Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
\ Az illatos kölniért jó falatok is járnak Kiszellőztek a dunyhák, a párnák, a falak is felfrissülnek Az ilyen virágokhoz ugyan hány locsolkodó zarándokol? Ki keleti Fű. es, havaz, így lész tavasz — figyelmeztet a népi bölcsesség a kikelet csalafintaságára. A természet ébredése sok szeszéllyel tréfál meg bennünket, mégis eszünk ágában sincs búslakodni, mert jól tudjuk, s érezzük is magunkban, hogy az átmeneti ború rövidesen tartós derűre vált. Mint a kereken száz éve született Juhász Gyula írja Tavaszvárás című versében: A hó alól már dobban boldogan A föld nagy szíve s csöndesen fogan A csíra, melyből új élet terem S bimbók bomolnak majd a szűz réteken. Emberek éledését is magával hozza ez az évszak: szabadba kívánkozik az apró-csep- rőség, lábra kap a beteg, s erő költözik a télen még gyöngélkedő apókákba, anyókákba. Régmúlt időktől fogva kötődnek ünnepek a tavaszhoz, tanúskodván arról, hogy az embernek dínomdánomra is kedve szottyan kikelet táján. Magyar földön lassan ezeréves hagyomány a húsvét ünnepének megtartása, sőt az ünnephez tapadt, ma is élő szokások még régebbre nyúlnak vissza. Mint egy bölcs könyv írja: „a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot” és hétfőt jelölte ki egy 325-ben megtartott zsinat „hivatalosán” húsvét megünneplésére. A világnak csaknem minden csücskében megülik tehát ezt az örömnapot; ahol telik rá, eszem - iszommal, ahol erre nem futja, oít különösebb tivornyázás nélkül. Hogyan ünnepeltek régebben? — faggattuk a századunkkal épp egyidős, tehát nyolcvanharmadik évében járó Súly >k Kopár Lász'.ó- nét. A Nagybátony faluban élő örzsi néni ízes tájszólással elevenítette föl emlékeit. — Elejiről beszéljem?... Hát nagyszombaton reggel mentünk a templomba glóriavízért. A harang kilenc órakor megkondult, akkor merítettük meg a kannát a szentelt vízbe’. Anyám aztán abba’ tette fel a kocsonyának valót fölni. Másnap süttünk egy nagy mor- ványt, másfél kilóst. Három ágát gyúrtunk tésztából, rámáját is csináltunk neki. Süttünk még túrós lepényt meg hajtott kalácsot. Most úgy híjják, hogy bejgli, akkor hajtott kalács vöt. Avandzsírozott ez is. No, amikor kész vöt a morvány, a lepény meg a kalács, belekötöttük egy nagy kendőbe, tettünk még mellé sonkát meg pár szem tojást, oszt elvittük a templomba megszenteltetni. Másnap ebből ett, akit megvendégeltünk.. Hétfőn osztan jött az öntözködés. Jöttek a legények, három vagy négy... Komár Böskének hittak engem jánykoromba’... Elmondták a minek bokréta hijákot... a verset. Nem tudnám utánuk mondani, kiment a fejembő’... Oszt akkor megfogták a két karomot, egyik legény xz egyiket, másik a másikot, a harmadik meg veder után ment. Nem vöt még akkor Kölni, hanem begrével vagy bádogval mertek a vederbő’, oszt rám locsolták. Mázolás vöt a ház. Födes, oszt szombatonként mázoltuk sárga- födvel. Vöt, amikor kihúzkodtak bennünköt az udvarra, oszt egy vedervei ránk zúdítottak. Kivel az udvaron olyan oocs vót...! Akkor osztan anyám behítta ököl Megvendégelte sonkával, meg pálinkával, borval, ki mit akart innya. Evek, ittak, osztan elköszöntek, végigmentek a falun. Akit találtak az úton jányt, azt bevitték a gémeskúthoz az udvarba, oszt addig öntözték, még csepp vét a vederbe. Mink meg, ha sütött a nap, felmentünk a takarmány leltfibe ottan szárít- koztunk. Még csúnyába’ vótunk, csak akkor öltöztünk át szépbe, mikor misére mentünk, tizenegykor... Másnap osztan a jányok jöttek sorra. Kapu mellé tettük a vedret, vártunk, még jön egy férfi, oszt zupszl... Emlékszek, egy cimborámmal megöntöztük a szomszédot. Hercognak hítták. Oszt haj. beharagudott! Szaladt a petróleomos fazékval, -kék ' fazék vót, leöntött. Olyan büdösek lettünk, hogy át kellett vetkezni. A cimborám mérges is vól. de én mondtam, örüljünk, hogy a fazékot nem hagyította utánunk! A hajdanitól ma talán színehagyottabb hús- vétokat ülünk? Vagy csupán a színárnyalatok változtak meg? Pörölhetnénk a válaszon. A hajtott kalácsból bejgli lett. A vizesvödröt kölnisüveg váltotta fel. A csizmás legények tinokái farmeros kamaszként róják az utcát (sokuk már nem is a faluban, hanem egy városi lakótelepen). A „mázolás hágnál” is jellemzőbb a kövezett konyha parkettás szoba? Csap került a legtöbb helyen a gé- meskút helyébe. Ahol rég tulipános láda állt, most televízió viliódzik. A változó környezet a szokást is átformálta. Ma kevés fruska venné jó i.éven, ha egy bögre vízzel löttyen fenék szemközt. A zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam kezdetű köszöntők helv-'** is „molorizáltabb” tréfa: zúg a traktor, szánt az eke hangzik. A festett tojás mellett — vagy helyett — csokinyuszit vághatnak z.sehre a locsolkodó kölykök. A forma megváltozik, de a tartalom marad: közelebb kerülünk egymáshoz egy tavaszi ünnepen. Szöveg: Molnár Pál Kép: Kulcsár József Most a békák sem rettegnél! Aki a virágot szereti... Ez ám az igazi!.„ De hol van már a tavalyi hó? Elégedett a mama, jól vannak a kicsinyek
