Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, LONSTAK VILMOS életének 76. évében elhunyt. II a ravasz i as utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÄD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett anya, nagymama, keresztmama, ÖZV. FAZEKAS JÄNOSN® sz. Hűlik Mária (Pepi) hosszú szenvedés után, életének 94. évében elhunyt. Temetése 1983. november 10-én, csütörtökön 15 órakor les® a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ GSALÄD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kif- szönetet rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, és mindazoknak, akik szeretett halottunk, NAGY GYULANÉ sz..- Tomcsik Irén temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, ' mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLD CSALÁD Az HSZK-lsa utazott a Nsgrád táncegyüttes Egyhetes vendégszereplésre az NSZK-beli Erlcngenba utazott hétfőn a Nógrád tánc- együttes harmincnyolc tagja, ■műsorukból a magyar hét résztvevőinek adnak ízelítőt. A magyar hét rendezvénysorozatára a csoporttal utazott dr. Horváth István, a Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Tóth Csaba, a megyei- városi József Attila Művelődési Központ igazgatóhelyettese. Az együttest elkísérte a nyugat-németországi vendég- szereplésére a Művelődési Minisztérium két munkatársa is. f, A MERKUR JELENTI Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1143 Trabant Hyc. Com. (Bp.) 104 Trabant Lim. (Bp.) is o«4 Trabant Lim. (Debr.) 18 «21 Trabant Lim, (Győr) 18 421 Trabant Com. Spec. (Bp.) 7458 Trabant Com. Spec. (Győri 3612 'Wartburg Lim. (Bp.) 9975 Wartburg Lim. (Győr) 6191 Wartburg de Luxe (Bp.) H 695 Wartburg de Luxe (Győr) 7916 Wartb. de Luxe tolót. (Bp.) 3085 Wartburg Tourist (Bp.) 5910 Wartburg Tourist (Győr) 2250 Skoda 105 (Bp.) 7044 Skoda 105 (Debr.) 5352 Skoda 105 (Győr) 5832 Skoda 120 (Bp.) 13 796 Skoda 120 (Debr.) 8588 Skoda 120 (Győr) 9891 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 26 643 Lada 1200 (Debr.) 15 920 Lada 1200 (Győr) 8477 Lada 13<*) (Bp.) 10 529 Lada ,1300 (Debr.) 7019 Lada 1300 (Győr) 2662 Lada 1500 (Bp.) .9651 Lada 1500 (Debr.) 6376 Lada 1500 (Győr) 2826 Lada Combi (Bp.) 4942 Lada Combi (Debr.) 2735 Moszkvics (Bp.) 12 226 Polski Fiat 126 (Bp.) 16 587 Polski Fiat 126 (Győr) 5331 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4021 Dácia (Bp.) 15 914 Dácia (Debr.) 8224 Kastava 1100 GTL (Bp.) 3139 NÓGRÁD A testvérmegye? kapcsolatok jegyében Nógrád megyei pártdelegáció utazott Besztercebányára Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának delegációja kedden a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság meghívására Besztercebányára utazott. A testvérmegyei kapcsolatok keretében Csehszlovákiába utazott pártdelegáció az ideológiai és tömegpolitikai munka tapasztalatait tanulmányozza. A delegáció vezetője dr. Gordos János, a Nógrád megyei pártbizottság titkára: tagja Maczkó Jenőné, a megyei pártbizottság tagja, dr. Szilágyi Tibor, a salgótarjáni pártbizottság titkára és Sólyom István, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese. A szlovák nemzetiségi szövetség főtitkára Nágrádban Á Hazafias Népfront Nóg- mokratikus Szövetségének tórád megyei Bizottságára látó- titkára. A látogatás célja a gatott kedden Such János, a szlovák nemzetiség közelgő Magyarországi Szlovákok De- kongresszusának előkészítése. Készülődés Lenkey Zoltán emlékkiállítására Á miskolci galéria 1984 februárjában kívánja megrendezni a közelmúltban elhunyt Lenkey Zoltán grafikáiból, rajzaiból és festményeiből az emlékkiállítást. Szeretnék ha a művész legfontosabb alkotásait bemutathatnák, a katalógusban pedig feldolgozhatnák a teljes életművet. Éppen ezért kérik a vállalatokat, intézményeket, magánszemélyeket, hogy a tulajdonukban lévő Lenkey-művek pontos adatait közöljék a miskolci galériával az alábbi címen: Miskolc 3501 Déryné u. 5. Pf.: 25. Kiállítás és vetélkedő Kislerenyén Naptár ! 1983. november 9., szerda | Tivadar napja A Nap kel 6.39 — nyugszik 16.16 órakor. A Hold kel 11.25 — nyugszik 19.33 | órakor. r — ötszázmilliós ipari Ez évben mintegy 500 millió forint értékű terméket állít elő a szécsényi termelőszövetkezet ipari tevékenysége révén. Ez több mint kétszerese a tervezettnek és nagyrészt an-, nak köszönhető, hogy zömmel olyan versenyképes ipari terméket állítanak elő, amelyek jó része korábban hiánycikk volt. — Állami gazdaság a dolgozókért. A Mátraaljai Állami Gazdaságban a tervidőszak első kétévében 26,6 millió forintot költöttek a dolgozók munka- és szociális körülményeinek javítására. A gazdálkodás eredményességének növekedésével összhangban 9 százalékkal emelkedtek két év alatt a jövedelmek. A kisterenyel nevelőotthon ifjúsági klubjába^ a Madách-év- forduió megyei rendezvénysorozatához kapcsolódva nyitották meg Az ember tragédiájának bemutatóit ismertető fotódokumentációs kiállítást. A tárlat anyagát a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ bocsátotta az otthon rendelkezésére. A hét végén az irodalmi szakkör szervezésében Madách életét, munkásságát, Nógrád irodalmi hagyományait felölelő játékos vetélkedőt is tartottak. Negyvenöt évvel ezelőtt, 1938. november 9-én Vaszilij Blücher a Szovjetunió mar* sallja, a honvédő háború hőse a személyi kultusz és önkény áldozata Lett. Párás, ködös idő Folytatódik a párás, ködös, délután helyenként átmenetileg napos időjárás. Ködszitálás többfelé várható, a légmozgás gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5—10 fok között, az átmenetileg napos területeken 10—15 fok között alakul. Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig.Folytatódik a párás, ködös idő. Változásra csak a hét végén számíthatunk; amikor várhatóan megerősödik az északi szél és megszűnik a köd. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0 fok körül alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék nem valószínű. Világméretű érdeklődés és megdöbbenés a Szépművészeti Múzeumban I 14-i i B . Szoimihaton, a késő éjszakai órákban, ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szép- művészeti Múzeumba, s hét, ott kiállított, nagy értékű festményt tulajdonítottak el. A rendőrség kéri mindazokat, akik a bűncselekmény elkövetéséről, a festmények hollétéről adatokat tudnak szolgáltéin!, értesítsék a budapesti rendőr-főkapitányságot — a 07-es telefonszámon —, vagy a legközelebbi rendőri szervet. Itthon és külföldön óriási visszhangot és megdöbbenést keltett a szombat éjszakai budapesti műkincsrablás. Garas Klára, a múzeum főigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: —i Legértékesebb képeinkből loptak el. Mindenekelőtt a két elrabolt Raffaello-kép, az Esterházy madonna és az „Ifjú képmása” felbecsülhetetlen értékű, annál is inkább, mert Raffaello-mű kevés lelhető fel a világ múzeumaiban. Mindkét kép a legutóbbi napokig a' Raffaello-emlék- kiál Utason szerepelt, s alig néhány napja került - vissza állandó helyére. A többi eltűnt alkotás is az olasz reneszánsz legszebb festményei közé tartozik, a Tintoretto- és Tiepolo-képek szintén rendkívül értékesek. A múzeumi veszteségek történetében ez a műkincsrablás a legnagyobbak közé tartozik, s talán nemcsak Európában. Ezért is kíséri olyan nagy figyeleríi és érdeklődés az eseményt. Vasárnap és hétfőn Becsből, Rómából, Londonból és Berlinből sorra telefonáltak' a Szépművészeti Múzeumba, nem csak újságoktól és egyéb hírközlő szervektől, hanem a múzeumokból és ha— Alkalmi levelezőlap! X posta a Pécsett megrendezésre kerülő Pannonfila ’83 országos bélyegkiállítás alkalmából november 11-én alkalmi levelezőlapot bocsát forgalomba. — Könyvtárak Észak-Ma- gyarországon. Három megyében, Borsodban, Szabolcsban és Hevesben 23 szlovák nemzetiségi községben segítik az anyanyelvi kultúra ápolását a nemzetiségi könyvtárak, amelyeket a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár, mint báziskönyvtár lát el olvasnivalóval, a könyvállományt átlagosan félévenként cserélik. Súlyos balesetek Ncgrádban Az ünnepek alatt több súlyos és könnyű sérüléssel járó, baleset történt Nógrád megyében. Vasárnap délután Nagybótony belterületén a Béke út és az Ifjúsági út kereszteződésében Kiss János, nagybátonyi lakos munkahelye — Nógrádi Szénbányák — tehergépkocsijával kanyarodás közben elütötte Gáspár József nagybátonyi kerékpárost, aki könnyű sérülést szenvedett. Hétfőn a kora délutáni órákban a 22-es számú főútvonal pilinyi elágazása és Szalmatercs között Szmórad Zoltán szalmatercsi lakos egy jobbra ívelő kanyarban áttért az úttest bal oldalára, majd a kormányt jobbra rántva leszaladt az úttestről és fának ütközött. Utasai közül egy személy súlyos, a gépkocsivezető pedig könnyű sérülést szenvedett. Ugyancsak hétfőn, a késő esti órákban, Karancsalja belterületén Baksa Gábor helyi lakos Babetta segédmotoros kerékpárral közlekedve elvesztette uralmát a jármű fölött és felborult. Az előzetes orvosi tájékoztatás szerint Baksa nyolc napon túl gyógyuló koponyasérülést szenvedett. Kedden hajnalban Szécsény belterületén Molnár Géza autóbuszvezető elütötte a vele azonos irányban, kivilágításán kerékpárral közlekedő Slezák Lászlóné szécsényi lakost, aki súlyosan megsérült. sonló társintézményeikből is tudakozódtak, s a legnagyobb megdöbbenésüknek' adtak hangot — A Szépművészeti Múzeumból ellopott alkotások valóban az európai és az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak, s ezért is remélhetjük, hogy a nyomozó -hatóságoknak a lakosság és a nemzetközi közvélemény segítségével sikerül visszaszereznie ezeket a képeket. Külön szeretném hangsúlyozni: nagyon fontos lenne, hogy épségben sikerüljön nyomára bukkanni az alkotásoknak. A képek felbecsülhetetlen értéke miatt nehezen lehet elképzelni, hogy igazi gazdára találhatnak a festmények. Végül szeretném elmondani.. hogy a múzeum a műkincsrablás ellenére is, a megszokott nyitvatartási időben látogatható. November 6-án este 22 óra 3« perckor Salgótarján belterületén — a 2I-es út bevezető szakaszán — Antal József salgótarjáni lakos elaludt személygépkocsijának vezetése közben. Áttért a menetirány szerint bal oldalra, s a gépkocsi eleje nekiütközött egy kandelábernek. Antal József a balesetnél könnyű sérülést szenvedett. Tüzet okozott a színtestévé Szécsényben, a Rákóczi u. ság balassagyarmati egysége 89. szám alatti lakásban ki- oltotta el: Csabai Csaba laká- gyulladt egy Color Stár szí- sában a keletkezett kárt 25. nestelevízió, a tűz pedig át- ezer forintra becsülik. A tűz terjedt más berendezési tár- keletkezésének okát tovább gyakra is. A tüzet a tűzoltó- vizsgálják. műsor KOSSUTH RADIO; 8.27: Világablak. 8.56: Káin és Ábel testvérisége 9.06: Nótacsokor 9.48. Kis magyar néprajz 9.53: Tarka mese, kis mese 10.00: Diákfélóra 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50. Madrigálok 11.10, A szovjet rádió napja. .11.30: Goldmark; B-dúr trió .12.45: Ütitársaim. Szél Júlia riportja *13.05: Operaslágerek *13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 18.00; 19.15. 20.25; 21.05; 21.40; 22.20; 22.30 22.45. 23.00 0.10 8.05: 8.20 8.35 : 9.30: 10.00. 11.35: 12.05: 12:35; 13.30; Kalmár Magda operettdalokat énekel MR 10—14. A nemzetközi ifjúsági világnapon Kritikusok fóruma A szovjet rádió napja Zenekari muzsika A Rádioszínház bemutatója Maria Stader operaáriákat énekel Egy hevesi nótafa» Hangtárlat. Leonyid Kogan hegedül Népdalok A szovjet rádió napja Tíz perc külpolitika A Melódia fúvószenekar játszik Erdőíelmérésen Laoszban Kamarazene Blum József táncdalaibói PETŐFI RADIO,Szovjet dalok Tíz perc külpolitika. (Ism.) Idősebbek hullámhosszán A 04, 05, 07 jelenti Zenedélelőtt A Szabó család Verbunkosok, katoivadalok Tánczenei koktél Labirintus 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 16.40: Fiataloknak! 17.30; ötödik sebesség 18.35: Helen Schneider énekel. 19.10. Közvetítés a Magyarország —Anglia asztalitenisz Szupp>r Liga mérkőzésről 19.20: Fekete Mária nótákat énekel 19.35: Robert Palmer felvételeiből 20.20: Közvetítés a Magyarország —Anglia asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről 20.35: Érzékenységi köszöb. 20.45: Szimfonikus könnyűzene 21.25: Nemzedékek — küzdelem vagy harc. 22.15; Zenés beszélgetés Álla Pugacsovával 23.20; Périchole. Részletek Offenbach operettjéből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 17.05: Haqgversenykró- nika. 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magázin. (A tartalomból: Az irányítás és az érdekeltsúg korszerűsítése a miskolci üzemekben.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Műsorvezető: Tolnai Attila. — Sport. 18.00: Észak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. 8.10: 8.15: 8.40: 9.00: 9.30: 10.00: 11.30: 11.40: 15.00: 15.5«; 16.00: 16.40: 16.45: 17.10; 17.55; 18.00: 18.10: MAGYAR TELEVÍZIÓ: Tévéíornft Iskolatévé. Orosa ÉÍő múzeum. Földrajz Korok művészete. A .római művészetek fénykora. Delta. Tudományos híradó. Reklám öregek és fiatalok. Olasz filmsorozat. V/4. rész. Tv-mozaik. Rövidfilm- összeállítás. Képújság Iskolatévé Most mit tegyünk? Kamera. Hírek Kertünk — udvarunk. A nyelv világa. Képújság Reklám Harmincéveseké a világ? 18.50; A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30; Tv-híradó 20.00: Olajralépés. Francia film-» vígjáték 21.40: Tévéegyetem. Az ókori kelet. XVT/6. rész: Fekete üveg, kék drágakő 22.15: Ránki Dezső zongorázik 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Magyarország—Anglia. Szuper Liga asztaliteniszmérkőzés közvetítés Miskolcról. 21.10: Tv-híradó 2. 21.35; Árvácska. Magyar film. (16 éven felülieknek!) 28.00: Képújság. BESZTERCEBÁNYA» 19.10- Esti mese 19.30; Tv-híradó 20.00. Üszómaraton* 20.50: Miért? 21.15: Azimut 22.00; Ez történt 84 óra alatt 22.15: Népszerű melódiák 22.55; Hírek 2. MŰSOR» 19.30; Tv-híradó 20.00; Érdekességek a tudomány és a technik'a világából 21.00: Szórakoztató vetélkedöműsor 21.30; Időszerű események 22.00: Szovjet balettműsor MOZIMŰSOR; Salgótarjáni November 7.. fél 4-töl: Röpke éjszaka. Színes, szinkronizált szovjet ifjúsági film. Háromnegyed 6-tól: Detektív két tűz között (14). Színes USA bűnügyi film. 8 órától; Fehér telefonok (18). Színes olasz filmvígjáték. — Balassagyarmati Madách. Háromnegyed 6-tól: Különös házasság.. Magyar film. 8 órától: Dráma a vadászaton (14). Színes szovjet film. — Nagybátonyi Petőfi: Az utolsó metró (14). Színes, szinkronizált francia film. — Pásiztói Mátra.- Ben Hur I—ii. Színes amerikai szuperprodukció. Iskolamozi: A* sólyom nyomában. — Karancsla- pujtő- A nyolcadik utas; a halál (18). Színes angol fantasztikus kalandfilm.