Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-12 / 111. szám
Egy láfványfalan munka látványai Szécsényben Múzeum, művelődési központ, könyvtár. Ez a három nagy közművelődési Intézmény határozza meg Szécsény kulturális életét — egyre sikeresebben, mind nagyobb visz- hanggal. Ha szívelném a bombasztikus jelzőket, azt írnám: le- nyűgözőek a Krúdy Gyula nagyközségi könyvtár eredményei. De megelégszem néhány jellemző adatának közzétételével. Kommentár nélkül is beszélnek azok. A közel hétezer lakosú település könyvtárába tavaly 1404-ben iratkozik be — az idén eddig 942-en. Hatvan rendezvényt tartottak, közülük 52 a gyerekeknek. Hatvanöt alkalommal kértek könyvtár- közi kölcsönzést. Könyvállományuk másfél ezer, lemezeiké félszáz darabbal gyarapodott. Huszonnégy kötet jut egy olvasóra. Akadt könyv, amelyik 30 olvasóhoz is eljutott egy esztendő alatt. Az intézmény szolgáltatásait a helybelieken túlmenően igény, be veszik — mintegy a korábbi járási tevékenység hagyo- mányozódásaként — a környékbeli falvak lakói. Szervezett formában több iskola tanulói jönnek el, leggyakrabban a rimóci, a ludányhalá- szi iskolások. '„Titkokról” őszintén Az eredmények hátteréről faggatom Fasching Károlyné könyvtárvezetőt. — Működési feltételeink tninden szempontból megfelelőek. Épületünk állaga jó, van közel 35 ezer kötet könyvünk, 1152 lemezünk, 64- féle lapunk, folyóiratunk. Aki több időt akar nálunk tölteni, az elbogarászhat az olvasóteremben. Zenei részlegünkben egyszerre nyolcán hallgathatnak lemezt. Szívesen nézik színestelevíziónkat. Valamennyi munkatársam rendelkezik könyvtárkezelői képzettséggel. — Ezek tehát a jó munka — hiszen a lakosság 21 százaléka beiratkozott olvasó, és ez az arány országosan is kiemelkedő — meghatározói. Ennyire egyszerű lenne? — Ezek jelentik a jó munka alapjait. A többi ,',kelléket” mi, könyvtárosok adjuk hozzá. A külső szemlélő szerint nem látványos a munkánk, de rendkívül munkaigényes elfoglaltság. Az állományt fel kell dolgozni, biztonságosan raktározni, igény szerint előteremteni. Legfontosabb tevékenységünk az olvasás biztosítása minden korosztálynak és rétegnek. Szórt az érdeklődés, az igény. így a legegyszerűbb képeskönyvektől a legmagvasabb szakkönyvekig mindent tartunk. — A könyvtár ma már nem pusztán kölcsönzőhely, hanem tudományos műhely, köz- művelődési színtér. Az előbbit fejezi ki az olvasóterem, a könyvtárközi kölcsönzés..., az utóbbit a rendezvények, melyek lényegüknél, természetüknél fogva széles körre alapozódnak. Szervezésüknél mit vesznek kiindulópontként? — Rendezvényeink mindig a könyvekre épülnek, azoktól elválaszthatatlanok. A vetélkedők, szavalóversenyek, íróolvasó találkozók, a tantervhez kapcsolódó gyermekfoglalkozások, rendhagyó könyvtári órák szerves részei köz- művelődési programunk egészének. Érték a műveltség Félrevezető lenne azonban, ha a jó számszaki eredmények mögött nem látnánk a hiányosságokat, ha a kedvező tapasztalatokat egybemosóan Térzene a Margitszigeten Idén nyáron minden szombaton és vasárnap 10—12-ig a szigeti Nagyszálló teraszán a Danubius vállalat fúvószenekara szórakoztatja a sziget közönségét. A Grósz Galambos Lajos vezette zenekar vidám sramli- és katonazenét