Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

Munka és művelődés Á mozgalom legjobbjai ' Végkifejletéhez ért szom­baton a Munka és művelődés elnevezésű munkásművelő­dési mozgalom. A hét végén rendezték meg ugyanis a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa és a József Attila városi-megyei Műve­lődési Központ tavasszal kez­dődött mozgalmának megyei döntőjét­A megyei döntőn tizenkét szocialista brigád vehetett részt: Balassagyarmatról a BUFI Kemerovo, az erdőgaz­daság Vadas József, a ká­belgyár Farkas Bertalan bri­gádja, Salgótarjánból a BRG Jedlik Ányos, Edison, a sü­tőipari vállalat Che ©uevara, a Nógrádi Szénbányák Válla­lat kányási Kandó Kálmán, az élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat Április 4-e Szo­cialista Brigádja. Szécsényből a 2. számú Volán 1-es és 2- es brigádja, Pásztóról az ÉL- ®EP József Attiila és a ÜM szerszám- és készülékgyárá­nak Stromfeld Szocialista Brigádja.' A versenyben legjobbnak a bányászok Kandó Kálmán kollektívája bizonyult, máso­dik lett a BRS-s Edison bri­gád, harmadik az Április 4-e brigád. A Munka és művelődés mozgalom értékelésére és a brigádok jutalomműsorára december 12-én kerül sor. Iában ? — Sikeres, nyílt tanítási napot rendeztek a minap a salgótarjáni Budapesti úti Általános Iskolában, amelyen 239 szülő jelent meg. Ismer­kedtek az iskolai munkával, a gyerekek környezetével. — A KMP megalakulá­sának évfordulója tiszte­letére a párt megalaku­lásáról emlékkiállítást ren­deztek az intézményben. A kiállítást Vonsik Ilona, a Nógrádi Sándor Múzeum mu­zeológusa nyitotta meg. — Politikai fórumot rendez­tek az úttörőcsapat számára a héten. Az úttörők kérdéseire Győrffy Dezső, a városi ta­nács elnökhelyettese és helyi politikai vezetők válaszoltak. Rétsági résztvevőkkel Fesztivál Fehérváron ’ Á rétsági Asztalos János Művelődési Központ és a Magyar Néphadsereg Helyőr­ségi Művelődési Otthona gyermekszínjátszó és gyer- mektánccsoportja a hét vé­gén Székesfehérvárra utazott. Az ottani helyőrségi műve­lődési központban ugyanis most rendezik meg a hadse­regszíntű amatőr művészeti bemutatót. A meghívásos rendszerű fesztivál alkalmat nyújt annak felmérésére, hogy a fegyveres testület művészeti nevelő munkája hol tart, milyen színvonalon dolgoznak a csoportok. „Lelkei- keresek” Ä Hazafias Népfront köz­ségi bizottsága rendezésében Kozártíon ma délután ct óra­kor mutatja be Inke László kiváló művész a „Lelket ke­resek” című önálló estjét. A belépődíj nélküli műsor szín­helye a kozárdi MSZMP- alapszervezet helyisége. A Madách Imre születésének 160. és Az ember tragédiája bemutatásának 100. évfordu­lója előtt tisztelgő önálló est­re a környékbelieket is sze­retettel várják. j^§§p|, A balesetek csökkentéséért Munkavédelmi aktíva a szénbányáknál Munkavédelmi aktívát tar­tottak tegnap délelőtt a Nóg­rádi Szénbányáknál, mintegy száz munkavédelmi őr rész­vételével. Tóth József mű­szaki vezérigazgató-helyettes értékelte az éves munkavé­delmi tevékenységet, ■ szólt a vállalat gazdasági nehézsé­geiről. Elmondotta, hogy Nóg­rád megyében, így a szén­bányáknál is romlott a bal­eseti statisztika. Ez a tény figyelmeztet arra, hogy a munkavédelmi tevékenységet a termelésbiztonság kérdésé­vel komplex módon kell ke­zelni­Elgondolkodtatóak az aktí­vaülésen felsorolt statisztikai adatok, tények. Az például, hogy ez évben a Nógrádi Szénbányáknál négy halálos, és négy csonkulásos baleset történt, amely elkerülhető lett volna, megfelelő előrelátással, a munkavédelmi előírások, a fegyelem pontos betartásával­A szénbányáknál a munka- védelem középpontba került; új bányászati biztonsági sza­bályzat látott napvilágot, s egy so,r olyan eszköz, amely a munkavédelem javítását szolgálja. A vállalat vezetése évente több mint százmillió forintot költ munkavédelmi és bizton­sági célokra: gázmérő, vízbe- törtést jelző műszereket vá­sároltak, gumiszalag-súrlódást gátló, tűzvédelmi berendezé­seket, pormérőt, és sorolhat­nánk tovább. Szigorították a védőruhák használatát és a munkavédelmi oktatásokon való részvételt is. A Nógrádi Szénbányáknál tíz éve figyelik a balesetek alakulását, és az összevont mutatók alapján megállapí­tották, hogy az a bázishoz képest romlott. Csökkent a frontokon és nőtt a szállítás­nál, illetve a személyi mu­lasztásból származó balesetek száma. A munkavédelmi őrök az aktívaülésen elhangzotta­kat továbbítják a frontokon dolgozóknak, és a szigorított szabályokat a gyakorlatban következetesen alkalmazzák. Tanácstagi beszámolók Tanácstagi beszámolókra kerül sör Salgótarján város­ban és környékén november 28—december 3. között. So­moskőújfaluban a sportklub­házban november 28-án az 5. és a 6. számú választókör­zetben Weisz Endréné és Tóth István tanácstagok szá­molnak be az eddig végzett munkáról este hat órakor. Ugyancsak ezen a napon a 15. számú választókerület ta­nácstagja, Szabó Ferenc az egészségügyi szakiskolában 17,30 órai kezdettel értékeli a körzet munkáját. Ugyaneb­ben az időpontban kezdődik a Kemerovo-lakótelepi Általá­nos Iskolában Szomszéd Ist­vánná és Tátrai András, a 19. illettva a 20. számú választó- kerület tanácstagjainak ne - számolója. November í9-én este hat órakor Marczinek Márton tanácstag, a rónabá­nyái kultúrotthonban várja a 21. számú választókerület; polgárait Méltó művelődésiház-avató Az idősek napját rendezték meg szombaton Somoskőúj­faluban. A község felújított, megszépített művelődési há­zában a tegnapi volt az első esemény az építési munkák megkezdése óta. A Vöröskereszt, a Hazafias Népfront, a helyi termelő­szövetkezet valamint a határ­őrség közös rendezvényére kétszáznyolcvan hetven éven felüli idős embert, hívtak meg. Az óvodások és az úttö­rők műsorral kedveskedtek, fellépett a nógrádmegyeri asszonykórus. Hóban két kerékkel Közlekedési vetélkedő Kisterenyén Tudósítónktól: A Salgótarjáni városi Ta­nács és járási hivatal mű­velődésügyi osztályai és a városi, járási közlekedésbiz­tonsági tanács szombaton délelőtt Kisterenyén a Kos­suth Lajos Általános Iskolá­ban bonyolította le a nem­zetközi iskolai kupa és az iskolai kerékpároskupa já­rási elődöntőit. A járás álta­lános iskoláinak négy-négy fős csapatai — összesen mintegy 150 gyermek — el­méleti és gyakorlati felada­tokban mérték össze erejü­ket. KRESZ-tesztet töltöttek ki, valamint kerékpáron és segédmotoros kerékpáron tel­jesítették az ügyességi pálya havas talajjal nehezített fel­adatait- A versenyt rendező iskola jóvoltából gyorsan, gördülékenyen zajlott a ver­seny, a legjobb teljesítményt képmagnón is rögzítették. A szoros küzdelem végén az el­ső három helyen az alábbi iskolák osztozkodtak. Ka- rancslapujtői iskola, a salgó­tarjáni Rákóczi iskola és a salgótarjáni Budapesti úti iskola. Egyéni elsők: Kerék­pár: Bodor András és Sípos Henriette, segédmotoros: Knoska István. Mindhárman salgótarjáni iskolákat képvi­seltek. Naptár 1983. november 27., vasárnap Virgil napja A Nap kel 7.05 — nyug­szik 15.58 órakor. A Hold kel 23.25 — nyugszik 13.01 órakor * 1983. november 28., hétfő Stefánia napja A Nap kel 7.06 — nyug­szik 15.57 órakor. A Hold kel---------nyugszik 13.26 ó rakor Harminc évvel ezelőtt, 1953. november 27-én halt meg Eugéne O’Neil amerikai író, hazájában a drámaírás egyik megteremtője. Naturalista, majd később expresszionista művei a modern élet végzet- tragédiái (Amerikai Elektra, Különös közjáték), amelyekkel az amerikai életforma csőd­jét igyekezett bemutatni Leg­utóbb magyarul Négy dráma címmel jelentek meg művei­ből. Esős, enyhébb idő Előrejelzés az ország területére ma estig Túlnyomóan borult idő várha­tó, nyíljál' fiilol lassanként egy­re több helyen ered el afz eső, a hegyekben eleinte havazás vár­ható. Átmenetileg felszakadozik kissé a felhőzet, rövid időre el­áll az eső. A nyugati, délnyugati szél meg­élénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 5, 10 fok között várható. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 47. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A 99 darab négyesre egyenként 93 180 forintot fizetnek, a hárma­sok — szám szerint 8031 darab — 574 forintot érnek. A 226 577 darab kéttalálatos szelvény nyereménye egyenként 25 forint. A közölt adatok nem véglege­se1' 'MTI) . Kedden loltc-joiomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság november 2y-é:., kedden tartja a lottó novemberi juta­lomsorsolását. A húzáson a 45. játékhét szelvényei közölt össze­sen 1290 tárgynyereményt sorsol­nak ki. Főnyeremények: Lada 1200 és Wartburg típusú személy­gépkocsi. . Ezeken kívül egyebek között 12 Hi-Fi torony és .20 szí- nestelevízió jut nagynyeremérfy- ként a szerencsés nyerteseknek. Az igazgatóság sorsolási nap­tára szerint december 2-án Se­regélyesen. 9-én Budapesten. a Magyar Hajó- és ‘Darugyár mű­velődési házában húzzák a lottó nyerőszámait. December 16-án helyszíni közvetítéssel a televí­zió Hargita stúdiójában. 23-án Gödöllőn. 30-án pedig ismét a Hargita stúdióban lesz a heti lot­tósorsolás. (MTI) #■ e 9 Hát megvagymítt" Pontosabban élünk, ami a hét közepére jósolt világ vege elmaradásának egye­nes velejárója. A szerda, egészen közönséges nap­nak bizonyult. Eltekintve attól, hogy az ember rit­kán silabizálhat olyan iro­mányokat. amelyben azt jósolgatják, hogn kampec neki, mert eddigi élete so­rán csintalanul viselkedett embertársaival egyetem­ben. Bevallom, hogy huszon- harmadikán gondosan ki­vártam a délután öt órát — tudniillik, ekkorra ígér­lek a világ végét — minek vásároljak be fel esi égésén, ha egyszer úgysem lesz idő jóllakni. Igazéin az ÁBC- ben nyugodtam meg, ahol annyian vásároltok, hogy abból a vak is lát­hatta, itt bizony nem lesz vege semminek. Eltekint­ve attól a kétszáz forint­tól, amit az üzletben Hagy­tam.... Az is a világ vége ellen szólt, hogy a vásárlók in­kább húsért és felvágotta­kért törték magukat, mint­sem a gyertyákért, vagy mécsesekért. Ami melles­leg meddő igyekezet lett válna, mert ezek a cikkek még a múlt hónapban el­tűntek a polcokról. Gyerekeim kissé később jöttek haza az iskolából, de nem a világ vége, ha­nem a tanítási idő vége miatt. Fiam meg egyene­sen diadalittasan hökdö- söt-i órájára, mondván, hogy már öt óra elmúlt és még mindig egész jó színben vagyunk. Hát ts is tudod, kérdeztem némi­leg megrökönyödve. „Na­ná, beszélik. Ja, meg az izé is megírta”, hadarta, s egyből kicsit úgy éreztem, mindjárt vége a világnak, mert ettől a jamegaizétöl mindig így érzem magam. Ráadásul hirtelen eszem­be jutott, hogy a húszadi­kán esedékes családi pót­lékot sem kaptuk meg. s ismét a balsejtelem kez­dett gyötörni. Tán csak nem arra számítottak, hogy minek arra a kis időre családi pótlék? Akkor lá­zasan kezdtem keresgélni az értesítést, amit rend­szerint be szoktak hajíta­ni az ajtónyitáson — meri ugye a pótlékot akkor hoz­zák, amikor általában mindenki eltűnik otthon­ról — hogy mehetek a postára a pénzért. Némi kutatás után meg is leltem a kis papírt a varrógép alatt és ettől egy csapásra megnyugod­tam. Este, mint bármelyik másik este, megnéztem a televízió híradóját. Láthattuk, hogy tő­lünk nyugatra, az idei karácsony nem annyira a szárnyas angyallcák, mint inkább a szárnyasrcikéto.k jegyében fog zajlani és jut a fenyők alá egy-két Per­shing is. Bár kétlem, hogy ennek az ottani gyerekek örülnének, ettől még nem hiresztelik a világ végét. Azután a Kék fény kö­vetkezett, amiből megtud­tam, hogy a Szépművésze­ti Múzeum riasztóberen­dezései nem működtek és ettől újfent erőt vett raj­tam a balsejtelem. Vajon azért nem javították meg, mert az illetékesek is a világ végére spekuláltak? A világnak ettől ugyan nem lett vége, a képek­nek viszont — egyelőre — igen. Már-már megnyugod­tam, amikor megütötte a fülem, hogy a rendőrség eltűnt személyeket keres. Ahá, ezek szerint mégis van igazság a szóbeszé­dekben, hogy egyesek kámforrá válnak. Amikor m.ég azt is meghallottam, lehetséges, az illető a be­mutatott fényképtől elté­rően szakállat visel, ükkor végképp ideges lettem. Már nyúltam volna a te­lefon után, hogy nekem meséltek olyat, hogy vala­ki aki szakállas is volt, eltűnt, de sehol nem. talál­tam o. telefont. Kisfiúján azt hittem, az is eltűnt, amikor eszembe Jutott, hegy nincs is telefonunk,.. Mostanában pedig so li­ke,l jobban nyugtalanít a hó vége, mert mint a leg­több béritől és fizetésből élő magyar állampolgár­nak, a pénzünk addigra mindig eltűnik. Ráadásul hó vége — a vi­lág végével ellentétben — legalább tizenkétszer kö­vetkezik be évente. Es, ezt egészen pontosan meg­jósolhatom, mindig a hó­nap utolsó napján. Zilahy Tamás Könyvespolcra A Nógrádi Sándor könyvesbolt ajánlata MÓRA KÖNYVKIADÓ: Bihari'Klára: A fekete tün­dér lánya 45, Kormos Ist­ván: Mesék Vackorról 125, Ágai Ágnes: Vásárija 27, Bo­dor Ferenc—Somogyi ©yőző: Páncélos lovagok (Bölcs ba­goly-sorozat), 22 forint. AKADÉMIAI KÖNYVKIADÓ: Katona József: Bánk bán 76, Paoh Z&igmond Pál: Ma­gyarország története 1790— 1848, I—II. kötet 400 forint. KOSSUTH KÖNYVKIADÓ: Rostoványi Zsolt: Mit kell tudni az iszlámról 24, John Reed: Tíz nap, amely meg­forgatta a világot 70 forint. EURÓPA KÖNYVKIADÓ: Párái V.: Gyilkosok és sze­retők 64, A pannonhalmi hó- ráskönyv, I—II. kötet-375-fo­rint. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: Juhász Ferenc: Remény a halálig, 68 forint. TÁLTOS KIADÁSSZERVE­ZÉSI GM: Zórád Ernő: Utazás Plútóméba (fantasztikus kép­regény), 48 forint. MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ: Braumann Pál: Villamos szerelőipari kézikönyv 275 fo­rint. — Még nem elég népszerű az aerobic? Ingyen aerobic- foglalk ozásra kerül sor Sal­gótarjánban, a városi sport­csarnokban kedden és csü­törtökön este nyolctól kilen­cig. Korhatár nélkül, de csak a mozogni, tornázni vág'yók- nak, kíváncsiskodóknak nem. — Kézi munkavégzés köz­ben érte a legtöbb baleset megyénk kisiparosait idén: fél év alatt hatan szenvedtek ilyen balesetet, míg géptől „csak” öten szereztek sebet. A nagyüzemekben veszélyes anyagmozgatás itt „kevés”, összesen kettő sebesülést oko­zott. A balesetek egyébként 564 munkanap kiesését okoz­ták, időarányosan keveseb­bet, mint tavaly. — A Tempress a Vigadó­ban. A budapesti Vigadóban lép fel ma délután a salgó­tarjáni Tempress játékszín, az UM öblösüveggyárának amatőregyüttese. A Déri Já­nos vezette műsorban egyéb­ként neves gyermekműsor­előadók — köztük Halász Ju­dit, Móka Miki, azaz Levente Péter — lépnek a közönség elé. A Tempress dramatizált játékait mutatja be, amely­nek lényege a gyermekközön- séggel való együtt játszás. — Mihálygergén vendég­szerepelt a Nógrád táncegyüt­tes szombat este. Az Ipoly táncegyüttes otthonában a néptáncot értő és szerető kö­zönség előtt nagy sikert ara­tott a Nógrád. Szerdán lÉpteiraái»- MélHsolás Az Országos Takarékpénz­tár november 30-án, szerdán Budapesten rendezi a gépko­csinyeremény- betétkönyvek idei negyedik, sorrendben 90. sorsolását. A húzáson a júli­us 31-ig váltott, és az októ­ber 31-én még forgalomban volt 50p0 és 10 000 forintos gépkocsinyeremény-betét- könyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét a december 2-i lapok közlik; a hivatalos nyereményjegyzék december 5-én jelenik meg. (MTI) — Szövőszakkört hoznak létre a kazán Senior Műve­lődési Házban. Ebből a cél­ból a Váci Kötöttárugyár he­lyi gyáregysége egy, a na­pokban elbírált pályázaton 155 ezer forint támogatást kapott a textilipari dolgozók szakszervezetétől. A szakkör dolgozza majd fel a falu ér­tékes szőtteshagyományait, s az ősi mesterségre oktatja a helyi fiatalokat. — Hagyomány Terenyén. A kdsterenyed gimnazisták köré­ben hagyomány, hogy min­den évben, a KMP megala­kulása évfordulójának tisz­teletére, felkeresik a község­ben élő egykori illegális kom­munistákat. Idén hét régi kommunistát köszöntötték vörös szegfűvel.' NOGRAD, a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei'Tanács lapja. Fószerkesztó; GOT VAK GYULA. Szerkesztésig: Salgótarján, Palóca Imre tér ti Telefont 10-937. Főszerkesztő;. 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tér V Telelőn; 12-3«. Telex: 229 109. Irányi tószám- mii. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre m3 forint, egy évim ^ toil forint, Eloállitjaj a Nógrád megyei Nyomdaipari .Vállalat, 3101 Salgótarján, faló ez Imre lér 4. Pf.4 #S. Felelős vezető; KELEMEN GABO& igazgató. Indexszám; 23 032 HU ISSN 0133-1531

Next

/
Oldalképek
Tartalom