Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-10 / 109. szám

ÚTTÖRŐSAROK BARÁTUNK AZ ÚJSÁG Megszaporodtak az események az úttörBmozgalomban, legalábbis ez derül ki a beérkezett levelekből. Kezdjük a sort három endrefalvai tudósítónk beszámolójával, amelyben üzemlátogatásról, hulladékgyűjtési akcióról és egy hang­versenyről kaptunk hírt. Endrefalvai események Nemrégiben az endrefalvai Aranykalász Termelőszövetke­zet egyik üzemegységébe lá­togatott el az iskola Zalka Máté raja. — Először a gumiüzemet ke­restük föl — írja Palcsó Csilla tudósítónk —, s meg­néztük, hogyan préselik a gumit? Utána a műanyag- üzembe mentünk, itt a desz- szertesdobozok tartóit láttuk készítés közben. Megtudtuk egyebek között, hogy amit ott gyártanak az végül is Svéd­országba kerül, Kovács Erika nagyszabású hulladékgyűjtési akcióról szá­mol be. Mint írja, mindenfé­le hulladékot: vasat, papírt, rongyot, üveget gyűjtöttek a pajtások Szécséoyfelfaluban, Pilinyben és Endrefalván. Házról házra jártak a ‘kis ko­csikkal s szedték-kérték a ki­dobásra ítélt hulladékokat. Oláh Katalin szintén az end­refalvai iskolából egy hangver­senyről tudósít, a diákok a XX. század zenei alkotásaiból hallhattak néhány remekmű­vet. Á jövő zenésze? S ha már hangversenyről esett szó, olvassunk bele Tóth Ágnes Melinda Karancskeszi- ből küldött levelébe, amelyben tudósítónk a két esztendeje zeneiskolába járó Futó Edi­nát mutatja be. Részlet a be­szélgetésből: — Milyen hangszereken Ját­szol? — Furulyán, fuvolán és zongorán. A furulyát a szüle­im javasoltak, a fuvglát már én választottam, a zongora pe­dig kötelező. 'Így állt össze „a trió”. — Hallottam, hogy zenei pá­lyára készülsz? — Igen. Tavaly határoztam el, hogy e szenvedélyemnek hódolok. Miskolcra és Deb­recenbe is jelentkeztem, vé­gül is örömömre az utóbbi sikerült. Ugyancsak Karancskesziből kaptuk Szőllős Kinga levelét, ebben az ELTE színjátszó csoport helyi bemutatójáról olvashatunk. Ahogyan Kinga írja, a pajtások jót mulattak a Csalóka Péterről szóló mese­játékon. keszi pajtások, mint azt Dohor Mónika, a Széchenyi út 58. szám alól írja, a hasznosítható hulladékokat szedték össze a falu minden részéből: vasat, rongyot, papírt. Legbuzgóbbak a kisdobosok voltak, de ter­mészetesen valamennyi szor­gos gyűjtő megérdemelte a ju­talmul kapott színházi láto­gatást. — Kazáron lomtalanítási akcióban vett részt az úttö­rőcsapat — olvashatjuk a he­lyi tudósító, Szabó Erzsébet levelében. — Az őrsök kis ko­csikkal fölszerelve házról ház­ra jártak, s hatalmas hegy gyűlt össze a különféle hul­ladékokból. Ennek árából csa­patunk majd táborozni megy, de addig még lesz néhány mozgalmas hét vége... Túrók, kirándulósok minden mennyiségben Se szeri, se száma a külön­féle kirándulásokról, túrákról szóló beszámolóknak. Csak ízelítőül említünk néhányat! Garábról Nagy Anita . buda­pesti kirándulás élményeit postázta, a pajtások jártak az állatkertben, a Vidámpark­ban, este pedig a nemzetközi cirkusz műsorát tekintették meg. — Mi gyalogtúrát tettünk Hollókőre — írja Ecsegről Fi­gura Klára. — Megnéztük a várat, nyársaltunk, aztán meg­csodáltuk a falumúzeumot. Sajnos, a borongós, esős idő közbeszólt, ám így is nagyon jó kirándulás volt. A káliói diákok a járási tűz­oltóversenyre „rándultak ki” — számol be Sergely Rita. Nem hiába, ugyanis a lányok megnyerték a tűzoltóversenyt, de a fiúk sem szégyenkezhet­nek, hiszen ők is dobogósak lettek, a harmadik helyen vé­geztek. A szép szereplés, töb­bek között Czeba János szak­körvezető munkáját is dicséri. Jobbágyiból küldte levelét Jagicza Mónika és Nógrády Adrienne, s a tavaszi ünnep­ségsorozat krónikáját vetették papírra, míg Petre Marianna a pásztói Dózsa György Álta­lános Iskolában .megtartott bálról írt, valamint arról az irodalmi műsorról. amelyen Csokonai Vitéz Mihály költé­szetéről esett szó. Megfejtések, nyertesek, feladvány Legutóbbi feladványunk he­lyes megfejtése: Gagarin. A szerencsés nyertesek: 1. Új­házi Szabolcs, Salgótarján Hő­sök útja 32. 2. Bercze Csaba. Homokterenye, Szabadság út 19. 3. Korponai Krisztina. Sal­gótarján, Vöröhadsereg 171. 4. Huszkó Zsuzsanna, Nógrádme- gyer, Petőfi út 11. 5. Hlavacs- ka Ferenc, Szirák, Malom út 5. Könyvjutalmukat postán küldjük el! Kérjük, az alábbi feladvá­nyunk megfejtéseit május 20- ig postázni a következő cím­re: „Űttörősarok”, Nógrád- szerkesztőség, Salgótarján, Pa- lócz Imre tér 4. L ó u q r á s Induljatok el a jobb alsó sarokban levő K betűből, és lóugrás ban haladva olvas­sátok össze az ábra betűit. Ha helyes út­vonalon haladtok vé­gig, Vörösmarty: Za Ián futásából kaptok idézetet. Hogy szól ez az idézet? E ő CT JjlWi# « + U L fr'!1! o L B K s z N cs S A K G ov A 0 LY D É éj l 1 I • H 1 f| hi N lllllillllllililllll! üu JT* G illlllllillllllll j RÍ Szügyi képek Ezerágú napsütés pász­tázza az ősi település há­zait. ősi, mert a kutatások szerint már igen régóta la­kott vidék ez. S hogjt ra­gaszkodó nép lakta mindig, azt több dolog bizonyítja. Az első kép ebben a napsü­tésben tehát régi. Nagyon régi. Vajon hogyan nézhet­lek ki elődeink, akik a Leányka-hegy tetején föld­sáncot építettek? Azokról már sokkal többet tudunk, akik 1620 táján a török dú- lás elől Ipolyság mellé me­nekültek, maguk előtt hajt­va jószágaikat, szekerek­re hányva kevéske értékei­ket. A száműzést nem so­káig tűrték. A földdel egyen­lővé tett falut odébb ismét fölépítették. A régi falut a neve őrzi: Stara Dedina, öregfalu-dülő. A fogyó lelket Liptó és Zólyom jobbágyai jöttek meg­erősíteni, s 1715-ben már 1 magyar család mellett 21 tó- tot jelöl egy összeírás. A husziták ivadékai a protesta- nizmust is elhozták furcsán pergő nyelvükkel együtt. A XVIII. század utolsó harma­dában már föl is húzták hatalmas anyatemplomukat a falu közepén; ott, ahol korábban is össze-összeta- lálkoztak al- és felvég lakói. Már ennek a templom­nak a harangját verte fél­re az akkori tiszteletes az 1823-as nagy tűzvész ide­jén, amikor 94 házat faltak föl a lángok. Mindez (és még sok egyéb) élvezetes olvasmánnyá sűrűsödik ösz- sze Nagy Pálnak, az iskola igazgatójának monográfiájá­ban. (Sajnálatos, hogy a könyvtárban nincs belőle egyetlen példány sem...) Alighanem itt van Nógrád megye legszebb iskolája is. Már azt nem tudom ugyan, hogy tanulni és tanítani ugyanakkora élvezet-e ben­ne, mint ragyogó napsütés­ben szemmel simogatni? A szép épületegyüttest ívelt kapujával együtt a nemes vármegye építette az 1700- as évek derekán. Itt tartot­ták a megyegyűléseket, mondván, Balassagyarmaton császári katonaság szabad választásukat ugyancsak be­folyásolhatná. A poros uta­kon hintók és homokfutók hozták közel és távol ne­meseit akkoron. (A pince­börtönben százak raboskod­tak.) Ma? Lám, a sok bajon, szenvedésen át hagytak va­lamit az utókornak: egy is­kolát. S ha már a falu fölé ma­gasodó evangélikus temp­lomról szó esett, essék szó arról is, hogy a toronyóra világításának forintjait a községi tanács állja. Min­den szónál hívebben bizo­nyítva: az állam és az egy­ház sok közös célt talál. Pásztory Gézáné két esz­tendeje élvezhetné nyugdí­ját, de nem teszi. Most is a postán találom, helyettesíti utódját a