Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

Rekordok, sikerek, szenzációk az óévben Megújulásunk, jövőnk letéteményesei Szerénységre intő az a ma­napság sokszor hallott kije­lentés, hogy áz 1983-as esz­tendő- a vártnál is kevesebbet hozott: a mezőgazdaságot az évszázad szinte legforróbb, csapadékszegény, hosszú nya­ra sújtotta, az iparban az egyre nehezedő gazdasági helyzet miatt nem beszélnek az idén csúcsokról... Mégis, ha bárki körülnéz saját háza táján, túlzás nélkül állíthat­ja, ha nem is produkált ki­magasló eredményeket ez az év, azért születtek rekordok, sikerek, szenzációk. Mindjárt januárban világgá röppent a hír, hogy megszü­lettek — Magyarországon először — az ötös ikrek. Ösz- szel egy óriás születéséről számolt be a sajtó, a rádió, a tévé: Pakson felavatták az első magyar atomerőmű első reaktorblokkját, amely be­kacsolódott az ország villa- mosenergia-rendszerébe. Az oktatásban az idén — orszá­gos kiterjesztéssel — megje­lent a. számítástechnika, már az iskolákban ismerkednek a tanulók a számítógépekkel. Ki vitatná el tőlünk azt a tényt, hogy az idén az év­század egyik legjobb minősé­gi rekordját értük el borter­melésben, s bátran felvehet­jük a versenyt a világpiac asztalán első he! yen lévő raj­nai fehér és francia vörös borokkal. Becsülnünk kell a kevésbé lá-ványos sikereinket is, nem­csak az országra, a Nógrád megyére szólókat. Szűkebb körben a munkahelyen a csa­ládban a hétköznapi apró si­kereknek is tudunk, kell örül­ni. Sokan költöztek új lakás­ba a megyeszékhelyen é3 másutt, sokan kaptat: jó mun­kájukért kitüntetést, .díjakat, sokan az idén először utaztak külföldre.. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, mindenki megtalálja a maga rekordját, ' siketét. Az ország mintegy 159, ezer hektárnyi szőlőskertjében évente 5—6 millió hektoliter bor terem, ennek több mint. fele a külföldiek asztalára ke rtil. Az évszázad egyik leg­jobb minőségű bortermésével dicsekedhetünk, Toíaj-Hcgy- alján 23—24 fokos mustot is mértek. A Tar jani ikrek: Szilvia, Melinda, Hajnalka, Sándor és Erika. N yitott kapukat dönge­tek, amikor a műszaki szakemberek meghatá­rozó szerepének érzékelteté­séről szólok. Mégis így kell tennem, mert megyénk üze­meiből kikerülő termékek korszerűsége, színvonala, az új termékek viszonylag alacsony száma nincs egészen össz­hangban azzal, amit a megye termelő-gazdálkodó egységei­ben felhalmozott műszaki szellemi tudásszint jelez. Ugyanakkor a mind nehe­zebbé váló, piacorientált gaz­daságban egyre nagyobb je­lentősége van az olyan mű­szaki vezetői erényeknek, mint a rugalmas, gyors alkal­mazkodás, a bátor, ésszerű kockázatvállalás, a dinamikus fejlesztői tevékenység és vál­lalkozáspolitika. Az üzemek közötti egyre növekvő differenciáltság vi­szont azt jelzi: a nehezebb feltételek között is ott tudták és tudják megőrizni a legjob­bak korábbi pozíciójukat, ahoi a rendelkezésre álló sok irá­nyú, műszaki tudást olyan cé­lok szolgálatába állítják, ame­lyek, feltétlenül új értéket hoznak a népgazdaságnak, si­kerélményt, önmegvalósítást, egzisztenciális megalapozást, az eddig szunnyadó képessé­gek felszínre hozását, a szelle­mi értékek közkinccsé tételét, a műszaki intelligencia kiak­názását, az értékteremtő, al­kotó tevékenység felszítását eredményezi. Vagyis a műszakiak jelen­leginél jóval eredményesebb foglalkoztatása megyénk ipa­ri üzemeiben halaszthatatlan feladat. Rajtuk áll, hogy az állandó megújulási folyamat — amely nélkülözhetetlen a versenyképesség megtartásá­hoz — a következő időszakban milyen gyors fordulatszámra pördül, milyen mértékben csökken az, átfutási idő az öt­let megvalósításától az érté­kesítésig, milyen ütemben emelkedik a nyereséghányad, a termékekbe bevitt szellemi értékek koncentrációjával. Igv is fogalmazhatok: a mű­szaki szellemi tevékenység letéteményese fejlődésünknek. S ez ma nem kis feladatot jelent, mert rövid időn belül szerteágazó feladatokat kell megvalósítani megyénk mű­szaki . szakemberállományá­nak. Ez áll a mérleg egyik ser­penyőjében. A másikban, a régen és or­szágosan is ismert gond: er­kölcsi, anyagi megbecsülésük elmaradása. Megyénk üzemei­re is vonatkozik, hogy ma, a felsőfokú végzettségű műsza­kiak keresete átlag 20 száza­lékkal haladja meg a szak­munkásokét. Ismert az elmúlt évek bér­fejlesztési gyakorlata, amikor, ha nem is a maradék elve alapján, de nem kapták meg az őt megillető anyagi elis­merést. Olyannyira, hogy a ni­vellálódás erőteljes lendüle­tet vett. . Tavalyelőtt jó néhány gyá­runkban, amikor középvezetői beosztásokra sem jelentkeztek olyan műszakiak, akiknek megvolt ehhez minden képes­ségük, adottságuk, akkor va­lamelyest megváltozott a helyzet, sikerült előbbre lép­ni. Az éves bérfejlesztéseknél nagyobb hangsúlyt kaptak a műszakiak. 1983-ban, ez a jó irányba megindult folyamat, több helyütt és több tekin­tetben tovább erősödött. Év elején, később pedig a jöve­delmezőség kedvező alakulá­sának megfelelően, év közben is szakítottak a régi gyakor­lattal, — erőteljesebben díjaz­ták a műszakiakat. Ami eb­ben a folyamatban Igen elő­nyös az, hogy a múlhatatla­nul szükséges általános elma­radás csökkentésével egyide­jűleg, nagyobb megbecsülés­ben részesültek azok, akik kezdeményezőek, vállalkozó- ak, tevékenységükkel jelentő­sebben növelik a vállalat nye­reségét, jövedelmezőségét. Vagyis differenciáltak. A salgótarjáni síküveggyár­ban, az önállósított gyáregy­ségek élén, az úgynevezett kis- igazgatók, jó! felkészült, kez­deményező fiatal szakembe­rek. Amennyiben a részükre megszabott gyári termelési és gazdálkodási követelmények­hez igazodó tennivalókat el­végzik, akkor anvagí elisme­résük azonos, ’ehet a gyár igazgatóiával, illetve elsőszá­mú vezetőivel. Tehát van mit nyerniük, de nagyot tudnak veszíteni is. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben 300 műszakit fé- szesítettek differenciált anya­gi elismerésben a jövedelme­zőség kedvező alakulásának függvényében. Ha nem iS ilyen látványosan, de az öb-J lösüveggyárban, a kábelgyár*} ban, a balassagyarmati Fűrr»J ipari Vállalatnál, a VEGYÉP-3 SZER salgótarjáni gyárában és másutt is erre az útra tép­tek abból kiindulva, hogy á műszaki értelmiségnek, szak­emberállományunknak jövőt! megalapozó fejlődésünkben, a megújulási folyamait kibonta­koztatásában, állandósítása-’ ban, az igényekhez igazodó tartalmi változtatások megtel remtésében döntő szerepe van. Erre a felismerésre tony*-' szerítette gyáraink első szarná vezetőit az üzletszerző, '.'evő­vel ismerkedő, versenytársak- tevékenységét tudomásul vevő külföldi útjaik során. A ta­pasztalatok nyomatékosan a műszakiak megbecsülésére hívták fel a figyelmet. Ugyan­akkor tudómásul vették, hogy a feladat megoldása bonyolult,’ égetően szükséges, ráadásul központi intézkedésre reálisan nem számíthatnak. Vagyis azok az üzemek járó r.ak helyes úton, értük meg az idők szavát, készülnek fel az eddiginél nagyobb kihívás méltó fogadására, ahol saját erőből kezdeményezik a mró szaki munka átlagosnál mró ga$abb szintű megbecsülését! Ezzel egyidejűleg többet ad-3 nak a kiemelt munkát vég-3 zőknek. Hivatalos megyei állásfogú la!ás szerint megyénk üzemei-1 ben manapság nem a felhal­mozott szellemi erőforrásoki mennyiségével, minőségével van gond, hanem azok m'-sz- szemenő, alkotó módon tör té-3 nő felhasználásával, az írró már több éve közismert ' ét; alapvető néngazdasági tel-3 adat megvalósítása érdróró ben. Ezeknek megvalósítása-3 hoz tárta szélesebbre a kró out, illetve bővítette a váll ró lat mozgásterét, a hérbeso'-ró lés alsó és felső határának felemelése. A z ily módon kínáTkizS lehetőségek okos valóra- váltása most mór alap-3 vetően megyénk gyárain.".!: el-3 ső számú vezetőin, a párt- és szakszervezeti vezetés kon sró ruktivitásán, a jövedelmező-' ség jelentős növelésén át ve­zet az út. — venesz — ] Azt mondta összefu­tottunk, hogy jó a közérzete, mert nagyjából mindent elvég­zett, amit eme az esztendőre eltervezett. Amikor leesett az eflső hó, még arra Is futotta az idejéből, hogy a vállára akasz­tott puskájával végigjárja a Kékes alját. A szűz hóban csak az ő nyoma, meg a va­daké látszottak. Az idő meg valósággal simogatta az ar­cát. Ki is pirosodott. Csak a szemét bántotta a hirtelen fehérség és megkönnyeztet- tc. De ez nem hatott zavaró­lag a gondolataira. Dehogy is a vudut kereste, az elszá­molást végezte gondolataiban. Amióta tanácselnök, szinte esztendőről esztendőre (így* év végén) elvégzi ezt a szám­vetést. Bizony, annak több. mint két évtizede, hogy meg­választották elnöknek. Pil­lanatnyilag a megye legré­gebbi tanácselnöke Varga Já­nos. A választáskor még a mai faluközpontot vízmosá­sos. sár 'a árok szelte át nagy kiálló gyökerekkel. Most meg olyan takaros faluközpont fo­gadja a Mátramintíszentre lá­togatót, hogy párja sincs. Igaz, sokat jelent, hogy a fa­lu fölött a Mátra talán leg­szebb része, a Kékes, meg a Galya közötti északi hegy ma­gasodik. De az ott volt más­kor is, csak akkor nem iga­zodott még ehhez a szépség­hez a község. De, amióta Var­ga János az elnök, minden esztendőben gyarapodott a falu. és. ahogyan az erdőn át a szűz havon bandukolt, és meo dlott egy szép, sudár fe­nyőfa alatt, sorjában rakta alája gondolatban, akár a karácsonyi ajándékot szokták, hogy mit is végeztek a falu javára. De ött van még a két másik község is neki, Szuha, meg Mátraalmás. — Azok sem lehetnek mos­tohák!! — szokta mondani. Érdekesen halk szavú em­ber ez a tanácselnök, meg vég­telenül nagy türelmet árasz­tó, Hogy aztán bensejében milyen viharok dúlhatnak, azt senki még csak nem is sejtheti. Éppen a napokban történt, hogy kis motorkájá- val pöfögött a tanácsháza fe­lg és két fiatal nagy reményű rendőr megállította. Nem fa­lubeliek voltak. Faggatták, szondázták, ő meg tette, amit éppen parancsoltak neki. Egy árva szóval sem említette, hogy ő a községi tanácselnök. Természetes, hogy semmi ki­fogásolnivalót nem találtak, elmentek. De valahol megszi­matolhatták, hogy az elnököt faggatták, másnap elmentek hozzá és elnézését kérték. Azt mondta nekik: — Semmi baj, elvtársaim, maguk a kötelességüket vé­gezték... Szóval, a kötelesség tisztes­séges elvégzése, ez neki a legfőbb. Ezt nagyra értékeli mindenkinél. Talán ezért is az a következetesség a munká­jában. És ez így volt, amióta felcseperedett. Ott a község­ben, a Csabaszögön született. És talán szerencséjének Is mondható, hogy olyan bá­nyászcsaládban, ahol az apa nem csupán a csákányt, ha­nem a könyvét is forgatta. Direktóriumi taé is lett an­nak idején. Mesélt arról már Az élni jieive... Az építkezéshez anyag is kell,' az úthoz kő. Hogyan oldotta meg ezt az elnök? Varga János, hogy valóságos vándorlás volt náluk, amikor az apja, kezében könyvvel, körülötte meg tudásra szom­jazó emberek töltötték meg a lakást. És így ő is magába szívta a világ sorsának ala­kulását. Ügy ,emlékszik arra, hogy szemináriumok voltak azok. is lehet, költé mások segítését. Ment mindig azon volt, hogy segít­sen a rászorultakon. Van egy igaz történet, még a háború ide­jéből, amit jól ismernek a fa­luban. Vele, meg a falubeli­ekkel történt meg Kistere- nyén. Elhajtották őket, mint fiatal sihedereket. Ahogyan akkor hajtották az egész or­szágot a fasiszták. Ott nyo­morogtak a kisterenyet kul- túrban egymás hegyén-hátán. Azt kérték tőle a társai, hogy kérjen ennivalót. — Te tudsz velük beszél­ni... — mondták. A tiszt elé állott, hogy ad­janak enni, mert éhesek. Az meg megkérdezte, honnét va­lók., Mondta neki, hogy a szomszéd faluból, az akkor még Heves megyéhez tartozó Mindszentiéi. A tiszt nézte őt, 9 meg szembe vele reb- benés nélkül, amitől halk maradt a kiabálni készülő ka­tonatiszt. Annyit mondott neki: — Menjetek haza, amíg nem késő... Számukra így ért véget a háború, És azóta ott a köz­ségben volt párttitkár, dol­gozott a földművesszövetke­zetben, az ötvenes évek ele­jén megválasztották tanács­tagnak, szolgálta a valamiko­ri begyűjtési rendszert is, de emberségesen, ami abból is kiderülhet, hogy az ötvenes évek másik felén választot­ták meg tanácselnöknek és azóta is viseli a tisztséget. Olyan csendes, befelé mosoly­gó ember Varga Jani. Azon is derülni szokott, amikor, mint elnököt, megtisztelik és hozzáteszik, hogy nagy tisz­tesség ez. Azt szokta mon­dani: — Nagy tisztességnek nagy tisztesség, meg nagy munka... Történt az már régen, hogy sár lepte a falut. A nép meg rnódosodott, az asszonyok, meg lányok karcsúan szép lábukra magas sarkút húztak, de, hát, hogy illik az ilyen cipő a sáros utcára. Aztán jöt­tek az autók. Alig van ház, amelyiknek az udvarán ne állna valamilyen kocsi. Ami­kor azok a sárban elindul­tak, menekülni kellett előlük. Hozzáláttak a tanácsiak. Mert mindenki, aki a tanácsházán dolgozik, szívügyének tekin­tette, hogy megváltozzék a helyzet a faluban ezen a té­ren is. Jöttek a tanácstagok, megmozdultak a falubeliek. Ki, mit tudott, tett. Csakhogy nem. volt ez ilyen egyszerű. Hallgat, néha akar er­még dicsekvésnek vehetnék és ezt nem szened. Pedig érdemes nyomon követni. Egy kocsi- forgót építettek az állomáson. Kellett a buszoknak. Az egyik bánya járművei telehordták sárral, egyszóval, megrongál­ták. Ki látott volna Varga Jani gondolatába, amikor megírta az első levelet, ami­ben kifogásolta a forgó meg­rongálását. Nem válaszoltak. Megírta a másodikat is, de már keményebb hangon. És kilátásba helyezte, hogy ki­tiltja a járműveket, ha nem takarítják le a sarat, mielőtt az állomás elé fordulnak. En­nek a levélnek olyan foganat­ja lett, hogy maga az igazga­tó kereste meg a tanácselnö­köt. Az már a következmény, és talán soha senki nem tud­ja meg a részleteket, hogy egy alkalommal betoltak a vasútállomásra tíz kővel meg­rakott vagont. Így lett Mátramindszenten, ebben a takaros községben több kilométernél is hosszabb csinált út, amelyen most már vígan toppanhatnak a ma­gas sarkú cipők és simán gör­dülhetnek az autók. Varga János pedig elhárít magáról mindent. — Az elnöknek kötelessé­ge faluját rendben tartani... Nemcsak az építkezésekre gondol ám Varga János. A hét meghatározott napján rendszeresen bejárja a közsé-3 get. Betekint az udvarokba,' hogy rend van-e. Most már kezdik messzi földről is fel­fedezni a községet, jönnek oda hét végeken pihenni. Csak nem fogadhatják a vendége­ket rendetlenül. Aztán a köz­épületek tisztasága egyenesen gyengéje az elnöknek. Most is mozaikkal rakják ki az or­vosi rendelőt. Művészek dön­tik el, hogy legszebb legyen: Takaros az iskola, a bolt, meg minden, ahogyan lenni kell egy jó gazda portáján. Aztán megy az elnök az időseket látogatni, mert ilyenkor, karácsony tálán azoknak is jólesik a törődés, jis visz nekik egy kis pénzt, jó szót, baráti meleget. Leg­utóbb Lajgut Imrériek, meg Tóth Joachimnénak Szobán segített. Hálálkodnak is ne­ki, dehát Varga János ezt, elhárítja. — Nem én, az állam adja..: Múlnak a nape’s, men-' n e k az évek a megye legré­gebbi tanácselnöke felett is.' De már ő elmondhatja, tör- hfnjék bármi is. nem múltak felette el semmittevéssel a napok. Van mit'tennie ez év­ben is a „karácsonyfa” alá.' És ott a Kékes alatt az ivá- di völgyön, ahogy maga mö­gött hagyta lépteit a hóban,' szépen elszámolt az esztendő­vel. Aki akkor látta az. arcát,1 tapasztalhatta, hogy jóked­vében volt az elnök. Babái Gyula ] NÓGRAD — 1983. december 31., szombat 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom