Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

Á mai gyermekszínjátszás

Egy felmérés tanulságai

A bejáró munkások

// I n I f r n \

muvelodesero!

Nyolcadik esztendeje látja vendégül Pécs az ország legnagyobb gyermekszínjátszó együtteseit, és azokat a vezetőket — nevelőket —, akiknek szakmai fejlődésére a munkahely nem sajnálja az időt és a költséget. Olyanok is voltak, akik saját pénzükön mentek el, hogy tanulhassanak. Az idén négynaposra apadt találkozón huszonhárom hazai és egy cseh vendégcsoport mutatkozott be, amely a tanácskozás végén páratlanul tanulságos módszertani bemutatót is tartott

A hazai mezőnyt a színjátszó közösségi formák változatossága, műfaji és stílusbeli sokszínűsége jellemezte. Iskolai osztály, úttörőraj, napközis csoport, iskola szakkör, dramatikus kör és művelődési házi művészeti csoport egyaránt eljuthatott Pécsre, ha munkáját a zsűri kiemelkedőnek ítélte. A fesztiváltól távol áll a versengés szelleme: elsősorban módszertani bemutató, s értelmét a tanácskozásokon közösen leszűrt tanulságok adják. (Az előadások a gyermekszínjátszás megújítására való törekvés jegyében jöttek létre. Lényege, hogy jól-rosszul betanult, kosztümökben felmondott előadások helyett saját élményvilágukat alkotó módon, saját eszközeikkel megjelenítő drámajátékokkal lepjenek színre a gyerekek.

Az új szellemű gyermekszínjátszásnak volt olyan időszaka is. amikor a közönség előtti szereplést sokan szükségtelennek tartották, csak az önismeretet, az alkotó- és kapcsolatteremtő készséget fejlesztő, elmélyült közösségi játékot tekintették fontosnak. Az idei fesztivál mintha ennek a szemléletnek adta volna meg a kegyelemdöfést. A jó produkcióknak is szinte mindegyike számolt a gyerekek megmutatkozási vágyával, s a közönségigénnyel is, hisz a szülők, a rokonok — különösen kisebb, zártabb településeken — számot tartanak az efféle bemutatókra. A produkciók jóságát ilyenkor azon mérheti a szakember, hogy a gyerekek menynyire azonosulnak a szerepükkel, mennyire tudnak az adott játék szellemében akár még az előadáson is rögtönözni. Az egyik előadást épp egy ilyen rögtönzés mentette meg. A kissé túlszerkesztett életjátékba műszaki hiba csúszott: a szereplők már beálltak a diszkójelenethez, de nem akart megszólalni a magnetofon. Néhány másod- percnyi kínos feszengés után végre az egyik fiú elkiáltotta magát: _ Mi az, lányok,

nem tudtok táncolni? Felszabadult nevetés a színpadon és a nézőtéren, s végre megszólalt a zene is.

A műsorban szereplő másik életjáték meg sem kísérelte. hogy drámának tüntesse föl magát. Rendezője az

önismereti műhelymunka hívének vallja magát Személye szerint egyébként hivatásos színházi rendező. Sajátos módon éppen ebben a munkában volt a legkevesebb teatralitás. A legfeszültebb figyelem mégis e látszólag szerkesztellen jelenetsort kísérte, melynek egyetlen témája a pubertás volt, a nemek közti kapcsolat, az egymás iránti érdeklődés kibontakozása.

A bemutatkozó huszonhárom csoport közül egynek volt még hivatásos művész a vezetője, s még egy társulat teljesítménye mögött volt érzékelhető hivatásosok közreműködése. Szerencsére nem kell azt mondanunk, hogy az amatőr rendezők eleve versenyképtelenek. Egy fiatal tanító — alapfokú rendezői vizsgával és valamelyes színjátszói múlttal a háta mögött — olyan mesefeldolgozásokat varázsolt a színpadra másodikos falusi gyerekekkel. hogy ha e fesztiválon dobogó lett volna, ők bizonyára a legfelső fokra kerülnek. Talán még azt az állítást is meg lehet kockáztatni, hogy a kivételes egyéni művészi tehetséggel meg nem áldott pedagógus-rendezőknek sem kellett szégyenkezniük. Rendezőileg képzetlen nevelők is figyelemre méltó bemutatókat tartottak. Távol áll tőlem, hogy á há- lyogkovácsságnak akarjak reklámot csinálni, de amíg a pedagógusképző főiskolákon csak elvétve nyílik lehetőség rendezői Ismeret és gyakorlat szerzésére, s amíg a közművelődés nyújtotta lehetősegekkel Is csak viszonylag kevesen akarnak vagy tudnak élni. a hazai gyermekszínjátszó" derékhadának kell tekintem'”^'" gyermek Iránti felelősségi ’ öl a nevelésnek ezzel az «közével is próbálkozó, feszültségét legföljebb önképzéssel fejlesztő nevelők tömegét. De lehetőség szerint kísérjék figyelemmel a szakmai fórumokon elhangzó vitákat, értékeléseket, s vessék össze mások tapasztalatait a sajátjukkal. Az évenkénti pécsi fesztivál e fórumoknak ez idő szerint legjelesebbike. Tanulságai bárcsak mind szélesebb körben terjednének!

Trencsényi Imre

Érdekes, országos szempontból is tanulságos felmérést végzett a Pécsre bejáró munkások közművelődési

helyzetéről Orcsik Ferenc és Zsikó János. (Mindketten vezető beosztású népművelők a városban.) A városi tanács művelődésügyi osztályának megbízásából kilencvenöt pécsi vállalat és szövetkezet adatait felhasználva, állítot ták össze jelentésüket.

Az adatok tanúsága szerint minden ötödik-hatodik, Pécsett foglalkoztatott munkás bejáró. A három bányavállalathoz járnak be legtöbben, de a megye községeiből szerzi munkáslétszámának 35 százalékát a Baranya megyei Építőipari Vállalat is. A városkörnyéki községek közül Kozármislenyböl tizenöt vállalathoz ingáznak a munkások, de a többi városkörnyéki község esetében általában egy-egy vállalat túlsúlya mulatható ki.

Származnak-e hátrányok a bejárásból? A kérdést azért indokolt föltenni, mert sokan hajlamosak az ingázók helyzetét a valósnál kedvezőbbnek látni, elsősorban, az úgynevezett második gazdaság lehetőségei miatt. A bejáró, „kétlaki” munkás — mondják — nincs rákénvsz;iül='e a piaci, bolti szo'gáltatásoK- ra, mert odahaza mifident megtermel, sőt terménye’bői a fizetésén felül búsás haszonra is szert tesz. Nos,, a kép nem ennyire rózsás. A bejárót — mint a tanulmány szerzői megállapítják — sújtja a munkanapokon az utazás, bár inkább a közlekedési eszközök Indulásának kötöttségével, mint az utazás időtartamával. Hiszen a városi dolgozó is 40—50 percet tölt a buszon, ha a város egyik végéből utazik a másikba, munkahelyére. Am a járatsűrűség nagy, szemben a távolsági buszok, vonatok já- ratsűrűségéveL

A bejáró dolgozók döntő többsége a második gazdaságban Is alapvetően érdekelve van. A növénytermesztési és állattenyésztési tennivalók időkényszere tovább csökkenti a szabad időnek azt a keskeny sávját, amelyet magára, épülésére, testi és szellemi gyarapodására fordíthat A második gazdaság következményeként jövedelme (bár inkább családtagjainak jövedelme) megemelkedik, de ez fi többlet az országos felmérések szerint is ritkán fordítódik az előállítóra.

További hátrány, ami a bejárókat sújtja, s kihat egzisztenciájukra, a város javára történő adózás. Az ingázó munkás béréből automatikusan levonnak szociálisinfrastrukturális hozzájárulás címén, ezt azonban nem a munkás lakóhelyének, hanem a vállalat székhelyének fejlesztésére fordítják. A bejáró dolgozó szándéktalanul is azt a várost gazdagítja, amelyhez a munkalehetőség megteremtésén kívül semmi köze sincs. (Más kérdés, hogy idejár vásárolni, moziba, különböző szolgáltatásokat

igénybe venni, ám ha ezt a saját lakóhelyén megtehetné, ebben sem szorulna rá a központi településre.) Miközben a bejáró munkás — a saját és családja munkaerejének kizsigerelésével — otthonában gyarapszik, aközben a nagyobb közösség, a falu szegényedik, mert a helyi tanács költségvetése olyan csekély, hogy a fenntartási kiadásokat is nehés fedezni belőle.

Hogyan hat ez vissza a bejáré munkásság műveltségi helyzetére? A tanulmány szerzői a következő megállapításokat teszik.

Ha a munkahelynek szüksége van a bejárók munkaerejére; ha a munkahelyek társadalmi értéket állítanak elő; ha a juttatások között a szakmai és az általános műveltség fejlesztését célzó kulturális juttatások is szerepelnek — akkor a bejáró dolgozók hátrányos helyzetét a művelődés területén három

lehetséges módszerrel lehet

kompenzálni.

— A munkahelyi művelődés irányítóinak kiemelt módon kell foglalkozniuk a bejárók képzésével, szórakoztatásával, biztosítva a szükséges feltételeket.

— A megtermelt nyereség szociális-kulturális hányadát el kell juttatni a bejáró lakóhelyére, ahol ennek a művelődés és a szórakozás alkalmaiban testet kell öltenie.

— A bejárót — nem saját terhére — szabad idejében oda kell vinni, ahol az általa megtermelt értékből fenntartott intézményhálózat működik.

A három lehetséges módszer csak nyomokban lelhető fel a pécsi gazdálkodó egységek gyakorlatában — mondja ki felmérésük eredményét Orcsik Ferenc és Zsikó János. Valóban, a vállalatok által visszaküldött tesztlapokon ilyen sztereotip válaszok találhatók:

„A vállalat kapcsolatot tart a bejárók községeinek vezetőivel.” ,.A művelődési bizottság folyamatosan foglalkozik a bejárók helyzetével.” „A művelődési bizottság folyamatosan számol a bejárók speciális igényeivel, igyekszik kielégíteni azt.” „Figyelemmel kísérjük a bejáró dolJ gőzök képzését, továbbképzését.” Stb. A legtöbb vállalatnál nem foglalkoznak külön a bejáró dolgozókkal. Aligha csupán baranyai jelenség ez.

A helyzet gyökeres megváltoztatására a szerzők széles körű művelődési integrációt javasolnak, amelybe be kel! vonni a helyi tanácsokat « vállalatokat, a művelődé' zakat — mint szakmai nyitó központokat —, s megyei szakszervezeti t; csókát, hogy megjavulj a n„s a bejárók művelődési lehetőségei.

1 ” Havasi János

A brnól vendégek egy Andersen-mesét Játszottak

Ha olyan JSS

fiatal” író létedre gépkocsid lehet, púpos Warszawa, esetleg Zaporozsec, el kell viselned, ha az országút közepén megáll a négy kereke és nem, mozdul többé. Űticélodra

gondolsz, egy sosem látott falura, ahol egykori házastársad él, immár újra kettesben a kislányoddal, akivel évek óta nem találkoztál, / sztereotip élethelyzetekből összetevődött okok miatt.

Kimászol a kocsidból, megrugdalod a gumikat, felnyitod, majd lecsapod a motor- háztetőt — mintha számítana valamit. Mikor felhangzik a rendőrautó szirénája, elhelyezed az elakadásjelző háromszöget az út megfelelő pontján.

Ballagsz a legközelebbi falu felé. Az autószerelő udvarán feltornyozott roncsokat látsz, a Mester a ház mögött tevékenykedik: öntözi a konyhakertet. Klottgatyában van, lábujján olajos a köröm.

Üdvözlőd, ahogy illik; látszólag önfeledten öntöz tovább.

— Hol a beteg? — kérdezi váratlanul.

— Beteg?

— Hát a Zápor Józsi.

— A beteg, kérem szépen — mondom illedelmesen —, három kilométerre várakozik az országúton.

Csönd; a vízsugár elől menekülő szitakötők zümmögését véled hallani. Egyre nyugtalanabb leszel

— A baj az, hogy fáj a derekam — soha it a Mester.

Biztosítod, hogy tőled telhetőén honorálni fogod a szolgálatait. Hamarosan egy nyitott dzsippen robogtok a helyszín felé. Hadvezérnek érez- hetnéd magad* de a nadrágod szárára ügyelned kell: kis híján beleér a kocsi alján ringatózó moslékba.

Közeledvén a járművedhez észleled, hogy az elakadás- jelző háromszög eltűnt. Közlőd.

Tardi Gábor:

— A menyországba. Vagya pokolba.

— Tehát elromlott.

— Méghozzá örökre. És nincs feltámadás.

Lehajtott fejjel álltok.

— Mennyibe kerül az új?

— kérdezed.

— Üj? — kacag a Mester.

— Hol kap ebbe a matuzsálembe újat?

— Akkor Inkább ott rothadjon szét, ahol van — határozol, némi önmarcangolás után.

— Ahogy akarja. Háromszáz forintot kérek!

Végighallgatod, hogy Ingyen még a szocializmusban sem dolgoznak, majd másodszor Is elindulsz a falu felé. Nyeled a port.

esi alatt hasalsz. Elmondod,

miért jöttél.

— A kolléga dilettáns —, legyint Mester II. — Marad a régi váltó, s ezer forintból kiszorítjuk a költségeket. Feltéve, ha hajlandó megfogni a munka végét. Egyelőre rendberakjuk a szerelőműhelyt.

— Sietnék — csúszik ki a szádon.

U t k

őzben

— Az emberek lopnak —, mondja a Mester tárgyilagosan.

— Nem egészen fgy van,

hiba az általánosítás.

— Akkor légneművé vált — vonogatja a vállát a Mester. — írja meg az élettudománynak.

Körbejárja a kocsit. Taszigálja.

— Nem forog a kerék.

— Valóban? — kérded kerek szemmel, a hibbant ember bizalmat kelt.

A Mester nagy levegőt vesz, s mondja a diagnózist:

— Kiment a váltó!

— Hová sietett?

— Hát a használt?

— Háromezer magyar forintba. S egy másik ezresbe, amiért beszerelem, Ha beszerelem. Az a baj, hogy fáj a derekam.

Elbizonytalanodsz.

— Mindenesetre bevontatom a műhelybe.

— Műhelybe?! — szólsz, ezúttal kevésbé ügyelvén a hangsúlyra.

— Igaz, hogy ledaráljuk a fogaskerekeket — folytatja a Mester zavartalanul —, hiszen, mint mondottam volt, nem forog a kerék. További veszteség a négy gumi lesz. Nem kell magyaráznom, miért.

Ha igazán szerencsés vagy, másik autószerelő is van a környéken. Mester II. egy felpakolt kocsi alatt fekszik. Amikor meglátja a Cipőd orrát — emelkedik, ereszkedik, a szív mind szaporább dobbanásainak ütemére —, rádkiabál:

— A tizenkllences' kulcsot kérem! A lába előtt van, ha nem venné észre, ez is inkább beletapossa a szerszámot a földbe, ahelyett, hogy lehajolna érte.

TonÓPPíKO leveted az

IdlIOlodld Ingedet, hogy ne legyen olajos, amíg a hengerfejet tartod. A kipufogódob felszerelése közben a ko;

Volt házastársad hangját véled hallani: „Késtél, megbízhatatlan vagy, mint régen. Továbbra sem tudsz gazdálkodni rengeteg szabad időddel”. — És ott folytatódik majd minden, ahol valamikor abbamaradt, hiába az önmagadnak sem vallott szándék: újra kezdeni, tiszta, értelmes gondolatokkal.

— Nem bánom, elmehet ä segédfiúval kiszerelni a motort — ébreszt a jelenre Mester II. határozott hangja —, aztán idetolják a masinát. Munkára!

Ä segédfiú letaposott sarkd

tornacipőben kóvályog melletted, kezében véső, vállán súlyosnak tűnő kalapács. Időnként feléd fordítja busa fejét, s nagy, értetlen szemmel néz feléd.

— Mióta dolgozol a szakiméban, fiam? — puhatolózók'

— Pár napja — mondja a fiú. — De ősszel ipari tanuló leszek!

— Azelőtt mivel foglalkozó tál?

— Jegyszedő voltam a moó ziban.

— Akkor hogyan tudsz kió szerelni egy motort?

— Majd a hidegvágás seó gft!

Még a végzetes csapásold előtt megáll melletted egy hasonlóan öreg autó, volánnál a sorstárssal — vörösképű paó rasztember, bőrét vékony vöó rös vonalak hálózzák be,' mint egy sűrű vasúthálózattal rendelkező ország gazdasági térképét.

— Mi van a rosszasággal?

— érdeklődik.

Hangjában jótékony ostoba^ ságot érzel, hát elmondod a tényeket.

— Lehűlt már?! — bőgi némi felsőbbrendűséggel.

— Biztos.

— Akkor be kell Indítani!

Meggyőződésed SS

elfordítod a gyújtáskapcsolót. Sebességet váltasz, elinduls*.

Gurulsz előre, tovább és tovább, mint annyiszor: majdnem értelmetlenül.

| NÓőRAO — 1983. július 30., szombat 9