Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)
1983-07-17 / 168. szám
Ápolt kéz — kellemes megjelenés A kéz körmei sokféle külső hatásnak vannak kitéve. Erősen igénybe vesszük körmi'n két a házimunkánál, a kertészkedésnél, mosogatásnál, zöldségtisztításnál, valamint gépírásnál s telefonáláskor is, mivel körömmel tárcsázunk. A megfelelően ápolt köröm szebbé teszi a kezet. Gyűrűk, karkötők, órák is csak gondosan ápolt kézen mutatnak jól. A köröm kívánt formáját reszelővei adjuk meg. Ne ollóval formázzuk, mert köny- nyen szálkás és repedezett lesz körmünk. Fémből vagy papírból készült reszelővei egyaránt reszelhetjük. Mindig a köröm szélétől a közepe felé haladva, a hegye felé formázzuk a kívánt méretűre és formájúra. Először durvább, szemcsésebb reszelővei, majd a reszelő tompább felével reszeljük, illetve simítsuk le az éleket. Mielőtt belakkoznánk körmünket, ügyeljünk arra, hogy körmünk és kezünk száraz és zsírt^lan legyen. (Kézmosás után közvetlenül soha ne lakozzuk a körmöt.) A lakkot az ecset segítségével három részletben kenjük fel. Először a köröm középső részét festjük be alulról felfelé haladó mozgással, majd a köröm két szélét kenjük be, szintén a körömháztól a körömhegy felé haladva. Minden egyes köröm lakkozása előtt újból bemártjuk az ecsetet a lakkba, hogy ne vigyünk szennyeződést a lakkal együtt a körömre. Hagyjuk jól megszáradni az első lakkréteget, mielőtt felkennénk a második illetve a harmadik réteget. Ajánlatos a színes lakk alá egy átlátszó réteget felkenni, majd jöhet a színes fedőlakk. Végezetül a színes fedőlakkra fessünk egy színtelen- magas fényű lakkréteget, hogy tartósabbá tegyük. A széles formájú köröm lakkozásánál hagyjunk a kotrom szélén be nem lakkozott vékony csíkot. Így formásabbnak tűnik a széles köröm is. A szép, hosszúkás formájú körmöt teljesen belakkozhatjuk színtelen, vagy színes fedőlakkal, vagy átlátszó lakkal, mindig jól mutat. A keskeny kis körmöt ajánlatos mindig lakkozni így nagyobbnak tűnik. Ha a körmünkön a lakk repedezett, vagy csak nyomokban maradt meg, azonnal mossuk le. Erre legalkalmasabb az olajos lakklemosó, mivel a sima aceton kiszárítja a körmöt és törékennyé teszi. A körömlakk eltávolításakor nedvesítsünk be egy vattadarabot bőségesen olajos lakk- lemosóval, és nyomjuk erősen a körömhöz, a körömágytól a köröm hegyéig felfelé haladó mozdulattal. Majd egy lakklemosóba mártott tiszta ruhával (rongydarabkával) mégegyszer mossuk le a körmünket, mossunk kezet szappanos vízzel, és jól szárítsuk meg. Ismét belakkozhatjuk a körmünket. • Edényszárító szekrény Akik szívesen barkácsolnak, ügyes, praktikus bútordarabot készíthetnek edény szárítására, amit a mosogató fölé lehet szerelni. Vagy újonnan készítünk ilyet, vagy régebbi, már meglévő szekrényt alakíthatunk át. A szekrény alsó és felső lapjába lyukakat kell fúrni, hogy a vizes edény szellőzőn. A polc helyére úgynevezett V<profil kerül, amelybe bele lehet csúsztatni az edénytartó rácsot. Az alsó rács műanyag tálcán áll, amely felfogja a lecsepegő vizet. Az ajtó- belső felületére felszerelhetünk kisebb drótkosarat, amelyben a mosogatószereket tarthatjuk, továbbá kis kampókat, amire a nyeles kefék, szivacsok kerülnek. k B. K. Egészen egyszerű VASARNAP MŰSOROK KOSSUTH RADIO! 5.00; Előttünk a vasárnap! 7.831 Baráti kör. Balogh János akadémikus tanyáján, Bu- gacon 0.05: Ot kontinens hét napja 8.81: Énekszóval, muzsikával 0,00; Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya című regenyenek kritikai kiadása II. (befejező) rész 10.03; Játék a könyvtárban 10.«: Vasárnapi koktél 18.05; Harminc perc alatt a föld körül 18.40; Én magyar nemes vagyok 18.50; A Magyar Rádió Brahms- ciklusa, XXIV/18. rész 13.59: Így láttam Kodályt 14.80: Gondolatjel — a vizuális nevelésről 15.05; Művészlemezek 18.00: Kártyavár. Babits Mihály regénye rádióra alkalmazva 17.05: Jelenidőben 17.35: Zenekari muzsika 18.15; Hol volt, hol nem volt... Mese 18.40; A hiúság vására. Thackeray regényéből 80.17: Gergely Anna és Gyűri Szabó József nótákat énekel 80.43: Nagy siker volt! 83.00; Bach és Mozart műveiből 0.10; Hacki Tamás és az Ex An- tiquis együttes műsorából PETŐFI RÁDIÓ: 6-00: Népszerű muzsika -korán- kelőknek 7.00: A református egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05; Achmed és a tevehajcsár. Mesejáték 8.49: Radnóti Miklós: Szerelmi ciklus iS27—28-ból (ism.) 9.30: Szivárvány — a szünetről 11.00: Világvasárnap 18.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: „Rafinált bűnözők”. Vidám jelenetek Karel Capek, Csehov, Jaroslav Hasek és Kurt Tucholsky Írásaiból 14.00: Erről beszéltünk ... 14.35; Táskarádió 15.33: Poptartsznya 17.30: Húszas stúdió. Hogy csinálta dokikám? Riporter: Hegyi Imre 18.33: Útközben, hazafelé 80.33: Nagyváros születik ül. rész 81.03: Népszerű hangszerszólók 81.40: Fél óra népzene (ism.) 88.10: Kellemes pihenést! Szórakoztató zene — éjfélig MISKOLCI STÚDIÓ: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! Információs szolgáltató és szórakoztató műsor. 8.00: Vasárnapi krónika. Lapszemle. Programajánlat. 8.20: Riporternapló. 9.00: Táncrltmusban. 9.20: Sport: 9.25 Műsorösszefoglaló. 9.30 Szlovák műsor. (Hirek. — Községünkért. Egy küldött portréja — Határszemle — Mezőgazdasági körkép — Tévéprogram-ajánlat — könnyűzene.) — Szerkesztő: Mára Ildikó. 9.55: Műsorösszefoglaló és az esti program ismertetése. 19.30: Hírek, Időjárás, műsorismertetés. 19.35: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Felföldi György. 19.57— 20.00: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. MAGYAR TELEVÍZIÓI 8.30: Tévétorna (ism.) 8.35: Óvodások ftlmműsora 8.50: Tüskevár. Magyar filmsorozat (ism.) vm/3. rész: Szökevényőrlás 9.20: Bajaja herceg. Magyarul beszélő csehszlovák mesefilm 10.40; Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ember. 11.10: Hírek 11.15: A krasznojarszkt szibériai táncegyüttes műsorából 14.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója 14.30: Nótaszó 14.55: Csehszlovák vígjátékok. 16.45: Képújság 16.50: Műsorainkat ajánljuk 17.15: Reklám 17.25: Elmebajnokság 18.00: Delta 18.25: Reklám 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 30.00: Hírek 30.05: Húsz év után, Magyarul beszélő amerikai film 28.05: Sporthírek 22.15: Tina Turner Budapesten 23.05! Hirek 8. MOSOK: 18.45: Magyar derby ügető. verseny. Közvetítés a Kerepesi úti pályáról 17.25; ökölvívás. Belügyi sparta- kiád ökölvlvóverseny döntői. 19.00: Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia 80.00: Hírek 20.05: Az etruszkok földjén NSZK film 20.45: Vasárnap esti tévészínház: Hála tűzön, vízen át. 28.20: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 15.40: Híradó 15.55: A könnyűzene világából 17.10: Filmmúzeum: Még az ördög sem segít. 18.30: Nótaszó 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vasárnapi vers (ism.) 20.10: Az utolsó visszatérés. 21.30: Gólok, pontok, másod- pcrcők 21.45: Matica Slovenska. Dokumentumfüm az alapítás 120évfordulója alkalmából 88.10: A cseh filharmonikusok estje 23.00: Hirek 8. MŰSOR: 16.30: iiaadó 16.45: Kicsinyek me3eműsora 17.85: Az Adriai-tenger titka. 17.50: Publicisztikai műsor 15.40: Éva Krt8tinova érdemes művész műsora 19.10: Egy hét a képernyőn. 19.30: A szlovákiai tájképfestészet forrásai 20.00: szovjet balettműmészek műsora 81.00: Híradó 81.30: A boldogság egyensúlya. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Jézus Krisztus szupersztár. Színes amerikai film. — Kohász: Goodbye és Amen. (14) Színes olasz bűnügyi film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4-től: Egy pisztoly eltűnik. Színes, szinkronizált szovjet bűnügyi film. Háromnegyed í és 1 órától: A Karatézó Cobra visszatér. (18) Színes, szinkronizált, japán krimi. — Nagvbáto- nyi Petőfi: Dutyi dili. Színes, szinkronizált USA Clmvígláték. — Pásztói Mátra: A szénbányász lánya. Színes zenés amerikai film. — Rétság: Az Inkák kincse. Színes, olasz—spanyol—bolgár—NSZK—perui kalandfilm. — Szécsényl Rákóczi: Délután: Éretlenek. Színes. szinkronizált francia filmvígjáték. Este: Adj király katonát. (16) Magvar film. — Kisterenyel Petőfi: Karate. Színes, japán dokumentumfilm. — KarancslapujtS; skalo- vadászok. 04) Színes USA western. — Érsek vadkert: Tál óig ólaiban. Színes. szinkronizált francia fllmvlgjáték. — Naeylóe: A 34-es eyors. Színes, szinkronl- zá’t szovjet katasztrófa'"rn. — Jobbágyi: Földrengés Tokióban. Színes Japán katasztrófafilm. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.95: Műsorismertetés 8.85: Rahmaninov: g-moll szonáta 9.00: A hét zeneműve Beethoven; Fidello 9.30; önagyonülésezők. 9.40: Kt kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak 10.03: Nyitnikék 10.35: Népdalok 11.00: Eisler-dalok 11.16.: Munka és szokás. 11.36: Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. XV/ll. rész. 12.40: Reklám 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.37: Tiszta ház. Petelel István Orvosság című elbeszélését rádióra alkalmazta és rendezte: Molnár Mihály. (Ism.) 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.05: Szóljatok szép szavak! 15.50: A Living Strings zenekar filmzenét játszik 16.00: Bihari tájakon 16.30: Világablak 17.05: A vezénylőpálca mágusai X/l. rész. (Ism.) 17.32: Szintézis 18.02: Howarth: Farnaby szvit 18.11: Reklámkalauz 18.30: Esti magazin 19.15: Csurka István hanjátékalból 20.05: Operettparádé 20.50: Egy rádiós naplójából 82.20: Tíz perc külpolitika 1. rész 22.30: Régi lengyel muzsika 88.57: Zenekari muzsika 0.10: Gábor S. Pál táncdalaiból PETŐFI RÁDIÓ! 8.05: Dóry József nóta- felvételeiből 8.35: Figyelmébe ajánlom.. I 8.50: Slágermúzeum 9.50! Falusiak ma. 10.00: Zenedéi előtt 12.00: Bálint János cimbalmozik, 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Éneklő ifjúság 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Választóvonal. Közöny. 17.30: ötödik sebesség 18.35; Kirándulás a spanyol popzene világában 19.25: Reklám 19.30: Cigánydalok 20.00: Sportvilág 20.35: A vicc története 21.35: Lélek és test XVI. rész 22.05: UJ nótafelvételeinkből 22.30: Tipp-topp parádé 23.20: A mai dzsessz MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Hirek. időjárás, műsorismertetés. 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Vendégünk: Kovács Nándor országgyűlést képviselő. Telefonüeve- let: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. (Közben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karosai Nagy Éva ösz- szeállítása.) 18.00: Észak-magyarországi krónika. 18.15: sne-t. 18.25—18.30: Szemle az Észak- Magyarország, a Déli Hírlap. a Heves megyei Népúiság. valamint a Nó«>rád keddi számából. BESZTERCEBÁNYA: 18.40: A rendőrség nyomoz 18.45; A szocializmus világa 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Ivan Bukoveani A karnevál első napja. Tv-játék tl.15: Méhek és méhészek. 8. rész. (ism.) 21.35: Lenevel táncok 22 00: Ez történt 24 óra alatt 22.15; NDK zenés szórakoztató tv-műsor. (Ism.) 23.00: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: Ritmusok. ’83. 20 30: Snortvisszhangok 21.30: időszerű eseményeit 22.00: Szonáta a tónál MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.; Fél 4-től: Vigyázz, kígyó. Színes, szovjet bűnügyi film. Háromnegyed 6 és 8 órától: Akiket forró szenvedély hevít. (16) Színes, szinkronizált olasz filmvfgláték. — Kohász: A XX. század kalózai. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. — 1MH: Seriff és az Idegenek. Színes, olasz fantasztikus bűnügyi filmvfgláték. — Hotel Sál ró: jézus Krisztus sru- nersztár. Színes, amerikai film. — Balassagyarmati Maóáeh: Háromnegyed 6-től: A vadnyugat hőskora. I—TI. Színes, USA western. — Nagvbátnnvi Petőfi.* Talnra Győző. (141 Színes, magyar filmszatíra. — Pásztói Mátra: Jézus Krisztus szupersztár. Színez amerikai film. — 8 órától Is. — Rétság: Ű1ra szó! a hatlövetű. Színes, szinkronizált USA western. — Széesénvl Rákóezi: Jelenetek a bábuk életáből. f’8) Színes. NSZK filmdráma. — Kis- terenyei Petőfi; Dntvf dili. Színes. szinkronizált USA fllmvíg- játék. — Karaneslamiltő: A Karatézó Cobra visszatér. 06) Színes. szinkronizált iaoán krimi. — Érsekvadkert- Talnlg ólaiban. Színes, szinkronizált francia filmvfgláték. — Nagylóe: IfiúságI előadás: Szenvedünk a pubertástól. A nyári kánikulában egy kellemes pamut alapanyagú, köny- nyű és mégis divatos ruha hűsítő hatású lehet minden 13—80 közötti nő számára. Hozzávalók: 80 cm széles pamutvászon alapanyagból 2.20 m, 7 db gomb. A modell 90—94 cm méretről készült. Munkamenet: A szabásmintát 10x10 cm méretű kockás papírra átrajzoljuk, felnagyítjuk. Az oldalszélek ráhagyása 2 cm. Az eleje-háta hal oldalszélét a találkozáson összevarrjuk. A jobb oldalszélen 4,5 cm széles, teljes oldalhosszúságú alátéttel béleljük a gomboláspántot. A vállpántokat 5 cm széles, ferdén szabott gurigazsinórból, a szükségnek megfelelő hosszúságúra készítjük. Végül az ábra szerint az eleje középrészre és a jobboldal nyitott szélsarkaira, az ábra felnagyításával (egy kocka — 3 cm) riseliőcsipkét készítünk. A munkaigényes riseltöminta helyett készíthetünk régi csipkefüggönyből kivágott motivumaplikációt is, vagy vékony pamutfonalból betétet horgolunk, s ezt varrjuk a kánikularuhára. PV 4 NOGRAD - 1973. július 17., vasárnap KERTBARÁTOKNAK Ä szamóca nyári ültetése Azokban a kertekben, ahol a szamócát legalább három éve telepítették. feltétlenül szükség van az ültetvény fel-- újítására. A szamóca telepítésének legkedvezőbb ideje június végétől augusztus végéig kínálkozik számunkra. Ez alatt bőven van idő a tápanyagfeltöltésére, talajfertőtlenítésére és az ültetésre. A szamóca majd minden talajon termeszthető, csak a szélsőséges talajokon —. mint például az erősen kötött agyag, a szik, vagy a sívó homok — kár próbálkozni telepítésével. A szamóca eredményesen a tápanyagban gazdag talajokon terem bőven, ezért ajánlatos a telepítés előtt a talaj tápanyag-utánpótlásáról gondoskodni. A szerves anyagokban gazdag talajban a levegő- és vízgazdálkodás folyamata is harmonikusabb, sőt a talaj szerkezete is javul. Leghelyesebb, ha istállótrágyázzuk a majdani szamóca- ágyást. Egy négyzetméterre legalább 10—12 kilogramm szerves trágya jusson. Ha nincs istállótrágya, akkor hasznos lehet a jól kezelt komposzt is, vagy az újabban forgalmazott Cofuna nevű bioaktív humusztrágya is, amelyet baktériumtörzsek oltóanyagával dúsított szőlőtörkölyből készítenek. (A Badacsonyi és a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban gyártják, beszerezhető a gazdaboltokban 40 kilogrammos zsákokban.) Ez utóbbi trágyából nagy hatása miatt 2—3 kilogramm is elegendő egy négyzetméterre. A szamóca, mint minden bogyós gyümölcs káliumigényes növény. ezért hasznos, ha a tápanyagfeltöltés során kálium műtrágyát is juttatunk a talajba. A szamóca a klórtartalmú kálisó helyett jobban szereti a kénsavas káliumot, amelyből egy négyzetméterre 0,8 kilogramm elegendő. A tápanyagkiszórást, a talajelőkészítést és -fertőtlenítést követően készítsük el a s’amócaágyasokat. Az új ágyások ne a régi helyén készüljenek, hanem a kert egy másik erre a célra alkalmas területén. Ha lehet, kerüljük az árnyékos helyet, mert a szamóca fényigényes. Ha az ágyások talaja kezd megülepedni, akkor lássunk hozzá az ültetéshez. Ha saját hajtatású palántákat ültetünk. mindig csak annyi in- danövénykét szedjünk föl, amennyit néhány órán belül képesek vagyunk elülteni. A folyamatos fölszedés és ültetés jobb eredést tesz lehetővé. Ha máshonnan szerezzük be a palántákat, akkor arokat ültetés előtt néhány órára helyezzük vízbe. Az ágyások 80 centiméter szélesek legyenek. A tetejüket képezzük ki kissé domborúra, majd tömörítés végett, japo- gassuk le. Ezután hozzáláthatunk az ültetéshez. A töveket egymástól legalább 30x30 centiméterre, előre megjelölt és beöntözött talajba ültessük. Az ágyások szélén meg célszerű legalább 20 centiméteres sávot hagynunk. Az ültetést követően újból öntözzünk, hogy az átültetéssel megviselt kis növénykék mihamarabb megeredjenek. Egy négyzetméternyi területre legalább 20 liter vizet érdemes kiöntöznünk, ám ügyeljünk arra, hogy ez a mennyiség permetszerűen kerüljön a talaj felszínére, nehogy a fiatal palántákat kimossa az öntözővíz. Az öntözést hetenként ismételjük meg, ám, ha gyakrabban van erre lehetőségünk, akkor a kisebb vízadagok kijuttatása hasznosabb. A növénykék sorközeit érdemes fekete fólia csíkokkal takarni mert ezek csökkentik a talaj párologtatását, könnyítik tavaszi felmelegedését, megátolják a gyomok elterjedését, s a jövő esztendei termés nem szennyeződik a csapadék által felverődő talajszemcséktől. , Bazsó Csongor