Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

Teher-e a tehetség ? A közelmúltban dr. Czeizel Endre, az OKI humángeneti­kai laboratóriumának osztály- vezető főorvosa, ismert tévé­személyiség salgótarjáni diá­koknak acélgyári és bányai dolgozóknak mondta el gon­dolatait a családtervezésről, fogamzásgátlásról. Lapunk számára közéleti szerepéről faggattuk a népszerű orvost. — Annak ideién a tévé kul­turális hetilapjában azt nyi­latkozta: az ismeretterjesztés az, amellyel leginkább hasz­nára van hazájának. Miből tapasztalja ezt? — Nehéz kérdés, mert nagy szavak hangoztatására csábít: „használok-e a közösségnek” Tovább nehezíti a dolgot, hogy olyan orvosi tevékenység hatását kell bizonygatni, amely nem jár közvetlen tes­ti beavatkozással; itt a jó szó­ra van szükség. Mégis, van kézzel fogható eredmény, pél­dául az, hogy ma a világon Magyarországon járnak a leg­többen genetikai tanácsadás­ra... — Ezt honnan tudja? — 1981-ben Heidelbergben volt egy nemzetközi konferen_ ciá, ahol ezt megállapították. Nálunk az érintett családok három százaléka él ezzel a lehetőséggel. Természetesen nem vagyok vele elégedett, de másutt kisebb az arány. A nálunk ilyen szempontból kedvező közhangulat elsősor­ban az ismeretterjesztésnek köszönhető. De van ennek egyéni haszna is a kutató számára, mert így olyan gazdag anyaghoz jut, ami­lyenhez másképp bajosan jut­na. — Használ-e a közösségnek olyan szenvedélyes írás, ami­lyent két éve a Kritikában kö­zölt, „Hátrány-e a kivételes szellemi képesség?” címmel? — Ennek is volt kimutat­ható hatása. A következő év­ben a pedagógiai továbbképzé­si konferencia témája a tehet­séggondozás volt. Hogy az én cikkem hatására, azt nem ál­lítom, de engem is meghív­tak. Ügy, hogy én azon ma­gyar értelmiségiek közé tar­tozom, akik azt vallják, a jó szándékú cselekvés nem ma­rad haszon nélkül. Nem min­den magyar értelmiségi ért egyet velem. — írta cikkében, hogy „szá­mos országban” a tehetség és a jövedelem közt „nincs kore- láció”. Mi a helyzet miná- lunk? — Nem tudom. Csak ameri­kai adat állt rendelkezésemre. Egy ottani kutatóintézet ve­zetőjének tanulmányát hasz­náltam fel. Érdekes kísérlete­ket folytatnak. Kiderítették például, hogy az „okosság”, amely intelligencia-hányados­sal mérhető, összhangban van a jövedelemmel. De az erede­ti gondolatokat megszállottan felvállaló kreatív emberek jövedelme a teljesítményük­höz képest kicsi. Pedig főleg ők viszik előbbre az emberisé­get! — Kifejtette írásában, hogy a kreatív tehetségek igen ér­zékenyek, s ha újításaik miatt „helyre teszik” őket, zokon veszik, s „összehasonlítják képességeiket a főnökeik ké­pességével.” ön szerint van olyan főnök, aki az ilyen ösz- szehasonlítgatást „lenyeli"? — Feltétlenül! Azt hiszem, hogy az igazi vezető képes er­re. Mert a vezetői tehetség különválasztandó a többitől. A „menedzsernek” vérében var, hogy túltegye magát ilyen nehézségeken. Mi néha össze­keverjük a dolgokat; azt mondjuk, a legnagyobb szak- tekintély legyen a főnök. Ez nem mindig szerencsés. In­kább a legjobb menedzsernek kell irányítania. Én egyébként Válaszol dr. Czeizel Endre több példát is tudok arra, hogy rangos vezetők nagy tü­relmet tanúsítottak, és jól együttműködtek a kreatív be. osztottakkal. — Említette a cikkben, hogy az alkotói teljesítmények, épp újszerűségük miatt, még a hozzáértők által is nehezen értékelhetők. Legalább törek­vés van-e a reális megítélés­re? — Erre határozott törekvés érezhető. Az Akadémia okta táspolitikai bizottságának tag­ja vagyok, tehát közvetlenül tapasztalom, hogy nagy erő' feszítéseket teszünk á tehet­ségek felismerésére és meg­óvására. Azzal egyébként minden reformpolitikusunk tisztában van, hogy az orszá­got mostani nehéz helyzetéből csak a kreatív emberek képe­sek kimozdítani. — Figyelmeztetett írásában* hogy elsősorban a tisztessé­ges tehetségek őrlődnek, vé­delmük társadalmi feladat. E védelemre milyen gyakorlati lehetőséget lát? — Ez inkább amolyan vágy megfogalmazása volt., Mert ezek a „tüzet vivők” bizony eléggé önemésztőek. Mint or­vos, legalább évente kötele­ző orvosi vizsgálatnak vetném alá őket... Társadalmilag ta­lán tudatosítani kellene, hogy az ő különbségük nem ok az ellenszenvre. Így fokozódna az irántuk való türelem. — ön eléggé türelmes a keze alá tartozó „kirobbanó” tehetségekkel? — Ez fájó kérdés. Harminc­öt munkatársam van, akik mind egy-egy konkrét fela­dat kapcsán kerültek hozzánk. Túlzsúfolt, nehéz körülmények között dolgozunk. Csak e meg­szállott emberek maradnak meg. A lelkiismeretes, szorgal­mas, sok munka azonban már nem elég. Válogatásra azon­ban alig van lehetőség. Egyet érzek közülük „kirobbanó” te­hetségnek, akit a legnehezebb feladatokkal is meg merek bízni. Neki a munkában az át­lagnál több szabadságot adok. Igaz, terhet is sokkal többet pakolok rá. Molnár Pál Már az idén nyáron vendégeket fogad az Express új balatonföldvári szállodája, a Ho­tel Fesztivál, amelynek 320 fürdőszobás szobájában 960 vendég pihenhet. A szép víz- parti hotel 3,5 hektáros parkjában tenisz- és kézilabdapályák állnak a szállóvendégek rendelkezésére. A hotel 260 millió forintos költséggel épült. Fölfigyeltek, számítottak ránk - aztán csatlakoztak! Zászlótörténet, több hangra Huszonhat esztendőt kellett várni az öblösüveggyári fia­taloknak. hogy végre néhány héttel ezelőtt átvehessék a legmagasabb ifjúságmozgalmi elismerést, a vörös vándor­zászlót. Amikor az átadási ceremónián a népes publikum előtt a titkár meglengette az aranysárgás betűkkel hímzett, vörös lobogót, egy pillanatra arra gondolt, ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja majd neki: „Józsi, neked si­kerülni fog!” a közismerten szerény hegesztő-gázszerelő megmosolyogta volna. Akkoriban, a nagy múltú vál­lalat nem sok mindennel di­csekedhetett, ami a KISZ- munkát illeti. Kampányszerű­ek voltak a programok, ke­vés tagot számláltak soraik között, hiányzott az igazi presztízs, amelynek alapját a végzett munka adja. A hosszú pangás után nehezen indult meg a pezsgés. — Nem állítom, hogy mára gyökeresen megváltozott min­den — említi Schmirel Jó­zsef bizottsági KISZ-titkár. — A folyamatos, széles kört meg­Egy út hordaléka Hiába jöttem, akit keres­tem, nem találtam. De az idő olyan szép! — mormolom ma­gamnak a megnyugtató profán mondatot, s lassan el is hi­szem, kár mérgelődni ilyen semmiségen. Busz sincs, csak fél óra múlva. Foglya vagyok hát M^yarnándornak har­minc kerek percen át. Vakít a a nap, ereje is van, karomra vetteti velem a kabátot. Ide­gen falu, idegen emberek, pe­dig aki szól körülöttem, min­den szavát értem. Egy nyel­vet beszélünk. Mégis. Idegen vagyok, hiányzik a biztonságos közeg, az otthon, a barátok; a tudat, hogy fordulhatok vala­hová ebben a nagy tétlenség­ben. Nekivetem a hátam egy vaskerítés oszlopának, süssön hát a nap. Percek mennek csöndben, észrevétlenül. Jó ez a csönd. — Odébb is álldogálhat! — vakkant rám valaki. Nem látom, de mit is mond­hatnék. Káromkodjak? Kér­jek bocsánatot? Kezdjek me­sélni a hirtelen egyedüllét­ről? Nem értené. Arrébb bal­lagok. Jó, hogy nem látom azt az embert. Sokáig kísértene, s ha másokban bármi vonását fölfedezni vélném, tán még értelmetlen félelmeket éb­resztene bennem. A kabát is fölkívánkozik rám rögtön, a belső hideg megvacogtat. Vajon <5. barátom mit érez­hetett azon az éjszakán? Éj­fél után kanott kedvet a vil­logásra az elhasznált Polski üzemanyaghiányt jelző lám­pája. Az egykori megyeszék­helyen jártak már akkor, ha­zafelé Salgótarjánból. Kivel nem fordult még elő ilyen fi­gyelmetlenség? Benzint kellett volna venni korábban, ezen vita nem volt az utasok között. Ám még legalább negyven kilométer állt előttük! A ben­zinkút ugyan kivilágított, de legföljebb a gyér fényből tan­kolhattak volna. Első ötlet? Az orvosi ügyelet gépkocsija! Két liter benzint csak adnak!? A szándék meg volt a jólelkű sofőrben, de a tervezők nem­iben gondoltak effelé feledé­kenyekre: a vékony gumicsö­vek sehogyan sem érték el a benzint. Mentőállomás. Egyet­len ember nem akadt a szol­gálatosok között, akiben a kérő szóra segítő szándék ébredt volna. A hatóság emberei a Volán-telepre irányították a bajba keveredett éjszakai utazókat. Segíteni ugyan ott sem támadt kedve senkinek, ám hamis ideológiával szol­gálhattak: csak nem képzelik, hogy az állam benzinjéből egy csöppet is adhatnak? S bár éjszaka még a nap sem melegíthet, egy csapásra elmosta egy város minden hi­degét az a véletlen ismerős, aki a kocsiját adta kölcsön másnap reggelig. A buszig még jócskán van időm. Csak eszembe, villan a banki vendéglős, aki nem von­ta föl a szemöldökét, nem kérte a személyi igazolványo­mat, nem tett gúnyos meg­NÓGRÁD — 1983. május 14., szombat jegyzéseket, amikor vörös arc­cal jelentettem a tényt: otthon felejtettem a pénztárcámat, fizetni nem tudok az ebédért. Majd holnap — legyintett el­néző mosollyal, pedig akkor látott először és egészségemre kívánta a pörköltet: remélvén, ízlett. A véletlen sok mindenre képes. Jóra, rosszra egyaránt. Pöfögök hát a busszal Moho- ráig, ahol a csodálatos napsü­tés leszállít. Fölszárítja ben­nem a keserűség csöppjeit. Fény melengeti a Zichy-kas- tély zsindelyes tornyait is. Közelebb megyek. Kár. On­nan, messzebről a látvány melengetőbb. Azért csak kör­bejárom a kétszáz-egynéhány esztendős, egyszerűen szép várkaastélyt. Papír, elhajított újság, omló falak, félrelökött téglák, íöldrehullt vakolat. Szorítóan csúf érzés látni a múlt pusztulását. Már az Aka­démia Kiadó harminc eszten­dővel ezelőtt útra bocsátott sorozatának Nógrád megye műemlékeit fölsorakoztató kö­tete is óvodaként emlegeti. A könyv fényképe és a valóság között ijesztő a három évtized. Ma is gyerekek lakják, az a községi óvoda. Vajon az ottani csöpségek húsz év múlva mi­féle esztétikai érzékkel csino­sítják lakásukat, gondozzák falusi kertjüket? S vajon őriznek-e majd tiszteletet a régmúlt iránt? Én elhiszem, hogy nincs pénz ama kastély fölvirágoztatására, ám akkor legalább a gyerekeket óvjuk a -omlás rontó hatásaitól. Va­lahogyan. Mondjuk úgy — mormolom a félrecsúszott lép­csőt kikerülvén —, hogy leg­alább a szemetet elhordjuk a közelükből. Az ördög a vélet­lenekbe! * A hátamnak veti magát a nap, amint az úton ballagok a vasúti átjáró felé. Az elmúlt napok esői valóságos tavakat varázsoltak a laposokra. A ta­valyi nád közül két szárcsa vág az égnek balfelől és vagy száz méter után a nyílt vízre csap a jobb oldalon. Nézem egy darabig, ahogy lubickol­nak. Észre sem veszem, hogy már elértem azt a helyet. Itt voltam akkor, alig két órával a rettenetes baleset után... A villanykarón, egy elgörbült vasrúdon időmarta koszorúk, odébb friss virág is. A síne­ken semmi nyom. A zúzott kövek a helyükön. Azt a ke­rítést, amit a lekaszabolt autó­busz kiszakított, senki nem javította meg. Lent, a kiszá­radt kórók, fény után erőlkö­dő csenevész bokrok között halomba hányt holmik. Piros műszőrme kabátka, szakadt táska, árva félcipő. Emlék­szem rájuk. De a kertben, a kerítés nélküli kertben egy he­lyütt fekete a föld. A gazda már összegyűjtötte a tavalyi gazt és gyufával mondott az elmúlt évnek búcsút. Készül a tavaszra, újra vetni, ültetni kell. A megüszkösödött föld egyszerre múlt és jelen. Tíz méterre a magokat melengető kerttől, a síneken láthatatlanul ott maradt a megváltoztatha­tatlan. A halomba hányt hol­mikat hamarosan benövi a di­adalmas tavasz. A vonatok ro­bognak tovább. Szüsyig gyalogolok a beto­non Útközben egyetlen zsigu- lis fékez mellettem. Sehogy sem érti. miért nem akarok beszállni. Hortobágyi Zoltán mozgató programokra töre­kedtünk. Meg aztán, ne tűn­jék szerénytelenségnek, igye­keztünk fölhívni a figyelmet egy-egy rendezvényre, akció­ra. Miért ne?! Hadd tudjanak róla, hogy igenis dolgozunk, megint szerveztünk, a KISZ- esek újra kezdeményeztek va­lamit. Ezeket, ha kellett fal­ragaszon, újságban, népszerű­sítettük, eleinte csak fölfi­gyeltek dolgainkra, később már számítottak ránk, aztán csatlakoztak is. Talán a von­zó programok mellett a jó propagandánk, meggyőző agi- tációnak is betudható, hogy az utóbbi három évben 240- ről 340-re nőtt a taglétszá­munk! j Sokaknak keveset mondana, ha most számok tömkelegét zúdítanánk az olvasóra, annak bizonyítására mennyit dolgo­zott az öblösüveggyári gárda. De nem is ez a dolog nyitja, hanem az a szélsre tárt ka­pu, amelyen at a különféle érdeklődésű fiatalok bejuthat­tak a mozgalomba. S amely a gazdasági építőmunkától az újítási kedv föllendítésén át az első karate KiSZ-alapszer- vezet létrehozásáig terjed Nem elírás, bármennyire is hihetetlenül hangzik: a sal­gótarjáni öblösüveggyár egyik KISZ-alapszervezete, a „Sho- tokan karate” e távol-keleti egzotikus sportág rajongóiból áll. — Üss! — köszön Tóth Ti­bor, a sportos megjelenésű, keménykötésű, jó svádájú tit­kár .karatenyelven” mielőtt hozzákezdene a sportág me­gyei történetének felidézésé­hez, amelynek lényege, hogy jóllehet több száz kedvelője van, mégis mindig és minden­ki csaknem eluiásította őket. amikor segítséget kértek bol­dogulásukhoz. Mígnem egy­szer Schmirel Jóskát elhívták az edzésre, aki látva a fegyel­mezett társaság munkáját, fölajánlotta támogatását. — Olyan fiatalok léptek be a Shotokan karat? KISZ- alapszervezetbe. akik sem munkahelyükön, sem ottho­nukban nem voltak KISZ-ta- gok — mondja — Tóth Ti­bor. — Hogy miért iö ez ne­künk? A szervezeti forma újabb kapocs a közösségé vá­lásnak. s ezáltal is kötődhe­tünk a gyárhoz. Itt vagyunk és föllépünk a rendezvénye­ken, edzőtáborba mehetünk, sőt arról is. szó van, hogy az itt végzendő munkáért pénzt kapunk, ami enyhítene anya­gi gondjainkon. Hiszen a te­rembérleti díjunk jelenleg egy fél évre 13 ezer forint! Ezt az utolsó fillérig saját zsebből adjuk össze. Ha már a munkáról esett sző, ne hagyjuk ki a társa­dalmi akciókat sem, tavaly például 2750 órát töltöttek efféle tevékenységgel, s. a leg­jobban szorgoskodókat cseh­szlovákiai jutalomutazással dí­jazták. Megkülönböztetett fi­gyelem illeti az újításokat, a oályamunkákat. Az csszválla- 'ati értékelésen például min­den díjat a salgótarjániak hoztak el az Alkotó ifjúság pályázatról! — Megéri gondolkodni, dol­gozni az újításokon? — kér­dem az egyik legjobb újítót Oravecz Istvánt, aki Tóth Lászlóval együtt tavaly két­millió forint hasznot hozó újítást adott be, tekintélyes summát kiérdemelve ezzeL Újításuk által jelentősen si­került csökkenteni a hűtősza- lagok földgázigényét. — Az utóbbi öt évben hat újításomat fogadták el — mondja Oravecz István. — Én inkább „ötletteremtő” va­gyok, így aztán kollégámmal együtt dolgozzuk ki a megva­lósítást, készítjük el a beren­dezéseket, az eszközöket. Fel­tétlenül kifizetődő dolog tör­ni a fejünket az ésszerű, hasz­not hozó megoldásokon, több havi fizetéssel iölér az érte kapott összeg... De nemcsak a gyárkapun belül, hanem kívül is serény­kednek az öblösüveggyári fia­talok, vannak közöttük népi ellenőrök, önkéntes határ­őrök, rendőrök, vöröskeresz­tesek, MHSZ vezetőségi ta­gok, munkásörök, tűzoltók — hogy csak néhányat említ­sünk, Árvái Ágnes üvegcsi­szoló a KISZ-KB tagja, a gyá­ri bizottságban pedig a kul­turális ügyek intézője. — Régi és hosszú munkánk érett be az ifjúsági klubban — említi —, végre egy igazi szabadidős-hellyé vált' a fia­talok számára. Minden fog­lalkozást más-más alapszerve­zet állít össze, volt már itt politikai kaszinó, popmúzeum, bűnügyi előadás, játékos ve­télkedő, élménybeszámoló, ki- nek-kinek ízlése és igénye szerint. Nem a kötelező udvariasság, hanem a tények mondatják, hogy a gyári ifjúságmozgalmi munka föl lendítéséből nagy részt vállalt az irányító párt- bizottság, személy szerint is Krätschmer Lajos titkár. — Az egyik legfontosabb- dolognak tartom, hogy a KISZ- esek testületi irányítása, az ifjúsági vezetők felkészítése rendszeresse. folyamatossá vált — mondja a párttitkár. — Mi arra törekedtünk, hogy mine' nagyobb önál lósággal szervezzék munkájukat. Szinte kínosan vigyáztunk arra. hogy apró, részletkérdésekbe re szóljunk bele, noha nem :s lett volna rá szükség, mert döntéseiket felelősen, határo­zottan és következetesen hoz­ták meg, vállalva annak kö­vetkezményeit is. Rendszeres­sé vált a párttagá nevelés, jószerivel nincs gondunk ar­ra. hogy kinek javasoljuk a pártfelvételét, mert az ifjú­sági mozgalom akcióival, ren­dezvényeivel bőségesen lehe­tőséget teremt a válogatásra. Minden harminc éven aluli fiatalt a KISZ ajánlásával vesszük föl sorainkba! XXX Nem könnyű megszerezni a legmagasabb elismerést, ám akiknek már sikerült, azt mondják, megtartani sokkal nehezebb. Az öblösüveggyávi- ak mindenesetre megpróbál­ják... Tanka László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom