Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
Szívesen gyűjtik pénzüket a takarékszövetkezetben az őrhalmi emberek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a községi takarékszövetkezet összetétel-állománya meghaladja a 24 millió forintot, azon kivül még 2 millió forintot részjegy formájában is elhelyeztek a lakók a takarékban. Képünkön Gurnyik Istvánné és Hegedűs Cecília a takarékszövetkezet dolgozói a negyedéves mérlegkimutatást készítik. Pályázatpénz a Palóc ligethez Lesznek-e ifjúsági parkok Nóg fádban? Nem lenne könnyű helyzetben, akinek hirtelenjében a nógrádi ifjúsági parkokat, szabad idős nyári helyeket kelle. ne megszámlálnia. Merthogy nagyon kellene keresnie ezeket, jóllehet alig van belőlük. Talán éppen a huszonnegyedik órába indult egy kezdeményezés a Nógrád megyei Tanács és a KISZ-bizottság részéről. Kérdés, milyen eredménnyel? — A megyei ifjúsági alapon 250 ezer forint maradt meg az elmúlt esztendőben, s úgy döntöttünk, hogy ez az összeg elegendő arra, hogy kellő társadalmi munkálatokkal, felajánlásokkal kiegészítve ifjúsági parkok építését kezdeményezzük — válaszol Losonczi Tamás megyei ifjúsági titkár. — Meghirdettünk hát egy pályázatot nyári ifjúsági parkok építésére... — Február közepén, július elsejei nyitással! Néhány hónap alatt nem lehet ifjúsági’ parkot építeni... — Nem is ezt vártuk. Pontosabban olyan pályázatokat kértünk, amelyek már „valamiről” indulnak. Kinek egy terve, kinek egy társadalmi munkafelajánlása, kinek konkrét elképzelése volt, ez rögtön kiderült az első beérPesszimista hangulatban lévők kedvenc hasonlata, hogy az élet nem éppen habos torta, nem is aranysárgára sült töltött csirke, tehát; a mindennapok nem kifejezetten ínyencfalatokból állnak. Vagy mégis? Bármilyen furcsa, olyan emberre akadtunk, akinek életét, — hogy a fentebb említett hasonlatoknál maradjunk — a habos tortás, töltött csirkés, ínyencfalatos hétköznapok alkotják. Pontosabban ő alkotja azokat. Immáron negyed- százada együtt lélegzik a fortyogó üstökkel, katlanokkal, vaníliaszagú süteményekkel. A konyha szerelmese. Vallotta már gyerekkorában, amikor az édesanyja mellé állt kenyeret sütni, tésztát dagasz. tani. Az sem szegte kedvét, ha az agyongyúrott tésztája mocskos, ragacsos, majd a csirkék martaléka lett. Lagzit csinált mindennap friss gyümölcsből, új dinnyéből, mindabból, amihez egy gyermek hozzájuthatott. Leleménye, rátermettsége korán megmutatkozott. Édesanyja arra is kioktatta, nem mindegy, hogy egy-egy étel a sparhelt melyik részén sül-fő. A konyha szerelmese. Vallja ma is. Negyedszázad elteltével. Most, amikor már nem a barátnőinek, családjának, de naponta ezer, meg ezer embernek kedveskedik főztjével, ezerféle igényt elékezett nevezésekből. Nyugodtan állíthatom, hogy az ifjúság körében óriási igény van ilyen parkok létrehozására, szeretnének olyan táncos szórakozóhelyeket, ahol a szabad ég alatt társaloghatnak, játszhatnak, egyszóval szórakozhatnak. — Es mit mutat a pályázat: lesznek ilyen helyek? — Kezdjük a nyertessel, a balassagyarmati művelődési központtal, ők kapták a negyedmillió forintot, mivel vállalták, hogy július 1-ig kialakítják a tervezett ifjúsági szó. rakozóhelyet, s ezzel párhuza. mosan elkészítik a Palóc liget részletes rendezési tervét. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a balassagyarmatiak nagy álma van megvalósulóban. Hiszen a liget az elkövetkező években egy komplex szabadidős-hellyé válik, ahol a táncparkettől a játéktereken át a szolgáltatási létesítményekig minden lesz. Ehhez természetesen nem kis társadalmi összefogás szükségeltetik, de a szándék már megvan. Ugyanakkor hadd jegyezzem meg. hogy Salgótarjánból mindössze két „magánvállalkozó” küldött be Dá- lyázatot, noha például szívesen támogattuk volna a Dolinka, a tóstrandi, a megyei művelődési központ zárt udvarának ifjúsági parkká alakításait. — A „magánosok” mire vállalkoztak? — Egyikük egy igen ötletes, ám rendkívül költséges elkép. zelést küldött a Beszterce-la- kótelep mögötti rész kialakítására, a másik pályázó pedig csupán egy játszótér tervrajzát postázta. — Voltak-e hasznosítható ötletek, s mi lesz a sorsuk? — A palotáshalmiak életrevaló kezdeményezést indítottak a művelődési ház kertjére vonatkozóan, a pásztóiak szintén egy komplex Szabadidős-park kialakításán törik a fejüket. Van jövője a nagybá- tonyiak lakótelepi klubpályázatának is, dehát ez nehezen nevezhető „ifjúsági parknak”. Aztán tiszteletre méltó a lit- kei tanácselnök elképzelése, ő a ráróspusztai szabadidőscentrum egyik részeként szeretne parkot, a rétságiak pedig váltótáborukat kívánják bővíteni. Támogatási lehetőségeink korlátozottak, de az életképei ötleteket mindenkép. pen segítjük megvalósítani! (ta-) Kiért szólt Forgó Morgó? O lykor még megjelenik Forgó Morgó a tv képernyőjén, időnként még kifakad Alfonzé hangján: Kinek van erre energiája?... Népszerűvé, szállóigévé vált a mondás, s mégsincs elég haszna, legalábbis a háztartásokban. Erre lehet következtetni a statisztikákból, vagyis abból, hogy miközben nem, vagy alig nőtt az elmúlt években a termelőszféra energiafogyasztása, a lakosság minden esztendőben két-három százalékkal többet használ fel, mint azelőtt. Ebben máig sincsenek érdemleges változások. Maguk az Ipari Minisztérium illetékesei figyelmeztetnek arra, hogy azért nem szabad papírízűen értelmezni ezeket az adatokat. Tarján Róbert, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság osztályvezetője például megjegyzi, hogy az évi 2—3 százalékos növekmény tetemes része indokolt, s kedvező fejleményekről tudósít a maga módján. Jogos észrevétel, hiszen minden évben több új lakóteleppel gazdagodik az ország. Hamisan értelmeznénk az energiatakarékosság fogalmát, ha azt kívánnánk, hogy ezekben az összkomfortos városnegyedekben is úgy éljenek az emberek, mint azelőtt. Kudarcra ítélt — s életszínvonal-politikai-programunkat keresztező — próbálkozás volna azt tanácsolni az állampolgároknak, hogy ne vegyenek például automata mosógépet, mert fogyasztása többszörösen meghaladja az egyszerűét. Nem mondhatunk le évi 80 ezer új gépkocsi behozataláról sem, jóllehet, ezek sem futhatnak benzin nélkül. Nemcsak hogy nem szorgalmazunk, hanem elítélünk minden olyan takarékoskodási hajlamot, amely mögött egyoldalúság, szűklátókörűség rejlik. Változatlanul elégedetlenek vagyunk például világítási kultúránkkal, hiszen sok lakásunkban, iskolai tantermünkben még mindig nincs meg a kívánt fényerő, s ennek az emberek szemevilága látja a kárát. Ne azon az áron akarjunk „takarékoskodni”, hogy szemüveg viselésére kényszerítjük az embereket. Az energiapazarlást ott kell tetten érni, ahol rejlik. Most, a fűtési idény végén sem árt például magunkba nézni: vajon hányán ültük végig a telet, ingujjra vetkőzve nézve a tv-t, 25—28 fokra hevítve fel lakásunk hőmérsékletét, holott már 22—23 foknál jól éreztük volna magunkat — egy kényelmes kardigánban. Hányán határbztuk el még az ősszel, hogy most már szigetelni fogjuk az ablakokat, nem engedjük meg, hogy elszökjék a meleg — s mégis élszöktettük. Hányszor hagytuk égve a villanyt, amikor negyedórára, fél órára kimentünk a szobából? Hányszor mondogattuk magunkban, hogy most már megnézhetjük a kocsink motorját, mert mintha túl sokat fogyasztana — még most is adósak maradva elhatározásunkkal. S hány új ház építésénél gondoltunk a hőszigetelésre, a perlitvakolat- ra, a kőzetgyapotra, még inkább az üreges téglára, vagyis arra, hogy a legtöbbet ezekkel lehetne elérni. Tovább menve: vajon eszünkbe jutott-e már, hogy ha teleeresztjük a fürdőkádat, akkor — ismét a már említett Tarján Róbert szavait idézzük — kétszer-háromszor annyi meleg vizet használunk el, mintha zuhanyozással is beérnénk? Csak néhány kérdést, inkább szónoki jel-' legű kérdést tettünk fel. Nem azzal a szándékkal, hogy pellengérre állítsuk, velük az átlagos magyar állampolgárt. Hiszen nem ő tehet arról, hogy kevés még nálunk a hőszigetelt falú ház, és sok villanytűzhelyen még ma sincs hőfokszabályozó. Ezért mindenekelőtt a tervezőket, a gyárakat kell elmarasztalni. De azért lássuk, mondjuk ki már azt is, hogy ő sem tette meg, ami rajta múlik. Hogy — Forgó Morgó ide. Forgó Morgó oda — kevés ember módosított még az otthoni szokásain. Hogy — tisztelet a kivételnek — a legtöbbünk az energiatakarékosság kedvéért sem változtatott az életmódján. Pedig sok múlik a lakosságon, hiszen az ország mintegy három és fél millió háztartása harminc százalékkal részesedik a hazai energiafogyasztásból. Többször emelték már az energiaárakat az elmúlt években nálunk is, s ezek — mint a többi áremelések — érzékenyen érintették a lakosságot. A közvélemény nagyobb része abban a tévhitben él, hogy megfizeti, amit fogyaszt, nem tudva arról, hogy az összkomfortos lakások távfűtése, meleg vize lényegesen többe kerül a térítési díjaknál, mint ahogy a villany is meglehetősen olcsó helyenként. Mindezt nem azért említjük, hogy újabb áremelési1 tippeket adjunk az Országos Anyag- és Árhivatalnak (nélkülünk is tudja, mikor, minek az árát kell emelni), csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy a családok energiafogyasztása nemcsak magánügy. Ha többe kerül az energia, mint amit fizetünk érte, valakinek meg kell térítenie az árát, s ezek a valakik — mi vagyunk. E zért, értünk ágált hát Forgó Morgó a tv képernyőjén, mint ahogy értünk szól minden olyan reklámműsor, amely elsősorban arra próbál hasznos, követhető tanácsokat adni, hogyan tudnánk jobban takarékoskodni otthon az énergiá- val. Érdemes odafigyelni arra, mit ajánlanak, hiszen — több reklámtól eltérően — nem arra kérnek bennünket, hogy költsük el valamire a pénzünket. Ezek azt akarják, hogy vastagabb maradjon a bukszánk. Magyar László en a mezőgazdaságban dolgozók egészsége? W ínyencfalatos hétköznapok gít ki. Mert Gyulai Mihályné- nak a kisujjában van a főzés tudománya. Knédli, szószos savanyú húsokkal, bacsasze- let, egyéb ételspecialitások, diétás gyümölcsleves, szalagos fánk, s ki tudná még elsorolni hányféle remekével kápráztatta már el a vendégsereget. Meg a Gundel étterem nagyfőnökét. Meséli Gyulai Mihályné, Anna, hogy mosogatólány volt a Nemzetiben — mit bánta ő, csak a konyha körül sürgölődhessen — amikor beíratták a szakácstanfolyamra. Tudott ő már főzni akkor, otthonról hozta a tudományát, dehát az árkalkulációt, az adagnormát el kellett sajátítani. Aztán következett a nagy vizsga. Ár- kalkulációból „megbukott”, mert a zenés árat elfelejtette rátenni az esti ételekre. Ám a saját készítésű töltött sertésdagadóval, meg a halászlével lekenverezte a vizsgabizottság elnökét, a Gundel .étterem mesterszakáesát, aki kijelentette. hogv ilyen finomat még a saját háza táján sem evett. Fittyet hány azy anyagnormára. És ezt bátran ki is jelenti. Már a Beszterce étterem konyhafőnöke is azt tartotta: amit egy étel íze, zamata megkíván, azt meg kell neki adni. Hát 'igen, a Beszterce! Anna ma is szívesen emlékszik vissza az ott töltött öt esztendőre, amikor a szlovákiai Feri bácsitól — öreg róka a szakmában — tanulhatta a különleges, eredeti szlovák ételek elkészítését. Művészet kellett ahhoz, nagy-nagy tudás. Mindent bele gyerekek! Ez a jelszava ma is, amikor, mint a Kővár étterem konyhafőnöke okítja, tanítja a szakácsjelölteket. Mert az önki- szolgáló étteremben naponta szem'ől szembe kell állni a vendégekkel, s nem mindegy az, hogy a vendégkönyv dicsérő szavakkal, vagy elmarasztalással telik meg. Naponta 1500—1660 vendég. Diákok, felnőttek, nyugdíjasok, turisták és helybeliek. Diétás menü és hagyományos ételek. Anna főz, ellenőrzi, irányít, ételt oszt, újdonságokon, ven- dégmarasztari különlegességeken töri a fejét. Márciusban a primőrök megjelenésekor rakott kelkánosztát kínál a betérőknek, háromféle főzeléket, 5—6-féle készételt. KeseEmlékszem — ügy hat évvel ezelőtt lehetett — a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége megállapodott a katonai kórházzal abban, hogy ennek orvosai a traktorostól a téeszelnökig alapos egészségvizsgálatnak vetik alá az erre jelentkezőket Alkalmassági vizsgálatnak is nevezhetők egyszersmind e reg. Baj van az utánpótlással. A fiatalok — autószerelő szakmáról, fodrászkodásról álmodozók — nem maradnak meg a konyhában, nem szeretnek főzni. Továbbállnak. Ezt a mesterséget szív nélkül csinálni nem lehet. De abbahagyni sem. Gyulai Mihályné, Anna legalábbis el sem tudja képzelni, hogy ha két év múlva nyugdíjba megy, teljesen elszakadjon a konyhaművészettől. Padláson, fiókokban sok-sok szakács- könyv, ételleírás. Majd előveszi és lakóhelyén, Somoskőújfaluban az ismerősök lakodalmán kipróbálja. Hívták eddig is minden alkalommal, de a napi munka mellett nem vállalhatta a hét végi főzőcskézést is. Visszeresek a lábai a sok állástól. A kórházban az orvos műtét után azt mondta: ez nem is néhány varrat asszonyom, hanem egy egész kézimunka. Szóval, majd ha nyugdíjba megy. Süt ám kókuszos szeletet, Ineg töltött húst, meg májjal töltött bordát a lakodalmas népnek... Addig még két esztendő. A Kővárban, az összeszokott brigádban. Húsvétra is kellene valami finom, különleges az étterembe betérőknek. Anna eddig már sok elismerést kapott. Ám a legnagyobb elismerés az, ha a vendég egv ehéd után megiegv- zi: köszönöm, ez igazán fenn- séges volt! Kiss Mária látleletek, éppen ezért még a legmakkegészségesebbek is úgy tértek be a kórház titokzatos kapuján, hogy jócskán szoronglak: vajon nem derítik-e ki majd róluk, hogy immár nincs esélyük vállalt feladatuk folytatására? Summázatát a kórképeknek megőriztem nos, eszerint 19? téeszelnök, elnökhelyettes, párttitkár, főkönyvelő, főmezőgazdász, főállattenyésztő, ágazatvezető közül 52-nek volt magas a vérnyomása, 18-nak volt májbetegsége, 9 találtatott neurózisban szenvedőnek, 6 cukorbetegnek és így tovább. Mond- hatnók: mi ebben a különös": Hiszen bármely réteget helyeznének górcső alá, hivatalnokokét? vasmunkásokét, vagy akár háziasszonyokét, aligha kapnának az orvosok a fölsorol tn’ál jobb arányokat. S mégis, tagadhatatlan, hogy foglalkozási ártalmak dolgában elválaszthatók, megkülönböztethetők még az agrárberkekben foglalatoskodók is. Íme az országos diagnózis: a szív- és érrendszeri megbetegedésekben, neurózisban a té- eszelnökök „viszik el a pálmát”, magas vérnyomás rajtuk kívül a főkönyvelőket sújtja a legjobban. Hatvanöt traktorosból csak huszonöt bizonyult teljesen egészségesnek, — miként a mozdonyvezetők, úgy ők is öt évvel korábban érdemesülhetnének nyugdíjra. (Aminek megvalósulása esetén persze gondterheltek lennének, netán újabb menedzserbetegséget szereznének be a téeszelnökök: ugyan miként helyettesíthetnék, pótolhatnák az országosan hatvanezerre tehető traktorosok közül az 55 évesen nyugdíjba vonulókat?) Külön nagy témakör a növényvédelmi szakmunkásoké, egyáltalán: a különféle vegyszerekkel, tehát így mérgekkel dolgozóké. Az orvosoknak olykor a halál torkából kell kimenteni — ha sikerül — a vegyszerrel óvatlanul, nemritkán ittasan bánó növényvédőket Időközben országossá váltak a szűrővizsgálatok, Bács-Kis- kun megye Kiskörösön külön téeszrendelőt tart fönn, de van minisztertanácsi határozat is — a 3058/1982. számú — arra, hogy a rehabilitációs rendelkezéseket ki kell terjeszteni a mezőgazdasági szövetkezetekre, fejlesztendő az üzemegészségügyi hálózat, és így tovább. Tavalyról még nincs statisztikai képünk, de 1981. summázata rendelkezésünkre áll a bejelentett foglalkozási betegségekről. Az Egészségügyi Minisztérium kimutatása 415 esetet jegyez, ebből 327 a keresőképtelenné váltak száma. Egy-két példa: ß2 esetben vibráció, 27 esetben gombák, 16 alkalommal ipari gázok okozták a bajt. Miként a tárca jelentéséből kitűnik, a téeszek táppénzesszázaléka ugyan alatta van még a népgazdasági átlagnak, de 1970—1980 között 4,5-ről 5,1 százalékra növekedett ez az arány. Jóllehet mind több té- esz alkalmaz másodállásban orvost — a csepeli Duna Tsz. például ismereteim szerint már legalább egy-másfél évtizede. fennállásának húsz esztendejéből —, ám faluhelyen az úgynevezett alapellátás mégiscsak a körzeti orvosokra vár. Azokra, akiknek száma az ötödik ötéves terv folyamán 2.226-ról 2 286-rá gyarapodott, s aminek következményeként az egy orvosra jutó falusi lakosság átlagszáma 2 366-ról 2182-re apadhatott El kellene jutnunk oda, hogy, az ipar és a mezőgazdaság. a város és a falu egyenlővé váljék egészségügyi ellátás dolgában. K. N. NOGRAD - 1983. április 20., szerda
