Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
Kádár János látogatásának lengyel visszhangja Á magyar vezető tiszteletnek és népszerűségnek örvend Scipiades Iván, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel lapok péntek reggel nagy részletességgel számoltak be a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség varsói hivatalos, baráti látogatásának befejező napjáról. A Trybuna T.udu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt lapja „Az együttműködés folytatása és fejlesztése” című értékelésében rámutat: a látogatás gyümölcsöző volt, áthatotta a szívélyesség, valamint az .évszázados barátság hagyománya. Mint a Nowotko gyári nagygyűlésről írja, Kádár János beszédének fogadtatása is azt tanúsítja, hogy a magyar vezető milyen nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvend Lengyelországban. — A látogatás, a találkozók és a tárgyalások kidomborították, hogy a magyar elvtársaik kipróbált barátaink, akik minden területen készek az együttműködésre, s arra törekszenek, hogy ez a bizalmon alapuló együttműködés mindkét félnek előnyére váljék, országaink fejlődését szolgálja. A tárgyalások azt is megerősítették, hogy a két ország vezetői azonosan ítélik meg a kulcsfontosságú nemzetközi kérdéseket. Ehhez kapcsolódva a Trybuna Ludu rámutat: ma különösen fontos a szocialista közösség egységének megerősítése, hogy szembe lehessen szállni a két rendszer közötti erőegyensúly megbontására irányuló törekvésekkel. A párt lapja a magyar pártós kormányküldöttség varsói tárgyalásainak első általánosabb érvényű tanulságait levonva külön cikket is közöl a szocialista országok tapasztalatainak hasznosításáról. Az egyes szocialista országok között a nemzeti és történelmi hagyományokból és más tényezőkből eredendően vannak különbségek, ezek azonban nem gyengítik az egész közösség alapjait és a marxizmus— leninizmus általános érvényű alapelveit. A szocialista közösség egyik alapelvé az, hogy az egyes országok egymás rendelkezésére bocsátják tapasztalataikat — írja a Trybuna Ludu. Ez lehetővé teszi a máshol be nem vált kísérletek elkerülését. Nem is olyan régen Lengyel- országban nem fordítottak nagy figyelmet a szocialista országok tapasztalataira. Márpedig a szocialista országokban sok olyan értékes tapasztalat halmozódott fel, amelyet Lengyelországnak érdemes megismernie. A cikk az egyes szocialista országok eredményeit felsorolva Magyarország esetében többek között a gazdálkodási formák korszerűsítésének újító szellemét és sikerét emeli ki. Reagan tévébeszéde Mosakszik a holló... Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: A grenadai invázió mente- getésére és a libanoni amerikai katonai jelenlét változatlan fenntartásának indoklására használta fel csütörtök esti tévébeszédét Reagan amerikai elnök. Reagan, aki szerint „a grenadai és a libanoni események között a nagy távolság ellenére is szoros összefüggés van” a grenadai agressziót az Egyesült Államok úgynevezett globális érdekeire és elkötelezettségére való hivatkozással vette védelmébe. Azt állította, hogy a kis szigetország, illetve általa a ' Szovjetunió és Kuba fenyegette az Egyesült Államok biztonságát, s az amerikai katonák Grenadá- ban egy „teljes kubai támaszpontra bukkantak”. Ez az elnök szaval szerint — úgymond — a „sziget megszállására irányuló kubai szándék” bizonyítéka. Reagan szóra sem méltatta azokat a hivatalos havannai nyilatkozatokat, amelyek egyértelműen leszögezték: Grenadáhan nincsenek kubai katonák, hanem építők és polgári alkalmazottak, kivéve néhány tucat katonai tanácsadót, akik Bishop kormányfő haláláig a grenadai hadsereg mellett, illetve a biztonsági erőknél szolgáltak. A kubai építők önvédelemből könnyű gyalogsági fegyverekkel szálltak szembe az agresz- szorokkal.' Reagan kifejtette, hogy a Grenada elleni támadást „a lehető legkorábbi időpontban” szeretné befejezni, óvakodott azonban attól, hogy időpontot nevezzen meg. Vogel a