Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-25 / 252. szám
Döntött a legfelsőt) Bíróság Ki a felelős a vasúti karambolért? Súlyos baleset történt két évvel ezelőtt Kiskundorozsma vasúti állomáson. A Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulat munkagépe a felső villanyvezeték oszlopa _ és a biztosítóberendezés műszerszekrénye közé kerül. Mielőtt a gép kezelője a veszélyhelyzetet megszüntethette volna, befutott egy személyvonat és összeütközött a géppel. A karambol következtében többen megsérültek, a szerelvény és « pálya, valamint a munkagép megrongálódott. A történtek miatt a gépkezelőt sú- t/os testi sértést okozó, a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség és jelentős kárt okozó rongálásért elítélték. A karambol miatt a MÁV- nak 644 ezer 803 forint kára keletkezett, ezért ennek az összegnek megfizetéséért a Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulat, valamint a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat ellen pert indított. Mint a bíróság megállapította: a társulat a saját gépével a vállalat részére földtoló munkát végzett. A gépkezelő, aki betanított szakmunkás volt és nehézgép-kezelői képesítéssel nem rendelkezett, ő mint a társulat alkalmazottja volt. A szakképzettség hiányáról azonban a vállalat nem tudott. Az egyik munkaterületen végeztek, majd a vállalat főgépésze a kezelővel közölte: a munkát másutt kívánják folytatni, de a gép elszállítására járművel nem rendelkeznek. A kezelő kijelentette: a gép „lábon” történő elszállítását segítő személyzet nélkül is vállalja. El is indult és eközben történt a karambol. A Szegedi Járásbíróság, majd fellebbezésre a Szegedi Megyei Bíróság részítéletében — az összeg meghatározása nélkül — a társulat kártérítési kötelezettségét megállapította, míg a vállalattal szemben a keresetet elutasította. A döntések indokolása szerint, a társulat volt a gép üzemben tartója, tehát a felelősség is őt terheli. A társulat álláspontja azonban más volt és az építővállalat ellen kártérítési pert indított. Arra hivatkozott, hogy az üzemben tartó nem ő, hanem a vállalat volt, és ha annak irányító dolgozói a gép útnak indításakor nem járnak el gondatlanul, a karambol nem következik be. Ez a per a Legfelsőbb Bíróságon dőlt el, amely a keresetet elutasította. Az ítélet megállapította: a földtoló gép kezelője, üzemben tartója a társulat volt, mert a személyzetet, az üzemanyag-ellátást, a karbantartást és a rendeltetésszerű használatot neki kellett biztosítania. Alkalmazottja: a gépkezelő, utasítás nélkül és szabálytalanul szállította a gépet. Ezt megelőzően azonban a társulat dolgozóinak nem lett volna szabad engedéllyel nem rendelkező, betanított szakmunkást gépkezelésre utasítaniok, és erről a vállalatot nem tájékoztatni. Ezek olyan súlyos mulasztások, amelyek miatt a társulat a kár viselését még részben sem háríthatja át a vállalatra. Kétségtelen, a vállalat főgépészének meg kellett volna tiltania a gép „lábon” történő elszállítását. Az elindulásról azonban nem tudott, tehát felelősség nem terheli. A karambol —, mint a büntető- iratok is tanúsítják — kizárólag a gép helytelen vezetésének következménye volt. H. E. Közművelődés a vízügyi vállalatoknál Korszerű, maguk építette fekete-fehér öltözőben válthatnak ruhát a Volán 2. számú Vállalat salgótarjáni telepének szakmunkástanulói. Az ötletes ruhatár biztosítja a szennyes öltözetek higiénikus elkülönítését. A rendről és az őrizetről Kővári József személyében külön felügyelő gondoskodik. Az OKT állásfoglalása Beszélő óra Figyelmeztető statisztika A közelmúltban tartott ülésén az Országos Közművelődési Tanács elnöksége megvitatta: hogyan hajtják végre a közművelődési törvényt a vízügyi dolgozók körében. Mint arról az Országos Vízügyi Hivatal elnöke előterjesztésében beszámolt: a víz- gazdálkodásban bekövetkezett műszaki fejlődés fokozta a vízügyi szakmai képzés és továbbképzés iránti igényt. Ezért a hatodik ötéves tervidőszakára az ágazat fő oktatás- fejlesztési célkitűzése: a fizikai dolgozók szakmunkássá képzése. A víz- és csatornamű-kezelő alapszakmán kívül hat más szakmában inch'tort tak, illetve indítanak tanfolyamokat. A szakmunkásképzést sok esetben ma is hátráltatja azonban az általános iskolai végzettség hiánya, tavaly a mintegy 85 ezer vízügyi dolgozó 13 százalékának nem volt alapfokú végzettsége. Csaknem 36 ezrei; rendelkeznek középiskolai bizonyítvánnyal, s a szakmunkások kétharmada — 17 ezer fő — érettségizett. Jelentősén nőtt az elmúlt 15 évben a diplomások száma, közöttük ma már nagy a közgazdászok, mezőgazdasági mérnökök aránya. Javultak az idegennyelvtanulás feltételei, az oktatást két nyelvi laboratórium is segíti. Ä tervidőszak végére el kívánják érni, hogy a dolgozók hár’om-négy. a vezető beosztásúak 30—40 százaléka beszéljen legalább egy idegen nyelvet. A szakmai kultúra emelését szolgá’iák a majd minden vállalatnál, intézménynél működő szakmai körök. klubok; az értelmiségiek nagy része tagja valamelyik tudományos egyesületnek. A 30 ezer kötetes vízügyi szakkönyvtárat évente négyöt ezren keresik fel. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben egyre többen igénylik a külföldi szakírók magyarra fordított munkáit — emeli ki a beszámoló. A munkahelyi művelődésben részt vevők száma elsősorban ott nő, ahol közművelődési előadót foglalkoztatnak. Jelenleg 20 ilyen szakember gondoskodik — egyebek közt — a szabadidő- programok összeállításáról, szervezéséről. A felmérések szerint a fizikai dolgozók szabad ideiük legnagyobb részét a tévé előtt töltik, a szabad idő eltöltési módjainak „rangsorában” második helyen a közös családi programok állnak, az olvasás a harmadik, a sport pedig a negyedik. A vízügyi sportklubok egyebek közt asztalitenisz-, labdarúgó-, úszó-, természetjáró-szakosztályokat működtetnek, de uszoda- bérletek vásárlásával, kondicionálótermek berendezésével is bővítik a dolgozók testedzési lehetőségeit. A településektől távoli, ideiglenes szállásokon elhelyezett dolgozóknak mozgó- könyVtárakat alakítottak ki. A nagyobb munkásszállásokon lakók művelődési lehetőségeit új könyvtárak, klubhelyiségek létrehozásával gyarapították. Az ingázók művelődésében ennek ellenére csak lassú javulás tapasztalható; sajnos az érintett vállalatok és a községek még csak igen ritkán szervezik együttműködve a faluról bejáró munkások tanulását, művelődését — hangsúlyozza a beszámoló rw Őszi kedvezményes vásár október 24-től PONIKLEC hétvégi házak 15 000 Fí-tal olcsóbban csak miskolci, egri, gyöngyösi telepeinken. MOZAIKPARKETTA 30 % engedménnyel kapható. miskolci, egri, ózdi, szerencsi, salgótarjáni telepeken. VASKERÍTÉSEK, VASKAPUK 20—50 % engedménnyel megvásárolhatók, amíg a készlet tart. Á baj elkerülhető! Az OKT elnökségi ülésén, a vita során a hozzászólók rámutattak: a vízügyi dolgozók szakműveltségének emelésében, valamint a munkahelyi vezetők rendszeres továbbképzésében elismerésre méltó eredmények születtek. Ugyanakkor az üzemi művelődési bizotttságók tevékenységének vizsgálatából kitűnik: a szakműveltség gyarapításán kívül eső közművelődési munka viszonylag szűk körű és gyengén szervezett. Kívánatos lenne — fogalmazódott meg a vitában —, hogy az üzemek a munkába lépő fiataloktól igényeljék az alapiskolázofctsá- got, illetve — az oktatási intézményekkel együttműködve — segítsék, s anyagilag is tegyék érdekeltté azokat, akik a munka mellett vállalják a tanulást. A világ első beszélő óráját alkotta meg a spanyolországi Valenciában egy idős órásmester. Az új szerkezet nemcsak tudja mindazt, amit hagyományos testvérei, hanem figyelmeztet is: a kövéreket például ebédidőben arra, hogy „ne egyél sokat”, a hosszú értekezletek szónokait pedig arra, hogy „ne beszéljenek any- nyit”. Az adatok betáplálásától függően reggel emlékezteti tulajdonosát az aznapi teendőkre. De Ernesto Perez mester remekműve képessé teszi birtokosát arra is, hogy „magával vigye” szíve választottjának hangját, s időjelzés helyett azt hallgassa. A valenciai beszélő óra 16 műveletre képes. A meteorológiai jelentéseket figyelve, úgy tűnik, visz- szavonhatalanul itt a fűtési szezon. Használatba kerültek a kazánok, széntüzelésű fűtő- berendezések, plajkályhák — figyelmetlenül használva újabb veszélyek forrásai. Nem indokolatlan ennek felvetése, ha egy pillantást vetünk a tavalyi tűzesetek statisztikájára. Magánlakásokban harmincszor okoztak tüzet a tüzelő- berendezések, az ezekből eredő kár összesen 344 ezer forint. Egy személy életét vesztette, tizennégy felnőtt és egy gyermek szenvedett égési sérüléseket. A harminc tűzeset közül huszonötöt olajkályha okozott. Leggyakrabban a karbantartás elmulasztása, üzemben levő olajkályha feltöltése idézte elő a bajt. A katasztrófa azonban nem elkerülhetetlen. Ha kifogástalan műszaki állapotú kályhát használunk — akkor persze szakemberrel kell javíttatni — máris csökken a veszély. Ha védjük a bútorokat a sugárzó hőtől, az a bútornak is jó. Természetesnek kellene lennie, hogy a használati utasítás szerint járunk el minden esetben — a tűrf- krónika bizonyítja — még sincs így. Tiszta kémény, megfelelő méretű füstcső — mind feltétele a biztonságos fűtésnek.' Még nincs itt a zimankó. Csak ősz van. Még nem késő ellenőrizni a készülékét. Hogy aztán ne csináljon nagyobb tüzet, mint kell. nilllllllilllllf|||||f||t|||j|ll(l|||||||||||||||||||t|||||||||||||||||||||||||||||||t|||||||||||||||||||||||l|lli||||||||||||||||||t|||i||||i||||||il|||||||||||||||iuii||||||||||||til3II||||il||||||i||l!|||||||||i||||||||ff|||||||||||||||||||||ia S zilárd jellemnek kell lenni a rendőri körzeti megbízottnak. Hiszen önállóságra van késztetve, mert körzetében legtöbb esetben egyedül képviseli a rendőri munkát, hajtja végre szinte azonnali döntéssel feladatát — jellemezte a KMB-sek tevékenységét Tóth Ferenc rendőr vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány köz- biztonsági és közlekedési helyettese azon a sajtótájékoztatón, amelyet a körzeti megbízotti szolgálat 30 éves évfordulója alkalmából tartott. Ma viszont már ott ülnek a padban azok a körzeti megbízottak és vendégek, akik részt vesznek a második országos tanácskozáson. Megyénket heten képviselik ezen az összejövetelen. Közöttük van Godó József rendőr zászlós és Szeles Barna főtörzsőrmester. Vajon miről beszélnének, ha szót kapnának ezen a tanácskozáson? Ezt kérdeztük a két egyenruhás megyei küldöttől. — Magam először bemutatnám azt a területet, amely hozzám tartozik. Elmondonám, hogy kerten végezzük a körzeti megbízotti munkát, és csaknem 7200 ember biztonságát vigyázzuk. Szólnék arról is, hogy milyen a lakosság összetétele. Eléggé heterogén. Van közöttük ipari munkás, tsz-tag, értelmiségi és ingázó. Ez maga megszabja a körzeti megbízottak tevékenységét. Mindjárt hozzá is tenném, hogy területünk eléggé fertőzött. A két hivatásos rendőr nem is tudná ellátni feladatát, ha nem lenne a 28 fős önkéntes rendőri csoport. De szólnék arról is. hogyan segítik tevékenységünket a területen lévő munkásőrök. kapcsolatot tartunk a határ menti határőrőrsökkel. Több mint hivatás A bűnüldözésben, -megelőzésben, a közrend, közbiztonság szilárdításában ezek a bajtár- sak igen sokat segítenek. Ha jól tudom, az elmúlt évben a salgótarjáni járásban 208 bűnügyben dolgoztak a kapitányság rendőrei. Ebből a kistere- nyei körzetre kereken 20 jutott. Arra büszkék vagyunk, hogy a kisterenyei . országos vásárokon még semmiféle bűn- cselekmény nem volt. Annál több a szentkúti búcsúkon, ahol sokszor több ezer ember gyűlik össze az ország minden részéből, sőt külföldről is. Ez a búcsújárás ma már szinte a bűnözők gyülekezőhelye. Azért itt is eredményes a munkánk. A zsebtolvajoknál például tettenérés is volt már. Miről szólnék még? Arról, hogy a lakossággal jó a kapcsolatunk. Munkánkat a becsületes emberek elismerik. Ugyancsak jó a Kapcsolatunk körzetünk párt-, állami és gazdasági vezetőivel. Elmondanám őszintén, hogy előttem a körzet, illetve az ott lakók egy nyitott könyvnek számítanak, hiszen a legkisebbtől a legidősebbig szinte mindenkit ismerek. És valóban így is van. Szeles Barna már 13 éve, hogy rendőr, s ebből az időből 8 évet Kisterenyén töltött el. S mielőtt még magára öltötte volna az egyenruhát, előtte mint önkéntes rendőr segítette a rend őreinek munkáját Godó József zászlós sokáig hallgatott Aztán megfontoltan, higgadtan vette át a szót. — Mi is ketten látjuk el a körzeti megbízotti feladatot. Körzetünk a zagyvapálfalvai városrész. A legfer-tőzötteb terület ebben a városrészben található meg. Csak egy példával hadd bizonyítsam mondandómat. A salgótarjáni járás 100 veszélyes bűnözője közül 28 a mi területünkön található meg. A mintegy 10 000 főre 16 itaimérés jut Ez is önmagáért beszél. A legnagyobb iskola is ebben a körzetben található. Sajnos igen sok bűncselekmény már itt kezdődik. Kerékpárlopással kezdődik, lajmolással folytatódik, betöréssel végződik. Sajnos 18 esetben volt iskolás korú bűncselekmény körzetünkben. Pedig kiváló a kapcsolatunk az iskola nevelőivel. Csakúgy mint a munkásőrökkel, vagy az önkéntes segítőkkel. A legtöbb üzem is ebben a körzetben van. Ebből fakad, hogy sok az üzemi lopás, amit sajnos sokszor elősegítenek magúik a rendészek is azzal, hogy túlságosan humánusak. Sok a gondunk az építőikkel. Munkaidőben, vagy azután szinte megtömik a kocsmákat. Hiába az önkéntes segítők, akik önállóan is tevékenykednek, nem tudjuk megelőzni a bűncselekményeket. A 39 éves zászlós 17 éve rendőr. Ebből 7 évet mint körzeti megbízott töltött el. — Magam karhatalmi sta voltam, két bátyám is rendőr volt. Talán innét a hivatásszeretet. Tervem? Most esti egyetemre járok. Szeretném sikeresen befejezni a tanulmányaimat. Aztán továbbra is jobb munkát végezni. Szeretnék példamutató lenni a fiatal rendőrök előtt, szeretném a szakma szeretettre nevelni őket, — így Godó József. — Mi arra törekszünk, hogy tovább javuljon a közrend, a közbiztonság Kisterenye körzetében. Munkámat a legjobb tudás szerint elvégezni. És ami igen fontos: szeretnék leérettségizni, sikeresen elvégezni a középiskolát. — vallja Szeles Barna. — A rendőri munka több mint hivatás. Ezt másképpen nem is lehet elvégezni — mondják szinte egyszerre mind a ketten. — Nálunk még az asszony is rendőr. Hiszen ha mi járőrözésben vagyunk, a bejelentéseket nem is egy esetben veszik fel a rendőrfelesé-J gek, s ha szükséges az intéz-* kedés, azonnal továbbítják á járási kapitányságra. S, hogy jó rendőr, körzeti megbízott Godó József és SzeJ les Barna azt számos elismer rés bizonyítja. Godó Józsefei eddig még mindig soron kívül léptették elő. Szeles Barna legutóbb április 4-én, a belügyminisztertől vehette át az elismerést. Még valamit! Mind a ketten a társadalmi munkát is vállalják. Godó József alapszervezeti titkár, Szeles Barna ugyanitt ennél a pártalapszer* vezetnél szervező titkár. M a ott ülnek a körzeti megbízottak második országos tanácskozásán.’ Szeles Barnának kettős öröm ez a részvétel. Szerdán, a tanácskozás idején tölti be 42.’ életévét. Ha felszólal, ha szót kap, ezt nem jelenti be. Mi azonban nem csak a születésnapján, hanem az eddigi munkáiéhoz is gratulálunk mindkettőjüknek! s. I. NÓGRÁD - 1983. október 25., kedd