Nógrád. 1983. augusztus (39. évfolyam. 181-205. szám)
1983-08-23 / 198. szám
Ötvenéves a MAVAD AZ MHSZ ÉLETÉBŐL Már nemcsak vadászattal keresik a valutát Fél évszázaddal ezelőtt — 1934 őszén — Magyar Apróvad Értékesítő KFT néven, szerény alaptőkéjű új vállalatot jegyeztek be a fővárosi c -"bíróság nyilvántartáséba.- vállalkozók nagy reményeket fűztek az új kezdeményezéshez, mert az akkortájt hazánkban járt magas rangú külföldi vendégnek feltálalt nyúl- és fócánpecsenye nagy sikert aratott az ínyenc látogatók körében. Még a walesi herceg szakácsa is elkérte az itt készült falatok receptjeit Bármilyen reményeket is fűztek azonban a cégalapítók kezdeményezésükhöz, azt álmukban sem gondolhatták, hogy késői jogutódjuk — a MAVAD — már rangos nemzetközi hírnévnek örvend majd a szakmában. Arra még kevésbé számíthattak, hogy e jogutód cég —, mint erről az 1932. évi mérleg tanúskodik — konvertibilis valutában egy esztendő alatt egymilli- árd 160 millió forint értékű exportforgalmat bonyolít le. A nyűi, a csiga meg a többiek A jelenlegi forgalom legjelentősebb tényezője a vadászát, még néhány évvel ezelőtt igencsak elhanyagolható bevételi forrás volt. A régebbi feljegyzések szerint 1957-ben mindössze 15 vadász látogatott el hozzánk, hogy költséges szenvedélyének hódoljon erdeinkben. Ma ezrekre rúg a számuk. A MAVAD nyilvántartása szerint tízezer-harminchat vadász látogatott hozzánk az elmúlt évben. Az Olaszországból, Ausztriából és az NSZK-ból érkezett vadászok, ötszázmillió forintnál többet költöttek itt-tartózfcodásuk idején. A külföldi piacokon kelendő a továbbtenyésztésre és konyhai célokra szolgáló élővad is. Különösen az olasz és francia? nagykereskedők vásárolnak évről évre több nyulat, fácánt, foglyot, hogy vevőik igényeit kielégítsék. A lőtt vadakból is jelentős mennyiségeket szállítanak az előbbi piacokra, illetve az NSZK-ba és Svájcba. A rangos szállodák étlapjainak elmaradhatatlan ínyencsége már a magyaros nyúlpaprikás, a magyar fácán-, fogoly- és galambpecsenye. S ugyan ki gondolná, milyen karriert futott be a csiga. Az elmúlt évben 71 millió forint értékben több mint egymillió-négyszázhar- mincezer kilót szállított külföldre a MAVAD. Ez az exportcikk egyébként több erre vállalkozó diáknak, s kisebb keresetű nyugdíjasnak nyújt kiegészítő bevételi forrást. A MAVAD, s ezzel együtt a népgazdaság valutabevételét szaporítja továbbá a magyar puli és komondor, valamint a pióca, a galamb és a rák. Feldolgozva — magasabb áron A vadászat gyors növekedésének példája ösztönzi a vállalatot arra, hogy ez utóbbi, jelenleg még kis volumenű szállítások növelését szorgalmazza. Ügyes piackutató munkával — nemegyszer éppen az Ideérkező vadászok-1 kai kiépített jó személyes kapcsolatok révén — mind több külföldi nagykereskedővel teremtenek kapcsolatot, e jelenleg még aprócikknek lonlartalmú meleg szelek A meleg, száraz bukószelek — ilyen például Olaszországban a sirokkó, az Alpok vidékén a főn, az Egyesült Államok Sziklás-hegysé- ségen a chinook, Egyiptomban és Izraelben a khamszin — sok kellemetlenséget okoznak. Megfigyelték, hogy hatásukra az emberek egy részének a lába fájdalmasan megdagad, orruk és szemük viszket az asztmások zihálva lélegze- nek, mások fájóssá, idegesít de ha nem akarunk olyan messzire utazni azért a pulykakakasért ugorjunk el Kisterenyére a vásárba. Érdemes körülnézni, bár ha az ember nem tud elég szilárdan ellenállni a sokféle portéka csábításának, aligha marad együtt a kakasra való pénz! Van itt bőven látni-, enni-, és innivaló, az árusok hangjától zeng a környék. A bejáratnál tengernyi fonott, faragott, holmi: szakajtó, fakanál, füles szatyor, tál, fűszertartó, vágódeszka, fedeles kosár, szalmakalap.., Aki kínálja: Borsos Görgy. — Családi hagyomány a kosárfonás, több mint hatvan éve foglalkozunk ezzel. Az áruk készítésében ma is mindenki részt vesz, a nagymamától a gyerekekig. — Szereti csinálni? — Magát a munkát igen, de az eladás... Sokszor még a benzinpénz sem térül meg, pedig ezt másképn szállítani nem lehet. Gödöllőn lakom, de az egész ország területére kapok meghívásokat. Sajnos Budapesten nem árusíthatok, üzletet nyitni pedig nem tudok. Ilyenkor, nyáron Siófokra érdemes elmenni, persze, azt hiszem nem bánom meg, fcogy ide is elhoztam a kőtáraimat. sé válnak és van, akit hányinger gyötör. Ha a khamszin fúj, Izraelben sokkal gyakoribbak a közlekedési balesetek. De az is gyakori — különösen az Idősebbek közt —, hogy csökken a szervezetben az adrenalin termelése, s emiatt lemegy m vérnyomás és romlik a szívműködés. Jeruzsálemi kutatók szerint ezeket a reakciókat a forró és száraz levegő megnövekedett pozitív iontartalma váltja ki. nyilvánított termékek piacának bővítésére. E tevékenységnek érdekes eredményei közé tartozik például, hogy növekszik a magyar díszhal- export. Néhány kezdeményezőkészségéről ismert termelőszövetkezetben — a vállalat ösztönzésére és segítségével — már melléküzemági díszhaltenyésztés szervezésével is foglalkoznak. Mind nagyobb szerepet szánnak a MAVAD-nál annak, hogy termékeiket, ne natúr állapotban, hanem különböző módokon feldolgozva juttassák el külföldi vásárlóikhoz. E cél érdekében, a múlt évben Vecsésen kísérleti telepet létesítettek. Itt különféle szakmák rangos szakemberei tevékenykednek. Jelenleg például azzal kísérleteznek, hogy a csigát — burkától megszabadítva —konyhakész állapotban szállíthassák — természetesen a mainál magasabb áron — a külföldi vásárlóknak. Párhuzamos kísérletek folynak a megmaradó csigaház feldolgozásának módszereire Is, hiszen a csigaház egyebek között a gomb- és díszmüipar- ban hasznosítható. Újdonság a vadbőrrel bevont, valamint a fűz- és vadbőr kombinációjú bútorgarnitúra is. Ezt az NSZK-ban megrendezendő őszi nemzetközi bútorkiállításon mutatják majd be. Számítanak a téeszekre A MAVAD mindinkább előtérbe kerülő termelő-termeltető tevékenységében fokozott szerepet szán azoknak a mezőgazdasági üzemeknek, téeszeknek, állami gazdaságoknak —, ahol az év bizonyos időszakában jelentős munkaerő-tartalékok szabadulnak fel, s keresik a lehetőséget e kiegészítő tevékenységek okos megszervezésére. A vadászattal megszerzett jó hírnevet kihasználva a mindig új kezdeményezésekre törekvő vállalat a megújulás útját keresi a feldolgozó tevékenység bővítésében. Eközben azonban arról sem feledkeznek meg, hogy a már jól bevált valutaszerző tevékenységet további szolgáltatásokkal, olyan színvonalra emeljék, amivel nem csak állják az egyre fokozódó nemzetközi versenyt, hanem az ideérkező külföldi vendégek fogadásával, udvarias kiszolgálásával hazánk idegen- forgalmi jóhírét is erősítik. Kasznár Zoltán A sorköteles fiatalok, a lakosság érdekében Beszélgetés Horváth András őrnaggyal, a gépjárművezető-képzés lehetőségeiről A vezetési Ismeretek elsajátításának egyik legnehezebb szakasza a rutinpályához kötődik. Képünkön Czibula István oktató ellenőrzi a gépkocsival való beállás pontosságát. (Barna Alfréd felvétele) A Magyar Honvédelmi Szövetség Nógrád megyei gépjárművezető-képző iskolája minőségi új szolgáltatást vezet be a sorköteles fiatalok és a lakosság számára. Ezért az iskola vezetése a legkülönbözőbb vállalatok vezetőit kereste meg azzal, hogy teljesítsék fő feladatukat, a sorköteles fiatalok honvédelmi hazafias nevelését, elősegítsék a honvédelmi előképzést és munkájukat eredményesebbé tegyék. És hogy ez a munka mennél kulturáltabb legyen, a most bevezetett új szolgáltatásról váltottunk szót Horváth András őrnaggyal, a Magyar Honvédelmi Szövetség Nógréd megyei gépjárműiskola vezetőjével. — Számunkra egyik legfontosabb feladat a sorköteles fiatalok honvédelmi, hazafias nevelésének eredményesebb végrehajtása. A szolgáltatásainkból eredő bevétel is a honvédelmi előképzést segíti és ennek anyagi feltételeit javítja, munkánkat eredményesebbé, a képzést kultúrál-, tabbá teszi. Az amatőr képzésünk érdekében döntöttünk úgy, hogy az állami irányárral szemben Salgótarjánban és Balassagyarmaton, Pásztón, Szécsériyben és Rét- ságon a szövetségen belül olcsóbban tudjuk biztosítani a gépjárművezető-képzést. Ezért döntöttünk úgy, hogy a válDebrecenbe kéne menni..; Vásárfia Kisterenyéről Nem is hlnnék, hogy hétköznap délelőtt ennyi embert itt találunk. Zömében diákok, délutáni műszakosok, nyugdíjasok. Szomszéd Já- nosné Kisterenyén lakik, természetes, hogy elsétált szétnézni. Nem győz csodálkozni mennyivel modernebbek a vásárok az idő haladtával, mennyi újdonságot találnak ki a kisiparosok. — Az igazi szenzáció a malacvásár, olyankor akkora a tömeg, hogy alig lehet megtalálni az állatokat — mondja, miközben alaposabban szemügyre vesz egy fekete szoknyát. Ruhaneműből, kötöttáruból bőven van választék. A legtöbb sátor táblája „Divat- cikkek”-et hirdet. Itt már nagyrészt a tulajdonos ügyességén múlik, kinek sikerül a legtöbb vevőt magához csalogatnia. Buli Rudolfné nem takarékoskodik a hangjával — gyűlnek is köré a lányok, asz- szonyck. — Régi kereskedő családból származom — mondia egy lélegzetvételnyi szünetben — s bár Budapesten lakom, az egész országot bejárjuk. Ez bizony nagyon fárasztó, és nem is mindig kifizetődő. 1 — Mi a legkelendőbb? — Ezek a vékony női pulóverek — mutat egy halom aranyszállal átszőtt blúzra —, bár néha kénytelen vagyok engedni az árából, mint most is, hogy hamarabb fogyjon. Nézze, milyen jól áll ennek a szőke hölgynek, asszonyom, mintha magának tervezték volna, ugye tetszik, csupán száznegyven forint, köszönöm. Tessék parancsolni. Van itt néhány olyan iparos, is akik a hagyományos igényeket, az idősebbek kívánságát elégítik ki. Pintér Istvánná nemti nyugdíjas egy kényelmes papucsot szeretne. — Mennj'iért adja? kérdezi az árustól, aki maga is hatvan felé jár. — Százkilencven — feleli az. — Hiába, drága ez a világ! Mintha ma lenne, amikor még negyven forintért vettem magamnak egvet hímzett bársonyból, pedig van annak már tíz éve is! Leánykoromban házalók is jártak. Válluk- ra vették az összekötözött papucsot, bekopogtak az ablakon, mi meg kikiálltottunk: hogy a papucs? Akkoriban negyven fillér körül volt párja. De hát azok az idők már elmúltak — sóhajt Pintérné. Dél körül jár. Sokan már vásárfiával megrakodva indulnak haza. Kisgyerekek szaladgálnak Sandokan-póló- ban, az anyukák egymásnak mutogatják legújabb, konyhába való szerzeményeiket. Akinek még maradt némi szfbpénze, vásárolhat például rekamiét vagy karosszéket. Szabó László kárpitos Budapestről hozta el munkáit egy nagy utánfutóval. — Ki vesz a vásárban bútort? — Idősek, fiatalok vegyesen. Már ma is eladtam egy ülőgarnitúrát. A vevő kifizeti, megadja a címet és én házhoz szállítom. Az én bútoraim nemcsak jó minőségűek, hanem olcsóbbak is, mint az üzleti kínálat. — Néhányan megpihennek a kényelmes fotelekben, vannak akik hazafelé ballagnak, s olyanok is, akik bekapnak egy finom ebédet a lacikonyhánál. S bizonyára nagy többségben megállapítják: ez jó vásár volt, ide máskor is eljövünk! Mihalik Judit lalatok által vezetett objektumban 25 vagy ettől több fő jelentkező lenne és ha az intézmény helyiséget is tud biztosítani részünkre, akkor az elméleti oktatást ott helyben, közvetlen munkaidő utáni kezdettel tudjuk végrehajtani. A gyakorlati képzésnél biztosítjuk, hogy a tanulókat az üzemek által megjelölt helyen vesszük fel, illetve tesz- szük le. így próbáljuk csökkenteni a munkaidőből való kiesést, illetve a fiatalok szabad ideje túlzott igénybevételét. Amennyiben a kiképzésre váró fiatalok távol esnek az üzemtől, úgy 25 fős létszám és megfelelő helyiség biztosítása esetén kimegyünk oktatni a helyszínre és vállaljuk a tanulók vizsgahelyre történő beszállítását, gyakorlati képzését. Természetesen minden kihelyezett tanfolyamnál külön árkalkulációt végzünk, de az állami irányárt, a 3700 forintos ösz- szeget eddigi számításaink szerint sehol sem kell túllépnünk a megyében. Ami igen fontos, ezeken a tanfolyamainkon részt vehetnek a nyolc általánost végzett és 17. életévüket betöltött, orvosilag alkalmas fiatalok, állampolgárok. El kell azt is mondanom, hogy ezekkel a tanfolyamokkal párhuzamosan foglalkozunk motorkerékpáros-, valamint segédmotorke- rékpáros-képzéssel, elfogadható tanfolyamdíjért. — Mi a helyzet az iskoláknál? — Felhívásunkban szeretnénk az iskolaigazgatók figyelmét arra felhívni, hogy a megye egész területén 30 fős, vagy efeletti létszám esetén vállaljuk a szervezett tanfolyamok vezetését, az elméleti képzést tanítás után; ha lehetséges, akkor helyben, az iskolában, amennyiben az nehézséget okoz, akkor az oktatást saját bázisainkon folytatjuk le. Az iskolában szervezett tanfolyamok vezetésére, az iskolai igazgatók engedélyével felkérnénk egy-egy szaktanárt, akik számára természetesen tiszteletdíjat is fizetünk. Terveink szerint az elméleti képzést úgy irányítanánk, hogy a gyakorlati képzés zöme a téli szünidőre, illetve az iskolaszünetes napokra. vagv délutánokra essen. Természetesen itt is vállaljuk a motorkerékpáros- és a segédmotorkerékpáros-kéo- zést, esetenként az igényeknek megfelelően egyéb kategóriákat is, mind például a gépkezelői, vagy a hivatásos B—C kategóriában. Segéd- motorkerékpár-tanfolyam elvégzésénél az alsó korhatár 14, motorkerékpárnál pedig 16 év. — Hol tartunk a sorkötelesek képzésével? — E téren igen jók az eredményeink. Éppen ezért a sorköteles gépjárművezetői képzésünk által ki nem használt kapacitásunk terhére hivatásos személy B, teher C és személy—teher B—C tanfolyamokat is szervezünk. A vállalatok és intézmények ál-, tál beiskolázott dolgozók részére itt is kedvezményt nyújtunk. Dolgozóikat egyesével és csoportosan is foglalkoztatjuk és a folyamatosan induló tanfolyamainkon beiskolázzuk őket. Kedvezményünk a C kategóriánál 15, a B—C kategóriánál 10 százalékos árengedmény. El kell még mondanom, hogy a 20 főnél nagyobb csoport egyidejű beiskolázása esetén a csoportban levő 18—22 éves fiatalok képzéséért, amennyiben a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság engedélyt ad, külön kedvezményben részesítjük. Képzéseinken igyekszünk mindent megtenni, hogy azok gyorsak, pontosak, udvariasak és a tanulók igényeinek messze megfelelőek legyenek. A gyakorlati és gépkezelői vizsgáztatásokat két saját bázisunkon, Salgótarjánban és Balassagyarmaton hajtja végre a vizsgabizottság. — Mennyi az ideje a gépjárművezető-képzésnek? — Az amatőr tanfolyamaink ideje másfél-négy hónap,' elméleti és gyakorlati képzéssel együtt. A hivatásos tanfolyamaink ideje kettő- hat hónap. Ez függ természetesen a tanulótól, a képzés helyétől, jellegétől. — Amit még feltétlen szeretnék elmondani. A Magyar Honvédelmi Szövetség gépjárművezető-képző tanfolyamaira az ország területén minden MHSZ-kirendeltségen lehet jelentkezni. Megyénkben Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón, Szé- csényben, Rétságon és Nagy- bátonyban. Ezeken a helyeken kívül lehet jelentkezni mindenütt, ahol MHSZ-klubok működnek. Abban az esetben, ha a tanfolyam közben a hallgató a megyét huzamosabb időre elhagyja, de a képzést nem kívánja megszakítani, úgy a más megyében működő MHSZ-iskolák garantálják a képzés folyamatosságát, mi pedig ennek az intézését. — Befejezésül annyit, hogy a tanfolyam megkezdésétől számítva minden, a gépjárművezetői tanfolyammal kapcsolatos ügyintézői feladatot magunkra vállaljuk és tanulóink érdekképviseletét a törvényesség keretén belül vá- laljuk — mondotta a beszélgetés során Horváth András őrnagy, az MHSZ Nógrád megyei gépjárműiskola vezetője. Somogyvári László NÓGRÁD — 1983. augusztus 23., kedd