telepítésről Az USA egyensúly helyett fölényt akar „Nem értelmetlen dolog a Szovjetuniónak az a követelése, hogy a közép-hatótávolságú fegyverekről folyó tárgyalásokon a francia és a brit rakétákat , is vegyék figyelembe” — jelentette ki Hans- Jochen Vogel, a Németh Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke, a „Szociáldemokrat-Magazin”- nak adott, pénteki interjújában. Vogel a genfi tárgyalások sikertelenségét nem utolsósorban arra vezette vissza, hogy a Reagan-kormányzaton belül uralkodóvá vált az a törekvés, amely az erőegyen- ■úlyt az Egyesült Államok erőfölényével akarja felváltani. ,A szociáldemokrata vezető élesen bírálta az NSZK kormányát is, amely — szavai szerint — nem használta ki' politikai súlyát és nem gyakorolt kellő befolyást a genfi tárgyalások sikeres befejezése érdekében. A szociáldemokrata párt nevében Vogel kilátásba helyezte: amennyiben a telepítésre sor kerül, az SPD mindent meg fog tenni annak felülvizsgálása, revíziója céljából. — Azért fogunk küzdeni, hogy a nagyhatalmak között a jövőben se szakadják meg a párbeszéd — mondta Hans- Jochen Vogel. (MTI) Chilei tiltakozó nap Chilében a hetedik országos tiltakozó napon csütörtökön országszerte tüntetések voltak és heves összecsapások zajlottak le a tüntetők és a csendőrök között. A 1 hatóságok közlése szerint hetven embert letartóztattak, két tüntető életét vesztette, harmincán megsebesültek, hátuk állapota súlyos. Santiago három egyetemén több mint ezer diák csapott össze a csendőrökkel. A négy órán át tartó összetűzésben a hatóságok gumibotokkal ütlegelték a tiltakozókat és könnygázbombákkal próbálták szétoszlatni a tömeget, » diákok kövekkel válaszoltak. Több mint 60 diákot letartóztattak;- hatan pedig súlyosan megsebesültek. Concepción déli kikötővárosban 10 ezer ember tüntetett Pinochet .rendszere ellen. A tiltakozó nagygyűlésen Gabriel Valdes, a kereszténydemokrata párt elnöke követelte Pinochet lemondását. A fővárostól 140 kilométerre lévő Valparaisóban is' diákok tüntettek, kilencet letartóztattak. Rodolfo Seguel, a dolgozók országos központja (CNT) országos vezetőségének elnöke a csütörtöki tiltakozó napot „nagyon eredményesnek” nevezte. Hegyei dia~diaporama és amatőrfilmbemutató Rétságon Minden megyei hagyományt nélkülöző vállalkozásba kezdett a' rétsági Asztalos János Művelődési Központ, amikor először hirdette meg a megyei di-diaporáma és amatőrfilm- pályázatot a nyár végén. Hogy a szemle nem azért született, mert az Asztalos Já- ntís Művelődési Központ egyszerűen programot akart, azt a számok bizonyítják. Október 15-ig — a pályázat határideje — háromszáz egyedi dia, húsz diasorozat, tíz diaporá- mamüsor és húsz amatőrfilm érkezett az intézménybe. Ezek a kiírás értelmében a.megyében élő, dolgozó amatőrök munkái, akik minden bizonynyal . örültek a bemutatkozási lehetőségnek, a fórumnak, amelyen bizonyíthat ez a népszerű, a sorban legfiatalabb amatőrművészeti ág. A bemutató ma kilenc órakor vetítésekkel, előzsürizés- sel kezdődik. Két órakor beszélgetést, vitát kezdeményeznek a házigazdák a bemutatott filmekről, diákról, műsorokról.. Nyilvános bemutató lesz 16 órakor, majd dönt a zsűri a pályázat díjainak sorsáról. Minden kategóriában három első,_ második és harmadik díjat adnak ki, valamint a Népművelési Intézet és a Hazafias Népfront külön- díját ítélik oda az első megyei dia-diaporáma és amatőrfilmbemutatón, Rétságon. Szocialista országok diplomáciai ta A Mongol Népköztársaság külügyminisztériumának meghívására október 26-án és 27- én Ulánbátorban több szocialista ország külügyminiszterhelyettese munkamegbeszélést tartott. Hazánkat i Garai Róbert külügyminiszter-helyettes képviselte. A résztvevőket fogadta Dzsambin Bat- mönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság ' minisztertanácsának elnöke. A barátság és' a teljes nézetazonosság légkörében lefolyt munkatalálkozón átfogó véleménycserét folytattak az ázsiai helyzet időszerű kérdéseiről, különös figyelemmel a térség békéjével és biztonságával kapcsolatos tennivalókra. A résztvevők a tanácskozásról kiadott közleményben rámutattak a jelenlegi nemzetközi helyzet . éleződésének, az ázsiai kontinens megoldatlan problémáinak az okaira. Támogatásukról biztosították a Szovjetunió, Mongólia, az indokínai és más szocialista országok konstruktív kezdeményezéseit, amelyek a nemzetközi légkör javítását célozzák. A tanácskozás résztvevői külön nyilatkozatban határozottan elítélték a Grenada elleni agressziót. (MTI) FRANCIAORSZÁG Viharos polit A közelmúltban fényes ceremónia színhelye volt a párizsi városháza. E sorok szerzője az ünnepséget csak televízión nézhette, meri a francia jobboldal parádés felvonulását háziürmepségnek szánták és az újságírók közül csupán a kebelbéliek kaptak meghívót. Az összejövetelt egyébként abból az alkalomból rendezték, hogy negyedszázada kezdődött az Ötödik Köztársaság. Kik voltak így jelen? Természetesen Chirac, az RPR vezére, aki ma Párizs polgár- mestereként, e hallatlanul befolyásos pozícióban a jobboldal egyik vezéregyénisége. Ott volt Giscard d’Estaing is, a volt elnök, Barre, a mi- niszterejnöke, aki vele együtt volt kénytelen távozni, és rajtuk kívül mindenki, aki az Ötödik Köztársaság államvagy kormányfője volt. A szónoklatok látszólag a negyedszázados évfordulóhoz Kisebb adókat és a pénzügyi politika megreformálását k5> vetelő felvonulók Párizsban. azok a közvélemény-kutatákapcsolódtak, de lényegében so^’ amelyeket természetesen a baloldalt ócsárolták, amelynek képviselői — érthető módon — nem is mentek el az ünnepségre. Természetesen, a jobboldal rendezett, s ami infláció állandósulása, továbbá összefügg a kétmilliós munkanélküli-táborral, és még fontosabb: rendelt. Egy elválaszthatatlan. példa. A Le Quotidien de Paris, amely keményen baloldal, lakosság nem ekkor kezdődött a fran- e^enes laP> 958 franciát kércia jobboldal koncentrált támadása a baloldali . hatalom ellen. Szeptemberben a politikai élet újrakezdése már viharos politikai őszt ígért. dezett meg Mitterrand elnöke vásárlóerejének csökkenésétől is. Mitterrand és a baloldali kormányzat nyilvánvalóan ről, mint magánemberről, és kész a francia gazdaság prob- mint politikusról. Egy kér- lémáinak leküzdésére. Értek dés a sok közül: Véleménye is el eredményeket. Az ifiéi szerint Francois Mitterrand, évben az előzetes adatok alapműit elnök valamennyi fran- ján sikerül 60 milliárd frank SZEPTEMBERI MENNYDÖRGÉSEK A jövedelemadó körüli vita hozta az első ösz- szecsapást. Miről is van szó? A kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse a költségvetés, de különösen a külkereskedelem hiányát. Ezért hozott drasztikus intézkedéseket a valutatakarékosság terén, ezért premizálná a korszerű ipar fejlesztését szolgáló beruhácia állampolgár érdekeit kép- alá vinni viseli-e, vagy csak azokét, deficitet, akik elnökké választották? emelése Arról is számot kellett adni, 53 millió nevében a tudatoa külkereskedelmi 10 százalék alá nyomni az inflációt és tarta-; ni a kétmilliós munkanélküli szintet. Az az ötéves terv san kiválasztott 958-nak, hogy pedig, melyet most indítanak tisztélik-e, félik-e, vagy szeretik-e az elnököt. útjára, rendkívül tudatosan mérte fel, hogy az ország előre jutásának egyetlen alternatívája az ipar, a kutatás és az oktatás robbanásszerű fejlesztése, különben Francia- A példa természetesen ki- ország lemarad abban a ver- ragadott, de talán jelzi, hogy senyben, amelyet — mint itt a közvélemény-kutatás, a jól mondják — napjaink harmaA KÖZVÉLEMÉNY KIÁBRÁNDULTSÁGA zásokat. És ezért kér nagyobb felépített jobboldali kampány dik ipari forradalma indított anyagi támogatást a lakosságtól is — az adók emelésével. A két tábor közt kirobbant vita a költségvetés benyújtásához kapcsolódott. De ekkor alig esett szó másról, mint a jövedelemadó emeléséről. Ennek az a magyarázata, .hogy a magasabb adó csak á magas jövedelemmel rendelkező franciákat érinti, vagyis'elsősorban a jobboldali pártok híveit. A szeptemberi mennydörgéseket a jobboldal további részeként hogyan tépázta az elnök és a baloldali hatalom tekintélyét, s miként befolyásolhatta a közvéleményt. De torz lenne az a kép, ha a francia belpolitikai élet hullámzásait kizárólag a el. BALOLDALI TERVEK ÉS KEZDEMÉNYEZÉSEK A közvélemény ezeket a tiszteletre méltó, hosszú távú iparpolitikai elképzeléseket jobboldal manővereire szü- nehézen érzékeli. Kézzel- kitenenk le. A Chirac Bar- foghatóbb számára, hogy re—Giscard d’Estaing trió támadása nem lenne lehetséges a közvélemény egyfajta kiábrándultsága nélkül. E kiábrándultság fakad a baloldali pártok közti súrlódásokból, közrejátszanak gaz akciói követték. A többi közt dasági tényezők is, így az Közelebb a külpiachoz (Folytatás az I. oldalról.) hoz azonban importálni kel- A gyümölcsmennyiség fejében lett az alapanyagot. A vegyes- a görög vállalat fokozza a Kft. közös vállalatot. A" tar- vállalat amerikai tagja — lé- citrom- és narancssűrítmény- tósítószer gyártására űzethet vén, hogy takarmány-vegy- rendeztek be, amelyhez a szer gyártás a profilja — a svédek'szállították a gépeket, közös‘gyártáshoz biztosítja az s a beruházási költségek egy alapanyagot, és a külföldi részét is fedezték. Nemcsak szállításait Magyarországra,, amelynek nyomán javul a hazai ellátás e készítményekből. A közös vállalatok előnye az is, hogy a külföldi partne- A közelmúltban alakult meg rek révén felgyorsul a piaci Állami információ is. Rugalmasabértékesítésben is részt vállal. a gyártást indíthatták meg, hanem könnyebbé vált a külföldi értékesítés is; a svéd a Kecskemét-szikrai __ _______ t árspartner ugyanis érdekelt Gazdaság, -az Ágker Kft, to- ban alkalmazkodhatnak a pil- a mind nagyobb exporttör- vábbi három magyar és a gö- lanatnyi kereslet-kínálat vál- galmazásban. Hasonló meg- rög Arvanitis S. A. cég köz- tozásaihoz, s a külföldön leg- fontolásból hozta létre a Bá- reműködésével az Ol.ympos inkább eladható termékek NÓGRÁD - 1983. október 29., szombat bolnai Mezőgazdasági Kombi- Kft. nevű közös vállalat. A nát egvesült államokbeli tagok közös anyagi ráfordíoartnerével, a DCR-művet tással bővítik a kecskeméti különféle takarmányadalékok, premixek gyártására. E nyomelemek az állat biológiai adottságainak figyelembevételével a termelés fokozását, gyümdlessűrítmény-gyártó előállítására rendezkedhetnek be. Az előnyök kiaknázására újabb megállapodásokhoz keresnek partnereket az állami üzemet, ezáltal fokozhatják a gazdaságok. Egyebek között termelést. E készítményeket a osztrák céggel tárgyalnak argöróg cég közel-keleti orszá gokba exportálja, ami évente s a gazdaságosabb állattar- 4—5 millió dollár többlotbevé- mában almasűrítmény-gyártó tást segítik elő. Az adalékok- telt jelent a magyar félnek, üzemet létesítenek. ról. hogy Zalaegerszeg nyékén vegyesvállalati körforvárakozásokkal ellentétben az infláció nem szűnt meg teljesen; hogy az árak lassan, de továbbra is emelkednek, s hogy a munkanélküliség is olyan állandó veszély, amellyel mindenkinek szembe kell néznie. Ez a magyarázata annak, hogy azok a szenátusi, illetve helyhatósági választások, amelyeket ez év őszén rendeztek, sorra a jobboldal pozícióit erősítették. A francia valóság nem választható el ezektől a választási eredményektől; de nem is kizárólag ezek alapján lehet megítélni. Tény, hogy a politikai és gazdasági élet tényleges gondjai teret adnak a támadásnak. És ezt a lehetőséget a francia jobboldal alaposan ki is használja. A baloldal eddig inkább. csak tervezgetett, hosszú távra szóló, hasznos elképzeléseket fogalmazott. Mintha ez az időszak most a végéhez közeledne. Erre utal Georges Marchaisnak, a Francia Kommunista Párt főtitkárának legutóbbi, offenzívára szólító vezércikke, s a közös ellentámadás indí^ tását sejteti az is, hogy a hírek szerint egyetértés alakult ki a két baloldali párt vezetőinek csúcstalálkozójáról. , önody György J