Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)
1983-12-31 / 307. szám
- v 55.:; P-* • i . .. _-:y Híres emberek gyermekkorából Anatole France, a világhírű író kisfiú korában egyszer ezzel a kérdéssel fordult édesanyjához. — Mama, az embert megbüntetik az igazságért? — Nem, gyermekem. Az igazságért senkit sem büntetnek meg — válaszolta az édesanyja. — Hát akkor miért büntetett meg engem a tanító úr, amikor megmondtam, hogy nem készítettem el a házi feladatot? * G. B. Shaw kisfiú korában elhencegett édesapjának: — Papa, te mindig azt mondod, hogy lusta kölyök vagyok. Csak hallottad volna, hogy ma is mennyire megd^ért engen a tanító úr! — Ennek örülök — szólt az édesapja. — Es mit mondott a tanító úr? A fiatal Shaw ujjongva felelte: — A tanító úr azt mondta, hogy még nálam lustább kölyök is van az osztályban! Maksfcim Gorkij édesapja halála után nagyszülei házába került. Este panaszkodott a nagyapjának: — Olyan hideg van. — Igen, gyermekem — sóhajtott a nagyapja. — Takarózz be jól, és az angyalka majd meg fog melegíteni. A kisfiú úgy tett, ahogy a nagyapja mondta. Néhány pillanat múlva azonban felült az ágyban és elgondolkozva nézett nagyapjára. — Mit akarsz már megint? — kérdezte türelmetlenül az öregember. — Nagyapa, kérem — felelte a kisfiú —, az angyalka helyett nem kaphatnék inkább egy meleg takarót?! Mark Twain, a világhírű humorista, kisfiú korában nagyon rendetlenül járt az iskolába. Apja ezért sokszor elverte nádpálcával. — Hidd el — mondta egyszer —, ha rossz vagy, és nekem meg kell téged büntetni: ez nekem éppúgy fáj.vmint neked. A kisfiú megtörölte könnyes szemét, és így szólt: — Elhiszem, papa... De neked máshol fáj, mint nekem. Gyűjtötte: Stenczer Ferenc Vűderna József: HÓGOLYÓ Elvadul fülemben a hegyoldal ha dudvárói gyomról beszélek a szívbéli meredek szüret az olajfák hegyén még nem hanyatlás csak a zuhanás kiírása hajlatáé mélyülése a madárban homorú dúdőlés »mit átüt a fény egy pora tan meggyullad a szél megtelik a szőlőfürt a tűz tárgylencséje a havazás tetőpontja könnyű pehely az út a hógolyóban fű'tövemen csattan. Vcilentyin Mihajlcv: Befejezetten dialógus Ha nem vesznek fel az egyetemre, akkor majd meglátod — mondta az apa érettségiző lányának —, hogy hova jutsz! — Manapság a szülők — szakította félbe a kosarastermetű tizennyolc éves lány az apját — gyakran mondogatják: „Ha nem vesznek fel az egyetemre, akkor majd meglátod, hogy hova jutsz!” — És ezt a szülök nemcsak ijesztgetésnek szánják. — Ráadásul ezek a gyerekek általában nem is tanulnak rosszul, a jegyeik csupa ötösből, meg négyesből állnak. — És ezek a szülök magukat sem, meg a gyereket sem gyötrik a tanulással. — Ezeket a gyerekeket nem is kell nógatni a szorgalmas tanulásra. Némely gyerek egyszerűen tud viselkedni. — És ráadásul ezek a szülők beszélnek a gyerekükkel mindenféléről, nemcsak a tanulásról, de a szórakozásról és minden egyébről is. — Ezek a gyerekek tisztelik a szüleiket1 — A szülök ezt meg is hálálják! — No rendben! Az ötös bizonyítványért megvesszük neked az óhajtott bőrruhát... — Vannak szülők, akik előzetes kikötések nélkül vásárolnak meg a gyerekeiknek értékes holmikat. J— Vannak gyerekek, akik nem követelnek ki maguknak árága holmikat. — Vannak szülők, akik tudják, hogy rosszul öltözött lányoknak nincs semmiféle esélye. — A gyerekek között olyanok is vannak, akiknek a lelki gazdagság a fontos, a világi materiális az csak másodlagos. — A szülők között vannak, akik megértik a gyetek szexuális problémáit. — Ezeket a gyerekek meg is hálálják a maguk módján. — A szülők ezt tudomásul is veszik. — Vannak szülők, akik így kifogták. — Gyerekek is vannak, akik így fogták ld. — Vannak szülök, akik.. 1 — Vannak gyerekek, akik.. (Fordította: Sfgér Imrei BUTI IC í/érem, nekem eleinte K semmi bajom nem volt a butikokkal. Még az sem zavart, hogy az értelmező szótár szerint ezen elhanyagolt, piszkos, rendszerint sötét kis bolt, italmérés, vagy falatozó értendő. Jöttek, láttak, győztek. Olyannyira, hogy nem győztem a fejemet kapkodni. Este- megyek haza. még semmi reggel jövök dolgozni, már ott pompázik a járda szélén (a park közepén, eoy kapu alatt stb.. a nem kívánt rész törlendő) az újabb butik. Mézesmadzagtól, •akarom mondani mézeskalácstól a hot-da- gon keresztül az University of California feliratú trikóig minden kapható volt a butikokban. Ma mar van cipőbutik, gyermek- butik (a tévében zenebutik), továbbá Erzsi, Piri, Sári, Mariska. Rozáli, Ella, Bella. Juci. Karolina butik. Először akkor gyanakodtam, hogy kissé túlzásba visszük ezt a butik- ügyet.. amikor egy este a kerékpárt fel kellett vinnem a fürdőszobába, mert a kerékpártárolóban megnyitott butikban zenélő japán alsónadrágokat áruljak, Kissé ugyan kényelmetlen volt — zuhanyozás közben mindig csengettem egy picit —, de beletörődtem, mondván a lakosság jobb ellátása előbbre való az én személyes kényelmemnél. Amikor azonban összetörtem a képem egy butikon, már kissé bosszús voltam. Nem, nem ittam többet a szokásosnál, csak amikor befordultam a sarkon, nem vettem észre, hogy a járdára időközben egy sült. kolbászt, árusító bódét építettek. Szerencsére a tulaj jószívű volt. s egy kis mustárral bekente vérző orrom. Bár ebből egy kis bonyodalom származott, ugyanis a feleségemet nehezen tudtam meggyőzni. hogy csak egy butikba ütöttem bele az orromat. Akkor akadtam ki végleg, amikor a gyerek, azzal jött haza a suliból, hogy nyissunk mi is butikot, mert az' osztályban csak nekünk és a Prepacsek szüleinek nincs butikja, s ezért a többiek kinéziA; maguk közül. (A Prepaescket vr-m, inert az ö apja engedélyezi a butikok megnyitását, így afféle kebelbélinek számit.) Ezer annyira felidegesítettem mugam, hogy leszaladtam a sarki gyógyszeresbutikba _ néhány szem nyugtaidért. Sajnos csak Tabletta of tíistieland feliratú pirulák voltak 600 százalékos felárral, s ezen dtihüngeni kezdtem. Erre föl kihívtak egy Mentőbutik feliratú autót, s az idehozott. Mondták, majd itt megnyugszom. Bár nehezen megy a dolog, ugyanis idegesít egy kissé, hogy a kezelőben tegnap egy butik nyílt, bár igaz, ami igaz,, gyönyörű. Souvenir of Dilit)otlse feliratú kény szerzubbony okát lehet ka)pni igen jutányos áron. U í.; Tisztelt Szerkesztő Űr! Elnézést, hogy a feleségemmel kühl- tem be ezt a kis levelet, s nem postán ndtani fel, de a sarki postaládában ma reggel egy bélyeggyűjte- ményeket áju sító butik nyílt. D. Kiss Csaba J A fiam és az új kutyánk nagyon jól megértik egymást! Fii m az űrhajósokról „Dublőrök” címmel forgatnak filmet szovjet filmesek az ukrán fővárosban. Európa , legnagyobb tilmsíú- diójában; a kijevi Alekszandr Dovzsenko stúdióban. Az alkotók között szakértőként ta-i láthatjuk Valerij Kubaszoy űrhajóst, aki szerint a „Dublőrök” — eltérően a fan-í tasztikus, filmek sokaságától — az első olyan film lesz,1 amely valóban tudósít az űrrepülésről, elvisz a csillagok: világába, maximálisan közelít a kozmonauták valódi életéhez, felesleges pátosz és álromantika nélkül. A főszerepeket népszerű szovjet színészek: Juozasz Búdra jtisz; és Vitalij Szolomin játszák. Ez a, film — mondta Alek- szaradr Szurin rendező — az elhunyt szovjet és amerikai űrhajósoknak állít emléket.1 Az ő hőstetteiket nem sza-> bad meghamisítani. Ihaj-csuhaj, megint öregedtünk egy esztendővel! — De mi vara ezen erarayi mókázná-, mulatni-, nevetmi- való, hogy öregszünk? I Vagy éppen arra szolgál ilyenkor az egész országot betöltő móka, humor, kabaré,* hogy ne igen gondoljunk bele az idő múlásába? — Bizony, szinte ünneprontás volna születésének éjszakáján idézni Petőfit: ...Még a-iiig hogy játszink apáink térdén, s már Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett.. ." Csak annyi az élet, mint a futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehelet. Akármint van, az év utolsó köznapja — pontosabban: köz- raap estéje — ésare vétlen ül ünneopé változott: méghozzá az utóbbi évtizedekben az egykori úri-polgári mulatságból valóságos népünneppé: aranyi magánjellegű és intézményes jókedv, az egész társadalmat és minden korosztályt átfogó vidámság egyetlen ünnepünkön sem torlódik, mint az esztendő halotti torán. Hogy miért éppen a múlandóság eme figyelmeztető á,komé iáit cövekeljük ki bohóc- sapkával, a vidámságok nép- ünnepével? — Nevetni jó és ami jólesik, abban ne keressünk egyéb logikát; bőven elég az logikának, hogy jólesik. i,Ihaj-tyuhaj, sose hadunk meg” — akárhogyan nézem, még ebben a kuirjantásban is ott ficánkol valami logika. Tc-az, a jókedv, a valóság kényen e.vanúba is kevere- d!k —. mint minden egyéb, ami ’őlerik az emberrapk: szerelmi. bor, töl+ött. kánaszta. • Egyszer talán okkal, másszor ok nélkül. Annak idején pár évig esy szerkesztőségben .dolgoztam Darvas Szilárddal, s emlékszem. mennyit gyötörte a főszerkesztőnk a kitűnő humoristát éppen a humora miatt, mondván: ez a humor nem elég előre f mutató, nem elég „konkrét”, túlzottan öncélú. — De nem akarok itt műfaji elemzésbe mélyülni a humorról, megteszik ezt ezekben a napokban a szilveszteri műsorok kritikusai. Engem ez a kivételes szerep késztet erre a tűnődésre, amelyet a jókedv, a ió kedély az. életünkben betölt. Hihetetlenül erős vonzása van: ellenállhatatlan vonzása. Erre a magam életéből is meggyőző példáit mondhatok. Valamikor mi hárman osztálytársak. diákköri jó barátok, egyszerre udvaroltunk ugyanannak a kislánynak a sárospataki Újtelepen, és — bármilyen hihetetlen — ez a közös udvarol gatás semmiben sem zavarta barátságunkat. Igaz, nem’ az a hagyományos — rámenős, célratörő — udvarlás volt ez; még az is lehetséges, hogy nem udvarlás volt — csak épp jól éreztük magunkat együtt. Pedig nagydiákok voltunk már akkor, túl a kamaszkoron; párna alatt vasaltuk a hosszúnadrágot, újságpapírt dugtunk a nyakkendőbe. hogy jobb legyen a tartása, és kezdtük önként — hovatovább rendszeresen — kipucolni a cipőnket. Nos. mi hárman jó barátok, ha kellemesen akartuk eltölteni a vasárnap délutánt. összeszervezkedtünk, kisétáltunk az Újtelepre és biztos, hogy kellemesen töltöttük el. Senki úgy nem tudott kacagni. mint az a kislány. Úgy áradt belőle a nansuga- ras derű, a romolhatatlan jó kedély, hogy mindig és ellenállhatatlanul magával ragadta a társaságot; fölpezsgett volna a vér az ő közelében, még az életuntakban is. FáFEKETE GYULA: NEVETNI radhataílanul repkedett közöttünk, kacagott, csivogott, senki az ő áramköréből nem szakadhatott ki, érzékelni is elfelejtettük az idő múlását. Sokszor eltűnődtem én ezen a varázslaton már akkor is. Mert úgy van, igaz: nevetni jó. Vonzza az embert a jó kedély, taszítja a rossz kedv. Igaz, igaz, de azért ez csak a felszín igaza idáig. Ha a szülőfalumra, a családi környezetemre visszagondolok, nem állíthatnám, hogy ott valami nagy becsülete volt volna az önfeledt nevetésnek, a nevettetésnek, a tréfacsinálásnak. Gyakrabban mint nem, éppen azt a megrovó minősítést kapta: „helytelenkedés”. És nemcsak a mi családunkban, és nemcsak a falumban. Azt mondhatom: általános volt ez az ítélet; gyakrabban, mint nem — elmarasztaló. Figyeljük csak, már a szavak is milyen éles különbséget tesznek jókedv és jókedv közt, s ugyanazt a fogalmat olyan eltérő értékjelzéssel, értékítélettel, olyah ellentétes hangulati hatásokkal fejezik ki, hogy már-már nem is azonosítható önmagával a fogalom. Azt mondjuk például: mosolyog, nevet. De milyen rnés az ítélet ebben: vigyorog, acsarít. Mondhatom valakire: kuncog, de mondhatom azt is: vihog, nyihog, vihorász. Mondhatom: jóízűen kacag, s ugyanarra a kacagásra: viháncol, nyerít, röhög. A köznyelv, a szállóigék, a közmondások értékítélete a nevetőkről és a nevettetőkről — meglepően szigorú. Még abban is árnyalatnyi ítéletet érzek, amikor azt mondják a - kedélyes emberre: „jó természete van”, „könnyen veszi az életet az ilyen”. De lássunk egy csokorral a megrögzött tréfacsinálókat, a könnyen nevetőket és folyton nevette- tőket elmarasztaló népi ítéletekből : „Ki sokat nevet, nem sok esze van annak.” „Víncsorog, mint a pap kutyája.” „Vigyorog, mint fakutya az oltáron.” „Sok nevetés okosból is bolondot-csinál.” „Szapora tréfa — ritka okosság.” „Ki sokat nevet, keveset elmélkedik.” És így tovább. Vajon mi lehet az oka, hogy a közmondásokban kifejezett népi értékítélet ilyen mostoha a jó kedélyhez? Vagy csupán a mértéktartásra int, mondván: „Jó a tréfa, de nem mindétig . ..” Eszerint a népi értékítélet a kellemességek közé sorolja a tréfát, a jó kedélyt, de éppen ezért alkalmazza rá a „jóból is megárt a sok” intelmeit — mint mindenre, ami jólesik az embernek: szerelemre, borra, töltött káposztára™ Vagy csupán a felszínes kedélyeskedést ítélik el a közmondások, az erőszakolt tré- facsinálást? Netán, az is lehetséges, hogy napjainkban ezek a népi bölcsességek már elvesztették érvényüket, minthogy a nehéz élet, a nélkülözések, a létbizonytalanság talaján fakadtak valamikor? Emlékszem Veres Péternek egy régebbi írására: Szilveszter esti tudósítás Balmazújvárosról. 1936 szilveszterén, nyolc óra tájban járja a •csendes, sötét üteákat: az ablakok sötétek; tíz-húsz há-' zat is elhagy, míg egy világos ablakot lát; ott sem mulatnak, legfeljebb kártyáznak, esetleg fekvő beteg vagy gyermekágyas asszony mellett pislog a lámpa. A szegénysoron még ez sincs, csak végig a vaksötét; járda sincs a fagyos rögökben bukdácsol az író; itt még a kutyák sem ugatnak, nincsenek már kutyák; nem fizettek adót értük, s elvitte őket- a sintér. Vajon ez a társadalmi hát- -tér magyarázza, elődeink ítéletében mitől vált a jókedv olyan könnyen helytelen-kedéssé? Csakhogy van nekem másfajta emlékem is ugyanerről a társadalmi háttérről. Gyermekkorom Sándor bácsija, a szentistváni Ináncsi Sándor, aki első kaszás volt és bandagazda az aratóknál, tekintélyes embernek számított a maga körében a munkában is, meg abban is, hogy a kis aratóközösség érdekeit munkáltatóval, hatósággal szemben ő képviselte. Nos, vacsora után meg hosszabb pihenőkön nem volt nála mókásabb ember: tréfált, utánoz^ t-a a többieket, maskarának! öltözött be, magára szedte a matyólányok sokráncú szoknyáit, a másik legidősebb aratóval, a szintén hatvan felé tartó Koncz Antal bácsival együtt kis jeleneteket rögtönzött, s mindez nem ártott a tekintélyének. Sőt: átragadt a jókedve a többiekre — tanú vagyok rá: — kemény munkában megfáradt; nehéz életű, sokat nélkülöző társaira. Lám, Jólesett a nevetés ne-1 kik is. > De vajon annak a nyugdíjas csepeli munkásnak nem esett jól, aki az Olyasó Munkás Klubban azt mondta egy kabaréműsorra: Jókat röhögtünk, s épp azon a legjobbakat, amin inkább sírnunk kellene ... Nem szaporítom tovább az ellentmondásokat, hiszen csaló jelezni akartam, mifajta ítéletekre, nézetkülönbségekre is okot adnak jóízű nevetéseink. Szó sincs arró’, hogy ezt a — nyelvi emlékpk bizonysága szerint: évezredes — vitát-, megítélésbéli különbségeket itt és most döntésre akarnám vinni, befejez-: ve a befej ezhetetlent. i Maradok én csak a magarni receptjénél: nevetni jó. Feledtetni a szárnyas idS múláséit az egymást érő Szi.lJ veszter-estéken. Pihenésnek is jó — az olyanok számára, tudniillik, akiknek mindig van miben elfáradniuk. Ki- kapcsolódásnak is jó, nehéz, emésztő gondok áramköréből — azok számára tudniillik, akik ilyen áramkörökbe be vannak kapcsolódva. NÓGRÁD — 1983. december 31., szombat 9 /