játszik a park árnyas fái alatt. általánosíthatnánk. Mert hiába a sok olvasó, látogató, Szécsényben is kimaradnak társadalmi rétegek az olvasás, a kultúra hatóköréből. Szécsény például egy virágzó termelőszövetkezet központja, ugyanakkor a mezőgazdasági foglalkozású olvasók száma mindössze 18. S ezt a számot az sem indokolja elfogadhatóan, hogy a szövetkezetnek jól ellátott szakkönyvtára működik. Hiszen a parasztemberek zöme aligha forgatja az ottani kiadványokat, lévén „olyan” a nyelvezet. — Az olvasóvá nevelésben világosan látjuk tennivalóinkat — fogalmaz Fasching Károlyné. — Az' érdeklődés mellett párhuzamosan létezik a passzivitás. Arra törekszünk tehát, hogy felkeltsük a még nem olvasók érdeklődését; jól bevált és új szakmai módszerek együttes alkalmazásával. A mezőgazdasági dolgozók problémája mellé nyugodtan odatehetjük a bejáró dolgozókét. Hosszú évek erőfeszítései sem hozták meg a kívánt eredményt. — Nyilvánvalóan számos önös és azon kívüli ok miatt. A bejáróknak például többletmegterhelést jelent a mindennapos utazás, gyakran nem éppen a legkellemesebb körülmények között. Az időhiány, az energiavesztés korántsem hat serkentőleg a kulturális aktivitásra. De minden passzivitást megmagyaráz-e? — Tovább kell munkálkodnunk a szemlélet változtatásán, hogy bizonyos rétegekben ne csökkenjen a műveltség tekintélye. Gondoljon a dolgozók általános iskolájára, mostanában elég nagy közömbösség mutatkozik iránta. Nem nyugodhatunk bele. Fel kell ismertetni, éreztetni az emberekkel, hogy a művelődési lehetőséget érdemes kihasználni, a lehetőséget eszközzé kell változtatnunk. Ehhez pedig azoknak a túlsúlyát, meghatározó szerepéi kell megteremtenünk, akik a műveltséget értékként fogadják el. Egyedül nem megy Ez, mint minden közhely, igaz. A Ripacsok című film bárbohócáí is rávezeti az élet e felismerésre. Az iskolákkal' kitűnő a kapcsolat, egyúttal hatékony is. Jól együttműködnek az üzemek többségével, s összehangoltabb munkát terveznek a KISZ-esekkel. A társadalmi szervek — például a szakmaközi bizottság — tudatosan támogatják a célok megvalósítását. Az eredményes munkának minden oldalról adottak a feltételei. Így aztán akár már most itt lehetne 1984, amikor a település mezővárossá nyilvánításának 650. évfordulóját ünnepük. Kultúrával, kulturáltan. Sulyok László Pályázati felhívás A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Tiszai Kőolajipari Vállalat! Bizottsága (MAB), valamint Észak-Magyarország megyei tanácsai és vállalatai a régióban folyó tudományos tévé- v}zsgálata. * Kwszeríí álló- kenység hatékonyabbá tételére az alábbi témakörökből eszköz-fenntartási metodikák és szervezési megoldások kihirdetnek pályázatot. dolgozása, alkalmazása (TIFO, Lenin város). Pályázati feltételek a következők: pályázhatnak tudományos vagy gyakorlati munkakörben dolgozó egyéni kutatók, illetve kutatókollektívák. A pályázaton eddig nem publikált, máshol még Borsod-Abaúj-Zemplén me- között szállítószalagon szállí- gyei Tanács: javaslatok az tott szén minőségének (fűtőegészségügyi alapellátás ja- érték, hamutartalom) főjavítására. Környezetszennye- matos meghatározására mé- zés hatása az egészségre. rési módszer és készülék ki- Borsodi Szénbányák Válla- dolgozása. lat:’vágathajtás gyorsítása a Mátravidéki Fémművek: a . be nem nyújtott olyan tanul Borsodi Szénbányáknál. Mátravidéki Fémműveknél mányokkal lehet részt venDecember 4. Drótművek: az használatos folyató- és mély- nj; amelyek a feldolgozott acélhuzalok gyártásánál a hú- húzó szerszámok élettartamá- témák eddigi irodalmához kézás körülményeit meghatáro- nak növelése. pest eredeti, új gondolatzó paraméterek (súrlódás, Miskolc megyei város Ta- anyagot tartalmaznak. A pá- üvegprofil, anyagminőség stb.) A természet- és műm- lyázatot 4 példányban (olda- optimumának meghatározása lékvédelem az idegenforgalom Iánként kb. 25 sor) A4 alak- a be so es külső repedések el- szoigálatában. Társadalmi ban kell jeligésén benyujtakerulése céljából. összefogással megvalósítható ni a Miskolci Akadémiai BiDiósgyőri Gépgyár: olyan fejlesztési javaslatok az ellá- zottsaglioz (MiskolcTegyetem- gyártási megoldás kidolgozá- tás, városkép, a városias©- város, NME központi ép. I. sa, amellyel a gyártás anyag- dásért, összességében a vá- em' ’szoba, 3515). A pávagy energiahányada a _ je- ros; közérzet javításáért, jázatok terjedelme maxilenlegi színvonalhoz kepest Miskolc város népességének műm 100 oldal. A tanulmánylényegesen csökkenthető. (Pld. egészségügyi állapota, javas- boz egyoldalas összefoglalót méret, minőség, anyagtulaj- iatok a negatívumok megelő- ^ell csatolni, és meg kell je- donságok, előgyártmány op- zési, megszüntetési, ill. reha- lö^ni a gyakorlati felhasz- timalizálása stb. útján). Olyan hilitálási leietőséEeire nálhatóság szempontjából gyártmányfejlesztési megoldá- .... ' _ számba jöhető területeket, sok, vagy tökéletesítések ki- Miskolc megyei varos mu- intézményeket, üzemeket. A dolgozása, amelyek a jelenle- velődési osztálya: a preyen- pályázati témákkal kapcsolat- gi kivitelű gyártmányokhoz módszerei és eszközei az ban felvilágosítást nyújt az képest — üzemeltetésük so- általános iskolai gyermekvé- adományozó intézmény és a rán — jelentős energiameg- delemben. Az osztályfőnök MAB. Pályázatot lehet to- takarítás't biztosítanak. VT— pályaorientációs tevékenysé- vábbá benyújtani idén vagy 20A tip. kisszámítógépre dől- ge- Integrációs modellek a tavaly készült, már elfoga- gozzon ki egy olyan softvert, közművelődésben. (Különböző űott tudományos értekezés- amely az optimális technoló- fenntartású intézmények vá- sel, ha szerzője még nem töl- giai adatok figyelembevéte- rosi szintű integrációjának le- tötte be a 35. évét és bizo- lével lehetővé teszi a külön- hetőségei.) nyítani tudja az értekezés tuleges, egyedi kialakítású Nógrád megyei Tanács: a dományos eredményeinek gyorsacél szerszámok geomet- diagnosztika, a terápia és a észak-magyarországi haszno- riai és szilárdsági méretezé- gondozás aktuális kérdései. sítását. A pályázat az utób- sét. - özdi Kohászati Üzemek: a bi biz°nyítás leírását jelenti, DIGÉP (Miskolc) — EL- hidegen zömíthető ötvözetlen ^alyhez csatolni kel _ az ZETT Művek (Salgótarján) — és gyengén ötvözött acélok ertekezest, amelyet a birala- VILATI (Eger)! a galván- (pld. csavaralapanyagok) to>, heerkezese után visszaiszapok értékes hulladék- gyártási technológiájának ki- juttatunk a szerzőnek, féméinek kinyerési technoló- dolgozása és alkalmazása az A pályázatok benyújtásá- giája. A visszamaradó anyag Özdi Kohászati Üzemekben, nak legkésőbbi határideje lehetőleg ne okozzon kömye- Az optimális energiafelhasz- 1983. október 28. A megíe- zetszennyezést és az eljárás nálás meghatározása melegen lelő színvonalú pályázatokat önfinanszírozó legyen. hengerelt profilok gyártásé- a MAB 3—10 ezer forintig Észák-magyarországi Aram- n,áJ> számítógépes üregezfe jutalmazza_ A különféle fy-,.. .. alkalmazásával. A kohászati pályaműveket az uletekes vállalatoknál alkalmazott kar- szakbizottságok bírálják el ÄÄÄi ’ 4 betartási rendszerek felül- és javasolják díjazásra az ségemek csökkentese. vizsgálata és javaslatok ki- adományozó intézmények képHeves megyei Tanács: chro- dolgozása a szükségesnek mu- viselőinek bevonásával, illet- nikus, nem fertőző betegsé- tatkozó módosításra. ve terjesztik elő kiadásra, gek epidemiológiája. A me- .. „ A benyújtott pályázatok gyék közötti ■munkaerőmoz- Salgótarjánt Kohászati Uze- eredményhirdetésére 1983. de- gás és az ezzel kapcsolatos tűzi horganyzasnal a cember Í5-én kerül sor. foglalkoztatáspolitikai együtt- horga nyzokádba dermedt keműködés lehetőségei. menyhorgany visszanyerese- Dr. Zambó János nek muszakx-gazdasagi elem- az MTA rendes tagja, Lenin Kohászati Művek: az zése. a MAB elnöke LKM III. sz. nagyolvasztója fúvószerelvényeinél a magas' hőmérsékletű igénybevétellel szembeni tartósság biztosítása. Acélgyártásnál alkalmazott, tőkésimportból származó kar- bonizálóanyagok kiváltása, valamint korszerű öntőcsarnoki segédanyagok (öntőpor, lunkerpor) kialakítása. Az automata acélok forgácsol- hatóságának javítása és a javulás számszerű (abszolút vagy relatív) meghatározása az adagok minősítése érdekében. Az ötvözött acélok meleghúzási technológiája a termékválaszték bővítése érdekében. Mátraaljai Szénbányák VálKempingbővités Három épülettel bővül a házat társadalmi munká- salgótarjáni kemping. Az ban az idegenforgalmi hi- új faházak közül kettő, vatal néhány dolgozója összesen 12-vel növeli a szereli össze, ők végezték szállás férőhelyeinek szá- az egyik ház alapozását is. mát. A harmadik, melyet A tavalyi előkészítés után közvetlenül a bejárat mel- az idén három új sportpá- lett állítanak fel, fogadó- lyával is gyarapodik a léépületként szolgál, hogy a tesítmény. Kosárlabda-, behajtók rögtön „túlesse- röplablabda- és tollaslabda- nek” a szükséges admi- pályákat szerelnek fel a laiat: külfejtési körülmények nisztráción. A három fa- közeljövőben. műsor KOSSUTH RADIO: 8.37: Cherbourg! esernyők 8.48: Évszázadok mesterművei 9.14: Zenés képeskönyv 10.05: DiákJ'élóra 10.35: A „Great Guitars együttes látszik 11.00: Rudolf Schock operett- felvételeiből 11.39: Tom Jones 12.45:'Szerb Antal: Száz vers 12.55: A Rádió lemezalbuma 13.51: Olvasókör 14.21: Balogh Albert népi zenekara látszik. Chrenkó Anna nótákat énekel 15.05: Farkas Ferenc: A költő élete — kórusszvit 15.39: Szecsfidy Irén operaáriákat énekel 16.00: RádiónaDló 13.00- Király Ernő népdalfeldolgozásaiból 18.30: Esti magazin 19.15: Lemezmúzeum 20.0«: Kodály Zoltán Baranyában 20.36: Smetana: Az eladott menyasszony 23.15: Zenekari muzsika 0.10: Angol madrigálok PETŐFI RADIO: 8.05: Furulyamuzsika 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.35: Mezők, falvak éneke 13.00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 13.20: Éneklő Ifjúság 13.36: Gyermekjátékok 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 14.15: Fúvóspolkák 14.35: Suppé operettjeiből 15.30: Az i982-es Pozsonyi Lyra fesztivál dalaiból 16.00: Tűnődés a tünetekről Belgyóevászszemmel 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Kézfogások 18.35: Hét végi panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: Tudósítás az ökölvívó EB-ről várnából 20.45: Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! 22.09: Nóták 22.30: Gyöngv Pál szerzeményeiből 23.20: A tegnap slágereiből NÓGRÁD - 1983. május 12., csütörtök MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás, műsor- ismertetés. 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. Szerkesztő: Jakab Mária. (A tartalomból: Miénk a város. Riportmüsor a sárospataki és az egri diáknapokról.) 18 .00: Észak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 9.00: Történelem (ált. sk. 5. oszt.) 9.20: Rajz- és műalkotás-elemzés. (ált. isk. alsó tagozat) 10.00: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) 10.25: Magyar nyelv (Alt. isk. 4. oszt.) 11.00: Pszichológiai „csapdák** az emlékezés csapdái. 1. rész. 11.30: Képújság 13.10: Rajz- és műalkotás-elemzés. (ism.) 13.25: Magyar nyelv (Ism.) 13.45: Történelem (ism.) 14.00: Magyar irodalom (ism.) 14.25: Pszichológiai „csapdák** az emlékezés csapdái, 1. rész.' (i<?rn.) 15.1.1: Hírek 15.20: ..örülök, nogy találkoztam veled’*. 111/3. rész. Ki.oo: Állatkölykök. 16.05: Képújság. 16.10: Perpetuum mobile. 16.50: Tévébörze. 17.00: Telesport. ökölvívó Euró- pa-bajnokság. 18.30: Biológiai forradalom. 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vassza Zseleznova. Tévéjáték Maxim Gorkij drámájából. 21.15: Munka közben — beszélgetés Marjai Józseffel 22.15: A hét műtárgya 22.25: Mestersége színész. — Ma- kay Margit 22.50: Tv-híradó 2. MŰSOR: 17.50: A Magyar Televízió IV. nemzetközi karmesterversenye. 18.20: Gólyavár! esték 19.05: A mi képernyőnk. 19.30: Tv-híradó 20.00: Szemle. Különkiadás. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Autó-motor sport. 21.30: A Lester Bowie együttes műsora 22.00: ökölvívó Európa-bajnok- ság 23.20: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 19.10: Est! mese »9.30: Tv-híradó 19.55: Prágai tavasz, 1983 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Takarítás 22.50: Hírek 2. MŰSOR: 18.50: Mindennél jobb a számítógép 19.30: Francia nyelvtanfolyam 20.00: Kívánj nekem rossz időt 21.30: Időszerű események 22.00: ökölvívó EB MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Dutyi Dili. Színes, szinkronizált USA filmvígjáték. — Balassagyarmati Madách: Elveszett illúziók. (14). Színes magyar film. — Pásztói Mátra j Ne sápadj. (14). Magyar film. — Szécsényi Rákóczi: Panelkapcsolat (14). Színes magyar film. — Kistere- nyei Petőfi: Vad fajzat (16). Színes, szinkronizált olasz film. — Nagylóc: Egy zsaru bőréért (16). Színes, szinkronizált francia bűnügyi film. — Jobbágyi: Sértés. Magyar film. 22.25: Mestersége színész (Ma kay Margit)