Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
KÖVES ISTVÁN: Legyen ma az ő hite szerint Ma reggel elmenőben lábam elől a ház macskája a lépcsőhöz vaskorlátjához simult eddig sem bántottam csak nem szerettem látni de ma éjjel hallottam dicsekedve mesélte csipás kis kőikének lelke azelőtt egy buddhistáé volt ki benzint csorgatva hajára fáklyává tette magát hogy lobogó lángjánál... s én reggel a fényben megsimogattam a kékhideg macskát lehajoltam hozzá rátettem kezemet remegő nyakára megvártam míg tépett szőre átveszi tenyerem melegét s már messzire jártam mikor eszembe jutott — szeme nem is zöld volt hanem reggeli-kék. Révész Antal grafikái Hetvenöt éve született Pogány Frigyes Építésznek indult, ■ díszlet- tervezőként folytatta pályáját, majd a műemlékvédelem egyik legkiválóbb hazai szakembere lett, s az iparművészeti főiskola főigazgatójaként fejezte be munkásságát. A reneszánsz korba illően sokoldalú tudós volt Pogány Frigyes, aki most hetvenöt éve, 1908. szeptember 8-án született és aki 1976. december 15-én halt meg. Diplomáját Budapesten, a műszaki egyetemen szerezte, és egy tervezőirodában kezdett dolgozni. A naphosszat tartó rajzolgatás, számolás azonban nemigen tetszhetett neki, mert az első adódó alkalommal az akkoriban fellendülő hazai filmgyártás szolgálatába szegődött: díszleteket tervezett különféle mozidarabokhoz. Am ez a foglalatosság se kötötte le, érdeklődése mindinkább a műemlékvédelem felé fordult. 1935-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsához — illetőleg az ebből alakult Budapesti Építészeti Főigazgatósághoz — lépett át, ahol hamarosan az egyik legképzettebb munkatársként, majd irányítóként óvta műemlékeinket. A felszabadulás után megbízhatták a városrendezési véleményező és művészeti csoport vezetésével. Közvetlen munkaterületéül a lehető legnehezebb terepet választotta: néhány hozzája hasonlóan lelkes műemlékvédővel felköltözött a szinte teljesen szétlőtt budai várba. Ennek a történelmi romhalmaznak a rendbetételét szorgalmazta mindenekelőtt, s persze, ezzel együtt kiterjedt a figyelme mindazokra az építészeti kincsekre is, amelyek megmentésre, felújításra vártak. 1949-ben még komolyabb megbízást kapott: ekkor a Fővárosi Tervező Intézet —, a BUVÁTI elődjének — első számú városrendező építésze lett. A tervek sokasága került ki az általa vezetett műhelyből. Hogy csak egyet-kettőt említsünk ezek közül: újraálmodták a Duna-partot, a Belvárost, Óbudát, és természetesen ezekkel együtt a főváros fölött magasló királyi palotát. Hogy elképzeléseikből mi minden valósult meg a későbbiekben, azt csak bosszú nyomozással lehetne kideríteni, de aligha tévedünk, ezt állítván: a romjaiból újjáéledő Budapest látványát Pogány Frigyesék szellemi öröksége határozta meg. E tengernyi elfoglaltság közben pedig ez az elméletben és gyakorlatban egyaránt járatos szakember rengeteget utazott, tanult. Nem mindennapi fölkészültsége miatt 1955-től a műszaki egyetem is oktatói közé hívta. Itt, a néki diplomát adó intézményben lett egyetemi tanár — az építészettörténet professzora — 1958-ban. Akik hallgatták előadásait, legendákat mesélnek róla. Színesen, mindig a maga személyes élményeire építve idézte meg a művészeti korokat, a korszakos mestereket, mégpedig általában úgy, hogy a saját fényképfelvételeit vetítette ki a tantermek falára. Pogány Frigyes ugyanis szenvedélyes fob's volt. A diaképek ezreit készítette el nem csak a maga gyönyörűségére, hanem sakkal inkább azért, hogy egy-egy város-, vagy épületrészletet a saját fölfedezésének mutasson be, elemezzen. Tanulmányait, könyveit is rendre a saját felvételeivel illusztrálta: az 1965-ben kiadott Párizst, az 1967-beti megjelent Rómát, és az 1971- es keltezésű Firenzét —, hogy csak ezt a három legismertebb és egyaránt igen terjedelmes kötetét említsük. Elég ezeknek csak az egyikébe belepillantani, és máris megérzi az olvasó, hogy tényleg milyen szenvedélyesen szerette a várost — az épületeknek, tereknek, utcáknak ezt a sohasem egyforma, mindig más és más titkokat rejtő történelmi együttesét —• Pogány Frigyes. Leíró sorai vallomásosan személyesek; míg átéljük a benne foglaltakat, valósággal együtt utazunk a tudóssal. Élete végén az iparművészeti főiskola főigazgatója lett. Ebben a számára látszólag egészen új munkakörben is régi nagy céljait követte: az emberi környezet míves, rangos megformálására biztatta növendékeit, akik közül sokan ma már ugyanúgy a katedráról hirdetik a környezetalakító művészetekkel kapcsolatos ismereteket, mint azt hajdan maga is tette. Pogány Frigyes — iskolateremtő tudós volt. A. L. Gondolatok A köztársaságban a köztársaságpárti — király. A közvélemény-kutatók az egyedüli próféták, akik a saját hazájukban is számítanak valamit. Ahol nagy becsben áll az uniformis, ott a civil kurázsi hiánycikk. A politikusok gondoskodnak róla, hogy gondoskodniuk kelljen róluk. A tolvajok és a rablók olyan emberek, akik ürügy nélkül zsákmányolnak ki másokat. * A diktatúrákban az analfabétáknak is lehetőségük nyílik arra, hogy másoknak előírjanak valamit. Dohánypiromániás vagyok. Nem szívok el napjában húsz cigarettát sem. de több mint százra rágyújtok. Egy nagy muzsikus emléke Nyolcvan éve született Kadosa Pál Volt idő — a harmincas évek végén —, amikor Kadosa Pál, zenei életünk nagy egyénisége, komponista, zongoraművész és tanár, aki szeptember 6-án lett volna nyolcvanesztemdős, azzal a tervvel foglalkozott, hogy elhagyja Magyarországot. Ugyanis nem látott semmiféle lehetőséget a megélhetésre. Bartók Bélához fordult tanácsért. Ajánlólevelet kért tőle külföldi impresszáriócégekhez, kiadókhoz. Bartók angol nyelvű írást adott át neki. Ebben hangsúlyozta, hogy „Kadosa legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyike, felkészültsége igen figyelemreméltó; kiváló zongoraművész és pedagógus... letelepedése tehát bármely országban feltétlenül csak nyeresége annak az államnak”. Szerencsére az önkéntes száműzetésre nem került sor, s így a „nyereség” megmaradt a magyar zenei élet számára, a felszabadulás után, több évtizeden át. Visszatekintve a múltba, már zenetörténeti tény, hogy Kadosa Pál mindenfajta művészi és művé— Egyszer fogom a legnagyobb bőröndünket, összepakolom minden holmimat és elutazok, messze, nagyon messze. — Hova? — Mindegy, csak innen el, messzire, ahol nem ismer senki. — Nincs már ilyen hely, Gábor. — Kell, hogy legyen. Én tudom, hogy van, s ha megtalálom, írok neked egy levelet. Kedves Dóra! Megérkeztem. És nem írok rá feladót, és nem írom rá a címemet sem, hogy soha senki ne találhasson rám. — Még én sem? — Még te sem. — Akkor vigyél magaddal. — Nem vihetlek. Apa mindig azt mondja, az ember egyedül felelős a tetteiért. — Azért én utánad megyek ám majd. Befordulok a sarkon, s ahol már nem láthatnak hazulról, mindenkit megállítok és megkérdezem tőle, hogy tessék mondani, nem látta véletlenül Gábort? És úgyis megtalállak. Mert szeretlek. — Jő. Akkor majd beleírom a levelembe, hogy jöhetsz. És jeleket hagyok neked végig arra, amerre megyek, hogy kevesebbet kelljen kérdezősködnöd. — Mikor indulsz? — Még nem tudom. Gondolkodnom kell rajta. Apa is mindig gondolkodik, mielőtt cselekszik. DEÁK MÓR: * Őszi sanzon, két gyerekhangra — Ha akarod, segítek neked gondolkodni. — Jó, akarom, csak az a baj, hogy amikor én gondolkodom, mindig szomorú leszek. — Legfeljebb én is az leszek. — Tudod, Dóra, az anya az éjjel megint nem jött haza. De ezt csak akikor mondom el neked, ha nem árulod el senkinek. — Hiszen máris elmondtad! — De azért te ne áruld el senkinek. — Tudod, hogy soha nem árulok el semmit, amit mondasz, Gábor. — Tudom. A múltkor mégis elmondtad a Panninak, hogy én még mindig bepisilek. — Az csak azért volt, mert haragudtam rád. — Miért haragudtál? — Mert egész nap a Pan- nival játszottál, nem velem. — Ha elmegyek, mégis téged viszlek magammal, nem a Pannit. — És banánt fogunk enni egész nap és fagylaltozunk, és soha nem írunk a szüléinknek egy sort sem. — És mi lesz, ha utánunk jönnek ők is? — Nem jönnek, ök nem találnak meg bennünket úgyse. És ahogy megyek utánad, különben is eltüntetem a jeleket. — És én soha nem fogok inni, mint a te apukád. — És én mindig hazajövök éjjel, nem úgy, mint a te anyukád. — Egyszer apa akkor vitt haza, amikor ott volt nálunk a Tóni bácsi. Benyitott a szobába, aztán rögtön be is csukta az ajtót. Én nem láttam semmit, bármennyire is leskelődtem, de amikor apa kézenfogott, elkezdett sírni. — Az én apukám is szokott sírni. Ha nem iszik túl sokat, és anyu azt mondja neki, részeg disznó, akkor az ölébe húz és sír. Ilyenkor a bajszával szoktam játszani. Már van két bajszszála a dobozomban. Azt azért magunkkal visszük, jó? — Én legszívesebben apukámat is magammal vinném. Anyut odaadnám Tóni bácsinak, aput meg elvinném cserébe. Hátha vele könnyebben megtalálnám azt a messzi helyet. — Én meg anyukámat hoznám akkor. És figyusz, Gábor! Ha apukád, meg anyukám együtt lenne, akkor ml testvérek lennénk! — De a testvérek nem lehetnek szerelmesek egymásba. — Azért mégis jó lenne. — Esténként néznénk a tévét, levenném a hangot, ahogy apa szokta és mindenfélét mondanék, hogy nevess. — Én meg kimosnám és kivasalnám az ingedet, ahogy anya szokta. — Én nagyon szeretem az apukámat. — Anyukámat én la nagyon szeretem. — De azért egyszer fogom a legnagyobb bőröndünket és elmegyek messze, nagyon messze. — És hagyjál nekem jeleket, mert megyek utánad én is. — Anyu meg csak hadd sírjon utánam. — És nem fog hiányozni apu, csak a bajszszálai. Mikor indulunk? — Ha anyám nem alszik otthon este. — Jujdejó! Lehet, hogy már holnap? Most mért sírsz, Gábor? Mi bajod van? Gábor! Nem is örülsz?! szetpolitikai tevékenysége megérdemli az alapos méltatást. Elég, ha csak arra utalunk, hogy zeneakadémiai professzióként olyan zongoraművész-nemzedéket nevelt fel, amelyre büszkéje lehetünk. Ha utolsó idejében mér nem Is tudott megjelenni az Intézetben, ahol a kottát nézve, hallgatta a növendékek játékét és inspirálta őket, de otthonában fogadta tanítványait. Volt növendéked közül csak néhányat említünk:Kocsis Zoltán, Ránk! Dezső, Schiff András... Kadosa Pál Léván született Sok-sok interjúban mesélte el hányatott ifjúságát Apját már korán elvesztette, és Nagyszombatra került nagyszüleihez. Nyolcéves korában kapta az első zongoraleckéket egy Idős nénitől. Még elemista volt, amikor komponálni kezdett. Sorsdöntő lett számára, hogy 1918- ban felkerült Budapestre, mint Keleti Lili zongoraművésznő tanítványa. Utóbb felvették a Zeneakadémiára. A zongorában Székely Arnold, zeneszerzésben Kodály Zoltán volt a mestere. Ahogy többször emlegette Kodályról: „Ez a körülmény döntően befolyásolt további utamon. Ma is nagyjából abból élek, amit tőle útravalóul kaptam.” Zongoraművészként 1923- ban mutatkozott be a fővárosi közönség előtt. Szerzeményeit eleinte a Mainzban működő világhírű zeneműkiadó, a Schott cég Jelentette meg, de 1933 után ez a kapcsolat végleg megszakadt. A húszas-harmincas években Kadosa szoros kapcsolatba került a kor haladó értelmiségével. így a 100 % csoportosulás egyik vezetője lett Kassák pártfogolja. Sűrűn volt együtt a Dokumentum és a Munka íróival, költőivel. Barátkozott József Attilával, Zelk Zoltánnal, Radnóti Miklóssal, akiknek számos versét megzenésítette. Serényen működött a magyar zenei fiatal alkotók és az Internationale Gesellschaft für neue Musik (Üj Zenei Nemzetközi Társaság) közötti kapcsolat kiépítésén. Pompás művészettel tűzte műsorára a kor számos avantgárd muzsikusának opuszait, és természetesen a magyarokét is. De zenei pályafutása igazán és erőteljesen csak a felszabadulás után ívelt felfelé. 1945-’ tői lett a zeneművészeti fő-j iskola tanára, majd a zongora tanszak vezetője. A Kodály elnöklete alatt működő művészeti tanács alelnökévé nevezték k'i. Elnöke lett á Szerzői Jogvédő Hivatalnak, kétszer viselte a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnöki tisztét. Volt tanácsadó a rádióban, s átvette a Művészeti Dolgozók Szakszervezette pedagógiai szakosztályának elnökségét is. Zenei hagyatéka imponálóan tekintélyes. Több szimfóniát, hegedűversenyt, zongoraszonátát, kórusművet, vonóstriót, etűdöket és tömegdalt komponált. Operát is írt Szabolcsi Bence szövegére egy Jókai-el beszél és nyomán A huszti kaland címméL.’ Első Kossuth-díjával Májusköszöntő című tömegdaláért tüntették ki, 1950-ben. A másodikat 1975-ben kapta. Ki-' váló és érdemes művész címmel jutalmazták, s két Br-’ kel-díjjal. Számos külföldi intézménytől, így a londoni királyi zeneakadémiától —j ahogy a Magyar Zeneakadémiától is — vehette át a dísz- doktori oklevelet. Hatalmas zenei életmű az övé. Nyolcvanéves lenned Kristóf Károly KÁLDI JÁNOSt A hosszú esők ideje Csak felhő, csak felhővonulás. Csak víz, víz, víz. Az ablaktáblák elmúlhatatlan szava. Megállás nélkül a zuhogás. A szomorúság koszorúi a fákon, csatákban, szélzúgásban. Gazdátlan, hideg udvarok. Tépett kazlak kontyai. Egy leszakított ajtó a szemétdombon, eltörten, szánalmasan. NŰGRÁD ~ ,1983. szeptember 10., szombat 9 /
