Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-24 / 277. szám
VILÁG PROLETÁRIA| EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI 81Z OTTSÄGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ' XXXIX. ÉVF., 277. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1983. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK SZÉNTERMELÉSI HELYZETKÉP Sikerek a föld alatt November eddig eltelt időszakában eredményesen tevékenykedtek a Nógrádi Szénbányák dolgozói. Keményen megdolgoztak a jó eredményekért. A mélyművelésű aknaüzemek közül Hányáson a termelés továbbra is emelkedő jellegű, annak ellenére, hogy a novemberi adósságuk 630 tonna. Viszont figyelembe kell venni, hogy különböző okok miatt utoljára májusban teljesítették a tervet 80 százalék fölött. Tiribesen 100, Szorospatakon 109, Ménkesen 115 százalék volt az előirányzat végrehajtása, összességében a mélyművelésű aknaüzemek 2463 tonna többletet produkáltak, ezáltal 6,1 százalékkal túlszárnyalták az elképzeléseket. A külfejtési üzem ezúttal is kivágta a rezet és 3949 tonna többleteredménye 21 százalékos túlteljesítésnek felel meg. Összességében a Nógrádi Szénbányák novemberben 6412 tonna többletet hozott felszínre és 10,9 százalékos túlteljesítést könyvelhetett el. A széntermelő üzemek eredményét jelentősen javította, hogy hét végeken is termeltek, mégpedig 2—3 harmadban. A kép teljességéhez tartozik, hogy hétköznapokon több esetben is vagonhiány akadályozta a szén elszállítását és ezt az osztályozó dolgozói szabadnapjukat feláldozva, hét végi munkával tudták ellensúlyozni. A remek külfejtési eredmények ellenére a termelést gyakori rakodógép-meghibásodás akadályozta. A jobb minőségű szén mennyiségének növelésére az erők nagy részét átcsoportosították a nyír- medi külfejtésre. A vállalatnál nem hagyják figyelmen kívül, hogy bár a kitermelt szén mennyisége igen fontos, de a leglényegesebb az eredményterv teljesítése. Ilyen szempontból kell mérlegelni, hogy a ménkesi aknaüzem mintegy 15 ezer tonnás éves termelési lemaradása ellenére október végén 1,6 millió forint eredménnyel zárt, ami főleg anyagtakarékosságból és a tervezettnél jobb minőségű, ezáltal drágábban eladható szén termeléséből adódott. Szorospatakon mintegy 3,1 millió forint a lemaradás, de a termelés jelenlegi színvonalát tekintve várható, hogy az év végére teljesítik az eredménytervet. A termelés jelenlegi szintjének fenntartása, netán fokozása esetén várható, hogy árbevételi tervét is teljesíti a vállalat. Vágathajtásban már nem ilyen rózsás a helyzet, bár az Alözö hónapokhoz képest javultak az eredmények. Mgn- kesen 40, Tiribesen 11 méter az előny, viszont Hányáson 77 méter, Szorospatakon pedig 52 méter a lemaradás. Szorospatakon a szellőztetés javítása és egy front kiszerelése a bányászok jelentős részét lekötötte, de ezek befejezése után az eredmények javulása várható. Kábelek külföldre ÜBLÖSÜVEGGYÁRI MUNKAVÉDELEM Hatékonyabb védőeszközök, biztonságos munkakörülmények Fokozott érdeklődés nyilvánul meg az év utolsó három hónapjában a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyáregységének termékei iránt. A véglegesített exporttervek teljesítése igen jelentős feladatot jelent az üzem dolgozói számára. A termékek előállítására a beruházás által megteremtett gyártmány- és gyártásfejlesztési tevékenység eredményeként kerühetett sor. Teljesítése esetén a balassagyarmati kábelgyár exportbevétele meghaladja a háromszázmillió forintot. Képünkön: korszerű gépsorokon készülnek a szabadvezetékek Tíz hónap alatt száztizenhárom bejelentésre kötelezett sérülés fordult elő idén a salgótarjáni öblösüveggyárban: tízzel kevesebb, mint a múlt év első öthatodában. A sérülés miatt kieső napok száma 1771' volt: 418-cal kevesebb mint tavaly. A helyzet javulása több erői eszí tésnek köszönhető: emelték például az egyéni védőeszközök színvonalát, s — a visszafogott anyagi lehetőségek ellenére — számottevő ráfordításokkal javították a munkakörülményeket egyes területeken. Csökkent például az üveg feldolgozása közben adódó sebesülések száma, és hő okozta bajt is kevesebbet jegyeztek föl az utóbbi évekhez viszonyítva. Ez nagymértékben köszönhető annak, — a helyi szakemberek véleménye szerint —, hogy sikerült beszerezni hatékony védelmet nyújtó kesztyűket. A feldolgozók például Nitril kézvédőben dolgoznak, ezt az árut Ausztriából szerzik be; kitűnően megelőzi a vágjúsos sérüléseket. Az automata gépek mellett fáradozók úgynevezett kikóskesztyűban oldják meg sokrétű feladataikat. Ezt a védőeszközt üvegipari körülmények között a SZOT Munkavédelmi Kutatóintézete kísérletezte ki. részben az öblös üveggyári tapasztalatok felhasználásával; s egy magyar vállalat gyártja. A kesztyű jól véd a hő ellen, ugyanakkor a részben gyakorlatlanságból, a figyelem csökkenéséből adódó, gép okozta zúzódásokat természetesen nem háríthatja el, az ilyen sérülések száma noth A gyáriak belátható időn belül elejét veszik a keverőházben bizonyos mértékig fennálló szilikózisveszélynek. Automatizálják a mérlegsort: elsősorban a bemérésnél, ahol a legerősebb a ki porzás, gép veszi át az ember szerepét. Jövőre fejezik be a most zajló munkálatokat. Ugyancsak jövőre készülnek el a keverőház rostaszinti ének elszívóberendezésével : ez utóbbi fejlesztés négymillió . forintba kerül. El.szivóberendezést alakítanak ki a festődében is. Itt megoldják, hogy a festőfülkékből elszívott gáz festék- tartalmát, még a fülkén belül vizes ülepítésscl leválasztják. E módosítást nagyrészt Sólyom János helyi szakember újításainak fölhasználásával viszik végbe. Jövőre tervezik a finom- csisz jlc-munkahelyeknek ergonómiai szempontból megfelelőbbre való átformálását. A KOGÉP tervezi meg a világítást és a zajcsökkentésre szolgáló, változtatásokat:- már idén, decemberben elkezdődnek a tervezéshez kellő kísérletek a helyszíneken. Mai számunkból: MUNKAHELYI DEMOKRÁCIA * AMATŐRÖK SZÍNJÁTÉKA * AZ OLVASÓK FÓRUMA Társadalmi szükséglet és érdek A tartalmas vakáció érdekében A Művelődési Minisztérium értékelte a nyári napközis táborok tevékenységét és az eredmények, a gondok számbavételével meghatározta a jövő nyári legfontosabb feladatokat. Ez évben is a legtöbb gyermek — az általános iskolai korosztály mintegy 20 százaléka — a Magyar Úttörők Szövetsége táboraiban töltötte szünidejének egy részét. A SZOT üdülőiben harmincezer, a HNF olvasótáboraiban tízezer gyermeknek nyújtottak pihenési, művelődési lehetőséget. A tanácsok, illetve az általános iskolák által szervezett nyári napközis foglalkoztatást mintegy százezer tanuló igényelte. Megállapították, hogy az előző évekhez képest a tudatosabb előkészítő munka ellenére az idén nyáron sem sikerült emelni a táborozó gyermekek létszámát. A szervezett nyári gyermekfoglalkoztatás a diákoknak jelenleg csak egy Harmadára, s a szünidőnek is csupán rövi- debb szakaszára, két-három hétre terjedt ki. Különösen hiányzik a szervezett időtöltés azoknak a tanulóknak, akik hátrányos, veszélyeztetett helyzetű családban élnek, ahyl a szülők nem akarnak vagy nem tudnak megfelelően gondoskodni gyermekeik nyári programjáról. Nem megnyugtató a bentlakásos nevelőintézményekben élő állami gondozott gyermekek nyári programja sem, akiket nem visznek haza a szülők, sem pedig a patronálok. A családok többsége pedig a két és fél hónapos nyári szünetben csak állami, mozgalmi, társadalmi segítséggel képes a gyermekeknek hasznos elfoglaltságot biztosítani. Társadalmi szükséglet és érdek is tehát, hogy az eddigieknél hatékonyabb legyen a családok és a gyermekeik nyári szünidei programjának segítése. Fontos törekvés, hogy a vakáció egyre inkább szerves folytatása, kiegészítése legyen a tanévi nevelőmunkának és a társadalmi gondoskodásnak. A minisztérium illetékesei szerint a nyári napközis foglalkoztatás iránti igény fokozódása . indokolná a tárgyi és személyi feltétetek javítását. Az elért eredmények ellenére jelentős különbségek tapasztalhatók a napközis táborok színvonalában. Ennek oka számos esetben az, hogy nem tervezik be a nyári foglalkoztatások költségeit, s a tanácsoknál meglevő — a napközis táborokra fordítható — összegeket sem használják fel, takarékosságra hivatkozva. Az ellentmondások feloldása érdekében a Művelődési Minisztérium illetékesei a jövőben fontosnak tartják, hogy a tanácsok és az irányításuk alá tartozó oktatási intézmények tervezzék költségvetésükbe a nyári napközis foglalkoztatások költségeit, a közreműködő pedagógusokat pedig készítsék fel a nevelőmunka korszerű módszereire. Tegyék számukra lehetővé, hogy a napközis programok összeállításában alkotó módon részt vehessenek, azokra időben felkészülhessenek. A helyi tanácsi vezetők törekedjenek arra, hogy a riapközjs foglalkoztatások — gyakran bántó — színvonalkülönbsége csökkenjen. Lépjenek . fel az olyan gyakorlat- ellen, amikor egy napközis táboron belül minőségében más programot élvezhetnek azok, akik a napközis térítési díjon felül'plusz- költséget vállalnak.. A minisztérium illetékesei hangsúlyozzák, hogy az állami költségvetésből elsősorban a hátrányos és a yeszélyez- tetett helyzetű tanulók részére kell biztosítani a magas színvonalú kulturális, sportellátást. Az önköltséges, speciális igények kielégítésére szervezett táborokat, foglalkozásokat, az iskolai napköziktől elkülönítve, lehetőség szerint a közművelődési vagy sport- és egyéb intézményekben működtessék. A Művelődési Minisztérium illetékesei azt ajánlják, hogy lehetőleg még a tavaszi szünet előtt minden nevelési, oktatási intézményben ismertessék a nyári lehetőségeket: szülői értekezleteken adjanak tájékoztatást az iskola szervezte nyári gyermekfoglalkoztatások programjáról, a szolgáltatások köréről. s a többi közérdekű tudnivalókról. Kádár János a Német Demokratikus Köztársaságba utazik Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a* NDK államtanácsa elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos, baráti látogatásra az NDK-ba utazik. (MTI) KÖVETÉSRE MÉLTÓ PÉLDA ■ I Ongyógyító klub Balassagyarmaton Talán -kevesen tudják, ják őket a programok előké- "hogy hazánkban 1955-ben ‘ szítésébe! lebonyolításába,, alakult meg .az első öngyó- Egészségügyi előadások, .gyító, alkoholizmus elleni ' filmvetítések, viták orvosok, . klub Békéscsabán, Zahorán jogászok bevonásával, hogy . Mátyás kezdeményezésére és csak néhányat említsünk a vezetésévél. Az eltelt 28 programok, közül, amelyek esztendő alatt a volt alko- természetesen szeszmentes holbetegek mozgalma kitere. környezetben zajlottak, 'bélyesedett, az a-lkoholiz- S íme néhány számadat, •mus; elleni küzdelem ' vezető - tény, a, klub egyéves tevé. szakemberei is elismerik, " kenységéből; minden csütámógatjafc, s mint a reha- törtökön 17 órától '21 óráig bilitáció egyik megvalósuld- látogatható a művelődési si lehetőségét, beépítették a központban. Tavaly a 16 terápiás láncba. klubestből hét esetben • köNehéz lenne összeszámol- tetten programot, négy előni, hogy napjainkban hány adast es ot egyeb szorakozöngyógyító klub működik tato jellegű összejövetelt országszerte, az viszont tény, rendeztek, összesen 576 la- hogy megyénkben elsőként togato reszveteleveL Ebből tavaly ősszel alakítottak al- mint 160 volt olyan, koholellenes klubot Balas- , 1 r9ar nem all korházi ' sa-gyarmaton. A mega-laki- kezeles alatt (utogondozott). táshoz hatékony segítséget A? toglalkozasra jellemadott az MSZMP városi bi- zo latogatottsag csaknem 35. zottsága, a városi Vöröske- eddigi tapasztalatok azt reszt, a tanács és az alko- mutatják,^ hogy az őszi, té- holizmus elleni társadalmi k, tavaszi időszakban a leg- bizottság, helyiséget pedig a magasabb az érdeklődés, szükséges felszerelésekkel a . A közelmúltban az egri Mikszáth Kálmán Művelő- • alkoholizmus elleni klub dési-Központ. meghívására négy megye, nyolc klubjának találkoző- Az/eddig eltelt több mint jára került sor a Szalajka- egy év fő feladatának a völgyben, ahol megyénket klub irányítói azt tekintet- _ első alkalommal — a -ba- ték, hogy az utógondozásban lassagyarmati klub három hatékonyan részt vegyenek, tagja képviselte. Az ott szer- s a kórházzal szoros kapcso- zett tapasztalataikat, a kez- lalot tartva a kezelés alatt deménvezéseket a jövőben a álló betegeket megismertes. gyakorlatban kívánják tiasz» sék a klub életével, bevon- nosítani. I