Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)

1983-09-13 / 216. szám

(1918-1983) Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy Tanyai Ferenc, a Nógrádi Szénbányák nagybá- tonyi bányaüzemének nyu­galmazott vezetője 1983. szep­tember 11-én, életének 65. évében elhunyt. MSZMP SALGÓTARJÁNI JÁRÁSI BIZOTTSÁGA NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK PÁRTBIZOTTSÁGA NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK * 1918. szeptember 15-én szü­letett Vizslás községben, mun­kásszülök gyermekeként. Ti­zenhat éves korában jegyezte el magát a bányászélettel. Azóta a nógrádi szénmedence területén fontos beosztásokat töltött be. Élete, munkássága elválaszt­hatatlanul összeforrott a párt­tal, a kommunista mozgalom­mal. 1956-tól 1960-ig tagja volt a Nógrád megyei pártbizott­ság végrehajtó bizottságának. Egy évtizeden keresztül a já­rási pártbizottság, hosszú éve­ken át a Nógrádi Szénbányák pártbizottsága tagjaként végzett kiemelkedő politikai munkát. Nyugdíjas éveiben is folytatta közéleti tevékenysé­gét, a járási pártbizottság mel­lett működő, a felszabadulás előtti párttagok és mozgalmis- ták ügyeivel foglalkozó mun­kabizottság tagjaként. Munkásságának elismerésé­ül számos párt- és állami ki­tüntetésben részesült! Munkás- Paraszt Hatalomért Érdemérem, Munka Érdemrend arany foko­zata tulajdonosa. Életéber. sokat tett a magyar szénbányászat és szocialista társadalmunk felemelkedésé- ert. Emlékét tisztelettel meg­őrizzük. A Salgótarján! város! Ta­nács VB műszaki osztá­lya felvételt hirdeti KOMMUNÁLIS FŐELŐADÓ MUNKAKÖRRE. Pályázhatnak: épületgé­pész, vagy mélyépítő felső­fokú végzettségű szakem­berek. A pályázatokat a műszaki osztály vezetőjéhez kell benyújtani. Fizetés a 30/1980. (XII. 29.) MiiM. sz. rend. alapján. GYASZJELENTES Mély fájdalommá] tudatjuk, hogy a szeretett férj, édes­apa, nagyapa, testvér, IDŐS BERKS ISTVÁN életének 71. évében elhunyt. Temetése 1983. szeptember iá­én, 15 órakor lesz a salgótar­jáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édes­apa, nagyapa, testvér, gyer­mek, KOVÁCS MIKLÓS 58 éves korában, hirtelen el­hunyt. Temetése 1983. szep­tember 15-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a nagybátony- maconkai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton köszönjük meg ba­rátainknak, munkatársaink­nak, ismerőseinknek, hogy szeretett halottunk, ID. RAPPI JANOS hamvasztás utáni búcsúztatá­sán részt vettek és a sírem­léknél elhelyezték koszorúi­kat, virágaikat. Ezzel enyhí­tették megrendülésünket és fájdalmunkat. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Salgótarján! Javító Kar­bantartó Kisvállalat munkaerő-felvételt hirdet: — HÁZTARTÁSI­GÉP-SZERELŐ munkakörbe ü a salgótarjáni, nagybátonyi, pásztói, — RTV-MÜSZERÉSZ munkaRörbe a pásztói telephelyére. Jelentkezni lehet a válla­lat központjában, Salgótar­ján, Rákóczi út 13. Tel.: 10-227, 10-337. Bérezés kollektív szerződés szerint. Gépkocsival ren­delkezők előnyben. „ÖLTÖZZ BOHÓCRUHÁBA” címmel a Magyar Cirkusz és Varieté látványos, új gyer­mekműsorral jelentkezik ok­tóber 1-től. A műsort ajánl­juk az ország egész területé­re, művelődési, úttörő-, ifjú­sági házakba, ezen kívül in­tézményekben és iskolákban is tartunk előadást. Felvilágosítás és a műsor lekötése: a MACIVÁ szerve­zési és propagandaosztályán, Budapest, 1062, Népköztársa­ság útja 61. Telefon: 227-227, 420-349, 225-643, reggel, este: 200-905. Kérje az „ÖLTÖZZ BOHÓCRUHÁBA” című gyermekműsorunkat! Értesítjük vásárlóinkat, hogy az EREDETILEG JÜNIUS 30-IG ÉRVÉNYES tüzelőutalványokat 1983. szeptember 30-ig beváltjuk Borsod, Heves és Nógrád megyei telepeinken. Meghosszabbodott az I É.S Él ÚJABB ENGEDMÉNYEKKEL A PÁSZTÓI ÁFÉSZ­ÁRUHÁZBAN. Méteráruosztályunkon: a takarók, szőnyegek 20—30 %-kal, mindennemű paplan 20 %-kal olcsóbban kapható. Konfekcióosztályunkon: átmeneti kabát vásárlása esetén 400 Ft engedményt adunk. Kötöttáruosztályunkon: különböző kötöttáru-féleségek 30 % engedménnyel. Cipőosztályunkon: egyes női és férficipők 30 % engedmény­nyel. 29. sz. Centriköt-boltun'kban: különböző kötöttáru-féleségek 30 % engedménnyel kapható. Ne feledje, önnek is megéri, ha a pásztói ÁFÉSZ-áruházaf felkeresi! / A salgótarjáni öblösüveggyár vezetősége felhívja as ÜVEGGYÁRTÓ SZAKMÁK IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ FÉRFI- MUNKAERŐKET, hogy az alábbi szakmákban fváron belül képzést indítunk: BANKAFŰVŐ, — BEFÜVÖ, — TALPKÉSZÍTÖ, — SZÁRHŰZŐ, — FÉLAUTOMATA ÜVEGGYÁRTÓ (kikó, merítő, préselő). A képzés ideje alatt a munkakörökre előírt bértételeket fizetjük 18—25 Ft/óra között. A képzés ideje munkaköröktől függően 6 hónaptól 1 1/2 évig terjed. Jelentkezési korhatár 18—45 év között. A fentieken túlmenően felvételt hirdetünk a következő munkakörökben: — AUTOMATA GÉPKARBANTARTÓ LAKATOS, — VILLANYSZERELŐ, ELEKTRIKUS — DARUS, — FORGÁCSOLÓ SZAKMUNKÁS, — BETANÍTOTT MUNKÁS, Bérezés: az automata gépkarbantartó lakatosok részére ki­emelt szakmunkásbér, a többi szakmákban a munkakörre előírt bértételek szerinti bér A Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intézete elő­készítő tanfolyamot szervez azok számára, akik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára és gazdasági főiskolákra kívánnak je­lentkezni az 1984—85-ös tanévben. Az előkészítő tanfolyamon mind a nappali, mind a levele­ző tagozatra jelentkezők részt vehetnek. Az előkészítő tanfolyamra csak azok jelentkezhetnek, akik a felvételi vizsga előfeltételeként előírt követelményeknek megfelelnek. Az előkészítő tanfolyam 1983. október közepén indul és 1984. május közepéig tart. A jelentkezés írásban történik. Jelentkezési lap kapható a főiskola portáján (Salgótarján, Kistarján út 7.) A JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE: 1983. szeptember 25. Bővebb tájékoztatást a jelentkezés alkalmával adunk. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI INTÉZETE A TIGÄZ budaörsi pébégáztöltő üzeme felvételre keres: pa- lacktöltö dolgozókat, kezdőfizetés 4000 Ft felett. Szükség esetén IBUSZ-lakást bizto­sítunk, házaspárok, családosok részére is! Az üzem megkö­zelíthető a Kosztolá­nyi Dezső térről a 72-es autóbusszal — 8 perc —, a budaörsi benzinkút mögött, az M—7-es autópálya be­vezető sávjánál. Je­lentkezés személye­sen az üzem munka­ügyi előadójánál (Sándomé) vagy 668-07l-es telefonszá­mon. A salgótarjáni Stromfeld Aurél Fiú- kollégium, Bajcsy- Zs. u. 4, házfelügye­lőt keres lakáscseré­vel. Nyugdíjasok előnyben. Jelentkez­ni lehet a fenti cí­men, hivatali időben du. 14—16 óra közöl«:. AZ I. sz. óvoda 4 órás kisegítő munká­ra férfi munkaerőt ke­res. Érdeklődni lehet: I. sz. óvoda, Salgó­tarján, Május l. u. 49. OKLEVELES üzem­mérnök tmk-terme- lésirányítói gyakor­lattal állást változ­tatna. ,, Salgótarján előnyben 42074” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. FELSŐFOKÚ szak­képesítéssel rendel­kező anyaggazdálko­dó állást változtatna. Ambíció” jeligére a kiadóba. A FOK-GYEM Szö­vetkezet felvesz: — elektronikai műsze­rész szakmunkásokat és — elektronikus be­rendezések gyártásá­hoz szitanyomásban és szitakészítésben jártas szakembert. Je­lentkezés: Salgótar­ján, Bajcsy-Zs. u. 38. KŐMŰVES kisiparos felvesz fiatal kőmű­vest. Vizslás, Bartók B. út 8. SEGÉDMUNKÁST, betanított munkást, vagy csőszerelőt fel­veszek. Hrecska Mik­lós, víz-fűtésszerelő lakatosmester, Zagy- vapálfalva, Radnóti út 26. ELADÖ tavaszi be­költözéssel, közpon­ti fütéses, 1 szoba 4- 2 félszobás, OTP- öröklakás kp 4- OTP- átvállalással. Érdek­lődni : Balassagyar­mat, Rákóczi út 117. Nemesvári. kétszobás, ker­tes családi ház mel­lékhelyiségekkel el­adó. Csécse, Rákóczi út 14. PÖSTÉNYPUSZTAN családi ház eladó 300 négyszögöl kerttel, melléképülettel. Ér­deklődni: Bárány Gá­bor, Szécsény, Dugo­nics út 5/C. CEHEDEN építésre alkalmas telek eladó, 900 négyszögöl. Ér­deklődni : Salgótar­ján. Sugár út 101. 14 órától. 330 négyszögöl épí­tési telek építési en­gedéllyel, lakható épülettel eladó. Kis- terenye, Bajcsy-Zs. út 2/A. GEDŐC-TETÖN 190 négyszögöles telek gyümölcsfákkal, B/A 23 faházzal eladó. Irányár: 190 000 Ft. Érdeklődni: keddtől néntekig, 9—18 óráig. Telefon: 14-186 vagy Tóth István. Salgó­tarján, Gagarin út 18. SZOBA, konyhás lakás eladó Rákóczi- telepen. Érdeklődni: Nemti, Dózsa György út 14. ERESZTVÉNYBEN. a somoskői elágazó­ban teljes közművel ellátott hétvégi ház eladó. Tel.: 11-328, es­te. SALGÓTARJÁN központjában 2 1/2 szobás, I. emeleti szövetkezeti lakást l 1/2 szobásra cserél­ném (első emelet előnyben, értékkü­lönbözettel) . Cím: 10-977 telefonon. ELADNÁM családi házamat vagy elcse­rélném szövetkezeti la­kásra. „Salgótarján” jeligére a kiadóba. ELADÓ Kisterenye- bányatelepen kétszo­bás, fürdőszobás, ker­tes lakás. Garázs van. Kovácsné, Kisterenye, Tarján! út 30. SALGÓTARJÁN­BAN egy szoba össz­komfortos szövetke­zeti lakás készpénzért eladó. Cím: 10-977 te­lefonon. CSALÁDI ház el­adó. Id. Kakuk Im­re. Kisterenye, Dobó út 67. MÁSFÉL szobás, Salgótarján, Arany János úti lakásomat nagyobb lakásra, vagy családi házra cserél­ném. Cím: 10-977 telefonon. FRISS műszakival, felújított motorral 408-as Moszkvics jó állapotban eladó. Ér­deklődni : egész nap, Albert József, Palo­tás, Mikszáth u. 47. IN-es világoskék Zsiguli olcsón eladó. Felsőtold, Kossuth út 37. UE rendszámú Tra­bant eladó. Érdek­lődni : Salgótar j án, 15-264. IS rendszámú ka­rambolozott Zsiguli eladó. Pál, Nagybá- tony, Maconka, Rad­nóti u. 4. ZJ-s S 100-as 'Sko­da eladó 55 000 Ft­ért. Karancsalja, Ber­csényi út 32. 16 órá­tól. , UC-s 1200-as fehér Zsiguli 1984. novem­berig érvényes mű­szakival eladó. Ér­deklődni : Kistere­nye, Május 1. út 2. 0 km-es vadonatúj Babetta eladó. Salgó­tarján, Sugár út 86. 408-as Moszkvics al­katrésznek is olcsón eladó. Kányás, Arany János út 1. TF-es 1300-as Lada friss műszakival el­adó. Czene, Salgó­tarján, Mezei út 7. (Károlyi.) IP-s rendszámú Trabant Lim. 601-es típusú gépkocsi el­adó. Érdeklődni le­het: 10-899 telefonon. ZSIGULI 1200-as PT-s sürgősen, olcsón eladó. Zagyvapálfal- va, Kálmán Imre út 91. HATÉVES Wartburg de Lux tolótetős há­roméves műszakival eladó. Rétság, Novem­ber 7.-lakótelep 9/1. Putyer. KEVESET használt Romét Kadét kismo­tor eladó. Etes, öreg- etesi út 29. ELADÓ 75 pár hús­galamb. Érdeklődni: 17 óra után, Csécse, Rákóczi út 25. ELADÓ 2 db ASl COTA 170-es köny­velőgép, 25 gyűjtő- műves. IT. Rákóczi Mgtsz, Szécsény. TETRA SL 14 heten bábolnai tojóhibrid eladó. Pál, Nagyba- tony, Maconka, Rad­nóti u. 4. vegyestüzelésit kazán, hozzátartozó olajégő és hordó el­adó. Cím: 10-977 te* lefonon. . ÉPÍTKEZÉSBŐL ma­radt használt pala, beton talpfa, betoncső olcsón eladó. Cími 10-977 telefonon. SZÖLÖOLTVÁNY! Különböző fajták* ban, termelői áron, garanciával rendel­hető. Szakismertétől; díjtalanul küldünk. Gyöngyös, Postafioifl 139. KÉT 35 éves, füg­getlen, szőke diplo­más barátnő (160 é.i 165 cm) megfelelő tár­saság hiányában meg­ismerkedne házasság céljából korban hoz­záillő férfival. Leve­leket: „Azonossá­gok” jeligére a ki­adóba kérjük. ALBÉRLET kiadó. Nagybátony, Nép- köztársaság u. 5. KÜLÖN bejáratú szoba nő részére ki­adó. „Beszterce-te­lep 42081” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. FIATAL házaspár egy gyerekkel egy­szobás lakrészt bé­relne Salgótarjánban vagy Zagyvapálfal- ván november 1-tŐl, ..Főiskola” jeligére a kiadóba. KÜLÖN bejáratú albérleti szoba férfi részére kiadó Salgó­tarjánban. Cím* 10-977 telefonon. 28 éves, csinos, barna. lakással ren­delkező elvált n(J megismerkedne 30— 35 éves korig, intelli­gens, utazást kedvelő férfival házasság cél­jából. „őszi találkoJ zás” jeligére a ki­adóba. KISKÖRŰ gyer­mek gondozását vál­lalom. Érdeklődni: 8—18 óráig, Szabó Ferencné, Salgótar­ján, Ybl M. út 47. II1/4. ALBÉRLETI szoba kiadó. Cím: 10-977 te­lefonon. OKLEVELES gyer­mekápolónő ottho­nában kisgyermekek felügyeletét vállalja. Érdeklődni: Bányai Attiláné, Salgótarján, Ybl M. út 51. V/4. LEGELSŐ vidéki vállalkozás! Szabad­időpartner-, élettárs-, házasságközvetítés az egész ország terüle­tén. Kérje tájékozta­tónkat! KAPCSOLAT 9700 Szombathely, Pf. 283. A dolgozók középis­kolája október 1-tő! egyetemi, főiskolai előkészítő tanfol va­mot indít matematika —fizika tantárgyak­ból. Érdeklődés ese­tén magyar—törté­nelem. biológia, ké­miából. Jelentkezés helye: Salgótarján, Malinovszkij u. 59. 7. szoba, gazdasági vezetőnél. REDŐNYKES7ITE9 minden ablakra, rö­vid batáridő dfitalan felmérés. Trión. iö-í vök! levélcím í 1145 Budapest. Thökölv ót 117/A. Solymár* Györgyi SZEPTEMBER 14-17-IG Salgótarjánban az ÉVI ABC-áruházban és Balassagyarmaton a Bajcsy-Zs. úti ABC-ben; Üj termékeket ajánlunk kedves vásárlóink figyelmébe* Füstölt csirke 1 kg 81,— Ft Baromfivirsli 1 kg 1 64,— Ft Rakott csirkecomb 1 kg 146,— Ft Rakott csirkemell 1 kg 136,— Ft Nagy választék előhűtött és mélyhűtött baromfiból. 14-én (szerdán) 12 órakor az ÉVI ABC-ben. 16-án (pénteken) 12 órakor Balassagyarmaton várjuk ingyenes kóstolóra vevőinket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom