Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-15 / 114. szám
HAZAI TÁJAKON Párád nevezetességei fl' ' ' * 'ír-í A Károlyi-kastély A Heves megyei Párád Mohács előtti történetéről alig tudunk valamit. Az viszont biztos, hogy 1549-ben a Petényiek használlak, bár Or- szágh Kristóf tulajdona. Deb- rő várának lerombolása után az onodi erősséghez tartozik. 1575-ben Ungnád Kristóf egri várkapitány veszi zálogba, aztán 1603-ban a későbbi erdélyi fejedelem Rákóczi Zsig- mond veszi meg, s ez a família birtokolja mintegy száz esztendeig. 1676-ban Erdődy Györgyiié, Rákóczi Erzsébet a falu egy részének birtoko- sa, a másiké pedig Rákóczi Ferenc, a majdani szabadság- harcos vezér és testvére Júlia. A vesztes küzdelem után a fejedelem birtokait elorozza a kincstár, de húga jogait nem sérti meg. Í740—41-ben a gyarapodó Grassalkovich Antal terjeszkedik errefelé, ő vásárol meg minden földet. Ezután — egészen 1841-ig ebben a családban öröklődik a tetemes vagyon. Utánuk a hajdani bérlő, a megtollasodott gróf Károlyi György következik, aki 1847-ben megveszi a határt. Ettől kezdve ez a família regnál sok-sok ezer ember felett. Rákóczi ezernyi teendője mellett előrelátó iparszervező is volt. Erre utal az is, hogy a Somhegy alatt 1708-ban üveghutát létesít, s ez — bár adódtak közben kisebb megszakítások — egészen az 1770- es esztendőkig a régi helyén üzemelt. 1767 újabb állomás: ekkortól Űjhután is laknak harmincegyen. 1776 táján a hutát ide, azaz a mai Parádsasvárra telepítik. A fejlődés következő állomása 1763: a megye agilis és tehetséges tiszti orvosa, Markhot Ferenc a Fehérkőhegy déli lábánál — a jelenlegi fürdőtelep szomszédságában — timsótartalmú ásványvízre lel. A bravúros ügyességű, művésznek is rendkívüli Fazola Henrik a Vörösvárhegyben bukkan ércbányákra. 1778-ban az okos és módos egri görög—rác kereskedők Keresztelő Szent János nevét viselő bányatársulata itt indítja meg az ország első timsógyárák Ugyanebben az időpontban erre alapozva jött létre a timsófürdő. 1795-ben az egyik Orczy földbirtokos felfigyelt az „idegenforgalmi” és üdülési lehetőségekre, s igyekezett kiaknázni. Á már jelzett gyár mellett négykamrás és nyolckádas fürdőházat és szálláshelyet épített. A tudós, Kitaibel Pál 1797- ben precízen megvizsgálta, elemezte a parádi gyógyvizet, s cikkeivel népszerűsítette. 1813-ban megszűnt az ipari jellegű tevékenység, óm egyre nagyobb teret hódított a fürdés. 1827—29. között nagymérvű építkezés bontakozott ki itt és a kénesforrás környékén. Szállodák sorát emelték, tulajdonképpen akkor létesült a ma annyira közkedvelt és látogatott, oly sok ember számára gyógyulást nyújtó Parádfürdő. Sasvár nevezetessége a volt Károlyi-kastély, amelynek L formájú, romantikus, földszintes traktusát 1872-ben Ybl készíttette. Emeletes riza. litja és kétemeletes, német reneszánsz stílusú szárnya szintén az ő műve. Itt élt Károlyi Mihály, hazánk első köztársasági elnöke, akit a mágnások csak „bolond grófnak” tituláltak. Felesége memoárjából tudjuk, hogy idegenkedett a hatalmas, fényűző épülettől. „A legjobb az volt, amikor Mihály eljöhetett hozzám Párádra. Szerettem Parádot, mert csak ott lehettünk kettesben. Szerettem Parádot minden évszakban, de különösen ősszel, amikor már rövidülnek a nappalok, korán összehúztuk a függönyöket, és a kandallóban lobogott a tűz. Maga a házunk — elég köznapi, XIX. századi épület — a völggyel szemben fekvő kis fennsíkon állott, s azokra a lejtőkre nézett, amelyekre a bükkfákat Mihály ültette. Erkélyünkről elláttunk a Kékesre, a Mátra legmagasabb csúcsára... Nagy szomorúságomra Mihály nemigen szerette Parádot: ő inkább Fóthoz ragaszkodott, ahol fölnevelkedett, és amely közel volt Pesthez... Rendkívüli módon untatták a gazdasággal kapcsolatos ügyek a lovak, az intézők, a vadászatok: nem is maradt soha túl sokáig Párádon”. Párádon mégis sok minden rá emlékeztet. Pécsi István Sztár a szerelemről Kérdezz-felelek Kovács Katival „Jaj, nem látom a ruhákat!” — kiáltott fel a színpadra bevonuló manökenek láttán Kovács Kati, s az oldalbejáróhoz futott, onnan nézte egészen a föllépéséig a bemutatott modelleket. A közkedvelt énekesnő Salgótarjánban, a József Attila Megyei Művelődési Központban, egy divatbemutató második részeként adta elő emlékezetes műsorát a nógrádiaknak. Két szereplés közöt tettük föl neki a szerelemmel kapcsolatos kérdéseinket.’ — Leikéből fakad-e hogy eléggé sok „szerelmes számot" énekel? — Ez az EMBEREK leikéből fakad. Egyébként az ajánlatoktól függ: ezt kínálják a szövegírók. Talán azért, mert az élet is sokszor ekörül bonyolódik. Valaki azt mondta, hogy az embereket legjobban az éhség és a szerelem mozgatja. Mi nem éhezünk, ezért a szerelem gyakori témánk. Fontosnak tartom, hogy nemcsak „lelkizős” szerelmes számaim vannak, hanem ironikus formában Is éneklek róla. — Jól jön-e szerelmes szá- golódást. Épp ezért, nekem mok elénekléséhez egy épp ér- azaz Gzésem, akik színpadon dolgoznak, kicsit boldogabbak, mint mások. vényes szerelem? — Ez olyan, mint ha azt kérdezné: jól jön-e egy autóversenyzőnek a vezetéshez a szerelem 1 Talán közvetlenebbül kapcsolódik a szerelem a szerelmes nótákhoz, mint az autóversenyzéshez... — Ha az ember boldog, ak. kor jobban dolgozik. Erre ugyanúgy szüksége van egy újságírónak is, mint egy énekesnek. De egy biztos: rekedten nem lehet rekedtes számot énekelni. Mert éppen a rekedtes számokhoz kell a legjobb hang. Ugyanígy a színész sem játsza el jobban a szomo. rú szerepet, ha emberként Is szomorú. — Tehát a szerelmes ének előadásakor kicsit hátrány a szerelem... — Ezt nem mondtam. Szerintem nem befolyásolja a két dolog egymást. Aki színpadra lép, bele tudja magát élni a kellő szerepbe, akármi baja van. A színpad sok sikerélményt ad, ez segíti a ráhan— A sztári életmód hátrányára van-e néha a szerelemnek? — Nem a sztár életmódja, hanem az utazó ember életmódja lehet hátrány ilyen szempontból. Rengetegen vannak rajtunk kívül, akik sokat utaznak, nincs rendszeres családi életük. Én nem tudom azt megcsinálni, amit a test- véremék, akik mindig otthon vannak, s eltervezik, hogy holnap ide megyünk, holnapután oda. Minálunk állandó a bizonytalanság; nem is annyira a fellépések miatt, hanem ezek technikai része miatt. Sok idegeskedéssel jár a felszerelés, a ruha beszerzése és rengeteg egyéb. — Emiatt a „rengeteg egyéb" miatt olykor föl kell-e áldozni a szerelmet? — A szerelem rövid valami, azt kevésbé érinti az utazgatás. Inkább a családi élet vallja kárát. Mi a kollégákkal szinte többet együtt vagyunk, mint a családdal. Az autósproblémáktól a magándolgokig mindent meg tudunk beszélni, és ez jó, mert sok embernek hiányzik ez a fajta közösség. Kárpótlásféle az is, hogy tévé révén sok ember érez családtagnak minket, s jólesik, mikor ezt éreztetik ver lünk. — Egy hetilapban azt nyilatkozta: „A közönség a hangomra kiváncsi, nem a lábamra — remélem!" Ez közvetve arra utal, hogy hisz a platói szerelemben... — Ezt nem én mondtam, ez afféle „szabad mondat” volt a cikkben. Nem hiszek a plá- tói szerelemben. Minden ember legalább egy érintés erejéig szeretne kapcsolatba kerülni azzal, aki felkeltette bár-' milyen szempontból az érdek.’ lődését. Ez természetes. Nekem is megfogják a kezemet, megsimítják a vállamat idős nénik, gyerekek. Plátói szerelem addig van, amíg egyoldalú. Egészségesek, nem hiszem, hogy 1983-ban kikerülnék az egymásra találás lehetőségét. Az volna furcsa. — A szövegírók mért nem mondanak semmi újat a szerelemről? — Dehogynem mondanak! Nem ismeri a Bizottság együttes számait. Vagy a KFT-ét, a Love storyt? Amelyben arról énekel, hogy elhagyta a kohómérnöknő, s még ma is hallja búcsúszavát: „doszvi- dányia!” Ez újszerű szöveg, a KFT-től ezt is várhatjuk. Mi is azért írtuk le, hogy „nélküled pocsék az élet”, mert szakítani akartunk a finomkodó romantikával. Az élet nemcsak romantikából áll. — ön szerint nálunk ma elég nagy rangja van-e a szerelemnek? — Mondja, maga most épp szerelmes, vagy hiányzik a szerelem? Mert ha az ember „rendben van”, akkor nem ez a fő témája. Egyébként az az érzésem, hogy nincs elég rangja a szerelemnek. Sokan alábecsülik. Pedig állítom, hogy fontos dolog. Aki nem volt még szerelmes, az nem tudja mit jelent. Sokan múlt idejűnek tüntetik fel, anakronizmusnak tekintik. Holott hiáJ ba, hogy a gépek, amiket terveznek, gyártanak, csodálatosak. Lelki béke ezekből nem származik. A szerelem az, ami lelki békét ad. Ez az alap. Molnár Pál Telefonbeszélgetés — Halló! Igen. Itt a TÜZÉP- telep... Hogy lehet idejönni hozzánk? Nagyon egyszerűen: autóbusszal, a kettessel a hídig, aztán forduljon jobbra... Mi, hogy ez magát nem érdekli? Nem értem... Mi? Van-e nálunk kerítés? Persze, hogy van kerítés... Igen, magas. Hát pontosan nem tudom magának megmondani, de van vagy másfél méter... Szögesdrót? Kész röhej, az nem szögesdrót. Már rég elette a rozsda és lehullott a földre... Halló, mit kérdez? Van-e cement nálunk? Igen, ma szállítottak. Hol van? Hogyhogy hol? Hát közvetlen a kerítés mellett, egy műanyag fólia alatt... Eocsá-’ nat. milyen őr? Azt szeretne tudni. hogy van-e nálunk őr? Igen, van de már egészen öreg... Alig hall, ráadásul gyakorlatilag Járóképtelen, szegénykémnek reumái» van... Hogy jön ide a nyirkos idő? Ja, hogy milyen hatással van az öregre? Milyen öregre? Ja, az őrünkre? Ilyen időben ő ki sem dugja az orrát az őrbódéból... Mi, mit mond, nagyon rosszul lehet hallani... Ku... Ja, kutya... Az szerintem még öregebb az őrnél is... Ugatni? Hová gondol, viccel? Még lélegezni is nehezen tud, nemhogy ugatni... Nem, nem, maga túl sok rosszat gondol róla! Soha még senkit nem harapott meg! Nem olyan a természete... Emberek? Semmit sem értek. Hogy jön ide a kerítés és az emberek? öh, sok ember van-e ilyen időben a kerítésünknél? Dehogy, gyakorlatilag egy lélek se. Mi? Kedves lány vagyok? Hi-hi-hi... micsoda bókmester maga... Hány éves vagyok? No, és szemtelen is — azt hiszi, ezt csak úgy megmondom minden ismeretlennek? Isten vele! (Juhász László (ordítása) ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\Vi\\\\\\\\\\^^^^ SZEKSZÁRD 1972 óta ad otthont a zeneiskolai tanárok országos zongoraversenyének. Áprilisban — egyszeri kihagyással, tehát négy esztendő múltán — ötödik alkalommal rendezte meg a helyi tanács és Liszt Ferenc zeneiskola, a Tolna megyei Tanács művelődésügyi osztályával, a megyei művelődési központtal, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségével és a Liszt Ferenc társasággal karöltve, a háromnapos találkozót. A versenyben harmincketten indultak, köztük Balázs Ferenc, a nagybátonyi zeneiskola tanszakvezető zongoratanára. Először vett részt ezen az erőpróbán, máris figyelmet érdemlő sikerrel. A magas színvonalú verseny harmadik helyezését szerezte meg. Tehetségét, játékát nagyra értékelte a Forrai Miklós karnagy vezette szakmai zsűri. Hazai, pontosabban Nógrád megyei környezetben beszélgetve, elevenítjük fel a verseny érdekesebb pillanatait, a rokonszenves muzsikus eddigi pályafutását. A helymeghatározás nehézkességét azonban illik előbb megmagyaráznunk. Arról van szó ugyanis, hogy Balázs Ferenc Hatvanban lakik, a nagybátonyi zeneiskola alkamazottja, de az intézmény pásztói kihelyezett tagozatán tanít. Nagybátonyba egy héten egyszer jön, rövid időre. Hivatalos és önként vállalt munkája — 1980 óta vezeti a munkáskórust — Pásztóhoz köti. Randevúnkat is itt, a Lovász József Művelődési Központban tudtuk „összehozni”. „Viszlát, Szekszárd" Nagybátonyi zongoratanár sikere — Milyen darabok bemutatásával vívta ki az elismerést? — Liszt-, Kodály- és Cho- pin-műveket játszottam — feleli a jól öltözött — fehér garbós élénk, mélykék bársonyöltönyös — fiatalember, miközben rágyújt egy Sopia- naera. — Lisztet mindig kötelező játszani. Hiszen Liszt egyik szeretett városában voltunk, ahol a zeneszerző-zongorista gyakran megfordult. Az elődöntőben Lisztnek az aradi vértanúk emlékére írt kompozícióját, a Funéraillest és Kodály Kilenc zongoradarabját játszottam. A döntőben, ahova kilencen jutottunk, Liszt Gondoliere-jét a Velence és Nápoly sorozatból, valamint Chopin Asz-dúr polonézét mutattam be. — Huszonnyolc éves, hat éve diplomázott. Ne haragudjon meg érte: nem lehet túlságos rutinja/: Nem izgult, nem idegeskedett? — Egészséges izgalom mindenképpen dolgozott' bennem. De jó útravalóva] jöttem el hazulról. Kollégáim nagyon rendesek voltak, meghallgatták játékomat, és hasznos észrevételekkel, tanácsokkal segítettek. Amikor a versenyen eljátszottam a darabokat, éreztem, túl sok rosz- szat nem követtem el. Persze, az még nem jelent semmit, hiszen a megítélések különbözőek. — Szekszárd és a rendező szervek képviselői hogyan fogadták a vendégeket? Megadtak-e minden segítséget az eredményes szerepléshez? — A szekszárdiaknak nagyon nagy tapasztalataik vannak a rendezésben, úgy érzékéltem. Minden terv szerint, zökkenők nélkül bonyolódott. Próbalehetőség is volt. Mindenki igyekezett; annyira, hogy valóságos sorban állás folyt egy-egy zongoráért. Állandóan gyakoroltam. Az egyik este tíz órától hajnali kettőig. Meghallgattam mások játékát is, noha többen tanácsolták, maradjak távol a versenyprogramoktól. A hallottak nem befolyásoltak rossz irányban, inkább használtak. Ráadásul érdekeltek is. Balázs Ferenc óvodás korában kötött barátságot a zenével. Vasutas édesapja gyakran citerázott, óvónői pedig korán észrevétték" jeles hallását, énekesi képességét. A társadalmi, intézményi ünnepek állandó szereplője lett, meg a hatvani zeneiskola ó.vodásosztályának növendéke. A szakközépiskolát Miskolcon végezte, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola itteni kihelyezett tagozatán diplomázott. „Jogosítványán” olvasható: zongoraés szolfézs-, általános iskolai énektanár. — Édesapámmal még ma is muzsikálunk. Van egy tangó- harmonikám... Énekelünk, borozgatunk, néhány barátja társaságában. Így szoktunk jó napokat szerezni egymásnak. Aztán szóba kerül a szőkébb család is. A nagyobbik fiú. Feri ősztől iskolába jár, Viktor négyéves. Ök édesanyjukkal Nagybátonyban laknak. — Ügy alakult az életem — sóhajtja —, hogy el kellett válnunk. Januárban. A szekszárdi sikerhez talán ez is hozzájárult. Meg akartam mutatni, egyedül is viszem valamire. Persze, — látom fájdalmát —, jó lett volna együtt maradni... Csomó energia megmaradt volna a jóra. Balázs Ferenc most más tartalékok titán nyúl. Saját hitéből, tehetségéből, a körülvevő közösségből erednek. Szekszárdon új barátokra tett szert, olyanokra, akik kíváncsiak tudására. Hangversenymeghívást kapott az ajkai, az esztergomi .zeneiskolába. Aztán elmegy a hatodik szekszárdi versenyre is. — NAGYON szép emlékekkel tértem vissza. Megkedveltem a várost, az embereket. Öröm van bennem. Úgyhogy csak annyit mondok: Viszlát, Szekszárd! Nem érdekel a presztízs. Ha nem kerülök a legjobbak közé, akkor is indulok. Sulyok László NÓGRÁD — 1983. május 15., vasárnap
