Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

Színiokfal'ás az általános iskolában

got, amivel "szerepelhet”, dekorációt készít, énekel, vagy táncol.

Ebben a társulatban senki nem kap „főszerepet”. Ha valaki például az egyik előadáson, illetve valamelyik darabban fontosabb szerepet kap, a másik előadáson, illetve a másik darabban „tömeg” lesz. Sok munka van az előadások feltételeinek biztosításában. Ezt is a gyermekek végzik; egyesek az előadás rendezésében segítenek, mások „villágosítanak”, megint mások a nézőket ültetik le az iskolai teremben, ahol az előadások zajlanak. A gyermekszínház egyik legfontosabb jelllemzője a közös munka.

Az iskolai színház műsorán , mindenekelőtt mesék szerepelnék! Oltárt 'meséket állítanak színpadra, mint Sári Peppo: A csizmás kandúr,

Alekszej Tolsztoj: Aranykul- csocska, vagy Buratinó kalandja, vagy az észt Kangur meséje, a „Timbu-limbu” stb. A gyermektársulat gyakran vendégszerepei más észt iskolákban is.

Az előadások alkalmával az észt városok — Tartu, Viljagyin, Haanszalu, Viru — fiatal nézői megtöltik az iskolai termeket

Alekszandr Verelyennyikov

Lejli Bluumer és növendékei

Itt mindig sok vendég van. Szovjet és külföldi szakemberek, nevelők és pedagógusok utaznak Tallinnba, hogy a helyszínen tanulmányozhassák a 13. számú általános iskola színiosztályának munkáját, hogy megismerkedhessenek az itt folyó tevékenységgel. Az osztályt tapasztalt pedagógus, az egyik észt színház volt művésze, Lejli Bluumer vezeti. A gyermekek az első két évben a színpadi ábécével ismerkednek, zeneórákra járnak, a színpadi mozgást, beszédet és a koreográfiát tanulják. Mindez a feltétele annak, hogy megkaphassák az első szerepeket.

— 7—9 éves gyermekekkel kezdjük a foglalkozásokat — mondja Lejli Bluumer. —

Legfőbb célunk az esztétikai nevelés — a színháznak ebből a szempontból óriási a nevelőereje. Emellett fejleszti, alakítja a személyi tulajdonságokat, az erőt, a kitartást, a bátorságot, a fegyelmezettséget. Megismertetjük tanulóinkat a színháztörténettel, és a legjobb észt, orosz és külföldi színészek művészetével.

A színiosztályba minden jelentkezőt felvesznek. Nincs felvételi vizsga. „Nem választjuk külön a tehetséges gyermekeket — mondja az egykori színésznő, Lejli Bluumer. — Meg vagyok győződi ve arról, hogy abszolút tehetségtelen gyermek nincs. Mindegyik talál magának a színpadon olyan elfoglaltsáFáraólevelek

Ä Saar-vidéki egyetem archeológiái intézetének kutatói a libanoni Kamid-el- Lozban folytatott ásatások során újabb érdekes leleteket hoztak napvilágra. Egy nagyobb épület romjai alatt három levelet, hárorp ékírásos agyagtáblát találtak. Két levél azonos szövegű, és egy fáraótól származik. Az egyik

Zalaja damaszkuszi királynak szól, a másik Abdimllki sa- zaenai királynak. A fáraó korábbi levelekre hivatkozva ismételten követeli: küldjenek embereket, akiket Núbia városaiban akar letelepíteni. A harmadik levelet valószínűleg egy palesztinai, vagy dél- szíriai városkirály küldte, tartalma még nem egészen érthető.

Vasak a tűzben

Magyarnándorban most a

művelődési ház környéke a legforgalmasabb hely. Az iskola által meghirdetett nevelési értekezletre igyekeznek az emberek, szülők, nevelők. A Radnóti Miklósról elnevezett, körzeti feladatokat ellátó intézményben rendezik meg évek óta az ilyen, a lakosság tömegeit érintő rendezvényeket. S ez a ház ad otthont minden közösségi, kulturális összejövetelnek. Még ma is jók az adottságai. Nemrégiben bővítették hátsó traktusát.

Megkérdezve néhány érkezőt, képet alkothatunk az itt folyó munkáról. Klubok, szakkörök, művészeti csoportok várják az érdeklődőket, kis- és nagytermi rendezvények, ismeretterjesztő előadások, kiállítások — még felsorolni is hosszadalmas volna — csalogatják a község- és környéklakókat. A művelődési ház falai között Magyarnándor, Cserháthaláp, Mohora, Debercsény gyermek, ifjú és felnőtt lakója találja meg az őt foglalkoztató, neki való szórakozási, művelődési lehetőségeket.

Az emberek elégedettek!

☆

— Hogyan vélekedik az intézmény munkájáról a tanács elnöke, Sándor István?

— Ezzel a kérdéssel nyitottunk be hivatali szobájába.

— Nem nehéz válaszolni — kezdi a feleletet. — Itt soksok év óta átgondolt, tervszerű, tudatos és jó színvonalú, tartalmas közművelődési tevékenység folyik. Dr. Kecske- méthy Gyuláné az évek sora alatt jól „bedolgozta” magát, s egészében véve elégedettek voltunk — a lakosság is — tevékenységével. Sokat tett a tartalmi tevékenység fejlesztéséért, és különösen eredményesen dolgozott az új formák — például gyermekszínházi, komolyzenei előadások — meghonosításában, a tárgyi feltételek javításában.

— Ö azonban február elsejétől már nem dolgozik itt. Kivel pótolták?

— Majoros Magdolnát, a körzeti könyvtárvezetőt bíztuk meg a körzeti művelődési ház vezetésével. Reméljük, örökölte elődje mozgékonyságát, energikusságát, jó kapcsolatait.

— Beváltak az elképzeléseik?

— Egyértelműen igen. A rendezvények lebonyolítása az elfogadott terv szerint történik. Sőt. ahogyan értesültem róla, plusz rendezvényekre is sor kerül. Cserháthalápon tudok ilyenről: a kultúrházvezető egyébként odavalósi.

— Tehát nincs visszaesés...

— Annyira — szakít félbe a tanácselnök —, hogy amikor a Radnóti Színpad április közepi előadásán itt volt a régi igazgató, csodálkozott, menynyien vannak.

— A jelenlegi megoldást ezek szerint véglegesnek tartják.

— Szó sincs róla. Egy ember hosszú távon nem képes ellátni a mostani és a növekvő feladatot. Majoros Magdolnát átmenetileg bíztuk meg a kultúrház vezetésével. Az állást hivatalosan meghirdettük, ugyanakkor elkezdtük helyben is a megfelelő személy keresését.

— Sikerrel?

— Korai volna erről beszélnem. Csak annyit, hogy a két lehetőség közül a jobbat, az alkalmasabbat választjuk.

■sV

Majoros Magdolna nyúlánk, magas leány, öt esztendeje tölti be a körzeti könyvtárvezetői tisztet, február óta kuli túrház-igazgató. Nagyon solí terhet tart a vállán.

— Meddig csinálja mindezt?

— Kinevezésem meghatározatlan időre szól. Mihelyt meg* találták az alkalmas embert,' csak a könyvtár marad meg nekem. Egyébként sem lehet ezt sokáig egy embernek esi* nálni. Képzelje el, hogy szin-' te mindennap reggel nyolctól este nyolc óráig itt vagyok. Ráadásul hónapokig öt ember helyet ketten dolgoztunk « kolléganőmmel.

— Hogyan nem roppanatí össze?

— Mindig akadnak segítő* ink. Aztán tudjuk, a munká* nak mennie kell. Nehezen vállaltam a megbízatást, valósággal rábeszéltek, de amit ígértek, azt teljesítik. Jól fizetnek, és — hangsúlyozom — konkrétan segítik a munkám. így tudom a két ember-’ nek való tennivalót elvégezni. Nagy a felelősség, sok időm rámegy. Ezért is érzem’ olykor — amit korábban soha —, hogy pattannak az idegeim.

☆

— A korábbi igazgató BaJ lassagyarmatra került, Moho- rán lakik, és a munkába ma is besegít — mondja Sándor István. — Azon vagyunk,’ hogy zökkenők nélkül menjen, a munka. Kecskeméthynének sok elfoglaltsága akadt az utóbbi időben, tehát mi akkor is a megújulás lehetőségeit kerestük volna, ha nincsen vezetői váltás. Mert neki is tulajdonsága a mércét mindig magasabbra tenni.

Este újabb művelődési program kezdődik a művelődési házban. A lebukó nap igyekvő emberek arcát ragyogja be. Sulyok László ,

Új könyvtár épül Salgótarjánban

Salgótarjánban, a József Attila Megyei Művelődési Központ épületében még 1966- ban létesült a Balassi Bálint megyei könyvtár, amely akkor több mint 900 négyzetméter alapterületen, jó színvonalon elégítette ki az olvasók igényeit. A körülmények azóta változtak. Gyarapodott a város, nőtt a könyvtári olvasók száma és szélesedett a különböző szolgáltatások hálózata is. A könyvtár ma már csak részben felel meg funkciójának, a könyvek, a folyó-- iratok, a dokumentumok gyűjtése, tárolása, az olvasók kiszolgálása, a szolgáltatások további szélesítése szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja a könyvtár dolgozóit.

A gyermekkönyvtarat, a salgótarjáni járás központi könyvtárát már korábban külön kellett választani.

Ezért a megyei tanács a VI. ötéves terv kialakítása során egy 300 ezer kötetes könyvtár építése mellett döntött, amelynek munkálatai — a nyugati városrészben — 1984-ben kezdődnek és előreláthatólag 1987 közepén nyernek befejezést. A beruházási programot a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban hagyta jóvá. Az építkezésre és a könyvtár felszerelésére több mint 110 millió forintot fordítanak. Az új több szintes könyvtár mintegy 5 és fél ezer négyzetméternyi alapterületen 12 ezer olvasó igényes könyvtári ellátását biztosítja. Ugyanakkor lehetőségeket kínál a termelési, kutatási és igazgatási munka során jelentkező szakirodalmi igényeld kielégítésére. Ellátja SalgóJ tarján és a salgótarjáni já^ rás könyvtárhálózatát, megoldja szakmai irányítását. Az új könyvtárban az olvasói igények komplex kielégítését tervezik. Így többek között napilap- és folyóiratolvasót, olvasó- és előadótermet, zenei stúdiót, vetítőfülkéket, gyermekkönyvtárat, és különböző szakrészlegeket, pihenőt találnak az épületben az olvasók.' Kiszolgálásukról csaknemj száz dolgozó gondoskodik.

................................................................................................................................

A

kasztják a hóhért. A két újságíró (diák) éppen úgy rohamoz meg interjúért, amiként talán a bulvárprofik: tették a maguk idejében — és azonnal mérlegre löknek akaratlanul is, „te, öreg főszer. rohamoztál-e így valaha is...?!” Hát nem emlékszem. Az imént ért véget a nógrádi diákok műsora az egri sport- csarnokban, a siker fellelkesítette a diákújságírókat (lányok, tarjáni, pásztói gimnazisták) és mert hozzám küldték őket, faggatnak, korláthoz szegeznek, lelkesek és őszinték, majd azt mondom: meghatóan őszinték a kérdéseik is. „Véleménye szerint milyenek a diákok?" „Ha újra kelteni- rendezni őket — elvállalná, vagy elég volt egyszer?”

Mi fér bele egy olyan interjúba, aminek a röpte eleve rövidre szabott már csak a kérdezők viszonylag csekély élettapasztalata miatt is? Aztán újra a szembesülés: vajon hányszor hagytam ott magam is „alanyokat” bennük maradt válaszokkal, hányszor gondolták maguk is: „hogy lehet ezt elmondani, hogy lehet néhány kérdéssel ezt elintézni, miért nem kérdezte meg ezt is meg azt is tőlem...?” Mit tudunk mi lényegeset kérdezni egymástól, tudunk-e egyáltalán, mit tudunk mi lényegeset elmondani egymásról, el tudjuk-e mondani, amit szeretnénk, elmondani az életet, egy kis

ÚTON JARÓ

Dános és

a többiek

tőlük kért újabb energiákat újabb „külön vállalásokat”.’ amelyeket teljesítettek. János és a többiek.

szeletét megragadni, felmutatni, átnyújtani... Nem is tudom, kinek nehezebb a kenyere? A kérdezőnek, vagy ainr.ak aki válaszol...

Nézzék el nekem az egyébként nem létező nosztalgiáimat, mégis megkockáztatom, hogy éppen olyan alma matert szeretnék így utólag, mint ahonnan ezek a gyerekek kirajzottak, hogy a fellépés előtti hetekben összegyűljenek, „kultúrtáborozza- nak” a vendégszerető városban, Ealassagyarmaton. Hogy miért éppen az Ipoly partján, az új Madách kollégiumban készülődött a műsor valamennyi szereplője — erre mondják népiesen, hogy „hát, ez az!” Egyszerű oka, hogy szinte valamennyi diákszereplő a Balassi Bálint Gimnázium tanulója volt (néhány nagyon tehetséges diákvers- mondó és két tarjáni diáklány szólötáncos kivételével.) Tartok tőle. hogy csupa ismert dolgot sorolnék. ha részletesen kifejteném a legendás „balassi nvitottság”- ról szerzett tapasztalataimat ezekben a hetekben, napokban. Tartok tőle, hogv mai ..balassiádáim” nem mindenkinek tetszenének, mert talán más intézményre teszi le a nagyesküt (hogy miért, az persze nem más kérdés), de

nem is ez a fontos. Azt már sokan elmondták, akik így- úgy találkoztak az intézmény tanáraival, hogy azonnal érzékelhető a nyílt szellem, hogy a diákok egyénisége valamiféle „tabu”, hogy azon csak teljesíteni-kiteljesíteni akar az iskola, és hogy ez az esetek többségében teljes sikerrel jár, hogy ennek milyen előnyei létezhetnek és így tovább.

János egy diák a ,Balassiban" egyetlenegy az egyéniségek közűi. Miért éppen őt választom, amikor a szellemet akarom megragadni? Ö az, aki semmi különöset nem -akar és mégis mindig különösen érdekes, amit csinál. Egyéniség. Megmarad ilyennek: karateüvöltéssel ping- pongozónak, rusztikus elegan- ciájú lovagnak, érdekes szép énekhangú, jói gitározó. s nyilván a tanulásban, munkában sem az utolsók között kullogó kamasznak még nagyon sokáig. A lányok elolvadnak tőle, miközben ő „nem akar semmi különöset”, de mégis mindenki figyel rá, mégis mindenben hangadó, mindig a középpont anélkül, hogy másokat letaposna, hogy másokat elnyomna, „meg lehet élni mellette másoknak is" — ahogy egyik diáklány társa jellemezte. János tehát — ez most a végkövetkeztetés, ha nem kerülne, ki azonnal — olyan mint maga az alma mater, ahonnan rövidesen megpályázza a közgazdaságtan magaslatait.

Ez a nyitottság — később derül ki egy „balassis” tanár elmondása nyomán — egyben a vállalkozó kedvet is élénkíti. Ébren tartja r zt a lángot, amely végeredményben minden fiatalt, minden diákot jellemez, vagy legalábbis a legtöbbjét ez jellemzi, hogy „miért ne vállalnánk heten-nvolcan azt; betanulunk egy kis egyfelvonásoat, mert a műsornak, a csapatnak, a megyének, a hírnevünknek szüksége van rá”? És akkor azt mondja valamelyik tanár: „Ide figyeljetek gyerekek! Itt most nem haverság a döntő, nem az a lényeg, hogy ki kivel van együtt szívesen, kivel játszana nagyobb kedvvel, hanem arról, hogy a legrátermeteb- beket válasszátok ki magatok közül, olyanokat, akik láttak már színpadot közelről, itt most is az iskola becsületéről, hírnevéről van szó!” Ezt aztán mindenki érti, komolyan veszi, mert van alapja, van hagyománya, van:..* milye

is? Előzménye, ismert súlya, amelyet meg kell őrizni, de lehetőleg újabb dolgokkal, újabb vállalkozásokkal, újabb „balassis sikerekkel” kell tetézni. Mindig azoknak, akiken rajta vara. a sor az évtizedek alatt. Hát ezért mondom nosztalgia nélkül, érdek nélkül, jómagam utólag és teljesen felesleges óhajjal ilyen iskolát kívánok magamnak. Vagy másoknak. Miközben valamennyit kellő tisztelettel említem.

Kérem, legyen továbbra is különbség az iskolák között. Nyilván ne legyen különbség abban a szándékban, amely örök felkészíteni, jól megtanítani, jól elindítani a magasabb osztályokba-osztályok- ra fiatalokat. Semmilyen külső irányítottság nem érvényesülhetett abban, hogy a márciusi-áprilisi hetek különféle diákkulturális versenyein éppen a balassagyarmati iskolából került ki a legtöbb, legnépesebb, legszínesebb egyéniség, a legjobban ők szerepeltek, a legtöbbet ők vállalták, számszerűen is a legtöbben voltak, ter- mésztes, hogy a belőlük szerkesztett műsor is szinte kizárólag rájuk támaszkodott sőt,

NÓGRÁD - 1983. tná

Hogyan lehet elmondani egy diákinterjúban, hogy amikor választani kellett két feladat közül — biztosan a nehezebbet választották; hogy amikor le kellett mondani a saját „virtuóz” hegedű játékról az egész produkció sikere, érdeke kedvéért, akkor volt, aki lemondjon volt, aki nem magát tekintette a legfontosabbnak, hogy ezzel példát adott mindenkinek, ezzel a fegyelemmel, a közösség iráti alázattal-áhítattal

hagyta, hogy egy klasszikus bohóctréfával, a három „Tna- móka” közbeszólásaival fel- tördeljék a hegedűjátékát, hogy jó legyen az indítás, hogy érdekes legyen a műsor; hogy már az elején, „megadjuk a hangot”, hogy előkészítsük a sikert, hogy felvigyük a műsort arra a pontra, ahol majd megjelennek a csillogóan szép-érdekes táncos szólisták...

De ki tudja ezt mind elmondani? Milyenek a diákok, és szükebben, milyenek a „balassis” diákok? Talán egyszer sikerűi elmondani, talán egyszer minden szó a helyén lesz. Mind előkerül, amikor kell. Amikor elmondaná az ember.

T. P. L.

14., szombat 7