Nógrád. 1983. július (39. évfolyam. 154-180. szám)

1983-07-15 / 166. szám

LABDARUGÓ NB If. Nagyító alatt a bajnokság (IV.) Az 1982/83. évi másodosztá­lyú labdarúgó-bajnokság 380 mérkőzésén 486 játékos lé­pett pályára. Közülük a leg­többet. 31-et a Szekszárd sze­repeltette. Keszthelyen 30, Kecskeméten 29, Nagybátony- ban 28 labdarúgó került a „szereplőlistára”. A legkeve­sebb játékos a HMSE, a Sió­fok és a Volán csapatában lé­pett pályára: egyformán 21— 21. Az STC-ben 25-en kaptak játéklehetőséget. (A legna­gyobb létszám a totóbotrány- ban résztvevőket, a legki­sebb az élcsapatokat jellem­zi. ..) Az első perctől az utolsóig Az abszolút rangelső Bogdán (a kép jobb szélén, fehér mezben) nem csak az STC-védelem fő támasza volt, de . , a szögletrúgásoknál is veszélyeztette fejjel az ellenfél ka­A tavalyi idényben pályára púját. Herbst Rudolf felvétele lepett csaknem félezer lab­darúgók között az NB II-ben \ mindössze hat olyan játékos nes (22- sz- Volán) és Kovács Kovács G. (SZEOL) es Kovács akadt, aki az első perctől az (Volán) 9 pont. Jobbhátvédek: III. (STC) 10. Középcsatárok: utolsóig végigjátszotta a 3420 Kékesi (Volán) 21, Halla (D. Kovács II (STC) 21, Szőcs bajnoki percet: Horvath II. Kinizsi) 16, Szlobogya (Ka- (Baja) 19, Kiss T. (Eger) 17, (Siófok), Hornyák (SZEOL zincbarcika) 13, Brettner (Si- Gruborovics (SZEOL) 11, Rácz AK), Ulbert (HMSE) Kozma ófok), Fehér (Sopron), Aranyo- (Keszthely) és Tamás (Dorog) (SZEOL AK), Fodor ’(Kazinc- s* ' (Ganz-MÁVAG), Szenti 10. Balszélsök: Stark (HMSE) barcika) és Magos (Volán) (HMSE) 12 ponttal. Közép- 17, Tieber (Siófok) 16, Hor- Érdemes megemlíteni, hogy á hátvédek: Bpgdán (STC) 20, váth Z. (Bauxitbányász) 12, bajnokság „hősei” között há- Kozma (SZEOL AK) 23, Gu- Kelemen (Olajbányász) 11, rom kapus és két védőjáté- Syeras (KSC), Goldschmidt Kékesi (Eger) Bodnár (Ganz- kos található. Egyedül a köz- (Dorog), és Szabó (Baja) 19, MÁVAG) Dudás (özd) és Ma- lekedésiek csatára, Magos tu- Dunai (Volán) 17, Bonnyai gos (Volán) 10. dott „beférkőzni” a támadó- (Szekszárd) 16, Sztahon (Ka­sorból ebbe a mezőnybe. zincbarcika) 15, Pardavi (Sió- v. ________ Tov ábbi hat játékos neve íok)> Bartosik (22. sz. Volán) KepzeietDeil kerülhetne fel arra a képze- és Csepregi (Olajbányász) 14. ynloaatottalc letbeli dicsőségtáblára, ame- Beállások: Varga (STC) 20, ¥u,uyulyllu* lyen a minden mérkőzésen Onhausz (Siófok) ■ Vámos A iegj0bb teljesítményt te- paxyara lépett labdarúgók sze- (Sopron Patvaros es Varga hát a salgótarjáni Bogdán repeJrtenek: Grubrrovics (SZE- (Eger) 14, Kovács B (Ganz- nyújtotta( akinek 35 mérkő- OL AK) Huszar J. (22. sz. MA\AG), Forintos (Volán) 13, zésböl a Népsport tudósítói Volán), Nemet (Bauxitbá- Helgest (Kazmcbamka) 12, 26 alkalommal értékelték jó- nyasz). Forintos (Volán), Mohovics (KS^ Balhatve- nak teljesítményét. A sorokat Ambrus és Utassy (Czd); ők ?*k: Fodor G. (Kazincbarci- böngés7ve öt stécés és két azonban nem játszották vé- •“> ,20’. .Hu^zá.r (22__ “• nagybátonyi labdarúgó talál­gig valamennyi találkozót. YSÍf11.’« Kutasl ható a 'legjobbak között. Meg­Ha csak a tavaszi szezon 19 AK) Iá, Mater (Bauxitbá- jet3etAs hoev az STC barát fordulóját vesszük figyelembe, nyász> 12- Borsós (Dorog) 10. köPre aital fz idény egyik leg- * olyan labdarúgót is Jobb oldali középpályások: jobb játékosának választott alálunit, aki az első perctől Bódi (Siófok) 17, Petrovics Babcsán saját posztján nem £„U£1S°*L“irepeIt csaPatá- (Kazincbarcika) 17, Sikesd tudott bekerülni a legjobb tel- [közöttük az STC -s Bab- (Dorog) 13, Krómer, (Volán) jesítményt nyújtó játékosok t ' .további 21-en 12, _ Tokár (Özd) 11, Szajcz közé. A pontonkénti rangsor- ugyancsak minden bajnokin (Siófok), Major (Bauxitbá- ból összeállítottuk az NB II palyara ,lep‘ek- ha nem is nyász). . Csáki (Nagybátony) képzeletbeli válogatottját, ííivZ?Y5k/-Téglg a2 6sszes ta- Ozsvath (ózd) és Evamcs (Ba- amely az olvasó szubjektumá- lálkozót (ide sorolható a tar- ja) 10. Középső középpálya- ra bízva £ziések szerint vál­jam Földi is). sok: Ambrus (ózd) 20, Mó- tozhat­_ A mezőnyben több olyan já- ricz (Eger) 19, László (Olaj- A csapat: Kun (Debreceni tekos is akad, aki ugyan NB bányász) 17, Ormai (Bauxit- Kinizsi) — Kékesi (Volán), Ii-es labdarugónak vallhatja bányász), 15, Tőzsér (Debreceni Bogdán ÍSTC) Varga (STC) magat, hiszen legalább egy Kinizsi) 14, Morvái (Baja) Fodor (Kazincbarcika) — bajnoki mérkőzésén szerepelt, 12, Gaiántai (Készt- Petrovics (Kazincbarcika), de tehetsege és játéktudása bi- hely) és Mozner (KSC) 11, Ambrus (ózd), Szeibert (Vo­zon>ítasára kevés lehetőséget Kresz (Szekszárd) 10. (Bal ol- ián) __ Varga (HMSE), Ko­k apott. A minimumcsúcsot az dali középpályások: Szeibert vács II ÍSTC) Stark (HMSE) egriPapp tartja aki a 29. for- (Volán) 13, Lukács (Dorog), b csapat- László (STC) — duióban, a Keszthely ellen 13, Olajos (Siófok) és Aranyo- Halla (Debreceni Kinizsi), zw másodpercet sí (22. sz. Volán) 12, Csepre- Kozma (SZEOL AK), Onha­tolthetett pályán, mert Szent- gi (Eger) Adorján (Szexszard) usz (Siófok) — Bódi (Siófok), marjay Tibor vezetőedző csu- és Topor (Keszthely) 10. sz. Volán) — Bódi (Siófok), pan az utolsó percre cserélte Jobbszélsők: Varga (HMSE) Móricz (Eger), Lukács (Dorog), aedÉ ín^7KÍnvsf!:en,d’’rTHw 18- Kiss Gy‘ (Nagybátony) 15, - Kiss Gy. (Nagybátony), í .yá i 2- Kotul (22. sz. Volán) 14, Me- Szőcs (Baja), Tieber (Sió­íhfnysSZ ,n3- °Tbán győri (Szekszárd) 13, Ravasz fok). „ (22aUsitbVoffiZ^s Oláh“« (KSC) éS DOmján (D°r0g) “■ (Folytatjuk) Ellenőrzések tapasztalatai Minden vezetőnek, aki pénz* sülét az elmúlt évben 59 000 Drégelypalánkon az egyes« zel gazdálkodik, alapvető forinttal gazdálkodott. Ebből let elnöke a sportkör jmn- kötelessége, hogy a rábízott a saját bevételük 32 000 fo- denese. A gazdasági ügyek forintokat célszerűen, ész- rint. Társadalmi munkájuk- Intézését is ő látja el. Ezen szerűen használja fel; vl- kai 13 000 forint értékben gya- a tarthatatlan _ állapoton gyázzon a köz vagyonára; a rapították a közvagyont. sürgősen változtatni kell. törvényes előírásokat min­denkor tartsa be. Honton az ellenőrzés min- A dejtári ellenőrzési jegy-! , . ... . , _ dent a legnagyobb, példás zőkönyvben olvasható: „...el­A sportegyesuletek vagyon- rendben talált. Itt a Szondi fogadhatatlan gazdálkodást kezelesi es pénzügyi gazdal- Ktsz b}zt0sítja a sportolók folytatnak. Nem érvényesí­szerveK száUítását. ők vállalták a pá- tik a bizonylati fegyelmet: lya karbantartásának az Nem törődnek. a tagdíjjal.' anyagi kiadásait. Szabálytalan a pénztárkönyv Nógrádkövesden a tanács vezetése. _ Megsértik a társa­kodását a felettes rendszeresen ellenőrzik. Az idén a balassagyarmati váro­si sportfelügyelőség 9 egye­sületnél végzett ellenőrzést. suietnei végzett euenorzest. x ‘ a“oköbánva'~47 000 forinttal dalmi tulajdon védelmét...’* Íme az eredmeny: 4 helyen es a KoDanya 4/ uuu iormiiai hi m hogv neitáron lók a tariasztalatok 3 helven segftl az egyesület munkáját. Úgy mszem, nogy Liejtaron Wsebb hibákat találtak 2 Ebből az összegből fedezik a nagyon gyorsan intézkedni KiseuD niDaxat taiaitax, z „ = bainoksáeban részt kell, hogy az ellenőrzés so­zf l íénzlyYTegyelem2 S^ÄSSsÄsapat és a rán felszínre került problé. Becskén az idén sokat tét- járási bajnokságban szerep- mák mielőbb megoldódjanak, tek és tesznek azért, hogy a lo 3 labdarugócsapat kiada- Tudom, hogy a sportkörök* sportkör saját bevétele nö- jait. Sajnos, a támogatás mel- ben dolgoz5 aktívák nagyoq vekedjen. Az elmúlt évben le^ az egyestulet vajmi keve- gok beiyen a feladatokat tár­tagdíjból 5000 forintot szed- ,tesz. ^°ri”ria* ^ ^ ®yaj'apitá' sadalmi munkában látják élj tek be. Az idén az ellenőr- ®áért Nagyon a acso y Azon vannak, hogy a vállalí zés napjáig június 16-ig, ^nvvb mliáiíanítia- a8ga7* feladatokat tudásuk, képes- ezen a rovaton 6100 forint kony^. 115PírtHZA<:ségSfn ségük, idejük szerint a lehe­volt lekönyvelve. A sport- VYsicl«r0PY haYtn.-5Ha t5 legjobban elvégezzék. Aa egyesület a támogatást a tér- rű*"_ ellenőrzések célja segítő vezettnek megfelelően hasz- fel> munkáját nagy szakmai szándékd Azt viszont min­nálja fel. hozzáértéssel végzi. denkinek tudomásul kell ven-! Rimócon is nagyon odafi- Patakon is nagyobb erő- nk hogy. a köz vagyonára kö-j gyeinek arra, hogy a műkő- feszítéseket kellene tenni telessége vigyázni, déshez szükséges forintod egy azért, hogy a saját bevétel részét előteremtsék. Az egye- nagyobb legyen. Szenográdi Ferenc ] Előkészületi labdarúgó-mérkőzés STC—Gyöngyös 4—4 (2—1) GyöngyBs, S00 néz«, V.: Dévai. STC: László (Rédei) — Babcsán, Juhász, Mákos (Jaszik), Kántor (Németh) — Berindán (Balga), Tóth (Zsidó) — Szanyl (Garai), Kovács II. (Kovács III.), Tamás (Földi), Gyöngyösi (Szedlák). A háromharmados, Idény ele­ji játékban a „gólképes" tarjá­id védelem nagyban hozzájárult az eredmény alakulásához. A találatok akciókból születtek. Az első edzőmérkőzésen még az ösz- szeszokatlanság volt a jellem­ző. A húszas keret valamennyi játékosa szóhoz jutott. Remélhe­tőleg ebből a bő választékból a bajnoki szezon kezdetére jobban „összejön” a csapat gerince, mint tavaly ősszel. Az újonnan Iga­zolt labdrúgók biztató játékkal mutatkoztak be. , Örvendetes volt, hogy a csa­patban helyet kaptak ifjúsági ko­rú játékosok is; a gólszerző Ja­szik mellett Németh és Garai is jól mozgott. Gólszerzők: Berindán (2), Ja­szik és Zsidód A visszavág« előkészületi ta­lálkozóra július 16-án, szombaton 10 órakor kerül sor a tóstrandi pályán, Salgótarjánban. ' Vezetnek a franciák A 21 éven aluliak Galea Kupa küzdelmeinek közép­döntőjében a magyar váloga­tott a franciaországi Royan- ban Franciaországgal mér­kőzik. Az első nap után a franciák 3—0-ra vezetnek. Ugyancsak Royanban Auszt­rália 2—1-re vezet Svájc el­len. 12—12, Szabó A (Volán) 14 perc. Posztonként! legjobbak A bajnoki találkozók befe­jezése után a Népsport tudó­sítói értékelték a csapatok tel­jesítményét, közölték a kie­melkedő és jó produkciót nyújtó játékosok névsorát. Ezt figyelembe véve közöljük a posztonkénti rangsor élmező­nyét (a jó teljesítményért 1, a mezőny legjobbja címért két pontot számoltunk a játé­kosoknak). Kapusok: Kun (Debreceni Kinizsi) 19, László (STC) 13, Ulbert (HMSE), Kocsis (Nagy­bátony) és Erdei (KSC) 11, Be­Győzelem gz NSZK ellen A női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság 5. fordu­lójában a magyar válogatott az olaszországi Vastóban 87—65 (44—40) arányban győ­zött az NSZK ellen. Ugyan­itt a Jugoszlávia—Spanyolor­szág mérkőzést a jugoszlávok 77—75 (45—32) arányban nyerték. BIRKÓZÁS Kozma és Kocsis nyomában Nemrég Salgótarján — 1980-ban nemzetközi ba- soltam, így én nyertem. A adott otthont a serdülő orszá- rátságversenyen Csehszlo- második mérkőzésemet si- gos kötöttfogású birkózóbaj- vákiában, úttörő korcsoport- mán nyertem. Ezt követően nokságnak. A rendezők nagy ban első lettem, 1981-ben az kerültem össze nagy riváli- örömére a hazai versenyzők úttörő-olimpián 3., tavaly a sommal, az FTC-s Hortyán- nem okoztak csalódást a kő- serdülő magyar bajnokságon nal, minden erőmet össze- zönségnek, sem a szakembe- szabadfogásban 4., kötöttío- szedve, nagy küzdelemben, reknek. A helyezést elért gásban 3. lettem. És az idén tussal legyőztem. A negyedik versenyzők közül ketten a kötöttfogásban sikerült nyer- mérkőzésemet technikai tus­dobogó legmagasabb fokára nem. * sál nyertem, majd pontozá­állhattak. Egyiküket, Berecz — Voltak-e nehézségeid a sós vereséget ' szenvedtem Sándort már bemutattuk ol- felkészülés során? Gulyástól, az Újpesti Dózsa vasóinknak. Társa: Kapitány — A felkészülést a bajnok- versenyzőjétől. A vereség el- László, az STC versenyzője, ság előtt jó fél évvel meg- lenére körbeveréssel bejutot­_ kezdtük. Így szinte zökkenő- tam a döntőbe, ahol Marsall, b i^SV- kérdeztük a fií- mentesen ment minden’ Igaz- a Nagykőrösi Kinizsi ver­talemhertől Ke 06 lUK 3 113 a sü'yhat^r túllépésétől fél- senyzőjével kerültem össze ia emoertoi. tem, három és fél kilogram- és nagyarányú pontozásos — A Budapesti úti Altalá- mot le kellett fogyasztanom, győzelmet értem el. nos Iskolában testnevelés de „összejött”. — Számítottál-e a verseny tagozatra jártam és három — A fogyasztásból adódó- előtt arra, hogy első leszel? sportág közül én ezt válasz- an voltak-e erőnléti gondjaid? — Reménykedtem benne, tottam. Így lettem 1977-ben — Nem. Mivel a magyar hogy a dobogóra állhatok, de birkózó. Eddigi mestereim: bajnokságra „rápihentünk”, az első helyre nem gondol- Stadler Gyula bácsi, Előd ebben az időszakban nagyobb tam, mivel még nyolc jó ne­Józsi bácsi és jelenleg Bar- megterhelést igénylő edzés- vű társam indult nagy esély­na Péter foglalkozik velem, feladatokat nem végeztünk. lyel. — Mi az amit szeretsz a — Milyenek voltak az el- — További terveid? birkózásban? lenfeleid? — A jövőben is az STC szí­— A helyzetek gyors felis- — Nem volt könnyű egyik neiben versenyezve szeret­sem. Azt hiszem, az első nék az őszi szabadfogású ma­mérkőzésem volt a legnehe- gyár bajnokságon hasonló zebb. A mérkőzés befejezése sikert kivívni. És a serdülő — Igen. Kozma István és eiőtt 20 másodperccel még az korcsoportban elért jó ered- Kocsis Ferenc a példaképem, eile« felem vezetett 2—0-ra. A ményeimet jövőre az ifjúsá­— Milyen eredményeket ér- befejezés előtt 15 másodperc- glak között megismételni. tél el eddig? cél azonban csípődobással tu- Gáspár I. Gábor mérését, megoldását. — Vannak-e példaképeid? TEKE w * Céljuk az NB ll-be jutás Bizakodik a Somoskőújfalu csapata Sikeres esztendőt zártak a — E rövid Idő elég lesz 4 Somoskőújfalui NB likas fér- felkészülésre? fitekézők: az 1982/83-as baj- _ sajnos az edddigi rit-* nokságban a 2. helyet sze- must megzavarta az új, őszi-* rezték meg. Az eredmény tavaszi lebonyolítási rendszer) annal is értékesebb, mivel a Mivel ez a maradék rövid csapat gerincet fiatalok ad- néhány hét is egybeesik a tak. Ezzel mintegy megtör- nyár, üdülésekkel, eZ a fel-; tek azt a „hagyományt (.), k ész ülésnél zavart okoz. amely Nograd megye teke- ^ sportját hosszú ideig jelle- Biztosítottak-e az egyek mezte, miszerint a fiatalo- feltettek a sikeres szerep, kát megbízhatatlanoknak tar- ^es érdekében. tottak. Ezért a csapatban csak — Igen, a Ceredvölgyö elvétve szerepeltették őket. Mgtsz továbbra is ren-' A Somoskőújfalu gárdája delkezésünkre bocsátja a csa-> nagy küzdelemben, mindösz- pat utaztatásához szükséges sze egy ponttal maradt le a mikrobuszt. Pályánk megfe-i dobogó legfelső fokáról, De lelő állapotba^ van, az. au*] az egyéni versenyeken is bi- tomata állítóberendezést nem-J zonyították: ott van a helyük rég felújították, így várható-j a legjobbak között Ezt is- an zökkenőmentesen tudjuk mét igazolhatják néhány hé- lebonyolítani hazai mérkő- ten belül, mivel augusztus zéseinket. Továbbra is nagy elején kezdetét veszi az 1983/ hangsúlyt fektettünk az után-/ 84. évi NB likas tekecsapat- pótlás nevelésére, annak eH bajnokság. lenére, hogy jelen pillanat­— Hol tartanak, milyen ban megfelelő a fiatalok ará-i problémáik vannak? — kér- nya. deztük Kotroczó Sándortól, a _ Miyennek ttéli raeg a csapat edzőjétől. csapat lehetőségéit, esélyeit?, — Mivel az egyéni verse- ^ nyékén is érdekelve voltunk, ~~ úgy érzem, az 1983/84— május végéig folyamatosan e® e7 nehezebb lesz, mint az meg kellett tartanunk az ed- ei1°zo év volt. Ez abból ado- zéseket. Ezenkívül június 4- dik’ nogy az NB Ill-ban én a szomszédos Csehszlová- szerepelnek majd olyan csa-, kiában részt vettünk egy nem- Patok> mint az NB I-es múlt-i zetközi tornán. így mindösz- rendelkező Ózdi Kohász^ sze három hét pihenő ma- valamint az NB II-bol kiesett radt a csapatnak. A felkészü- Dzdi Spartacus, de a célunk lést július elején kezdtük továbbra is az NB II-be ju, meg az új bajnokságra. Ez tas- . , IT, az idő elég kevés sajnos, mi- Az idei évtől az NB II, vei a küzdelmek várhatóan es bajnokság áttér a kétszáz már augusztus 14-én megkez- gurításos versenyre, amely dődnek. Ezt figyelembe vé- négyes pályát igényel. Tud-Í ve, a felkészülésünket sze- ják-e biztosítani ezeket a fel-j retnénk néhány barátságos tételeket? mérkőzéssel kiegészíteni. A — A vezetés mindent megJ tervek szerint az Ózdi Ko- tesz annak érdekében, hogy. hásszal, valamint augusz- jövőre az NB II-höz szűk- tus 6-án két csehszlovák séges feltételeink adottak le-< csapat részvételével egy nem- gyenek. Most már csak raj-i zetközi verseny egészítené ki tunk a sor! j edzéstervünket. G. I. G. j| Először kínai atléták . a Budapest nágydíj mezőnyében Két hét múlva — július dapest nagydíj mezőnyéhez) 29-én, pénteken — újra bené- méghozzá olyan versenyzők) pesül a nyári hetek alatt akik a helsinki világbajnok-} csendes Népstadion: követ- ságon is rajthoz állnak —J kezik a VI. Budapest nagydíj, mondta dr. Békési László. —^ a magyar főváros nevét hir- Egyelőre hét atléta indulása dető hagyományossá és ran- biztos, Jüan Kuo-csiang, Vang gossá vált nemzetközi atlé- Sao-ming, Caj Csien-ming, tikai viadal. A nagy verseny Ho Pao-tung, a vágtaszámok-j szervező bizottságának elnö- ban szerepelnek, Liu Jü-hu-J ke, dr. Békési László nap ang a távolugrásban, Cseng mint nap újabb külföldi ver Ta-csen a női magasugrás-1 senyzők bejelentkezéséről ban, végül Táj Csien-hua al értesül, és bár az indulólista 100 m gáton áll rajthoz. Folyj szokás szerint csak közvetle- nak még a tárgyalások arról) nül a rajt előtt válik végle- hogy az újdonsült magasugró J gessé, biztos információnak világcsúcstartó, Csu Csien- tekinthető: hua is csatlakozzon a felső-’ — A versenysorozat törté- roltakhoz, s hogy a hármas-’ netében idén először kínai ugrásban is legyen kínai sze,1 atléták is csatlakoznak a Bu- replő. 1 NÓGRAD - 1983. július 15., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom