Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-28 / 255. szám
GY AS ZIELEN TÉ8 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, BAJNAI JÓZSEF 75 éves korában elhunyt. Temetése október 31-én, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSAL AD köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk, kantor laszlöné temetésén megjelentek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Budapesti munkahelyeinkre felveszünk: — víz- és gázvezeték- szerelőket, — villanyszerelőket, — központifűtés-szerelőket, — szerkezeti lakatosokat, — kőműveseket, — hőszigetelőket, — mázolókat, valamint a felsorolt szakmákba betanított és segédmunkásokat (nyugdíjasokat is). Modern munkásszállásunkon, háromágyas szobákban kényelmes elhelyezés, naponta kétszer meleg étkezés, illetve térítés. Naponta 30,— Ft különélési pótlék, menetjegytérítés. Szakmai képzésre és továbbképzésre lehetőség van. Jelentkezni lehet: Fővárosi Szerelőipari Vállalat, Budapest IX, Koppány u. 5—11. Telefoni 836-586, 83-as mellék. AZ ELZETT MÜVEK ZÁR- ÉS LAKATGYÄR SZÉCSÉNYI GYÁREGYSÉGE 1984. január 1-től a vállalat «pálló gyána felvételre keresi műszaki felsőfoké, Wii középfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkavállalókat, — szerszámszerkesztő — gyártmányszerkesztő és -fejlesztő — technológus munkakörbe. Továbbá felveszünk gyakorlattal rendelkező — belső ellenőrt. Bérezés! megegyezés szerint. Jelentkezési határidő: 1983. nov. 15-ig a gyáregység személyzeti osztályán, Szé- oseny, Varsányi út.Háziorizefesek elektronikus fegy őre A New Mexico-i Álbuqu- erque-ben három személyt találtak vétségben bűnösnek nemrég, és új, csúcstechnikai formát alkalmaztak az igazságszolgáltatásban. Nem küldték őket börtönbe, hanem afféle házi őrizetben vannak, amelyre egy elektronikus karkötő felügyel és figyeli a mozgásukat. A karkötőben rádióadó van, amely jeleket küld a vétkes otthoni telefon- készülékére szerelt vevőnek. Ha a karkötő 60 méternél tovább távolodik el, a vevő automatikusan összeköttetésbe lép egy központi számítógéppel, ék jelenti neki az őrizetes távozását. A kisebb vétségek elkövetőinek elektronikus figyelemmel kísérése eredetileg Jack Love helybeli bíró ötlete volt. ötletével elment egy sor ismert számítógépgyárba, végre egy kis helyi cég, a National Incaceration Monitor and Control Services volt hajlandó gyártani egy megfelelő készüléket. A GOSSlink- nek nevezett elektronikus karkötő burkolata műanyag, így a háziőrizetes akár fürödhet is benne. A karkötő automatikusan jelzi a központi számítógépes „bázisnak”, ha bárki babrál vele, vagy megszakadt a kapcsolat a vevővel. A SOSSlink alkotmányosságát még a bíróság előtt bizonyítani kell, de a helybeli bűnüldözés tisztviselői kétlik, hogy bármely vétkező tiltakozna ellene, amikor az alternatíva a börtön. Jelenleg a készülék 90 napig alkalmas erre a célra. Hasznos lehet például abban, hogy a rendszeresen ittas vezetőket távol tartsa as utakról. A Kohász Művelődési Központ gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT keres. Jelentkezés az intézmény igazgatói ánál • Salgótarján, Saigó ». 46. Telefoni 10-62K A W UTAZÁSI IRODA társasutazást szervez Un g várra 1983. december 14-én 3 napra. Részvételi díj: 1770 Ft/fő. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Volán Utazási Irodában, vagy a 10-5ti0-as telefonon. A Volán ». sz. Vállalat felvételre keres kezdő és gyakorlattal rendelkező tehergépjármű-vezetőket autóbuszvezetőket. A vállalat tanfolyamot szervez tehergépjármű-vezetői jogosítvány megszerzésére — 1983. november 20-ig történő belépéssel Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Beiskolázási előfeltételek! 