Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
Miért nem akarunk okosabbak lenni ? Beszélgetés Müller Istvánnal, az OMFB elnökhelyettesével Napjainkban agyra több szó esik Nógrád- ban is a műszaki fejlesztési gyakorlatunk! megújulásának követelményéről. Egyre jobban bebizonyosodik, hogy csak a szellemi töke jobb hasznosításával javítható, vagy tartható meg jelenlegi külgazdasági pozíciónk. A népgazdaság kutatás-fejlesztési rendszere, állandóan változik, mind intézményi, mind pénzügyi szabályozási kereteit tekintve. Annak megítélése, hogy kedvező vagy kedvezőtlen irányba, az már vitákat vált ki. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, mint az ország kutatás-fejlesztésének egyik fö koordinátora sem kívülálló ez ügyben. Ezért is beszélgettünk Müller István elnök- helyettessel. I — A pénzügyi korlátoktól eltekintve, a világszerte tapasztalt felgyorsult innováció láttán a vállalatok — főként a feldolgozóiparban — érzékelhetően és meglehetősen bizonytalanok abban, mit is fejlesszenek. Miképpen lehetne bizonyosságot nyújtani a számukra? — Ebben a tekintetben némileg szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a magyar népgazdaság kutatás-fejlesztéseit tekintve nagymértékben követő jellegű. Tehát a másutt rr.ár kiérlelt termékek, technológiák minél gyorsabb hazai alkalmazása is lehet a cél. A sok, méltán szédítő hatású új termék, gyártási eljárás közül, sajnos van időnk kivárni a győztest. Sajnos, hiszen ezáltal a legtöbb ágazatban elesünk a külpiacokon elérhető exraprofittól, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen kutatáspöliti kával nyereségre nem lehet szert tenni. A bizonytalanság főként arra vezethető vissza, hogy a vállalatok anyagi lehetősége beszűkült. Nagyon nehéz öt-, de legalábbis négytalálatos lottószelvényt kitölteni. Nem engedhetjük meg magunknak most, hogy találat nélküli szelvények sokaságán keresztül egyszeregyszer bejöjjön az ötös vagy a négyes. Sok a külpiacon a tiszavirág életű, csak az ext- ravar.ciát szolgáló új termék, ezek gyártásába!, fejlesztésébe kezdeni, a számunkra zsákutca. Szerintem, ha válialkö- r.ói jellegű, a piac értékelését gondosan számításba vevő fejlesztéspolitikát alkalmazunk, akkor már nem túlzottan indokolt a bizonytalanságra hivatkozni. Ha az állandó megújulási kényszer vezérli a vállalatokat, akkor nem. lehet baj. ' — Bizonyára némi vihart kaTart a műszaki-fejlesztési alap képzési rendszerének friss megváltoztatása is. •. — Érdekes jelenségeknek lehetünk tanúi. Korábban a vállalatok előírt kulcsok szerint automatikusan képeztek műszaki fejlesztési alapot. Most ez a rendszer alaposan megváltozott. Szűkült azon vállalatok köre, ahol fennmaradt a kötelező képzés, másutt pedig ez vállalati döntési hatáskörbe ment át. Az első reakcióként a vállalatok jó része örült, hiszen most a nyereség tömege megnőtt, sőt a piac igénye szerint ügy csökkentheti az árat, hogy az a korábbi nyereségét nem mérsékli. De már jelzéseket kaptunk, hogy még olyan, valóban nem fejlesztésigényes vállalatoknál is, mint egy kisebb nyomda, vagy konfekcióüzem, ahol hosszabb távban is gondolkodnak, bizonyos fejlesztési teendők elvégzésére vállalati elhatározásból képeznek szükséges mértékű műszaki fejlesztési alapot. A műszaki fejlesztési feladatok nem kerülhetők meg és a vállalatoknak a jelenlegi szabályozási rendszerben is meg kell találniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amivel a munkát finanszírozzák. Külpiaci versenyképességük kétféleképpen javítható: vagy a jelenlegi termékskálát bővítjük, tehát a fejlesztések eredményeként új termékekkel is megjelenünk a piacon, vagy, pontosabban: és a -iac által már elfogadott termékeinket korszerűsítjük: új formában, javuló minőségben, több szolgáltatással ellátva kínáljuk eladásra. Bármelyik irányt is választja egy- egy vállalat, a kutatásra, a fejlesztésre szüksége van. — A megújulás gyakori formája a licencvásárlás. Mennyire vált be ez a Kutatás-fejlesztési forma? — Nagyon változatos kép tárul elénk, ha az elmúlt évtizedek licencvásárlásait, az annak következtében megvalósult műszaki fejlesztést elemezzük. Roppant sok a pozitívum, hiszen számos, ma már mindennapjainkban is fontos szerepet játszó termék nem létezne a licencvásárlások nélkül. Gondoljunk csak az Ikarus busz egyes főegységeire, vagy a hűtőszekrényekre, de a személygépkocsik nem kis hányadát is ilyen licenc alapján gyártott árukért kapjuk. A példák még sorolhatók úgy is, hogy ia fogyasztási termékek széles skáláját közvetetten már licenc alapján gyártott termékek segítségével állítják elő. Másfelől viszont lehangoló, mennyire lassú az ilyen jellegű kutatási eredmények hasznosítása. A külföldi eredmények átvételének előnye éppen abban áll, hogy nem kell idehaza mindent kitalálni, hanem a készet gyorsan, szinte hónapok alatt bevezetjük a termelésbe és az így korszerűbbé válit áruval jelenünk meg a piacon. A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos nálunk nem egy esetben öt-hét évig is eltart a külföldi eredmény hazai átültetése. így azután elveszítjük azt az előnyt, amit a gyorsasággal nyerhettünk volna. A másik kedvezőtlen tanulság, hogy nem fejlesztik idehaza tovább a megvásárolt licencet. Ahogy megvesszük, úgy megy a termelésbe, és úgy is marad. Ja-! pán példája bizonyítja, hogy rengeteg licenc megvásárlásával, de azoknak szisztematikus továbbfejlesztésével, nem kell feltétlenül mindörökre a követő országok csoportjába tartozni. Érthetetlen, miért nem akarunk olyan okosak lenni, mint a külföldi mérnökök, tudósok. Miért hiányzik az a belső késztetés az alkotó műszakiakból? Miért nem próbálnak a különböző intézmények dolgozói együttgondolkodni a kapott eredmény továbbfejlesztésén. A licenccel megvalósult termék vagy technológia továbbfejlesztése szabadalmakat, újításokat tesz lehetővé a műszaki dolgozók részére, s ez növelhetné jövedelmüket és szakmai hírnevüket is.. — Egyáltalán képesek lehetnek-e a vállalatok, intézmények a számukra legfontosabb műszaki-fejlesztési problémák megoldására összpontosítani? Hiszen termelési szerkezetükben azt tanasztaljuk, hogy sokszor az öntészettől, a csavargyártástól kezdve- az összes gépegység előállításáig mindennel foglalkoznak. A korszerűsítés pedig azt követelné tőlük, hogy példánknál maradva az öntödét, a csavargyártást a gépelemek termelését is fejlesszék. — Ez a gond a hazai háttéripar fejletlenségére vezethető vissza. Szinte érthetetlen a helyzet. Ha átnézzük ugyanis az utóbbi húsz év összes idevágó határozatát, mindig szerepelt a háttéripar vagy ahogy korábban neveztük: az alkatrészgyártás fejlesztése. Mégsem valósult meg sok minden. így a vállalat ma kénytelen teljes keresztmetszetben fejleszteni, mindennel törődni, ahelyett, hogy az arra szakosodott vállalatok törődnének saját termékeik műszaki színvonalának karbantartásával. Mennyi pénz fogy így el fölöslegesen! A kutatásra, fejlesztésre szánt ösz- szegek is mennyire szétforgá- csolódnak! Ennek eredménye azután, hogy a technológiai korszerűsítés is hátrányba kerül, sokszor egy-másíél évtized is elmúlik, hogy az eredeti technológiai műveletterven változtatnának. Természetesen, hiszen mindenre nem lehet odafigyelni. Óriási tartalék rejlik az országban ezen a téren és ezt mihamarabb felszínre kell hozni. — A vállalatok tehát bizonyos tekintetben kényszerpályán mozognak. Csakhogy nem is lehetnek teljes és egyedüli urai a műszaki fejlesztésnek. Központi kutatásifejlesztési politikára minden országnak szüksége van. — Igen. Megint japán példát említek: akkor döntöttek az elektronika kiemelt fejlesztéséről, ámikor az országban jelentős Volt a munkaerő-fölösleg és a vállalatok számára semmi sem mutatott arra, hogy ilyen állásokat megszüntető iparág fejlesztésén kell munkálkodniuk. Az eredmények közismertek, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ál lám támogatása, amelyet a tőkés konszerneknek juttat kutatásra fordítható pénzek formájában, vissza is kerül az államkasszába, mert a fejlesztések megvalósulása után azoknak meg kell hozniuk a nyereséget Nálunk viszont a vállalatok rövid távra gondolkodnak és általában csak a vállalati profilban keresik az újat A különböző iparágakat érintő kölcsönhatások már jó részt elkerülik a figyelmüket. Ezért nem árt sőt szükséges, hogy legyen olyan szervezet, mint hazánkban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, amely koordinálja és ösztönzi a különböző fejlesztéseket, előbbre is tekint, nagyobb időtávokban gondolkodik és íetajdata ez a tevékenység. A rendelkezésre álló pénzből kutatásokat, licencvásárlásokat finanszíroz. A vállalatok fokozódó piaci érdé kéltségé a vállalkozások erő' södése még egyáltalán nem zárja ki egy ilyen szervezet létének szükségességét. Breitner Miklós Elmélkedés - népzenéről Nívódijat hozott haza a közelmúltban a REGE népzenei együttes a Miskolcon rendezett Borsodi Fonó Fesztiválról. A DÖVÖ ugyancsak nemrég elnyerte a Népművészet ifjú mestere címet. Népzenei szak indult a salgótarjáni zeneiskolában. A jelenlegi sikerek kapcsán fölvetődik a kérdés: honnan indult megyénk népzenei élete,és mi lesz további sorsa? 1976 előtt egyetlen együttes sem volt, amely elfogadható szinten autentikus - az egyszerűség kedvéért: paraszti — stílusban muzsikált volna. (Természetesen itt fiatalokat értek, hiszen létezett a nógrádsipeki parasztbanda — Csizmadia István vezetésével a rimóci fúvószenekar stb.) Tá-ncegyütteseink zenei kíséretét éttermi cigónyzenészek látták el. Népzenei ismeretterjesztésről pedig nem sok szó esett. Meggyőződésem, hogy a hangszeres népzene fellendülése szervesen összefügg a megye néptáncéletének gyors fejlődésével. De! Célunk-e, hogy a népzenéből kiinduló, nagyon sokfelé ágazó néprajzi, történelmi, általános és speciális zenei ismereteket csak az együttesekben muzsikáló fiatalok mondhassák magukénak? A válasz: nem! Pontosabban, céiunk kettős. Legfontosabb, hogy zenét értő és szerető embereket neveljünk. Kiindulási alapnak egyértelműen kínálja magát a népzene. Ne feledjük, hogy a magyar nyelvterületen még ma is nagyon sok gyermek az anyatejjel együtt szívja magába a dalt, a zenét, a táncot. Másik oldalról, szükséges az együttes muzsikálás, mert a népzene művelése mindig is közösségi művészet volt — kivéve néhány szólisztikus hangszert. Jó példa a kis létszámú alkotó közösségekre a karancskeszi KANALAS együttes, az etesi citerazenekar. Érdemes néhány szót szólni a DüVŐ együttes ismeretterjesztő törekvéséről. „Élő népzene" című műsorában tömören szól a legfontosabb zenei, stiláris jellemzőkről, ritkábban használatos hangszereket mutat be. Megpróbálja ráirányítani a figyelmet az éttermi cigányzene és a népzene közti különbségekre. Ez azonban kevés. Kevés, mert tagjai nem főhivatású zenészek, mert ebben a formában egyedül próbálkozik. így pontosan az iskolai oktatási időt nem tudják kihasználni. Napközis táborok csak az iskolai szünidőkben vannak, az esetleges délutáni szakköri foglalkozásokra pedig a pedagógusoknak nehéz megfelelő' létszámú hallgatóságot szervezni. Jó lenne ezen valamilyen formáiban segíteni, gyarapítani a rendhagyó énekórák számát! írásom elején azt mondtam, hogy hosszabb Időszak munkája ért be napjainkra. A sikereket azonban csak átmenetinek szabad tekinteni, függetlenül attól, hogy ez fenntartók és művelők számára egyértelmű. Igazi sikerről akkor beszélhetünk majd, ha felnő az a nemzedék is, amelyik megkezdi népzenei tanulmányait a salgótarjáni zeneiskolában. Elégséges-e, hogy a zeneiskola szólisztikus hangszerek (tekerőlant, furulya, duda, citera) oktatását kezdeményezi? A teljesség kedvéért annyit, hogy mindegyik hangszer párosítható más hangszerekkel is egy zenekarban, de nem ez az említett hangszerek alapjellemzője. A furulyát és citerát kivéve a másik két muzsikás szerszám kizárólagos egy-egy vidéken. így meglehetősen beszűkül az oktatható dallamkincs. Égető szükség lenne a vonós hangszerek tanítására is. Remélhető, hogy idővel sikerül áthidalni az itt jelentkező nehézségeket (tematika, oktatók) is - kiteljesedhet a népzene tanítása, művelése. Bízom benne, hogy fiaink, lányaink rövid időn belül nemcsak éneklik, zenélik is „anyanyelvűnket"! Oszvald György Tudós vándorbottal Az iskolásgyerekek is ismerik a vándorbotot fogó ifjú tudós legendáját, aki hihetetlen tudásszomjtól és akaraterőtől hajtva egy lapos tarisznyával elindult megkeresni az őshazát. S ha az őshazát nem is találta meg, egy addig ismeretlen világot fedezett fel a tudomány számára. Az első európai volt, aki elmélyedt a buddhizmus lényegében, megismerhette a tibeti lámaizmus rejtelmes titkait, s megvetette a tibesztilcának nevezett tudományág alapjait. Ismerjük Körösi Csorna Sándor legendás történetét. Iskolák, kulturális intézmények, szocialista brigádok viselik nevét. Alapvető munkáit —, például Nagy Tibeti Szótárát és Nyelvtanát — megkerülhetetlen forrásként használja a meglehetősen szűk körű szaktudomány; rendkívüli vállalkozása azonban tartogat még érvényes tanulságokat a tágabb közvélemény számára is. Reméljük, sikerül ezeket tudatosítani most, születésének 200. évfordulójának megünneplésére készülve. A jövő év áprilisában lesz kétszáz esztendeje, hogy megszületett ez a világszerte ismert hazánkfia, akit számon tartanak és tisztelnek tudományos körökben Angliától Japánig, az NSZK-tól Indiáig. Az évforduló méltó megünneplésére hazánkban —, mint a lapokban megjelent — emlékbizottság alakult. A Körösi Csorna Sándor- emlékbizottság programtervezetében a tudományos rendezvények, események természetesen megfelelő hangsúlyt kapnak: 1984 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémián ünnepi díszülést és tudományos konferenciát rendeznek, szeptemberben pedig nemzetközi tibetiszti- kai kongresszus lesz Budapesten. Megjelenik az évfordulóra Körösi Csorna Sándor összes műveinek díszes, reprint kiadása angolul, és leveleinek gyűjteménye magyarul. Nem maradhat, és nem is marad azonban csak egy szűk tudományág ügye az évforduló méltó megünneplése. Tartalmasán viszont csak akkor ünnepelhetünk, ha ismerjük is ünneplésünk tárgyát — nemcsak a legendáját. Az évforduló alkalmat kínál tehát arra, hogy jobban megismerjük Körösi Csorna Sándor rendkívüli egyéniségét, hajlíthatatlan jellemét, fáradhatatlan munkakedvét. A J. S' ...... tJ .. I L, } ( * ■' j■1 * i : . ii, f— . | . t J ■'kp L-h;," 7 j ’ I.1’ . • I / fi f A í* _jp*- A-.,4-.7 J~ ^ I,' d' ... f . ‘5 ■ ít»F 'iliHjli J $-p; .■ & r." , I K'7 ! I -i ;• <;}!'! * ■! 1 í , ií--* r l .~rp..'MT7 7; , , CT? ..ip/TVvm.--' • ,1 .......ii'.vii'Pi: :'f / . IbiI, !jJ ■ ! . , , ii . *1 if : .:! **1-. !•;'i'iiiiÉb «Élk vk ;$• ‘is%í3 N „•'!17'® iJili^Éfir (Durkó Gábor rajza)
