Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-04 / 234. szám

A GIGANTIKUS ÉS MAS JELZŐK

Tudósítói gárdánk szorgalmasan küldözgeti a suliéletről szóló beszámolókat, mi több olyanoktól is kapunk leveleket, akik már „kinőtték” az Üttörősarkot, gimnáziumba járnak, de ott sem feledkeznek meg rólunk. Azt szeretnék, ha még szélesebb körű lenne a tudósítók tábora, hogy több információról, eseményről tudjunk tájékoztatást adni, éppen ezért azt kérjük a tudósítóktól, csapatvezetőktől, rajvezetőktől, pedagógusoktól, hogy kérjenek föl gyerekeket, bízzanak meg arra alkalmas pajtásokat, írjanak, az Üttörősaroknak. E téren évek óta

szép példával járnak az élen

a pásztói Dózsa György Általános Iskola pedagógusai és diákjai. Mint arról Robotka Regina beszámol, az iskolában a rajok nem a hagyományos formában, osztályok szerint alakultak meg, hanem a gyerekek érdeklődési köre alapján! Így jött létre az újságíró-tudósítói szakraj,

amelynek tagjai az újságkészítéssel, a sajtóműfajokkal ismerkednek meg, s negyedévenként elkészitik az iskolaújságot is. Jó néhány középiskolában nem sikerült újságot indítani, s íme egy általános iskolai gárda képes összehozni... A pásztóiak és természetesen mások kezdeményezéseit is segítjük, támogatjuk, részt veszünk a foglalkozásokon, előadásokat tartunk, s a lap szerkesztéséből is részt vállalunk.

Kubai beszámoló

Mocsári Nóra áprilisban még Rétságról küldte beszámolóit, most pedig már a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban vetette papírra az alábbi sorokat:

— Több éves úttörőmunkám jutalmául egyhónapos kubai táborozáson vehettem részt, Magyarországból öten képviseltük hazánkat a varadéról nemzetközi táborban. Ahol egyébként a világ minden tájáról voltak gyerekek: jemeniek, kongóiak, amerikaiak, száműzött argentínai gyerekek, összesen mintegy harminc nemzet háromezer gyermeke. Rendkívül érdekes programok voltak. A nemzetközi konferencián nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a magyar gyerekek életéről beszéljek. Ez nagyon izgalmas volt, a tolmácsok öt világnyelvre fordították a beszédemet, ami elég jól sikerült, a vezetőink meg^is dicsértek érte... Megismerkedtünk Kuba nevezetességeivel, jártunk a Disznó-öbölben, ahol a partra szálló amerikaiakat Fidel Castróék visszaverték... voltunk Havannában, láttunk krokodilfarmot. Igen jól éltünk a táborban, sok banánt, narancsot és különleges fagylaltokat kaptunk, s kíváncsian lestük, mikor esik le egy- egy kókusz, amit aztán jóízűen elfogyasztottunk. Persze, jutott idő a fürdésre, napozásra, játékra és sportra, a lányok nemzetközi asztalité- nisz-versenyének végén én állhattam föl a dobogó legfelső fokára... Azt a sok-sok élményt nem lehet leírni, amiben a 34 nap alatt részem volt. Barátókat szereztem, megismerkedtem egy barátságos, s főként vidám nép életével, akik szeretnek békében élni és tisztelik a többi nemzetet. Ezért én is nagyon megszerettem őket, öröm volt Kubában lenni!

A nyári élmények

még melegen élnek a tudósítópajtásokban, sokan írnak ezekről, olvassunk bele néhányba! Zeke Andrea Szovjetunióból küldött képeslapot, sőt egy 1984-es orosz nyelvű naptárt is, valamint színes tudósítást az ottani élményekről. Berceli Judit Erdőkürtről az egri csapattáborról ír. Novak István, Salgótarján, Pécskő út 5. szám alól címezte levelét, amelyben a nyári vakáció örömeiről olvashatunk, járt a Pokolszigeten, Bükkszéken, a Balatonnál, de segített a szüleinek is a bevásárlásban, a takarításban.