8 általános iskolai végzettség, 18. életév betöltése, büntetlen előélet, pályaalkalmasság'. Kétéves tehergépjármű-vezetői gyakorlattal rendelkezők részére autóbuszvezetői tanfolyamot indítunk, melyre 1983. •december 10-ig várjuk a jelentkezésüket. A képzések teljes költségét ■— szerződés alapján •— a vállalat fedezi. A tanfolyam idejére munkabért fizetünk. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában, illetve a megyei Volán-üzemegységeknél. Várjuk jelentkezésüket! 6 NÓGRÁD - 1983. október 28.. péntek __ A Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregysége FELVÉTELT HIRDET varrónő munkakörbe. — Jö KERESETI LEHETŐSÉG, — TERMÉSZETBENI JUTTATÄS, — KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG. Jelentkezés: Pásztó, Szabadság a 145. Nagy értékű és nagy teljesítményű papírgyártó gépsorokhoz, korszerű félautomata és automata gépeinkhez felveszünk LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, MŰSZERÉSZ ÉS FORGÁCSOLÓ szakmunkásokat (akiket papírgyártószakmára átképezünk), FÉRFI BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT gépmunkára betanítunk. Munkaidő: folyamatos munkarendben, 40 órás munkahét, minden hat nap után két szabadnap, ezen felül évenként 13 többletszabadnap. Jó kereseti lehetőség, szakmunkásoknak havonként 6000—8000 Ft, betanított és segédmunkásoknak havonként 5200—6000 Ft. Szociális és kulturális juttatások. Utazási hozzájárulás, kedvezményes étkezés (ebéd), férfiaknak munkásszállás. Albérletben lakóknak havonként 370 Ft hozzájárulási díjat fizetünk. Jelentkezni lehet személyesen a Papíripari Vállalat Budafoki Papírgyárának munkaügyi osztályán, Budapest XXII., Gyár a. 15. 1222. A Börzsöny ÁFÉSZ pályázatot hirdet az alábbi egységek szerződéses üzemeltetésére 1983. december 15-töl 1988. december 14-ig terjedő időszakra: 201. sz. Börzsöny étterem Rétság 202. sz. Presszó Rétság 205. sz. Cukrászüzem Rétság 243. sz. Presszó Nézsa 240. sz. Klub-söntés Alsópeténj221. sz. Italbolt Berkenye 208. sz. Büfé Nagyoroszi 177. sz. Élelmiszerbolt Nógrádsáp A versenytárgyalást 1983. december 1-én (csütörtök) 8 órakor tartjuk az ÁFÉSZ központi tárgyalótermében (Rétság, Kossuth út 4.). A pályázatokat 1983. november 25-ig kell benyújtani az ÁFÉSZ központjába. Érdeklődni lehet az ÁFÉSZ titkárságán. Tel.: 27. Azonnali belépéssel keresünk JÖ KERESETI LEHETŐSÉGGEL, külföldön végzett munkára EC 2 B, vagy ennél magasabb MINŐSÍTÉSSEL rendelkező hegesztőket Azonos minősítési fokozatú Zis Halk-i és TÜV-vizsgát is elfogadunk. A meglevőnél magasabb minősítés megszerzését a vállalat lehetővé teszi. Jelentkezés: a Mátraaljai Állami Gazdaság Mátrapack-üzeménél levélben, vagy személyesen. 3060 Pásztó, Nagymező út 3. Telefon: 50/28 mellék. APUOIIIRDliTKSIÜK ex rendszámú 1300 Volkswagen friss műszakival felújítva eladó. Kugel, Salgótarján, Pécskö u. 8. Tel.: 10-1S6. A Salgótarján* Vasöntóda én Tűzhelygyár FELSŐFOKÚ műszaki es gazdaságmérnöki végzettségű munkatársakat keres, a vállalat profil- váltására irányuló távlatifejlesztői munkakörbe. Bérezés: megegyezés szelént. Érdeklődni- a műszaki fejlesztési osztályvezetőnél, a H-833/288- as telefonon. A Balassagyarmati Városgazdálkodási Vállalat FELVESZ felsőfokú vagy középfokú építőipari végzettséggel és tervezői gyakorlattal rendelkező IRÁNYÍTÓ TERVEZŐT, valamint: középfokú építőipari végzettséggel rendelkező műszaki ELŐKÉSZÍTŐK Jelentkezési Bn lassagyarmati Városgazdálkodási Vállalat személyzeti vezetőjénél. Balassagyarmat, Mikszáth K. u. 59. sz. A KARANCS Tsz, Karancslapujtő keres vezető beosztásba középfokú faipari végzettségű szakembert. Jelentkezni lehet » személyzeti vezetőnél. FELVESZÜNK magas kereseti lehetőséggel lakatosokat, csőszerelőket, hegesztőket, segédmunkásokat, UNIVER vegyesipari Szövetkezet, Salgótarján, Somogyi-Bacsó u. 6. Telefon: 10-874. SALGÓTARJÁN, Malinovszkij úti lán- gossütő jó kereseti lehetőséggel egy főt felvesz. Érdeklődni: 12-108 telefonon. A DUNA Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat salgótarjáni raktárháza felvesz: expeditőrt, SZTK-ügyintézőt és elszámoltától. Cím: Salgótarján, Állomás út 4/a. (nagyállomás). ÉPÍTÉSI telek eladó Pásztó, Nagymező út 108. alatt. Érdeklődni lehet: Pásztó, Rákóczi út 48. Endrész 1. GARÁZS eladó a zagyvái rakodó elején. a temetölejárat mellett. Tej efon : S.-tarján, 15-946. BELVÁROSBAN háromszobás OTP-s lakás eladó. Eger, Szarvas G. út 3. Telefon: 11-774. KARANCS ALJA elején ház építésére alkalmas telek eladó, ugyanott Flamingó típusú sárkányrepü- löváz üléssel olcsón eladó. Soós Jánosné, Salgótarján, Munkácsy M. u. 2. I. em. 6. Érdeklődni lehet: szombat—vasárnap. AKNAS garázs, valamint Zaporozsec- alkatrészek, -tartozékok eladó. Salgótarján, Ybl Miklós út 84. fsat. 3. Telefon: 12-069. TELEK eladó Somoskőújfaluban. Telefon: 11-603. Salgótarján, Péeskő utca 3. I/1S. KÉT család részére alkalmas családi ház eladó. Baglyasal- ja. Petőfi út 120. sz, alatt. Érdeklődni: ugyanit*« HAJDÜSZOBOSZLŐN sürgősen eladó tetötér-beépítéses, téliesített nyaraló. Fürdőhöz, buszhoz 5—7 pere. Tsz-eknek, vállalatoknak is ajánlom. Családosoknak összkomfortos kényelmet biztosít, őszi vásár, jó befektetés. Érdeklődni: Debrecen, 24-50g telefonon. GARÁZS aknával, villannyal eladó vagy kiadó a Pécsltő úti garazssoron. Cím: a kiadóban. Telefon: 10-977. KÉTSZOBÁS, kertes, családi ház eladó. Pásztó, Baross G. út 48. EGYSZOBÁS, erkélyes, komfortos öröklakás kedvező feltételek mellett készpénz -j- OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Pásztó, Nógrádi-lakótelep 10. Nagy Gyula. BUDAPESTEN zöldövezetben, a Rózsavölgyben 186 m2-es, 4 loggiás, 2 szintes öröklakás központi iútéssel, garázzsal, műhellyel eladó. 16 000 Ft/m2. Csak készpénzes vevők érdekelnek. Nyugati gépkocsit beszámítok. Telefon: 6—18 óráig 13-503, este 19— 21 óráig 15-841. Faragó. KARANCSBERÉNY, Felszabadulás út. 3ö. sz. alatt 700 négyszögöl közművesített telek sürgősen eladó- Eladási ár: kb. 25 000 forint. Érdeklődni: Bakos Zoltán, Gyöngyös. Bethlen Gábor Út 29. KERESEK cserére vagy megvételre kertes családi házat. Ajánlok 2 db kettő szoba, összkomfortos OTP-öröklakást. Cint: 14-052-es telefonszámon, 17 órától. ZM-es 1200-as Lada 1986-ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: S.-tarján, 5.0-759 telefonon, 17 órától. PF 1500-as Lada eladó. Érdeklődni lehet: St. 12-152, vagy 12-582 telefonon. JŐ állapotban levő 1200-as Lada eladó. Salgótarján. Móricz Zsigmond út 36, ELADÖ ZUK A/ll nyitott típusú gépkocsi 1983. november 2-i átvétellel. Nagy Péter, Mátraverebély, Kányái. C/14. TS 250/1 MZ kétéves eladó. Kutasó, Toldi út 7. ZF-es Wartburg, valamint mosógép és centrifuga eladó. Érdeklődni: Pásztó, Úttörő út 6. Markó Mátyás. 1200-as Zsiguli iP-s és félkész garázs a Besztercén eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Kemerovo krt. 92. 1/3. vagy a 13-993-as telefonon, 17 órától. ZD írsz. Wartburg de Luxe tolótetős eladó. Érdeklődni: 17 órától 11-708 telefonon, vagy megtekinthető : Salgótarján, Rákóczi út 3. (Vasbolt mellett). ELADÖ két íekhe- lyes NYSA lakóautó. öt személyre 1985-ig vizsgáztatva. Érdeklődni: 8—15 óráig Karancsalján a zöldségesboltban lehet. (Rákóczi út). CEBI ELADÓ 1 db betonkeverő. 1 db Skoda 1000 MB jobb hátsó sárvédő. Rákóczi- telep, Felszabadulás út 9. OLASZ évelő szegfűpalánta vegyes színben. tövenként S Ft, nagy gyümölcsű piros es fekete ribiszke, tövenként 20 Ft. Kaphatók: Toronyikertészet, Békéscsaba, Sztraka u. 27. KÄPOSZTAGYA- LUK, újak eladók. 28 em széles, 78 cm hossz, 4 acélkéssel, élezve 460 Ft. 120 cm hosszú, ülőkés 3 szál késsel: 520 Ft. Postán felelősséggel szállítok. Biró János, Békéscsaba, Szarvasi Út 69. SZÖLÖOLTVANYOK, fajtagyűjtemények, termelői áron, árjegyzéket díjmentesen küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös, Arany Sas u. 3. 3200. GYÜMÖLCSFÁK, rógsatövek, elsőrendű minőség, őszi szállítás postán. Kérésre árjegyzéket küldök. Tóth-kertészet 2313. Szigethalom, pl, ü A NŐGRAD MEGYEI ÁLLAMI Építőipari VÁLLALAT izenapokat tart. 1983. X. 29- tól XI. 4-ig (vasárnap kivételével) naponta 8— 14 óráig. Megvásárlásra kínálja: víz-, fűtés- szerelési anyagait Salgótarján (TÜZÉP melletti) raktárából. Vasbeton-, szerszám-, villanyszerelési, szakipari anyagait ipartelepén (Zagy- vapálialva, 9-es jelű autóbuszvégállomás) levő raktáraiból. Egyes termékekre 20—50 %-os árengedményt adun-lc. Magánszemélyek helyben, készpénzzel, vállalatok bélyegzés átvétel útján vásárolhatnak. TÖRZSKÖNYVEZETT fekete törpeuszkár, kétéves eladó. Érdeklődni lehet: 14-090-es telefonon, 14 órától. ELADÖ 12 V 1200 kcal/’ó autófütés. Tar, Sport út 19. Tari Béla. Jö állapotban levő pianinót vennék. Molnár, Pásztó, Szegfű út 2. Telefon: 280. MEG jőtállésos babakocsi és más babaholmik eladók. Érdeklődni lehet a 14-011 telefonszámon. HAROMHONAPOS bikaborjú eladó. Zagyvapálfalva, Makarenko U. 57. 600-as 220 voltos szalagfűrész eladó. Balassagyarmat. Szontágh Pál út 43. GYERMEKTELEN házaspárnak három helyiségből álló lakás, külön bejáratú kiadó, Salgótarján 4. Makarenko Út 66. VAROSKÖZPONTBAN báromszobás, központi fűtéses lakás kiadó. Vállalatnak is. Ajánlatot a 10-977 telefonra ké- feemg SZÉP ajándék az. első FÜLBEVALÓ. FÁJDALOMMENTES lyukasztással Eger«! ben, a kertmozi mellett, Egészságház út 5. Hathónapos kortól, vasárnap is. SALGÓTARJÁN központjában két-’ szobás, összkomfortos, bútorozott lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni: 15-066 telefonon. 16 órától. CSERÉPKÁLYHAK építését, átrakását és tisztítását — rövid határidőre — vállaljuk. Balassagyarmati és esztergomi csempeválasztékunk van. Megrendelhető: Nm-i Tüzeléstechnikai Vállalat, Balassagyarmat, Petőfi út 13. Telefon: 642. VERTICH SPORT- SZERVIZ. Síkötések, korcsolyák szerelése, javítása, karbantarta- sa! Mindenféle sporteszköz karbantartása, felújítása! Garanciával! Vertlch Tamás, Salgótarján, Kilián Gv. körút 80. Telefon: 10-302. REDÖNYKESZITES minden ablakra, rövid határidő, díjtalan felmérés. írjon, jövök! Levélcím: 1145 Budapest. Thököly út 1171 A. Solymáry György. A Magyar Autóklub balassagyarmati szervezete december végi- január elejei kezdéssel gépkocsivezetői tanfolyamot hirdet. Részletfizetési Klubtagok és osaíád- tagjcúle részére 300 Fi kedvezmény.----------------— ■ S ZEMELYGÉPKO- üSI-VEZETŐI TANFOLYAM az ATI-nál. Indul: 1983. október 31-én. Részletfizetési kedvezmény. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Karancs u„ 70. MAGÁNOSOK, köt zületek figyelem! Napi takarítást, portálüvegek tisztítását, üzletek takarítását, parkettcsiszolást, lakkozást, szőnyeg-* tisztítást vállalok. Telefonbejelentés este 19—21 óráig 13-841, Faragd, i