Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-12 / 241. szám
SZÉPEN MÄGYARUC - SZÉPEN EMBERÜC Munkabizottság a beszéd- és magatartáskultúráért Hosszú évek óta halljuk a kacsoportjaival, amelyék min- kát is arra kérik, hogy fográdióban Lörincze Lajost édes den megyében működnek, a lalkozzanak a hivatalos nyelv- anyanyelvűnkről beszélni, sajtó, a rádió, a televízió ad- vei. Csak annyit megjegyzé- mégis újra és újra. rá kell ta lehetőségeket is kihasznál- sül: a hivatalos nyelv közdöbbennünk: egyetlen ember ják. Külön megyei munkacso- érthetősége, egyértelműsége a nem sokat tehet, változatlanul terjed a csúnya, a magyartalan beszéd. A Hazafi- magatartáskultúra dajkálásá- as Népfront is fölfigyelt rá, ra. A mozgalom arra törek- ezért alakította meg három szik, hogy minden megyében, népért minden városban, minden faesztendeje az Olvasó mozgalmon belül a beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó munkacsoportot, amelynek jelmondata: „Szépen magyarul — szépen emberül”. Kazinczy Ferenc írta egyik epigrammájában: „Szólj, ki vagy, elmondom. — Ne tovább! Ismerlek egészen”. Vagyis beszédéről ismerhetjük meg az embert: aki szépen szól magyarul, emberként szól; a beszéd, a nyelv használata magatartásunkra is fényt vet. A tiszta és helyes beszéd, a világos fogalmazás csak tiszta és ápolt gondolatnak lehet az eredménye. A munkacsoport azt a feladatot vállalta magára, hogy anyanyelvűnk tudatos használatára, ápolására és művelésére serkentse a magyar társadalmat; figyelmeztessen a kultúrált, emberi érintkezés kívánatos formáira. E cél érdekében együttdolgozik az Olvasó népért. mozgalom munportok is alakultak vagy ala- demokratizmus egyik tartozé- kulóban vannak a beszéd- és ka, s ezt a gondolatot előbbutóbb fel kell ismernie minden rendű és rangú hivatalnak. luban legyen munkatársa. Ha nem szervezetten, akkor önként, őszintén, belülről vál- yállalva céljait. A beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó munka- csoport fennállásának három éve alatt két feladatot tekintett különösen fontosnak. Az egyik: a hiavtali-hivata- los nyelv megtisztítása, vagyA munkacsoport másik kiemelt feladata az anyanyelvi táborok, klubok és versenyek szervezése. Az első anyanyelvi tábort 1982 nyarán rendezték meg Győrött neves nyelvészek vezetésével, közreműködésével. A kísérlet fényes eredménnyel zárult. Sajnos azóta újabb város nem csatlakozott, az idén ismét egyedül Győrben volt anya is az, hogy a hivatal úgy ír- nyelvi tábor. Anyanyelvi klu- jon, úgy beszéljen, hogy bök is egyelőre csak Győr- mindenki megérthesse. A Sopron megyében működnek: munkacsoport azt ajánlotta Győrött, Mosonmagyaróváron például a Marx Károly Köz- és Pannonhalmán, gazdaságtudományi Egyetemnek, az Eötvös Loránd Tudó- A beszéd- és magatartás- mányegyetem állam- és jog- kultúrával foglalkozó mun- tudományi karának, a keres- ka csoport már néhány füzetet kedelmi és vendéglátóipari is megjelentetett. Legérdeke főiskolának, hogy vezessék be sebb közülük Bachát László nálunk az anyanyelvi képzést, nyíregyházi tanáré az ifjúság vagy indítsanak kötelező szak- nyelvhasználatáról. nyelvi kollégiumot. (Bátran , , , , ............ a jánlhatták'volna valamennyi/' A munkacsoport tagjai közt hasonló egyetemnek, főisko- van a többek közt Pechy Iának.). A televízió, a rádió, a különböző sajtóorgánumoDior-szalon Moszkvában Legyen a nő újra nő”. Í947-ben, a háborús sebeit gyógyítgató Párizsban a művész és építész Christian Dior- nak ez a jelszava merésznek tűnt. De ahogy — mondják — a párizsiak szívéből beszélt És a lelkes francia, akit akkoriban sokan ábrándozó- nak tartottak, munkához látott Minden tőkéjét és nagyszerű ötleteit vállalkozásába fektetve létrehozta a céget, melyet ma a világon mindenütt jól ismernek a lányok, asszonyok. A Miss Dior, a Diorissimo, a Dior-Dior és a Diorella hamarosan újfajta illatokat árasztottak a világ illatszerboltjaiban. A cég forgalma napjainkban mintegy egymillió frank évente, egyebek között krémjei, körömlakkjai, kölnivizei, testápolói, arc- és szemhéjfestékei révén. Az Orleans közelében fekvő Saint-Jean Debrais-si Dior gyárban ma 1200 ember dolgozik. Az ötletek laboratóriumában kémikusok, orvosok, gyógyszerészek, kozmetikusok, formatervezők • keresik Dior új termékeit. Ez a maga nemében egyedülálló üzem évente 35 millió terméket gyárt. Christian Dior — 1957-ben bekövetkezett — Tíaláláig emlékezett 1931-es szovjetunióbeli látogatására. Az új élet építéséből adódó nehézségeit férfiasán és a körülményekhez képest vidáman elviselő ország mély benyomást tett rá. Sokáig álmodozóit arról, hogy cége termékeiből kiállítást rendez a Szovjetunióban, de terve csak halála után valósulhatott meg. A Christian Dior cég 1959- ben vitte először Moszkvába termékeit, s a kiállításnak óriási sikere lett. Geneviéve Ducret, a vállalat exportügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettese személyesen nem Volt ott, de — mint mondotta — „emlékszem, milyen izgalommal tértek visz- sza kollégáim Moszkvából. Nagyon tetszett nekik minden: az ország, a fogadtatás, az emberek...” Azóta 24 év telt el, é§ Geneviéve Ducret, akárcsak kollégái, gyakori vendégei a szovjet fővárosnak. A barátságos, bájos üzletasszony hovatovább moszkvainak érzi magát. — Jó látni, hogy nemcsak a főváros szépül évről évre, hanem a nők is csinosabbak. elegánsabbak minden alkalommal,' mikor itt járok — mondja. — Jól megértjük egymást a szovjet kollégákkal, és örömmel vesszük a termékeink iránti nagy érdeklődést. Cégünk termékeinek reklámozására kozmetikai szalont szereltünk fel, mely kizárólag Dior-szerekkel dolgozik. A francia kozmetikai cégek között Dior a legnagyobb exportőr. s termékeinek 7,8 százalékát a Szovjetunióba szállítja. Párizsban úgy tartják, ez a mennyiség még növelhető. És szélesíteni lehet a termékek választékát is — vallja az igazgatóhelyettes asz- szony. Ninel Szírelcova Blanka, Deme László, Grétsy László, Lörincze Lajos, Ruffy Péter, Szatmári István, Szén de Aladár, Szilágyi Ferenc; a munkacsoport vezetője Z. Szabó László győri tanár, — irodalomtörténész... Jó kezekben van tehát e legújabb, mindössze hároméves mozgalom. A munkacsoport kiadott összefoglalójából idézünk: „A •szépen magyarul célkitűzés a szépen emberül elv megvalósításához vezethet. Erre a munkára hívunk és várunk mindenkit. Mindazokat, akik nek anyanyelvűnk őr?és^, ápolása és tisztasága fontos emberi ügyük.” Ül TVEK A Kossuth Kiadó népszerű A gazdaságirányítás a szak- Vélemények/Viták sorozatú- emberek dolga, hatását azonban A magyar gazdaság írá- ban valamennyien érezzük a nyitásáról című kiadvány két piacon, az emberi kapcsola- kötetében valóságos enciklo- tokban, s az élet szinte min- pédiáját adja azoknak az írá- den területén. A Népszava soknak, amelyek a maguk ko- kulturális rovatában már évek rában valamilyen szempont- óta számos olyan cikk, tudóból hozzájárultak a magyar sítás, megemlékezés, riport gazdaságirányítással kapcsolatos elméleti ké’dések tisztázásához. A kötet összeállítója Böröczfy Ferenc nem jelenik meg, amely társadalmunk mindennapjairól ad hírt: művészekről, tanyasi emberekről, szakmunkásokról, arra törekedett, hogy , vala- egyetemi tanárokról, s olyan miféle gazdaságtörténeti mű- kiemelkedő egyéniségekről, vet hozzon létté, hanem, hogy akik a maguk módjáir, a ma- egy olyan gyű.j „eményt adjon guk eszközeivel hozzájárulnak közre, mely közgaztíaságtndo- társádalmunk haladásához. mányunk egyik legfontosabb uttköznavok címmel adta területének fejlődését tűk- Hétköznapok címmel adta rözi. A viták különösen az most közre a Népszava Kiadj SZKP XX. kongresszusa után a szakszervezetek lapja haélénkültek meg, s kerültek Bábjaim megjelent írásokat. Ez előtérbe már a szigorú terv- az antológia nem ismeretlen gazdálkodás idején is a gazdaságosságról és a jövedelmezőségről, a vállalati önállóságról. Az összeállító rendkívül körültekintően válogatott a az olvasó előtt, korábban Szép Szó címmel jelent meg évenként, kétévenként. Az írások körképet adnak arról, mi foglalkoztatta irodalmi és kulkörültekintő, művelődéspolitikai szempontból is nagy jelentőségű munkát végez a szakszervezetek lapja. A szépirodalmi alkotások: a novellák, a versek is életünk változásáról adnak számot, s különösképpen azok a riportok, melyeket a szerkesztő Utak, tájak, emberek címszó alatt kötött csokorba. A vívmányok és gondok című fejezet talán az antológia legérdekesebb része: rövid jegyzeteket tartalmaz. Csák Gyula, Fekete Gyula, Sőtér István vallanak a szeretetről, a közösség szükségességéről, az értelmiség szerepéről, egy kis riportban megszólal a politikus felesége, Marosán Györgyöd is,' Csurka István író, egy főmérnök, egy filmes szakember. Nemzeti hagyományápolásunk, neves alkotóink életútja is helyet kap benne, s a kritikák legújabb könyvtermésünkről. Hétköznapjaink körképe e kötet, mai életünk keresztmetkorabelj szakfolyóiratokból: turális életünk résztvevőit az szele, különösen kulturális a Közgazdasági Szemléből, a Társadalmi Szemléből, de felhasználta á hivatalos Lapot, a Magyar Közlönyt, a Valóságot, de még egy nevezetes kandidátusi értekezést, illetve annak vitáját is. Az olvasó láthatja, hogy az utóbbi két-három évtizedben milyen élénk eszmecsere folyt a szakemberek között gazdasági irányításunk legkülönbözőbb kérdéseiről: az áraikról, az elosztás módjáról, az exportnövelés kívánalmairól és lehetőségeiről. A köztudatba az új irányítási mód gazdasági mechanizmus néven került be, s vált többé-kevésbé közérthetővé. A második kötet , időben már közelebb áll hozzánk, hisz az első írás megjelenésének ideje 1968 márciusa, ettől kezdődően már a radikálisabb változások igénye és szükségessége fogalmazódik meg: az eszközök átcsoportosításának célszerű módja, az iparban létesítendő korszerű kis- és középüzemek létesítése, a vállalatok ellentmondásos helyzete, a második gazdaság, közelmúltunkból a magyar és a világ- gazdaság kapcsolata, a hatékonyság és a szocialista erkölcs. elmúlt két évben, egyben arról is, milyen igényes, életünk hétköznapjaira centrál-va. konPalócföldi paloták Nógrád megyei kastélyok ként. A kiállítást dr. Kővári és kúriák címmel kiállítás Ágnes muzeológus-történész, nyílt kedden délután Rétsá- a Kubinyi Ferenc Múzeum gon, az Asztalos János Mű- igazgatója nyitotta, meg, majd velődési Központban. Az elő- a kiállítás anyagához kapcso- téri fotógalériában megrende- lódó előadást tartott A mázéit kiállítást az intézmény gyár nemesség életmódja cím- a szécsényi Kubinyi Ferenc mel. A kiállítás október 24-ig Múzeummal közösen készítet- tekinthető meg az Asztalos te, a múzeumi és műemlék- János Művelődési Központ védelmi hónap programja- fotógalériájában. Szakszervezeti nap A KPVDSZ kulturális hó- előzetesen is igen so,k — nem napjának eseményeként szak- egy „kényes” — kérdést jutszervezeti napot tartottak kedden a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. Elsőként Páldi Károly szb-titkár-tartott tájékoztatót az 1980-as választások óta végzett munkáról. Ezt követően a Bányász Művelőtattak el a szervezőkhöz. A válaszokat a vállalat igazgatója, párttitkára, szakszervezeti titkára és KISZ-titkára adta meg. A szakszervezeti nap befejező eseményeként Muzsay t _ dési Házban fórumra került András előadóestjét tekintetGyőri László 1 köles. sor. A vállalat dolgozói már ték meg az érdeklődők, iiiiiiiiiiiiuiiiiiitiiiiiiiiniiiuiiiiiiiiiiitiiiif niiiiiiiif i>iiiin[itiiiiiiiiiiiiiMMMiniTiiiiirimiiftitiiiiiiiii!iiiii<itif 9tiifiiiiiiiiiiu*iMiM)iii>uriiiiiiiiiiiiiii!iiiiriiiiinn iiiiiiiifiiiiMiitiriiriiiiiiii.i tiiiiiiitimiimmiiiiimiiifiit Jövőre elkészül Nőtincsen az az új nyolc tantermes általános iskola, amely egyúttal minőségi változást is hoz a szlovák hagyományok ápolásában. A diákok tanterv szerint sajátítják el a településen a nemzetiségi nyelvet, szakos pedagógusaik méltó feltételek mellett oktathatják a nyelvi ismereteket. Képünkön diákok ismerkednek új, épülő iskolájukkal. _ kj — ^\\\ \\\\\\\\\\\\\V\\\NA\^^^^ \Vv\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\V\^\\\\\\\N\\\\\'hV\\N\\\\\\^\VÍ«^\V\^^^ ;vV\\\\v\\vvv\\\Vf 17.05: műsor KOSSUTH RÁDIÓ: 8.21: Világablak (ism.) 8.56; A takarékos színház. 3.0«: Kamarazene 9.48: Kis magyar néprajz 10.05: Diákfélóra. 10.35; Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Cigánydalok 11.16: Évszázadok mesterművei 12.45: Válaszúton. Riport. 13.05; operaslágerek (ism.) 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Solti Károly nótákat énekel 15.28; MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok (ism.) 20.25: 21.03; 21.33: 22.20: 22.30: 22.45; 23.00: 0.10 Kritikusok fóruma Csajbók Terézia dalfelvételeiből Cherbourgi esernyők. Részletek Legrand filmzenéjé- bpl. Jelenidőben. Ki, mit ér? II. rész. Riport. a hegedű virtuózai Hangtárlat (élő). A Művelődési Minisztérium, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió műveltségi játéka Kb. Népdalok, néptáncok a magyar mikroelektronika. Régi hires énekesek műsorából. Tíz perc külpolitika Mozart-társasénekek Színezék a díszatillán. Beszélgetés a műtárgyak restaurálásáról Nagy mesterek — világhírű előadóművészek Illés Lajos dalaiból PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Erich Kunz operettdalokat énekel 4 * NÓGRÁD - 1983. október 12., szerda «.2»; Tíz perc külpolitika. s.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04. 05, 07 jelenti... 10.00: Zenedélelőtt 11.35.1 A Szabó család (Ism.) 12.05: Népdalkórusok, ném hangszerszólók 12.35: Tánczenei koktél 13.25: Útikalauz üdülőknek 13.30; Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak (Ism.) 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 14.15: Nóták. Kovács Andor gitározik. 14.35: Slágermúzeum 15.39: Operettkéttősök. 16.00: Mindenki iskolája 16.35: Néhány perc tudomány 16.40: Fiataloknak: Komjálnv György kívánságműsora 17.30: Zenei tükör 17.55: Közvetítés a Magyarország—Anglia labdarúgó EB-selejtezö mérkőzésről. 19.45: A Tubes együttes felvételeiből (ism.) 20.35: Tükörképek. Eszmék és rögeszmék IL Pethő Tibor jegyzete. 20.45: Nosztaiglahullám 21.30: Nemzedékek — a szerelemről. 22.20: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből 23.20: Radlcs József népi zenekara játszik, MISKOLCI STÜDIO 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 17.05: Hangversenykró- nika. 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Anyagi érdekeltség az őszi betakarításban. — Energiatakarékosság Heves megyében. — Piackutatás a Salgótarjánt Kohászati Üzemekben.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. 18.00: Észak-magyarországi krónika. 18.25—iü.OG: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 3.00: Tévétoma 6.05: Iskolatévé 8.25: Osztályfőnöki őrá 8.40: Éneklő ifjúság 8.50: Angol nyelv. 9.05: Deltácska 9.25: Múzeum 9.55: Delta 10.20: A tengerpart hölgyei. 5/5. rész: A részegség 1917—19. 11.50: Képújság. 15.00: Iskolatévé. Hogyan tanítok televízióval. 15.50: Most mit tegyünk7 Hogyan mondjuk meg? 16.00: Kamera A film logikája. 1. rész. 16.40: Hírek 16.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.55: Magyar rövidfilmek távoli tájakról. 17.35: Képújság 17.40: Reklám 17.50: Magyarország—Anglia EB- • selejtező labdarúgó-mérkőzés. 19.45: Tévétorna 119.50: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: önök kérték 21.55: Tv-egyetem. 22.35: A hét műtárgya. Canzt Ágost: szüret Vác vidékén 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.25: Egy szerelem története. Szovjet tévéfllm. 20.00: TV-hiradó 20.30: Színház születik. 21.40: Tv-híradó 2. 21.50: Szerkeszti a színész? Jázaim: Béres Ilona műsora. '22.50: Képújság BESZTERCEBÁNYA. 19.30: Tv-híradó 20.00: Bolondok éve (15 éven felülieknek!) 21.15: Azimut 22.00; Ez történt 24 óra alat' 22.15: A selena-gorai lengyel nemzetközi folklórfesztivál műsorából 22.50: Hírek 2. MŰSOR: 19.30. Tv-níradó 20.00: Brtisiavai zenei hetek, ’83. 21.20: A rendőrség naplójából 21.30: Időszerű események 22.00: Betonfej — kanadai tévéfilm MOZIMŰSORSalgótarjáni, November 7..- Fél 4-től: Az idő urai. Színes magyar-francia sci-ti ralzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órától: Családi összeesküvés (14). Színes amerikai film. — Kohász.- Bombanő (16). Színes, szinkronizált amerikai fllmvígjáték. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6- tól: Visszaesők (16). Színes magyar film. 8 órától: Erdei ballada (14). Színes szovjet film. MESEMOZI: Fekete tollú fehér madár. — Nagybátonyi Petőfi- Mackenna aranya. Színes USA western. — Pásztói Mátra- Az ötödik évszak, színes, szinkronizált szovjet film. — Karann-tg- puitó: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (16). Színes olasz filmvlg- játék.