Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)

1983-04-10 / 84. szám

FIATALOK HAZA Milyen lesz, mennyiért, kiknek? a villanyáram-fogyasztás, melynek összegéről még ko­rai lenne beszélni. Egyébként, az 1200 forint a kötelező elő- takarékossági összeg, amely- fo- ről a tanácson tudnak többet öt- mondani. Kétszobás, összkomfortos la- bői, a salgótarjáni IKV dolgo- kás a megyeszékhely Arany zói végzik éppen a szüksé- János utcájában. Kedves, elő- ges javításokat, átalakításo- zékeny házigazda fogad: kát. Még az elmúlt esztendő — Ügye, a hirdetésre tét- végén Salgótarján város Ta- szett jönni? Nézze, ez a szoba nácsa harminckétmillió kiadó, bútorozott, világos, szé- rintért megvásárolta az pen berendezett, házaspár ré- szintes épületet, azzal a cél- szére kettőezer forintért adom! lal, hogy fiatal albérlők házá- Persze, kikötésem, hogy meg- vá alakítja át. felelően alkalmazkodjanak — Csak néhány nap és már és gyerek ne legyen... tudja, teljesen birtokukoa vehetik az mi mindig családtagként fo- épületet a lakók — mondja gadtuk be az albérlőket. Szíkszai Józsefné, aki immár A város peremén egy zagy- tizenhetedik esztendeje látja vapálfalvai szűk utcában kü- el a gondnoki teendőket, így lönálló lakrész vár kiadásra, kellő tapasztalat birtokában tetőnek leevenek azonhan Itt is feltétel, hogy csak gye- bizonyára jó kezekben lesz a ijk é„ esetben ’ eevedülál- rek nélküliek használhatják, fiatalok háza is. KtatórtSk Amásödik Kissé vizes helyiség, olajfű- Nézzük milyen lakásokról feltétel, hogy vállalják az elő- téses, _ talán _ husz-huszonot van szó! A szoba nagyobbik takarékosságot, vagyis: ifjú- négyzetméternyi lehet. A tu- része bő tizenkét négyzetmé- sági takarékbetétben öt éven lajdonos ezerotszaz forintra ternyi, a kisebbik, afféle elő- át havonta 1200—1200 forin- tart3a ~ fute-Lnél* , . tér 3-3 négyzetméter. A je- tot helyezzenek el. Ebből a — Kérem, itt aztan senki lenlegi berendezés jelentősen pénzből majdan OTP-s, ma- nfm-wZarÍa,4 fiatal°k .ma' megváltozik az elképzelések gánerős, vagy lakásépítő szö- gáneletét, felőlem azt csinál- szerint. így például hideg-me- vetkezeti lakást fognak építe- nak,# amit akarnak^ Csupan az ieg vizes mosdó, villanytűz- ni, illetve vásárolni. A harma­— o — o — o — o — Dr. Béres József, Salgótar­ján város Tanácsa igazgatá­si osztályának vezetője: — Voltaképpen négy felté­tele van az igénybevételnek. Az első, hogy fiatal házasok, 35 éven aluliak és gyermek­a kérésem, hogy fél évre elő­re fizesse ki az albérleti dí­jat. — o — o — o — o — Albérleti díjak — olykor bi­zony csillagászati összegeket kérnek el néhány négyzetmé­ternyi szobáért. Noha jog sze­rint a jelenlegi összegek fe­lét, sőt olykor harmadát kér­hetnék, a nagy kereslet még­is föltornássza az árakat — különben a tulajdonos nem adja ki a szobát. Következés­képpen a fiatal házasoknak nem lenne hol lakniuk. Te­hát marad az egyetlen megol­hely kerül a szobákba, ugyan, dik feltétel az érvényes la- akkor minden szinten férfi- és kásigénylés, a negyedik a bér­női zuhanyozó, WC, közös fő- ieti díj megfizetése. zőhelyiség, mosószoba és szá­rítóhelyiség lesz. — o — o — o ­— Mit várnak, lesz-e ele­gendő jelentkező, s ezáltal csökken valamelyest a feszült helyzet ? — A számok azt mutatják, hogy a lakásigénylők száma nem csökkent, sőt növekedett! — Afféle redukált összkom­fortnak nevezhetjük majd —, mondja az IKV-nál dr. Tóth Géza szervező-közgazdász. — jelenleg két és fél ezren van Egyelőre azonban csak a leg- nak... ismerve egy részük szükségesebb átalakításokat helyzetét, bizonyos, hogy bő­végezzük el, hogy minél ha- Ven megtelik a ház. marabb költözhessenek a la- — Manapság azonban meg- kók. Ügyanis, a teljes átala- lehetősen bizonytalan dolog kítás, felújítás, mintegy 5 pénzt gyűjteni. Ki tudja pél­.. , ... . . ... , , . millió forint értékben megle- dául, hogy a szorgalmasan le­das: kifizetni a jövedelemhez hetősen kitolná az átadás idő- tett ezresek, elegendőek lesz­yiszonyitva horribilis összege- pontját. nek-e öt esztendő múlva az valóban nincs két. De vajon, más megoldás? Ügy tűnik, Salgótarjánban sikerül megoldani a gordiuszi csomót. A közeljövőben a la­kásgondokkal küszködő fia­— Kérdés, meg tudják-e önálló lakáshoz? S egyáltalán fizetni? A városban elterjedt mi történik akkor, ha vala­hír szerint 1200 forintot kér- mj az öt esztendő eltelte előtt nek majd albérleti díjkénhez fölbontja albérleti szerződé- nagyon sok... sét? . , . .... . , „ . — Szó sincs erről! Az al- _ Az ifjúsági takarékbetét­talok előtt egy kedvezőnek bérleti díj várhatóan 400 fo- re vonatkozó kedvezmények ígérkező lehetőség nyílik. rint körüli összeg lesz, amely és kamatok érvényesek erre a a helyiség használatával kap- formára is. S természetesen a csolatos költségeket tártál- kölcsönök is ugyanúgy kap- Már elhurcolkodtak a NA ÍV mázzá, de természetesen eh- hatók. Ez az összeg már biz­volt 405 fős munkásszállójá- hez még hozzájön a fűtés és tosan elegendő a kezdeti lé­T péshez. Hadd tegyem méghoz­zá, hogy az akciót az üzemek, vállalatok, KISZ-szervezetek közreműködésével végezzük, tehát a lakáshoz jutásnál az ebből származó lehetőségeket, támogatásokat is élvezhetik. —- Végül mi lesz azokkal, akik gyermekükkel várnak la­kásra? — ők is bejelenthetik igé­nyüket. Számukra átmeneti el­— o — o — o — o — Ismeretlen ismerős Ki az a Kertész Zsuzsa ? Túl a több mint hetvenper­ces élő adáson, tovább für­készem Kertész Zsuzsa arcát, vajon mennyire változik azt követően, hogy megszűnt a kapcsolat a salgótarjáni ifjú­sági ház és a rádió között. Rádiót írtam, s valójában már a hallgatóra gondoltam. Szó­val, Kertész Zsuzsa mimikája mit sem változik, az izgalom­nak, vagy múlásának semmi nyoma. — Legfeljebb, ha a játék Izgalma látszódhatott volna rajtam — mondja a képer­nyőről jól ismert mosolyával —-, ha játszom, nem érzem műsorvezetőnek magam, együtt izgulok társaimmal. Sokkal egyszerűbb úgy ját­szani, hogy az ember átenge­di magát, minthogy „komo­lyan” veszi, mert így valóban komolyan lehet játszani. Kü­lönben begörcsöl az ember, teljesíteni akar, ekkor már nem sikerülhet jól semmi. — Ez a magatartása időn­ként a képernyőről is sugár­zik. Talán ezért népszerű? — Jólesik, ám nem egyér­telmű. Ez a pap és a papné esete. Tulajdonképpen néző­je válogatja. Legutóbb is egy szombat esti filmkoktél után kaptam Székesfehérvárról egy levelet, ebben felelősségre vont a néző, hogy milyen ala­pon jelölöm én ki neki, hogy mit nézzgn. Holott, csak köny- nyed voltam, azt mondtam: Breki? Hát jöhet a kedven­cünk, vagy nanu-nanu?... Ezt is karikázzuk be!... Szóval van. aki engem is gyűlöl. Akiknek barátja a televízió, és a rádió, emlékezhet, hogy Kertész Zsuzsa a rádióban tűnt fel, bemondóként, majd a tv képernyőjéről vált is­merősünkké. Vezetett játékot, divatbemutatót, készített ri­portokat, műsorokat. Jó lenne, tudni, önmagát minek tartja? — Naavon beképzelt választ adok. Kertész Zsuzsinak, aki fádióriporter is, aki gyakran műsort vezet, írással, szer­kesztéssel foglalkozik, be­mond a tévében..., mert az egésznek a varázslatossága vonz. — Nem akarja a néző, vagy a szakma beskatulyázni, egy­féle munkára késztetni? — Az az ember, aki ki akar törni, energiája és tehetsége van hozzá, az kilép a skatu­lyából. Mondjon nekem egy olyat, amibe be kell, hogy szo­rítson! Ami a Kertész Zsu­zsié. .. Sőt, egy olyan titkot árulok el, ami belterjes do­log. A Fészek-klubban volt egy olyan fellépésünk, né­gyünknek, ahol valami mást csinálhattunk. Éppen a ska­tulya ellentéteként. A vers- és prózamondáson kívül, bi­zony nekiálltunk és énekel­tünk, saját magunkat kísér­tük zongorán. Olyan kuriozi­tást adtunk, amit nem tudtak a mi életünkről. És elfogad­tak! — Végül Is Kertész Zsuzsi megmarad Kertész Zsuzsinak? — Szeretnék legalább any- nyira tenyérjós lenni, hogy ezt meg tudjam mondani. Per­sze, akarom, s ha lehet, még inkább bővíteném az emlege­tett kört. Hogyan? Nyelveket tanulok. Most ötödéves pszi­chológus vagyok, s netán „her­vad már ligetünk”, s ha nem is tanácsolnak el a pályáról, de magamat parancsolom le a képernyőről, akkor a pszi­chológia segítségemre lehet. Visszatérhetek, mint egy mű­sor szerkesztője, vagy ripor­tere, másféle alkotója (tehát nem elég a szén baba), netán a tv-bemondókkal fogok fog­lalkozni, hiszen akkora lelkűk van, hogy azt el sem tudja képzelni! A rádiósstáb szorong, ké­ső este van és Budapestig nagy a távolság. Kertész Zsu­zsának még mindenkihez van egy kedves mondata. Arcáról nem tűnik el örpk mosolva. (Zengő) helyezést nyújtunk megürese­dett, egyszobás lakásokban. — 0 — 0 o — o — Eddig a tervekről, elképze­lésekről, amelyek azonban a fiatal házasok csupán egy ré­szének gondjait enyhítik. De a több mint százlakásos fiata­lok háza így is példa nélküli a város történetében. Remél­hetően, a jó példák számát gyarapítja. Ez néhány héten belül már kiderül. Tanka László A vád: egyrendbeli ember­ölés. Egy kéz, benne a nyitott bicska, egyetlen mozdulat és Csordás József nyakából pi- roslik a vér. Hiába minden, orvos meg nem mentheti. A kéz gazdája K. László, Bujákon élt addig, amíg ta­valy októberben marokra nem fogta a tízcentis pengéjű bics­kát és le nem sújtott vele só­gorára. Miért? Pontosan nem tudhatni, de K. László egyet­len percig sem tagadta —, s nem tagadja a bíróság előtt sem —, hogy megtette. Tizen­öt éve, hogy nem szívlelhet­ték egymást a rokonok, ösz- szevesztek egy kerítésen, vita támadt valamiféle telken is. Olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy össze is vere­kedtek. — Ököllel vágott szájon a kocsmában, elestem a pult előtt — így K. László. Más alkalommal a vádlott megfenyegette Csordás Jó­zsefet: ha nem tűnik el, elvág­ja a torkát. Az ügyész azt kérdezi: — Megfelel-e a valóságnak, hogy sógorának már a pusz­ta látványa is dühbe hozta magát? K. László csapott bal válla lejjebb ereszkedik, kezei a há­ta mögött összekulcsolvá. — így van. Hincz-gyűjtemény Vácott■ Április elsején avatták fel Hincz Gyula Kossuth-díjas, kiváló művész állandó gyűj­teményét Vácott annak az együttműködésnek jegyében, melynek keretében a mester a városnak adományozta több mint háromszáz szobrát, fest­ményét, grafikáját. Ezt a nagylelkűséget Vác azzal vi­szonozta, hogy Szrogh György Ybl- és állami díjas építő­művész tervei alapján egy átalakított műemlék jellegű épületet biztosított a Hincz Képtár részére. Hincz Gyula képzőművésze­tünk egyik meghatározó ins­pirátora. Még a húszas évek végén végezte el a képző- művészeti főiskolát Rudnay Gyula és Vaszary János tanít­ványaként s még ekkor nyílt meg Berlinben első külföldi kiállítása. Megismerkedett az avantgarde törekvésekkel, s ami lényeges, sokkal inkább kezdeményező, mint átvevő voltí Ez az ő művészetének eddig eléggé fel nem ismert jelentősége, s továbbá az, hogy nemzedékeket nevelt e szellemi, formai tágasság sze­rint. A kor (a Horthy-kor- szak) nem kedvezett törek­véseinek, gátolta szabad szár­nyalását, pedig Hincz első­ként álmodott fényzongoráról, vetített színes versről, színes utakról, színvárosról. Ösztön­zőleg hatott fellépése: alkotó ereje nemcsak Hincz-szignójú művekben marad fenn, ha­nem napjaink festői, szobrá- szi eszményeiben, mely a teljes környezet átalakításával akarja kifejezni, bátorítani és lendíteni előre az embert. Életművének első állomása szinte magában hordozza a későbbi megújulás eredeti és feltámadt formarendjét. Hincz harmincas években keletke­zett művei meglepően rokon hangvételűek a hatvanas években létrejött alkotások­kal (ez az ő két szabad pe­riódusa) — közben a római Iskola, a szocialista realizmus révén módosította céljait, esz­közeit. Május elsejéje ugyan­úgy maradandó mű, mint A nagy madár vagy az Afriká­ról és Chilééről összegzett al­kotás. Hincz egyetemessége abban is megmutatkozik, nogy szinte minden műfajt ural: szobro­kat, festményeket, grafikákat, építészeti terveket is kompo­nál, emellett iparművészet gobelinek, kerámiák, ir.ozai* kok fűződnek nevéhez. Páratlanul gazdag és fris­sen sokrétű a képzelete, me­lyet Anatóle France-illuszt- rációi, az orvostovábbképző intézetbe készült színes üveg­ablak, a kertészeti egyete­men látható mozaikja, & Kecskeméten felavatott fres­kója is igazol. Képzelete szerves alakza­tokat épít, s ez az indázó or­ganizmus értelemmel is telí­tett megannyi nyitány, Hincz Gyulában annyi a kezdemé­nyező erő. hogy ennek végle­gesítésére egymaga nem is képes, s ezért tehetségét! örömmel adja át, művészeté­nek inspirativ jellege bőségé­ből fakad. Sok magyar képző­művész rajtol eredményeitől, de minden bizonnyal elég, ha Gerzson Pált, Baska Józsefet, Mizser Pált, Cs. Uhrin Tibort nevezem meg közvetlen utó­dainak. Hincz Gyula személyében Vác olyan múzeumalapítót fogad, aki ma képzőművésze­tünknek egyik legnagyobb élő mestere. Lnsonczi Miklós Hódok a Kurili-szigeteken A Kis-Kurili-szigetekre ritka vendégek, a kamcsatkai hódok költöztek. Elsőként a Polonszkij-sziget partvidékén vették észre őket a kutatók. Még a közelmúltban is az volt az általános vélemény, hogy ez az értékes prémes ál­lat végleg eltűnt a Kurili-szi- getekrőL Csak az Aleut-szige­teken. Kamcsatkán és a Ko- mandor-szigeteken maradt néhány példány. Az úszólá­bú ritka állatokat az állam védelem alá helyezte, így ha­marosan felgyorsult a szapo­rulat. Ma már a Kurili-szi­getek valamennyién találunk hódokat. Számuk egyre bővül, környezetükben tilos a halá­szat és vadászat, nincs hajó- forgalom. Az emberek állatvédő tevé­kenysége százszorosán megté­rül. A Fóka-szigeten helyre­állt a medvefókák szaporodá­sa, ipari méretűvé bővült as oroszlánfóka-állomány. «« A tárgyalóteremből Azt hallottam, még él f* — Mondja el, mit csinált — Késsel? tavaly október huszonnyolca- *— Odamentem hozzá és dikán! — szólítja föl a me- nyakon szúrtam, Itt a bal ol­gyei bíróságon a tanács elnö­ke, dr. Nyitrai Zoltán. Hosszan sorolja mit ívott, mennyit ivott munka közben, előtt és után. Délután otthon a jószágok után nézett, hisz nyulakat nevel. Forrt benne a düh, mert erdőgazdasági dol­gozó lévén aznap busszal kel­lett hazatérnie Bujákra, nem fért föl a szállító járművek­re. A nyulak megkapták az eledelt, zsebkésselt szelt ne­kik répát. — A zsebkést mindig ma­gamnál hordom, belecsavar­va a zsebkendőmbe, nehogy elvesszen. Akkor aztán visszament a kocsmába. Meglátta az asztal­nál ülő sógorát, odament és leszúrta. — Nyitva volt a kése? — Amikor kivettem a zse­bemből? Nyitva. Véletlenül úgy tettem bele, amikor a nyulaknak kiadtam a répát. — Miért szúrta le Csordás Józsefet? — Vissza akartam neki ad­ni a kölcsönt, a pofont, amit adott. tása alatt agresszívvá válik. Negyvenhét esztendős, két gyermeket nevelt föl, akik ma már dolgoznak. Mindössze két osztályt végzett. Tette után azonnal elfog­ták. Két hónapon át figyelték elmeorvosok. A tárgyaláson je­lenlevő igazságügyi orvos­szakértő szerint a hirtelen al­koholelvonás okozhat hallu- cinációkat néhány napig, eset­leg hetekig is. A tárgyaláson elhangzottak viszont újabb megfigyelést tesznek szüksé­gessé, hiszen határozottan állást kell foglalniuk K. László elmeállapotát illetően^ dalon. Nem gondoltam én azt, hogy ez lesz belőle. Én azzal nem számoltam. — Hol van most az a kés? — A Csordás zsebében. — A koporsóban? Hiszen meghalt! — Nem halt meg, én azt hallottam, hogy él. Itt mond­ták a börtönben. Nála van a kés, azt híreszteli, hogy majd megszurkál. Ügyész, bíró, ülnökök egy­másra néznek, hitetlenkedve csóválják a fejüket. — A börtönben, a falon át _ mindenhonnan jön valami lés két hónapja nem volt elegen­Az ügyész egyetlen kérdést tesz föl az orvosszakértőnek { — Szakértő úr, a megfigye­égetés, akárhova fordulok! — mondja K. László fölemelt fejjel. A teremben ülők arca több mint elképedt. K. László idült alkoholista. Ennek okán a szellemi leépü­lés jelei alaposan megmutat­koznak rajta, s alkohol ha­dő a vádlott elmeállapotának megállapítására ? — Nem feltétlenül. — Tisztelt bíróság, a kiV rülmények ismeretében nem ítélhetnek, ezért Indítványozom a vádlott további elmeszak­orvosi megfigyelését! A bíróság az ügyész indít-' ványát elfogadta, a tárgyalást elnapolta. **• hortobágyi — ! NÖGRAD — 1983. április 10., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom