Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-05 / 105. szám
Csepű, lapiS, gongyofa Iskolák közötti párbaj a televízióban Az ifjúság! parlament után Miről zsibong a „leéri" ? 11. Hollókő-Kazár A vetélkedőn szereplő négy község mindegyikében széles körű társadalmi összefogást tapasztaltunk. A helybeli gazdasági egységek — főként termelőszövetkezetekről van szó —, igazgatási szervek változatos formájú segítséget nyújtanak az iskoláknak. Ez a segítés anyagiakat éppen úgy tartalmaz, mint szellemit, szervezésit, manuálist. Csak példaként említem, hogy a Romhányi Építési Kerámiagyár és Csémniczky Zoltán, a balassagyarmati művelődési központ munkatársa a korongozás elsajátításában, gyakorlásában segítette a diósjenői- eket. Kazáron a téesz, a tanács és a Váci Kötöttárugyár helyi telepe ajánlott fel 30—30 ezer forintot az oktatási feltételek javítására. „Hisz' összetartozunk” A hollókői hagyományőrző csapatot' a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet támogatja, míg táncukat a megyei művelődési központ szakembere, Braun Miklós csiszolta. Nincs magára hagyatva ez az együttes sem. — Februárban értesültünk a versenyről — mondja Balázs Győző csapatkapitány, a nagy- lóci általános iskola igazgatója. — A megye négy járásából egy-egy, általában , körzeti iskolát szemeltek ki. Az egyetlen tagiskola a miénk, de a versenyben közösen indulunk. Benne van a bemutatkozó kisbíró szövegében is — és elém teszi az egyoldalnyi versbe szedett mondókét. „A hagyományt őrzi iskolánk, csapatunk. / Hollókő és Nagy- lóc, hisz’ összetartozunk” — olvasom a sorok között. — Vagyis a szereplők a két településről kerülnek ki? — Igen — feleli az igazgató. — Rátermettség szerint És természetesen — ez a tévések kívánsága — szerepelnek a község vezetői. A feleségem a vb-titkár, az almalé- készítő-versenyben szerepel, a körzeti orvos a kókányozás- ban. Leszünk vagy negyvenen. — Hogyan készültek, készülnek? — Akit csak lehetett, befogtunk a munkába. Valóságos presztízst csinál minden szülő belőle. A program kidolgozásában a pedagógusokra jutott az oroszlánrész. A tantestület irta a kisbiró szövegét is. Egyre többet gyakoroljuk az egyes versenyszámokat. Majd elválik, hogyan szerepelünk. Annyi biztos, a sikerben a lelemény, a szerencse, a pillanatnyi forma rengeteget számít. — És gondolom — teszem hozzá — a kísérő szülők, egyéb szurkolók együttérzése, bíztcitásci Akik Hollókőről és Nagylóc- ról is útrakelnek a Csepü, lapu, gongyola játék tévés felvételének napján. Kisbíró a hetedikből A kazari csapatkapitány, Bozsik Gyuláné megmutatja a vetélkedősorozat pontos lebonyolítási listáját. Az elődöntőket egy-egy napos próbák előzik meg, s május 3-án és 5-én a Nógrád, 4-én és 6-án a Heves megyeieket — Nagy- rédéről, Visznekről, Feldebrő- ről és a házigazda Párádról — fotografálják. A nógrádiak középdöntőjét május 10-én a hevesiekét egy nappal később bonyolítják le, míg a döntőt május 12-én rögzítik. — Rendben megy a felkészülés? — kérdezem a csapat- kapitányt, aki egyben az úttörőcsapat vezetője is. — Nem panaszkodható!», mindenki terv’ szerint dolgozik. Ha tudna azonban szerezni egy kanásztülköt, nagyon megköszönném. Sehol nem sikerült még szereznünk, és bizony ezzel is feladatot kell végrehajtanunk. — Más gond... ? — Délelőtt, délután minden lyukas percben gyakorolunk. Csoportokat készít fel Bodor Pálné müvelődésiház-igazgató. Angyal László, a Nógrád tánc- együttes tagja, Szabó Lászlóné, Kántor Anikó, Trestyányszki Lászlóné pedagógus,- Kovács József igazgatóhelyettes. Pék Tibor igazgató, Salamon Ferenc tanácselnök a szervézés- ben szorgoskodik A gyerekek nagyon lelkesek, de talán á szülők még inkább. A gyerekeink sokat szerepelnek a megyei versenyeken, főleg sportban, s ez a tévés játék nem esik messzire tőle. Kaphatók is voltak a gyerekek könnyen. A hetedikes Tóth Pista nagyon jópofa fiú, maga irta a kisbíró szövegét, ő is adja majd elő. — Mennyire érzi a vetélkedőt sajátjának a falu? — Nagyon. Láthatta, az előbb fejeztük be a tárgyalást a tanács- és téeszelnök- kel. Nem tudunk kérni olyat, amit ne teljesítenének. Pedig a téeszelnök mindössze pár napja van a községben. Aztán említhetem a Váci Kötöttárugyár gyáregységét, Zsuffa Mátyás igazgatóval az élen. A szereplők egyenruháját bérmentve varrják, nekünk ajándékozzák. A Párádra vivő autóbuszok költségét a járási hivatal fedezi, az étkezését a szülői munkaközösség vállalta. Nagy az egyetértés minden fronton. — így hát csak annyit kérdezek: mire számítanak május ele jen? Magától értetődő természetességgel válaszol: — Szeretnénk a középdöntőbe jutni. ★ Valamennyi községben, iskolában lelkes, szorgalmas és bizakodó készülődés folyik. Együtt, egységben mozdult meg és mozog a falu. Senki sem akar veszíteni, de — ilyen a játék — gondol erre az eshetőségre is. Ennek a játéknak mégsem lesz vesztese. Csak tudásban, szemléletben, élményben gazdagodó részesei. Sulyok László Ha valaki a megyeszékhely új térképén a zagy vápái falvai területen megtalálja a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézetet, majd elindul, hogy fölkeresse, kérem, ne menjen. Ugyanis nincs ott. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az új iskola modern, korszerű tantermei, helyiségei egyelőre csak papíron és a tervező fejében vannak meg. Igaz, ott már bő öt esztendeje. A kivitelezés, pénz híján nem tudni meddig várat magára. E tény egyfajta magyarázatul is szolgált azokra a kérdésekre, amelyek több mint esztendeje lezajlott ifjúsági parlamenten fölvetődtek. Ahol a diákok büfét, klubhelyiséget, KISZ-szobát, jobb tanulási feltételeket kértek. Mielőtt konkrétan is sorra vennék, hogy mi teljesült ezek közül. Borbényi László igazr gató rövid sétára invitál. — Háromszáz gyerek, nyolc szakmát sajátít el a falak között — mondja az intézetet csaknem negyedszázada irányító igazgató, miközben megnézzük az iskola ' minden zugát, bepillantunk a tantermekbe, a nevelői szobába. Valamennyi a túlzsúfolt jelzővel illethető. — Évente százan kezdik meg tanulmányaikat az első évfolyamon, jóllehet mintegy két és fél százan jelentkeznek! De minden zsúfoltság és hátráltató körülmény ellenére, azt hiszem, nincs miért szégyenkeznünk. Egy díszes kupát vesz a kezébe, látható örömmel mutat a feliratra: — Néhány éve az egyik bu- daoesti vendéglátóipari iskola országos szakmai versenyt hirdetett. Akkor nem A szovjet sajtó napja Több mint hét évtizeddel ezelőtt, 1912. május 5-én jelent meg először a bolsevik párt lapja, a Pravda. A Lenin által alapított újság rövid idő alatt a nép szavaként lett Ismert Oroszországban, s jelentős szerepe volt a cárizmus és a burzsoázia ellen, a szocialista forradalomért vívott Harcban. Lenin a későbbi években is óriási jelentőséget tulajdonított a sajtónak, a politikai harc legélesebb fegyverét, azt az eszközt látta benne, amelynek révén a dolgozók a párt terveinek megvalósítására szervezhetők. A Pravda születésnapját a szovjet sajtó napjaként tartjuk számon. Az 1912-i május óta természetesen új kommunista újságok százai születtek. A szerkesztőségek sorában kiemelkedő helyet foglal el a Szovjetunió távirati irodája, ismert nevén: a TASZSZ. amelyet a szovjet sajtó napja alkalmából két képpel mutatunk be olvasóinknak. mertünk benevezni, attól félve, hogy az ország talán leggyengébben felszerelt intézménye bele sem szólhat „a nagyok dolgaiba”. Csupán szakoktatót küldtünk informálódni. .. Egy év múlva aztán mi is indultunk, s Nagykanizsáról elhoztuk az első díjat, majd újra megnyertük. Így a kiírás szerint végleg nálunk maradhatott. De más országos sikereket is említhetnék a Szakma kiváló tanulója mozgalomtól a Kazinczy nyelvhelyességi versenyekig Böngészem a parlamenti jegyzőkönyvet: nyílt beszédű, önkritikus szemléletű diákokból tanúskodik, pezsgő fórum lehetett — próbálom rekonstruálni —. hiszen a fél- száznvi résztvevőből huszon- ketten kértek szót! Kérdés, volt-e értelme? Váltózott-e valami az iskola életében a parlament hatására? — Feltétlenül! — állítják egyhangúan a harmadévesek: Surján Lukács. Juhász Csilla, Nagy László, Bodon Piroska, Szabó Attila. — A parlament után kaptunk egv klubhelyiséget. Berendeztük a stúdiót, ez szintén parlamenti kezdeményezés volt. valamint itt tartiuk a KTSZ-es összejöveteleket. Az iskolai ügyeletet, kérésünkre, egy portás segíti... Ja. s ez iskola történetében először, megjelent a Kéri Zsibongó. Erre valóban érdemes pár szót vesztegetni. A teljesen önállóan szerkesztett és írt tízoldalas lop a KISZ-es programajánlatoktól az ínyencfa- latreceoteken át az iskolai közérzetig számos érdekes témát felölel. Nézzünk ízelítőül néhánv sort a Miért című írásból? „Szomorúan kell közölnünk, hogy a tanulmányi átlag, s a mozgalmi munka színvonala romlott... Bizonyára, ez mlné denkit elgondolkoztat. De eddig még senki nem tudott elfogadható magyarázatot adni. A hibát mindenesetre először magunkban kell keresni! Nem tudni, mi okból, de nem olyan odaadással és szorgalommal tanulunk, mint az elmúlt évben. Tisztelet a kivételnek... " — Gondolom, Lukács nem sorolod magad a kivételek közé — jegyzem meg Surján Lukács szakácstanulónak, az 5 félévi bizonyítványában két elégtelen is szerepel. — Nem mentegetőzöm, hiszen elsősorban a rossz időbeosztásom és saját fegyelmezetlenségem az oka*a gyengébb szereplésnek. Tudom azt is, hogv ez nem méltó egy KISZ-vezetőségi taghoz... Talán egyedüli mentségem, hogy a változó munkarendhez nehezen tudok igazodni. Hiszen gyakran szombat-vasárnap kell dolgoznom a Karancs Szállodában, s ilyenkor másnap nehezebb tanulni. De év végére „meggörbítem” azt a két egvenest! Visszatérve a tanulmányi eredményekre: vészharang kongatására semmi ok, ám tény, hogy több -van a diákokban, mint amennyit né- hányan és olykor produkálnak. S ez a megállapítás tőlük is elhangzott, a parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint. ★ Beszéleetésünkbe beleba.c’t az óra végét ielző csengő. Fel- moraiíik a diáktömeg, a szű- t-öcke folvosók megtelnek tó- -'-tóról őkkel, Néhánvuk kezében ott a frissen megietónt Kéri Zsibongó. Ahogy belepillantok, legtöbben a Mié1*?? efmű írást olvassák. Talán válaszolni is fognak. T. L. KOSSUTH RADIO: 1.21: Ádám Jenő: Te csak viríts, kikerica «.40: Rahmaninov: A fösvény lovag / 9.44: szólj, szólj, slpoml 10.05: Diákfélóra 10.35: Irodalmi évfordulónaptár 11.00: Mindennapi hadakozásaink 11.23: Üzem a lakóházban 11.38: Tavaszi szél 12.45: Filmtükörkép 13.00: Debussy: Triószonáta 13.18: Dvorzsák: VII. szimfónia 13.57: Sorsfordító pillanatok 14.27: Oscar Strauss operettjeiből 15.05: A Sebő-együttes összes felvétele 15.2S: Amikor én még 15.55: Kölcsey Antónia naplója 18.05: Leonyid Kogan hegedül 16.39: Olvastam valahol... 17.05: Farkas Ferenc kórusmüveiből 17.1«: Délutáni Rádlószlnház 19.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 20.05: Balogh Albert népi zeneírom láfQgíl? 20.40: Ml a titka? Franz Völker művészete és a jelenkor 21.90: Marx 22 J0: Töltsön egy órát kedvenceivel a country zene jegyében^ 29.30: Liszt zongoraátirataiból O.lO: Illés Lajos táncdalaiból PETŐFI RADIO: 9.05: Fúvószene táncrltmusban 10.00: Zenedélelőtt 12.35: A népművészet mestereinek felvételeiből 13.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót 13.20: Éneklő ifjúság 13.35: Régi magyar táncok 14.00: Kosárlabda tehetségkutató 15.00: Szórakoztató antikvárium 16.00: Taine 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó 4 NÓGRÁD - 19oj, május 5., csütörtök [ PETROCELLI - 20.00 h. 18.33: Hét végi panoráma 18.55: Slágerlista 20.35: Én és a többiek ál.30: Böngészde a zenei antik váriumban 22.35: Népdalkörök pódiuma 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás, müsoris mertetés. 17-05: A Tiszától a Du náig. Észak-magyarországi képes lap. Szerkesztő: Dobog Béla. (A tartalomból: A bábán mesterek utódai. Hegyi József jegyzeté — Simon Menyhért születése a valóság és a film tükrében — A gátőr) 18.00: Észak-magyarországi krónika. • (A Miskolci városi Tanács VB ülés<j beszámolót hallgatott meg a mis kolci Nemzeti Színház munkája ról és a lakótelepi közművelődé helyzetéről — A miskolci filmfesztivál ünnepélyes megn vitása* •8 25—18.30 • Lap- és műsorelözeter MAGYAR TELEVÍZlOr >.25. lévétorna 3.30- Iskolaévé! Angol ive' 1.00: Orosz nveiv *25: Élővilág U.00: Magyal irodaion 10.45: Magyar nyelv ll.OO: Magyar irodalom 11.30: Osztályfőnöki óra 12.00: Képújság 14.10: Iskolatévé: Magyar nyelv 14.25: Magyar irodalom 14.45* Orosz nyelv 5.10: Magyar Irodalom 15.35: Élővilág 16.25: Hírek 16.30: Állatkölykök. NSZK rövidfilmsorozat 18/1 rész. Gibboncirkusz 16.45; Csak gyerekeknek! 17.25: Pedagógusok fóruma 18.00: Kikapcsoló 18.10: Képújság 18.15: Telesport 18.40: Az erdőtűz 18.55: Reklám 19.10: Tévétoina 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó-’0.00: Petrocellí '0.30* Panoráma 21.30: A magyar gazdaság tíz éve 2.40: Tv-híradó 3 2. MŰSOR: 17.45: Gó yavári esték 18.30: Az egészséges kisbabáért 19.03 Unset Bildschirm 9.30: i'v-híradó •0.00r A Magyar Televízió 4. nemzetköz» karmesterver senye 21.20. rv-hfradé 21.40: Kikapcsoló (ism.) 21.50 Roger Wittaker. Zenés portréfilm 22.35: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 20.00: J. Kolarova: A rózsaszínű sziget. Tv-láték 21.10: Számoljuk meg a napokat 21.40: Arany Prága arany muzsikája 22.00: Ez történt 24 óra alatt Í2.15: Találkozás szovjet művészekkel 23.05: Hírek 5\ MŰSOR: 20.00: Visszaemlékezés. Zenés műsor 20.40: Arno Babadzsanjan: Hősi ballada. Táncpoéma 21.05: Kerek óriások 21.30: időszerű események 22.00r Kései találkozás. Szovjet film MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A nét merész kaszkadőr. Színes amerikai kalandfilm. — Balassagyarmati Madách: Mindent fordítva. Színes szovjet filmvísjáték. — Pásztói Mátra: Skalpvadászok. Ü4) Színes amerikai western. — Rétság: A háborúnak vé^e. (!6) francia—svéd film. — Szérsényi Rákóczi: Hatásvadászok. Cl4> Szí- 'as maevar film. — Kistereivel Petőfi: panelkapcsolat (14) Ha* ^var film. - Nagyidé; Bombanő. H6) Színes, szinkronizált amerikai filmvísjáték. — Jobbáevi; Tündér Lala. Színes magyar film.