Gál Attila Bujákról, a tudósítók nemzetközi táborára

emlékszik vissza * legszívesebben — mi is! —, azt írja, az egyik szovjet pajtástól, Andrejtől a napokban kapott levelet és sok képeslapot. Pet- re Marianna pásztói diók szintén tagja volt a nemzetközi tábornak, s ó is kellemes emlékekkel távozott, azután járt Debrecenben, volt a pusztavacsi békeíesztiválon.

„Újra együtt hát a nagycsapat...”

írja Kotroczó Róbert, a Ho- mokterenyei Általános Iskolából.

— A nem túl rövid, de annál forróbb nyár után — olvashatjuk —, az élményektől „visszhangzó” fej nehezen szokik vissza a suli házirendjére. .. Újult erővel vágunk neki az új tanévnek, igyekszünk szorgalommal, odaadással tanulni!

Mózer Márta a Hont; Általános Iskolából küldte levelét, amelyben arról ír, hogy az ötödik osztályban nagyon jó társaság „verődött össze”, igazi közösség. Már megszerveztek egy budapesti kirándulást, amelyen szülők, nagyszülők is ott voltaik, s egyebek között jártak a Planetáriumban, a Gellértfürdőben. Erzsébet pedig, aki nyolcadikos, csillebérci, NDK-beli és zánkai kirándulásairól számol be. Ez utóbbit a Pajtás szerkesztőségének küldött tudósításaival érdemelte ki. Hadd jegyezzük itt meg, hogy az Űttörősarok legszorgalmasabb tudósítói a jövő nyáron a nemzetközi úttörőtáborba kapnak meghívást!

Több levélből idézhetnénk még, azonban helyszűke miatt csupán annyit, hogy várjuk a tanévkezdés eseményeiről, a társadalmi munkálatokról, az őrsök megalakulásáról, ezek programjairól szóló beszámolókat!

Megfejtés — nyertesek — feladvány

A legutóbbi feladványunk helyes megfejtése: Körösi Csorna.

Könyvjutalmat nyertek:

1. Végh Szilvia, Szuha, Kossuth út 60.

2. Petőfi Sándor kisdobosraj, Somoskőújfalu, ált isk.

3. Huszkó Tímea, Nógrád- megyer, Petőfi út 11.

4. Koszeghy Krisztina, Balassagyarmat, Április 4.-ltp. 35.

5. Mikuska István, Csécse,

Rákóczi út 79.

Az alábbi feladvány h ’yes megfejtését október 15-ig kérjük a következő címre küldeni: Űttörősarok, NŐGRÁD- szerkeszdőség, 3100 Salgótarján, Paiócz Imre tér 4.

Avagy kinek mi a természetes Kemerovóban ?

Az ábrában található két olyan sár, amelyben a számok egyformán követik egymást. Melyik ez a két sor?

K

f

2

9

6

T

f

T

f

m

1

2

7

9

6

5

8

3

4;

1

2

7

8

9

6

5

4

3|

1

2

5

6

9

4

3

8

%

1

5

2

8

7

9

6

3

4jj

1

2

5

7

8

3

9

8

1

2

4

7

3

8

5

9

ü

1

2

7

3

4

5

8

6

1

5

3

7

2

4

6

9

8:

1

2

5

6

9

4

3

8

1

1

2

7

b

b

9

8

4

ék'

L

5ä

8

\L

4

7

6

21

%

HAJLAMOSAK VAGYUNK

arra, hogy mondandónkat megerősítendő, időnként „ráteszünk egy lapáttal” a valóságra. Nem hazudunk, csak jelzőkkel, szuperlat ívuszokkal biZiOnygatjuk azt, ami hihetetlennek tűnik. Talán azért tesszük, mert, ami méretben, , szépségben, vagy más „adatban” eltér a környezetünkben megszokottól, súrolja a valóság határát, a fantáziát is megerőlteti, hogy hihető legyen. No, de elég az elmélkedésből, lássuk, mi késztette a sorok íróját arra, hogy ezen meditáljon.

A közelmúltban egy kis társaság, IBUSZ-túrán, a szovjetunióbeli Kemerovo megyében, illetve városban járt. Már a repülőgépen nagy volt a tanakodás: milyen is lehet a szibériai táj, mert a feledés felé haladó, nem éppen tökéletes földrajzi ismeretek szerint ez a jég, a hó, a mínusz negyven fok és az eltévedés lehetőségének világa. A bőröndök mélyén megbújtak a didergést megszüntető kellékek, de ott is ínaradtak a néhány napos út végéig. Már akkor gyanús volt a dolog, amikor a 11 ezer méter magasból földközelbe ereszkedő repülőgép ablakából megpillanthatta a társaság Kemerovo várost és környékét. Némelyüknek lehangoló volt a látvány, a fű itt is épp olyan zöld, a fák ugyanolyan szépek, mint másutt. A ragyogó nap enyhe időt sejtetett. Mi több, tombolt a kánikula, lekívánkozott a zakó és a nyakkendő. Mindez még csak a hihetetlenség kategóriájába tartozik, még akkor (s, ha vendéglátóink igyekeztek gyorsan megnyugtatni mindenkit, hogy nemsokára vége- a négyhónapos nyárnak, s jön a nyolchónapnyi hideg, a tél.

A HITETLENKEDÉS persze, folytatódott és kölcsönös volt. Átugrunk Belovó- ba — mondták a vendéglátók — megnézzük a hőerőművet. Könnyedén vettük az „ugrást”, csak akkor kezdett úrrá lenni a nyugtalanság, amikor az autóbusz már több mint egy órája száguldott. Persze, persze! Megint ' elfelejtettük, kinek, mi a természetes. Ebben a magyaror- szágnyi megyében százötven kilométer valóban egy ugrás, nekünk, itthon már komoly távolság. Végül is megérkeztünk. A méreteik lenyűgöztek. A Szovjetunió harmincöt legnagyobb erőműve közé tartozik a belövői. Szó szót követ az igazgatóval, kiderül, hogy innen a „közelből”, nyolcvan kilométerrről szállítják a szenet. Bányászok is vannak a társaságban, nyilvánvalóan érdekli őket, milyen szénnel etetik a kazánokat, hozzátéve, hogy nálunk 1200—1500 kalóriás fekete gyémánttal fejlesztik a gőzt. „Nem maradt le egy nulla?” — kérdi az igazgató tolmácsunkat. Az újrakezdés megerősíti az elhangzott, számot. „Az lehetetlen”, csóválja a fejét a hőerőmű gazdája. „Miért?” kérdi az egyik bányász. „A mi szenünk nyolcezer kalóriás” — hangzik az érték teljes természetességgel. Milyen lehet ez a szén? Nem kellett sokat várni, hogy megtudjuk.

Másnap a Kemerovo melletti (csak 15 km a távolság!), Kedrovszkij külszíni fejtésnél csodálkoztunk rá az ember alkotó erejére, a természet tündöklésére. A három fejtés egyikénél, tízkilomé- temyl távon pásztázhatott szemünk. A hatalmas markolók már 250—450 méter mélységig markoltak árkot a földbe. Az árok oldalán mintha

lépcső vezetne fel, 30—48 méter magas fokokkal. Ezek tetején futnak a vonatok a meddővel, homokkal, alulról — kiépített úton — Be- laz-dömperek dörmögnek 40— 60 tonnányi terhükkel a felszín felé kaptatva. Mikor mellénk ér, akkor érezzük igazán, magunkat törpének, atommag nagyságúnak, egy- egy kerekének átmérője két méter körül van.

Lábunk /ilatt megcsillan valami a kövek között. Kincsnek vélné az ember, netán gyémántnak... bár kincs ez, a nyolcezer kalóriás kuzbassz! szén. Itthon a tarjám TÜZÉP vezetője is rácsodálkozott a koromfekete, mégis ezer színben csillogó kövületre: ilyen szép szenet még nem látott.

Lenyűgöző volt az ezernyi bokor, fa, park a városokban. Óvják, féltik őket. Jő érzés volt látni Kemerovo Tavasz utcájában, miként maradt meg három öreg fa élete. Az egyik rendelőintézet előtt esővédő tetőt építettek a járda fölé, mely belenyúlt az ott húzódó parkba. Nem a fákat vágták ki, hanem a beton zsaluzását képezték ki három félkörben úgy, hogy az árnyat adók továbbra is díszei maradhattak a városnak.

OTT EZ IS TERMÉSZETES

és nem az egyetlen példa. És természetes minden, ami nagy, gigantikus, mert mégis minden emberléptékű. Csak szokatlan és ezért ejt ámulatba. No, meg azért, mert látható, fogható, mire képes az ember, ha a szükség, az igény úgy kívánja, és adott hozzá a tér és a lehetőség. Most már nem furcsa és nem Idegen világ. Csak más! A jelzők felső foka mégis nehezen kopik.

Zengő Árpád

Döntött a Legfelsőbb Bíróság

Egy eltartási szerződés bonyodalmai

Egy nagyon Idős házaspár

fiatal házaspárral eltartási szerződést kötött. Eszerint a fiatalok havi 1400 forint életjáradékot, fizetnek és kötelezik magukat, ha az eltartot- I lak közül bármelyik megbetegszik meliéállnak vagy ha j elhuny, gondoskodnak a másik bázastársrol. Ennek ellenében az öregek a fele-fele

arányban nevükön álló házat rájuk íratják, és őket jelölték meg örökösüknek. A szerződést a megyei tanács igazgatási osztálya helybenhagyta. A fiatalok beköltöztek a házba, amelyre 10—15 ezer forint értékű beruházást fordítottak.

Immáron hagyomány, hogy ősszel a Hazafias Népfront

megyei bizottsága más társszervekkel együtt meghirdeti az őszi társadalmi munkahó- napot. Lapunkban nemrégiben jelent meg a felhívás, amely kéri a lakosságot környezete, a városok, a községek szépítésére, tisztaságának javítására.

E munkahónap feletti meditációm kapcsán jutott eszembe Órhalom, az a község, amely híres szorgalmáról, faluszépítő-építő ténykedéséről. Lakói az elmúlt esztendőben járási első helyezettek lettek a társadalmi munkaversenyben. Mi a siker titka? E kérdésre választ kapni indultam útnak, barangoltam be Örhalom utcáit

„Ha azt látták volna..."

— Bizony. Akkor kellett volna jönni, amikor építettük a temetőkerítés alapjait. Ne mosolyogjon, tudom én azt, a városi embernek nem számít nagv dolognak, hogy temető, meg kerítés, meg ravatalozó. De nekünk, falusiaknak nem mindegy, hogy milyen állapotban van. Főleg, hogy mindjárt a község elején, a Salgótarjánból vezető út mentén feleszik. Szóyal, ott, 8 kerítésnél dolgezott a falu apraja, nagyja. Kilenc- venen. százan. Érdemes lett volna lefényképezni...

Így meséli Mártoh And- rásné, aki férjével együtt részese volt a nagy munkának.

*- Dolgos. Iparkodó nép az

ÖRHALMI PILLANATOK

Mi a siker titka ?

őrhalmi, szereti a szépgt. Tudom, sokan azt tartják, persze, a krumplisok, ömlik nekik a pénz, mással nem törődnek. Nézzen végig a főutcán! Mindenhol virágositva a házak előtt, magunk tisztítjuk az árkokat. Nemrégiben meg jött egy nagy teherautó facsemetékkel. Minden ház elé kettőt ültettünk, akinek nem jutott az megcsinálta érte a cirkuszt. Joggal!

Amikor szólít a hangos híradó!

— Csináltunk mi itt komolyabb dolgokat is — így Hegedűs János bácsi aki bár a látásával zavarok vannak, semmiféle munkából ki nem vonná magát. — Amikor szólít a hangos híradó, vagy bekopogtat a tanácstag, no emberek ez vagy az kéne, senki se húzódozik. Segítettünk az iskola modernizálásánál, tornatermet építettünk, serénykedtünk a központi fűtés bevezetésekor. Vagy nézze meg az új utcasorok útjait. Egy se elhanyogelt! A KISZ-es fiatalok is szorgalmasak, fákat ültetnek, parkokat csinosítanak. Mit kérdez? Hogy miért tesszük mindezt? Hát azért, mert nem mindegy ám, hogyan néz ki a falu képe. Nem elegendő, hogy felépítik aa

emeletes házakat, palotákat, az is kell, hogy az idegen, aki végigmegy az utcán elgyönyörködjön a tiszta, rendes környezet láttán. A tanács meg a népfront, azok sokat törődnek velünk, összehívnak falugyűlésre, ilyen-olyan szónoklatra. Elmondják mire volna szükség, mit kellene tenni. De ők is segítik ám a rászorulókat. Az elhagyott, egyedülálló öregek az óvodából kapnak ebédet, van aki •ingyen, mások öt-hat forintért. Képzelje, még az ételhordót is a tanács vette meg nekik.

A kép, amelyet festettek...'

Az őrhalmi honpolgárok, nem túl színes, nem túl szép? — tettem fel a kérdést Havasi Kálmánnak, a Hazafias Népfront helyi bizottsága titkárának, aki egyben húsz esztendeig volt az iskola igazgatója. Ma 71 évesen is aktív közéleti ember, fáradhatatlan társadalmi munkás.

— A hatvanas években talán túl színes, irreális lett volna, ma azonban valóság. Amikor én 1950-ben Ipoly- tarnócról örhalomba kerültem, az igazgatói székbe a népfronttitkári tisztet is örököltem. Akkoriban az ember

rek. azt sem tudták, mi is a

népfront lényege. Nem ismertek községpolitikát, fejlesztési elképzeléseket. Azon fáradoztunk, hogy falugyűlésen, tanácstagi beszámolókon egyáltalán megjelenjenek. Az első nagy összefogásra az orvosi rendelő és lakás megépítésekor volt szükség. Minden házhoz íveket küldtünk ki, amelyen megkérdeztük, mennyi pénzt és mennyi társadalmi munkát ajánlanak fel e célra? Legnagyobb meglepetésünkre a pénz mellett tetemes volt a társadalmi munkavállalás is. A Hazafias Népfrontnak egyre nagyobb lett a tekintélye, hogy mást nem mondjanak, a termelőszövetkezetünk a megalakuláskor ezt a nevet vette fel.

— örhalomhoz társközségek is tartoznak. Hogyan tudnak együttműködni?

— Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádgárdony és örhalom népfrontbizottsága, valamint a közös tanács vezetése együttműködési megállapodást kötött. Negyedévenként összejövünk, megbeszéljük a teendőket a soron következő feladatokat. Ezenkívül minden tanácstag mellett tevékenykedik egy népfrontakti va is. Így könnyű a mozgósítás, a faluszépítő akciók szervezése.

Ügy gondolom nem kell külön magyarázat. A fentiekből jól kitűnik, mi a siker titka Őrhalomban?

Kiss Mária ,

Egy Ideig rendben mentek

a dolgok. Később az idős férj meghalt és az eltartók a ház fele részét örökölték. A* özvegyasszonnyal azonban a kapcsolatuk annyira megromlott, hogy tettlegességre vetemedtek vele szemben, és ezért könnyű testi sértés vétsége miatt bűnvádi eljárás indult ellenük. Ezek utón a házból elköltöztek az özvegy pedig az eltartási szerződés megszüntetéséért pert indított. Arra hivatkozott, hogy koránál és betegségénél fogva más eltartóról kell gondoskodnia.

A járásbíróság a szerződést megszüntette. Az özvegyet az addig kapott ellátás, valamint a házon végzett értéknövelő beruházások ellenében hatvanezer forint fizetésére kötelezte, és intézkedett, hogv az ingatlannak őt megillető félrész tulajdonjogát jegyezzék vissza. A megyei bíróság az összeget ötvenezer forintra szállította le. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság ezt 25 ezer forintra mérsékelte.

A döntés indoklása szerint nemcsak, abból kei! kiindulni, hogy a fiatalok milyen mértékű tartást nyújtottak, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy durva, tettleges magatartásuk miatt a szerződés életjáradéki szerződéssé sem változtatható át. Nyomaték- kai esik latba az is, hogy a ház fele része, amely az elhunyt férfi nevén ál!őzt, a fiataiokra szállt, mert addig tartási kötelezettségüknek rendben eleget tettek és békességben éltek. Az özvegyasszonyt az ingatlannak már csak a saját nevén álló ötven százaléka illeti meg, és így kisebb eséllyel *ud újabb tartási, vagy életjáradéki szerződést kötni, noha feltétlenül gondozóra szorul.

Hajdú Endre

NÚGRÁD - 1983. október 4.. kedd