Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
NINCSENEK MEGOLDATLAN PROBLÉMÁK Kerekasztal-beszélgetés a kongresszusra készülő nemzetiségi szövetségek főtitkáraival Társadalmi életünk nemzetközi érdeklődésre is számot tartó fontos eseményei a hazánkban élő nemzetiségiek november-decemberben sorra kerülő kongresszusai. A magyarországi németek, szlovákok, délszlávok és románok demokratikus szövetségei érdekképviseleti szervek, amelyek közvetlen politikai és kulturális tevékenységet fejtenek ki a nemzetiségek között. A főtitkárokat — Hambuch Gézát, Such Jánost, Mándity Marint és Szilágyi Pétert — a Központi Sajtószolgálat kerekasztal-beszéJgetésre hívta meg, hogy képet kapjon a szétszórtan, kis létszámban, de évszázadok óta itt élő, az egész néppel együtt dolgozó, az építőmunka feladataiban és eredményeiben osztozó nemzetiségiek helyzetéről. Arról, hogy miként ítélik meg körülményeiket, lehetőségeiket, jelenük-jövőjük alakulását. — Kérem, vázolják fel a nemzetiségi fő vonásait Magyarországon. lét ' HAMBUCH GÉZA: A 400 településen élő mintegy 220 ezer német nemzetiségű lakos helyzete konszolidált, hangulata megegyezik a társadalom egészének közérzetével. Minden tekintetben ér- 9ák, -hogy egyenrangú állampolgárok, akik a világháborút követő nehéz esztendők után ismét megtalálták helyüket a társadalomban. A bizalmatlanság megszűnése alkotó erőket szabadított fel, érezhetően erősödött a nemzeti öntudat. SUCH JANOS: Bár a szlovák nemzetiségiek túlnyomó része is a parasztsághoz tartozik, vagy paraszti környezetben él, egyre több közöttük a városban dolgozó, városi életformát folytató ember. A szlovák lakosság jól tudja, hogy a termelés, a közös erőfeszítés adja meg a kulturális munka, a szellemi felemelkedés alapját. MANDITY MARIN: Talán a legnagyobb eredményünk, hogy növekedett a szövetség társadalmi alapja, egyre többen és többen vállalnak szerepet napi feladataink megoldásában. Ez az örvendetes tény biztosítékot nyújt arra, hogy a magyarországi délszlávok — a többi nemzetiséghez hasonlóan — egyre inkább kihasználják a nemzetiségi lét tartós megőrzésének feltételeit, élnek az anyanyelv és a kultúra ápolásának lehetőségévé!, SZILAGYI PÉTER: Űj értékrendele teremtődtek a nemzetiségi Lakosság és a többségi nemzet viszonyában: a társadalom helyesléssel fogadja és egyre érezhetőbben karolja fel, s tekinti saját ügyének a lenini nemzetiségi politika megvalósítását. A döntően vegyes községekben élő magyarországi románok a tanácsokban, a népírontbi- zottságokban', a pártban, a falugyűléseken, mindenütt, ahol közéleti tennivaló akad — képviseltetik magukat. — A nemzetiségi lét legfőbb őrzője az anyanyelv. Az utóbbi időben fontos intézkedések születtek és valósultak meg a nemzetiségi nyelv- használat fokozottabb érvényesütésére. Milyennek ítélhető a nyelvtanulás? HAMBUCH GÉZA: Soha ennyi gyerek nem tanult az óvodákban, az általános és középiskolákban németül, mint ma. Nem lehetünk azonban elégedettek az oktatás és nyelvépolás minőségével. A gyerekek többnyire csak tanulják, de nem tanulják meg a nyelvet. Szövetségünk — a nemzetiség és a társadalom érdekeinek is megfelelően — szorgalmazza a kétnyelvű iskolák létrehozását, ahol bizonyos tárgyakat magyarul tanulhatnak, másokat — döntően a humán jellegű ismereteket — apáik nyelvén sajátíthatják el a gyerekek. SUCH JÁNOS: Az utóbbi években több településen bevezették a szlovák nyelv oktatását az óvodákban és az általános iskolában — jelenleg 12 ezernél többen tanulják a nyelvet. Nagyon fontos nálunk is a minőség, vagyis az, hogy a nyelv! órákat mindenütt épp olyan értékesnek tekintsék, mint a többi tantárgy oktatását. Tudjuk, hogy főként a kis településeken kevés az óvónő, a tanító, nehéz a hiányzó oktató pótlása. A feladat súlyának ismeretében, kellő határozottsággal azonban áthidalhatók a problémák. MANDITY MARIN: Magam is az anyanyelvi oktatást tartom a nemzetiségiek között végzett legfontosabb munkának,' mert hiába van színpompás folklórunk, ha odajutunk, hogy senki sem érti. Természetesén fontos a kultúra minden ága, az anyanyelv ismerete azonban az első. Kétnyelvűségünk elősegíti a szomszédos népek életének, kultúrájának, tapasztalatainak még jobb megértését, megismerését is sőt, gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainkban is jól kamatoztatható, i SZILAGYI PÉTER: Az anyanyelv ápolására fordítjuk a legtöbb energiát. Ahogy a magyar, a román sem világnyelv, a kétoldalú érintkezésben épp ezért múlhatatlanul fontos az ismerete. Nekünk is épp azokkal a gondokkal kell szembenézni, mint szlovák és délszláv barátainknak, ti. kevesen beszélik a nyelvet, Éppen ezért a fiatalság intenzívebb tanítása mellett gondolnunk kellene arra, hogy miként tartsuk frissen a nyelvi közösségből házasság, munka, vagy más okból kikerülők anyanyelvtudását. — A statisztikák tanúsága szerint nagy mennyiségi és minőségi fejlődés bontakozott ki a nemzetiségi közművelődésben. Mi áll a javuló eredmények mögött? HAMBUCH GÉZA: Színvonalas és élénk a német nemzetiség kulturális tevékenysége. Több mint 60 kórus működik, csaknem félszáz fúvószenekart tartunk nyilván és ugyanennyi tánccsoport járja a falvakat. Vers- és prózakötetekkel jelentkezett a magyarországi német nyelvű irodalom, eleven élet zajlik a képzőművészeti szekciókban is, ahol nemcsak a régit ápolják, hanem igyekeznek lépést tartani a festészet, a szobrászat, a faragás és díszlettervezés hazai és külföldi új irányzataival is. SUCH JÁNOS: A nemzetiségi kulturális élet sajátos színfoltjai, formái a kultúr- körutak, a nyári nemzetiségi találkozók, a fesztiválok, kulturális napok, a művészeti csoportok műsorcseréi. Aszép számú szlovák pávakörök legjobbjai külföldre is eljutnak. Egyre sokrétűbb a honismereti tevékenység. Mindezekben meghatározó jelleggel bír a hazai szlovák értelmiség aktivitása, öt magyar- országi szlovák író, költő önálló kötete jelent meg eddig. MANDITY MARIN: Kialakult a délszláv nemzetiségi klubhálózat, bővült a néprajzi tevékenység, nőtt a könyvtárak szerepe, bár — gondolom, hogy ez nemcsak ránk igaz — változatlanul gond a könyvszerzés, s ily módon az olvasómozgalom bővítése. Nagyra értékeljük az anyanyelvi kiadói tevékenységet és azt a közművelődés-fejlesztő munkát, amelyre Baranya megye és Pécs mutatott példát az elmúlt években. A nemzetiségi poll-, tika iránti ügyszeretet eredményeként új helyre költözött a pécsi szerb-horvát általános iskola, megnyílt a pécsi gimnázium, új klubház nyitotta meg kapuit és bemutató 'színpad is létesült. SZILAGYI PÉTER: Azt hiszem főtitkártársaim véleményének is hangot adok, amikor elismeréssel adózom a nemzetiségi nyelvű rádióadásoknak és tévéműsoroknak. Az anyanyelvi tömegkommunikáció újabb és újabb politikai-kulturális áramlatokba kapcsolja a nemzetiségieket, kérdésfeltevéseivel mintegy szembesít önmagunkkal. A szórakoztatva gondolkod- tatás otthonaivá kívánjuk tenni klubjainkat is. Az anya- nyelvről e kérdésnél újra szólnom kell: minél magasabb szintű ismerete nem csak a nemzetiségi lakosság érdeke, hanem társadalmi, sőt, államérdeknek is kell tekmA képen balról .jobbra: Szilágyi Péter a román, Such János a szlovák, Mándity Marin a délszláv és Hambuch Géza a német nemzetiségi szövetség főtitkára, valamint Grenitzer Róbert. fenünk. A szomszédos népek nyelvét beszélő, kultúráját ismerő állampolgárok nagy értéket jelentenek a vendéglátás, a turizmus, a közlekedés,' az ipar és a mezőgazdaság számára is. Ezt a célt kívánjuk szolgálni könyvtárjaihk állományának gyarapításával^ a magyar nyelvi kultúra te-, kintélyének növelésével. — Az MSZMP XII. kongresszusának határozata szerint „Pártunk a lenini nemi zetiségi politika érvényesítését változatlanul fontos fel - adatnak tekinti... Minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy a nemzetiségek továbbra is aktív részesei legyenek társadalmi,! politikai életünknek...” Miként lehet ennek maradéktalanul érvényt szerezni? HAMBUCH GÉZA: Mindenekelőtt eddig elért eredményeink megszilárdítása és továbbfejlesztése, társadalmi hasznosítása a cél. Ami a gyakorlati feladatokat illeti, minden szinten — országos méretekben is — Szükséges az egységes szemlélet erősítése, a helyenként még létező lekezelés, vagy türelmetlenség felszámolása. SUCH JÁNOS: Hogy lehetőségeinket minden téren kihasználjuk, igen sok még a tennivaló. Feladataink bőven vapnak, megoldatlan problémáink viszont nincsenek. Egy konkrét megjegyzés: a megalakult nemzetiségi bi- zottságokniaík és albizottságoknak mindenütt a leghatékonyabban kell dolgozniuk, hogy betölthesisék szerepüket. MANDITY MARIN: Kulcs-: kérdés a nemzetiségi oktatás meglevő gondjainak megoldása, a nemzetiségek kulturális színvonalának növelése.' Elsősorban a könyvéllátás és a nemzetiségi közművelődés módszertani irányításának javítására gondolok. SZILÁGYI PÉTER: Á nyel-' vi kultúra gazdagodása igényli a kapcsolatok további fejlődését az adott szocialista országokkal. Jól tudjuk, hogy a nemetiségi szövetségek tár-J sadalmi-politikai és kulturális szerepe nélkülözhetetlen a folyamat elősegítésében. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy a nemzetiségi közösség újra és újra dokumentálva lássa .eredményeitj mint Magyarország kultúrájának, gazdaságának szerves részét. Grenitzer Róbert | ' A minap hallottam egy tanulságos útibeszámolót. Aki elbeszélte együtt utazott ^ egy magyar csoporttal — többségükben vasasokkal — a Szovjetunióban, a híres „arany gyűrű” útvonalon, a Moszkva környékén húzódó és pravoszláv műkincsektől, műemlékektől ragyogó régi orosz városok során. Sokszáz éves templomok, aranyló kupolák, világhíres freskók, templomi kincsek, ezernyi ikon, a titokzatos középkori Rubliov mester sejtelmes képei (életéről csak feltételezések léteznek mindmáig, még születésének és halálának pontos ideje is bizonytalan) milliónyi erős benyomás érte ezt a csoportot. A beszámoló is kicsit fáradt hangon folyt, az olyan emberek beszédmodorában, akiket szó szerint az élmények súlya nyom. A gyakorlott utazó, a sokat látott turista is úgy érezheti ilyen gazdag benyomássorozat után, hogy hosszú idő kell, amíg mindazt amit átélt, feldolgozza önmagában. A csoportélmény pedig így összegeződött-- „magunk és brigádjaink képviseletében évekre kielégítettük a műélvezeti igényeket...” De megértei MAI MŰHELYEK CSAK NÉZZÜK RUBLJOVOT? Régi gondok létezhetnek és léteznek ma is a munkás művelődésében. A művészi élmény befogadására nevelés azonban nem kizárólagosan a munkások körében hiányos és erőtlen, ismertek az ezzel ösz- szefüggő általánosabb problémák a társadalom egészében. A helyes történelmi szemléletre. a humán értékekre irányítható figyelem napjaink egyik legértékesebb társadalmi-tudati tartaléka, amelynek mozgósítása egyre több szakembert és társadalmi szervezetet. műintézményt és annak „kultúrstratégiai” kidolgozóját foglalkoztatja, mert az élet minőségei nélkül másként nem is lehetne haladást elérni. A „nyitott” házak és múzeumok, művelődési intézmények jó ideje nem csupán felfedezték ezt a lehetőséget. hanem sokoldalú eredményt is elértek a közönség-, a rétegigényeket képviselő csoportok és természetesen a munkások művelődésének fejlesztésében is. Némiképp túlozva a dolgot a példa Rubljovval így fest: az a rnunkásember, aki váratlanul szembetalálja magát a világ legszebb ikonjaival, de életében soha azelőtt nem is hallott az íkonmüvészetröl, soha nem is látott hasonló műveket és nem tud semmiben összehasonlítást tenni, ami ezzel összefügg — nem kétséges, hogy meglehetősen tanácstalanul szemléli a ki tudja hányadik sejtelmes képet. Más szóval megfelelő alapok nélkül, némi használható históriai tudás hiányában fel lehet ugyan kelteni bizonyos értékű műélvezetet, de az gyenge alapokon állva gyorsan szerte is foszlik, nem hat igazán, nem serkent újabb ismeretek, újabb benyomások megszerzésére, ellenkezőleg esetleg „elkedvetlenít”. A munkást és mindenki mást is elsősorban a napi dolgok érdeklik, azután esetleg a világpolitika eseményei és csak harmadsorban a művészetek, a néprajz vagy bármi, ami a múzeumi tárlók környékén fellelhető. Éppen ezért van jelentősége azoknak az igyekezeteknek, amelyek, mint például a balassagyarmati Palóc Múzeum és a város szocialista brigádjai között is lélegző valóság — valamiképpen érdekeltté teszik a munkást is a múzeumba, kiállításra járásban. A mai közművelődésben a múzeumok mindenoldalú törekvéssel igyekeznek bázisként működni a szélesebb közösségek művelődésének segítésében. Baráth Ferenccel, a múzeum fiatal népművelőjével a gyarmati gyakorlatról, a szocialista brigádok és az intézmény közötti kapcsolatról beszélgetve jutottunk a hároméves tapasztalat végeredményéhez, amely egyben a folytatás-fejlődés biztos pontja is. Ez a végeredmény mára így összegezhető: a városból megközelítőleg tizenöt-tizennyolc brigád személyes kapcsolatot teremtett a kölcsönösség alapján a múzeummal. A felismerés, hogy az érdek közös, kézenfekvő volt már három évvel ezelőtt is: a brigádok kulturális vállalásai és a múzeum legkülönfélébb segítése azonban csak a formát biztosította. A kábelgyár, a kerámia, a kötöttárugyár, a vízügyiek munkacsapatai az együttműködésben technikai, fizikai oldalról segítenek; raktárt rendeznek, felújításkor működnek közre, keresik is a lenetőségeket minderre, ugyanakkor a múzeum a művelődési igények szinte észrevétlen felkeltésében és kielégítésében vesz részt az ő életükben. Nem kell hozzá nagy beleélési készség, hogy az ember elgondolja: azOk a brigádtagok, akik a múzeumi, raktári munkák során élő kapcsolatba kerülnek a máskor oly szigorral őrzött múzeumi tárgyakkal a rendezgetések alkalmával, alighanem másként néznek és mást is látnak maguk körül mindenben. Az érdekeltség felkeltése az első lépés és talán ez a legnehezebb. De aztán itt van az évenként megrendezett műveltségi vetélkedő a brigádok részére, amikor a város, a megye történetével, a jubileumi évben, az idén, Madách életével és műveivel kapcsolatos ismeretekben versengenek a múzeum közreműködésével. Az összehasonlítás alapjai így erősödnek. A tapasztalat az, hogy például az évenkénti versenyre felkészülés egyre mélyebb és egyre igényesebb vonásokban jeienik meg a brigádok „kultúrkörében”, és hogy a felkészülések a lelkiismeretes munkán túl többségükben egészen új (!) ismeretekkel gazdagítják a munkásokat a város, a megye történelmének vagy például a megye műemlékéinek, a néprajz területeinek érintésével. Az új és más helyzetben esetleg szükségszerűen elkerült ismeretek önmagukban is jelentős értéket képviselnének munkásközösségek soraiba kerülve — de ezek fel- használásával újabb minőségek lépnek az életbe. Szokássá változtatni a nem szakmai ismeretek megszerzésének ige—, nyét, „beszoktatni” az embert a múzeumba, a könyvtárba,! a kepek és szobrok világába alighanem mindkét félnek — annak is, aki ebben segít és annak is, aki új szokásként) ezt felveszi — meghatározó élmény. És közben kiegészülnek az oktatás-nevelés iskolai gyakorlatának hiányai, hiszen a megye vagy a város történetéről, esetleg magáról Madáchról és életművéről ott vajmi keveset hallhattak, tanulhattak. De mégis a legnagyobb! eredmény — amit Baráth FeJ renc méltán hangsúlyozott — a múzeum, a múzeumi emberek, az értékek és a munkások személyessé vált kapcsolata. amely mostanra eljutott oda, hogy a jövő évben ■ megrendezendő várostörténe- ti kiállításra maguk a brigádok is keresik-kutátják a tárgyi emlékeket, ilyen igénnyel és ilyen szemmel néznek a kiszuperált sodronyhúzó-ká- belsodró gépre „milyen régi lehet, milyen ipartörténeti emléket képvisel, hogyan lehetne ezt megmenteni a beolvasztástól, miként lehetne kiállítani a város színe elé...?’’ Munka és művelődés íg: együtt adnak olyan alapöt amelyen továbblépve látjul is Rubljovot. T P L NűGRÁD — 1983. november 6., vasárnap
