Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

Örök május

Derkovlts Gyula: Proletár anya — Májusi emléklap, 1938.

„Május piros harangjai láradó dalt énekelnek. Erőt a harcolóknak, bízást a csüg- gedőknek és szent parancsot mindazoknak, akik még némán nézik, mint hull a vér, amelyet a gazok öntenek, akik a piros katonákkal szemben állnak... Május piros harangjai konganak, s ez a kongatás végigdörög a véráztatta földön. Felrepül az égre a vörös sugár, s elkergeti a szörnyű éjszakát, amely uralkodik ezredévek óta a világ felett, s

összegyűjti a forradalmár milliókat, akik letiporva a múltat, megteremtik a Munka szabad, boldog hazáját...”

(Ligeti Károly)

A munkásmozgalom sorsfordulóit május 1-e gazdag irodalma, képzőművészete 1889 óta, a munkásünnep meghirdetésétől napjainkig hűen tükrözi. A korabeli sajtó számos hasonmást és művészi grafikát őrzött meg az utókornak.

Ha egy közép, vagy negyed tehetség elviseli, hogy eltartsák, szinte semmiért, az nagy baj. Erkölcsi felelőssége van mindenkinek. Meg kell szolgálni, amit a közösség ad.

☆

Engedjétek meg, hogy saját lábamon vonuljak a hátlllyés Gyula hitvallásaiból

térbe. Ne nógassatok további teljesítményre. Ne csapjatok be, ne kapassatok el. Ne kompromittáltassátok egy tolakvó aggastyánnal azt a

Történelmi ismeret,

történelmi tudat

_______________________________________________________________________________________________________— \

Beszélgetés R. Várkonyi Ágnessel, a történettudományok doktorával

Megyénkben — nemcsak a szakmabeliek — sokan ismerik R. Várkonyi Ágnes történészt. Salgótarjánban született, s az utóbbi egy évtizedben több ízben járt Szécsényben, Salgótarjánban előadást tartani XVII— XVIII. századi történelmünkről, történeti kutatásaink eredményeiről, történelmi ismereteink állapotáról.

— Körülbelül másfélkét évtizede fokozódó társadalmi igény mutatkozik múltunk árnyalt, hiteles megismerésére. Milyen

ösztönzőit, tényezőit látja ennek a ténynek?

— Mint minden jelenségnek, természetesen ennek is több oka van — feleli R. Várkonyi Ágnes. — Nem magyar sajátosság, világtünet. A természettudományok szédületes eredményeket hoztak. A technika lélegzetelállító „játékokkal” ajándékozta meg az embereket. De az első örömöket gondok, szorongások, kétségek követik. Hogyan kerülhető el, hogy a tudás ne legyen a pusztítás eszköze? Mi az oka, hogy a fejlődést válságok követik, a gazdagságot a szegényedés? Fogynak az erdők, szennyeződnek a folyók és a veszélyek kimondhatatlanul nagyok.

A mai emberek a történelemből mai gondjaikra várnak feleleteket. Ez nem egyszerű. Mindenekelőtt egyre erősebb az a meggyőződés, hogy a történetismeretnek személyiségformáló hatása van és ez korunkban különösen nélkülözhetetlen. Történelmi gondolkozás nélkül nem lehet felnőtt a társadalom.

Magyarország története rendkívül gazdag, szép és megrendítő fejezetekben, Izgalmas és kegyetlen fejezetek íródtak benne egymásra, abban a korszakban is, amellyel én foglalkozom. Távol vagyunk még tőle, hogy a maga valósáfrlss lángú fiatalembert,' azt a szívós férfit, akinek emlékét én is jó szívvel őrzöm. Tegyetek elém egy pohár bort, de hadd köszönjem meg csak egy kézmozdulattal, arcomat se kelljen felétek fordítanom. Higgyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is.

gában teljesen ismerjük, de amit tudunk az nagyon komoly érték ma is és sajnálatos, hogy nem vált társadalmunk, ifjúságunk közkincsévé. Történelmi gondolkozás nélkül nincs nemzeti önismeret. Hiányos marad a közösség tudása önmagáról, a megtett • útról, lehetőségeiről, hibáiról és értékeiről. Nincs szükségünk olcsó aktualizálásokra. De nem vagyunk olyan gazdagok, hogy lemondjunk évszázadok tapasztalatairól. Minden korszaknak teljes múltját, a megtett út egészét kell birtokába vennie. Tanulmányozása nemcsak a gondolkozást műveli ki, nemcsak a humánumot fejleszti, hanem segíti a fejlődőképesség tudatos számbavételét.

Mi a fejlődés — tette fel a kérdést a 17. században Apáczai Csere János — és így felelt: a helyesen használt értelem.

Elgondolkoztató, hogy nap. jainkban az ipar, a kereskedelem milyen gyorsan tudott alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. A tudat világában ez az innováció még várat magára, a történelemhez Való viszonyunkban is. Bátrabban kellene bevonni a fiatal történészeket is az ismeretterjesztésbe. A Móra Könyvkiadó tapasztalatai bizonyítják hogy mennyire gyümölcsöző ez.

— Csak helyeselni tudom az elhangzottakat, mégis gyakran tapasztalom, hogy az emberek javarésze másképpen gondolkodik. Számára a történelem nem az önismeret, a helyes célmeghatározás és cselekvés eszköze. hanem szimpla képeskönyv, háborúk, regényes szerelmek, izgalmas kalandok alig szervülő sorozata...

— Valóban. De a baj az, hogy ezen a szinten meg is reked a „történetismeret”. De aki pontosan vágja az évszámokat, az uralkodók, a hadvezérek neveit, az is nagyon messze van attól, amit úgy nevezünk, hogy korszerű történetismeret, történelmi gondolkodás. A történésztől tudományának szigora és felelőssége megköveteli, hogy a valóság minél pontosabb feltárására törekedjék, akkor is, ha az nem hízelgő. A hosszú távú fejlődés és az adott történelmi korszak egyetemes térségén, tehát egy hatalmas koordinátán kell kijelölni Magyarország helyét. Nagyon nagy gond, hogy a tudományok, azok eredményei hogyan, milyen formában jussanak el azokhoz, akik természetesen nem folytathatnak tudományos tanulmányokat. Elsőrendű segítők, hídverők mindenekelőtt a történelemtanárok és természetesen az iskolákban növekvő ifjú generációk. De itt még úgy vélem nagyon is a munka kezdetén tartunk.

— Lényegében tehát arról van szó, hogy történelemoktatásunk, történelmi ismeretterjesztésünk megreformálásra szorul, mert jelenlegi tartalmában és formájában elégtelen. Milyen tennivalókat lát az iskolai oktatás területén?

— Ügy vélem, a történelemtanítás minden erőfeszítés ellenére sem találta meg a helyét az oktatás új rendszerében. Nem használja ki lehetőségeit, a ráfordított anyagiakat. A történelemoktatásba fektetett energiát nem látom megtérülni. Meglátásom szerint a tankönyvekben nem érvényesül eléggé a történelmiség elve, a gazdasági és társadalom- történeti részek nem kapcsolódnak a politikatörté- néthez. Sőt, az utóbbit szűkén értelmezik, eseménytörténettel, hadtörténettel helyettesítik. Nagyon hiányzik a könyvekből a művelődéstörténet, a gondolkozás története. Mindez a történelem szerves része. Hiszen nemcsak a történés fontos, hanem az is, ahogyan egy társadalom átéli azt. Jobban kellene' álkalmáZködniok történelemtankönyveinknek az életkori sajátosságokhoz.

— Mennyire elégedett az iskolán kívüli ismeretterjesztéssel?

— Az ismeretterjesztés nagyon sok területen folyik, szinte áttekinthetetlenek a fórumai. A Móra Könyvkiadó szép sikerei határainkon túl is elismerést keltettek. Gondoljunk csak a Képes Történelem, az így élt... sorozatra. ígéretesnek indul a Nagy csaták sorozat, mely kisdiákoknak művelődés- történeti egységben kívánja bemutatni az eseményeket. Több olyan iskolai órán is jártam, ahol ezek a kiadványok szinte tankönyvek, de mindenképpek segédkönyvek. Tudjuk, hogy ezeket a műveket a felnőttek is szívesen olvassák. Azt hiszem, a

f elnőtt-ismeretter j esztés problémája alapvetően műfaji kérdés. A korszerű formákat nem könnyű megtalálni, hiszen különböző műveltségű, érdeklődésű rétegekkel kell számolni. A tanárok például egészen más műfajt igényelnének, mint más értelmiségiek. A História című lap és a kiadók — nevezetesen például a Gondolat — rendkívül sokat tettek. Figyelemreméltó kísérletek folynak. Ám továbbra Is érvényes az újítás követelménye. Tematikában is. A szélesebb olvasó- közönséghez szóló történelemkönyvek tematikája az utóbbi két évtizedben Euró- pa-szerte nagyon átalakult. Nálun'j a változás ugyancsak lassú. Meg kellene és lehetne mutatni a múltban mindazt, ami ma is foglalkoztatja az embereket. — „Ihat-e kávét a gyerek” olvasom egy édesanyának a XVII. század végén írott leveléből s máris közel érezhetjük magunkhoz ezeket a régen elmúlt embereket: közösségi életük, családi gondjaik, gazdálkodásuk, küzdelmük a megmaradásért sok tapasztalattal szolgál. Vagy lapozzunk bele Bethlen Gábor irataiba: a béke ,.a legnagyobb eszesség és bölcsesség”.

R. Várkonyi Ágnes tartja magát eszményeihez. Rendszeresen publikál, könyveinek egy része a nagyközönséghez, másika a szakmához,' a mélyebben érdeklődőkhöz szól. Az előbbire példa a Gyorsuló Idő sorozatban megjelent Török világ és magyar külpolitika című tanulmány, az utóbbira az Akadémiai Kiadónál megjelent A pozitivista történet- szemlélet a magyar történet- írásban című munka. S publikált gyerekeknek is: Vak Bottyánról az így élt..., Rá- kóczi-szabadságharcról a Képes Történelem sorozatban.

Mindent azért, hogy tisztábban, megbízhatóbban lássuk történelmünket. Erdélyi János mondta: A nemzet, ha nem érzi múltját, elveszti jelenét.

Nekünk szükségünk van £ jelenre!

Sulyok László

A kastély

N

eki volt igaza,’ amikor kijelentette, hogy nincs Ideje semmire, amíg a kertet rendbe nem teszi. Kint lakik a Famagyon, a zöldellő rét szegélyén, távol a község zajától. Akár üdülőnek is be- illene a porta, mert a vasúton túl fenyves díszük és akác. A ház alatt meg a patak, helyrepofozva a medre, hogy a legnagyobb olvadás idején se léphessen ki abból a víz. És ott a ház körül a kert. Idejében földbe tette a krumplit, zöldell az idei hagyma, meg a saláta. Akár a bibliai paradicsom e kiskert. Szomszéd Győri József meg száguldozik egyik ágyástól a másikig, hol kapával lazítani a földet, hol gyomlálni a gazt. Talán ez a mozgás tartja teste rugalmasságát, mert olyan fürge, akár fiatalnak is becsületére válna. Élénk a tekintete, sokatmondó a beszéde. Pedig éppen a közeli napokban köszöntötték nagy tisztességgel hetvenötödik születésnapja alkalmából. Azt mondta nagy komolyan:

— Nem az évek, hanem az egészség, ami az embert teszi.

Az már igaz, hogy ha megkorosodott is az öreg harcos, de az egészségével nincs baj. Különben nem is bírná azt a nagy hajszát, amit diktál magának. Mert a kerti munkát követi a mozgalmi élét. Olyan még nem is igen volt, hogy párttaggyűlésről távol maradt

volna. Aztán keresik a fiatalok, fényképezik, hallgatják nagy áhítattal tiszta, igaz regéit a letűnt, régi világról. Most pedig az ünnepre készülődés köti le figyelmét. Mert hiába, hogy a Farnagy kiesik a községből, Szomszéd Győri József nem hiányozhat olyan nagy esemény előkészítéséről, mint az idei május elsejei ünnep. Kisterenyére hívták meg a környék lakóit fel egészen Heves határáig. Nagy a kastélykert, elfér benne a tömérdek ember. Szomszéd Győri József ott ügyködik, ahol éppen szükség van rá. Nem panaszképpen mondta:

— Ahogy az erőm bírja. Mert nekem csuda egy izgalmas nap ez az ünnepnap...

A vérükben van ez már az ő korabeli embereknek. Már előtte sütnek-főznek, hogy az ünnepen ne legyen erre gond és együtt lehessen a család.

Minden olyan jól beállott. Az íze ennek az ünnepnek, ami a régi emlékeket idézi meg. Csak mást ne említsen ott az ünnepségen lelt a szép, hites feleségére: Makaücza Piroskára is. Igaz, az öreg már jól a korban volt, vénlegénynek suttogták háta mögött, amikor megesküdtek, de

azóta is boldogan élnek. Ha szó esik, miért oly későn a házasság, Szomszéd Győri József szemérmes lesz:

— Nem értem én rá udvarolni.

Nem azért nem ért rá, mert hivatal nem engedte volna. Hivatala ugyanis nem volt! Mert akkor dolgozhatott, ha engedték. Neves ellenálló volt ő a régi világban. Kistere- nye északi oldalán működő pártsejtnek a titkára. Domonkos Feri, nyugodjon békében, a község másik oldalán működött. Aztán ilyenkor, májust várva megsokasodott a dolguk. Mozgósítani kellett mindenkit, akit csak elérhettek. Azt mondta Józsi bátyánk, olyan igazi elérzéke- nyült hangon, hogy sem időt, sem fáradságot nem sajnáltak, mert olyannyira gyűlölték a régi rendszer urait. Még gyerek volt, amikor az apja suttogóra fogva szavait, az anyjával társalgóit. Akkoriban lett vége a tanácsköztársasági harcoknak, amiből Te- renyének bőven jutott, ott futván végig a vasút. A suttogásból kihallotta, hogy menekülnek a vörösök a fehérek elől, segíteni kell nekik. Az anyja aggodalmaskodott és felemelte a hangját:

kertbe

— De az életünkkel játszunk! Mi lesz a gyerekekkel?

Április lehetett, borongott, meg esett az eső, amikor fent a község felvégén két idegen ember botorkált az országúton. Megviseltek voltak és riadt a tekintetük.,A siheder Szomszéd . Győri József figyelt fel rájuk. Eszébe jutott, hogy az apja mit mondott a bújdosókról. Beszaladt és jelezte apjának az idegeneket. De azok már ott álltak a falu széli ház kapuja előtt. Szomszéd biztatta őket:

— Jöjjenek csak beljebb!

Rejtegették őket néhány napig, aztán elirányították mindkettőjüket gondosan ellátva a kazári erdőnek. Csehszlovákia felé. Akkor hallotta a fiatal Szomszéd Győri József, hogy lesz még egyszer olyan májusi ünnep, ahol a munkásnép fog ünnepelni. Az idősebbik még hozzátette:

— Csak azért meg kell majd küzdeni!

Hát itt kezdődött Szomszéd Győri József munkás- mozgalmi élete. Mert néhány év múlva már kint, Korinnal szemben, a fenyvesben találkozott az a néhány kom*

n...

munista, akik előkészítették a május elsejét Nem ünneplésre, mert arra nem volt lehetőség. Az ünnepet csak az jelentette, hogy amikor reggel kiléptek az utcára, piros szegfű volt a gomblyukba tűzve. Elején még a tollasok sem gyanakodtak semmire. Akkor tört ki a riadalom a csendőrök körében, amikor Szomszéd Győri József az északi sejt tagjaival a felvégen a sárga szakadékra kitűzték az öles plakátot, hogy „Éljenek a munkások és munkásünnep.”

Az a szakadék van vagy tizenöt méter magas, ök is kötéllel a derekán engedték le az egyik kőbányászt, az szögelte fel a rikító plakátot. Nevetett az öreg, ahogyan felidézte, mert a csendőrök nem tudták levenni. Akkora létrájuk nem is volt, az emberek meg elhúzódtak és lopva figyelték kínlódásukat.

— Ezután indult meg ellenünk a haddelhadd...

Azt mondta Józsi bátyánk keserűen, hogy voltak „azsán provokátorok”. Az árulókat nevezték így. Kitudódott, hogy neki is köze van a dologhoz.

Amikor elfogták, már tucatnyian voltak a fogdában társai közül. Még bátyja is ott volt, aki Bikabikk, Báma, meg ezen a vidéken működött a kommunisták nevében.

Szemüveget visel az öreg, idegesen igazgatta, mert mint idézte, a testvére csupa vér volt a veréstől és feldagadt az arca. Annyit nyögött az öccsének:

— Vigyázz a „simítóra" visznek!

Egy pad volt, amin ütlegelték őket, miután gúzsba kötötték kezüket, lábukat, így került sorra .Szomszéd Győri József is. Nem vallott! Még annyi ereje maradt, hogy amikor félig eszméletlen teste fölé hajolt a hóhérja, a maradék nyálát a szemébe köpte. Aztán már nem emlékszik semmire, annyira megverték.

— Mégis megmozdult a nép azon a május elsején is.« emelte fel hangját.

M hogyan mindig a mun- kások ünnepén. Hát hogyne lenne nagy ünnep május elseje Szomszéd Győri József számára. Ott lesz ma is családostól a kisterenyei kastélykertben. Igaz csendesen, de minden porcikájában örömmel, az emberek között.

Bobál Gyula

NÚGRAD — 1983. május 1., vasárnap