Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-03 / 285. szám

Arcok és sorsok Negyedik országos portrébiennálé Immár negyedszer találkoz­nak új művekkel magyar fes­tők, szobrászok a hatvani portrébiennálén, mely nem egyszerűen seregszemle, ha­nem tanulság, fontos és nél­külözhetetlen tapasztalatcse­re. E közös bemutatkozás gyorsítja a fejlődést, megaka­dályozza a megtorpanást, na­gyobb erőkifejtésre ösztönzi képzőművészetünk mestereit és a fiatal nemzedéket egy­aránt. Mestereket említettem, hi­szen festészetünk kiemelkedő egyéniségei is megtisztelik a tárlatot. Mintegy megosztott iránnyal hat konstruktív fo­galmazásának szigorával a szentendrei eszményeket ösz- szegező Barcsay Jenő és a vá­sárhelyi művészet reprezen­tánsa, a busójelenetet lelemé­nyesen értelmező Kurucz D. István, ök a példák arra is, hogy a középnemzedék és a fiatalok megbízható érték­renddel törekednek új ele­mekkel a műfaj bővítésére. Ez tapasztalható az egyes kor­osztályok munkáiban országos egyenletességgel. Minden' hazai táj képviselte­ti magát, s többségükben úgy, hogy a követelmény je­gyében az arcok sorsokat, jel­lemeket, helyzeteket tükröz­nek, társadalmunk közállapo­tát. Többszörös valósághűség­gel olyan keresztmetszet tá­rulkozik fel, mely ugyan nem nélkülözi a drámát, de nem ez a hangzás a központi él­mény, a tényeknek megfelelő­en. Csak kiragadni tudunk a 130 művész 183 festményét, szobrát, érmét bemutató fon­tos anyagból. így például a Szolnokon alkotó Meggyes László és Fazekas Magdolna, a nyíregyházi Berecz András, a soproni Giczv János egyön­tetűen választékos az :szme- jelölésben és a formák fo­galmazásának egyedi törvény- szerkesztését illetően. Figyel­nünk kell arra a B. Mikii Ferencre, aki évtizedek óta alkat Baján úgy, hogy ftudnay Gyulától vette át a művész­telep vezetését és festői gya­korlatának termő folyamatát. Érett vonalvezetéssel hangolja önarcképét sorsának megfe­lelően, melynek új eleme a magány. Amikor a portré 'or­szágos- jelenlétét hangsúlyoz­hatjuk az aranydiplomát el­nyert idős Szabó István fa­faragó művész valamint a du­Gergő — Trischer Ferenc szobra, a biennálé ezüstdip­lomása nabogdányi Hock Ferenc, a dömsödi—ráckevei Patay László, Vecsési Sándor, a mis­kolci Máger Ágnes, a pápai Heftier László, a szegedi Fon­tos Sándor festőművészek ré­vén, akkor egyben a változa­tok és megoldások megfelelő árnyalását és bőségét is hang­súlyoznunk kell. Réti Zoltán Balassagyarmatról olyan fes­tői üzenetet címez a jövőnek, melyben az ember fáradtsága az életkorhoz és nem a tár­sadalom hiányaihoz kötődik, a sors az arcban kiküszöbclhe- tetlen tényként rögzül. Kétségtelen, hogy derékha­dat a fővárosban és Hódme­zővásárhelyen élő szobrászok, festők alkotják, külön csopor­tot képeznek és indokolt munkamegosztással zárkóznak fel a magyar valóság és az európai értékrend időszerű követelményeihez. Earabás Mártom a Stúdió-nemzedék tagja, osztásos mezőben kere­si, kutatja, s nem is sikertele­nül önarckép-ismétlésekkel, felerősödéssel, halványuléssal festői lehetőségeit. Pompás szoborportrét mintázott Po­gány ö. Gáborról Mészáros Mihály, Nagy Lajosról Ócsai Károly. Mindenre jut kellő energia. Arra is, hogy Fű­Fiatal vájártanuló — idős Szabó István faportréja, a biennálé aranydiplomása lop Erzsébet áhitatos kérjen örökítse meg a Tornyai Já­nos körében hajdan önálló hamvassággal dolgozó Márit, arra is, hogy Váli Dezső Fél­bemaradt önarcképpel tart­son szigorú önvizsgálatot, s arra is, hogy érmeken, szob­rokon, festményeken rögzül­jön jelenünk számtalan név­telen édesanyja, bányásza:, nyugdíjasa, kamaszfiúja. Mel­lettük a hazad és nemzetközi térben ható ismert személyi­ségek, Beethoven, Dimitrov, Babits Mihály, Kos Károly, Körösi Csorna Sándor, Erdei Ferenc, Nagy László, Lékai Pál, Luther, Arany János — államférfiak, költők, zene­szerzők. Még egy szerzőről nem sza­bad megfeledkeznünk: Mold- vay Győzőről, aki a táj- és portrébiennálé ügyének nagy­vonalú, és fáradhattatlan szer­zője és vezetője. Neki és any- nyi más közreműködőnek is köszönhető, az, hogy a negye­dik bemutatkozás minőségi előrehaladást jelez, minek kö­vetkeztében a hatvani Galé­ria nemcsak kiállító terem, hanem új országos képzőmű­vészeti műhely. Losonci Miklós Nógrádi baráti kör Budapesten Mostanság egyre több szó esik külföldre szakadt ha­zánk fiairól. Elsősorban per­sze épp azokról, akik viló- jában nem tudtak, nem akartak elszakadni. Azokról, akik 'önként vagy kényszer­ből vállalt külföldi, letelepe­désük ellenére valamilyen formában ma is kötődnek a szülőföldhöz, az „őshazához”. Szűkebb pátriánk — Nógrád megye — szülöttei között is sokan élnek idegenben, ha nem is az ország, de a me­gye határain túl... Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a közelmúltban Budapesten tartotta meg ala­kuló ülését Nógrád megye barátainak köre. E kör meg­alakulása úgy véljük azok számára sem érdektelen, akiknek Nógrád ma is meg­szokott közeget, mindennapos életteret jelent. Ezért is ke­restük örömmel fel novem­ber 25-én este az óbudai Zichy- kastély nagytermét, a ta­lálkozó színhelyét. Alakuló ülésről lévén szó, ezúttal ter­mészetesen csak az esemény­re, illetve előzményeinek krónikájára szorítkozhatunk, de szándékunk szerint a jö­vőben folyamatosan igyek­szünk figyeleméi kísérni a „fővárosba szakadt nógrádi­ak” közösségének tevékeny­ségét. * A kezdet kezdetét nehéz lenne pontosan meghatározni. Annyi bizonyos, hogy a kör megalakításának gondolata konkrétan a múlt év derekán vetődött fel. Mintául más megyék, városok ez idő tájt már sikeresen működő bará­ti körei szolgáltak, ám ez aligha von le bármit a kez­deményezés értékéből. A nógrádiak akkor még szűk baráti köre lelkesen lá­tott munkához. Szorgalmasan kutattak a nógrádi kapcsola­rolta fel a nógrádi „gyüleke­zetét”. Tették ezt annál is inkább örömmel, mert Óbudát régi szálak fűzik megyénkhez. Idősebb olvasóink bizonyára még emlékeznek a két köz­igazgatási körzet negyvenes évek vége felé kezdődött kapcsolatfelvételére, mely ké­sőbb hivatalosan is „testvé­ri” jelzőt kapo.tt. De térjünk vissza a közel­múltra, az ' ez év novemberi alakuló ülést közvetlen meg­előző időszakra! Jóllehet egy baráti körtől mi sem áll tá­volabb, mint a bürokrácia, ahogy gyarapodott a cím­jegyzék, úgy vált szükséges­sé valamiféle szervezeti keret kidolgozása. Az alapító tagok ideiglenes intéző bizottsággá nyilvánították magukat, és ebben a minőségben kerestek két elnököt a kör élére. Azért mindjárt kettőt, hogy me­gyénk két városa egyaránt reprezentáltassék az elnöki poszton. A megtisztelő felké­résre a salgótarjáni kötődésű dr. Jakab Sándor SZOT-fő- titkárhelyettes és a balassa­gyarmati származású R. Vár- konyi Ágnes irodalomtörté­nész egyetemi tanár is igent mondott. Tekintettel arra, hogy az alakuló ülés résztvevői vég­legesítették tisztségükben az intéző bizottság tagjait, illen­dőnek véljük név szerint is bemutatni őket. Az elnökök kilétét már felfedtük, ám — a demokrácia jegyében — a titkári teendőket is ketten látják el. A salgótarjáni származású muzeológus, dr. Kovács János mellett a ba­lassagyarmati illetőségű Deák Ottó egyetemi docens tölti be ezt a tisztséget. Az intéző bizottság további tagjai: Ambrus Dezsőné, az állator­vos-tudományi egyetem mun­katársa, dr. Jancsi Zoltánná, a MÉM személyzeti osztályá­nak előadója, dr. Markói Bé­la nyugalmazott állatorvos és . Sághi István, az erdeiter- mék-vállalat nyugalmazott igazgatója. Az alakuló ülésre mintegy kétszáz meghívót kézbesített a posta, és kis híján szűk lett a Zichy-kastély nagyterme. Több mint százan tettek ele­get a meghívásnak és csak­nem valamennyien újabb cí­mekkel gazdagították a buda­pesti nógrádiak névjegyzékét. A reméltnél nagyobb ér­deklődés persze nem csupán a találkozás lehetőségének szólt. A szervezők gondoltak: azokra is, akiket — ma még kevés ismerősük lévén — ez a lehetőség önmagában nem elégít ki. Ezért az alakuló ülést jól sikerült irodalmi emlékesttel kötötték egybe. A művészeti program a palóc­földről indult, tíz éve el­hunyt író — Gerelyes Endre — emlékének adózóit Burá­nyi Ferenc költő, Merényi Judit és Szabó András elő­adóművészek, valamint Bódi Józsaf operaénekes közremű­ködésével. * Jelenleg közel háromszáz karton sorakozik az intéző bizottság címtárában. Óvatos becslések szerint azonban legalább ezer nógrádi él Bu­dapesten. Már mint ennyit vélnek „elérhetőnek” a kör vezetői. Munkájuk tehát még bőven akad. Titkon azt re­méljük, e beszámoló is se­gítségükre lesz... Abban viszont bizonyosak vagyunk, hogy Nógrád megye barátai­nak köre segíthet nekünk,' „idehaza” élőknek is. Minde­nekelőtt tudatosíthatja ben­nünk a hovatartozás, a gyö- "kerek fontosságát. Azt, hogy igenis jelent valami többletet magyarnak, szabolcsinak, va­sinak — vagy épp nógrádi­nak lenni! Pintér Károly tok után, gyűjtötték a címe­ket, és eközben arról sem fe­ledkeztek meg, hogy tervük­nek „intézményi háttért” ke­ressenek. így jutottak el ta­valy novemberben Szabó Já­nosnak, a Hazafias Népfront III. kerületi Bizottsága tit­kárának irodájába, amely a következő — ez év januári — megbeszéléshez már szülőiek bizonyult. (Erre az alkalomra egyébként Skoda Ferencnek, az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága titkárának szemé­lyében vendéget is fogadtak, áld sokoldalú tájékoztatást adott a palócföld mai arcula­táról.) Az óbudai népfrontbizott­ság vezetősége készséggel ka­Llj folyóirat A közelmúltban új folyó­irat látott napvilágot, a cí­me: ÚJ MI VILÁGUNK. Az első számot átlapozva kitű­nik, hogy valóban új ismeret- terjesztő folyóirattal gazda­godtunk. A Népszava Lap- és Könyvkiadó olyan orgánumot ad közre, amely az ismeretek népszerűsítésének legneme­sebb hagyományait újítja meg. A hatvannégy oldal ter­jedelmű, színes borítójú ki­advány nemcsak témáinak időszerűségével, frisseségével tűnik ki a hasonló összeállí­tások közül, hanem az egyes cikkek színvonalával- is. így többek között ki kell emelni Veszprémi Miklós. Mágikus tudomány? című írását. A szerző szellemesen érvel, ami­kor kristálytiszta logikával levezeti, hogy a tudomány­ban nincsenek lezárt ismere­tek, egy újabb felfedezés mindig újabb kérdőjeleket ál­lít, ám nyilvánvaló: teljes sötétségben élni még akkor sem vonzó, ha a tudomány sem képes mindent megvilá­gítani. Z.t's hogyan hadakoznak- tt megtorpanások ellen? Valaki, aki a keddi salgó­tarjáni - (tanácsi szervezésű) közművelődési tanácskozásra egy országos mozgalom — talán az „Olvasó népért” — valamiféle mérlegrnegvonó gyűléséről érkezett és a ta­nácskozás vége felé kért szót, így kezdte mondanivalóját: — Ott az eredménytelen­ség nyomán ;fellépett apátiá­val, itt meg a jobbító véle­mények élénkségével talál­koztam... Más szóval x a közmű velőssel foglalkozók nem teszik le a fegyvert, nem állnak be a gazdasági gondokra hivatko­zás, a más irányú „társadal­mi elfoglaltság” itt-ott divat­tá erősödő (de, hogy lehet a rosszáé divatba hozni?) hivat­kozás és hivatkozók tábo­rába, nem esnek apátiába, nem nyomja őket a kedély- telenség — ellenkezőleg, meg a kétségtelen eredményeket is megvitatják. Tehát akar­nak valamit. xxxxxxxxx Az ötórás eszmecserében úgyszólván semmilyen üres­járat nem fordult elő. Nem voltak díszkörök-körözések, nem voltak „csak azért szó­lok, hogy ne mondják — nem szóltam" jellegű felszólalá­sok (de. ha volt is, igazan elenyésző). Voltak viszont egymás véleményébe kapcso­lódó őszinte gondolatok. Né­hányat csoportosítva talán némi fény esik arra — kik MAI MŰHELYEK Kik azok a közművelők? azok a népművelők és milyen a mai Nógrádban a közm.ü- veludés állapota? Jómagam fontosnak tar­tom azt is; hogy az értékelés és a jövő munkáját felvázo­ló vitaindító beszámoló nem aratott „osztatlan sikert’'’. Eb­ből mi látszik azonnal? Hogy van véleménykülönbség a hangsúlyokat illetően, ez meg azt mutatja, hogy azt is el lehet mondani — nem kizá­rólag a vita kedvéért — ami önmagában még nem jelente­ne különösebb eredményt. Ez természetes ott, ahol demok­ráciáról is szó esik gyakorta. A beszámoló több ponton a szerény eredményekről szólt es a gondokat erősebben ki­emelte (anélkül, hogy feles­legesen bőbeszédű lett volna, tehát a „tiszteletkörök” ott is elmaradtak és ez akár mun­kastílusnak is felfogható), az intézményi vezetők pedig úgy vélekedtek, hogy „a megye közművelődésében az utóbbi időszakokat nézve több volt a csillogás, az eredmény, mint ahogy a megrajzolt kép mu­tatja...” De ezen vitatkozni hosszasan valóban nem érde­mes — nem is vitatkoztak hosszasan, egyszerűen el­mondták és a jövőről szól­tak a továbbiakban. Semmit sem ér az olyan közművelődési program. amely körül hiányzik a „he­lyi háttér”, a közvetlen igény. Semmit sem ér vagy még an­nál is kevesebbet az olyan terv, amelyet azért nem le­het értékelni, mert készülhe­tett volna harminc évvel ez­előtt is! Más szóval semmi valóságos tartalma nincs — erre mondta valaki ezen a ta­nácskozáson (vagy találkozón), hogy tudomásul kell venni mindenkinek, akit illett, „nem közművelődési tanulmányo­kat”, hanem igényre épülő terveket kell készíteni! .10 gondolat! És nyilván nem minden tapasztalás nélküli. Aminént fontos és kiemelésre érdemes gondolat az is: mindaddig, amíg egymás munkáját (tartalmát iiletőea és persze módszereit is) nem ismeri az iskola és a közmű­velődési intézmény — nem lehet szó valóságos együtt­működésről. De van tovább is — amíg a közművelődés­ben dolgozók egy-egy akció vagy bármilyen más alapon nem tudnak „flottul” együtt­működni és „kihagyják a ti­zenegyeseket rendre-sorra”, addig semmi érthetetlen nincs abban, hogy másokkal sem sikerűi tartósan az együttese- lekvés. Pedig ez utóbbi ta­lán mindennél fontosabb. Együttműködni — az érdek­lődés, az érdekeltség és a le­hetőségek alapján! xxxxxxxxx Fontos volt ez az eszmecsere azért is, mert a közművelő­dés szervezetei és intézmé­nyei ezután készítik el ter­veiket. Erős ösztönzést kap­tak egymástól is arra, hogy alaposan nézzenek körül köz­vetlen és tágabb környeze­tükben, az értelmiség köré­ben: találják meg azokat, akik tisztán érdeklődésük alapján bevonhatók a közművelődés­be, akik a gyakorta bizony szerény anyagi juttatásokon túl elsősorban saját meggyő­ződésük’ alapján, egyéni ér­deklődésük és mobilizálható törekvéseik nyomán aktívan részt vehetnek a munkában. Megismerni egymást — úgy tűnik kulcsa lehet ez a köz- művelődésnek. ' Érdekes gondolat — majd azt írtam: beismerés-felisme­rés, ha alaposan megkésett is —, hogy a közművelődést nem soroltuk soha az alapel­látás kategóriái közé. Mind­ezek ellenére a megye tartja az anyagi szintet ezen a te­rületen, sőt, fejlesztésekre is biztat, segít, pedig az anya­giak manapság valóban ne­hezen vagy sehogy sem oldó­dó présként szorítják a mi megyénket is. Alapellátás és közművelődés? A szemlélet erős realitása látszik ebben a 'párosításban vagy azonosítás­ban. A kistelepüléses Nóg­rádban nagyobb súllyal esik latba, mint talán máshol, de végeredményben vonatkozik ez a városokra (például Ba­lassagyarmatra) és a várcsia- sodó-urbanizálodó községek­re, nagyobb településekre is. A gondolat késését a szemlé­let időszerűsége ellensúlyoz­za. Az új típusú közművelődési gyakorlat megyei „menetirá- nyítöi” tisztában vannak az­zal, hogy az eddigi út foly­tatásaként egy újabb szakasz­ba lépett az ügy. Nincs me­gyei apátia, „vitaféle” van — de nem az erőtlenség és a gondolattalanság. hanem a súlyos gondok hiánya miatt. Mert alapvetően súlyos té­vesztésekről nem lehet be­szélni. Élénkülésről, szerény­nek is mondható eredmé­nyekről annál inkább. xxxxxxxxxx Még valamit az apátiáról. A ma vagy holnap egymás­ra mutogató közművelődési- iskolái szakemberek és mind­V Ucll VegZUY fb cl JC­lenlegi nehezebb helyzetben is szükségszerű megújulást „divatos” apátiával szemlélik — alighanem soha sem gon­dolták komolyan ezt az egész dolgot a köziművelődéssel. Legfeljebb arról lehet szó. hogy most a gondokat isi erősebben kirajzolva elérke­zettnek látják az időt a „nyo­mott kedélyre”. A közműve­lődés mai és holnapi modelljét tekintve szimpatikusabbak azok a hivatásosak és amatőrök, akik elégedettség és elége- dettlenség nélkül a kis ered­ményeket is becsülve, egy­mást keresve lépnek. xxxxxxxxxx Az igény felé haladni egy­úttal azt is jelentheti, hogy nem elég a művészeitek hajó­jában evezni, hogy például a megyei képzőművészeti tábor sem „múzeumi ügy”. Több annál, hogy a művelődés szakemberei is tanácsi pályán játszanak(l), tehát minden-J képpen munkatársat kell lát­niuk a tanácsi vezetésben (és viszont), hogy nem lehet csak egy-két iskolaigazgató szív­ügye az együttműködés a köz- művelődési intézményekkel,1 hogy a fiatalok közömbössé­ge a felnőttek kritikája is lehet, ami a gyakorlatot il­leti. Hogy az ember érdekei­nek felismertetésével kezdő­dik e. közművelődés.... T. F. L. NÖGRÁD — 1983. december 3„ szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom