Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

< --------- --------------—---------------■ ----------- ■■■......■■■■■■— T IRIBESI TERMELÉS „Nem kegyesek hozzánk a geológiai viszonyok” — fogalmaznak a tiribesi bá­nyaüzemben. Nem mente­getőzésként, hanem csak a határozott rákérdezésre jönnek elő ezzel az „objek­tív körülménnyel”. A meg­levő lehetőségek kihaszná­lására fordítják a testi és szellemi energiákat. Az idei úgynevezett szak­mai tervük 130 ezer tonna szén kitermelését irányozza elő 414 fős átlagos létszám­mal. Azonban az élet gyor­sabban változik, mint azt egy egyéves terv készítése­kor „jósolni” lehet. Évköz­ben ésszerűnek látszott je­lentős létszámot átcsopor­tosítani Kányásra: ott ugyanazok az emberek ér­tékesebb szén felszínre, ho­zatalán fáradozhatnak. Lá­togatásunk napján épp 71 fővel volt kevesebb ember a tiribesi dolgozók listáján, mint a tervezett létszám, így magától értetődően nem ragaszkodtak mereven a ta­valy ősszel fogalmazott tervhez, hanem rugalmasan az új körülményekhez iga­zították azt. Már fél évkor kitűnő eredménynek ítélték a vállalati központban, ha Tiribes 100—105 ezer tonna szénnel járul hozzá a Nóg­rádi Szénbányák össztelje­sítményéhez, azaz a válla* lat által termelt szénmeny- nydségnek mintegy egytize- dét „adja” az aknaüzem. A dolog jól állt tíz hó­nap alatt 96 ezer 500 ton­na szén került fel az akná­ból. Pillanatnyilag arra szá­mít Szabó Ferenc, az üzem irányítója, hogy év végéig 113 ezer tonna lesz az idei termelés summája. A vá­gathajtás még kedvezőbben alakult. Itt nem kellett mó­dosítani az eredeti elképze­lést, amely 1000 méter hosz­szú „föld alatti folyosó” ki­alakítását irányozta elő. A tizedik hónap végén már túlteljesítették ezt a tervet: 1040 méternél tartottak, s még 90 méter kihajtását látták elérhetőnek decem­ber utójáig. Ha a geológiai akadá­lyokra kellene hivatkozni, bőven adódna alkalom Ti- ribesen. „A bánya észak­Fiatalok atal mellett kelet—délnyugati irányú, és erre merőleges vetőzónák töréspontjában fekszik — hangzik a szakszerű ma­gyarázat. — így a törésvo­nalak nehezen határozha­tók meg pontosan. A vága­tok a vetőket követve ka­nyarognak; a térképen se lehet mutatós egyenes vo­nalakat húzni...” A cikcakkos vágatokban a gépesítés bonyodalmakba ütközik: rövid berendezé­sekre van szükség. Bizo­nyos . szakaszokban szállító- szalag elhelyezése ésszerűt­len: itt csillékben kanyarog a termelvény. De ..elmen­nek” minden fölkutatott szénért, „bekerítik” és le­fejtik maradéktalanul. Idén várhatólag elfogy az. úgy­nevezett „egyes telepi”, TÜZÉP-nél forgalmazható szén, jövőre már „csak” energetikai szén fejtésére kínálkozik mód náluk. Ez a szén, a maga 2600—2700 kalórdás fűtőértékével is jobb, mint a vállalat átla­gos energetikai szene, így hát itt megéri kitermelni. Lesz tehát feladat a Ti- ribesen maradt bányászok­nak. A Világosi József ve­zette Dózsa György brigád körültekintő gondossággal igyekezett a lehetséges mértékben pótolni a Ká­nyásra távozott, mintegy harminc brigádtagot. Az üzem irányítói a szállítás­ból és egyéb „improduk­tív” területekről csoporto­sítottak át fiatalokat a szénfal mellé. A szakma minden csínját-bínját is­merő vájárok kiokosították az ifjabbakat és beállítot­ták őket a sorba. Ma már jobbára „rehabos”, azaz csökkent munkaképességű dolgozók serénykednek a felszínen; a többiek a fron­ton, illetve a vágatokban tesznek erőfeszítéselvet. Különösen az utóbbi két hónapban értek el kitűnő eredményeket a tiribesiek. Az üzem irányítói kivált­képp büszkék arra, hogy többször is elérték a 7 tonna/fős átlagot műsza­konként, pedig hagyomá­nyos, kézi fejtést alkalmaz­nak. Ilyen teljesítményt nem mindig tudnak felmu­tatni azokon a munkahe­lyeken sem másutt, ahol nagyobb fokú a gépesített­ség. Ekkora produkciókkal megalapozhatják a jövőt, • hiszen az úgynevezett biz- tosítópillérekbein még egy­millió tonna „egyes telepi” szén van a bányában. És — ahogy Tiribesen fogal­maznak — „az az évi száz­ezer tonna szén még egy darabig jól jön a vállalat éves végelszámolásaihoz...” • molnár) Rehabilitáció a tsz-ekben X Magyar Közlöny 49. szá­ma b-m megjelent a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter rendelete a tsz-tagok rehabilitációjára vonatkozó korábbi jogszabály néhány végrehajtási kérdéséről. A megváltozott munkaképessé­gű dolgozók foglalkoztatására és szociális ellátására idén ho­zott egészségügyi miniszteri rendelet — mint ismeretes — átfogóan szabályozta a reha­bilitáció egész rendjét, Ennek keretében a termelőszövetke­zeti dolgozókat a népgazda­ság más ágazataiban dölgo*. zókkal azonos elbírálásban ré­szesítik. A termelőszövetkezetekben 1983. július 1-től a tagok a költségvetés terhére részesül­nek szociális ellátásban, ez sokat segít a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetén. Ugyanakkor a kö­zös gazdaságok maguk is ke­resik, hogyan lehetne újabb munkahelyek létesítésével, átképzéssel és más módon se­gíteni a rehabilitáció kibon­takozását. Azt, hogy erre szükség van. az ide vonatko­zó régebbi, illetve a mostani jogszabály egybevetése is iga­zolja: egy, csaknem 20 évvel ezelőtti rendelet a rehabili­tációt csakis az üzemi balese­tekre és a gümőkóros megbe­tegedésekben szenvedőkre szűkítette le, & mostani ren­delkezés már a megváltozott munkaképességűek termelő- munkába állításáról intéz­kedik: tehát sokkal szélesebb körre terjesztették ki a tár­sadalom, a helyi gazdaságok és a munkahelyi kollektívák segítőkészségét. Egy hajóben ülünk A jelenlegi nehezen va­júdó-átalakuló válső- .gos időket minden or­szág megérzi, újabban még az árrobbanást kezdeménye- ző-haszonlévező OPEC-tagál- lamok is szenvednek kiszá­míthatatlan hatásaitól. A ki­lábalást nehezíti, hogy a vi­lág nem ismer csalhatatlan receptet, összehangolt cselek­vési programot. Az országok egymás rovására protekcio­nizmussal, gazdasági bezárkp- zással próbálják stabilizálni helyzetüket, A szocialista or­szágokat, köztük hazánkat, kétszeresen sújtják a tőkés áru- és pénzpiacok manipu­lációi : a megkülönböztetett vámtarifák és árukontingen- sek, a kiviteli tilalmak, a hitélfoojkott. A magyar lakosságot ’ ért­hető módon szintén sokféle negatív hatás éri. A külön­böző gazdasági gondok és kö­vetkezményeik gyakran átté­telesen hatnak a személyes érdekre, a köznapi tudatra és társadalmi feszültségek for­rásaivá válnak. A gyors gaz­dasági fejlődést megszoktuk, s most nehezen elviselhető például az erősen mérsékelt termelésnövekedés, s a vele járó fejlesztési és bérezési pénzhiány, az importkorláto­zás, az értékesítés és a gaz­dálkodás megannyi új gondja. Az elkerülhetetlen visszalé­pés a már megszokott gyors növekedéshez képest különö­sem a fogyasztásban fájdal­mas. A gyarapodó bevételekre építve, ugyanis a családi költ­ségvetésekbe az állami háztar­tásokhoz hasonlóan beépültek a kiadásokat évről évre nö­velő úgynevezett automatiz­musok. (Ahogyan minden újabb döntés, jelentős beru­házás nélkül évről évre gya­rapodnak az állam nyugdíj-, szociális ás kulturális terhei, ugyanígy növekednek a e&a- ládak lakás, háztartási gép, készülék, gépkocsi stb. üze­meltetési, fenntartási költsé­gei...) A kialakult életmódon, fogyasztási szokáson nehéz változtatni. A szükségfes tötíb- letjovedetan» megiszerzése . —, ha erre egyáltalán lehetőség nyílik — különmunkával, több munkával jár, tehát, ugyancsak az életvitel módo­sítását eredményezi. A gazdasági gondok káros következményei közt szólha­tunk azokról az erkölcsi és lel­ki hatásokról, amelyeket a jövő iránti aggodalom és nyugtalanság, a meglevő vi­szonyok féltése vált ki. A stagnáló, csökkenő reálbér péidául óhatatlanul korlátoz­za ”az anyagi ösztönzést, tom­pítja a munkakedvet. A zord gazdasági helyzet­ben tűíexponálódnak a fe­gyelmi, a szervezési hiányos­ságok és hangulatilag nehe­zítik a kibontakozás, az előre­tekintés, a bizakodás nélkü­lözhetetlen légkörének alaku­lását. Az egyént a különböző ob­jektív és szubjeiktív hatások együttesen érik. A személyes helyzet, a beállítottság, az életideál, s a környezet tom­píthatja is, dramatizálhat ja is az egymást többnyire erősítő hatásokat. Emiatt az emberek gondolkodása, cselekvőképes - sége, reagálása távolról sem egységes. A különbségek igen nagyok. A társadalom egy része kész aktívan tevékenykedni a problémák megoldásán, s ezért áldozatokat is vállal. Gondoljunk a társadalmi mun­kásokra, akik érthétő és elér­hető célokért önzetlenül, akár térítésmentesen is dolgoznak. . Jól tudjuk persze, hogy nem mindenki ilyen öntudatos kö­zösségi ember. De a társada­lom túlnyomó többsége a mostani nehéz helyzetet nem csupán túlélni szeretné, ha­nem — igaz, különböző fokú aktivitással és meggyőződés­sel —• segíteni, cselekedni is alkar. Végül! persze, találkoz­hatunk olyan honpolgárokkal is, akik saját helyzetüket és az országét kilátástalannak tartják, s elmennének a mun­ka temetésére. Számuk, bár jelenleg sem túl nagy, az utóbbi években észrevehetően gyarapodott, A nehéz idők, a fagyos vi­lágpolitikai- szelek minden or­szágban rontják a társadalma közérzetet, mondhatni a rend­szer ellen dolgoznak. Ezért gyakoriak a kormányválságok és -bukások. Nálunk az MSZMP vállalja saját tevékenységének kritikáját, politikája szünte­len korrekcióját, megújítását. Példa erre, hogy miközben gz éves egyensúlyi és nem­zetközi fizetési feladatokból a gazdasági és a társadalmi élet megoldására mozgósítja az ország tartalékait, kiala­kítja a kitörés hosszú távú stratégiáját. Áz óvatoskodók, az úgynevezett biztonsági já­tékosok ellenében meghatá­rozta a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének fő irányait. (Igaz, elutasította a fcúGiicitá Lók nak a reform re­formjára vonatkozó elképze­léseit is.) A vállalatok öntevé­kenységét, felelősségét, a nép­gazdaság alkalmazkod óké­pességét kívánja növelni. A politika megújításának másaik példája a nemrégiben befejeződött választási tör­vény vitája. A tanácstag-, az országgyűlési képviselőjelöl­tek közül szó szerint választ­hat majd az’ állampolgár, s megszűnik az alternatívát mellőző szavazás. A társadal­mi és munkahelyi demokrá­cia fejlesztése nem öncél. A két és több jelölt közüli vá­lasztás, a gazdasági vezetők pályázatai segítik, hogy minél rátermettebb emberek jussa­nak előbbre. A demokratiz­mus révén felszínre kerül, érvényesül az egyének és a kollektívák véleménye, javas­lata, erősödik a felelősségtel­jes közéleti magatartás. Sorolhatnánk a központi in­tézkedéseket, kezdeményezé­seket, elképzeléseket, amelyek tanúsítják, hogy a párt és a kormány ura a helyzetnek, jó érzékkel irányítja az ország hajóját a viharos tengeren. Nem vonul védett kikötőbe, az eredeti célok irányába töret­lenül halad, persze, manőve­rezve, kockázatot vállalva. A hajó személyzete és utasai nem élhetnek félelemben, két­ségek közt, hit kell a cél el­éréséhez, bizalom a kapitány­ban. Nehéz helyzetben még inkább szükséges a párt irán­ti bizalom, a szövetségesek­hez fűződő íratlan szerződések újrafogalmazása, a.z új kér­désekre új válaszok adása. Egy hajóban ülünk —szok­tuk mondani. Ám a sokat em­legetett alkalmazkodókész- ség'hez, a küzdőké pésséghezj az eltökéltséghez, a kitartás­hoz nélkülözhetetlen jó közér­zet nem teremthető meg ki­zárólag központi kezdeménye­zésekkel. Múlhatatlanul szük­séges a helyi életrevalóság, öntevékenység. Az emberek az ország vezetőivel ritkán ta­lálkoznak, annál gyakrabban a közvetlen főnökkel, annak a feletteseivel, a bolti eladó­val, a tanácsi ügyintézővel. Kölcsönösen a dun k- kapunk egymástól, némelykor jó ér­zést. máskor sebeket. A kul­turált, igénye® viselkedés, a kellő tolarencia szerepe is megnőtt. E gyre távoSodumk attól az időtől, amikor még az emberek, elhitették, hogy a cél szentesíti az eszközt. Sok jó származhat átalakuló, va­júdó világunkból. Megtanul­hatunk felelős nemzet mód­jára élni, dolgozni. A tenni­valók garmada még előttünk van, bizonyításira mindenki­nek lesz alkalma. Érdemes hát személy szerint elgondolkoz­ni azon: mi függ tőlem, hogy az országgal együtt megerő­södve kerüljünk ki a viharból. Kovács József, az MSZMP’ KB munkatársa Lassacskán, még a reggeli- szünet elejére összeverbuvá­lódik a társaság, s ahogy öten leülünk, szűknek bizo­nyul az egyébként sem tá­gasra méretezett művezetői iroda. De nem ez a baj. Ha­nem.? — Késnek az importanya­gok! — törli meg homlokát Krobot Pál, az áramlásmérő üzem Zalka Máté nevét vise­lő szocialista brigádjának ve­zetője. — Ez pedig arra kény­szerít bennünket, hogyha tar­tani akarjuk a kiszállítási ha­táridőket, márpedig szeret­nénk, hiszen vállaltuk, .hogy december húszadikáig le­gyártjuk a Szovjetuniónak a megrendelt turbinás áram­lásmérőket, akkor' szó szerint éjjel-nappal kell hajtanunk. — És hajtanak? — Nézze! Mi az ígéretekkel nem szoktunk dobálózni! Amit egyszer kimondunk, azt meg is csináljuk. — Persze — kapcsolódik sza­vaihoz egy másik, a Nógrádi Sándor brigád vezetője, Ba­lázs István — nem mindegy, hogy milyen körülmények kö­zött valósítjuk meg a terve­inket. Jól szervezett, . ü fernes munkával-e, avagy kapkodva, túlórát túlórára halmozva. — Sajnos — mondja Ur- ■völgyi István szerkezeti laka­tos — főként az esztendő utol­só negyedében éppen ez az utóbbi a jellemző. Ilyenkor minden összesűrűsödik, min­den sürgős, akkora iramot kell diktálnunk, hogy az esti elalváshoz egyikünknek ?em kell nyugtatót bevenni. _ Azt inkább azokon a na­p-kon szedhetnénk, amikor jószerivel tétlenül lézengünk! B enne az utolsó nekirugaszkodásban Emberek és teljesítmények — így Balázs István. — Mert az őrjítő, bosszantó dolog. Jó, összeszokott, fiatalokból ál­ló gárda a miénk. Mindenki dolgozni jön be a gyárba, nem téblábolni. Mi az itteni keresetből akarunk tisztessé­gesen megélni, érdekünk hát, hogy minden percet okos munkával töltsünk ki. — De a gyár érdeke is ezt kívánná — mondja Urvölgyi István —, hiszen minden el­vesztegetett fél óra, óra jó cso­mó, feleslegesen kidobott pénzbe kerül. Most is például, december végéig még négy darab, egyenként huszonöt köbméteres saválló tartályt kell legyártanunk szovjet megrendelésre, de anyaghi­ány miatt aliig-aliig haladunk valamicskét előre. Az az egyik rettentő nagy baj, hogy nem folyamatosan, hanem lökés­szerűen érkezik be az anyag. Ezzel pedig az előkészítő üzem képtelen megbirkózni. Így kénytelenek vagyunk mi is munkát átvállalni tőlük, hogy haladhassunk, de nem tudom, megéri-e? Mert lehet, hogy az anyag ide-oda szállítása, meg az, hogy olló helyett lánggal vágunk, ami jelentős pluszenergiát és anyagveszte­séget is jelent, tiszta ráfize­tés. De csináljuk, hiszen mi is szeretnénk dolgozni! — Ezek szerint — kérdem — teljesítményeiket egyedül az anyaghiány befolyásolja? — Szó sincs róla! — tilta­kozik Krobot Pál. — Főleg így év vége felé már elkop­nak, elhasználódnak és — el. fogynak a szerszámok, a be­szerzési keret meg már lehet, hogy nulla. Megyünk fűhöz- fához, míg mondjuk egy egy­szerű pneumatikus kisgépet be. tudunk, szerezni. Aztán vannak még bajok a szerve­zéssel is. Gyakorta halljuk még a főnökségtől is, ha va­lami sürgős, fontos munkáról van szó, hogy: „No, gyerekek, szervezzetek meg!’’ Nem mon­dom, jó az önállóság, de van azért még néhány ember, aki­nek éppen ez lenne a felada­ta... ! — Néha meg — veszi át a szót Balázs István —, mi itt lent kérdőjelezzük meg, hogy a vállalkozóink minden eset­ben jó üzletet kötnek-e? Tud­niillik, vannak olyan munkák, amik szerintünk egyáltalán nem vágnak a profilunkba, csak kínlódunk velük, az idő megy, az energia fogy, bevé­tel értük meg éppen, hogy csak... — Mindemellett van még egy nagyon fontos hangulati meghatározó — mondja Kro­bot Pál —, ez pedig a pénz. Egyre magasabbak a követel­mények, mind precízebb mun­kát kell elvégeznünk igen­igen szűkre szabott határ­időkön belül. Mi eleddig min­den feltételnek eleget tettünk, de a mindig csak adok és na­gyon ritkán kapok..., szóval ez nem vált ki üdvrivalgást. — Szerszámok, szervezés, ösztönzés, anyag.. . — Balázs István meditál. — Ezek a nagy buktatók. Most is mi törté­nik? A Kőbányai Sörgyárnak csaknem fél év alatt gyártot­tunk le négy tartályt, egybe- egybe 640 ezer korsó sör fér — nevet —, most meg a má­sik négyet kellene még de­cember végéig kiszállítani úgy, hogy októberben kezd­tünk hozzá. Ha meg akarjuk csinálni, márpedig igen, ak­kor bizony az év végéig már nem lesz se szabad szombat, se otthon eltöltött vasárnap. — Ügy tűnik — mondom —, mintha nekem tartanának panasznapot... — Mi — felel Krobot Pál —, nem panaszkodunk, s er­ről nemcsak magával váltunk szót. A legfelsőbb vezetéssel is közöljük észrevételeinket, bizony gyakorta kinyitjuk a szánkat. De ez nem a rossz értelemben vett hőbörgés, mi olyant nem teszünk, az nem a stílusunk, hanem megala­pozott, jobbító szándékú vé­lemény. Balogh László, a VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyárának főmérnöke — beszélgetésünk itt folyik — eleddig szótla­nul figyelt. Most felemeli ke­zét. — Kétségtelen, sok gonddal kell megküzdenünk. Az anyag- ellátásunk néha tényleg kri­tikán aluli. jTermékeinkhez sok importból származó al­katrész szükséges, de ezek be­szerzése és folyamatos bizto­sítása már kiesik a gyári ha­táskörből. Persze, nem aka­runk mindent a „külföldre” fogni, mert egyik fő alap­anyag-ellátónk, a házai Lenin Kohászati Művek is állandóan ott szerepel a szállítási ha­táridőt be nem tartók listáján. A szerszámpanaszokra csak azt tudom mondani, hogy azok minősége gyenge, élet­tartamuk kicsi, áruk — ma­gas. A beszerzésre fordítha­tó keret pedig — véges. Szer­vezettségünket az iparágon belül jónak, ám mégsem ki­elégítőnek tartom. Igyekszünk is még rugalmasabbá tenni, mert az egyik sarkalatos pont. ja a folyamatos munka meg­teremtésének. Vállalkozáspo­litikánk — gazdasági kény­szer. Régen elmúltak azok az idők, amikor egy hosszú listáról kiválaszthattuk a ne­künk legjobban „fekvő” ter­méket. Ha a piacon akarunk maradni, rákényszerülünk ar­ra, hogy ne csak a jól fizető munkákat vállaljuk, hanem kisebb haszonnal járókat is. Sajnos, tudjuk, hogy a köve­telmények egyre nagyobbak, de a gyár pénzügyi lehetősé­gei eléggé szűkösek. Idén szinte semmi jutalmat nem tudtunk adni a jól végzett munkáért. Igen, a jól végzett munká­ért. Mert a fel-felvetődő gon­dok ellenére is a VEGYEP- SZER salgótarjáni gyárának dolgozói sikerrel teljesítették háromnegyed éves tervüket, s bíznak abban, hogy ez decem­ber végén is így lesz. — Rajtunk nem fog múlni — mondja Krobot Pál... Karácsony György Betakarították a kísérleti kukoricát Betakarították a kísérleti kukoricát az MTA marconvá- sari mezőgazdasági kuiatóin- tézatéajek gazdaságában: más­fél hónap alatt több ezer kis- parcelláról törték le a csöve­ket, különlegesen finom mun­kát végző apró kombájnok­kal. Hazai és külföldi hibri­dek, fajták, fajtajelöltek,1 kombinációk vizsgáztak a martonvásári kísérletekben, hogy terméseredményeik, ag­ronómiái és biológiai tulaj­donságaik alapján válasszák ki közülük a továbbtermesz- tésre, újabb próbára alkal­masakat. Egyetlen esztendő eredményei alapján nem dön­tenek egy kukorica sorsáról sem, minden fajtát, fajtaje­löltet, hibridet több évig ter­mesztenek, hogy minden tu­lajdonságuk a felszínre kerül­jön. A martonvásári nemesitől? a kukoricatermesztés gazda­ságosságának és biztonságá­nak ‘javítása érdekében a mostaninál egészségesebb faj­taarányok kialakítását szor­galmazzák. Olyan hibrideket igyekeznek nemesíteni, ame­lyen meghálálják az intenzív termesztés viszonyait, bőter­mők, ellenállnak a különböző betegségeknek, s felveszik a versenyt a jelenleg termesz­tett külföldi fajtákkal. A kí­sérleti parcellák eredményei azzal bíztatnak, hogy rövid időn belül több ilyen fajtá­hoz juthatnak a termesztő^. NÓGRÁD — 1983. november 9., szerda 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom