Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-26 / 123. szám

Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Igazodva a lakossági igényekhez Csaknem hétezer lakásnak, Illetve egyéb állami bérle­ménynek a gazdája a Salgó­tarjáni Ingatlankezelő Válla­lat, amely ezáltal a megye- székhely összlakásállományá- nak közel a feléről gondos­kodik. Nem kis anyagi fe­lelősségről is szó van, hiszen ezen lakások értéke megha­ladja az egymilliárd-hétszáz millió forintot! Az IKV dol­gozóinak mindennapi munká­ja tehát igen szoros kapcso­latban áll Salgótarján lakos­ságával, a vállalat tevékeny­sége, eredményei és gondjai sokunkra kihatnak, ennél­fogva is érdemes kissé ala­posabban megismerkedni az IKV múltjával, jelenével, s egy kicsit a jövőjével is! Lovas kocsitól az összkomfortig Kezdjük egy kis történelem­mel: Salgótarján város kép- viselő-testülete 1949. novem­ber 12-én hozott határozatot a Salgótarjáni Ingatlankezelő Községi Vállalat megalapítá­sáról, s feladatul a területen levő, meghatározott ingatla­nok kezelését és lakóházak építését tűzte ki. Az első te­lephely a Pécskő utca 15. szám alatt volt, a felszerelés pedig mindössze két kerék­párból, egy lovas kocsiból és egy fűrészgépből állt _ Már egy esztendő múltán 200 épület 1500 bérlemény gazdáinak mondhatták magu­kat. De az igazán jelentős változások időszaka a hatva­nas években következett be, hiszen a távfűtéses, a gázfű-, téses és az összkomfortos la­kások számának növekedésé­vel természetszerűen megnőtt az igény a vállalattal szem­ben, minek következtében sor került egy nagyarányú mű­szaki fejlesztésre is. És mi a helyzet ma? A vállalat dolgozóinak létszáma megközelíti a hatszázat, éven­ként sok millió forintot for­dítanak a lakóházak fenntar­tására, s ennek nem kis ré­sze felújítási célokat szolgál. A VI. ötéves tervidőszakban 680 lakás felújítását tervezik, s elképzeléseik szerint a technológiai korszerűsítésre 18,5 millió forintot költenek. Új szelek fújdogálnak Voltaképpen hat területre bontható a vállalat tevékeny­sége: a házkezelési és ezzel kapcsolatos kisegítő munka, az épületfelújítás és -kar­bantartás, a távhőszolgáltatás, az ingatlanközvetítés, a szám­lázott szolgáltatás, valamint a saját munkákhoz tervezői jogosultság. Valamennyi te­rületen az utóbbi időkben egyre jobban előtérbe kerül a lakosság számára végzendő munka. A változó körülményekhez és a lakossági igényekhez va­ló igazodás jellemzi az ingat­lankezelő vállalat idei célki­tűzéseit. Bevételi tervüket több mint húsz százalékkal maga­sabban határozták meg az el­múlt évihez képest, jóllehet a vállalati létszám ugyanannyi maradt. Az idén 114 lakás felújítá­sát tervezik, egyenként száz­ezer forintos költségekkel, míg további 62 lakásnál száztizenötezer, ötven lakás­nál pedig félszáz ezer forintos költségekkel számolnak. A Rákóczi út 198. szám alatt például 1928-ban készült la­kások felújítására kerül sor, de ettől is régebbiek a Mali- novszkij utcai lakások, a pá­ros számúak zöme 1875-ben készült. Részleges — szintén sortatarozással végzendő — munkálatok lesznek a többi között a Lovász József úton is a 13—23. szám alatti laká­soknál. Bizonyára e néhány kiraga­dott példa is jelzi, hogy a vál­lalatnak kevés költségvetés­sel nehéz, szakszerű munkát kell végeznie. Az IKV dolgo­zóitól ez nagyfokú hozzáér­tést, felelősségteljes munkát kíván, aminek az esetek több­ségében igyekeznek is meg­felelni. A vállalat vezetése az anyagi ösztönzés differenciált eszközeit, a szabályozás új, korszerű elemeit helyezi elő­térbe, remélve ezzel, hogy mind jobban eleget tudnak tenni a lakossági elvárások­nak. Távfűtési tervek A város lakásainak, közü- leteinek és ipari fogyasztói­nak távhőellátását biztosítják a Gagarin Hőerőműtől vásá­rolt energia felhasználásával, minek következtében a me­gyeszékhely energiagazdálko­dása, annak fejlesztése, kor­szerűsítése az IKV feladata. Ezt szeretnék továbbfejlesz­teni oly módon, hogy az ed­dig megoldatlan lég- és klí­matechnikai berendezések kar­bantartását, beszabályozását és ellenőrzését elvégzik. A távfűtési üzem a vál­lalat teljes termelési tevé­kenységének több mint a hat­vanhat százalékát teszi ki. Az energiagazdálkodással kap­csolatos, az egész országot érintő takarékossági intézke­dések fokozottan megkövete­lik, hogy az üzem munkája hatékonyabban, gazdaságo­sabban, a lakosság jobb meg­elégedésére végezze munká­ját, határozták el az idei tervcélok megfogalmazásakor. Különösen vonatkoztatták ezt a beszterce-lakótelepi fűtő- berendezések üzemeltetésére, gazdaságosságára és a szol­gáltatás minőségére. Tervezik, egyebek között a gőztávvezetékek rendbentar- tását, bizonyos felújítási mun­kálatok elvégzését, a városi hőátalakító állomás, hőcseré­lőinek korszerűsítését, a szi­vattyúk karbantartását. A lakosság széles körét érintik a forróvíz-gerincvezetékek cseréje, a többi között a Pécs­kő és a Lőwy Sándor úton is sor kerül efféle munkála­tokra. A távfűtési komplex prog­ram megvalósítására az idén három és fél millió forintot for­dítanak, ami a beruházásjel­legű javítási munkálatokat il­leti. Mindezek ütemezéséről, a lebonyolítás körülményei­ről kellő időben tájékoztatják a lakosságot. Számlázott szolgáltatás E szolgáltatói témakörbe tartozó tevékenységek a vál­lalat munkájának megítélése szempontjából meghatározóak. A festés, villanyszerelés, par­kettázás és asztalosmunká­latokat bárki megrendelheti, néhány napon belül már vár­hatja is a munkásokat, akik olcsó árak mellett garanciál- tan végzik tevékenységüket. Újdonság az épületek gumi- tető-szigetelése, amelyet a Ke­let-magyarországi Mélyépítő Vállalattal közösen kooperál­va igyekszik megyeszékhe­lyükön meghonosítani a in­gatlankezelő vállalat. A gar­zonházon végzett gumiszige­telések is bizonyítják, hogy egy korszerű, időt álló, minő­ségi szigetelés népszerűsítő gazdái lettek a vállalat dol­gozói. Sok gondot okoz, különösen régebbi lakásoknál a falpené­szedés, ennek megakadályo­zására is van „receptje” a vállalatnak, a Rusztó—Leon gombaölő szer speciális védel­met nyújt. De említhetnénk a falszigetelés hatékonyságát javító módszereket, vagy ép­pen a vízhálózat kiépítésénél használatos műanyag-csőrend­szerek alkalmazását. Talán ezek is kellőképpen illusztrál­ják, hogy az IKV nagy fi­gyelemmel van az újszerű el­járásokra, az olcsó és korsze­rű módszereket mihamarabb igyekszik Salgótarjánban is meghonosítani. Szakmunkások kerestetnek! Mindehhez képzett szak­embergárdára van szükség, kikre mind a munka, mind az emberi értékek szemszögéből számítani lehet. A lakosság fokozódó minőségi követel­ményei a szakmai fejlődés szükségességét is „kikénysze­rítik”. Voltaképpen két út kínálkozik a megoldáshoz. Az egyik az utánpótlás biz­tosítása, melynek alapvető for­rása a szakmunkásképző inté­zet, ahol már tanulókorban megismerkedhet a diák a vál­lalat tevékenységével, dolgozó­ival, kedvet kaphat ahhoz, hogy a szakmunkás-bizonyít­vány megszerzése után a vál­lalatnál kezdjen munkavi­szonyt. Jelenleg kőműves-, fes­tő-, asztalos-, és vízvezetéksze- relő-szakmában várják a fi­atalokat. Egy másik lehetőség az úgy­nevezett többszakmásítás. A vállalat anyagilag is, ösztönzi, akik már meglévő szakmájuk mellé még egy „rokonszakmá­ból” is vizsgát tesznek. Így például vannak olyanok, akik­nek asztalos-, ács-, vagy tetőfe­dő-, és bádogosszakmákból van végzettsége. De azok is támogatást él­veznek, akik netán az érettsé­git, vagy a technikusi címet akarják munka melletti tanu­lással megszerezni, avagy ép­pen felsőfokú intézményekben szeretnének továbbtanulni. Szólni kell a kereseti lehe­tőségekről is. Nos, a pályakez­dő-kategóriában tartozó fiata­lok havi jövedelme három és négy ezer forint között mozog. Attól függően több vagy ke­vesebb, hogy ki miként látja el teendőit. Az ösztönzést át­hatja az a szemlélet, amelyet így fogalmaz meg a vállalati munkaprogram: — Az idén életbe lépett új szabályozók megkövetelik, hogy az ott dolgozó vezetők, mun­kások, szaktudásuk alapján a munkaidő maximális kihasz­nálása mellett ésszerű takaré­kosság és gazdaságos tevé­kenység mellett végezzék munkájukat, hogy az előírt, megszigorított követelmények­nek a vállalat egésze eleget tudjon tenni. A vállalat veze­tősége a feladatok végrehaj­tása érdekében anyagi lehető­ségeihez mérten minden olyan eszközt biztosít, amely a haté­konyabb munkát van hivatva megvalósítani. Középpontban takarékosság, minőség Szűk másfél évtizeddel eze­lőtt mindössze nyolc brigádot jegyeztek az ingatlankezelő vállalatnál, mostanra számuk huszonnyolcra nőtt. a soraik­ban tudják a dolgozói lét­szám több mint felét. A kol­lektívák, vállalásai szorosan kapcsolódnak a vállalati cél­kitűzésekhez, ezen belül is kü­lönös hangsúlyt kap a lakos­sági munkavégzéssel kapcso­latos terület. Számos kiegészítő vállalást tettek a brigádok, egyebek kö­zött a csizmadia-telepi, a ró­nabányai, a salgóbányai laká­sok felújításánál végeztek, pluszmunkákat. Társadalmi munkálataik során sportpálya épült, óvodák kaptak szebb külsőt, parkosítottak. A Salgó­tarján szépítéséért indított tár­sadalmi raunkaakcióban pél- dul több mint ötvenezer forint értékű munkát végeztek. Sokat tesznek a kollektívák az új dolgozók beilleszkedésé­ért, a pályakezdő fiatalok itt- raaradásáért, sajátos lehetősé­geikhez mérten igyekeznek olyan munkahelyi légkört te­remteni, hogy kedvet kapja­nak, a vállalattal ismerkedők az elmélyültebb szakmai te­vékenységhez. Az idei vállalá­sok között szerepel a Bem úti iskola festése, székek, padok javítása, a Bartók Béla úti is­kolában a vízvezeték-szerelést és a villanyszerelést, a 4. szá­mú óvodában a központi fű­tés felülvizsgálatát végzik el a patronáló brigádok. Ha már a brigádokról esett szó, említsük meg, hogy a nemrégiben megtartott értéke­lésen az Olimpia brigád a Vállalat kiváló brigádja címet vehette át, míg tíz kollektíva arany, négy pedig ezüst foko­zatot érdemelte ki. A május elseje alkalmából kapott pénz­jutalmak zömét a brigádok közös kirándulásokra, a pat­ronált intézmények fölszerelé­seinek vásárlására fordítják. * Noha csupán a vállalat né­hány tevékenységéről szólhat­tunk, bizonyára így is kide­rült, hogy e felelősségteljes és a lakosság széles körét érintő munka nap mint nap reflek­torfényben áll: a vállalat ered­ményeit és gondjait tízezrek tapasztalhatják. Nyilvánvaló például, hogy a felújítási idő­szakok között a lakásokban számos kisebb-nagyobb meg­hibásodás fordul elő, s őszin­tén szólva ki az a lakó, aki ennek kijavítását nem szeret­né néhány órán belül...? Évenként négy-öt ezer hibabe­jelentést rögzített és vizsgált meg az IKV. Ezen munkálatok jószerivel 2000—6000 forint közöttiek. S az idő? Nos, nem rosszabb az átlagosnál. ép­pen négy nap — a hibabejeJ lentéstől számítva —. de a sürgős esetekben ennek alig fele, míg a legsürgősebbeknél természetesen azonnali. A hi­ba gyors elhárítása érdekében gyorsjavító gépkocsikat, autó­kat helyeztek üzembe, me­lyeknek „legénysége” több szakmában is járatos így az­tán ahol az autó megjelenik, ott a legösszetettebb hibákat is ki tudja javítani. Kinek-kinek természetesen megvan a saját véleménye egy-egy vállalat, intézmény tevékenységéről, ám annyi bi­zonyos, hogy a harmincnegye­dik életévében járó Salgótar­jáni Ingatlankezelő Vállalat mindent elkövet annak érde­kében, hogy lehetőségeihez ké­pest pontos, gyors, jól szerve­zett szolgáltatást nyújtson a megyeszékhely lakosságának. (X) Új gázvezetékek és gázkályhák beszerelését végzi az inJ gatlankezelő vállalat dolgozója, a Rákóczi út 198 alatt. Munkában a kőművesbrigád. Épül az ingatlankezelő vállalat új közvetítő irodája. Felvonójavítás és -karbantartás folyik a Főtér 13-as épületében. Melegvízvezeték-cserét végeznek az ingatlankezelő vállalat szakemberei az Arany János pt 19-ben. L. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom