Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-10 / 291. szám

Mozimúzeum A világot fölforgató találmány „Ez az a találmány, mely begykor a világot fogja föl- forgatni!” — Jókai Mór írt ©yen lelkes hangon 1893-ban egy budapesti kinematográf- ■fcerrratatóról. A találmányról, «melyet később mozinak ne- íveztek, s amely, ha a vilá­got nem is forgatta fel, meg­változtatta a világról alkotott képünket, és romantikájával, titokzatosságával máig rabul ejt fiatalt, öreget. Ennek az izgalmas művé­szetnek és iparnak a meg­születésébe, ős- és hőskorába enged bepillantást a kapos­vári Mozimúzeum — az első es egyetlen az országban. Ka­posvár egyik legszebb részén, B Szabadság-parkban áü a snúzetma: régi egyházi éptSet- tjől alakította át a Somogy «negyei Moziüzensi Vállalat fe a Kaposvári városi Tanács­— Huszonöt éve dolgozom te mozihálózatban, láttam, »ilyen hatalmas változáson »egy át a filmművészet, a tnozdhálózat és a nézők ér­deklődése — mondja Torma Károly, a Somogy megyei Moziüzerm Vállalat tgazgató- tielyettese, amikor bemutatja a múzeumot. — A korszerű- eödő géppark, az új technikai megoldások feleslegessé tet­ték a régi gépeket. Már ré- feen eszembe jutott; meg kel­lene menteni ezeket, Gyűj­teni kezdtem, eleinte csak a «vállalat raktára számára. A legelső gépeket egy Óbudán lakó kéményseprőtől vettem meg: Weiser Nándornak hív­ták. Élete végén ehéladogatott (gyűjteményéből — valameny- Byi gép működőképes még ma A Mozimúzeum részlet« is. Próbálok megvenni újabb tárgyakat, emlékeket, de ál­talában nehezen válnak meg tőlük tulajdonosaik. Ugyan­akkor sokan — főleg a mo­ziszakmából — küldenek ajándékba gépeket, dokumen­tumokat. Amikor elhatároz­tuk a múzeum létesítését, a Budapesti Műszaki Múzeum jelentős részt átadott saját gyűjteményéből. Ma az anya­gunk védett, a működtetés­ben a megyei múzeumok igaz­gatósága is közreműködik. A látogató az emeleten ta­lálja a mozitörténet relikviá­it. Régi, megbámult fotog­ráfiák technikájával készült a tablósor, amely összefog­lalja a moegókép, a mozgó­fénykép történetét a kínai árny játékoktól a laterna ma­gicán át szinte napjainkig. A teremben gépek sorakoznak: stoboscop a XIX- századból, felvevő- vetítőgépek a szá­zadfordulóról, a harmincas, negyvenes évekből. A filmtörténet és a mozi­technika nagy neveit olvas­hatjuk a gépek alatt: Lumi- ére-féle 35 mzn-es vetítő 1898-bóí, Edison-rendszerű ké­zivetítő 1898-ből, a Goumont cég vetítője 1905-ből, Optica házkmoizi 1925-bőL, 8 mra-es Eumig-gép 1935-ből, diave­títő 1902-ből, 16 mrn-es ama­tőr kamera a 30-as évek ele­jéről. Egy 40 cm átmérőjű hanglemez Buster Keaton hangjával; a Western Electric Company egy időben olyan vetítőt gyártott, amely szink­ronban mozgott a film hang­ját szolgáltató gramofonnal. A falakról Pola Negri, Glo­ria Swanson, Ásta Nielsen, Lil Dagover arcképe néz ránk. A Somogy című lap tudósí­tása 1899-ből is olvasható az első kinematográf-bemuta- tóról, ahol „nemcsak élvezett a látogató közönség de evett, ivott, sőt pezsgőzött is”. Az egyik első hazai moás szakkönyv kiadása Kaposvár városához fűződik: F. Paul Liesegang A kinematográfia fejlődése, lényege, jelentősé­ge című könyvét 1911-ben itt adta ki Kozma Sándor, az Apolló (ma Szabad Ifjúság) mozi igazgatója. A múzeum földszintjén van a százszemélyes vetítőte­rem. Ez a kis mozi rendsze­resen tart klubtagok számára vetítéseket, iskolák, intézmé­nyek kérésére pedig külön megrendel filmeket, összeállít sorozatokat. Az ország más részéből szervezetten érkező turisták számára nemcsak tárlatvezetést tartanak, hanem — előzetes egyeztetés után — filmtörténeti bemutatást, vetítést is- így például látha-' tó A film születése című fran­cia produkció és az ötven­éves a magyar fűm című összeállítás­A múzeum adattára a film- történetben búvárkodóknak nyújt segítséget; négyezer mű adatait őrzik itt. Az 1981 áp­rilisában megnyílt múzeum rövidesen két újabb helyiség­gel bővül, s ezzel a jelen, sőt a jövő is belép a falak közé: még az idén megnyitják az ország első olyan klubját, ahol nyilvános video vetítéseket tartanak. Gárdonyi Tamás Tájékoztató egy KISZ-aktíváról Milyenek a mai fiatalok? Olyan rosszak, netán a ko­rábbi generációknál rosszab­bak, mint jó néhányan állít­ják, vagy éppen ellenkező­leg, jobbak, inint elődeik, nő­véreik, bátyjaik, apáik, anyá­ik? Egy újszülöttnek minden vicc új — tartja a mondás. Ismerős a mai felnőtteknek is a pro és kontra vélekedés, hiszen pár évtizeddel, vagy évvel ezelőtt éppen róluk bi­zonygatták néhányan, meny­nyire elvetemedtek a józan, normális élettől. A valóság árnyaltabb min­denféle általánosító, végle­tes í tő megítélésnél. * Az MSZMP Nógrád me­gyei Bizottsága októberi ülé­sén vitatta meg a KISZ- szervezéteknek a középfokú tanintézetek tanulói, politi­kai, ideológiai arculatának formálásában betöltött sze­repéről szóló jelentést. Ek­kor lényegében megválaszol­ták a fenti, a fiatalok minő­ségére vonatkozó kérdésünket is — sokoldalú, elmélyült elemzés alapján. A pártbi­zottsági ülés határozatban rögzítette objektív vélemé­nyéit, melynek szélesebb kö­rű megismertetése céljából december első hetében aktí­vaértekezletet hívott össze a megyei pártbizottság és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottsága. Az aktívaülés résztvevői szóltak a KISZ-szervezetek mindennapi munkájáról, a középfokú tanintézetekben tanulók politikai és ideoló­giai képzettségéről, e mun­ka és képzettség eredményed­ről és feltétlen tennivalói­ról. Sokakban merülhet fel azonban a kérdés —, mint, ahogyan a pártbizottsági ülés­re való készülés idején meg is fogalmazták —, a fiatalok politikai, ideológiai arculatá­nak vizsgálatakor miéit ép­pen a KISZ-szervezetek mun­kájára helyezték , a hang­súlyt, hiszen a vizsgált tárgy­ban számos más szervnek, szervezetnek van még ten­nivalója, felelőssége. Csak nem a KISZ nyakába kíván­nak varrni minden felelős­séget? A pártbizottság meg­válaszolt ezeknek a kérde­zőknek: nincs szándékában egyoldalúan, oktalanul és jog­talanul bárkit is elmarasztal­ni, csupán úgy érzik, elsőként a saját portán — a KISZ, a párt ifjúsági szervezete — kell rendet tenni, aztán le­hetséges, erkölcsileg indokolt a másoktól való számonkérés. A fiatalok megítélése alap­vetően két szempont alap­ján történik: milyen a mun­kához való viszonyuk, milyen — a KISZ, a párt által meg­hirdetett, vagy azokkal el­lentétes — mozgalmakhoz csatlakoznak. Ezek alapján beszélünk szorgalmas, vagy lusta, aktív, vagy passzív, tisztességes, vagy csövező — és a sor tetszés szerint foly­tatható — fiatalokról. Ezek alapján Ítélkezünk — jól, vagy rosszul. Mielőtt azonban véleményünket megfogalmaz­nánk, ajánlatos átfogó és kel­lő ismereteket gyűjteni, mert csak így lesz ítéletünk meg­bízható. Mindenféle summás ítélet helytelen, igazságtalan — a valóság árnyaltabb nála. A generációk között min­dig voltak — és vannak — viták. Természetes, hogy az idősebb és a fiatalabb gene­rációk értékrendszere eltér egymástól, és &z életben szem­besül egymással. Az időseb­bek saját értékeiket szeret­nék áthagyományozni, míg a fiatalabbak sajátjaikat igye­keznek követni. De feszültség csak akkor van közöttük —, s ezt elkerülni célunk —, ha az értékek között olyan nagy a különbség, hogy az már megzavarja — megzavarhat­ja — a társadalom fejlődését, azaz, új tendenciákat jelöl ki a követésre. Ha negatív jelenségeket ta­pasztalunk a fiatalok visel­kedésében, gondolkodásába«; nem biztos, hogy azért ők a kizárólagosan felelősek. Sőt. Ezek a jelenségek nyomaté­kosabban hívják fel a felnőt­tek figyelmét mulasztásaikra. Ha nem ismerik kellően az ötvenes év©k első felének Ma­gyarországát, azért ők okol­hatók? Ha — erre is van példa — úgy tüntetik fel, hogy a két világháború közti Magyarország édesebb volt, az 1950. utáninál, ők okolha­tók? A történelmi tudat ki­alakulása ismereteken, őszin­te, nyílt számvetésen alapul. Ugyanígy számos más kér­dés. Például a marxizmus— leninizmus elméletéhez való viszony, a vallással szemben tanúsított magatartás, a szo­cializmus valóságához, gya­korlatához fűződő elképzelési. A leegyszerűsítésekét, a sab­lonokat ezekben a témakör rökben is mellőznünk kellj legalább annyira, mint a fia­talok megítélésében. Tudnunk kell, hogy egyffiá legnagyobb fegyverünk az őszinteség. Hosszú távon ér­vényesen fogalmazta meg az aktívaülés élőadója, dr. Gon­dos János megyei pártbizott­sági titkár: olyan fiatalokra van szüksége a társadalom­nak, akik önállóan képesek eligazodni, dönteni, cseleked­ni, s ehhez reális tájékozta­tást kapnak. Ne higgyük aztj hogy jelenkori szocialista társadalmunk minden kér­dést megoldott, hogy ez min­denben jobb a másiknál. Da tudjuk; hogy alapjaiban, le­hetőségeiben és jövő i ében ez jobb. embert felemelőbb-gaz- dagítóbb! És ezeket az érté-' keket mutassuk meg. s * 7 Milyenek a mai fiataloké Olyanok, amilyenek mi va­gyunk, amilyennek formáié juk őket. "klSZ-nek, társadalomnaB nem csekély a feladata. Sulyok László 1 Iszlai Zoltán? Haza régen Anyám, ha elhívsz még haza, aludni nálatok fogok. (Tengerkútmély meg éjszaka és hajnalok, mint ballonok.) Olyankor jött az egyszerű, tűdőtágító pirkadás. (Fiatokat, a nagyszemüt, kirúzsozta a könnyű láz.) Gömböc-pufókan fújtatom dagadó lélegzetemet, (visszafojtom a múltamat, hogy jövőm legyek. Veletek.) Ilyenkor érkeznék haza, álomharmatos léghajón. (Tihozzátokig eljutna meghallhatatlan sóhajom.) B cdwgrfl térden ágyhoz kötve, a népraj­zi közlemények füzete­it lapozgatom hogy erőt mer citsék, 8 elszántságoit egy dé­li babos regényelképzel é­ssemhez, így akadtam rá Küs- *nódi Bálint élettörténetére. JA szövegben nyoma sincs a »éprajzi gyűjtéseket jellemző «Ikalmiságnak. Mintha egy Ismeretlen nagy író tollából ffolynának a szavak, s Küs- *nődi Bálint egyik regény­alakja lenne ennek az elbe­szélőnek, nem pedig egyszer (flő ember. A mintegy százoldalas sző- ' fveget Földes Lászlónak mond­ta magnetofonra Küsmődi Bálint 1954. február-márciu­sában öt alkalommal, s a JNéprajzi közlemények XXII. «zárná ban jelent meg 1979- ben ugyancsak Földes László lejegyzésében. Műfajában az (elbeszélés talán Móricz Zsig­mondinak A boldog emberé­hez áll a legközelebb, ugyan­akkor fölidézi a székely nép­balladák szaggatottságát is, de (ágy, hogy epikus teljessége ezáltal nem szenved csorbát. Azoknak a népcsoportok- toak, amelyek egyikének Küs­mődi Bálint is tagja volt, az Erdélyből, Moldvából Ma­gyarországra menekült szé­kelyeknek, csángóknak a sőr­ééről vajmi keveset tud a közvélemény. Én magam is, aki pedig Soroksárott lakván, ahová a kitelepített svábok _ helyére csángó-magyarok érkeztek, gyerekbarátok, , osztálytársak A megtartó közösség Egy paraszti élettörténet tanulságai révén közelről voltam tanúja e hányattatás egyik pillana­tának, s aztán egy későbbi­nek Egyházaskozáron alkal­mi néprajzi gyűjtőként — meglepődve, és némi szoron­gással olvastam Küsmődi Bá­lint élettörténetét: arait meg­ismertem belőle, azt úgy ed­dig nem tudtam, pedig ez volt az érzésem mindvégig, tudnom kellett volna. Földes László, aki maga is, mint Küsmődi Bálint, Buda- jenőre telepített ditrói szé­kely család tagja volt, s néprajzosként került az egye­temre, olyan azonosulási kész- séggel-képességgel bírja szóra Küsmődi Bálintot, amire kül­ső néprajzi gyűjtő, vagy ri­porter aligha lett volna ké­pes. Zseniális, leletmentő iro­dalmi régészként működött, habár látszólag csak a köz­vetlen tegnapig nyúlt le. Tud­ja, ismeri és elismeri a be­szélő személyének jelentő­ségét, az általa képviselt ügyet fontosnak tartja, s a mene­külő székelység sorsából su­gárzó jelentést egyetemes érvényűnek. Az elbeszélő, s a lejegyző azonosulására volt szükség ahhoz, hogy Küsmő­di Bálint élettörténetének ta­nulságai, elbeszélő művésze­8 NÓGRÁD - 1983. december 10, szombat tének erényei megérzödhes- senek a papíron is. Minden kisebb közösségben, különösen, amelyek kultúrá­ját nem olvasztotta be egé­szen az uralkodó írásbeliség, kialakul egy sajátos, szóbeli elbeszélő stílus. Nem a nép­mesére gondolok, nem az anekdotára, hanem arra a módra, ahogy életük meg­esett, vagy megesettként elő­adható eseményeit mondják el egymásnak az emberek, ahogy véleményt . cserélnek, vitatkoznak, gondolkoznak, mert létezik egy ilyen stílus, és ez a stílus a népi regény maga. Azonban olyan monu­mentális és egyszerre válto­zékony nyelvi-szellemi kép­ződményről van szó, ami egé­szében képtelen megőrződni. Ritka pillanatok azok, ami­kor módunk van tudomást venni róla. Németh László Tamási Áron kapcsán figyelt föl e népi elbeszélő tudat lé­tezésére: „Milyen szerencsés az író... Ehelyett a faluja dol­gozott... Mást se tesz, csak, mint a kútfő, bukja a mások szegénységéből, életkedvéből fölszálló ízeket, s annyi köl­tőnek, aki dicsőséget sose lá­tott, minden dicsőségét ő arat­ja le, székely Homérosz ma­ga”. I Olvasva Küsmődi Bálint élettörténetét, aki dicsőséget sose látott, észre kell ven­nünk, a hangja legalább olyan tiszta, mint e hang irodalmi vetülete, ugyanakkor termé­szetesebb, és sohasem túltelí­tett. Azonban nemcsak a stílus természetes, visszafogott köl- tőisége figyelemre méltó, ez még csak részben emelné ki a könyvet a néprajzi, nyelvi dokumentumok sorából. A szemlélet, a rendező elv, az életfilozófia talán még na­gyobb fontosságú ebből a szempontból. A szerző meg­döbbentő magabiztossággal igazodik el a világ dolgai­ban. Hát így is lehet — hök- ken meg az ember — ennyi­re egyszerűen látni, s szóki- mondóan megnevezni azt, ami már-már nem létezőnek tűnik az iskolás gondolkodás számára? Lehet ennyire nyer­sen, kegyetlenül a nevén ne­vezni mindent, s mégsem roppanni össze? Ügy látszik, igen. Meglepően sok derű, olthatatlan életkedv mélyén rejtőzik a kiábrándító igaz­ság. Mi az alapja e csöndes, de tántoríthatatlan magabí­zásnak? Talán a szerző nemzeti ön­tudata, amely mentes minden fellengzős gőgtől, romantiká­tól; a megvertséget is vállal­ja érte, olyan • természetesen, ahogy hétköznapi ruháját öl­ti föl az ember. Inkább tör­ténetei -k ul túrtörtén éti kép­ződmények, semmint pusztán genetikai meghatározottság­nak fogja föl magyarságát, sohase kérkedik vele, de bármikor hajlandó szolgálni, megőrzése annyira fontos neki, hogy azt nár szinte nem is érzékeli, mintha ma­gával az életösztönnel keve­redne el ez a kényszer. Vál­lal érte minden megpróbálta­tást, zokszó nélkül, egyked­vűen tűri a legfölháboritóbb megaláztatást, létbizonytalan­ságot, s pátosz nélkül, olyan természetesen, ahogy egy po­hár vizet iszik meg az em­ber, ha szomjas. Mintha nem is lehetne másképp. A mai, ezer téveszme által megza­vart gondolkodás számára különös a Küsmődi Bálint képviselte szemlélet, pedig alighanem ez az igazán ter­mészetes. Sajnos, egyre jobban eltávolodnak ettől az alap­magatartástól, ami pedig min­den életre való, élni, létezni akaró etnikumnak elemi lét­feltétele. Ahová Küsmődi Bá­lint az ösztöneit követve el­jutott, ugyanoda ért Levi Strauss is, a külső, néprajzi megfigyelő útját járva a fo­galmi következtetések segít­ségével: „Minden társada­lomnak — létszámától füg­getlenül — van egy utolsó el­lenállási, tűrési vonala -3 mondja. Ehhez élete árán hi ragaszkodnia kell, Ha nen> teszi, az életét veszíti él. E* a végső határ: a közösség kapcsolata saját hagyomány- rendszerével”. Hozzá kelj tenni, e kapcsolat nem a ha­gyományrendszer puszta meg­őrzése, annak örökös átérteL; mezését, újraélését, újrate­remtését jelenti. Küsmődi Bálint könyvébe« egy eddig elhanyagolt, szám­talanszor visszametszett gyár mítoszlehetőség gondo­lati, érzelmi csíráját látom fölsejleni, amely az önpusz­tító szabadságvágy Petőfi sorsában testet öltött míto­szának ellentétpárjaként ott kellene, hogy munkáljon a magyar öntudatban. Ami Odüsszeusznak a görög föld, az otthon hívó szava volt, Té- zeusznak Ariadne fonala, Jó­zsefnek, akit pedig kitaszítot­tak az övéi, a rokoni kötelék, az Küsmődi Bálintnak a ma­gyarsága, ez mentette a vi­lágháborús, s az azt követő évek bolyongásaiban, ez éltet­te a hazatalálás reménytelen eszméjét az idegedben. H uszonöt évi lappangás után érte meg e könyv a nyomdafestéket, de ak­kor is csak a Néprajzi közlemé­nyek hasábjaiig jutott, másra kíváncsi, szűk körű közönség elé. Pedig egy ilyen művet egészséges nemzeti közgon­dolkodásnak türelmetlen, iz­gatott, sürgető várakozással kellett volna előhívnia, akár a semmiből is. Oláh Jáa«s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom