Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-22 / 146. szám
MEGÁLLUNK EGY PONTON? Munkák, életek, körülmények (II.) Kritikusok vagy famulusok? A Központi Statisztikai Hivatalnak a közelmúltban közzétett felmérése szerint Nóg- rád megyében csaknem harmincötezer ember ingázik lakóhelyéről munkahelyére. Cze- ne b. Lajos Ceredről jár be a Salgótarjáni Ötvözetgyárba. — Bizony, amikor elkezdtem itt a munkát, kőműves vagyok, csoportvezető, még csak huszonkét éves voltam. Most meg már ötvenöt. Sok idő ez, főként ennyi utazgatással. Bár én még igazán nem panaszkodhatok, mert Cered egy ugrás, nem úgy, mint a szilas- pogonyiaknak vagy a zabari- aknak: ők elég jócskán bu- szozgathatnak. De hát megszoktuk már, s azért különösképpen nem kell bizonygatni, hogy egy ipari üzem biztosabb megélhetést adott, főként akkoriban, mint a termelőszövetkezet. Letettem ide a vok- sot, innen megyek nyugdíjba is. — Mennyit keres? — őszinte legyek? — Csakis... — Hát, közel sem annyit, ami ezért a becsületesen ledolgozott huszonhárom év után járna: huszonhat forintos órabérem van. Ezért kell még pluszmunkát vállalni. El-eljá- rok maszekolni, meg állatokat tartok. A baromfiak, aprójószágok mellett most is van az istállóban négy bikám. Már évek óta foglalkozom velük. Decemberben, amikor leadom őket, darabjáért megkapom a huszonnégy-huszonhat ezer forintot. — Szép summa.' — Az. De meg is kell dolgozni érte. Vegyük csak például azt, hogy egy bika megeszik tíz mázsa kukoricát, ami a mostani árak mellett belekerül négyezer forintba. No, meg a kaszálás, begyűjtés, a hajnali kelések. (Ismerőse mesélte, akivel tavaly lengyelországi körutazáson vettek részt, s Krakkóban egy szobába kerültek a szállodában. „Búcsúestet tartottunk, olyan hajnali három, fél négy körül mentem fel nyugovóra térni. Hát, látom, hogy az én Lajosom kimosakodva, felöltözve kint üldögél az erkélyen. Hát te miért nem alszol, nem tudsz? Dehogy! Otthon ilyenkor szoktam megetetni a bikákat.”) — Eszerint a szabad ideje csak munkával, újabb pénz keresésével telik el? — Nem úgy van az! Azért mindennek van határa. Most egyébként, ha ezelőtt egy héttel keres, nem talált volna itthon: szovjet körutazáson voltam két hétig. Kijev, Minszk, Leningrád, Tallinn, Moszkva. És ezzel még nincs vége az évnek. Mi azt tartjuk, ha már egyszer keményen dolgozunk, akkor jó, értelmes célokra használjuk fel a megkeresett forintokat. Van egy Wartburgom, gyakorta járunk hét végeken Egerbe, Bükkszékre, a Duna-kanyarba ilyen közelebbi, szép helyekre. De voltam már kétszer Lengyel- országban, s bebarangoltuk szinte fél Európát. Nem verjük a garast a fogunkhoz. Nem mondom, moziba, színházba nemigen jutunk el, de szeretek olvasgatni, szép képeket nézegetni. Szóval, úgy kell beosztani az embernek az idejét, hogy a munkán kívül másra is jusson, ügye, jól mondom? — Jól! * Vidéki kultúrházunk igazgatónője panaszkodott a minap, kérve nevének mellőzését. nehogy tehetetlenséggel vádolhassa a íelsőbb hatóság: Nyomdában Pátria—Nyomell nyomtatványok tűzését végzi NDK típusú tűzőgépén Puszta Károly né könyvkötő szakmunkás, a pásztói Rákóczi Nyomda dolgozója. Barna Alfréd felvétele — Sajnos, úgy fest a helyzet. hogy tavasztól őszig jószerivel semmiféle komolyabb rendezvényt nem tudok megszervezni. Vagy, ha sikerül is, olyan kevés a látogató, hogy legszívesebben sírva fakadnak. Mert ilyenkor, amikor megkezdődik az ültetés, a kapálás, s más egyéb munka, egészen a kukoricatörésig, a krumpliásásig délutántól estig szinte kong a falu az ürességtől. Kis falu ez, itt helyben csak alig néhány embernek van munkalehetősége, így eljárnak, főként a bányákba, vagy valamelyik tarjáni nagy gyárba, hivatalokba. Korán kelnek, kora este, mire hazaérnek. És a szabad idejükben is csak a munka, csak a munka. Nem egy olyan jól kereső bányászról is tudok, akik a pihenésre szánt szabadságuk ideje alatt inkább lemennek az Alföldre, pluszpénzt keresni. Nem mondom, kocsi van, meg színestévé, de hogy könyvet is vásárolnának, abban már nem vagyok biztos. Hm.:: * Birinyi József, a Heves megyei Hevesről jár Nógrádba utakat javítani, építeni. — Megéri magának ez a hosszú buszozás? — Meg. Nem mondom, három órakor hajnalban nehéz az ébredés, de az időbeosztás miatt ez az a munkahely, amit kerestem. Tudja, minden második héten tizenkét órás, nyújtott műszakban dolgozunk, de ha ez letelik, akkor utána jár három-négy szabadnap. Ez az, ami nagyon kell. Eldolgozgat otthon az ember, tud pluszmunkát végezni. Mert a pénz nagyon kell. Harminchárom éves vagyok, mikor nyomja a gombot az ember, ha nem ilyenkor. — Á dolog mellett mire futja még az idejéből? — Hát. nem valami sokra. A szabadság alatt viszont a családdal, van egy kislányom, mindig elmegyünk valahova pihenni. — Mozi, színház, könyv...? — Hát, nemigen. Fáradtan nincs sok kedve hozzá az embernek. í * * ''"VJr * Megállunk egy ponton, a pénznél? Drasztikus, s nem is lenne igaz, ha egyértelmű igennel válaszolnánk rá, de hajiunk rá erősen. Persze, éppen a pénzzel lehetne kitárul- koztatni előttünk a nagyvilágot. Lehetne. 11 Karácsony György Több mint egy évtizede már annak, hogy a pártmunka módszereiről rendezett -tanácskozás végeztével, már a teremből kifelé menet valaki megjegyezte e sorok írójának: „Higyje el, akkor mennek majd rendben a dolgok, ha a párttitl^ár mondja meg mindenütt áz igazgatónak, hogy mit kell tenni.” Tegyük hozzá: akkor is jócskán idejétmúlt volt már ez a felfogás, ma pedig végképp anakronisztikusnak hatna. Mostanában inkább az ellenkező véglettel találkozhatunk olykor-olykor. Finoman becsomagolt intelmek hangzanak el, amelyek arra biztatnák a politikai szervezeteket, hogy vonuljanak ki az élet különféle területeiről, ne avatkozzanak a szakismeretet igénylő kérdésekbe, hagyják a gazdasági, kulturális és egyéb szakirányító szerveket a politikai szempontoktól mentesen intézkedni, dönteni. Politika és gazdaság A politikai-mozgalmi szervezetek efféle kivonulásának igénylése, jóllehet némelyek szemében radikálisnak, újnak tűnhet, valójában persze semmivel sem kevésbé anakronisztikus a bevezetőben idézett igénynél. Hiszen a politika ilyesfajta tartózkodása a gyakorlati felelősségvállalástól legfeljebb a múlt század sza- hadversenyes kapitalizmusának időszakában volt elképzelhető. A mai, modem kapitalizmusban a politika fagyon is jelen van a gazda- ' gi, kulturális és egyéb szfé- kban, a szocializmusban pe- d|g minőségileg új — a párt vpzető szerepe által meghatározott — kapcsolat alakul ki közöttük. 1A párt vezető szerepe azonban nem azt jelenti, mint- hq. bárhol is a helyi pártszervezeteknek kellene magukra vállalniuk működési területükön a szakmai irányítás tennivalóit. A Magyar Szocialista Munkáspárt több mint negyedszázada következetesen vallja és képviseli, hogy a politikai és szakmai irányítást, éppoly hiba lenne összevegyíteni, összemosni, mint amilyen káros lenne mesterségesen valamiféle kínai falat emelni közéjük. Egyik is, másik is csak kárára lehet a színvonalas, hatékony munkának. , Köztudott, hogy nálunk minden vezető tisztségbe csak az illetékes politikai szervezetek egyetértésével kerülhet bárki is. A káderhatáskör, a véleményezési jog kellő feltételeket biztosít a párt- és szakszervezeteknek ahhoz, hogy politikai állásfoglalásukat a vezető tisztségek betöltésénél érvényesíteni tudják. Egyfelől nincs okunk kételkedni a szakvezetés alkalmasságában, s korántsem lenne célszerű, ha az ügyek intézésével megbízott vezetők helyett a párt- szervezet venné kézbe a dolgokat. Másfelől viszont a párt- szervezet politikai felelőssége arra kötelez, hogy ne legyen pusztán nézője a vezetés intézkedéseinek, ne szorítkozzon a külső megfigyelő szerepére. Párttitkárok dilemmája „Most hát kritikusa legyek az igazgatómnak vagy famu- lusa?” — fakadt ki egy intézmény párttitkára, amikor az irányító pártbizottság a munkamódszereit bírálta. Nos, a válasz kézenfekvő volt: egyik se! Hiszen a kritikus utólag és kívülről bírálja az elkészült alkotást, létrehozásában nem vesz részt, nem működik közre. Az a párttitkár, az a vezetőség, amely ilyen pozíciót foglal él, a legfontosabbat mulasztja el: azt, hogy idejében és érdemben befolyásolja a történéseket, tevőleges részt vállaljon a folyamatok irányának meghatározásában. Ntólag persze mindig könnyebb okosnak lenni, de a politikai felelősség éppen arra kötelezi a pártszervezetek vezetőit, hogy ne a cselekvés után, hanem az!t megelőzően törekedjenek előre vivő állásfoglalásokat kialakítani. A kívülálló kritikus pozíciója tehát nem tartható. De éppoly kevéssé elfogadható, hogy a mozgalmi tisztségviselő az intézmény vezetőjének valamiféle famulusává váljék, akit ez utóbbi úgymond a zsebében tart, akarata végrehajtójaként kezel. Még emlékezetünkben élhet annak a szövetkezeti párttitkárnak a típusa, akit az elnök „az én párttitkárom”- ként emleget, s aki abban látta fő feladatát, hogy a pártszervezet politikai tekintélyét felhasználva, a külső szerveknél vagy a tagoknál különféle kisebb-nagyobb dolgokban elérje az elnök akaratának érvényesülését. Szerencsére ez a gyakorlat is lényegében a múlté már, de ameddig és ahol élt, addig és ott a helyi pártvezetés csak árnyékként létezett, valódi funkcióját nem tölthette be. Tapasztalataink bőséges példatárral szolgálnak tehát arra, miféle buktatókat kell elkerülniük, milyenfajta gyakorlattól kell tartózkodniuk a mozgalmi vezetőknek a szakmai vezetéshez való viszony kialakításában. Együtt sírni, együtt nevetni..7 Az élet azonban nemcsak arra figyelmeztet, hogy mitől óvakodjunk, de a bevált, célravezető gyakorlatot illetően is példával szolgál. E tapasztalatok szerint az a politikai vezető értelmezi helyesen a feladatát, aki együtt sír, együtt nevet a szakvezetéssel, vagyis felelősséget érez és vállal a munka fő irányának meghatározásáért, s miközben óvakodik a szakkérdésekben, a részkérdésekben a döntések átvállalásától, folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy ezek tartalmukban megfelelnek-e a párt politikájának, határozatainak. Az a politikai testület látja el helyesen a szerepkörét, amely erkölcsi támogatást nyújt a kezdeményező vezetőnek és maga is kezdeményez, buzdít a kockázatvállalásra, de óv a felelőtlen, át nem gondolt lépésektől. Kiáll a vezető mellett, ha az rendét, fegyelmet akar tartani, ugyanakkor készteti a vezetőt beosztottai, a dolgozó kollektíva véleményének figyelembevételére.’ Felfelé és lefelé képviseli a szakvezetés helyes intézkedéseit, politikai tekintélyét latba vetve segíti valóra válásukat, de idejében szót emel az elveinket^ az emberek igazságérzetét sértő lépések ellen,' s ha kell, ebben vállalja a vitát, az ütközést is. A döntéseknél a szakmai, műszaki,' közgazdasági szempontok mellé felsorakoztatja a szociális, politikai összefüggéseket is, közreműködve abban, hogy a szakmai szemszögből nézve indokolt elhatározásoknak lehetőleg ne legyenek kedvezőtlen politikai vagy szociális mellékhatásaik. Egészében véve: egyetértésre igyekszik jutni, de nem mindenáron; törekszik elejét venni a konfliktusoknak, de nem azon az úton, hogy mindenképpen lekerekítse a szögleteket, szőnyeg alá söpörje az előbb-utóbb mindenképpen megoldandó problémákat. Számos jól működő vállalat, intézmény, szövetkezet példája igazolja, hogy ezek az elvek nemcsak afféle jókívánságok, hanem az életbe átül- teth»tők, ténylegesen érvényesíthetők. Hiszen végeredményben ezt igényli, erre ösztönöz mind a társadalmi érdek, mind pedig a jól értelmezett, helyesen felfogott csoport- és egyéni érdek is. Gyenes László Kérdések a lábravalórél Nyáridőben kevésbé kelendő a női harisnya, mégis szembetűnő. hogy alig-alig kapható a boltokban. S mint mindig, amikor valamiből kevés van, ez esetben is igaz: a választék messze elmarad a hazai iparban gyártottól. A divatszínek, mint az antikrózsa, a türkiz, a halványkék vagy a homokszín, szinte teljes egészében hiányoznak a polcop látható kínálatból, a vásárló jobbára csak a hagyományos barnás árnyalatot kapja. A Budapesti Harisnyagyár üzemei között lezajlott profil- tisztítás eredményeként finom női harisnyát illetve harisnya- nadrágot ma egyedül a nagy- bátonyi gyáregység készít belföldi piacra. Kézenfekvő tehát, hogy e fontos lábravaló ügyében Nagybátonyban, Kékesi Sándor gyáregységvezetőnél kérdezősködtünk: miért ennyire kiporciózott a bolti választék? — Tavaly és azelőtt is tapasztaltunk már „egyszer hopp, egyszer kopp” helyzetet. Hasonlónak nézünk ismét elébe? — Valóban az történt, hogy tavaly 18 millió pár, illetve darab árut nem vett át tőlünk a kereskedelem, ezért kellett augusztus végén megnyitnia a gyárnak a fővárosban a kereskedők áruházát, ahol még év végéig csaknem hatvan- millió forint értékű harisnyát el is adtak, idén pedig csak májusban több mint húszmillió forint értékű kelt el. Ebben az évben — okulva talán az előzményekből — a tavalyitól 25 millió darabbal több harisnyát rendelt tőlünk a kereskedelem. Igaz, a gyártásban kevéssé elmaradtunk, ez azonban nem indokolhatja a bolti hiányt. Tudomásunk szerint az importáru nem érkezett eddig az ütemezés szerint... — Az idei 25 millió darabos többlet teljesítéséhez akár egy külön gyárrészleg is elkelne. Hogyan fogják győzni? — A nagybárkányi termelő- szövetkezettel közösen működtetett üzemünket teljes egészében a finom áruk készítésére állítottuk rá. Friss még a kapcsolatunk a tarnaleleszi tsz-szel, áprilistól ott minősítik és csomagolják a harisnyákat, így nálunk több erő jut a varrásra, — az eddig kihasználatlan varrógépek teljes üzemben dolgozhatnak. További szervező munkával százhatvan négyzetméterrel bővül a konfekcióüzem termelőterülete. Mindezen túl szükség van a dolgozók megfeszített munkájára, túlórázásra is. — Mi a garancia arra, hogy a vásárlók nem maradnak többet hoppon? — Miután tavaly is megismétlődött az azt megelőző esztendei hiány, a harisnyákat felvették az állami tartalék- alapba. Eszerint az árut egy tartalékraktárban helyezik el — akkor is, ha a nagykereskedelem nem tudja átvenni a gyártótól. Mi tehát termelésünknek megfelelő ütemben kapjuk meg munkánk ellenértékét, a raktárból pedig szükség szerint indíthatják az üzletekbe az árut. — A kereskedők Vihar utcai áruháza a gyártó kereskedelmi tevékenységének bontako- zását sejteti... — A vállalat szeretné elérni, hogy valamennyi gyáregység közelében saját szakboltja nyíljon. Nálunk a második fél évben a porta mellett létesül iyen — részint az ellátás javítására, részint piackutatási célzattal is. Nehéz ugyanis elfogadni a kereskedelem gyakori véleményét, hogy éppen a divatszínre festett harisnyák nem kelendőek. Nekünk teljesen mindegy, hogy milyen színt használunk — mégis azt szeretnénk, hogy kimozduljon mostani konzervativizmusából a harisnyadivat. Harmincféle harisnyát gyártunk, ennek azonban csak töredéke látható a pultokon. — A harisnya különösen érzékeny holmi, kivált fontos tehát megbízható minősége. Véleménye szerint javult ez; vagy romlo.tt? — A mi belső vizsgálataink szerint határozottan javult. Terveink szerint idén az első osztályú minőség részaránya meghaladja a 92 százalékot, s eddig az előirányzott értéktől is jobbat értünk el. Csökkenőben vannak a korábban gyakori hibák, mint az oldalirányú tücsik, vagy az erősítő elmaradása az orr-, illetve sarokrészben. Nem hiszem, hogy a mi termékeink minősége bármiben elmaradna á külfölditől, sőt több kereskedő véleménye szerint jobb attól. , — szendi — ’j NÓGRÁD - 1983. június 22., szerda ' ’ '3