vezetésben. — Rokoni szálak Érsek­újvárhoz kötnek, de én már csak értem a szlovákot. Ha bejön valaki és szlovákul szól, tudom, mit kér. Hiba volt, hogy nem tanultam meg jobban a nyelvet. Ami­kor idekerültem, majd negy­ven éve a településre, még bizony nagyobb szükség lett volna rá. Elmaradt. Két Lu- dove Noviny jár a faluba. Csak. Az a baj, azt mondják az idősebbek, hogy a tót, meg a szlovák között azért van különbség. Az időseb­bek még kitűnően beszélik a nyelvet, a fiatalabbak már kevésbé. A művelődési ház igaz­gatója Marczinkó János szép házat épített a telepü­lésen. — A környezet, a vidék megfogja az embert, ezt az idegen is rögtön látja, meg­érzi. Nemigen ismerek a környéken még egy ilyen rendezett települést. Tavasz táján meg egyenesen fölül- múlhatatlan. Az említett monográfia írója még arról kesergett ti­zenöt esztendővel ezelőtt, hogy a természetes szaporu­lat csupán öt. Ne feledjük, a vidék akkor kötődött szo­rosabb szálakkal a nagyvi­lághoz. Sokan elindultak szerencsét próbálni. Szügy- ből is, kiléptek a korábbi zártságból. Az akkori nép- számlálás 1296 lelket tartott nyilván. A legutóbbi már félszázzal többet. Látható-e a fogyó falu képe? Azt hi- , szem, igen. Elhagyott há­zak, gazos porták jelzik. Szügyben az aprólékos szem­lélő sem talál ilyet! Minden talpalatnyi föld a kertek­ben gondosan művelt. Fó­liák, virágok, fejüket fölve­tő saláták, zöldségek, met­szett gyümölcsfák jelzik a szorgos kezeket. Mint azt a végrehajtó bizottság titká­ra, Kis Pál mondotta: nép­szerű lett a Balassagyarmat­hoz közeli kis település. So­kan vásároltak és még so­kan szeretnének vásárolni telket építéshez Az utak portalanítottak; bolt, presszó, művelődési ház szolgálja az embert, s lélegzetvételnyi­re a város. A csönd, a jó le­vegő, a szép környezet so­kakat csábít a megtelepe­désre. Olcsó telkekkel vár­ták és várják a megteleped­ni akarókat. szóbon — Korábban igen zárt fa­lu volt ez — mondják az idősebbek. — Hanem ahogy a környék több munkát kí­nált, oldódott a zártság. Ve­gyes község lett a miénk, sok a közös szál, ami szlo­vákot, magyart összeköt. Ré­gebben párválasztás is csak a környékre vetette ki a szerelem szálait. Ma már sok a vegyes házasság. Sokan kelnek a kakasszó­val reggelente, szólítja őket a közeli város. Nem keve­sen — többnyire idősebbek, de egyre több fiatal is — a Madách Imre Termelőszö­vetkezetben találja meg a számítását. — Otthon többnyire szlo­vákul beszélnek a szüleim, a nagyszülők — vallja Be- csánszki Mihály, a termelő- szövetkezet főagronómusa, alig túl a harmincon. — Szo­ros szálak fűznek bennünket a dacsalomi szlovák terme­lőszövetkezethez. Az aratás idején segítjük egymást. Könnyen szót értünk, nincs nyelvi nehézség. S ahogy a hátáron túli szomszédokkal nincs sem­miféle konfliktus, nincs a fa­luhatáron belül sem a két­nyelvű közösség tagjai kö­zött. Hogyan is lehetne? Szlovákul vagy magyarul közös a céljuk. Tisztességgel, becsülettel dolgozni egymá­sért, a településért. A mű­velődés „gazdái” azon mun­kálkodnak, hogy a hagyo­mányok, a nyelv szeretető ne legyen a feledésé, hiszen ennek praktikus okai is vannak. A határ csupán né­hány perc. Rokoni, érzelmi szálak kötik oda, az itt élő embereket, s jó lenne ismét látni esküvőkön a kereszt­anyák sütötte „örörnkalá- csot”, akárcsak odaát. Fe­ledhetetlen kép az idősebbek emlékezetében. A jókora ka­lácson pattogatott kukorica, pántlikák és gyertyák, amit a fiatalok kedvére díszítet­tek nem is olyan régen. Eb­ben a rohanásban önmaguk kedvéért a közösség érde­kében nem árt mélyebben visszanyúlni a múlt meg­annyi szép szokásáért, hi­szen szlovákok. magyarok egyként kevesbednek, ha feledésbe merülnének. Nagymamák tanítfák az unokákat a szóra, ők terem­tik jelenné a tegnapot. Medzi hori — ízlelgetik a kicsik az egyik dűlő nevét, Siroki — morzsolgatja az iskolás a lapos, ősök adta megnevezését. Észrevétlen jutnak el a messzi tegnapok­ból a mába. Fölnőve. a múltra gondolva építhetik a jövőt. Hortobágyi Zoltán iiiiiiiiiniiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimMiiiiiiiHiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Ságvári raj kerestetik! Legutóbbi rovatunkban ír­tuk, hogy szívesen adunk he­lyet az őrsök, rajok kapcso­latteremtésének. Nos, néhány nap múlva már érkezett is a mátraszőlősi általános iskolá­ból Szappan Zsolt 5. osztályos diák levele: „Csapatmegbíza- tásunk közé tartozott, hogy ve­gyük föl azonos nevű rajjal a kapcsolatot. Már sok is­kolába írtunk levelet, de vá­laszt ez idáig nem kaptunk. Ezért szeretnénk próbálkozni az Űttörősarkon keresztül is. Kérjük tehát, hogy jelentkez­zen olyan 5. osztályos raj, amely Ságvári Endre nevét viseli! Címünk: Ságvári End­re raj, Mátraszőlős, Általános Iskola. 3068.” Szorgoskodó kisdiákok Több levelezőnk arról szá­molt be, hogy az úttörők rend­szeresen kiveszik részüket a helyi társadalmi munkálatok­ból. Említsünk néhányat konk­rétan is: Szalai Éva, a salgó­tarjáni Petőfi Sándor Általá­nos Iskola 7. osztályos tanuló­ja arról számol be, hogy a csa­pat minden tagja részt vett a nagyszabású tisztasági akció­ban. A Janikovszky-raj példá­ul az úttörőszobát és környé­két tette rendbe. A karancs­Gyermekek a társadalomban írta: Varga László, a Magyar Úttörőszövetség főtitkára A gyermekeknek a társada­lomban elfoglalt helye, iskolai és mozgalmi életük, a gyer­mekek jelenléte a szűkebb és tágabb környezetben — ezek mai életünk, nevelő munkánk sokakat foglalkoztató kérdései. E témákban egy-egy önálló ta­nulmány több nézőpontú vizs­gálattal sem tud mindenre ki­terjedő elemzést adni. Ezt tud­va, a teljességre törekvés nél­kül szeretnék szólni az úttö­rőszövetség közelgő konferen­ciája előtt — a mozgalom eredményeiről, a gyermektár­sadalom közérzetéről, a gyer­mekek, a gyermekmozgalom társadalmi kapcsolatainak ja­vításáról. Korábban a forradalmi vál­tozások vagy a dinamikus fej­lődés embert próbáló idősza­kában a felnőttek, a szülők és a gyermekek mozgalma is köz­vetlenül érezte hasznosságát. A mozgalmi munka ez időben is meglevő gyengeségei, a for­mális elemek másodlagossá váltak az általános optimiz­mus fényében. Egészen más a mozgalom megítélése ma, egy olyan sza­kaszban, amikor az elért ered­mények megőrzésének reális perspektívája, és ennek szám­talan ideológiai vonzata te­remt új helyzetet. Az előrelé­péshez szükséges önértékelés, a nélkülözhetetlen kritikai lég­kör társadalmi méretűvé vált, s az ifjúsági és gyermekmoz­galomra is hat. Közvetve növeli munkánk fontosságát, hogy az általános társadalmi közérzet alakulá­sához nem jelentéktelen hoz­zájárulás az, amit a gyermekek mozgalma tehet egy-egy csa­lád belső életének, hangula­tának formálásában. Hogyan telik a gyermek éle­te az iskolában; van-e vonzó feladata, öröme; mennyi jut neki az oly fontos sikerél­ményből? Nem lényegtelen a családi közérzet alakulásában az sem; hogyan számít, kér segítséget a szülőktől, hogyan ad számukra is programot a ma iskolája és gyermekmoz­galma. Olyan kérdések ezek, amelyek mindig is léteztek, de ma különösen fontossá teszik a válaszok megfogalmazását. Ezek erősítik fel azt a szin­tén régi követelményt is, hogy a gyermekek mozgalma saját lehetőségeivel élve vegyen részt közismert társadalmi gondjaink csökkentésében. Mi­ért ne lehetne az úttörőszövet­ségnek határozott és érzékel­hető programja a „veszélyez­tetett” kortársak helyzetének javítására, a rászoruló idősek folyamatos gondozására vagy éppen kallódó tárgyi értékeink összegyűjtésére és ismételt fel- használására. Nem meghökkentően új, so­ha nem szorgalmazott törek­vései ezek az úttörőmozga­lomnak. Ami napjainkban új — és ez nem kevés —, hogy a jelenleg kialakult úttörős- programokon belüli arányok módosításával, a lehetséges szövetségesek körének bővíté­sével szeretnénk az alapvető feltételeket megteremteni. Milyen változásokon gondol­kodunk tehát? Mindenekelőtt a jelenlegi program elemeinek tételes ér­tékelése szükséges. Azt kell felelősen elemeznünk, hogy meglévő nagyszámú rendezvé­nyeink a gyermekek mely tö­megeinek kínálnak vonzó, hasznos elfoglaltságot. Általá­ban úgy véljük, hogy ezek na­gyobb része a jó képességű, az iskola értékrendje által is elis­mert gyermekek számára nyújt gyakori és élményszerű elfog­laltságot. Csökkentésükre azért van szükség, hogy fontossá­guknak megfelelő helyre ke­rülhessenek az eddigi formák­ban kevésbé foglalkoztatott gyerekek programjai. A gaz­dálkodás, a természetjárás, a barkácsolás, a sportolás, a tá­borozás izgalmas programjai a közösség egésze számára kí­nálnak olyan elfoglaltságot, amely az iskolai, a gyermeki közérzetet javíthatják. Nincs ugyanis nagyobb ve­szély a gyermekmozgalom számára, mint annak elhiteté- se a gyermekkel, hogy vannak kiválasztottak, akik hasznosak, jól dolgozók egy szervezetben, s van egy másik — nagy lét­számú — kör, amelynek csak a passzív jelenlét a szervezet­tel való kapcsolat kizárólagos formája. Az aktív részvétel sokat hangoztatott kívánalmát kell általános gyakorlattá tennünk! Így azt az érzést mélyíthetjük el a társadalom viszonyaival ismerkedő gyermekekben, hogy a szervezet általa van; első­sorban az ő szándéka, akarata érvényesül, legyen szó akár a program, akár saját vezetői­nek megválasztásáról. Mindennek felismerése elve­zet jelenlegi vezetői helyze­tünk újraértékeléséhez is. Egészen mások a személyi fel­tételei egy ismeretszerzés­centrikus, az iskolai felada­tokhoz szorosan illeszkedő programnak, és egy, a fentebb vázolt tartalmakat is a prog­ramba építő szervezetnek. Mert amíg az előző természetessé teszi, sőt igényli a pedagógus- úttörővezetők nagy számú — néha kizárólagos — jelenlétét, addig egy szélesebb körű program megköveteli más erők — szülők, nagyszülők, sporto­lók, művészek, ifivezetők — bekapcsolását is. Létérdekünk persze, hogy ezután is velünk maradjanak a pedagógusok» sőt irányítsák, egybehangol­ják az úttörőszövetségek mun­káját segítő felnőttek tevé­kenységét is. Mert nem az is­kolától és a pedagógusoktól fordulunk el, ha mozgósítjuk a társadalmi érőket is. Sokkal inkább velük, értük, a terhek csökkentése érdekében kíván­juk az iskolai nevelést és a kö­zösségi mozgalmi életet koor­dinálni. A programjaink szervezésé­ben, megvalósításában részt vevő felnőttek jelenléte még egy fontos társadalmi érdek szolgálatát is jelentheti. Azt, hogy a gyerekekkel túrázó ifi­vezető, a saját műhelyében velük barkácsoló nagypapa, a 6—8 éves gyermekét az úttö­rőházba kísérő szülő önmaga is gazdagodik, életmódja szí­nesebbé válik. A közös alkotó munka örö­mét szeretnénk megosztani felnőtt szövetségeseinkkel a gyermekmozgalom munkájá­ban a tervezéstől a végrehaj­tásig. NÓGRÁD — 1983. május 10., kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom