Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
. V Bényi László: Görög tengerpart A tudomány szerepe az innovációs folyamatban — Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a jogalommal: innováció. Tulajdonképpen mit takar e fogalom, s az innovációs folyamatban mi a iudomány szerepe? — tettük fel a kérdést Eánsági Pálnak, az MTA kutatásszervezési főosztály vezetőjének. — Az innováció, mint alapszó, megújulást jelent: ahogyan most használjuk, teljes komplexitásában társadalmi, gazdasági megújulást. E fogalmat már az 1910-es években használták, de igazán csak az elmúlt 2—3 évtizedben terjedt el a szakmában. Ma már nagyon helyesen rendszerszemléletre törekszünk, a folyamatok megragadásához. Az innovációs folyamat az emberi tevékenységnek olyan társadalmilag szervezett akciósorozata, amely az új ismeret megszerzésétől, az új ismeret alapján születő termék érté- kesüláséig, illetve szolgáltatás vagy valamiféle hasznos lársadalmi cselekvés megvalósulásáig tart. Nem véletlen, hogy értékesülésről és nem értékesítésről beszélek. Ugyanis itt többről van szó, a felhasználónál végbemenő minőségi változásról. Az elmúlt néhány évtized műszaki fejlődése, ehhez hozzájárulva a gazdasági nehézségek kiéleződése a minőségi változásokra irányította a figyelmet. Ezen időszak tapasztalatai alapján megkérdőjeleződlek a természeti erőforrások gazdagságával vagy szegénységével kapcsolatos nézetek és ebből az ország lehetőségeire való abszolút következtetések. Ezeknél sokkal lényegesebb az ország szellemi potenciálja, tudásanyaga. az adott ország munkakultúrája. (lásd: Japán, Svájc.) _ Hallhatnánk bővebbet a lét ező szellemi tőke kihasználásának és továbbfejlesztésének Összefüggéseiről? — A szellemi tőke az, amit hosszú távon kell és tudunk is befolyásolni. Ez fontos társadalmi feladat, gazdasági automatizmusokkal nem -irányítható. A rendelkezésünkre álló szellemi kapacitás fejlesztésének elmaradása behozhatatlan károkat okoz. Ha elhanyagoljuk az alapkutatásokat. amelyek eredményei 5—10 év múlva realizálódnak a gyakorlatban, akkor 5—10 év múlva nem lesz mit atadni a gyakorlat számára. Hasonlóan az oktatáshoz: ha öt évig ennek mai gondjait, elmaradásait nem oldjuk fel, akkor öt év múlva öl olyan generáció kerül ki például a felsőoktatásból, amelynek a felkészültsége nem felel meg a társadalmi követelményeknek. Az ’’gy felkészített szakemberek fogják oktatni, a termelésben iránvítani a következő generációkat. Tehát negatív, erősödő folyamat jön létre, ame'vnek kárai telmárhetet- lenok. Kis és közepesen fejlett ország vagyunk, ez meghatározza lehetőségeinkét a kutatásokban is. Arra nem száTnf+n.,jti,nk. hocv a nagy tu- h’—oc átte-ések élvonalá- h- ’ "ínnk. de mindenütt ott ^<01 ’eor'f.nk. ahol lehetőségetek. ha?vom.ánvaink és szükségszerűségeink ezt elérhetővé, illetve követelménnyé teszik. Biztosítanunk kell a követéshez szükséges kultúrát, tudást és alkalmazkodóképességet. Az áttöréshez „tömegtámadás” szükséges. Hiába állják ki esetleg a nemzeti jövedelem százalékában meghatározott kutatásfejlesztési ráfordítások a más országokkal való összehasonlítást, az előrehaladás lehetőségei nem a százaléktól, hanem a ráfordítások tömegétől függenek. Lehetőségeinket sokkal inkább jellemzik az egy főre jutó fajlagos K+F- (kutatás+fej- lesztés-) ráfordítások. — Az alap-, illetve alapozó és konkrét gyakorlati célokra orientált kutatások közötti egészséges összhangteremtésre mi a jellemző? — Sokan helytelenül szembeállítják a kettőt. A szem- beállítás hamis. Hiszen minden konkrét kutatásban előfordul, hogy az alapozáson van a hangsúly, később pedig a gyakorlati bevezetés kerül előtérbe. A szembeállítás általában is hamis, ugyanis alapozó ismeretek nélkül nincs és nem is lehet célra orientált kutatás. A kettő feltételezi egymást. Ma gazdasági kényszerünk miatt erőteljesen jelentkezik az igény a konkrét műszaki, gazdasági problémák megoldása iránt, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az évekkel ezelőtt' alap-, illetve alapozó kutatások eredményeként valósulhatnak meg. S ugyanakkor a holnap ipari, mezőgazdasági innovációit elindító kutatásfejlesztési eredmények megalapozását ma kell elkezdeni. A magyar társadalom alkalmazkodóképességét a vi- lággazdaságDan bekövetkezett változásokhoz meghatározóan a rendelkezésre álló szellemi tőke és ennek hasznosítása jelenti. Meg kell akadályozni a szellemi tartalékok kimerülését. Erőfeszítéseket kell tenni arra, hogy a kényszerű korlátokon túl ne halasszuk el a kutatási, fejlesztési akkumulációkat. Üj fellendülés esetében ugyancsak azok az országok tudjak jobban kihasználni, esetleg megragadni az új lehetőséget, amelyeknek erre stratégiájuk van, nem utolsósorban pedig tudásban felkészülnek erre. Mindkét esetben alapvető kérdés a kutatás, a kutatás? stratégia jó meghatározása, és olyan társadalmi körülmények teremtése. ahol ez a tudás realizálódhat. És ehhez kapcsolódik az innovációs folyamatban részt vevő ember felkészültségének, gondolkodásmódjának, kultúrájának és társadalmi környezetének minőségi átalakulása. Nagyon sokszor nem egyszerűen konzervativizmus miatt kerül szembe a mai feladatra orientált gyakorlat az újat teremteni igyekező kreatív gondolkodással, hanem az.ért, mert az innováció új környezetet teremt, de új környezetet is követel meg. Szorító gazdasági gondjaink mellett is a lel\etőségeivkhez mérten kell megőriznünk és tovább kell fejlesztenünk szellemi bázisunkat, amely az innovációnak a fundamentuma. Dr. Mérő Éva Lakóközösségek nyomában Zagyvapálfalván avagy a használaton kívüli helyiségek haszna A dinamikusan fejlődő — már ma is mintegy tízezres lélekszámú — Gorkij-lakóte- lep kulturális ellátására nem sokkal a művelődési intézmény megnyitása után elkészült egy terv, amelyről azonban kiderült, hogy még nem az igazi... Lényege az volt, hogy — a művelődési alkalmak klasszikus formái mellett — kialakítanak egy információs központot, és számos szabad idős tevékenységet biztosító műhelyt, kiscsoportot. Természetesen az IMH-n belül. Elképzeléseik szerint az egymásra építkező művelődési rendszernek — némileg leegyszerűsítve —, a következőképpen kellett volna „működnie”: Az információs központ hírére bemegy az intézménybe valaki, hogy — mondjuk — a menetrend felől érdeklődjön. Miközben a kért információt megkapja, megüti fülét a textilműhelyben dolgozó varrógépek zaja. Érthető módon ellenállhatatlan vágyait érez, hogy bekapcsolódjék a szakkör munkájába, s így előbb- utóbb óhatatlanul szemébe öt- lik az intézmény soron következő kamarahangversenyére invitáló plakát. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy jegyet vált a koncertre, s a koncert szünetében még véletlenül sem a büfét, hanem a szomszédos teremben levő képzőművészeti kiállítást keresi fel. (Ez az elképzelés — kevésbé érthető megfogalmazásban — több tucat dossziét megtöltő jelentésekben került kifejtésre.) A terv alighanem azon bukott el, hogy a telepen lakók közül senkinek sem jutott eszébe a menetrend felől az IMH-ban érdeklődni. Igaz, hiába is érdeklődtek volna, mert a koncepció alapját képező információs központ a mai napig nem valósult meg. M oha metf-stindrotmí " V Ezzel szemben született egy újabb terv. A „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” jelszó jegyében, új tervezettől duzzadtak a dossziék. A pályázatra is beküldött elképzelést az Országos Közművelődési Tanács 1982-ben nem kevesebb, mint egymillió forint támogatással díjazta. Az 1984 tavaszáig felhasználandó összeg a lakótelepi közművelődést hivatott előmozdítani, ezúttal lakóklubok, illetve lakótelepi közösségek kialakítása révén. A támogatásra szánt ösz- szeg tehát megvolt, már csak támogatandókat kellett keresni. Ám félre az iróniával, mert mára a zagyvapálfalvai népművelők hipotézise helyesnek bizonyult! Igaz, talán szerencséjük is volt. Még mielőtt az intézmény oktrojálta volna rá pénzét egy mesterségesen létrehozott — mondhatni „kitartott” — közösségre, a művelődési házban hírét vették, hogy a Gagarin út 18—20. szám alatti OTP-s ház — a „Piros PEVA” — lakói klubot szeretnének kialakítani az épület szárítóhelyiségében. „Ezen a területen mi akkor dolgozunk jól, ha nem mi dolgozunk!” — mondja Molnár Ágnes, a salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház munkatársa. A paradoxonhoz rögvest magyarázatot is fűz, előrebocsátva, hogy — „E felismeréshez viszont jó néhány év munkájának tapasztalata vezetett.” Azt a területet, amelyről az alábbiakban szó lesz, új keletű fogalom takar: „lakótelepi közművelődés”. A nógrádi megyeszékhely Gorkij-lakótelepén 1978-ban átadott kulturális létesítmény ugyan eredetileg az ifjúsági-művelődési ház (IMH) funkciómegjelölést kapta, ám csakhamar kiderült, hogy nem annyira a fiatalok, sokkal inkább a környező gyárakban, üzemekben dolgozók, valamint a zagyvapálfalvai lakótelepeken élők művelődésének segítésére predesztinálják feltételei az intézményt. A „Piros PEVA” — Lakógyűlés volt, mindenki megszavazta — mondja Dudás Lászlóné, a ház gyesen levő lakója. — Már nem tudom konkrétan kitől származott az ötlet, de azt hiszem erre mondják, hogy „spontán kezdeményezés”. Természetesen örömmel fogadtuk, amikor ehhez az ifjúsági-művelődési ház felajánlotta segítségét. Valójában az IMH örült legjobban, hogy igazi lakóklubra költheti erre kapott pénzét. A támogatást azonban józan mértéktartás — immár valódi átgondoltság — jellemezte. Az újjávarázsolt helyiség eredeti funkcióját ugyan ma már nehéz-lenne kitalálni, de a berendezés nagy részét (falburkolat, függönyök, bútorzat stb.) a lakók maguk készítették, illetve szerezték be. Az IMH elsősorban a felszerelések megvásárlásához nyújtott anyagi segítséget. A klubhoz csak a ház 28 családjának van kulcsa. Délutánonként — egy-egy szülő felügyeletével — főként a gyerekek, esténként pedig a felnőttek töltenek el — beszélgetéssel, tv-nézéssel, kártyázással — néhány órát. Mint mondják, a többségükben fiatal síküveggyári dolgozók lakta épületben a lakók valódi közössége alakult ki. ...Ez volt a kezdet! A folytatás a lakótelepi közösségek létrejöttének más módját példázza. Kondicionált közösség A Gorkij-lakótelep A/15 jelű szalagházának földszintjén különböző szolgáltató egységek sorakoznak. A cukrászda melletti ajtón szokatlan felirat: „Szabadidő-klub”. A három helyiségből állő házrészt a városi tanács már az épület átadásakor a lakók közművelődési céljaira szánta, tudván, a közeli IMH ez irányú terveiről. A hely tehát eleve adott volt, a népművelők lakóbizottsági ülést hirdettek a helyiségek hasznosításának megvitatására, egyszer, kétszer, háromszor... Ügy a hatodik felhívásra sikerült megtartani a gyűlést — hét lakó részvételével. A szabadidő-klub iránti közömbösség nem tartott sokáig. Ma már közel hatvan rendszeres látogatója van a május óta „üzemelő” helyiségeknek. Mármint ennyien váltattak legutóbb havi bérletet. Merthogy a klub csak bérlettel vagy napijeggyel látogatható. Ennek fejében azonban bárki igénybe veheti a klub szolgáltatásait. — Az utcára nyíló helyiség, a tv-szoba, de olvasóként, társalgóként is használatos. Dohányozni csak itt lehet! A legnagyobb helyiség sokféle elfoglaltságra — elsősorban persze különböző társasjátékokra — nyújt lehetőséget. Legbelül található a kondicionálóterem, melyet kifejezetten a testépítők, avagy a „testfölösleg-leépítők” használnak — tájékoztatott bennünket Monostori Ferencné, a klub tiszteletdíjas vezetője. Személyére érdemes kitérni. A nyugalmazott kereskedelmi dolgozó ugyanis e tisztségében több, mint „vendéglátó”. Megkockáztathatjuk a kijelentést, ha a szabadidő-klub esetében egyáltalán beszélhetünk közösségről, az elsősorban köré — Ibi néni köré — szerveződött. Persze ez így sem nevezhető lakóközösségnek (bár időközben a ház lakói közül is mind többen bízzák gyermekeiket legalább a bevásárlás időtartamára Ibi nénire), de a klubtagok mégis csak valamiféle lakótelepi közösséget alkotnak. Kívánalmaik legalábbis közösségi igényként fogalmazódnak meg. Az IMH ezeket rendre igyekszik is kielégíteni. Zugklub A pálfalval népművelők rúa azon s.z állásponton vannak, miszerint „közösségeket nem lehet adminisztratív módon kialakítani, csupán kialakulásuk lehetőségeit kell megteremteni, illetve a már létrejött közösségek működésének feltételeit kell biztosítani”. Nem titok, sokan vitatják ezt a nézetet, mondván; egy művelődési intézménynek nem a gyorsan változó igényeket kell mohón kiszolgálnia, hanem ..minőségi” igényeket kell felkeltenie, helyes mederbe terelnie. Az IMH-ban ez utóbbi koncepció — mint emeltettük — egyszer már kudarcot vallott. Ugyanakkor a mostani gyakorlat azt mutatja, hogy a „spontán igények” jórészt megegyeznek a „művelődés- politikai szempontból kívánatos igényekkel”. Kétségtelen, hogy már az is lényegi eredményként értékelhető, hogy a Zagyvapálfalván meglevő két lakóklub újabb lakó- közösségeket késztetett arra, hogy kövessék a példát. Az egyik lakásszövetkezet által épített bérház babakocsi-tárolójában székel a „Miniklub”. Az alig két négyzetméteres helyiség ajtaján felirat: „Hú, de jó zug!”. Általános iskolás kislányok engednek bepillantást birodalmukba. Valamennyien a ház lakói. Arról álmodoznak, hogy egyszer talán sikerül leköltözniük az alagsorba, az ott jelenleg kihasználatlanul álló tágas helyiségbe, ahová persze már „a felnőtteket is beengednék”. — A gyerekek maguk harcolták ki, hogy a felnőttek szabaddá tegyék számukra a babakocsi-tárolót — mondja Molnár Ágnes. — De mintaként már egészen biztos, hogy meglevő klubjaink szolgáltak. Ha a lakóközösség megszavazza az alagsori helyiség lakóklubbá történő áta'akítu- sát, mi szívesen áldozunk rá. Mint ahogy már ki is utaltunk 60 ezer forint a Déryné úton levő egyik bérház lakóinak, akik hasonló igénv- nyel kerestek fel bennünket. Hogyan? Tovább! ::.Nos, a zagyvapálfalvai remélhetőleg továon gyarapodó — lakóklubok egyelőre valóban számíthatnak az IMH támogatására. Lakóklubok, lakóközösségek kialakulása persze ott is kívá- ■ natos lenne, ahol erre nincs külön anyagi fedezet. Meggyőződésünk, hogy • elsősorban nem is az anyagiakon múlik! Hisszük, hogy a „Piros PEVA” klubja is azáltal tölti be közösségformáló funkcióját, mert tagjai maguk is részt vettek a helyi- ség kialakításában. A „Szabadidő-klub” ugyan központi elgondolásból született, de az eleve biztosított alapellátáson túl, itt is a tagok öntevékenysége teheti olyanná a klubot; amilyennek „felügyelői” elképzelték. Felmerülhet a kérdés, egyálé talán szükség van-e arra, S ha igen, milyen mértékben^ hogy a művelődési intézmények bábáskodjanak a spontán kezdeményezések nyo^ mán kialakuló lakóklubok te-« lett? , Szerencsés eset, ha a klub« tagok maguk látnak leheto-i séget a lakóterületükön levő művelődési intézményekben, Az viszont kifejezetten sajnálatos, ha a népművelők nem ismerik fel, hogy a lakóklubok a közművelői munka számára is lehetőségek! Persze a lakóklubot nem sza-j bad összetéveszteni a mű4 velődési házzal! A népműve-i löknek itt valóban háttérben kell maradniuk, szinte észre-j vétlen mutatva rá a tartal-í más együttlét eladdig fel nem ismert lehetőségeire. A népművelők részéről ehhez nagy szakértelem és nagyfokú alá-j zat szükségeltetik. S, ha a fentiekből netán nem derült volna ki; lakóklubok létrehozásához viszonij nem kell egyéb, mint kezdeményezőkészség, no és persze egy használaton kívül! helyiség. Ám ez utóbbiból — a lakótelepek bérházaiban — több van, mint gondolnánk! Pintér Károly j imnMHtitinmmHiiüittfifMHmtmnttfmffmim« Cső hány Kálmán rajzai
