műanyag padlóra a kukorica.

— Az egerek — ad magyarázatot a kukorica szokatlan lelőhelyeire, a pihenőhely kulcsára. — Itt van a sarokban egy zsákkal a kukoricából, a vaddisznónak meg a szarvasnak tartogatom.

Előrelátó gondoskodás, miként az egéré is az. Nincs bizonyosság arról, hogy meddig áli a zsák a sarokban, megmenekíti hát a csemegét magának. Nézem, amint kiszórják a fotel kárpitja mögé és a fásiádában szállított szemeket, összesen bizony lehet vagy négy-öt kilónyi is. A látvány pedig azt juttatja eszembe, hogy határtalan szorgalma lehet egy szürke kis egérnek. Munkabírását és szervezési készségét nem ismerem, mégis le a kalappal előtte. Elvégre is, minden egyes szemmel meg kellett tennie — átlagosan — vagy két és fél métert. Az oda- vissza öt méter. S most már csak ezt kellene megbecsülni, hogy hány szem lehet az a négy-öt kilónyi megmenekített kukorica, hányszor kellett fordulni. Szép teljesítmény!

Valaki azonban rögvest kisebbíteni akarja az apró jószág produktumát, mert így szól: lehetnek ezek a dögök ebben a bódéban akár hárman is. Nem tesz semmit. A páratlan szorgalomról tanúskodó elemózsiagyűjtés brigádteljesítménynek sem rossz. Lehetne utánozni--»

A hatalmas egészségügyi intézmény előterében várakozunk, s az idő mulatósára számoljuk a keramitkockákat. Hátunk mögött, a falon, díszes dekoráció, s a csendes szemlélődés közben egyszer csak megszórtad a vizsgálatra váró beteg:

— Elképesztő, hogy mibe kerülhet egy ilyen hatalmas épület.

Jobb híján bólogatunk és folytatjuk a sétát, a drukkot talán éppen így csökkenteni akaró beteg azonban ismét megtorpan. Megáll a fali dekoráció alatt sorjázó műbőr fotelok előtt és elképedve bámul. A karfák ronggyá tépve, némelyiken az ülés műbőr- huzarta is kettéhasítva.

— Lám, az emberi butaság határtalan — csóválja a fejét a beteg. — Még egy ilyen szép és drága intézmény berendezését sem kímélik.

Mit lehet erre mondani? Olvassuk a falra függesztett figyelmeztetést: a gyógykezelés ingyenes. Ha másért nem, hát ezért is nagyobb megbecsülést érdemelne az ingyenes szolgáltatást nyújtó intézmény berendezése.

Bár, ami azt Életi, a tönkretett berendezést majd megfizetjük. A közös kalapból, miként az ingyenes ellátás korántsem csekélyke díját is.

Kelemen Gabor j