Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)
1983-08-23 / 198. szám
Elhárították' a ^csoäatw CSŐTÖRÉS SALGÓTARJÁNBAN Ha egy hegy oldalában hír leien víz fakad, az még akkor is csoda, ha nincs aszály. Sál gótarjánban a Pécskő ’ utca Hl-es számú ház mellett a hét végén kezdett csordogálni víz, és hamarosan latyakossá tette a környéket. A ház lakói a lehető fórumokon jelentet' ték a bajt. azonban úgy tűnt. mégis csodával állunk szem ben, ugyanis az okot sehogyan sem tudták eleinte megtalál' ni. A távfűtőüzemnél nem je' lentkezctt vízhiány a kenn gctö hálózatban, s a vízmű is hiába szakaszolta le a Pécskő utcai vezetéket, a vízfolyás nem maradt abba. Hétfőn délután aztán kidé rült, jó 50 méterrel odébb a számviteli főiskolát ellátó vezetéken van a csőtörés. Az itt szökő víz a távfűtővezeték alagútjában csörgött le, ezért ütközött ki jóval távO' labb. Amíg azonban mindez kiderült, elég sok elfolyt száraz időben oly drága ivóvízből. Tizenhat óra tájban tehát lezárták a sérült vezetéket, s ezáltal elejét vették a további pazarlásnak. A vezetékelzárás a lakosságot nem, csupán a számviteli főiskola épületét érintette. A sérült csodarab kiásásához» az elhárításhoz haladéktalanul hozzáfogtak a vízmű dolgozói. A „csoda” tehát megszűnt, ftzon azonban érdemes elgondolkozni, nem lehetett volna kicsit több gondossággal, lelkiismeretességgel elejét venni a vízpocsékolásnak, s a lakóknak okozott kellemetlenségnek? —»P— Nagyjavítás az ózd!- durvahengerműben Hétfőn reggel leállt a termelés az Özdi Kohászati tíze mek durvahengerművében és elkezdődött az üzem általános nagyjavítása. A javítás tervezett időtartama tizennégy nap és nyolc óra. A ■több mint huszonhatmillió forint értékű munkán hétszáznyolcvan szakember és kétszázhatvan segédmunkás .1(dolgozik. A Nagyjavítás során $ iá tépítik a III-as szá mú mély kemencét, és a blokksoron a munkagörgők központi, óla | jjozórendszerét.’ Kicserélik a ' gőzgép főtengelyét és revízió alá veszik a sorvonó motorokat. A nagyjavítás előkészületei már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek, s annak során mintegy négyszázötvenféle anyagról, alkatrészről gondoskodtak. HÉTVÉGI TÜZÉR Szombaton a déli órákban a sziráki Cifra-major fölött kigyulladt az erdő. Többek között 45 köbméter fa is elégett, a kár becsült értéke 50 ezer forint. Az esti órákban a mátramindszenti fatelepen ütött ki tűz, egy 8x5 méteres műhelyépületben. Az ott tátolt felszerelések váltak a lángok martalékává. A kárt 6 tezer forintra becsülik. Vasárnap Csesztve Kincsem- (pusztán ugyancsak az erdőiben 20 köbméter felvágott cser (tűzifa égett el. A kárt 7 ezer forintra tartják. A tüzek okát, körülményeit, h végleges kárértéket vizsgálják.' VÍZBE FULLADTAK Dunapataj külterületén Fekete Tibor 17 éves tanuló, budapesti lakos fürdés közben. a szelidi tóba fulladt. Tiszabecs határában Bak Lajos 32 éves rokkantsági nyugdíjas, tiszakórődi lakos te Tiszában tiltott helyen fiir- tíött és a vízbe fulladt. Tiszakeszi külterületén Gaál József 19 éves betanított munkás, helyi lakos a kavicsbányatóban tiltott helyen fürdött és a vízbe fulladt. Gödalsó külterületén Tóth Lajos 36 éves lakatos, budapesti lakos kislányának kimentése közben a Dunába fulladt. NÓGRÁD Űttörővezetők éves felkészítője X Nógrád megyei Úttörőelnökség szervezésében hétfőn kétnapos felkészítő tanfolyam kezdődött az úttörőcsapat-vezetők, kisdobosvezetők és képzésfelelősök részvételével Salgótarjánban. A pedagógusok a November 7. Filmszínházban meghallgatták Kovács Tibor megyei úttörőelnök előadását a szeptemberben kezdődő mozgalmi év legfontosabb teendőiről, majd az előzetesen ajánlott irodalom alapján kérdéseket tehettek fel. Ma három szekcióban folytatódik az eszmecsere: az ÁFÉSZ tanácskozótermében, az 1. számú pártkörzetben és a November 7. Filmszínházban. A megváltozó úttörőügyrend főbb pontjait Monori Mária, a megyei KISZ-bizottság gazdasági osztályának megbízott vezetője értelmezi a résztvevőknek. Népművelők a közösségi művelődésről 'A salgótarjáni József Atti- adást a művelődő közössé- Ia Városi-Megyei Művelődési gefc funkciójáról, változásai- Központ háromnapos tovább- ról. Ma dr. Heleszta Sándor képzésén 52 főhivatású nép- szociológus, a budapesti Eöt- művelő vesz részt. Az SZMT vös Loránd Tudományegye- salgótárjáni oktatási-művelő- tem adjunktusa A művelődés dési központjában berendez- fogalma és gyakorlata a szőkédéit népművelők a közös- cializáció tükrében, a népmű- ségi művelődés, a művelődő velő szerepe a szocializációs közösségek és a művelődési folyamatban címmel tartelőmozgalmak témakörét vitat- adást. Holnap Beke Pál, a ják meg. A/hétfőn kezdődött Népművelési Intézet osztály- továbbképzés első napján dr. vezetője a művelődési ottho- Bánlaky Pál szociológus, a nokban kialakított közösségi Művelődési Minisztérium ve- terek rendszerének kérdései- zetőképző intézetének igaz- ről tájékoztatja megyénk fogatúja tartott vitaébresztő elő- hivatásé népművelőit. Taroltak a tarjániak Taroltok a salgótarjáni öb- sának hatékonyságát fokozta^ lösüveggyár fiataljai az Üveg- Ugyanők kapták a harmadik- ipari Müvek Alkotó ifjúság díjat is a „Huliadékpapir- pályázatán. Fél tucat elméle- szeletelő géppel”. Második ti és csaknem félszáz gyakor- helyezést a Varga Oszkár— lati munkával pályáztak a Herezeg Sándor páros ért el: tudástól mérőn; utóbbi kate- ők „A timföld alkalmazása góriábam csak ők tettek le üvegpolírozási célra” címmel produkciót a zsűri. asztalára, készítettek tanulmánjK. A gyakorlati kategóriában az első és a második díjat egyaránt a Zagyi Pál—Szikszai Pál alkotta kettős érdemelte kij überfangos füstszínű csiszolt pohársorozáttal, illetve überfangos borosfeeheilyel. Két harmadik díjat osztattak ki, egyiket a Palik József—Ko- csa Irén alkotta párosnak boroskészletért, a másikat a Si- mó Alajos—Kocsa Irén duó által készített wiskyspohara- kért. A szellemi munkák kategóriájában is az öblösüveg- gyáriak vitték a prímet. Első díjat* Oravecz István— Tóth László írta dolgozat kapott, ez a munka a hűtőszalagok gázenergia-felhasználá1983. augusztus 23 , kedd. Bence napja. | A Nap kel 5.50 — nyug- I szik 19.43 órakor. A Hold kel 20.09 — nyugszik 5.10 j órakor. Tábor mozgássérült gyerekeknek Mozgássérült gyermekek iá- rói szakképzett nevelők, bora nyílik augusztus 25-én, gyógytornászok gondoskod- csütörtökön a salgóbányai nak. A program igen gaz- KlSZ-vezetőképző iskolán. A dag; lesz kirándulás, vetél- lázas előkészületek közepette kedő, műsoros est, kötetlen a következőket tudtuk még szórakozás. A legfőbb cél az, a szervezőktől, a megyei hogy a mozgássérült gyereke- Mádzsar József Kórház KISZ- két megtanítsák egészséges szervezetének vezetőitől. A emberek módjára élni, segíttábor teljesen ingyenes, és táaabb köm vezetőkbe a 31-ig tart. A negyvenkét hét- a tagaCm környezetükbe, a tizennégy éves korú fiatal társadalomba való beilleszke- kikapcsolódásáról, ellátásá- désüket. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1888 augusztusában hunyt el Trefort Ágoston művelődés- politikus, reformer, publicista. Az 1848—49-es szabadságharcot megelőzően a reformellenzékhez tartozott, majd Eötvös Józseffel külföldre távozott. Hazatérte után 10 évig visszavonultan élt, majd négy.kormányban miniszter, a vallás- és közoktatásügyi tárca élén számos művelődéspolitikai intézkedést tett a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztésére. 1863-ban megalapította Eötvös Józseffel együtt a Politikai Hetilapot. — Véradós hírek. Az elmúlt héten a romhányi kerámiagyárban véradóankétot rendezett a helyi Vöröskereszt, ahol 26-an kaptak kitüntetést többszörös véradásért. Jobbágyiban véradásra került sor, a helyi üzemekből, intézményekből 180-an jelentkeztek. — Több kárt térítettek az AB balassagyarmati fiókjánál az idén, mint tavaly. A múlt évi, nem egészen !2 millióval szemben, ez évben 15 és fél milliót is meghaladta a folyósított összeg. A lakosság számára 7,8 milliót, a gazdasági szervek számára mintegy 7 ft fél milliót térítettek. Postát kap Mátrakeresztes. Az új hivatal két faházban nyer elhelyezést, melyek alapjait e napokban készítik a Kékes utcában. (Bőtó: Bihari) Szilánkok’ a világtalálkozóról „Uzt se tudtam hol van Budapest” Ä közelmúltban fejeződött be az eszperantisták világtalálkozója, melynek ezúttal harmadszor adott otthont hazánk fővárosa. A találkozó eseményeiről a sajtó éj a rádió számos áttekintést adott, ezekhez kiegészítésként kértünk személyes élményeket Magyari Józseftől, a Magyar Eszperantó Szövetség megyei bizottságának elnökétől, aki a világszövetség megbízásából, mint ellenőr vett részt a rendezvényen. ■— Se szeri, se száma az emlékezetes élményeknek, igen nehéz közülük választani — kezdődött a beszámoló. — Már az maga különleges volt, hogy összegyűlt a megnyitóra a sportcsarnokba 5 ezer ember a világ minden tájáról, s nem volt közöttük nyelvi különbség. Spontán beszélgetések alakultak ki az ismerkedési esten, ahol a sokadik kérdés szólt úgy: „melyik országból jöttél”. Bár számosán voltak, akik anyanyelvként elterjedt világnyelvet beszéltek a résztvevők között, senki sem próbálkozott másként megértetni magát, mint eszperantóul. A legkülönbözőbb nemzetek, legkülönbözőbb korú és érdeklődésű fiai és leányai számára több mint 100 különféle szekcióülést szerveztek, melyek közül ki-ki érdeklődésének megfelelően választhatott az összehasonlító nyelvészettől a genetikáig, s a különböző vallási szekták tanaitól a gojátékig bezárólag. Meglepetésként hatott, hogy a világszövetség vándorserlegét, melyet a nemzetközi nyelv kiemelkedő műveléséért ítélnek oda —, s az utóbbi két évben éppen Magyarország őrizte — a kínai eszperantis- táknak juttatták. Népszerűek voltak a színházi előadások és a nemzeti bemutatók. A nemzetközi művészeti esten több ezren maradtak éjfélig, nem törődve azzal lekésik-e az utolsó buszt, amivel szál- Jáshelyükre mehetnek. Meglepő, hogy — különösen a tengerentúl — az emberek milyen keveset tudnak Magyarországról. Sok vendégnek ez volt az első találkozása hazánkkal. Amint egy amerikai fiatalember mondta: „Azt sem tudtam merre van Budapest, gondoltam rábízom magamat a légitársaságra. Teljesen meglepődtem, hisz ez egy világváros. Be kell vallanom nem láttam még olyan szépet, mint az Erzsébet-híd háttérben a Gellértheggyel”. Szintén nagyon érdekes volt, hogy egy perzsa eszpefantista felfedezte anyanyelvének rokonságát a magyarral. Különösen azon- csodálkozott, hogy mindkét nyelven ugyanazt jelenti „nem tudom”. A konferencia véget ért, Magyari József munkája azonban csak a zárás után kezdődött, mint pénzügyi szakembernek — hiszen „civilben” — az OTP megyei igazgatóhelyettese — jelentést kell írnia a világszervezet számára. IDŐJÁRÁS SZERDÁTÓL SZOMBATIG Várható időjárás az ország területén ma estig; időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, eleinte inkább csak keleten, később elszórtan valószínű zápor, zivatar. A változó irányú szél néha kissé megélénkül. Folytatódik a meleg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27 és 32 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig; eleinte még folytatódik a meleg, nyári idő. A hét végén átmenetileg erősen megnövekvő felhőzetből, majd felhőát- vonulásokból elszórtan záporok, zivatarok várhatók. Az északi szél megerősödik, a nappali felmelegedés gyengül. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 26, 31 majd 21, 26 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. — halálos baleset. Mende külterületén. Balázso- vics György 20 éves betanított munkás, ajsótoldi lakos a személygépkocsijával útmenti árokba haladt és felborult. A gépkocsi utasa, Fekete József 23 éves lakatos, alsótoldi lakos a helyszínen meghalt. Balázsovics súlyos, további három utasa könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Balázsovics a gépkocsit figyelmetlenül vezette. Súlyos közlekedés! baleset Pécsett Súlyos közlekedési baleset történt szombaton, az esti órákban Pécs belvárosában. Gruber István 25 éves gépkocsivezető, pécsi lakos, a Volán 35-ös helyijáratú autóbuszával a forgalommal szemben egyirányú utcába hajtott be, ott több gyalogost elütött és négy várakozó személy- gépkocsinak ütközött. A baleset következtében a gyalogosok közül Androvics Zoltán 24 éves segédmunkás, helyi lakos és egy eddig ismeretlen, 70 év körüli idős asz- szony a helyszínen meghalt. A busz utasai és a járókelők közül öten súlyos, az autó- buszvezető és 17 további személy könnyű' sérülést szenvedett. A baleset okait szakértők bevonásával vizsgálják, az autóbuszvezetőt a rendőrség őrizetbe vette. FECSKERÖFTETÉS Szeged centrumúban, a Kárász utcai korzón és a Klauzál téren —, ahol a legnagyobb a forgalom — látványos fecs- keröptetésben gyönyörköd- hetnek a járókelők. A villás- farkká madaraknak ebben a körzetben van a legnépesebb tanyájuk. A városközpontban ugyanis még régi építésű házak sorakoznak, s ezeknek nagyméretű erkélyei és kiugró ereszei kitűnő lehetőséget nyújtottak a molnár- fecskéknek fészkeik megépítéséhez. Azokból repülnek ki sok százas csapatokban a felcseperedett fiókák a szülőkkel együtt szárnypróbálgató repülésre. Előbb csak kisebb köröket tesznek meg, majd a távolság egyre növekszik, végül is elhagyják fészküket. A fiókaröptetés naponta kétszer figyelhető meg: a kora reggeli és a késő délutáni órákban, mindig olyankor, amikor nincs nagy forróság. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben: 1983. augusztus 23-tól devizanem vételi eladási árf. 10« egységre Ft-ban Angol font 6745,13 6758,63 Ausztrál dollár 3925,94 3933,80 Belga frank 83,91 84,07 Dán korona 466,51 467,45 Finn márka 783,00 784,56 Francia frank 558,11 559,23 Hollandi forint 1492,02 1495,00 Japán y. (1000) 182,98 183,34 Kanadai dollár 3617,78 3625,02 Kuwaiti dinár 15229,12 15260,00 Norvég korona 598,19 599,39 NSZK márka 1679,61 1682,97 Olasz líra (1000) 28,18 28,24 Osztrák schilling 238,95 239,43 Portugál escudo 36,52 36.60 Spanyol peseta r 29,64 29,70 Svájci frank 2070,91 2075,05 Svéd korona 570,43 571,57 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602,60 USA dollár 4455.16 4164,08 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Jelentkezzen a motor ^gazdája”! A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA A Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitányság lefoglalt egy DKG 6,5(7,5)28 típusú Balcahcar elektromotort. A berendezés teljesítménye 6,5 kilowatt, száma: 193957. A rendőrség kéri a tulajdonost, azt a vállalatot, üzemet, amelynek leltárában szerepel az említett motor, — hogy jelentkezzen a kapitányságon — Salgótarján, Kossuth u. 5. Telefon; 11 253 — a bűnügyi osztályon. MIT FIZET A TOTÓ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 34. fogadási hétre 5 142 855 db szelvény érkezett. A nyereményalap 12 497133 forint. A jutalom 2 370 041 forint, a 13 plusz 2-es jutalom 1 millió forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 3 749 141 forint, a II. és Ili, nyerőosztályra egyenként 2 499 428 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 2 találatos 2 db, nyereményük egyenként 907 194 forint. 13 plusz 1 találatos 5 db, nyereményük egyenként 407 194 forint. 13 találatos 15 db, nyereményük egyenként 136 332 forint. 12 találatom 1028 db, nyereményük egyenként 1945 forint. 11 találatos 14 743 db, nyereményük egyenként 136 forint. A 10 találatos szelvények száma 106 345 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt augusztus 2í-től, 10 000 forint felett szeptember 1-től. 16 NOGRAD, * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő/ GOTYAH GYULA. Szerkesztőség; Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon; 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596, Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalát, Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér4. Telefon; 12-542. Telex; 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postáhivatálnkban és a kézbesítőknél. Előfizetési di.i egv hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évr. 400 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4, Pl.: ti. Felelős vezető; KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 073 HU ISSN 0133-1558