Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
A 75 esztendős Vasarely köszöntése Vásárhely! Győző, akit a világ Vasarely néven ismer, 75 esztendővel ezelőtt született Pécsett, 1908. április 9-én. Budapesten végezte tanúiméi nyait Bortnyik Sándornál 1923 és 29 között, innen érkezett Párizsba, ahol kezdetben grafikával és illusztrációk készítésével foglalkozott. A tudományt hívta segítségül á piktúra megújításában; a XX. század mérnök festője, aki a tudatosságot és az intuíciót egyaránt elsődlegesnek tartja. Vasarely életművének jelentősége abban áll, hogy helyesen mérte fel a képzőművészet új feladatát az op-art és a kinetikus művészet általánossá tételében. Ez az általánosítás, a mű hiánytalan kiterjesztése többé nem illúzió, hanem az általa megálmodott „színes város” alapja. Ez a méretbeli növekedés megszünteti elgondolásában a táblakép egyeduralmát, a festészetet a környezetkultúrába Integrálja, s ezzel lehetőségeit is bővíti. Ebben az újításban lelte meg szerepét,, művészete így lett világműhely a C0 -as években. Elemzéssel kezdte pályafutását, olyan számbavétellel, mely minden Izmus tanulságait feldolgozta azzal az igénnyel, hogy továbblépjen a fölösleges ismétlések és zsákutcák helyett. Ez igazolja teremtsen bátor szellemiségét, vállalkozókedvét, tehetségét. Mindez azonban nemcsak a kénességből fakad, hanem mérlegelésének helyes progAforizmák Egy cég vezetőjének elsősorban szüksége van adósai listájára. A hitelezők ugyanis maguktól jelentkeznek. (Mark Twain) A mélyebb ok, amiért olyan sok fiatal nem hajlandó házasságot kötni, az a nézet, hogy egy életre szóló hűség- fogadalom szörnyű dolog. (Rogel Mehl evangélikus teológus) Az ember eddig azzal a gondolattal volt kénytelen élni, hogy egyéni halála biztos. Most azonban még az egész emberiség lehetséges pusztulásának gondolatába is bele kell törődnie. i (Arthur Koestler) Vasarely-portré nózisából, az európai képzőművészet időszerű feladatából, melyet elsőként érzékelt Mérnöki, iparművészeti, építészeti festészet az övé, a rajz és a szinte természettudományos tudatosság. Vasarely műveinek az alaptörvénye. Képtér veit egész team kivitelezi elsajátítható technológiával. Vasarely t kollektivizmussal megszüntette a festészet ösztönösségre épült legendáját, bár technicízmusa nélkülözi a várossá növekedő színtér megálmodását. Kollázsaival, zebratanulmányaival nagyon tudatosan készült a nyitásra a 30-as évek végén. Megjárta útját, s a laboratóriumi pontosság nem mond ellent friss képze lóereje szüntelen megújulásának, sőt igényli ezt a matematikai szabatosságéi tervezést Születésének 75. évfordulóján örömmel gondolunk arra, hogy miközben Vásárhelyi Győző — Vasarely neve fogalom lett, s művészete hat az egész világon, egész tábor folytatja, építi (Nádler István, Baska József, Schöfíer Miklós, Nemcsics Antal és annyi más külföldi és magyar művész) azt a Színországot, melyet ő álmodott meg elsőként a világon a világnak. Vasarely hazájának adományozott műveinek sokaságából múzeumot alapított Pécseit és Budapesten. L. M. EJiF’IIHllliillt'SBW"1' swffB .ra!|i::w Si ? J. J!® Jr ‘Hí!, V >. \ /C -1 t I [J l(, A- ' .f 5$ :,ifr . • -i. ■■ .* ■1 1 !■1■ '-'v i:-; 1 'í' - * ‘ A "i\ V', . \' \ - i I í Farkas András; Gyerekek Új köntösben, új lehetőségek előtt Széljegyzetek a Palócföld idei első számáról TERMÉSZETESNEK tartom egy-egy lap időszakonkénti megújulását, felfrissülését. Amikor ezt kijelentem először is a formára gondolok. Azért éppen rá, mert a dolog természetéből következően mindig a forma rögzül olyan sajátos keretté, amelyről a lap olva- satlanul is megismerszik. Minden lapnak megvan például a sajátos címelhelyezése, betűhasználata, amely egyetlen másikra sem jellemző. (A tartalommal némiképp más a helyzet, csupán azt hangsúlyoznám vele kapcsolatban, hogy megújulása folyamatos követelmény, lévén a tartalom a valósággal szoros, elválaszthatatlan összefüggésben.) Mácius közepe táján jelent meg megyénk művelődéspolitikai, Irodalmi, művészeti folyóiratának, a Palócföldnek idei első száma. A jelentkezést nagy várakozás előzte meg, hiszen meglehetősen széles körben vált előzetesen ismeretessé, hogy az új esztendő formai újdonsággal szolgál. A korábbi nagyméretű lap helyett a Palócföld új rá kisebb méretben, a Kortárssal, az Űj írással és a többi hasonló, vagy azonos profilú lappal megegyező nagyságban jelenik meg. Egy. évtized elteltével következett be ez a változás. Véleményem szerint indokoltan és helyesen. A jelenlegi formátum, címlapterv és tipográfia lényegesen tetszetősebb, kíváncsiságot csiklandozóbb elődjénél. Remélhetőleg kelendőbb Is lesz annál. Mégsem hallgathatok el egy kényelmetlen érzést, mely eluralkodik rajtam a lapot forgatván. A folyóirat ugyanis nem fűzve, hanem kapcsolva, mint az iskolásfüzetek, jelent meg. Ügy mondják, azért, mert a nyomda a 64 oldalas terjedelmet a tartósság garanciájának .hiánya miatt fűzésre nem tartotta érdemesnek. A barha szín a felvételeket vonja be egyfajta archaikus mázzal; ami persze a Ma- dách-emlékszám esetében különösebben nem is baj. Mindenesetre szokni kell a barnát. A PALŐCFÖLD idei első száma — mint említettem Madách-emlékszám. A drámaköltő születésének 160. és fő műve. Az ember tragédiája színházi bemutatásának 100. évfordulója alkalmából szerfelett gazdag és tartalmas válogatást gyűjtött össze a szerkesztőség. Nem vagyok feltétlen tekintélytisztelő, jelen esetben mégis azzal kezdem, hogy a tanulmányok szerzői között Sőtér István akadémikus és Kerényi Ferenc irodalomtörténész nevét is olvashatjuk. Sőtér profesz- szor azt az értékes összeg- foglalóját teszi közzé, melyet a költő születésének évfordulóján, Január 21-én mondott el Salgótarjánban a Madách-emlékünnepségen. Ebben — sok más mellett — meggyőzően magyarázza a Tragédia utolsó mondatát, melyet a felületes ismerkedők — s mennyien vannak! — balga módon Arany Jánosnak tulajdonítanak. A „küzdj, és bízva bízzál”-t Sőtér István józan végtanulságnak tekinti, mely tettre és alkotásra serkent. „...És lehet-e szebb tartalma az emberi életnek és a történelemnek. — magyarázza állítását —, mint az alkotás —, ezen persze nem egyedül a művészi alkotást kell értenünk, hanem a szó legtágabb értelmében: az élet megalkotását, a munkák és feladatok elvégzését.” Kerényi Ferenc Mérlegen a Madách-kutatás című írásában az elmúlt évtized összegzését adja. Méltatja — s újra az érdeklődés homlokterébe állítja — azokat a műveket, melyek a hatvanas évek közepén áttörést jelentettek a Ma- dách-kutatásban. Krizsán László forrásgyűjteménye, a Dokumentumok Madách Imre élettörténetéhez 1964- ben jelent meg a megyei múzeumi füzetek sorozatban, ahogyan azt helyesen olvashatjuk Leblancné Kelemen Mária közleményében, az Újabb adatok Madách Imre főbiztosi tevékenységéről 1846—1848-ban. A Madách-kutatásról szóló cikk 1965-re datálja tévesen a megjelenést. Szabad György korszakmonográfl«' ája a Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860— 1861 című munka 1967-ben jelent meg könyvben. Jelentőségüket Kerényi Ferenc az alábbiakban határozza meg: „Krizsán az életpálya egészére, Szabad a választott időszakaszra, de az országos politikába ágyazva tudta bizonyítani, hogy a csesztvei és a sztre- govai remete legendája nem tényeken alapul, helyette, a korában élő és tevékenykedő forradalmi főbiztos és az országgyűlé-, si követ valós portréját vázolták.” Praznovszky 'Mihály as Országgyűlési választások 1848 nyarán Nógrádban című írás szerzője az 1848. június 26-i országgyűlési választások előzményeit világítják meg. Madách Imre a füleki választási kerületben töltötte be a választási elnöki tisztet. Spátzay Hedvig Madách Imre had- bírósági perének nyomába;* című résztanulmányában azt' bizonyítja, hogy a drámaköltő perbefogásakor hangsúlyosan esett szó a Habsburg-ellenes összeesküvés, felkelésszítás gyanújáról. P. Szabó Ernő Vilt Tibor, Bálint Endre és Kas* János képzőművészeket faggatja Madách-élményük- ről. Szabó Károly Veres Pálné és Madách Imre kapcsolatát, egymásra hatását elemzi érdekesen, figyelmet keltőén. Kelényi István AZ ember tragédiájában a romantikus kettős én elvét vizsgálja dramaturgiai szempontból. Fried István a Tragédia Haláltánc jelenetét elemzi újszerűén. Kará- csondi Imre riportot közöl Madách és a szülőföld címmel — tanulságos észrevé^ telekkel. ÖSSZEGZÉSKÉPPEN egyet mondhatunk az új' köntösbe bújt Palócföldről: örülünk megújhodásának! tartalmát érdekesnek, színvonalasnak tartjuk. Mi több úgy véljük: a lap nélkülözhetetlen közoktatási és közművelődési intézményei nk-* ben, értelmiségünk köreiben. Az új formátum lehetőségét nyújtja a minden szempontú felfelé ívelésnek! Sulyok László . ] Március utolsó vasárnapja, szemerkélő eső, a tavasz még csak szép ígéret, valaki épp az imént mondta, hogy „gyerekek most volt egy negyvennapos ciklus kezdete, ezt senki sem tartja számon, csak a Medárdot, pedig a természetben több ciklus létezik, ha most esett — esik negyven napig...”. Az úton ép- pencsak forgalom, álmos csend mindenütt, a rádióban arról beszél a bemondó, hogy ma van a 'színházi világnap. Este. az előadások kezdetekor, minden színpadon elmondják az üdvözlő, megemlékező szavakat arról — mit akar a színház. Nálunk Kállai Ferenc levelét olvassák fel. Mátra verebélyen éppen ezen a napon rendezi a megyei művelődési központ a nyílt művelődési napot, talán csak véletlen az egyezés... XXXXXXX De a gyerekek már pénteken, az első összejöc'etelkor is Izgatottak voltak. Miért is ne lettek volna, amikor vasárnap színházat csinálnak a verebélyi művelődési házban, színházat ők maguk felnőttsegítséggel, de szó szerint mindent még a jelmezeket, kellékeket is maguk készítik! Á vasárnap reggel ilyenformán mindenben más volt a többinél. Böjti boszorkány, Busladarfi királyfi, Judinca a szép királylány, aki maid megmenti Busladarfit, felkeltek a kisördögök, Judinca segítői — de akkor még senki nem tudta, ÜTŐN JARÓ Busladarfi Verebélyben kiből mi lesz a délelőtti színházi előadáson. A kedvetlen csend kint marad a szemerkélő esőben. Idebent vagy húsz verebélyi gyerek izgatottsága fénvesít- melegít mindent, eljöttek a szülők is, a helynek pedagógusok nemkülönben és szép számmal, ők lesznek majd a színjátszásból kimaradt ' gyerekekkel együtt a nézőközönség, de addig is segítenek mindenben, sorra durranak a léggömbök (azokra kasírozták papírból a bábfejsket), előkerül. valamennyi festék és ecset; mindent meg kell előre tervezni — milyen legyen a királylány orcájának színe, milyen a Böjti boszorkányé, az Ördögkirályé és így tovább egészen a sokféle textília megfelelő kiszabásáig, a jelmezek elkészítéséig, és mindenre alig két óra jut, mert1 délben jönnek a pesti egyetemisták, hogy erről, az előadásról is videofelvételeket készítsenek. . A gyerekek ismerik a mesét, Lakatos Menyhért, cigányszármazású író művét (ő maga is eljön majd a délutáni író-olvasó találkozóra), és miközben készülnek a festett fejek, eldől az is, ki milyen szerepet játszik majd rövidesen. Mindenből két szerep- osztás készül, félidőben majd váltanak, sürget az-idő. a felnőttek is segítenek, aztán már csak azt kell eldönteni — nem nagy kérdés ez sem —, hol legyen a játéktér, hol üljön a közönség? Az izgalom már nem egyszerűen izgalom, több annál, valóságos lámpaláz, kezdetét veszi az előadás, a verebélyi gyerekszínház rögtönzése a színházi világnapon. De ők erről semmitnem tudnak, de ők ezután majd mégis, máshogy ülnek be egy színházi előadásra, talán előbb elmennek, mint mások, egy-egy előadásra, de ők ezután esetleg másként néznek színészre, díszletre, jelmezre, talán így jön létre mégis valamilyen harmónia a színházi világnapon, amelyen nagy teljesítmények, nagy alakítások és egészen kis dolgok együtt lélegeznek. xxxxxxxx Itt most már csak a mese fonalát kell tartani — a gyerekek a maguk szövegét mondják. Az öreg király kártyán elnyeri Busladarfi koronáját, aztán az életét is, szolgálnia kell kutyaként az Ördögkirály udvarában. A szöveg, a játék nagy derültséget kelt, mert a gyerek játékában sokan felismerni vélik a színész nagyapját. Busladarfi szomorú sorsa a kutyaélet de szerencsére itt a királylány, a jólelkű Judinca — nélküle semmilyen mese nem áll meg a lábán — és hiába a három kemény próba amit a Böjti boszorkány eszel ki, Judinca és kisördögei kisegítik a bajba jutott királyfit, hogy azután további bonyodalmak leküzdésével egymáséi legyenek — gyŐ2 a jó, elbukik a gonosz. XXXXXXXX Egy pedagógus egészen biztosan oldalakat írna a gyerekek kreatív készségének fel- keltéséről-fejlesztéséről, a beleélés pedagógia hasznáról, amelyek kétségtelenül léteznek. Számomra az a meggyőző, hogy az előadás után minden szereplő haza akarja vinni jelmezét. Aztán a felnőtt-tanulság, amit a pedagógus talán nem szívesen vesz észre, mert bár nem ő a vétkes — sokkal inkább a televízióval, tesztlapokkal, miegyébbel helyettünk beszélő gyakorlat — a mesejátékot szöveg szerint is be kell tanítani. mert a gyerekek szókincse bizony szegényes, kevés, halovány, szürke. Hát van mit tenni, venni a jövőben is. ezzel az előadással sem oldottunk meg mindent, sőt, meggyőződhettünk arról, mi a legsürgősebb tennivalónk, milyen legyen a következő, mire kell jobban figyelni, mire kell jobban számítani?! J A tanulságok hosszan sorjáznak délután is, amikor a párthelyiségben Lakatos Menyhért mind ez idáig a legsikeresebb cigányszármazású író és nógrádi költőtársa Szepesi József találkozik az olvasókkal. Némi zavart okoz ugyan, hogy a találkozó és a nemzetközi labdarúgómérkőzés egy időben történik de akit igazán érdekel, hogy, milyen utakon járva emelkedhet ki a cigányember a régi rossz gyakorlatok ragacsos sarából — egészen biztosan eljön ide. Sokan eljönnek, sokan kiváncsiak, ha nem is pontosan tudják — mire? Jó néhányan más községekből is ide jöttek, sőt, a rádióból értesülve a találkozóról még a távolabbi Pétetvásáráről is érkezik egy értelmiségi cigánycsalád, az asszony pedagógus, a többiekkel együtt nagy figyelemmel hallgatja a felolvasott részleteket a két szerző műveiből aztán az elsők között kér szót. A cigánygyerekek egyetlen, felemelkedési lehetőségéről, az óvodai, Iskolai nevelésről kezdene beszélni, hogy különösen az óvodai be- íratásokkal sok baj van még — amikor valaki a hátsó sorokból letromfolja, valósággal beléfojtja a szót. „nálunk minden cigánygyerek óvodába jár, mi országosan is a legműveltebb cigányok vagyunk. Innen számítva aztán kevés szó eshet az irodalomról, a kis.számú cigányértelmiség szerepéről a fel- emelkedés egyengetésében. Innen — tehát a találkozó legelejéről — egymás szavábai vágva sorolják a verebélyi cigányszármazású lakosok a valóságos és a vélt panaszokat, szó sincs már irodalomról, szó sincs már országos dolgokról; hiányzó telkekről, segélyezésről, rossz minőségű lakásokról, ki tudja mi mindenről igen — felnyílt a zsilip, árad a szó, a cigányok szellemi fejedelme alig tud rendet tartani, de mert ismeri népét, ismeri indulatait, Ismeri máig ható elmaradottság gát, háttérbe szorultságát, Is-' meri mindazt, ami éppen aa érdekükben történik és történt már eddig is, ismeri nyelvüket — mégis szót ért velük! Hogy ez a találkozó rosszul sikerült volna? Ez a világ még nincs befejezve. Soha sem nem lesz kész igazán mindig lesz jobbítani való benne. ! XXXXXXXX Busladarfinak csak a mesé ben kell három próbát kiáll nia. A valóságban százhárma sok tízezer cigánykirályfinak. T. Pataki László NÓGRAD — 1983. április 9., szombat /