Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
Hatvanéves házasság Gyémántlakodalmat tartottak tegnap Salgótarjánban. Kosár Vencel és felesége, lánykori nevén Vég- bali Ilona hatvan esztendeje lépett frigyre. A Som- lyó-bányatelepen élő házaspárt két gyermeke és három unokája köszöntötte a tarjáni „családi iroda" által rendezett ünnepélyen. Mindketten 82 évesek; a férfi 44 esztendőt dolgozott bányászként a föld alatt. Tekintélyes mozgalmi múlttal rendelkez-, nek: egyaránt 1945-ben léptek be a pártba. Kosár Vencel a munkásőrségnek alapító tagjaként szerzett érdemeket. Eseménygazdag életükben az egymás iránti bizalommal, megértéssel is példát mutattak. NÓGRÁD Főorvosi értekezlet 0 korszerű betegellátás érdekében Gyümölcsfák őszi ápolása Lombtiu Hatás után jól szembetűnnek azok a durva sérülések, károsodások, amelyeket nyáron és ősszel a szüretkor mi. magunk — esetleg a vihar — okoztunk gyümölcsfáinkon. Ellentétben a korábbi rossz hagyományokkal és gyakorlattal, azaz a kizárólagos tavaszi metszéssel, már most ősszel vizsgáljuk át és gyógyítsuk fáinkat *— ajánlja a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja. Arról van ugyanis szó, hogy a legtöbb növényi betegség már ősszel megkezdi és a fagymentes téli napokon folytatja a pusztítást, ami a növények erős mézgáscdásáböl is megfigyelhetünk. Különösen vonatkozik ez a csonthéjas gyümölcsfákra, az őszi-, a kajszibarackra, a meggyre. Most tehát az a teendő, hogy a sérült- ágakalt éles ollóval vagy fűrésszel távolítsuk el és a sebhelyeket azonnal kezeljük a boltokban kapható, például Celcid sebkezelő anyaggal. 14-585 A szakmai programok megvalósulásáról, a jövő év terveiről, valamint a szakképesítések ■ alakulásáról tárgyaltak tegnap Salgótarjánban a megye kórház és rendelőintézeti igazgató főorvosai. Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó és Nógrádgárdony egészségügyi intézeteinek vezetői írásos beszámolót terjesztettek az ülés résztvevői elé, akik között jelen volt dr. Harakály Mária, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa. A kardiológiai, angiológiai, onkológiai, traumatológiai, ideg-elme ellátás, a vérellátás, a terhesgondozás és szülészeti ellátás személyi és tárgyi feltételeinek alakulása, a sürgősségi betegellátás programja szorosan összefügg a lakosság korszerű betegellátásának ügyével, korunk leggyakoribb betegségeinek megelőzésével, illetve kezelésével és utógondozásával. Mert nem közömbös például az, hogy a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők milyen ellátásban részesülnek, milyen korszerű műszerek állnak a vizsgálatokat végző orvosok rendelkezésére. Kiemelten fontos az onkológiai szakmai program állandó fejlesztése, hiszen a rák megelőzése, illetve korai felismerése embereik százait mentheti meg az életnek. A megye egészségügyi intézetei a rendelkezésre álló pénzforrások segítségével, dolgozóik állandó továbbképzésével a szakmai programokat teljesítették és a továbbiakban a lehetőség szerint fejleszteni kívánják. k. m. Vetélkedő brigádoknak A munkásművelődési vetélkedő elődöntője szerdán zajlott le a BRG salgótarjáni gyáregységében. Az eseményre több mint tíz brigád nevezett be. s adott számot tudásáról. A témakör igen változatos, széles skálájú volt. Madách élete. Az ember tragédiájának születése, cselekménye. a gazdaságpolitika időszerű kérdései, a munkahelyi demokrácia problémái szerepeltek a kérdések között. Az első két helyezett a Jedlik Ányos és az Edison Szocialista Brigád képviseli a vállalat színeit, a november 19-én szombaton, Salgótarjánban rendezendő vetélkedőn. Művészetről mindenkinek Művészetről mindenkinek címmel szabadegyetemet szervezett a TIT megyei szervezete. Az előadássorozatot megvásárolta a megyei pedagógus-továbbképzési kabinet, a megye rajztanárainak továbbképzésére. Az ismeretterjesztő sorozat azonban nem vesztette el szabadegyetem jellegét, e .megyei szakembereken kívül minden érdeklődő látogathatja az előadásokat. Az elsőt tegnap tartotta Salgótarjánban a pedagógustovábbképzési kabinetben Aradi Nóra művészettörténész Az absztrakt művészet a második világháború után címmel. Naptár 11983. november 18., péntek 1 Jenő napja A Nap kel: 6.52. nyugszik: .16.06 órakor. A Hold kel 15.23, nyugszik: 4.091 órakor. Száztíz évvel ezelőtt 1873. november 18-án született Richard Dehmel német költő. Elöbo impresszionista, majd expresszionista stílusban írt költeményei a hazug polgári erkölcs ellen irányultak. Ellenmondásuk nyilvánul meg abban, hogy a szocialista tendenciák mellett sokszor szerzőjük individualista szemléletét tükrözik. Irt színdarabokat. regényeket és összegyűjtött művei tíz kötetben jelentek meg. Élénk szél Előrejelzés az ország: területére ma estig, időnként kissé megnövekszik a felhőzet, főként északkeleten liószállingózás lehet. Az északnyugati seél helyenként megélénkül. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —4, —9 fok 'között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok közelében valószínű. Távolabbi kilátások szombattól keddig. A hét végére igen erős éjszakai lehűlés kissé mérséklődik. Tartós csapadék nem várható, de eleinte futó hózáporok, majd záporok kialakulhatnak. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —4. plusz 1 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között várható. Feienállt napokig! > Bravúros tornamutatvánnyal rukkolt ki egy piros Skoda gépkocsi: több napon keresztül fe- jenállt a megyeszékhelyen, a Tarján vendéglővel szemközt. Azóta már talpra fordult, de még tegnap is — immár egy hete - ott időzött az összetört járgány az étterem előtti gyepen. Nem nagy dolog, mégis figyelemre méltó, hogy az arra sűrűn járó buszok egyikében milyen megjtegyzés hangzott el az esettel kapcsolatban: „Biztos azért nem mer írni róla az újság, mert valami »nagy fejes« állt fejre..." A dologban megtisztelő egy újságíró számára, hogy a publikum nem az elszállítást hiányolja elsőként, hanem a sajtó reagálását. Élénk érdeklődés kíséri a lapot — vonható le a következtetés. A nagy figyelem tapasztalásakor is előfordul azonban, hogy egy-egy „fejre állás” utón elmarad az eset részleteinek közzé tétele. Mert, mint ebben az esetben —, s ez a kocsi állapotán is látszik —, a „tor- namutatvány" nem okozott olyan bajt, sérülést, ami említést követel. így csak azért támadhat rosszallás, hogy a kocsit miért nem vitték el a helyszínről egy héten ót. .. De kis jóindulattal ez is megbocsátható’: nem kevés autósnak hatásos figyelmeztetésül szolgálhat az út mellett álló, „gyűrött külsejű" Skoda. mÁll a ház, bár fogy gazdagsága Íme a ház. Lencsevégre kaptuk, hogy ha valaki netán kételkedne az írott szó hitelében, hát saját szemével lássa. Íme a ház. immáron több mint három évtizede, félkész állapotban, kitéve az enyészetnek. Egykoron művelődési háznak szánták a marakodi-pusztaiak. Nem sajnáltak érte pénzt, társadalmi munkát. Aztán elfogyott a pénz. Odaveszett a lendület, és lassan odavész az építmény is. Pedig némi tőkebefektetéssel hasznosítható lenne akár kisüzemnek, akár más közületi célokra. De senkinek sem kell. A magánépítkezők keresik fel olykor az éj leple alatt, hogy ellopják belőle, ami használható. Az illetékesek talán abban reménykednek, hogy ily módon majd csak eltűnik egyszer a föld színéről? —• ria — Megy az eke, szaporodik a barázda Néhány nógrádi szántóföl- dön „kifagytak” az ekék. így néhány nap pihenőre kényszerültek az őszi mélyszántást végző emberek és erőgépek. A csaknem negyvenezer hektáros összterületnek eddig a 80—85 százalékát már felszántották. Várhatólag a hátralévő munkát is rövidesen befejezik. Tavaszi árpa, kukorica. burgonya, cukorrépa, mustár — és így tovább — kerül ezekbe a földekbe. Az erdészeti üzemekben a kitermelt fák szállítása zajlik: tűzi-, bánya- és ipari fává dolgozzák fel a nyers törzseket a szakemberek a következő hetekben. Hadár-idegenforgalom Az utóbbi napokban megélénkült a Ealaton madár-idegenfor- galma. Különösen nagy csapatokban érkeznek a tóra vadlibák és vadkacsák. A vetési ludak reggelente kirajzanak, s tízeSierszám lepik el egyes kisalföldi falvak határát. Este a hatalmas csapatok nagy gágogással visszavonulnak éjszakai szállásukra, a Balatonra. A Kis-Balaton nyílt vizeit is el- özönlötték a madárcsapatok. A hévízi csatorna mentén jégmadarak tanyáznak. A természetvédelmi megfigyelők szerint a költöző madarak közül is visszamaradtak kisebb csapatok, s esek már valószínűleg télen sem hagyják el a Kis-Balatont és a Zaia folyó környékét. Keresik a tettest a lakosság segítségét kérgük! Mint arról mar tudósítottuk olvasóinkat, november 14-én Salgótarjánban a főtéri, 13- as jelű épület es a Péeskő Áruház között három általános iskolás diáklányt megsebesítettek. A támadó éles, vékony eszközzel támadta meg a lányokat este fél hat és háromnegyed hat között. Sőt fél órával később a vasútállomás melletti aluljáróban, a buszmegálló közelében ismét megpróbált megszúrni két diáklányt. Szerencsére a lányok állapota nem súlyos, sőt már járhatnak iskolába is. A rendőrség nagy apparátussal, szakértők bevonásával kezdte meg a nyomozást, mely most is tart, különös tekintettel arra, hogy gyerekekről van szó. Miután a lányok a sötét és az ijedtség miatt pontos személy- leírást nem tudtak adni, nehezebb munkát jelent a tettes keresése a nyomozóknak az átlagosnál. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindazok, akik az említett időben a két helyszín közelében jártak, és bármi gyanúsat észleltek, sürgősen jelentkezzenek a rendőrségen! A legapróbb mozzanat is fontos lehet és mindannyiunk érdeke, hogy segítsük a tettes felkutatását. Kedvezményes szálláshelyek az autóklub tagjainak A decemberi ezüst- és aranyvasárnapi várható nagy vendégforgalomra tekintettel különleges kedvezménnyel biztosít szálláshelyet klubtagoknak Budapesten az autóklub Touring-szolgálaU. December 9—11. között a Budapest. 16—18-a között a Budapest és a Stadion Szállóban vehetik igénybe a vendégek a kedvezményeket. A Sopron Szállóban szintén kedvezményesen lakhatnak december 23-ig a klubtagok. Legkevesebb 3 napi tartózkodás esetén visszakapják üzemanyagköltségüket lakóhelyüktől Sopronig és vissza. Jelentkezni bármelyik autóklub-irodában lehet. — A veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma közel 2400 a megyében az oktatási és gyámhatósági nyilvántartások szerint. Különösen magas ez a szám a balassagyarmati és a salgótarjáni járásban. Sajnálatos, hogy újratermelődésük folyamatos, amelynek oka a szülők italozása, a rossz szociális környezet. — A mátrakeresztesi Temető út' a közelmúltban készült el. A 154 méter hosszú és három méter széles útihoz szükséges anyagokat a társadalmi munkaversenyben elért első helyezésért kapott ötvenezer forintból vásárolták, az út megépítését pedig a lakosság társadalmi munkában végezte el. barnái hírek — Öregek napját tartottak a községben, ahová 124 hetven éven felüli idős embert hívott meg a HNF helyi bizottsága mellett működő nő- bizottság, valamint a helyi tömegszervezetek. A megjelenteket vendégül látták, az óvodások műsorral kedveskedtek az öregeknek. — Központi fűtést avattak hétfőn a bárnai általános iskolában. Hogy az olajfűtést korszerűsíthessék, a lakosság tetemes társadalmi munkát vállalt, és a szénbányák tervező brigádja is ingyen vállalta a központi fűtés megvalósítását. Talán még nem csöngettek! — kj — — Huszonhat baleset adódott idén eddig a balassagyarmati kábelgyárban, s így az utóbbi évek legkedvezőbb munkavédelmi mutatóját ér'ték el. Tavaly tíz hónap alatt 42 sérülést, számoltak össze. A kieső napok száma is csökkent: a múlt óv októberének végéig 780 volt, most november közepén „csak” 451 műszak ment veszendőbe baleset miatt — Agrár szakemberek, szilikátipari szakértők és szervezési, vezetési specialisták cseréjére kerül sor a MTESZ és a bolgár NTS salgótarjáni, illetve pemíki szervezete között 1984-ben. A két szövetség megyei elnökségei legutóbbi nógrádi találkozásukkor döntöttek az évek óta tartó testvérkapcsolat ápolásának részleteiről. — Halálos baleset. Á Heves megyei Tarnaleleszen az Egyetértés Termelőszövetkezet erdészetében Kormos Ignác 48 éves helyi fakitermelő a lejtős domboldalon munkája közben megcsúszott és egy fának esett. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. — Pályaválasztás. Megyénkben zajlanak a pályaválasztási hetek. Ennek keretében tegnap két eseményre is sor került. Nagybátonyban az általános iskola nyolcadikosai számára a katonai pályáról tartottak osztályfőnöki órát, Taron pedig a szülőket tájékoztatták a pályaválasztás, pályairányítás lehetőségeiről. — Ötvenezer ember él a salgótarjáni járásban, amely a megyei lakosság 21 százalékának felel meg. Az iparban foglalkoztatják a dolgozók hatvan százalékát, ugyanakkor jelentős a mezőgazdaságban való foglalkoztatottság is, mintegy 22 százalék. VADKACSA INKUBÁTORBÓL Á kistenyésztésű szárnyas- vad állományát a sokszorosára lehet növelni, ha elősegítjük az utódképzést. Perm városában, az Oroszországi Föderáció területén ornitológusok és biológusok bizonyították ezt be kísérleti úto,n. Amikor a kísérletbe bevont szárnyasok* lerakták tojásaikat, elvették tőlük, s ekkor a kacsák újra tojást raktak. Ebből kikeltek a kis pelyhesek, s a kacsamamák ezeket szárnyrakelé- sükig fel is nevelték. Az első, az elvett tojásokat inkubátorokba tették, ahol a meghatározott időre kikeltek a kiskacsák. A. Boltnyiko.v, a Permi Or-' vostudományi Intézet professzora, a módszer kezdeményezője hangsúlyozza, hogy! ilyen eljárással egy költési szezonban mintegy 70 százalékkal növelhető az utódképzés mennyisége, és más szárnyasok esetében is. | rsOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér l. Telefont 10-977, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiádő: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109, Irányítószám; 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évem 400 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pí.j 96. Felelős vezető; KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 073 HU ISSN 0133-1558